Pest Megyi Hírlap, 1978. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-24 / 20. szám
Az együttműködés erősítésével segítik a helsinki záróokmány megvalósítását Befejeződött Budapesten az európai ifjúsági leszerelési konferencia A tanácskozás zá^éáokumenfaamof fogadott el Vasárnap a Parlament kongresszusi termében befejeződött az európai ifjúsági leszerelési konferencia háromnapos tanácskozása. Az utolsó napi plenáris ülésen a felszólalók döntő többsége — köztük a kommunista, a szociáldemokrata és más ifjúsági szervezetek képviselői — hangoztatták! csakis a kontinens ifjúságának közös fellépése vezethet el a további katonai és politikai enyhülésig. A felszólalók szorgalmazták a katonai enyhülést célzó tárgyalások — például a bécsi haderőcsökkentési megbeszélések mielőbbi hatékony befejezését. Élénk vita zajlott a neutronbomba gyártásának és elterjesztésének terve körül. A résztvevők túlnyomó többsége elítélte az új fegyver ki- fejlesztését, hangoztatva, hogy a neutronbomba már önmagában is fokozza á fegyverkezési veszélyt. A görög és a ciprusi ifjúság szószólói követelték az e térségben levő amerikai haditámaszpontok megszüntetését, az Egyesült Államok hadiflottájának kivonását — fegyvermentes övezet kialakítását. A hozzászólók a leszerelési elvek valóra váltásaként ajánlották a kormányoknak, hogy csatlakozzanak a Szovjetunió békefelhívásához. A felszólalók egyetértettek abban: a fegyverkezési verseny árát a dolgozó emberek fizetik meg. Az életszínvonal növelésére fordítható összegek nagy részét elnyelik a katonai kiadások. Ezt megsínylik B konferencián záródokumentumot fogadtak el. Ebben a konferencia részvevői megállapítják, hogy az enyhülésnek az egész világra ki kell terjednie. A béke és a biztonság oszthatatlan. A béke több mint egyszerűen a háború hiánya. Ezért valameny- nyi európai államnak a kölcsönös bizalom és az együttműködés létrehozása érdekében kell munkálkodnia, lehetetlenné téve kontinensünkön a fegyveres konfliktusokat Az enyhülés folyamatának kiterjesztése a világ minden térségére igen kedvező feltételeket biztosít a tartós béke megteremtéséhez, az együttműködés fejlesztéséhez minden szinten, a kormányok, az államok, a népek és az ifjúság között A jövőben az összeurópai ifjúsági együttműködés egyik alapvető célja, hogy segítse Európában és a világban a fegyverkezési hajsza csökkentését, illetve megszüntetését. Ezért arra van szükség, hogy az ifjúsági szervezetek járuljanak hozzá a népeknek és a különböző politikai, társadalmi erőknek az enyhülés és a leszerelés továbbfejlesztését szolgáló erőfeszítéseihez. Az ifjúsági szervezetek többoldalú együttműködésük erősítésével segítik a helsinki záródokumentum — különösképpen az ifjúságra vonatkozó ajánlások — megvalósítását. A résztvevők megegyeztek abban, hogy a különböző országokban a konferencia legszélesebb körű ismertetésén munkálkodnak. Az ifjúsági szervezeteknek meg kell vizsgálniuk hazájukban az együttműködés lehetőségeit a békéért, az enyhülésért és a leszerelésért tevékenykedő más erőkkel is. Aktívan kell hozzájárulniuk a nemzetközi közvélemény formálásához, annak érdekében, hogy mind többen támogassák az általános és teljes leszerelést szolgáló nemzeti és nemzetközi kezdeményezéseket — hangsúlyozta a záródokumentum. A konferencia eredményeiről tájékoztatják az idén megrendezendő genfi leszerelési konferenciát. A résztvevők tudomásul vették, hogy a béke, a leszerelés kérdései tükröződni fognak a XI. VIT programjaiban, hozzájárulva a világméretű békéért folytatott mozgalomhoz. Az ifjúság képviselőinek a jövőben további két- és többoldalú akciókat, konferenciákat kell szervezniük e célok mielőbbi elérése érdekében. A nemzetközi ifjúsági egy ü ttmű köd és bővítését kell, hogy szolgálják a nemzetközi táborok, fesztiválok, a különböző szintű delegá- ciócserék és a tudományos tevékenység. A további feladatokat a helsinki záródokumentum és a budapesti konferencia ajánlásai szabják meg. Végezetül üdvözölték, egy a résztvevők által szervezendő európai ifjúsági leszerelési akciónap tervét a gazdaságilag fejlett államokban élő népek is, de különösen a harmadik világ országai, amelyeknek életszínvonalát amúgyis óriási szakadék választja el a fejlett országokétól. Többen aláhúzták a közvélemény szerepét a leszerelési tárgyalások sikerében. Mint mondották, a fiataloknak hatékonyabb békepropagandát kell kifejteniük, együttes akciókat kell indítaniuk azért, hogy a felnövekvő és a felnőtt generáció mind gyakrabban hallassa szavát a leszerelés mellett, ahogy azt Koppenhágában tették tavaly a kommunista diákok, akik tiltakozó megmozdulást szerveztek a Hitlerről készült film bemutatása ellen. Mert a'fasizmust népszerűsítő propagandát nem lehet az emberi jogok részének, a szólásszabadság példájának tekinteni. ★ Lázár ‘ György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke vasárnap este fogadást adott a Parlamentben a háromnapos ifjúsági leszerelési konferencia résztvevőinek tiszteletére. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! 1 AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS. A megyei tanács LAPJA & XXII. ÉVFOLYAM, 20. szAm Ara 80 fillér 1978. JANUAR 24., KEDD Kádár János és Losonczi Pál fogadta kW Másszor Mohamedet Ali Nasszer Mohamed, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke vasárnap a zánkai üttörővárosba látogatott. A vendégeket elkísérte dr. Romány Pál mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszter és dr. Házi Vencel külügyminiszter-helyettes. Szűcs Istvánná, a Magyar Úttörők Szövetségének főtitkára tájékoztatta a vendégeket, majd a jemeni miniszterelnök megtekintette az úttörővárost. Hétfőn délelőtt az Országházban Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke fogadta Ali Nasszer Mohamedet. A szívélyes, baráti légkörű találkozón jelen volt Rács Pál külügyi államtitkár. Tegnap délben a Központi Bizottság székházában Kádár János, az MSZMP Központi SZALJUT—C-PROCRESSZ—1 Az első teherszállító űrhajó biztosítja a további munkát Sikeres dokkolás — Megkezdődött az üzemanyag automatikus átadása és a csomagolás Egy héttel Vlagyimir Dzsa- miieiíov és Oleg Makarov rövid űrlátogatása után ismét van útitársa az idestova másfél húnapja a SzaiJut—« tudományos űrállomáson dolgozd JurU Komanyenkónak és Georgij Grecskónak. Vasárnap moszkvai idő szerint 13 óra 12 perc óta a Szaljut—6—Szojuz—27 űrkomplexumhoz kapcsolva Föld körüli pályán kering a Progressz—1, a világ első teherszállító űrhajója. A Progressz—1 mindvégig automatikus vezérléssel közelítette meg a Szaljut—6-ot és az űrállomás aggregát rendszerének oldalához csatlakozott. A program szerint az űrhajósok a teherszállító űrhajóról az űrállomásra szállítják át a Főidről feljuttatott összes hasznos terhet, a már használhatatlan berendezéseket, műszereket pedig átviszik a Progressz—jí-re. A vasárnapi sikeres összekapcsolás után hétfőn már a Progressz teherszállító űrhajó szállítmányának kicsomagolása szerepelt a Szaljut—6 szovjet űrállomás személyzete, Jú- rij Romanyenko és Georgij Grecsko napirendjében. A teherszállító űrhajóval hozzájuk juttatott üzemanyag áttöltése nagyrészt automatikus berendezések segítségével történik. Az utánpótlással elsősorban olyan műszereket, berendezéseket juttattak el az űrállomásra, amelyek az új kísérletekhez kellenek. Az eddigi sikerek alapján ugyanis kibővítették az elvégzendő tudományos kísérletek programját. Mivel az űrhajósok folytatják a Föld felszínének .fényképezését is, további filmet kaptak erre a célra. Érkezett élelmiszer — és vízszállítmány is, valamint a levegő utánpótlásához szükséges oxigén. A levegőveszteség mindenekelőtt akkor keletkezett, amikor a ikét űrhajós az űrállomáson kívül ellenőrizte az összekapcsoló berendezést. Természetesen- jelentős meny- nyiségű oxigént használnak fel már hetedik hete tartó "útjuk során. A Progressz—1 — mint ismeretes — nem tér vissza a Földre, hanem a szétkapcsolás után a levegő sűrűbb rétegeibe érve, megsemmisül. Bizottságának első titkára fogadta All Nasszer Mohamedet, a Nemzeti Front Egyesített Politikai Szervezet KB Politikai Bizottságának tagját, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnökét. A szívélyes, elvtársi légkörű találkozón megbeszélést folytattak a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről, országaink kapcsolatainak fejlesztéséről, valamint az MSZMP és a Nemzeti Front Egyesített Politikai Szervezet együttműködésének erősítéséről. A találkozón részt vett Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Rácz Pál külügyi államtitkár és Benczekovits Lajos hazánk Aden.be kijelölt nagykövete. Huszár István Hanoiban Gazdasági kormányküldöttség élén vasárnap Hanoiba érkezett Huszár István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnök-helyettes, az Országos Tervhivatal elnöke. Huszár Istvánt és kíséretét Le Thanh Nghi, a Vietnami Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, a miniszterelnök-helyettes, a Vietnami Állami Tervbizottság elnöke és más vezetők fogadták. Jelen volt a fogadtatáson Karsai Lajos, a Magyar Népköztársaság hanoi nagykövete is. Tegnap megkezdődtek a két küldöttség hivatalos tárgyalásai, amelyeknek középpontjában a kétoldalú gazdasági kapcsolatok időszerű kérdései- állnak. Megérkezett Moszkvába a magyar parlamenti küldöttség Hétfőn reggel Apró Antalnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, az ország- gyűlés elnökének vezetésével magyar parlamenti küldöttség érkezett Moszkvába. A delegáció a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának meghívására egyhetes hivatalos látogatást tesz a Szovjetunióban. A magyar vendégek fogadására a S2ovjét főváros feldíszített kijevi pályaudvarán megjelent Nazar Matcsanov, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége elnökének helyettese, Alekszej Sityikov, a Szövetségi Tanács elnöke, Vitalij Tyitov, a Legfelsőbb Tanács állandó képviselőjének helyettese a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsában, valamint több más hivatalos személyiség. Jelen volt a pályaudvaron Marjai József, moszkvai magyar nagykövet, valamint a nagykövetség több felelős munkatársa. A magyar parlamenti küldöttség tegnap délelőtt látogatást tett a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsánál. A delegációt a Legfelsőbb Tanács két házának vezetői: Alekszej Sityikov, a Szövetségi Tanács és Vitalij Ruben, a Nemzetiségi Tanács elnöke fogadták. A szívélyes, baráti légkörű találkozó után a küldöttség tagjai megtekintették a nagy Kreml-palotát és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának helyiségeit. Hétfőn délután a moszkvai városi tanácshoz látogatott a küldöttség. A vendégeket Vlagyimir Promiszlov, a moszkvai tanács végrehajtó .bizottságának elnöke köszöntötte, majd tájékoztatta a magyar képviselőket a szovjet főváros életéről, fejlesztésének kérdéseiről. Apró Antal rövid ismertetést adott a magyar főváros életéről, a budapestiek munkájáról, örömeiről és gondjairól, majd a küldöttség nevében átnyújtotta az ország- gyűlés ajándékát: egy, a Parlament épületét ábrázoló bronzplakettet. Vlagyimir Promiszlov Moszkva város jelképes kulcsával és a szovjet főváros életéről szóló kiadványokkal viszonozta az ajándékot. A népgazdaság igényei szerint A bedolgozók is segítik a budaörsi Texelektrót Fénycsősor — Vácott A budaörsi Texelektro Ipari Szövetkezet előzetes számítások szerint, tavaly mintegy 33 százalékkal termelt többet. Árbevétele elérte a 270 millió forintot. Az V. ötéves tervidőszak végére pedig ezt az értéket szeretnék megduplázni, 1980-ra félmilliárd forint termelési értéket terveznek. Ezt a termelésnövekedést nagymértékben a bedolgozók munkájára építik. A múlt évben például a kifizetett 58 millió forint munkabérből mindössze 24 milliót kaptak a központ dolgozói. Bár a bedolgozók több községben tevékenykednek, mégis olyan jó a szervezettség, és a technológiai rend, hogy munkájuk akár szalagrendszernek is tekinthető. A Texelektro mind jobban ismertté válik külföldön is. A szövetkezet szállította például a tavalyi szófiai Univerziódé valamennyi elektromos eredményjelző berendezését. Bulgáriából pedig az elismerés jeléül magas kintütetést kapott a szövetkezet tizenegy dolgozója. A Varró Károly elnök szobája falát díszítő megany- nyi oklevélen, plaketten nyomon követhető a szövetkezet negyedszázados történelme. A legfrissebb dicsérő oklevél olyan cikkeket gyártanak, amelyek népgazdaságilag fontosak, előállításuk azonban a nagy- vállalatoknak nem kifizetődő. A Texelektro termékeit megszerették és keresik a vásárlók is. A közkedvelt hűtőtáskát csak ők gyártják hazánkban. Másik keresett termékük a bébinadrág. Az idén egy új termékkel is jelentkeznek. Mivel hazánkban hiánycikk a bőrönd, és jórészt csak importból szerzi be a kereskedelem, a bőrdíszműves részleg hamarosan megkezdi a bőröndök gyártását is. W. G. KÖZÉLET Gyenes Adrás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, az MSZMP Központi Bizottsága küldöttségének élén, vasárnap Amszterdamba utazott a Holland Munkáspárt meghívására. Joszip Vrhovec, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága elnökségének tagja tegnap az MSZMP Központi Bizottságának meghívására Budapestre érkezett. Jordan Mladenov, a Bolgár Népköztársaság elektrotechnikai és elektronikai minisztere — Nemeslaki Tivadar kohó- és gépipari miniszter meghívására — hétfőn Budapestre érkezett. az, amit Bulgáriától kaptak, a legrégibb — lassan már sárgul —, még a jogelőd a Budaörsi Háziipari Szövetkezet jó munkáját dicséri. Amikor a szövetkezet 26 évvel ezelőtt megalakult, csak ruházati termékeket készítettek. Ma már szinte felsorolni is nehéz, mi minden tartozik a profiljukba. Foglalkoznak a textil- és kötöttáru készítése mellett bőrfeldolgozással, galvanizálással, szerszámkészítéssel, finommechanikával, sőt szolgáltatással is. Ezzel azonban még mindig nem teljes a felsorolás. Tizenegy üzemük 1 van, mindegyiknek más a profilja, csak egy dologban egyezik valamennyi: Idén 15 millió 500 ezer fénycsövet gyártanak az Egyesült Izzó váci fényforrás és alkatrész gyárában. Tavaly év vége előtt állították üzembe a 40 wattos félautomata gyártósort. Képünkön : Somogyi András a beforrasztó géphez adagolja az anyagot. Barcza Zso't felvétele