Pest Megyi Hírlap, 1978. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-22 / 19. szám

NAGYKÖRÖS! T„T * H w fllTEQO •A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXII. ÉVFOLYAM, 19. SZÁM 1978. JANUÁR 22.. VASÁRNAP Gondoskodnak a rászorulókról A gyámügyi hatqság a gyerekekért Mit mondhatnak a számok, adatok a gyámügyekről? Va- lószínűtlenül keveset, hiszen az év végi összesítések gon­dosan fogalmazott címszavai, s a megfelelő rovatba beírt számok többnyire szomorú sor­sokat sejtetnek, s legfeljebb arra jók, hogy előfordulásuk gyakoriságáról tájékoztassa­nak. Sorsok A gondolatok, tettek, érzé­sek, sorsok azonban nem mondhatók el számokkal. Mégis örülünk, ha a kimutatá­sok egy-egy rovata üresen ma­rad, vagy a tavalyinál kisebb számot őriz. Persze akad kivé­tel is. Nagykőrös tavalyi gyám­ügyi kimutatásait lapozgatva elégedetten fedezhetjük fel, hogy az állami gr idozott gye­rekek száma 11-gyel csökkent. Ebben a rovatban örülnénk a nagyobb számoknak is. Külö­nösen azért, mert azt is meg­tudhatjuk, hogy ugyanebben az esztendőben. 17 gyere-cet kellett állami gondozásba ven­ni. Ez természetesen azt is bizonyítja, hogy a közösség gondoskodik — s nem is akár­milyen módon! — a rászoru­lókról. Az elszomorító csupán az, hogy számuk ismét növe­kedett. A gyámügyi munka színvo­nalát jelzi, hogy a tavaly ho­zott 381 határozatból az érin­tettek mindössze hetet felleb­beztek meg, s a döntés meg­változtatására csak két eset­ben került sor. Eszerint öt fel’ ibbezés alaptalannak bi­zonyult.. A határozatok száma egyébként keveset mond a gyámügyi, hatóságok munkájá­ról. Hiszen tavaly 819 üggyel kellett a fogadónapokon a bi­zony meglehetősen forgalmas irodákban foglalkozni. A kü­lönbség a „közbeeső intézke­dés” számát jelzi. A gyám­ügyi hatóság több mint 400 alkalommal tartott helyszíni szemlét. Tehát nemcsak a határozatok meghozatalával I kapcsolatban, hanem alkal­manként a közbeeső intézke­dések során is. Mit jelent a 819 gyámügy Karay Kornéliá­nak, a városi tanács csoport- vezetőjének? Történetek — Maradjunk a számoknál, hiszen ezeknek az aktáknak a történetét csaknem lehetetlen felsorolni. A legtöbb, szám szerint 168 ügy védő-óvó in­tézkedést követelt. Az állami gondozottakkal kapcsolatos iratok, intézkedések sok mun­kát adtak, és sok esetben fog­lalkoztunk családi jogállással kapcsolatos, valamint segélye­zési kérdésekkel. Ezek voltak tavaly a leggyakoribb gyám­ügyek. — A gyámügyi tevékenység zömét tavaly és a korábbi években is a védő-óvó intéz­kedések tették ki. Ez pedig a hatóság nevelő tevékenysé­gét érzékelteti. Kikre vonat­koztak ezek az intézkedések, a gyerekekre vagy a felnőttekre? — Így nem lehet szétvá­lasztani. Hiszen, amikor a kiskorút, fiatalkorút figyel­meztetjük, ez az intézkedés a szülőnek és a környezetnek is szól. Az iratok száma termé­szetesen nem fejezi ki ezeket a bonyolult összefüggéseket. Talán érzékeltet valamit, ha elmondjuk, hogy 46 gyereket figyelmeztettünk és 27 szülőt. Ehhez azonban hozzá kell ad­ni azt is, hogy 18 szülő ese­tében javasoltuk az aikohol- elvonó kúrát. — Az alkoholista szülőkkel kapcsolatban felmerül a kér­dés: hány veszélyeztetett gyer­meket tartanak nyilván Nagy­kőrösön? — Jelenleg 57 kiskorút te­kintünk veszélyeztetettnek. Közülük harminckilencet a szülők alkoholizmusa miatt. — Előfordulhat, hogy a szü­lők emberileg alkalmasak gyermekük nevelésére, ám kö­rülményeik mégsem megfele­SPORT —SPORT —SPORT —SPORT —SPORT Edzőtáborozás után sídöntő Kétnapos dobogókői megyei edzőtáborozás előzte meg a XIII. téli úttörőolimpia megyei sídöntőjét. Dobogókőn az ed­zőtáborozás utáni két napon került sor a versenyekre, melyen járásonként, városon­ként a megadott keretszámok alapján indulhattak a pajtá­sok. Sízésben 8, szánkózásban 6 számban döntötték el az érmek és a további helyezé­sek sorsát. A több, mint 200 fiatal induló között 6 nagy­kőrösi diák is volt, akik igen jól helytálltak és 3 első, vala­mint 2 harmadik helyezést szereztek. Bár az első napon volt egy kis olvadás, a verse­nyek idejére lehűlt a levegő és megfelelő hóviszonyok kö­zött vetélkedtek a résztvevők. A körösiek eredményei: Leány sífutásban (kb. 1800 m, 11 induló): í. Dombi Ka­talin (Nk. Arany iskola) 10:49; ... 5. Fischer Mónika (Nk. Arany) 13:11 perc. Leány biatlonban (kb. 1800—2000 m sífutás-j-3 célbalövés, 11 indu­ló) : 1. Szabó Erika (Nk. Pető­fi) 10:49: ...3. Dombi (Nk Arany) 11:19; ...6. Fischer (Nk. Arany) 14:22 perc. Leány összetettben (6 versenyzőt ér­tékeltek) : 1. Dombi (Nk. Arany) 4; ... 5. Fischer (Nk. Arany) 11 helyezési szám. Leány sífutásban a körösiek szerepeltek a legjobban és kü­lön örvendetes, hogy a biat­lon lövészetben egyszer sem hibáztak. Fiú sífutásban (kb. 2700 m, 27 induló): ... 13. Papp Elek (Nk. Petőfi) 19:14; 14. Pesti Albert (Nk. Kossuth) 19:19 perc. Fiú bint'onban 2700 m, 24 induló): ... 3. Pintér Dénes (Nk. Kossuth) 17:03, ...8. Pesti (Nk. Kossuth) 19:19; ...10. Papp (Nk. Petőfi) 19:40 perc. Fiú összetettben (12 fő volt értékelhető): ... 8. Pesti (Nk. Kossuth) 22; 9. Papp (Nk. ’ Petőfi) 23 helyezési szám. A körösiek közül hárman (Dombi, Szabó és Pintér) ju­tottak tovább az országos dön­tőbe. A MAI PROGRAM Kézilabda Toldi sportcsarnok, 9.30: Ün­nepélyes megnyitó; 10: Nagy­kőrösi Toldi DSK I—Alsóné- medi TSZ SK női, 10.50: Nk. Toldi DSK—Karatetétien SE férfi, 11.50: Ceglédi VSE—Nk. Kinizsi női, 12.40: Nk. Kini­zsi—Tiszakécskei VEGYÉP- SZER férfi, 13.40: Gyulai SE —Lajosmizsei KSE női, 14.30: Lajosmizsei KSE—Vecsési KSK férfi, 15.30: Kecskemé­ti TE II.—Vecsési KSK női, 16.20: Abonyi TSZ SK—Her­nádi TSZ SK férfi, 17.20: Nk. Toldi DSK II.—Kecskeméti TE III. női, Toldi teremkupa­mérkőzés. Sízés Bükkszentkereszt: a XIII. téli úttörőolimpia országos döntője. HÉTFŐI PROGRAM . Sakk KlOSZ-székház, 18.30: a KIOSZ Kupa egyéni verseny 3. játéknapja. Sízés Bükkszentkereszt: a XIII. téli úttörőolimpia országos döntője. S. Z. lőek. Segíthet-e nekik a ható­ság? — Természetesen. Ezek azok az esetek, melyekben, legalábbis anyagi szempont­ból, az állami gondozás a meglévőnél többet nyújtana a gyerekeknek. Mégsem vesszük állami gondozásba az aprósá­gokat, hanem segéllyel igyek­szünk a családi élet normális feltételeit megteremteni. Ta­valy 15 család 23 gyereke ka­pott rendszeres támogatást. Ugyanakkor több mint 30 ezer forintot fordítottunk rendkí­vüli segélyre. Ezek az intéz­kedések 59 családot és ezen belül 146 gyermeket érintet­tek. — A védő-óvó intézkedések­ről szólva említette, hogy bi­zony több tucat gyereket kel­lett helyes magatartásra in­teni. Mi történik azokkal a fiatalokkal, akiknél ez az in­telem már megkésett, vagy éppen eredménytelen volt? — Ezzel a fiatalkorúak utógondozása során foglalko­zunk — magyarázza a cso­portvezető. Ma 27 fiatalkorú áll utógondozás alatt. Sze­rencsére nem túl nagy szám. mégis viszonylag sok gondot takar. Elsősorban azt, hogy mindössze három hivatásos pártfogónk van, akinek a te­vékenységi területébe Cegléd js beletartozik. Társadalmi pártfogókra is szükségünk volna. Kiskorúak — Fogadtak-e örökbe kis­korúakat tavaly a körösiek? — Igen. Hét gyermek talált otthonra tavaly örökbefoga­dással. Közöttük négy állami gondozott. — A gyerekek családi jog­állása ügyében több mint ki­lencven ügyirattal foglalkoz­tak. Hány megnyugtató intéz­kedés született? — Tavaly 14 gyerek családi jogállása rendeződött. Jelenleg ezekkel az ügyekkel kapcsolat­ban hét per van folyamatban. Kilenc gyereknél képzelt apát voltunk kénytelenek az ira­tokba bevezetni. — A gyámügyi tevékenység csaknem valamennyi területé­ről szót ejtettünk. Milyen ta­nulságot említene meg ezek­kel kapcsolatban? — A helyszíni szemlék — több mint 400 volt — fe­lét külterületen tartottuk. Te­kintve, hogy Nagykőrös la­kosságának alig egynyolcada él a határban, ez az adat fi­gyelmeztetés is lehet. Arra in­ti a város valamennyi lakó­ját, hogy a közművelődési te­vékenységet, a nevelést, a szo­ciális gondoskodást ezen a te­rületen tovább kell erősíteni. Farkas Péter A NÉV ÁTÓL A TEJÚTIG Úttörők, kisdobosok versenyei SZERVEZIK A NYÁRI TÁBOROKAT Alighanem gondos keresgé­léssel sem lehetne esemény nélküli napot találni a város úttörővezetőinek naptárában. Alig fejeződött be a múlt hét végén a megyei sí- és szánkó­verseny, melyben három körö­si pajtás is továbbjutott, már itthoni programok várták az úttörőket. Az ifjúsági klubban a mókamesterek és a nótafák ismerkedtek feladataik szak­mai fogásaival. A Rákóczi is­kolában a tudományos—tech­nikai úttörőszemlén az orosz nyelv és irodalom barátai mérték össze tudásukat. Meg­kezdődtek a kulturális sereg­szemle versenyei is. Sokan ké­szülnek az Együtt . világ ha­ladó gyermekeivel és A Névé­től a Tejútig elnevezésű orszá­gos pályázatokra is, hiszen a pályamunkákat még január­ban be kell adni. — Az előbb említett tudo­mányos—technikai úttörő­szemlén milyen vetélkedőkön kell helytállni a város úttörői­nek? — kérdeztük Bujdosó Ágnes városi úttörőelnöktől. — Külön-külön mérik ösz- sze tudásukat a társadalom- kutató úttörők, az orosz nyelv és irodalom barátai, számos ágazatban a technikusok, is­mét külön a helyesen és szé­pen magyarul beszélők, és a mezőgazdasági ismereteikben bízó úttörők is. Ezekben a na­pokban a csapatszintű verse­nyekre kerül sor. A városi szemle február 20—21-én lesz a Petőfi iskolában. Ide az is­kolák Valamennyi szemleág­ban 3—3 tagú csapatokat kül­denek majd. ■— Mikor tartják a kultu­rális seregszemle városi bemu­tatóit? — Ezek a döntők március végéig kerülnek sorra. Első­ként az éneklő rajok bemuta­tóit rendezzük meg, már feb­ruárban. — Folytatják-e a tavaly megkezdett, a Művészetek vándorútján elnevezésű játé­kot? — Természetesen. Azok az őrsök, melyek megszerezték a művészetek barátja emlékla­pot, most a Barátaink játék­ban vesznek részt, egy vagy több művészeti ággal ismer­kedve. — Eddig csak úttörőkről esett szó. Jutott-e feladat a kisdobosoknak is? — Az úttörőkhöz hasonlóan a kisdobosok is részt vesznek a tudományos-technikai szem­lén. A különbség csupán any- nyi, hogy ők összetett vetélke­dőn vesznek részt. Nincsenek külön ágazatok. — Mit hoz a nyár az úttö­rőknek? — Igaz, a nyár még messze van, ám a felkészülést már megkezdtük — mondja búcsú­zóul az úttörőelnök. A táboro­zások szervezését nem halo­gathatjuk. F. 1 • Raktár helyén bolt A Nagykőrös és Vidéke ÁFÉSZ méteráruboltja kerül a zöldségbolt raktárainak he­lyére. A helyiségeket saját dol­gozóik alakítják át. A képen: Karoknai Zoltán és Járó Pál asztalosok az álmennyezetet szerelik. Barcza Zsolt felvétele A VIRÁGOS VÁROSÉRT Szegfű, rózsa, krizantém SOKFÉLE PALÁNTA A PIACRA Tavaly, a tavasz végén, a városgazdálkodási vállalat Horváth Gábor főkertészt hívta meg a városi kertészet vezetésére. Nagy és szép ter­veit hallva, már akkor sejt­hettük, hogy Horváth Gábor jó eredményeket ér majd el. A városi kertészet, mely a múltban majd’ mindig ráfi­zetéssel dolgozott, tavaly 1 millió 500 ezer forint bevé­telt értei. — Minek köszönhető ez az eredmény? — kérdeztük Hor­váth Gábortól. — Több virágot neveltünk, ez lehetővé tette a nagyobb forgalmat. Szegfűből adtunk el különösen sokat. Elmondotta még, hogy a vál­lalat beruházásokkal segítet­te terveik megvalósítását. A többi között a gőzkazán rend­behozásával megoldották __ az üvegházak megfelelő fűté­sét, az eddigi telepek mellé 28 méter hosszú új szegfűhá­A szolnoki rádió műsora ' JANUÁR 23-TÓL 29-/G Hétfő: 16.30: Szlovák műsor. 17.00: Hírek. 17.05: Hétfői hul­lámhosszunk. Zenés, aktuális riportműsor. 18.00—18.30: Al­földi krónika: Sporthírek, örökzöld melódiák, kedvelt előadók. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Kedd: 17.00: Hírek. 17.05: Könnyű hangszerszólók, köz­ben: Az újságíró jegyzetfüzeté­ből. Ifi—Petrov: A szórakozó egyed — rádiójáték. Közremű­ködnek a szolnoki Szigligeti Színház művészei. Kórusmuzsi­ka Kecskemétről. A rizster­mesztésről. Muzsikában erről- arról. 18.00—18.30: Alföldi kró­nika. A tegnap slágerei. A Bee Gees együttes felvételeiből. Hírösszefoglaló, lap- és műsor- előzetes. Szerda: 17.00: Hírek. 17.05: Táncritmusban, népszerű elő­Válogatják a haszonvasat Nagy mennyiségű elhasználódott vasalkatrész kerül időről időre a MÉH helyi telepére. Az összegyűjtött hulladék közül kiválogatják az idegen anyagot, majd a vasat feldolgozásra szállítják. Varga Irén felvétele adókkal. Tina Charles énekel. Kihasználatlan öntözővíz. Al- mási Klára régi magyar nép­dalokat énekel. 17.30: Zenés au­tóstop. (A tartalomból: Moto­rosok. Társadalmi hovatarto­zás. Az MHSZ tervei.) 18.00— 18.30: Alföldi krónika. Ritmus­koktél. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Csütörtök: 17.00: Hírek. 17.05: Idős emberek — múló mester­ségek. Zenés riportműsor. 18 00 —18.30: Alföldi krónika. Piaci szemle. Beatparádé. Hírössze­foglaló, lap- és műsorelőzetes. Péntek: 17.00: Hírek. Soul- muzsika. James Brown énekel. Ebéd Kunmadarason. Kunsá­gi népdalok — citerán. Tudo­mány a termelésben. (A Nagy­kunsági Talajművelési Kutató- intézetről.) Pár perc dzsessz. Hittel, kun konoksággal. (Egy alapító munkásőr portréja.) A Munkásőrség központi férfika­ra énekel. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Táncmelódiák. Hírösz- szefoglaló, lap- és műsorelőze­tes. Szombat: 17.00—18.30: Rádió- víkend. (A műsorból: Hírek. Szerkesztik a hallgatók, köz­ben: A hét eseményeiből. Slá­gerantikvárium. Újságíró- szemmel. Vendégünk az Ex­press együttes. 18.00: L nap hí­rei, eseményei. Programaján­lat. Sport. Lapszemle. Hírösz- szefoglaló.) Vasárnap, 17.00—17.30: Szlo­vák műsor. 17.30:—18.00: Sport és muzsika. 18.00—19.00: Kul­turális magazin. (A tartalom­ból: Bács-Kiskun, Szolnok és Békés megye színházainak éle­téről. Apám emléke — Berta­lan Ágnes könyve Szabó Pál­ról. Munkásművelődés Mart­fűn. Szép vagy Alföld. Egri Mária monográfiája a 75 éves szolnoki művésztelepről. Fo­lyóiratszemle.) Az adások mindennap a 222 méteres középhullámon hang­zanak el. zot építettek. Ebben már 4 ezer tő szép szegfű virágzik. Ezenkívül hat fóliás rózsa­házat emelnek, a rózsa_ korai virágoztatására, s az őszre is gondolva, melegágyi ablak­keretékből, öt krizantemházat is készítettek, melyekben 6 ezer tő különleges krizanté­mot nevelnek. A rekonstrukció és a jó szakirányítás fokozott mun­kára buzdította a kertészet szorgalmas dolgozóit. Ennek köszönhető, hogy sok szép cinerária, primula, ciklámen és egyéb cserepes virág sora­kozik az üvegházak polcain. — Julianna és Zsuzsanna napjára lesz jácint és tulipán is — ígérte a főkertész —, sa nőnapra, május elsejére, és a diákok ballagására is felké­szülünk. A virágos Nagykő­rös megteremtéséhez pedig segítséget is kaptunk: január elsejével belépett vállala­tunkhoz Kakuk Jánosné ker­tészmérnök, és Király László kertésztechnikus is. Tervek készültek a város szépítésére is. A parkokba és főbb utcákba 6 ezer 135 dísz­fát, cserjét és bokrot vásá­roltak, melyeket részben az ősszel elültettek, részben ta­vasszal helyeznek ki. Rend­behozzák a tormási és az if­júsági parkot. Á Cifrakertbe pedig a virágok mellé sok rózsafát telepítenek. A virágos Nagykőrös kiala­kítását azzal is igyekeznek elősegíteni, hogy tavasszal a piacon sokféle virágpalántát fognak árusítani. Kopa László Rozmaringolás, télűzés Nemzetközi bálok Régi népszokások Farsangi mulatságok, eskü­vők, nemzetiségi és nemzet­közi bálok, busójárás, rönkhú­zás, farsangbúcsúztató rozma­ringolás, legényvágás, farsang­temetés — vízkereszttől ham­vazószerdáig országszerte áll a bál. Felelevenednek évszáza­dos farsangi népszokások. Ka­posvárott Dorottya-napokat rendeznek, a mohácsi busók telet űznek, a Vas megyeiek a farsangbúcsúztató rozma­ringolásra készülnek. MOZIMŰSOR A fekete rák ollójában. Szí­nes, zenés szovjet film. Kísé­rőműsor: Képek a nagyvilág­ból III. Előadások kezdete: 3, 5 és 7 órakor. MATINÉ Ballagó idő. Színes magyar film. Előadás kezdete: 10 óra. HÉTFŐI MŰSOR Hamis Izabella. Magyar bűnügyi film. Előadás kezdete: 5 órakor. A komédiás. Színes, magya­rul beszélő amerikai film. Elő­adás kezdete: 7 órakor. KISKÖRZETI MOZI A HANGÁCSI ÜTI ISKOLÁBAN Indul az űrhajó. Szovjet íilm. Előadás kezdete: fél 7-kor. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom