Pest Megyi Hírlap, 1978. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-26 / 22. szám

MONOB'VIim ngggKSZISXuEEl XX. ÉVFOLYAM, 22. SZÁM 1978. JANUÁR 26., CSÜTÖRTÖK Tavaszra várnak a méhészek Méz — exportálható minőségben Együttműködés a termelőszövetkezettel Már a tavaszra gondolva Minden gépet megjavítanak Szerződéssel — a jobb alkatrész-ellátásért Modern hajtóművek j A Monori Vasipari Szövet­kezetben évről évre több haj­tóművet gyártanak a megren­delőknek. Korábban többfajta termék került ki a szövetke­zetből, a profilszűkítés során megszüntették a motorkerék­párgyártáshoz szükséges spe­ciális szerszámok előállítását, a felszabadult kapacitást a hajtóműgyártás fokozására fordítják. A jövőben modernebb, úgy­nevezett robbanásbiztos hajtó­műveket készítenek, mert az igény azok iránt nőtt a leg­jobban. Háromszáz szocialista brigád A járás 44 gazdasági egysé­gében 16 ezren dolgoznak, a szocialista brigádok száma há­romszázra tehető. A brigádok zöme már az év első napjai­ban megtette vállalását, nap­lójába bejegyezve, mennyi tár­sadalmi munkaórát vállal az idén. Lakások- nagycsaládosoknak A járás néhány .községében, Monoron, Vecsésen, Maglódon és Sülysápon tavaly tíz lakást építettek, amelyeket nagycsa­ládosoknak utaltak ki. r jr I I • • / r • Uj járási sportfeiügyelő A járási hivatal a közel­múltban kinevezte az új já­rás: testnevelési és sportfel­ügyelőt: a nyugalomba vonult Hunyadi László megüresedett helyét Kiss József mendei testnevelő tanár tölti be. Igen gyenge eredményt pro­dukált az 1977-es méhészeti év, s mostanában egyre gyakrab­ban teszik fel egymásnak a vecsési méhészek a kérdést, miért nem mézelt az akác, mi lehetett az oka, hogy a ked­velt vándorhelyeken az akác­virágzás fő idejében délfelé már rá se repültek a méhek, inkább kutattak, raboltak a szomszédos kaptárakból? Amikor a vecsési méhész szakcsoport vézetőjétől, Gon- da Sándortól érdeklődtünk a múlt év eredményeiről, elő­ször végigsétált velünk a ker­tes ház udvarán tárolt kaptá- rak között, 5 néhányhoz kö­zelebb hajolva, hallgatta a rovarok egyenletes duruzsolá- sát. Nógrádtól Csongrádig — Szakcsoportunk elődje, a vecsési méhészkor 1927-ben alakult meg, kizárólag a köz­ségbeli papok, ügyvédek, kán­tortanítók és orvosok bevo­násával. Akkor mindössze fél­száz család volt, a nyilvántar­tások szerint, ma 450 van. Az eltelt fél évszázadban, külö­nösen a háború után, szak­csoportunk bizonyította élet- képességét. Igaz, hogy a tava­lyihoz hasonló gyenge méz­hordás többször előfordult, de mivel időközben a 20 tagú szakcsoport teljes mértékben a méztermelésre állt át, kü­lönösen sújtott bennünket a kedvezőtlen időjárás. A tag­ságból tizenhatan szervezetten vándoroltatjuk a családot. Korán kezdjük a gyümölcs­virággal, repcével, majd az első és második akácvirágzás, a mustár,- somkóró-, lucerna- és napraforgó-virágzás idején, Nógrádtól Csongrád megye ismertebb területéig, vala­mennyi vándorhelyen meg­fordulunk. Manapság vándor­lás nélkül gazdaságtalan a méhészkedés, mert a ház kö­rül tartott családokat elég fel­erősíteni, de hordásukat saját maguk is felélik, sőt kevés is nekik — mondta Gonda Sán­dor. — összel-tavasszal két-két összejövetelt, vetítéssel egybe­kötött szakmai tapasztalat- cserét tartunk, előadásokat szervezünk a Hungaronektár szakembereinek bevonásával, s akkor kötjük a szerződése­ket is. A gyenge év ellenére, több mint félszáz mázsa mé­zet szállítottunk a Hungaro- nektárnak, de volt idő, ami­kor a vecsési méhészek csak­nem száz mázsa exportálható minőségű mézet pergettek ki. Meg kell jegyeznem, hogy a tavalyi kevés méztermelés kö­vetkeztében viszonylag sok anyaméh elveszett, ezért a családok segítségre szorultak. Kormányhatározat ra fordított kiadás, illetve be­vétel. — A közelmúltban kor­mányhatározatot hoztak a mé­hészek kamatmentes, hosszú lejáratú kölcsönökkel való tá­mogatására. Sajnos, nem na­gyon élnek vele. Tagjaink leg­nagyobb része idős nyugdíjas, a fiatalok félnek a hasznos és szorgalmas bogaraktól, pedig, ha nem bántják őket, ők sem harciasak. Igaz, hogy meg­gazdagodni nem lehet a mé- hekből, de egészséges, kelle­mes pihenést adó hobby nak mindenkinek ajánljuk, s rá­fizetni se fog senki hosszabb távlatban. Joó András ker- tekaljai méhész látja el szak­csoportunkban az egészség- ügyi ellenőr szerepét, ván­dorlás előtt meglátogatja tag­jaink méhcsaládjait, igazolást ad a méhek fertőzésmentessé­géről. A dánszentmiklósi példa — Hasznos kezdeménye­zés borttakozódik ki szakcso­portunk és a dánszentmiklósi közös gazdaság között. A tsz gyümölcsöse vándorló, a be­porzást segítő méhészeteknek ingyenes fuvart és családon­ként 100 forintnak megfelelő értékű almát ad. A 92 csa­láddal méhészkedő Márta Ká­roly már rendszeresen meg­jelenik a tsz gyümölcsösében. Jó kezdeményezés a dánszent- miklósiaké, nagyon hasznos lenne, ha más gazdaságok is csatlakoznának hozzá. A mé­Megkezdte a munkagépek rendbehozását a Monori Mező- gazdasági Termelőszövetkezet, mely szervezetten, gondos terv alapján készül fel az idei me­zőgazdasági munkákra. Szer­ződést kötött az AGROKER, az AUTÖKER, és az AFIT-válla- lattal, a jobb alkatrészellátás és a biztonságos üzemeltetés érdekében. Ez idáig csaknem egymillió forintért vásárolt pótalkatrészeket. • A szervizüzemben naponta két gépjárművet vizsgálnak át; azt, amelyik javításra szo­rul, központi gépjavítóműhe­lyükbe irányítják.*' A gépeket nem kampány­szerűen, hanem, ahogyan a földeken a munka megkívánja, folyamatosan készítik fel. Je­lenleg az erő-, a talajelőkészí­tő és a vetőgépeket javítják. Az első képen: a közponli nagyjavító műhelyben a John Deer talajelőkészítő szervobe- rendezéseit hozza rendbe Kis- póí Zoltán és Bokros István. A másodikon: Szalai Ferenc, Horgas Márton és Grósz Fe­renc, a Lajta típusú vetőgépet javítja. írta és fényképezte: Barcza Zsolt" " Úttörők versenyei A tollaslabdázók kezdték a sort Erőpróbák az első negyedévben Egy-két hónapi szünet után, Ismét fellendült az úttörő sport a járásban. A tollaslabdázók kezdték a sort, január 23-án, a monori döntővel, és ezután már szin­te egymást érik az esemé­nyek. Február 4-én, Monori- erdőn újszerű rendezvény,_ a sakkcsapatbajnokság döntőjé­re kerül sor, két nap múlva a járás legjobb kosárlabdázói Monoron találkoznak. Feb­ruár 12-én, hagyományosan, Monor ad otthont a megyei kosárlabdadöntőnek. A torná­szok következnek: a kisdobo­sok február 26-án, Monoron, az úttörők március 12-én, Sülysápon versenyeznek. A legnagyobb létszámú ver­seny, a mezei futás ismét Mo. nori-erdön kerül lebonyolítás­ra: március 15-én az úttörők, 21-én pedig a kisdobosok küz­denek a járási bajnoki címért. Márciusban az egyik legnép­szerűbb sportág, a kézilabdá­zás is megkezdődik. Érdekes­ség, hogy a csapatok visszavá- gós alapon, kuparendszerben küzdenek a továbbjutásért. A járási iskolai labdarúgó­bajnokságban az úttörő-olim­pia első három A és B kate­góriás csapata körmérkőzéses rendszerben küzd a C1MEA Kupáért, a többiek, szintén körmérkőzéses rendszerben, a VIT Kupáért játszanak, a kis­pályás csapatok kuparendszer­ben, a CIMEA Kupáért. Ez a küzdelemsorozat egyúttal jó előkészítés is lesz: ősszel kez­dődik a megyei általános is­kolai bajnokság labdarúgás­ban. S ha már a megyei bajnok­ságoknál tartunk: márciusban folytatódik a megyei kézilab­da-bajnokság, amelyben há­rom csapatunk érdekelt. Van program tehát bőven, csak győzzék erővel a testne­velők és a gyerekek. Sz. Rajt: február 26-án Elkészült az MNK sorsolása Öt járási csapat indulhat Elkészítette az 1978—79. évi labdarúgó Magyar Népköztár­sasági Kupa megyei selejtező­jének sorsolását, a megyei szö­vetség. Mint ismeretes, járá­sunk csapatai közül Vecsés, Gyömrö és Nyáregyháza har­colta ki a megyei döntőbe ju­tást, közülük az utóbbi kettő hazai pályán kezdheti szerep­lését, a vecsésiek idegenben próbálják meg kiharcolni a to­vábbjutást. A megyei csapatók részvé­tele kötelező a megyei selejte­zőben, ezért a sülysápi és a pi­lisi gárda is rajtol február 76-án: idegenben kezdi meg szereplését. Érdekesség, hogy a gyöm- rőiek, hosszú évek után elő­ször játszhatnak hazai pályán. A megyei labdarúgó-szövetség MNK-bizottsága irányította a sorsolást, figyelembe véve a csapatok könnyebb és rövi- debb utazását. A járási csapatok párosítása az első fordulóban: Herceghalom—Sülysáp, Aszód—Pilis, Kerepes—Ve­csés, Gyömrö—Tápiószecsői SE, Nyáregyháza—Dánszent- miklós. Valamennyi találkozót az elöl állók otthonában játsz- szák, február 26-án, vasárnap, 14 óra 30 perckor. Az alacsonyabb osztályú csapatoknak a döntetlen is elég a továbbjutáshoz. Ha az azo­nos osztályúak mérkőzése döntetlenre végződik, kétszer 15 perces hosszabbítás követ­kezik, s ha az sem hozna ered­ményt. 11-es rúgások döntik el a továbbjutást Az MNK második fordulójá­ra egyébként áprilisban kerül sor. G. —' Hasznos kezdeményezés volt a rendkívüli cukorakció, melynek kapcsán szakcsopor­tunk tagjainak 50 mázsa cuk­rot 10 forintos egységáron osztottunk szét, s kedvezmé­nyesen vehettünk Fumera gyógylepényt is. Az Országos Méhész Szakszövetkezeti Köz­pont említett akciója révén, népes családokat tudtunk be­telelni, s reméljük, nem kell már sokat várnunk kedve­zőbb időjárású tavasz bekö­szöntőig. • Adatlapot vett elő, megmu­tatta, hogy minden kaptár­ban naprakészen vezetett az anya kora, az évközi meg­annyi észrevétel, a beetetett cukormennyiség és a család­zelésen túl, éppen a virágok beporzásával hozzák a leg­több hasznot a szorgalmas családok. Szeretnénk, ha a közös gazdaságok keresnék az együttműködést a méhé­szekkel, s támogatnák őket valutatermelő tevékenységük eredményes folytatásában. O. K. A Röpülj, páva népművészeti vetélkedő következő adására január 27-én, holnap este 8 órakor kerül sor a televízióban. A másfél órás műsorban a Rá­baköz és a Pest megyei szlová­Gyömrő: Apám néhány bol­dog éve. Mende: Fehér hajó. Monor; A két aranyásó. Pilis: Fuss, hogy utolérjenek. Űri: Ion kapitány nyila, üllő: Ka­land a szigeten. Vecsés: Kon­cert, szólópisztolyra. kok együttesei vetélkednek. A képernyőn láthatjuk maja a maglódi szlovák népi együt­test is, a róla szóló filmössze- állítást tavaly készítet'e a tévé. MŰVELŐDÉSI HÁZAK <** Gyömrőn, 9-től 20 óráig: ze­netanfolyam, 15-től: a raiz- szakkör foglalkozása, 17-tői: autóvezetői tanfolyam, 18-tól: a fiatal utazók klubjának ösz- szejövetele és ismeretterjesztő előadás Az NSZK keleti poli­tikája címmel, előadó Réti Er­vin újságíró. Mendén, 18-tól: a népi tánccsoport próbája. Monoron, 14-től: énekkari pró­ba (a gimnáziumban). Űriban 16-tól:, a bábszakkör foglalko­zása. Vecsésen, 9-től 12-ig és 14-től 18-ig: Bodócsi Béla és Unyi István képzőművészek kiállítása. Holnap este Maglódiak a tévé képernyőjén A nap kulturális programja MOZIK Növekvő érdeklődés A közművelődés mendei otthona Megszépült a könyvtár A monori járás legszebb művelődési háza az alig négy­ezer lakosú Menüének van. A szépség persze önmagában még nem sokat ér, ha hiány­zik a falak közül az élet, a tartalom. Klubok, tanfolyamok A mendei művelődési intéz­mény változatos programokkal várja látogatóit, közhasznú előadássorozataival s a kis csoportos tevékenységgel jól teljesíti a közművelődésben, szórakoztatásban reá háruló feladatokat. Vége felé közeledik a gép­kocsivezetői s a fiatalok köré­ben oly népszerű társastánc­tanfolyam, az egyiknek is, a másiknak is csaknem ötven­ötven résztvevője van. A dol­gozók esti általános iskolájá­nak, valamint a kereskedelem­ben dolgozók szakmai jellegű előadásainak megtartására szintén az intézmény ad he­lyet. A művelődési otthon könyv- barátok körének néhány tehet­séges fiatalja is részt vett az Ady Endre emlékére, illetve a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére meghirdetett Pest megyei versmondóversenyen. A korábbinál tágasabb he­lyiségbe költözött át a könyv­tár, mely a jelentős megyei tá­mogatás révén, új bútorokat is kapott, csupán tavaly több mint 15 ezer forintért vásá­rolt könyveket, s ma már mintegy 6 ezer 800 kötet kö­zött válogathatnak az olvasók. Népszerű az ifjúsági klub, a bejáró fiatalok heti két al­kalommal találkoznak. A ze­nés, táncos estéket, a játékos időtöltést, immár rendszeresen, tudományos és ismeretterjesz­tő előadások teszik tartalmas­sá, hasznossá. Az egészségügyi előadásokon, közvetlen hangú felvilágosító beszélgetéseken kívül, melyeket dr. Csernik Zoltán körzeti orvos tart, ked­veltek még a természettudo­mány témái, de politikai vita­esteket is rendeznek a fiatalok. Népszerű pávakör A szomszéd községekénél ta­lán kevésbé ismert, mégis méltán népszerű a művelődési ház pávaköre, mely eddig is több önálló esttel örvendeztet­te meg a nagy számú helyi kö­zönséget. Szép elismerésben részesültek a mendeiek a de­cember eleji, tápiószecsői te­rületi minősítő versenyen. E verseny rövid műsorát is be­mutatva, helyi közöség előtt, a farsang idején lép ismét szín- padrr a pávakor. Együttműködési szerződést kötve, anyagi támogatással is segíti az intézmény fenntar­tását a sülysápi Tápióvölgye Tsz. A jó kapcsolat eredmé­nyeként, a tsz és a mendei művelődési ház. Időszerű kül­politikai kérdések címmel. 12 előadásból álló sorozatot indí­tott a közös gazdaság fiatal dolgozóinak. A közművelődési feladatokat kölcsönösen segítő, közösen vállaló együttműködé­si szerződést szeretne kötni a művelődési ház mielőbb a Szá­mítástechnikai Intézet mendei részlegével is. Csaknem 650 nyugdíjas él Mendén, rájuk gondolva, nyugdíjasklub alakítását ter­vezi a művelődési ház. Film- és diavetítéssel, kártyázással, beszélgetéssel tölthetnék el az egy-két hetenkénti összejöve­telek óráit az idős emberek Természetesen, ha megalaku. a klub, amit nagyon remél a művelődési ház vezetősége, a kívánságoknak megfelelően, saját programot összeállítva működik a továbbiakban. . A klub alakítására szóló meghívókat a napokban kap­ják meg a nyugdíjasok. Tervek Sok a jelentkező, igény len­ne zeneiskolára is, de meg­felelő tanár hiányában, a mű­velődési ház e terve nem való­sulhatott meg ez ideig. Ha sikerül pénzhez jutnia, tovább csinosodhat az intéz­mény. a színpad padozatának cseréjére is sor kerülhet, vala­mint olyan helyiség kialakítá­sára, melyben c.z iskolai torna­órák, bálok idején a nagyte­rem széksorait tárolhatnák. J.L

Next

/
Oldalképek
Tartalom