Pest Megyi Hírlap, 1978. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-25 / 21. szám

1978. JANUAR 25., SZERDA Regényhősök — háborúk árnyékában Ha történetesen a távoli utó­kor csak a szépirodalmi mű­vekből ismerné a XX. száza­dot, s egy, az irodalmi tükrö­zést mereven, statisztikai ará­nyokban „dekázva” értelmező kritikus, mondjuk a regénye­ink alapján rekonstruálná szá­zadunkat, nem lehetetlen, hogy azt mondaná: abban az évszázadban folyton csak há­borúztak, vagy háború árnyé­kában, fenyegetése alatt, üldöz- tetve éltek, legfeljebb, ha köz­ben pár évre béke lehetett. Azért mondaná ezt, mert szá­zadunk irodalmi termésének, mennyiségre túlnyomó része háborúban, háború előtt vagy után, valamilyen nem termé­szetes halállal fenyegető törté­nelmi mozgás légnyomása alatt ad képet korról, társadalomról. Természetesen tévedne e kép­zelt kritikus, a maga szőrszál­hasogató statisztikájával, vé­gül is az irodalom, a művé­szet, ha modell, akkor nem minden ízében méretarányos, hanem kiemeli egyfelől a fő- vonásokat, elnagyolja másfelől a kor emberét kevésbé érintő részeket. S korunk emberét a társadalmi, s egyéni szabad­ság, az emberi lehetőségek kér­déseit magukba sűrítő világhá­borúk hullámverése érintette a legmélyebben. Ezt tükrözi az Európa Könyvkiadónál újonnan megjelent több kötet is. Boldogultak bálja „Es azon a gyönyörű napon — kedden, július 26-án — ami­kor száz meg száz torony meg háztető aranyosan ragyogott a napfényben, a fák és füvek zöldje a várdombon olyan pi­ros volt, mintha egy festő ecsetje rakta volna föl, és a templomokban Szent Anna tiszteletére imádkoztak, mert ezt a napot neki szentelték, ezen a gyönyörű napon a város hirtelen — megdermedt”. Ez a bizonyos nap az első világhá­ború kitöréséé, s aki így ír róla — mint'Olyanról, mely vissza­menőleg újraértelmezi az ese­ményeket —, az Ladislav Fuks cseh író. Minden története — amit csak olvastam — cseh milliőben játszódik, s mégis, mondhatnánk akár magyar írónak is, mert annyit olvas­tunk — olvashattunk — tőle, magyarul is jó szöveget, hogy teljesen irodalomtudatunkban érezzük. Továbbá, mert amit olvastunk, az jellegzetesen prá_ gai voltával mindig annyira a mi vidékünkre való, annyira kelet-középeurópai volt, any- nyira otthonos (azaz szomszé­dos), hogy kietlenebb, idege­nebb lenne a tudatunk nélküle. Talán a Mundstock úr című regényével kezdődött a hosszú sor nálunk is, az első regé­nyével — utána lehet nézni, lexikális kérdés —, s talán A hullaégetőt olvastuk utoljára, s láttuk filmen is. Egy bizo­nyos: a háború, a második vi­lágháború árnyéka vetült fé­lelmetesen a sorokra. Most vi­szont (talán a második világ­háború degradálta így a hozzá- képest szinte „szelíd” elsőt?) az első világháború előestéjén, egy kettős halottcseréből (vagy inkább kettős élőcseréből) in­duló történet triviális gro- teszksége (de lehet triviális a groteszk, vagy groteszk az, ami triviális?) bontakozik ki szin­te nevetséges mozzanatokkal, arcfelvillanásokkal. De mind­ebben tud szeretetreméltó em­beri vonásokat is felmutatni az író. Bolondok hajója mindig ír. Rendszeresen dol­gozik, normát jelöl ki magá­nak, teljesíti. Néha túl is tel­jesíti, ilyenkor aztán esetleg egy kicsit lazít. így aztán sor- ra-rendre jelennek meg a re­gényei, amelyek olvastatják magukat, a komorságból az irónián át a humor felé oldó­dó stílusukban lebegnek. El­lenben Katherin Anne Porter, stílusa a földön van, nem ap­rólékos, de részletező, s rea­litásban gyökerező jelképiség lengi át, miközben évtizede­kig dolgozik egy regényen. Évtizedekig? Igen, a Bolon­dok hajója évtizedekig ké­szült. Egy hajóúton összejött társaság sok-sok arcába enge­di nézni az olvasót. De talán mondani sem kell, hogy miről szól, bizonyára sokan látták néhány évvel ezelőtt filmen, s azután a televízióban is. Va­lóság, nyugodt tempójú, szin­te aprólékos realizmus és jel­kép egymásnak feszülő ellen­téte teremti meg a regény at­moszféráját. Az a jelkép, amit az írónő úgy ír le, hogy XVI. Negyedszázada a gyermekek otthona a napközi JUBILEUMI JÁRÁSI ÜNNEPSÉG SZENTENDRÉN Szép évfordulót ünnepeltek Szentendrén tegnap a pedagógusok a megyei művelődési központban: 25 éves a napköziotthon-hálózat. A járási jubileumi ünnepségek sorozata itt kezdődött. — A megyei megemlékezés szeptemberben lesz Vá­cott — tájékoztatta a hallgatóságot ünnepi megnyitójá­ban Szabó Ferenc, a szentendrei városi tanács oktatási osztályának vezetője. Ezt követően a napközi otthonok jelentőségéről, sa­játosságairól, illetve nyári munkájukról hangzottak el értékelések. Dr. Abrudbányai János megyei vezető szak- felügyelő felelevenítette 25 év legemlékezetesebb, leg­szebb eseményeit, méltatta a legkiválóbb, legrégibb pe­dagógusok, Dóczi lmréné, Mihály Istvánná, Zámbó Bélá- né, dr. Solymosi Olivér, Ráduly Imre munkáját. A szentendrei zeneiskola napközis növendékei ez­után kis hangversennyel, szavalatokkal kedveskedtek a résztvevőknek és az idős tanároknak. Befejezésül Szendrődi Ferencné, a járási hivatal ok­tatási osztályának vezetője nyitotta meg a napközis nö­vendékek rajzaiból, festményeiből, plakátjaiból rendezett kiállítást. A személyiségnevelés egyenrangúsága A napközi otthon sajátos profilú intézmény. Légköre érdekes átmenet az otthon és az iskola között. A napirend megtervezésekor a nevelőnek gondoskodnia kell arról, hogy a kisdiákok megfelelő környe­zetben, nyugodtan — tehát eredményesen — készülhesse­nek fel másnapi óráikra. Eh­hez szükség esetén tanári se­gítséget is kell nyújtani — mondta az ünnepségen el­hangzott előadásában dr. Ele­kes Pál budapesti vezető szakfelügyelő. Számolnia kell viszont azzal is, hogy a tanítá­son kívül eltöltött órákhoz szervesen tartozik a színvona­las szórakozás, testmozgás, sőt a pihenés is. A jó napirend rugalmasan alkalmazkodik a gyerekek iskolai feladataihoz, aktivitásához, fáradtságszint­jéhez. A napközis pedagógus mun­kája döntően különbözik a kollégiumi tanárétól abban, hogy nevelő-oktató tevékeny­ségének rendszerébe szervesen be kell építenie: a gyerekek nevelése csak a szülőkkel összhangban lehet eredményes. A korszerű pedagógia a neve­lőktől sokrétűséget, sokoldalú érdeklődést kíván. A napközis tanár feladatai semmiképpen sem merülnek ki abban, hogy rendet tart a tanulók között. A modern napközi otthon a tanórán kívüli nevelés minden lehetőségével él, beépíti peda­gógiájába a mozi, a színház, a művelődési házak rendszeres látogatásának pozitív hatását. A tantárgyi követelményeken túlmutató nevelő jelleg az is­kolában is erősödik. A korsze- rú pedagógus az oktatással egyenrangúnak tekinti a ta­nulók személyiségének teljes kibontakoztatását. > nyári táborok Az elmúlt 25 év alatt rend­szeres társadalmi segítséget kaptak a napközisek az isko­láktól és üzemektől, szövetke­zetektől. A tanárok, a gyárak, üzemek, termelőszövetkezetek dolgózói tudták és átérezték, Kapcsolatterem A nevelőnek pozitív kapcso­latot kell teremtenie a gye­rekkel, hogy közelebb kerül­jön a lelkivilágához — hang­súlyozta az ünnepség másik’“1 előadója, Déry György szent­endrei pedagógus, úttörőcsa­pat-vezető. Ebben nagyon so­kat segít a nyári tábor, mert a napközik munkája nem fe­jeződik be a tanév végével, a tábori kötetlen foglalkozások, a játékok közelebb hozzák egymáshoz a gyermeket és a nevelőket. Egy élménydús nyári két hét után a diák na­gyobb bizalommal néz a ta­nárára. Ezt a humanizált kon­taktust kell év közben is megtartani. hogy a napközik nevelési kö­rülményeit a gyerekekért ja­vítják meg. A napközis nevelés, oktatás sarkalatos elméleti problé­máit már tudományosan is megfogalmazták. Az évente megjelenő tudományos anto­lógiában többször is olvashat­juk a kiváló Pest megyei pe­dagógus, Zámbó Béláné ta­nulmányait. Elemzéseiből egy­értelműen kiderült, hogy a napközis nevelőnek is felada­ta: a fejlődő gyermek pszi­chéjéhez alkalmazkodó — an­nak lehetőségeit kibontakoz­tató — elvek rugalmas, gya­korlati alkalmazása. Ehhez kell segítséget adnunk a gye­rekeknek. Érzékenységet, ta­pintatot igénylő kényes mun­ka ez. Azt szokták mondani, hogy a nevelő dolga nehe­zebb az orvosénál is, hiszen hosszú évek múlva, szinte csak tanítványainak felnőtt korában derül ki igazán a ne­velés eredményessége. Pósa Zoltán Kiállítás A szentendrei járás és vá­ros napközis diákjainak raj­zait és plasztikáit január 27- ig láthatjuk a művelődési központban. A kiállítás tanús­kodik arról, hogy milyen le­hetőségek rejlenek az ifjú szí­vekben. Sok ügyes szövetmin­tával, egyszerű anyagból ké­szült tárggyal és rajzzal talál­kozhattunk. A diákok ezzel is igazolták, hogy a napközi ott­honok az alkotás műhelyei Ennek örültünk, ezt láttuk meg a szentendrei, visegrádi, budakalászi, leányfalui és szi­getmonostori csutkababákban, hímzésekben, rajzokban. Azt, hogy volt értelme ennek a huszonöt évnek, és annak, hogy az állam sok-sok milliót fordított a napközikre. Két szentendrei úttörő, Dé­nes Hajnalka és Ekkert Ildi­kó kalauzolt minket a kiállí­táson. Ötödikesek, a Rákóczi iskolába járnak. Köszönjük szakértelmüket és kedvessé­güket. L. M. Hangverseny a kórházban Képző- és zeneművészet Vácott a gyógyítás szolgálatában Görög istenek — mai emberek „Mint mindjárt hallani fogják.. Most azt mondom el... Ez az elbeszé­lés valószínűleg már közismert volt...” Ilyen és hasonló beszúrásokkal, több mint ötszáz oldalon adja elő Kerényi Károly, az 1973-ban elhunyt kitűnő tu­dós a görögök mitológiáját a „korunk irodalmán és lélektanán érlelődött olva­sónak”. Az első hallásra — és pillantásra — hatalmas terjedelmű könyvbe belela­pozva, az olvasóban az a kérdés vetődik fel: hogyan tudta a szerző ezt a tenger­nyi anyagot ilyen tömören, ilyen rövi­den összefoglalni? Hiszen egy-egy té­máról több elbeszélést is előad. Ezeket a variációkat egymás után mondja el, látszólag minden összekapcsolás, min­den összehangolás nélkül. Aztán egy- egy fejezet végén a számos ponton elté­rő elbeszélések mégis egységgé állnak össze. Ebben a könyvben Herényinek sike­rült ezt a holt anyagot — éppen ezekkel a „párhuzamos elbeszélésekkel” is — visszahelyezni eredeti közegébe és meg­pendíteni egy külső és belső zengést. Sikerült megalkotni olyan mitológiai munkát, amelynek tartalma nemcsak mythoi (történetek), hanem legein (el­beszélés) is. Amely elbeszélés szinte személyesen érinti az olvasót (hallgatót akartam írni) — mert személyesen érintette az elbeszélőt is. Kerényi sze­rint: „A mitológia bemutatása mindig eleve interpretáció- és minden interpre­táció a bemutató személy fogékonysá­gától függ.” Az eddig elmondottakból azt hiszem világosan kitűnik, hogy a Görög mitoló­gia című könyv (Gondolat Kiadó) nem vaskos ismeretterjesztő kézikönyv csu­pán, amelyben egy letűnt kultúra ma­radványait mutatja be a szerző. A könyvet — melyet műfajilag a drámá­hoz lehetne leginkább hasonlítani — a görög istenek viselt dolgaiban az em­bert fedezi fel (éri tetten?), s az istenek cselekvései „az ember adottságai egy olyan helyzetben, melyben az ilyen cselekvést még semmi sem gátolta.” Hogy mikor volt ez a helyzet? Talán az „ősidőkben”, de talán ma is az ember vágyaiban — valahol. Az első rész (Történetek az istenek­ről és az emberiségről) a „dolgok kez­detétől kiindulva vezeti végig az olva­sót az istenek rendkívül bonyolult, de mégis rögtön áttekinthető birodalmán, ahol a legtávolabbi Ókeanos ugyan­olyan közel kerül hozzá, mint a gyönyö­rű Aphrodité, vagy éppen Hermés, a szemérmes nimfa fia, aki még a tehén­lopástól sem riad vissza — annak elle­nére, hogy Zeus volt az apja. És a második rész szereplőivel, a hé­roszokkal is hamarosan jó „emberség­be” kerül az olvasó Kerényi elbeszélé­sének (meséjének?) végére érve. Igaz, hogy Danaos lányainak cselekedete megborzongatja az embert, de mégis megsimogatja a szerelmes Hiperméstrát — álmában, (ötven lánya volt Danaos- nak). Az is igaz azonban, hogy ott kí­sért a többi negyvenkilenc lány, aki Aigiptos fiainak fejét levágva a Lema folyó vizébe vetette. Különös kalandok, mindennapi vidám és szomorú történetek szövedéke Keré­nyi görög mitológiája — ahogyan vala­miképpen ilyesféle az olvasó élete is. Legalábbis az a „magánélete”, amit sok esetben csak magának vall meg. De mindezek ellénére, még a trójai háború viszontagságaiból is visszatér az olvasó Ökeanoshoz a „dolgok kezdetén” létező folyamistenhez, akinek nemzőké­pessége kimeríthetetlen volt, mint a fo- lyóknak, „melyeknek vizében a görög lányok esküvőjük előtt megfürödtek, s melyeket ezért régi nemzetiségek ős­atyáiknak tartottak.” Akitől minden a kezdetét vette és „még mind egyre folyik, a Föld legszélső peremén, ön­magába visszaáramlóan, körbe.” Vagy a másik „dolgok kezdete” — el­beszélés nyomón a sötét Nyx tűnik fel, a komor Ej, aki a Széltől megterméke­nyülve egy tojást tojt a Sötétség óriás ölébe. Amely tojásból előlépett — arany szárnyakkal — az eliőszülött, Erős, a szerelem istene. És ezzel a va­riációval is elérkeztünk (vagy elindul­tunk) az emberiséghez, pontosabban az emberhez. A régesrégen-idő emberéhez éppen úgy, mint a maihoz, akit társa­dalmak mindig másmilyenné alakítanak (bízzunk benne, hogy mindig jobbá), de akinek emlékeiben Ókeanos, Nyx éppen úgy örökké él, mint Erős vagy Aphrodité. Csak az elnevezés változik. De ebből a tömény elbeszélésből nem lehet nagy adagot hörpinteni. Fogad­juk meg a szerző tanácsát ezért, aki ezekkel a szavakkal int bennünket: „Így hát az olvasó számára nem marad más hátra, mint e sűrű táplálékból egyszerre nem túl sokat magához ven­ni: mindig csak néhány lapnyit egy­szerre, és azt is újra meg újra elolvas­ni, akár egy régi*költeményt, melynek elzengett formája csak nagy üggyel-baj- jal tud szárnyakat adni a súlyos tartal­mú emberi anyagnak.” Mert Kerényi istenekről szóló köny­vében valóban súlyos emberi anyag van. Bóday Pál A hangverseny híre futótűz­ként terjedt el a váci Szőnyi Tibor Kórházban. Már napok­kal előbb tudták minden osz­tályon, hogy az igazgatóság és a társadalmi szervek meghí­vására ellátogat hozzájuk a Magyar Rádió tánczienekara, a Stúdió Hsa műsorban fellép Sárosi Katalin, Mátrai Gá­bor és Csálcányi László. Azt is megtudták, hogy a hangver­senyt magnószalagon rögzíti a rádió és részben februárban, márciusban pedig teljes egé­szében közvetíti. A várva-várt délután zsúfo­lásig megtelt a nyolcszintes épület tágas aulája. Vagy négyszázan ültek, állták az al­kalmi hangversenyteremben és a környező folyosókon. A sú­lyos, fekvőbetegek kivételével úgyszólván minden ápolt ott volt. ★ A jó visszhangot keltő elő­adás után beszélgettünk dr. Korona Árpád igazgatóhelyet­tes-főorvossal, dr. Faragó László osztályvezető főorvos­sal, a műsor szervezőjével s a művészek meghívójával és Szilágyi Lajosnéval, a szak- szervezeti bizottság titkárával. A vélemény egyöntetű: o kez­deményezés megérte a fárad­ságot, s elérte célját, mert művészi siker mellett a más­fél órás zenés vidámság jó ha­tással volt a betegekre. — Már a görögök idejében ismerték a zene gyógyító ha­tását _— mondta dr. Faragó László. — Nem ez volt az el­ső rendezvényünk. Ugyanitt a Musica Humana Zenekar már háromszor adott hangversenyt, énekelt betegeinknek a Váro­si KISZ Kórus, s volt más rendezvényünk is. Mindebben tudomásom szerint úttörők va­gyunk nemcsak a megyében, de országosan is. — Szeretnénk az otthon me­legét, hangulatát némiképpen visszaadni betegeinknek — tájékoztatott dr. Korona Ár­pád. — A kórházi légkör komorságát oldja az első órák­ban kapott füzetes tájékoztató. Várócsarnokunkat pálmák s az 1975 júniusában átadott hatalmas, sokszínű képkárpit teszi hangulatossá. A rendez­vények előkészítésének han­gulata, kellemes izgalma, az előadások élménye kedvezően hat betegeinkre, segíti gyógyu­lásukat. — Betegkönyvtárt szervez­tünk minden osztályon — új­ságolta Szilágyi Lajosné. — A nem súlyos betegek számá­ra az olvasás megrövidíti a kényszerű ágyhozkötöttséget. Az orvosok, a nővérek jelen­tős többletfeladatot vállalnak a kulturális tervek megvalósí­tásával. Már elkészüld a következő hónapok terve is. Az említett együtteseken kívül szeretnék megnyerni a váci és a mátyás­földi zeneiskolák növendé­keit egy-egy vendéghangver­senyre. Korábban Uhrig Zsig- mond képzőművészeti alkotá­saiból rendeztek alkalmi tár­latot — februárban a művelő­dési házbeli Mikes István ve­zette képzőművészeti szakkör tagjainak zsűrizett alkotásait tekinthetik meg a betegek, az egészségügyi dolgozók és a kórház látogatói. A jó hír gyorsan terjed. A hét elején Győrből érkezet: szakmai küldöttség látogatott a váci kórházba. A hivatalos tapasztalatcsere, s az intéz­mény megtekintése után ér­deklődtek a hallott kezdemé­nyezésről, a hangversenyekről, a tárlatokról. A váciak őszintén és szíve­sen válaszoltak a kérdésekre. A kezdeményezés nem védett szabadalom: másutt is meg­valósítható! Papp Rezső LAPOZ­GATÓ % század eleji erkölcsrajzból köl­csönözte könyve címének. „Mi­kor regényem foglalkoztatni kezdett, magaménak éreztem ezt az egyszerű, szinte egye­temes képet; megy a világ ha­jója az örökkévalóság felé.” Ez 1932-ben volt; Porter 38 éves. Sokáig hordozza a témát, még tovább dolgozik rajta. A könyv 68 éves korában, 1962- ben jelenik meg. Közben a „hajó” megjárta a második világháborút átélte a fasizmus embergyűlölő korszakát. Meny­nyi^ élmény, átgondolásra kész­tető történet érlelte már ter­vezése közben, s aztán írása alatt is. A könyvb'eli tör­ténet 1931. őszén játszódik. A könyvet, amely a jelkép, a cím ötletét adta, 1932-ben olvasta az írónő. A fasiszta terror és a világháború még a jövő me­llében rejtőzött. A vasrácsos kapu Aminek az előbbi könyvek­ben előszelét éreztük, az And­rea sz Frangiasz, görög írónak, A vasrácsos kapu című regé­nyében már a múlté. A máso­dik világháború után játszó­dik a regény története, ahhoz olyan különösen kapcsolódva, amilyen különös helyzetet ez esetben a görög történelem produkált. A regény hőse egy fiatal építészmérnök, Angelosz, aki négy és félszáz oldalon át bujdosik, szó szerint. Különös módon többnyire jelen nem lé­tével van jelen, a regényben: mások tudatában, szerelme, is­merősök, rokonok, barátok éle­tében hiányával vesz részt a cselekvésben. Természetesen nemcsak azzal. Időnként, s később egyre gyakrabban lát/ juk is hol itt, hol ott rejtőzve, elrejtve, bujdosva. Halálos íté­let lebeg a feje fölött az ellen­állási mozgalomban való rész­vételéért! Hét évig bujdosik így a — szolidaritás őrzi meg, az emberség rejti —, mígnem szabad lesz... S közben körülötte, jószeré­vel róla mit sem tudva, vagy együttérzően hallgatva róla, zajlik a mindennapi élet. Kis­emberek, munkások, ügynökök, iparosok, kereskedők élik nap­jaikat, dolgoznak és alkotnak, futnak a pénzért és veszeksze­nek, küszködnek a csőddel, a munkanélküliséggel vagy az éhbérrel, a pénztelenséggel, szeretnek, reménykednek vagy elvesztik a reményt. Ennek az életnek, a görög jelenkornak a tükre ez a re­gény. N. F.

Next

/
Oldalképek
Tartalom