Pest Megyi Hírlap, 1978. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-22 / 19. szám

1. Súlyos örökségből - a szocializmus útján Ä szocialista társadalmi fejlődésünk három évtizedének útjáról, jellegé­ről, problémáiról és feladatairól közlünk folytatásos tanulmányt la­punkban. A cikk szerzője, dr. Kolosi Tamás kandidátus, az MSZMP Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézetének munka­társa áttekinti a felszabadulás után bekövetkezett társadalmi, politikai, gaz­dasági átrendeződést, a munkásosztály, á parasztság, az értelmiség helyze­tét, az osztálykülönbségek kiküszöbölése felé megtett lépéseket, a város és a falu, a nyitott és mobil társadalom problematikáját. Az ezúttal közölt első részt követően a további hét folytatás naponta lapunk 3. oldalán jelenik meg. után meginduló társadalmi fejlődés­nek egyszerre kellett megoldania a kelet-európai fejlődésből adódó el­maradottság felszámolását és a szo­cialista társadalmi átalakulást. Az első lépések Magyarország társadalmi struktú­ráját a felszabadulás előtt elsősor­ban a tőkés fejlődés elmaradottsága határozta meg. Az 1930. évi nép- számlálás adatai szerint a keresők­nek csak 23 százaléka dolgozott az iparban és 51 százalékát a mező- gazdaság foglalkoztatta. A népesség közel egyharmada kisárutermelő volt és a bérmunkából élőknek a fele az agrárproletariátushoz tarto­zott. A struktúra kettőssége Az uralkodó osztályban egyaránt jelen volt a feudális eredetű nemesi­nemzeti elem és a főként a kiegye­zés (1867) után kialakuló polgári társadalom részét jelentő tőkés osz­tály. A társadalomszerkezet másik pólusán pedig a már differenciáló­dás jeleit mutató parasztság, vala­mint a polgári társadalom szerve­sebb részeként a kezdetekkor jelen­tős részben külföldről bevándorol­takból verbuválódott és a háborús előkészületek hatására jórészt a pa­rasztságból feltöltődött —, de arányát tekintve még mindig viszonylag ki­csiny — ipari munkásság helyezke­dett el. A rendkívül nagy számú ag­rárproletariátus Magyarországon nem csupán a tőkés fejlődés ter­méke volt, hanem történeti előzmé­nyei már a feudális időszakban ki­alakultak. Jóllehet, a magyar agrár­szerkezet kapitalizálódásának követ­keztében osztályhelyzetét tekintve lényegében bérmunkás volt, eredete és egy részének orientációja azon- bari'magán viselte a paraszti jelle­get, és így a társadalom szerkezeté­ben sajátos, sémákban nehezen meg­ragadható helyzetet foglal el. Végül az elmaradott struktúra sajátosságát jelentették a középrétegek; egyik ol­dalon a városi kisárutermelők, a másik oldalon pedig jórészt az úri társadalomvezetós hagyományaihoz kötődő értelmiségiek és hivatalno­kok. Mindez együtt azt jelentette, hogy a felszabadulás előtti magyar tár­sadalom struktúrájában keveredtek a tőkés és feudális elemek, s így a tőke és a b é r m u n k a alapvető el­lentétét szinte keresztbe szelte — Erdei Ferenc terminológiáját hasz­nálva — a nemesi-nemzeti társada­lom és a polgári társadalom kettős­sége. Hazánkban a történeti örökség­ként átvett, viszonylag alacsony gazdasági fejlettségi szinten belül az egyes gazdasági ágazatok és ágak szélsőséges különbségei léteztek. Ez a helyzet rendkívül nagy differen­ciálódást idézett elő az eltérő fejlett­ségű termelőeszközökhöz kapcsolódó rétegek, csoportok között. Különösen a termelési szervezet és termelési kultúra, a fogyasztás struktúrája, a kultúrszínvonal, a politikai tudatos­ság és az életmód tekintetében. Még a kapitalizmusra jellemző alapvető osztályokon belül is sajátos, szélső­séges rétegződést találhattunk. A hazai tőkés fejlődésen belül megtalálható volt az imperializmus­ra jellemző szűk monopolista cso­port éppúgy, mint az elmaradott paraszti viszonyok között élő, a tő­kés és a feudális kizsákmányoló módszereket összekapcsoló birtokos paraszti réteg. A magyar munkás- osztályban fellelhetők voltak rész­ben a modern technikát, műszaki rajzot ismerő, kulturált, szervezett nagyvárosi gyáripari munkások cso­portjai, a nagy rutinnal és általános műveltséggel rendelkező kisipari munkásrétegek, s részben az esetleg még analfabétizmusra kárhoztatott agrárproletárok, napszámosok, alkal­mi munkások nagy számú rétegei is. Hozzá kell azonban mindehhez tennünk, hogy Magyarország a kö- zép-keleteurópai országok között fejlettség tekintetében egyáltalán nem állt az utolsó helyen. Ez a ma­gyar munkásság egy részének szer­vezettségében, összetételében, szak­mai és szakképzettségi szintjében, kulturális színvonalában is megmu­tatkozott. Sajátos volt Kelet-Európá­bán Magyarország helyzete abban is, hogy nálunk a mezőgazdaságban foglalkoztatottaknak csak felét tet­ték ki a kisárutermelők: igen nagy volt az agrárproletárok aránya. Ez az agrárproletariátus pedig egyaránt magában foglalt proletár tradíciójú, munkás orientációjú rétegeket és ta­nulatlan, paraszti elzártságban élő gazdasági cselédeket. (Legnagyobb számban a két véglet között elhe­lyezkedő, részint már nem paraszt, részint még nem munkás napszámo­sokat.) Az előbbiek .jó része a há­borús készülődés miatt fejlődő ipar­ba került át és így még közelebb ke­rült az ipari munkássághoz. Mindez azonban alapvetően nem változtat azon, hogy a felszabadulás A társadalmi struktúra átalakítá­sában a felszabadulás után az első nagy jelentőségű lépést a földosztás jelentette. Az Ideiglenes Kormány 1945. március 18-i rendeilete alapján megszűnt a feudális eredetű nagy­birtokrendszer és több mint 600 ezer család földet kapott. A földhöz ju­tottak 90 százaléka a korábbi agrár­proletariátusból került ki. Az agrárproletariátus földigénye is alátámasztja azt a korábban emlí­tett tényt, hogy a lényegi bérmun­kás osztályhelyzet mellett az agrár­proletariátus egy része paraszti orientációjú volt. A földhöz jutottak másik része azonban egy, a munkás- osztályhoz már korábban erősen kö­tődő rétegből került ki, és így ők — a gazdaságpolitika átalakulásának és rossz gazdasági helyzetüknek megfelelően — viszonylag gyorsan váltak meg később földjüktől, lettek ismét munkássá vagy léptek be az elsőként megalakuló szövetkezetek­be. A földosztás eredményeként 1949- ig a mezőgazdasági munkások ará­nya 23 százalékról 8 százalékra csökkent és a paraszti kisáruterme­lők aránya 25 százalékról 39 száza­lékra nőtt. A magyar társadalom legszámosabb csoportjává x ismét a parasztság vált. 1945—48 között a másik nagy je­lentőségű átalakulást az állami be­avatkozás egyre erősebben kibonta­kozó folyamata jelentette. Berend T. Iván a korszakot elemezve mutat rá, hogy a stabilizációs politika során a népi demokratikus forradalom első szakaszában az MKP gazdaságpoliti­kai koncepciója a tőkés szektor fo­kozatos államosítása volt, amelyet az állami beavatkozás kiépült rendszere tett lehetővé. E folyamat lezárása volt 1948 márciusában a száznál több munkást foglalkoztató üzemek államosítása, és így az ipari mun­káslétszám 83 százaléka az állami szektorban dolgozott. (Ez az arány 1946-ban még csak 22 százalék volt.) Magyarországon igen nagy volt a kisipar súlya. Az ipari munkásság­nak csaknem felét 1947 végén még a kisipar foglalkoztatta, a nagyipar munkássága 1947/48 fordulóján a foglalkoztatottaknak még csak mint­egy 13—15 százalékát alkotta, és 1947 végén még mintegy 100 ezer volt az ipari munkanélküliek száma, így az 1948-as fordulat tehát nem­csak az államosítások betetőzését, hanem az ipari munkásság szerke­zeti átalakulásának kezdetét is je­lentette. Mezei munka Eltűnt, alakult Jelentősen átalakult tehát 1948— 49-ig a magyar társadalom szerkeze­te. A volt uralkodó osztályok jórészt elvesztették osztályjellegüket, előbb a földbirtokosokat, majd a tőkéseket kisajátították. A munkásosztály vált a politikai hatalom birtokosává és jelentős részben a szocialista szek­torban volt foglalkoztatva. Erőtelje­sen csökkent a mezőgazdasági pro­letariátus száma. A lakosság legszá­mosabb csoportját a kisárutermelő parasztság alkotta, amely belsőleg differenciált volt, jóllehet 1945 után egy nivellálódási folyamat indult meg. A 4—5 százalék gazdag pa­rasztság mellett fele-fele arányban oszlott meg a szegény- és középpa­rasztság. A foglalkoztatottaknak még viszonylag jelentős részét alkották a városi kisárutermelők. (1948 végén 180 ezer kisiparos volt, alkalmazot­taik száma is körülbelül ugyanany- nyi.) Az alkalmazottak és értelmi­ségiek aránya jelentősen nem emel­kedett, azonban részint a népi kol­légiumok rendszerében megkezdő­dött egy új munkás-paraszt szárma­zású értelmiség kinevelődése, részint pedig jelentős munkás- és paraszt­tömegek értelmiségi és vezető funk­cióba emelődtek. (Például az álla­mosítások során a vállalatok felében munkásból lett az új igazgató, és 1948 végére minden tizedik mun­kást, körülbelül 60 ezret, magasabb funkcióba emeltek. Heiling György metszete A változások során jórészt meg­szűnt és felszámolódott a tőke és bérmunka ellentéte. A nemesi-úri. társadalomvezetés a demokratikus átalakulások során, a földbirtokos osztály pedig a földreformmal eltűnt a magyar társadalomból. A tőkés osztályt kisajátították, azonban a kelet-európai elmaradottság kö­vetkezményeit nem lehetett ilyen gyorsan likvidálni. Azt lehetne mon­dani, hogy a magyar társadalom kettősségét a „városi” és a „falusi” struktúra sajátos kettőssége váltotta fel. A „városi” struktúrában a mun­kásosztály vezető szerepe valósult meg. A munkásosztály legjobbjai vezető funkcióba kerültek, és az ál­lami tulajdon túlsúlya érvényesült. Ugyanakkor a városi struktúra ré­szét képezték még a kispolgárság, és az átalakulás útján meginduló ér­telmiségi-alkalmazotti rétegek. A „falusi” struktúrát alapvetően a kisárutermelő mezőgazdasági ter­melés jellemezte. Vitathatatlan tény, hogy a szociáiista és a kisáruterme- lői tulajdon dominanciájának eltéré­se mellett a falu és a város között jelentősek voltak a kulturális, civi­lizációs különbségek is. Társadalmi szempontból azonban a kétfajta struktúra, a szocialista termelési vi­szonyok közé lépő munkásosztály és a kisárutermelő parasztság eltérése jelentette az alapvető differenciáló tényezőt. A fordulat éve után ebben a vo­natkozásban is jelentős változások következtek be. Egy olyan társada­lom — és gazdaságfejlesztési straté­gia — alakult ki, amelynek közép­pontjában a feszített ütemű ipar- fejlesztés állott. A szocialista fejlő­dés során kellett megteremteni azt a gazdasági, ipari bázist, amely a szocialista fejlődésnek magának is előfeltétele. Többek között e feladat hatására alakult ki — a többi szo­cialista országgal hasonló módon — egy olyan társadalomirányítási rend­szer, amely minden rendelkezésre álló társadalmi és gazdasági erőfor­rást közvetlen o központi irányítás­nak rendelt alá. E fejlesztés forrása pedig — ahogy az abban az időben is megfogalmazódott — az ipari ön­költség csökkentése, a mezőgazda­ság erősebb adóztatása és az árufor­galom lefölözése. A társadalmi struktúra szempont­jából mindennek óriási hatásai vol­tak. Az iparban erőteljes centrali­záció indult meg a kisipari termelés gyors visszaszorításával; a mezőgaz­daságból a terméktöbblet és a mun­kaerő intenzív iparba áramoltatása kezdődött meg; az életszínvonal és a lakossági fogyasztás viszonylag álacsony szinten tartásával nagyobb beruházásokra volt lehetőség; így a nők munkába állásának — az eman­cipációs igényeken túli — gazdasági szükségszerűsége is kialakult. Az új viszonyok győzelme E folyamatok eredményeképpen rendkívül gyorsan nőtt az iparban foglalkoztatottak száma. 1948—54 között 364 ezerrel, 55 százalékkal nőtt a munkások, illetve 143 ezerrel, 140 százalékkal emelkedett az alkal­mazottak száma. A mezőgazdaság­ban ellenkező irányú folyamat ját­szódott le. Az erőteljes adóztatás, a kialakított árrendszer és az erőlte­tett tsz-szervezés hatására 1948—52 között 300 ezren távoztak a mező- gazdaságból. Ez a folyamat 1953 után lelassult, majd az ötvenes évek végétől ismét gyorsabbá vált. A társadalmi struktúra szempont­jából döntő jelentősége volt a me­zőgazdaság szocialista átszervezésé­nek, amely az ötvenes évek elejének önkényes és sikertelen kísérletei után 1958—62 között demokratikus módszerekkel, a paraszti önkéntes­séggel építve zajlott le. Ennek ered­ményeként a kisárutermelő paraszt­ság egy része termelőszövetkezeti taggá, másik része ipari munkássá vált A falun is győztek a szocialista termelési viszonyok 1 A fordulat évétől a hatvanas évek elejéig tehát újabb gyökeres válto­zások játszódtak le hazánk társadal­mi struktúrájában. Az iparban és az építőiparban foglalkoztatott munká­sok és Alkalmazottak létszáma a fe­szített ütemű, extenzív iparfejlesztés következtében közel megduplázódott. A közlekedésben, kereskedelemben és a nem termelő szférákban dolgo­zók száma minimálisra emelkedett, és alapvetően csökkent a mezőgaz­daságban dolgozók száma és aránya. Ugyanakkor azonban a mezőgazda­ságban gyökeres fordulatot hozott a kisárutermelő paraszti gazdaságok átszervezése szocialista nagyüzem­mé. Kisebb részben a gazdasági fej­lődés és nagyrészt a társadalmi vál­tozások következménye volt, hogy a szellemi dolgozók száma és aránya is jelentősen emelkedett. Egy új ér­telmiség nőtt fel, amelynek tagjai jórészt a munkásokból és parasz­tokból, illetve . azok gyermekeiből verbuválódtak. Jelentős átretegződés E folyamatok természetszerűleg jelentős társadalmi átrétegződéssel jártak együtt. A fizikai munkából a szellemi munkába és a mezőgaz­daságból az iparba történő mobili­tás jelentősen átalakította mind az értelmiség, mind pedig a munkás- osztály társadalmi összetételét. A KSH 1963-ban végzett felmérése sze­rint a szellemi foglalkozásúak apja 71 százalékban fizikai foglalkozású volt és a nem mezőgazdasági fizikái dolgozók 52 százalékának az apja még a mezőgazdaságban dolgozott. Ha nem is ilyen mértékű, de jelen­tős mobilitási arányokat kapunk akkor is, ha az 1963-as foglalkozást az egyén eredeti foglalkozásával ha­sonlítjuk össze. Az 1963-as értelmi­ségiek 58 százaléka eredetileg nem értelmiségi volt, az egyéb szelle­miek 63 százaléka eredetileg fizikai dolgozó volt, ill. a szakmunkások 20, a betanított munkások 45 és a se­gédmunkások 58 százalékának első foglalkozási területe a mezőgazda­ság volt. Ezek az adatok azonban már azt is jelzik, hogy fizikaiakból lett szel­lemiek vagy nem értelmiségi pályá­ra kerültek, vagy a gazdaságpoliti­kai vezetés értelmiségi dolgozóivá váltak, ugyanis a fizikai származású értelmiségiek nem egyenlően oszla­nak meg az értelmiség különböző rétegeiben. Hasonló a helyzet a pa­raszti származású munkásoknál is, akik elsősorban a kisebb kvalifiká­ciót igénylő területekre törtek be tömegesen. Több vizsgálat adatai szerint a betanított és segédmunká­soknak több mint fele paraszti szár­mazású, a szakmunkások közül azonban csak minden ötödik. KOLOSI TAMÄS (Következik: MOBILITÁS ÉS STRUKTURÁLIS VÁLTOZÁSOK) Aratás kombájnnal Kurucz D. István festménye

Next

/
Oldalképek
Tartalom