Pest Megyi Hírlap, 1978. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-26 / 22. szám

DUNAKESZI TUDÓSÍTÁSOK A hármas jelszó jegyében Megtették vállalásaikat Gazdaságosabban termelnek XXII. ÉVFOLYAM, 22. SZÁM 1918. JANUÁR 26., CSÜTÖRTÖK Munkásgyűlés a PENOMAH gyárában Folytatják a munkaversenyt Szigorúbb technológiai fegyelem Fontos szerepet tölt be a Teltomat szocialista brigád az Üt- és Vasútépítő Vállalat 4. számú, dunakeszi telepének munkájában. A 14 tagú közös­ség nevét az általa üzemelte­tett, NDK-gyártmányú keve­rőgépsorról kapta, melynek se­gítségével folyamatosan ellát­ja anyaggal a főváros különbö­ző részein dolgozó útépítőket. A közelmúltban, a dunake­szi fő-építésvezetőségen Sinka András párttitkárral beszélget­tünk, aki elmondta, hogy a Teltomat brigád, a hármas jel­szó jegyében, gazdasági, poli­tikai és társadalmi feladatait jól ellátja, s tavaly sokat ja­vult a kollektíva munkájánál? minősége is. Példamutatóan A telepre kőzúzalékkal telt teherautók érkeztek, s a köze­lünkben öntötték le rakomá­nyukat, melyet Volvo gyárt­mányú rakodógépek osztályo­zó szalagra raktak, majd Or- szágh Józsefné és Kaczika György szalagkezelők vezérlé­se révén, az osztályozott anyag a szárítódobba, rostára, végül a keverőbe került. Csíki Lajos, a vezérlőfülké­ből, gombnyomással irányí­totta az anyagfelvonót, a ga­ratra, ahonnan később aszfalt­szállító reiserekkel vitték el rendeltetési helyükre a forró útburkolatot. — Havonta gyakran 2 ezer tonna anyagot is előállítunk ezekkel a berendezésekkel, s szerencsére a jó alkatrészellá­tás folytán, az előforduló hi­bák miatt a termelésből elve­sző időt sikerült minimálisra csökkentenünk. Ügy érezzük, hogy telepünk eredeti, 90 millió forintos, tavalyi tervének mint­egy 30 százalékos túlteljesíté­séből kollektívánk is példamu­tatóan kivette részét. Szá­munkra a jubileumi évforduló tiszteletére indított munkaver­seny novemberben nem ért véget, a SZOT és a KISZ KB felhívásának megfelelően, to­vább versenyzőnk a meg na­gyobb sikerekért, az V. ötéves tervből ránk háruló feladatok minél kifogástalanabb végre­hajtásáért — tájékoztatott Varga István gépész, a brigád vezetője. — Brigádunk tagjai, Sza­bolcstól Zaláig, az ország min­den részéből verbuválódtak. Munkakörülményeink megle­hetősen kedvezőtlenek, nyáron a 40 fokos meleg sem ritka, ilyenkor, télen meg a hideg el­len védekeznünk, s még a nagy port, füstöt is el kell visel­A Pest megyei Klubtanács pályázatán a 180 ifjúsági klub­ból tíz elnyerte a kiváló címet, tíz pedig dicséretben részesült. A dunakeszi fiatalok klubja is ez utóbbiak között volt. ★ A klub vezetőjével, Szabó Endrével beszélgetünk. — Dunakeszin az ifjúsági klub 1976-ban alakult meg — mondja. — Jellegét tekintve általános klub. A városi könyvtár védnökségével mű­ködik, a fiatalok minden hé­ten szerdán és pénteken, este 6 órától 10-ig töltik együtt az időt. A modernül berendezett, szép klubhelyiséget a városi tanács bocsátotta rendelkezé­sünkre. Az új tagokat próba­idő után vesszük fel. A há­romtagú vezetőség, Bere Róza, Spirkó Mátyás és én, együtt végezte el a Pest megyei Mű­velődési Központ által indított, egyéves ifjúsági klubvezető- képző tanfolyamot Pécelen, nünk. A nehézségek ellenére, jól érezzük magunkat a közös­ségben. Én budapesti vagyok, gépésztechnikus, máshol is kaptam volna állást, de a jó kollektíva miatt itt maradtam. Nemcsak a munkában ková- csolódott össze a brigád, ha­nem az egyszerű, de a terme­lés folyamatosságát segítő rendkívüli feladatok maradék­talan végrehajtásában is élen­járt — csatlakozott a beszél­getésbe Csiki Lajos, a brigád szakszervezeti bizalmija. Elismerés A szocialista közösség vala­mennyi tagja a vállalati törzs­gárdához tartozik. A brigádve­zető 20 éve dolgozik az aszfalt­keverő gépek mellett, s he­lyettese, Pelyvás Gyula is a nyomdokain halad. A fiatalok sem maradnak el mögöttük: ketten aktív KISZ-tagok, s már átvették az öt, illetve a tíz­éves törzsgárdatagságért járó elismerést. Országh Józsefné, a Teltomat szocialista brigád egyetlen nő­dolgozója, több éves kiemel­kedő munkája elismeréseként, megkapta a vállalat és az épí­tőipar kiváló dolgozója címet. Eves átlagkeresetük megha­ladja az ötezer forintot, töb­ben járnak a brigádból szak­másító tanfolyamra, s társai biztatására, Varga István a közelmúltban a dolgozók mun­kásszálláson szervezett általá­nos iskolájában fejezte be a nyolcadik osztályt. Kezdeményezők — A nehéz körülmények el­lenére, üzemi baleset körükben nem fordult elő. Többször vol­tak kezdeményezői kommunis­ta műszakoknak, jelentős mennyiségű társadalmi mun­kát végeztek a vállalati üdülő és sportpálya építésében, de újító tevékenységük is hasz­nos. Eddig kétszer részesültek aranykoszorús minősítésben, s elnyerték a vállalat kiváló bri­gádja címet is — mondta Ha­rangozó László főépítésvezető. A napokban a Teltomat be­rendezést olaj- és gáztüzelésre állították át, s a változtatás eredményeként, további 2C szá­zalékkal gazdaságosabbá válik a gyártás. A brigádtagok minapi érte- kezeletükön beszélték meg -idei vállalásaikat, melyeket írásban küldtek el a vállalati szakszervezeti bizottságnak. Orosz Károly érthető tehát, hogy ismerjük a legfrissebb irányzatot, mun­kánkban az érvényesül. Igyekszünk helyesen orien­tálni a fiatalokat a társadalom és a kultúra aktuális kérdései­ben — folytatja Szabó Endre. — A szórakozáson túl, gon­doskodunk a klubtagok isme­reteinek bővítéséről is. ★ A klubnaplót lapozgatjuk. A bejegyzések és fényképek sok mindent elárulnak. A legsikeresebb Karsai Já­nos pantomimestje volt. A vendégek között akadt fiatal költő, zenész, fotós, tudomá­nyos kutató, képzőművészeti főiskolás. Megrendezték az újpesti Holler fotókör kiállítását, nagy sikerrel. A könyvtárral közö­sen szervezve, A zene min­denkié sorozatban, a dunake­szi zenetanárok tartottak is­meretterjesztő előadásokat, együttes kirándulások, tárlat­Több mint tízen mondták el véleményüket azon a munkás­gyűlésen, amelyet a PENO­MAH váci gyárában tartottak. A vállalat vezetőségét Terék János főmérnök és Vadász Lászlóné, a központ szakszer­vezeti bizottságának titkára képviselte. Több exporttermék Hantos Lajos, a váci gyár igazgatója részletesen értékelte az előző évet. Megállapította, hogy a tavalyi munkásgyűlésen jóváhagyott gazdaságpolitikai intézkedési terv nagyrészt megvalósult: 86 ezer 800 darab sertést, 5 ezer 544 szarvasmar­hát vágtak, s mintegy 247 va- gonnyi húskészítményt gyár­tottak. Bár a bázisévhez ké­pest emelkedett a termelés, a tervet mégsem teljesítették: az előirányzottnál csaknem 5 ezer sertéssel és 1 ezer 500 szarvas- marhával kevesebbet dolgoz­tak fel. Az igazgató vélemé­nye szerint, az elmaradásnak elsősorban az az oka, hogy a gazdaságok nem szállítottuk elegendő vágóállatot a hús­üzembe. Keresett áru a vásárlók kö­rében az étkezési szalonna. Ta­valy 5 vagonnal többet készí­tettek belőle a tervezz» inéi, de még legalább ugyanennyit el tudtak volna adni. Sertésből csaknem 20, szarvasmarhából pedig mintegy 40 tonnával több főterméket állítottak elő a nor­mában megszabottnál, a gon­dosabb feldolgozásnak köszön­hetően. A belsőségek mennyi­ségével, például a sertéstüdőé­vel azonban továbbra is gon­dok vannak, ezért több mint félmillió forinttal kevesebb a gyár árbevétele. A váci húsüzemből sokféle terméket exportálnak. Az előző évben, az elképzelések­hez képest, 3 millió forinttal több, mintegy 53 millió forint­nyi árut szállítottak külföldre, tőkés exporttervüket 170 szá­zalékra teljesítették. Kevesebb baleset A gyárban különösen nagy a balesetveszély. A gazdasági látogatások színesítették a programot. ★ — A múlt év tapasztalatai után, milyen célokkal kezdték az új esztendőt? — Elsősorban a vezetőséget öttagúra bővítettük. A tavalyi eredményeket és az új javas­latokat mérlegre téve, minden­re figyelemmel állítottuk össze idei tervünket, amelyben sze­repel a dunakeszi párt- és ta­nácsi vezetőkkel politikai fó­rum megrendezése is. Szeret­nénk minél jobban bekap­csolódni a fiatal város életé­be, meg akarjuk ismerni gond­jait és erőnkhöz mérten, segí­teni, amiben lehet. Szoros az együttműködésünk a helyi KISZ-szervezet tel, kapcsola­tunk a környező klubokkal és az amatőr együttesekkel. Ér­deklődéssel várjuk a Pest me­gyei Klubtanács új pályázatát, amelyen a részvétel egész évi jó munkát és felkészülést igé­nyel. Az idei vetélkedőn is si­keresen akarunk szerepelni. Solymosi László vezetők és a munkások is egy­re több gondot fordnanax a sérülések megelőzésére, ennek köszönhető, hogy tavaly, 1976- éhoz képest, csökkeni a balese­tek száma, a bázisnoz viszo­nyítva, 80,6 százalékra, az el­veszett munkanapok száma azonban csupán egy százalék­kal. Nagy az újítási kedv a váci üzemben: 1977-ben 22 ötletet dolgoztak ki a szakemberek, a bíráló bizottság 18 javaslatot fogadott el, s 14 újítást még tavaly megvalósítottak. Bár általában javult a ter­mékek minősége és csökkent a reklamált minták száma, to­vábbra is nagy gondot kell for­dítani a technológiai fegyelem szigorítására. A tapasztalatok szerint ugyanis az utóbbi idő­ben még a gyárban, a raktáro­zás során romlik a készítmé­nyek minősége. A múlt évben, az alap- anyagárak emelkedése ellené­re, 435 millió 500 ezer forint­nyi árbevételt értek el. A bérszínvonal is jelentősen nőtt: míg 1976-ban egy dolgozó ti­zenkét Jiónap alatt 33 ezer 146 forintot, addig tavaly már 34 ezer 460 forintot keresett. Szótartó brigádok Az igazgató elmondta, hogy a szocialista brigádok munkaver­senyének eredményességét bi­zonyítja: a felajánlások sike­res teljesítéséért az üzemben csaknem 80 ezer forint jutal­mat osztottak szét a kollektí­vák között. A legjobban a fel­dolgozó három közössége a Dobó Katalin, a Kilián György ifjúsági és a Zrínyi Ilona szo­cialista brigád dolgozott. A második a tmk Lőwy Sándor, a harmadik pedig a oelmásod- lagos feldolgozó üzemrész Há­mára Kató kollektívája lett. A nem termelő brigádok közül az Egyetértés, a Mező Imre és a Martos Flóra aranykoszorús jelvényt kapott. Mivel a gyárban nagy fi­gyelmet fordítanak a társadal­mi tulajdon védelmére — ta­valy például több mint negy­venen kaptak súlyos büntetést lopásért — két brigádot, a Rákóczi és a Gagarin vágó kollektívát kizárták a munka­versenyből, mert fegyelmileg felelősségre vont tagjai ellen nem kezdeményezett társadal­mi, közösségen belüli felelős- ségrevonást. Új töltőgépek Hantos Lajos ismertette az idei elképzeléseket is. A váci gyárban ebben az évben 86 ezer 600 sertés és 6 ezer szarvasmarha feldolgozását tervezik, valamint 255 vagon- nyi húskészítmény előállításá­val számolnak. Üj töltőgépeket állítanak üzembe, amelyek a zsírt műanyag poharakba cso­magolják. A zsír felét, kami­onban, ömlesztve, mintegy 100 vagonnyit nyugatra szállítják. Csaknem 442 millió forinto' árbevételi tervüket egyebek között a külföldi szál . ások 10 százalékos növelésévé! sze­retnék teljesíteni. Az üzem 444 dolgozója az idén 4,5 százalékos bérfejlesz- tésben részesül. Gyarapodik a gyár is: a 6 millió forintos be­ruházási keretből 4 millió fo­rintért új szociális létesítmé­nyeket építenek. A munkásgyűlés elfogadta az igazgató javaslatát, s csat lakozott a Láng Gépgyár, va­lamint a Magyar Hajó- és Da­rugyár munkaverseny-felhívá- sához. Hasznos hozzászólások A beszámoló elhangzás, után több mint tízen kértek szót, hogy elmondják vélemé nyűket. Parázs István, a kazánház vezetője például az energiával való takarékosságra intett, mi­vel tavaly 5,1 millió forintot, 2 millió forinttal többet fordí­tott a kelleténél a váci nús- üzem energiára. Radvánszki János kérte, hogy a társadalmi tulajdon hatékonyabb védel­me érdekében, a középvezető­ket a prémiumfeltételek szigo­rításával tegyék érdekeltté és felelőssé a lopások megelőzé­sében. Adorján László vágás­vezető, a Sztáron Sándor kol­lektíva tagja elmondta, hogy újjászervezik közösségüket: szigorúbb követelményeket ál­lítanak a tagok elé, s csak azo­kat veszik fel maguk közé, akik megérdemlik. Sokan megmosolyogták Fü­zesi Gyuláné javaslatát: kérte, hogy az üzemben is vezessék be a munkahelyi testnevelést. A mosolygók, úgy látszik, még nincsenek tisztában a testkul­túra alapvető követelményei­vel, a mozgás egészségre gya­korolt hatásával. Sok híve van manapság a fényképezésnek, azt azonban kevesen tudják, hogy a fotó­papír milyen sok műveleten megy keresztül, amíg felhasz­nálásra kerülhet. A fényérzé­keny papírgyártás alapműve­letét például a baritüzemben végzik el. A Forte-gyárnak ez az üzemrésze néhány évvel ez­előtt még a nehéz fizikai mun­káról és mint a vándormada­rak hosszabb-rövidebb tartóz­kodási helyéről volt ismeretes. Ma már a gyárnak talán ez az egyetlen olyan üzeme, amely a legtöbbet lépett előre a termelés korszerűsítésében és a munkahelyi légkör javítá­sában. Üj beruházásokkal, a technológia megújításával ha­tékonyabbá vált a termelés és csökkent a fizikai munka. Egy jelentős beruházás fon­tos része a két éve üzembe állított prägelö kalander, amely mintás felületű fotópapír gyár­tását teszi lehetővé. Korábban ezt az alappapírt nyugatról, dollárért vásárolta a gyár. A gép tízmilliós értéke alig egy év alatt megtérült. Az üzem 22 dolgozója ma már állhatatos, két többszörö­sen kitüntetett szocialista bri­gádot alkot. A közösség több­sége jelenleg is középiskolá­ban vagy egyetemen tanul. Az újításban szintén szép eredményeket értek el az üzembeliek. Nyolc újítást nyúj­tottak be, melyek közül három bevezetése félmillió forintos megtakarítást eredményezett. A becsületes helytállás elis­Nyugdíjba vonu'ókat köszöntöttek A Pest megyei Sütőipari Vállalat váci, Kossuth téri cukrászüzemében köszöntöt­ték a munkatársak a nyugdíj­ba vonuló Varjú Imréné cuk­rászt és Lázi Istvánná helyet­tes üzemvezetőt, akik két évti­zedet töltöttek a munkahelyen .i tübször kaptak elismerést, jutalmat Mivel a cukrászdában de­cember utolsó napjaiban van az év végi hajrá, most pótszil­vesztert tartottak, együtt tölt­ve néhány vidám órát. Dr. Gánti Tibor előadása Dr Gánti Tibor biokémikus. egyetemi docens, az egykori váci diák, a Géza király téri gimnázium és egészségügyi szakközépiskola felkérésére, előadást tartott, Az élet prin­cípiuma címmel, mely után sok kérdést tettek fel a váci tanintézet tanárai és diákjai. Bemutatta az élet keletkezé­sének legújabb elméletét és a biológiai információ kezdetei­nek kialakulásáról beszélt a televízióból és szakkönyvei, ta­nulmányai alapján közismert váci származású tudós. — Az Eper és vér című, nagy sikerű amerikai filmet vetítik le az ifjúsági klub tag­jainak február 7-én, délután, három órakor, a Madách Imre Művelődési Központban, mérésé a munkabérben is je­lentkezik. Negyedévenként mozgóbér is kifizetésre kerül, mely figyelemre méltó jövede­lemtöbblet, hiszen a múlt év­ben majdnem 100 ezer forin­tot osztottak szét. Farkas János, az üzem ve­zetője a gondokról is beszél. A munkaerőhiányról, mely aka­dálya a három műszak beve­zetésének. Amiatt sok a túlóra is. Megbecsüléssel várnak minden dolgozni akaró, igyek­vő fiatalt. Mohácsi Mihály tekercselő 29 éves és tíz éve dolgozik az üzemben. A túlórázás ellenére esti gimnáziumba jár és szak­munkásvizsgájára készül, munkásőr és két kisgyermek apja. István László mixeres szin­tén törzsgárdatag. Huszon­nyolc éves, ugyancsak 10 éve látja el lelkiismeretesen a rá­bízott feladatot. Párttag, mű­helybizottsági tag, szocialista brigádvezető. Két gyermeke van. A marxista—leninista esti egyetemre készül. Lémán Józsefné gyártásközi ellenőr. Hét éve vizsgálja a baritált papír minőségét. Munkájával, jövedelmével elé­gedett. Az öntőteremben, nagy hul­lámokba rendeződve szárad a baritált papír. Hosszú pályán halad tovább a tekercselőig, s végigkíséri az az igyekezet, amely az üzem vezetőjét és valamennyi dolgozóját több és még jobb eredmények eléré­sére serkenti. Móricz Valéria Szórakozás, ismeretbővítés Kiérdemelte a megyei dicséretet Az ifjúsági klub a városfejlesztést is segíti Furucz Zoltán Fotópapír a hosszú pályán Alapművelet a baritüzemben Már állhatatosak a dolgozók A prügelő kalander Zárdái István felvétele I

Next

/
Oldalképek
Tartalom