Pest Megyi Hírlap, 1977. december (21. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-06 / 286. szám

Jövőre: faragott fekhelyek Üj típusú, kétszemélyes kolonial rekamié mintadarabja készül Cegléden a Stylus Faipari Szövetkezetben. A tervek szerint jövőre megkezdik sorozatgyártását. A képen: Lukács Gábor és Vainer László a betétet rögzíti. Apáti-Tóth Sándor felvétele Tornyosi hatodik Sikeresebben, mint tavaly Szeleczki az élmezőnyben, Fekete a legjobb ifjúsági ATLÉTIKA 7500 métert tettek meg Deb­Á t PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Hím |A CEGLÉDI JAPÁS ÉS CEGL XXI. ÉVFOLYAM, 286. SZÁM 1977. DECEMBER 6., KEDD Sárga és piros panorámabuszok Épül az új műszaki telep Télen megduplázódik a forgalom segít a tsz Három napközis csoport Ilyenkor messzibb a tanya Nyársapáton örvendetesen fejlődnek a gyermek-intézmé­nyek. Nemrég bővítették az óvodát, amely ma már min­den jelentkezőnek helyet ad. Az általános iskolában meg­alakult a harmadik napközis csoport. Korszerű bútorokat vásároltak, kellemes környe­zetben, pedagógusok felügye­letével töltik délutánjaikat a gyerekek. A szülők bizalma sokféleképpen megnyilvánul az iskola iránt, s maguk is se­gítenek a körülmények ja­vításaiban. Azzal is tisztában vannak, hogy gyermekük jobb előmenetelét segíti a rendsze­res napi tanulás. Az iskolások közül ma már minden máso­dik gyerek napközibe jár. A község nagy kiterjedésű határában sokan még 'ma is tanyákon élnek, ahonnan — elsősorban a téli hónapokban — rendkívül nehéz bejutni. -Ilyen például a Nyilas-dűlő környéke, amelyhez nem vezet kiépített út, ezért az autóbusz­közlekedés is megoldatlan. Az iskola kérésére a Haladás Ter­melőszövetkezet vállalta a diá­kok téli szállítását ebből a ha­tárrészből. Felelősségre vonták a szabálysértői Jogosítvány nélkül, mivel még vizsgát nem tett, ittasan ült motorkerékpárra Imre Ist­ván abonyi lakos, a szolnoki Volán 7. Vállalat rakodója augusztus 21-én reggel. A.jár­művön utast vitt magával. Cegléd határában igazoltat­ták, úgy derült fény a sza­bálysértésre. Imre Istvánt 1500 forint pénz­bírság megfizetésére kötelez­ték. TEKE A legjobb felnőtt versenyzők részvételével rendezték meg a tízek ez évi bajnokságát, me­lyen a Ceglédi KÖZGÉP SE is — válogatott játékosa, Tor- nyosi Lajos révén — képvisel­ve volt. Valamennyi résztvevő kétszázat gurított. Tornyosi nem keltett csalódást, 38 fával ért el kevesebbet, mint az első. (Makkai, Pápai Vasas, 925 fa.) Tornyosi 887 fával a hatodik helyet szerezte meg. Az NB II-ben: a bajnokság utolsó fordulójában a ceglé­diek vereséget szenvedtek Sze­geden, de ettől függetlenül bronzérmesek lettek. Szegedi VSE—KÖZGÉP SE 7:1 (2740:2552) Jók’.'Hlagyvik (473), Tornyo­si (434), Varga (434). BIRKÓZÁS A Magyar Birkózó Szövet­ség a budapesti Sportcsarnok­ban rendezte meg az idei NB Il-es felnőtt kötöttfogású csa­patbajnokság helyosztóit. A CVSE a selejtezők során ki­harcolta a jogot, hogy az 1—6. hely egyikéért küzdjön. A Ceglédi VSE gárdája végül az ötödik helyet szerezte meg, eggyel jobbat, mint 1976-ban. Eredmények: Újpesti Dózsa —CVSE 8:2. Győztek: Kecske­méti István, Sipos Győző. Sze­gedi VSE—CVSE 6:3. Győztek: Kecskeméti, Vasas Ferenc, Reznák István. CVSE—Dorog 6:4. Győztek: Kecskeméti, Va­sas, Talapka Mihály, Jurászik Béla, Szűcs István, Szűcs Sán­dor. FTC—CVSE 7:2. Győz­tek: Kecskeméti, Szűcs S. A Vasutasban Kecskeméti kiemelkedő teljesítményt nyújtott, valamennyi mérkőzé­sét megnyerte. Rajta kívül Va­sas, Sipos és Szűcs Sándor érdemel dicséretet. ★ Két mérkőzésből álló túrá­ra Jugoszláviába utazott a Ceglédi VSE utánpótlás bir­kózócsapata. recenben a dr. Rajkai Tibor emlékére kiírt erdei futóver­seny résztvevői, melyen a ma­gyarokon kívül csehszlovák at­léták is rajthoz állták. Az in­dulók sorában ott volt a CVSE két fiatal reménysége. Szelecz­ki József a hetedik helyen végzett. Fekete Tibor — leg­jobb ifjúságiként — a 12. he­lyen futott be a célba. ASZTALITENISZ Gyura jó játékával a Ceg­lédi VSE ifjúsági csapata dön­tetlent ért el a budapesti ifjú­sági „A” csapatbajnokságban. CVSE—Aknamélyítő Bányász 5:5 Győztek: Gyura (2), Kottlár, Mala (1—1), és a Gyura, Mala páros. A megyei serdülők csapat- bajnokságának utolsó forduló­jában az öt győzelem mellett csak egyszer szenvedtek vere­séget a ceglédiek. A CVSE II. (Pintér, Velkey) a Vecséstől, 3:2-re ^kikapott, a CVSE I. (Mester, Szily) a Vecsést 3:0- ra, a Tökölt 3:l-re, a CVSE II. a Tökölt 3:l-re, míg a CVSE III. (Harczi, Fehér) mindkét ellenfelét egyaránt 3:l-re ver­te. EGYETEMI PROFESSZOR, a Magyar Tudományos Akadé­mia Kossuth-díjas tagja, a Magyar Nyelv című folyóirat szerkesztője, a jelen évszázad egyik legnagyobb nyelvtudósa volt, hat éven át tanára a ceg­lédi gimnáziumnak Pais Dezső. A vizsgákon nem azt kutatta, hogy a jelöltek mit nem tud_ nak, hanem hogy mit tudnak? Hangulatos óráira hajdani ta­nítványai ma is szeretettel emlékeznek és szívesen gon­dolnak a közvetlen modorú, nagy tudású tanárra. „Az érettségi után, 1904-ben kerültem Budapestre, az egye­temre és — ami ennél is fon­tosabb — az Eötvös-köllégium- ba. Az Eötvös-kollégium kez­deményezője a magyar tudo­mány egyik legnagyobb héro­sza, Eötvös Loránd volt." A kollégium számos olyan pró­bát tett ifjúnak adott 'otthont, akik a magyar tudományos élet legkiválóbbjai lettek. Most csak azokat sorolom föl, akik Pais Dezsővel együtt laktak és személyes barátságban álltak vele: Gombocz Zoltán, Sze­reinley Császár Loránd, Szolár Ferenc, Mohai Lajos. Szabó Dezső, Trócsányi Zoltán, Husz- ti József, Kodály Zoltán, Szek- fű Gyula, Gerevich Tibor, Sárgában,' pirosban, kékben feltűntek Cegléden is a szög­letes panorámabuszok. Az Ikarus 255-ös és 266-os típu­sainak előnyeit nemcsak 'a Volán-egyenruhás gépkocsi- vezetők érzik napi munkájuk­ban, tapasztalja az utazókö­zönség is: kényelmesebbek, melegebbek ezek a kocsik, ősztől tavaszig nagy mérték­ben megnövekszik az utasok száma. Gál Andor, a Volán 20-as Vállalat ceglédi önálló főnökségének vezetője elmon­dotta, hogy a csúcsszezon a szeptemberi iskolakezdéssel indul. A távoli tanyákról tás­kás kisdiákok csapata jár a közeli települések iskoláiba, a nagyobbak a környező váró-, sok középiskoláit látogatják. Amint hidegebbre fordul az idő, sok kerékpáros és motor­biciklis gazdája is az utas- létszámot gyarapítja. A Volán Vállalat — jelen­legi lehetőségei szerint — csak az átlagos forgalomhoz ele­gendő járműparkkal rendelke­zik, s amíg például nyáron néha nincsenek teljesen ki­használva a járatok, ilyenkor télen zsúfolásig telnek a ko­csik, hiszen majdnem duplá­jára nő a forgalom. Próbálnak enyhíteni ezen a gondon, s ebben van szerepe a jobb munka- és forgalomszervezés­nek, ám a megoldás néha ne­héz, s ezért az utasok meg­értését, türelmét kérik. A köd, a fagy és a hó, a sí­kos, olykor nehezen járható út minden járművezető ellen­sége. Különösen vonatkozik ez azokra, akik a tömegközleke­dési eszközök pilótafülkéjében ülnek. Ök több tucat ember biztonságáért, testi épségéért fellelnek, s a szakmai hozzáér­tésen túl figyelmesen és ud­variasan kell végezniük mun­kájukat. Szerencsére egyire többen felismerik, hogy a tö­megközlekedés is szolgáltatás, az utasok érdekét kell szem előtt tartani. A járműűpark cseréje foly­tatódik, jövőre jönnek a 280- as csuklós Ikarusok. Akkor újul fel az egész járműpark, ha elkészül a Körösi úton épülő műsza­ki telep, ahol már lehe­Vendl Aladár, Mauritz Béla, Zemplén Géza, Ries Marcell és Horváth János. Tudományos pályára készült, és állástalansággal kezdte: az egyetem elvégzése után, két évig élt szülei nyakán, Zala­egerszegen, kereset nélkül, de nem tétlenül. Bevetette magát a megyei levéltárba, és a kö­zépkori oklevelek helyneveiről tanulmányt írt. Hatására in­dult meg a fölszabadulás után Zala megyei földrajzinév- gyűjtése, megelőzve a többi tizennyolc megyét, 1964-ben adták ki a gyűjteményt nyom­tatásban. SOPRONBA NEVEZTÉK KI helyettes tanárnak az 1911— 12-es tanévre, onnan Ceglédre. „1912. őszén a ceglédi gim­náziumhoz kerültem. Cegléd­nek egyebek közt az az elő­nye is volt, hogy könnyen le­hetett távozni róla, különösen Budapestre. így én szinte he­tenként, néha hetenként nem is egyszer éltem ezzel a lehe­tőséggel. Dolgoztam és barát­koztam Pesten. A frissen meg­alakult Irodalomtörténeti Tár­saság törzskarával szombaton­ként jöttünk össze a Várme­gyeház utca sarkán levő Ré­gi Zenélő Örában." A hajdani politikai, irodai­tővé válik az új típusok javítása, karbantartása. A Ceglédi Építőipari Válla­lat kivitelezésében ütemesen halad az építkezés. A már elkészült csarnokot és szo­ciális épületet téliesítették, így a hidegre fordult időjá­rás ellenére is folytatódhat a munka. Már elkészültek az automata kocsimosó és a ka­zánház alapjai, amelyekre majd az előgyártott elemeket helyezik. Ha ez meglesz, újabb területet vehetnek bir­tokba a szerelők. A KÉV Metróépítö Vállalat szolnoki főépítésvezetősége — mint alvállalkozó — jól halad fel­adataival. Tartják a határ­időt, már az összes csatorna, vízvezeték a földbe került, el­végezték a kijelölt terület be­tonozását. Az üzemanyagtá­rolók földbe süllyesztése van még hátra és azoknak az úgy­nevezett záportározóknak az elkészítése, amelyek a telep területén összegyűlt olajos csapadékvizet ülepítik. Jövőre a feladatok zömét a szakipari munkák adják. Már bekerítették a készülő létesít­ményt, megépült a hozzá ve­zető bekötőút is. A KÉV március végéig szeretné be­fejezni tevékenységét, ha az időjárás engedi. A műszaki átadásig még egy bő eszten­dő van, 1978 szilvesztere az eredeti határidő. Az átgondoltan megvalósuló beruházás jó példája, hogy már januártól üzemeltetési mű­vezetőt neveznek ki a ké­szülő telepre. Az lesz a feladata, hogy folyamato­san figyelemmel kísérje az építkezést, mindent lásson és tudjon. Később nagy hasznát veszik ezeknek az ismereteknek. Az eddig megépült vezetékek nyomvonalát egyezteti a tervekkel, figyelemmel kíséri a technológiai berendezések beépítését a vállalati beruhá­zási főosztállyal és a kivitele­ző Ceglédi Építőipari Válla­lattal közösen. A tűzoltóság előzetes segítséget nyújt. A tűzrendészeti és a munkavé­delmi előírások menet közben történő ellenőrzésével sikerül mi, művészeti és tudományos élet megszokott helyei voltak a kávéházak és a vendéglők, gondoljunk a magyar polgári forradalom előkészítésében oly nagy szerepet játszó Pilvax kávéházra, akár közelmúltunk kávéházaira, sörözőire, az óbudai kocsmákra, ott valahol a Lajos utcában és Krúdy hí­res fogadóira, melyek udvarára begördült a vörös postakocsi, farkasbundás utasaival, Meleg húsok, jó borok és szíves ba­rátok vártak a betérőkre. Pais Dezső hosszú életében gyakran járta a kávéházakat, és vendéglőket, a vásárcsarno­ki piros abroszú vendéglőtől, a plüss kanapés Duna parti Mo­dern Kávéházig, Cegléden á Nemzeti — most Kossuth ká­véházban, leginkább azonban a Túrák vendéglőben boroz- gatott-vitatkozott barátaival. Ceglédről a keddi Kruzsok délutánokra is fölutazott. Ezt a társaságot Budenz József, a nagy finnugor nyelvész alapí­totta a múlt században, orosz nyelvtanulás és -gyakorlás cél­jára. Nyelvrokonaink orosz környezetben élnek, s a kuta­tók orosz tudósoktól kértek se­gítséget kutatásaikban. A kruzsok magyarul köröcskét je­lent. Az első időben a budai elejét venni a baklövéseknek, ezáltal kevesebb lesz a pót­munka, várhatóan nem kerül veszélybe a határidő. Ennek a művezetőnek lesz a feladata a dolgozók alapos felkészítése is. Azoknak, akik a jelenlegi Mizsei úti telep korszerűtlen, rossz körülmé­nyei közül a kor színvonalán álló új telepre kerülnek, már kezdettől fogva Ismerni kell az ottani munka fogásait, a technikát és a technológiát. Lényeges követelmény, hogy mindenki időben megtanulja a dolgát, tud­jon bánni a rábízott be­rendezésekkel, eszközök­kel. Jönnek az új autóbuszok, épül a korszerű műszaki telep, ám az autóbusz-pályaudvar szűk és régóta nem felel meg a követelményeknek. A je­lenlegi forgalom végképp ki­nőtte a Szabadság teret, ezért mielőbb fel kell épülnie az v új autóbuszállomásnak. A vá­rosi tanács 1980-ig gondosko­dik az erre megfelelő helyről, s eddig az időpontig 'a Volán Vállalat elkészítette a majda­ni létesítmény terveit. Az utasok a hatodik ötéves terv időszakában számíthatnak a tágas központi pályaudvarra. Tamasi Tamás Mélyszántás, vetés Hótakaró a földeken Ezen az őszön jól haladtak a mezőgazdasági munkákkal a ceglédi j ár ásbeli termelő- szövetkezetek, gazdaságok. Időben földbe került az őszi vetés, amelyet hótakaró bo­rít a hét közepe óta. Búzából 9723 hektárnyi került földbe, a rozs és az őszi árpa ki is kelt. Mélyszántást 18 és fél ezer . hektáron terveztek, amennyire lehetett, igyekez­tek vele. A cukorrépát, kuko­ricát, zöldségfélét sikerült időben begyűjteni, biztonság­ba helyezni. Kukorica több mint 13 ezer hektáron ter­mett a járásban. Nagy szük­ség van. a termésre, a fellen­dülő jóözágtartáshoz. Zöldfa vendéglőben jöttek ösz- sze a magyar nyelvtudósok. Szinnyei Józseffel, Gombocz Zoltánnal, Melich Jánossal, Tolnai Lajossal és Horger An­tallal. CEGLÉDRŐL A FŐVÁROS III. kerületi gimnáziumába került Pais Dezső 1919-ben, onnan a pesti egyetemre. Egyetemi tanárságával egy- időben szerkesztette évtizede­ken át a Magyar Nyelvet, a ha­zai nyelvészet népszerű folyó­iratát, abban adva hangot több­ször is véleményének: a tudo­mánynak nem az a feladata, hogy megnyugtató sikerekkel, gyakran álsikerekkel díszeleg­jen, hanem, hogy „nyugtalan- kodjék és nyugtalanítson”. Talán ő volt az első ma­gyar nyelvész, aki hirdette, hogy a nyelv nem volt és most sincs elszigetelve az élettől, ezért a nyelvtudománynak is szüksége lehet más tudomá­nyok eredményeire, illetőleg a nyelvésznek sokszor kell tárgyi, művelődési, társada­lomtörténeti. természettudo­mányi és egyéb irányú vizsgá­lódásokba bocsátkoznia. ■Megfigyelései szerint, a mai nyelvészek, különösen a tele­vízióban, a rádióban és a fo­lyóiratokban szereplők, inkább nyelvőrök, mint nyelvművelők. Holott a nyelv művelése és fejlesztése ugyanolyan fontos tevékenység, egyensúlyt kell kialakítani a kettővel, édes anyanyelvűnk hasznára. Hídvégi Lajos CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Gáztűzhely palackkal és Danúvia motorke­rékpár üzemképesen eladó. Cegléd, Sugár utca 55. ______________ El adó oeköitözheió háromnegyed házrész. Cegléd, Szarvas utca 17. sz. _____________ Ejü iIó Csengencen egy hold szőlő. gumis- kerekű kocsi alkatré­szek. hordók, tűzhely. Cegléd. Kazinczy utca 1. szám._______________ Ör egszőlőben 1200 n.- öl szőlő épülettel, kedvezményes fizetési feltételekkel eladó. — Érdeklődni: X.. Baj­csy-Zs. utca 29. ______ El adó mély gyermek- kocsi, varrógép és használt ajtó. Cegléd, Lúd utca 31__________ El adó villanyradiátor. Cegléd. Bercsényi ut­ca 46. sz. A Pest megyei Víz- és Csatornamű Válla­lat Ceglédi Üzemmér­nöksége, Pesti út 65. sz. hegesztőt, kőmű­vest, gépészt, segéd­munkást keres felvé­telre szennyvizes mun­kakörbe^ ______________ Hí mzett menyasszonyi ruha kölcsönözhető. Cegléd, Bocskai utca 31. sz. _________________ Há zhelyek eladók ken­derföldön. Érdeklőd­ni lehet: Cegléd. Fel­ház utca 47/a. alatt. Eladó elektromos hő­sugárzó, kolbásztöltő, elektromos vezeték- tartó kereszt, vastra­gacs, terasztető. Ceg­léd, Alszegi út 42. szám. Eladó NDK, • mély gyermekkocsi. Biró László. Cegléd, Etelka utca 12. Beköltözhető ház el­adó. Cegléd, Akasztó szél 22. (Wesselényi utca vége). ________ Ké tszobás utcai ház­rész mellékhelyiségek­kel eladó. Cegléd, Szolnoki út 34. sz. alatt._________________ Ko nyaagarnitúra el­adó. Cegléd, Köztársa- ság utca 6. fszt. 4. Szoba, konyhás, fás­kamrás lakást keres idősebb asszony. Ceg­léd. Külső Kátai út 60. sz. Beköltözhető ház sür­gősen eladó. Cegléd, Székely utca 26. sz. Kertészetre alkalmas 1600 n.-öl porta eladó a Mikes utcában. Ér­deklődni: Cegléd, Mi­zsei út 33. Porta eladó. Cegléd. Déli út 35. sz. u. L. Anyanyelvűnk professzora Pais Dezső emlékezete

Next

/
Oldalképek
Tartalom