Pest Megyi Hírlap, 1977. december (21. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-21 / 299. szám

NAGYKŐRÖSI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXI. ÉVFOLYAM, 299. SZÁM 1977. DECEMBER 21.. SZERDA Teljesítik vállalásukat Ütemes munka, eredményes év Jó kapcsolat a gazdaságokkal A napokban a Na>gy’kőrö- si Konzervgyár ceglédi gyá­rában jártunk. T. Tóth János gyáregységvezetővel és Har- tyányi Sándorné párttitkár­nővel arról beszélgettünk, hogy a cselekvési program­ban megfogalmazottakat ho­gyan valósították meg ebben az évben. A hallottakról egy történet jutott az eszembe. Híre járt egy gazdának, akinek javai észrevehetően szaporodtak, A munkát nem vetette meg, ötletessége, be­osztása, kapcsolatai mások példájául szolgálhattak. A kí­váncsi kérdésekre, hogyan vit­te ennyire, csak ez volt a vá­lasza: — Ja, kérem, ha a kamra teli van. hagynak maguk mögött. Az év során már hat alkalom­mal, s hamarosan hetedszer ad számot a gyáregység veze­tősége a termelési tanácsko­záson arról, hogy részleten­ként a cselekvési program, gazdasági tervük alapja, ho­gyan vált valóra. Gyártmányaikhoz tetemes mennyiségű, megfelelő minő­ségű zöldségre van szülejég. Szárítmány készül belőle, így tartósítják, előkészítik a fel- használáshoz. Ebben az évben országosan jobb volt a zöld- ságtermás, mint az előzőek­ben. Tavaly 1100 vagon zöld­séget fogadott alapanyagnak a ceglédi gyár, ebben az év­ben 2300 vagonnal érkezett, ja­varészt feldolgozták, tárolták, iQ-7í inni r*fanrl-c(nH — S ha jól meggondoljuk, sok miniden van ebben a mag­vas 'mondásban. Mert a teli kamrához, a belevaló megte­remtéséhez sok munka, esz­köz, piac, emberi és gazdasá­gi kapcsolat, s még mi min­den kell. Korszesű gép Jó partnerek kellenek, akik­re az alapanyag termesztésé­ben számítani lehet, korsze­rű gépekre, munkaszervezés­re, hozzáértő és fegyelme­zett dolgozókra van szükség, akik joggal elvárhatják, hogy jó fizetésért, jó körülmények között végezzék a rájuk háru­ló feladatokat. Szükség van olyan készárura, amelynek mi­nőségével. választékával a pi­ac elégedett, és amelyet az igények szerint, fennakadás nélkül szállítani lehet. A gyár mutatóiból kitűnik, hogy — számításaik szerint — eredményes gazdasági évet 120, paradicsompaprikából 100 és fejes káposztából 90 va­gonnyit vettek át. A bázis gazdaságok küldték a feldol- goznivaló több mint feliét. Jó partner a járásban a ceglé­di Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezet, ahonnan főként petrezselymet kaptak, gyökérzöldséget; paszternákot szállított az abonyi József Attila és az Űj Világ terme­lőszövetkezet. Mint a gyár­ban említették, a hagyma és a beérkezett répa tisztasága, mi­nősége nem a legtökéletesebb. A betakarítás gépesítésének kiforratlansága nem válik a minőség javára. A gyárban viszont jó alapanyagból ex portképes, kiváló árut kell termelni mindenképpen. Az üzemi munkaszervezés­ben fejlődés tapasztalható, de még van teendő bőven. 1977. eleje óta a ceglédi gyár a Nagykőrösi Konzervgyárhoz tartozik. Az egyesülés óta javultak a munkakörülmé­nyek, jelentős összeget for­dítottak gépesítésre, öltözők, zuhanyozók, étterem létesíté­sére. A ceglédi gyárban dol­gozók, fizetésüket tekintve, most már a nagykőrösiekkel azonos kategóriába tartoznak. Volt olyan munkakör, ahol ez 10 százalékos bérszínvonal- emelkedést jelentett. Jár a dolgozóknak a 40 százalékos éjszakai pótlék, a váltó mű­szakosoknak a 20 százalékos délutáni. pótlék. A műszakban dolgozó nők átlagos keresete meghaladja -a 2400 forintot. Belső tartalék A belső tartalékok célsze­rű átcsoportosításával haté­konnyá tették a mumkaerő- gazdá.kodást. Hasznos volt a normarendezés, normakarban­tart ás. Mint a gyár vezetői elmond­ták, nagy segítséget jelent ter­veik megvalósításában, hogy a párttagok, a munkáskollek­tívák élén, megerősítve a szo­cialista brigádokat, maguké­nak érzik a cselekvési program valamennyi pontját és esze­rint vesznek részt a termelés­ben. A városi pártbizottság­tól a gyár sok támogatást ka-p. A nagykőrösi gyár viszont sa­ját kiforrott módszereit, ta­pasztalatait adja át a termel­tetéshez, termeléshez, a tech­nológia- és a munkafegyelem megszilárdításához. Tizenöt szocialista brigád dolgozik a ceglédi gyárban. Az év végi gazdasági eredmény vala­mennyiük érdeme lesz: teljesí­tik vállalásaikat. tak és a piac igényeit jobban kielégíthették, bel- és kül­földön egyaránt. Gyártmá. nyaik háromnegyed része tő­kés exportként hoz hasznot a népgazdaságnak. 1205 tonna szárítmányt értékesítettek ta­valy, 250 tonnányival lesz több most. Ez 119 százalékos terv­teljesítést jelent.. A belföldi értékesítési tervet 8 százalék­kal tudják túlteljesíteni. Fel­dolgozásra váró raktárkészle­tük továbbra is teljes üzemet igényel. Sárgarépát, zellert, vöröshagymát, paszternákot, fejes káposztát kell tonna­szám szárítani. Szállítók A nyersáru rendszeres ér­kezése stabilizálta a helyzetet, biztosította a folyamatos mun­kát. Vöröshagymából 900 vagon­nyit, levélzöldségből 181, sár­garépából 300. zellergumóból Női kosarasaink az NB ll-ben Nógrád megye női kosárlabda­bajnoka: a Salgótarjáni Szám­viteli Főiskola csapata is visszalépett — anyagi okokra hivatkozva — a Nagykőrösi Pedagógus SE női csapata el­leni, NB II-be jutásért terve­zett osztályozó mérkőzésektől, így a körösi csapat bejutott az NB II-be. Mivel a férfiak benn­maradtak az NB II-ben, kettős az öröm; nagyon régen voit egy időben két NB Il-es ko­sárlabdacsapata városunknak. A diakbajnoksagban Hétközben Monoron kettős, majd később hazai pályán egy megyei diákbajnoki mérkőzé­sen léptek pályára a körösi fiatalok. Fiúk: Monori Gimnázium—Nagy­kőrösi Gimnázium 73—25 (30— 11). A nagyon jó képességű, magas növésűekből álló és több cserejátékossal rendelkező el­lenfél győzelme megérdemelt voit. Kosárdobók: Nagy L. (8), Kovács (7), Szeleczki Cs. (5), Agócs (4). Váci Sztáron Gimnázium— Nagykőrösi Gimnázium 84—50 (42—27). A gimnáziumi torna­terembe is szereltek fel palán- kot, az itt lejátszott találkozón az enargikusabb és a lepattanó labdák megszerzésében jeleske­dő, jó csapatjátékot nyújtó vá­ciak biztosan nyertek az egyé­nieskedő hazaiak ellen. Kosár­dobók: S2eleczki Cs. (19), Ko­vács (12), Nagy K. (9), Nagy L. (6), Agócs (2), Kiss Z. (2). Lányok: Nagykőrösi Gimnázium— Monori Gimnázium 49—46 (39—20). A déli csoport idegen­ben vívott rangadóján a mo- noriak a második félidőben jobban fogtak embert és erősen feljöttek. A körösiek jól játsz­va érték el győzelmüket. Ko­sárdobók: Hartyányi M. (13), Takács E. (12), Farkas (11), Sós (8) és Erdei (5). A Pest megyei egyesületi fér­fi ifjúsági kosárlabda-bajnok­ság 1977. évi végeredménye: 1. Hern ídi Tsz 2. Váci Sztáron* 3. Ni.. Pedagög.* 4. Ceglédi Gm. 5. Szentendrei F. G. Ceglédi Mg.* 12 11 12 8 12 8 12 5 12 4 12 4 1 1032-815 23 4 825-186 19 4 835-571 19 7 468-713 17 8 739-771 16 8 437-617 15 7. Nagykátai r,m. 12 2 10 476-839 14 * = egy büntetőpont levonva. SPORTLÖVÖK Az MHSZ Kupaversenyben minden igazolt sportlövész részvétele kötelező. A ver­senyzők egy része utazik, a többi otthon vetélkedik. A második hazai fordulóban a sportotthoni pincelőtéren ver­senyeztek az MHSZ nagykőrö­si konzervgyári lövészklub tag­jai. Eredmények. Légoisztoly, 40 lövés, serdülő fiúk: 1. Márkus Tamás 257; 2 Hartyányi Dénes 125. Ifjúsági férfiak: 1. Dióssv Géza 300; 2. Dávid Kálmán 283. Junior fér­fiak: 1. Angyal Márton 332. If­júsági női: 1. Somogyi Zsuzsan­na 310 körrel. Légpuska, 40 lövés. Serdülő f'úk: 1. Barna János 262; 2. Kenyeres Dénes 251; 3. Dallos Ba’ázs 189. Ifjúsági férfi: 1. Varga Sándor 192. Junior férfi: 1. Dióssy György 302. Serdülő leány: 1. Buzsák Julianna 178 Hiúsági női: 1. Pinviczki Ilona 220 köregységgel. A MAI PROGRAM Torna Kossuth iskolai tornaterem, 16 óra: megyei egyesületi ku­na verseny, kisdobos korú fiús. részére. Mészáros Tsz Öregek napja Példát mutattak A nagykőrösi Mészáros Já­nos Termelőszövetkezet hagyo­mányos keretek között ünne­pelte meg a központi étterem­ben az öregek napját, melyen a termelőszövetkezet csaknem 200 idős nyugdíjasát és járadé­kosát látták vendégül. Az idős embereket Túri József, a szo­ciális bizottság elnöke köszön­tötte. A hangulatos ünnepélyen Fekete József tsz-elnök el­mondta, hogy a termelőszövet­kezet nem feledkezik meg nyugdíjas és járadékos tagjai­ról, akik a termelőszövetkeze­tek megalakulása idején példát mutattak áldozatvállalásból, s akik közül sokan még most is segítenek a szövetkezet mun­káiban. Röpülj, páva Hungveissnysiker Citerazenekar, asszonykórus Kedves ünnepséget rendez­tek a napokban az Arany Já­nos Művelődési Központban. A citerazenekar és a 15 tagú as-szonykórus az abonyi és a tápiószecsőii magyamóta-hang- versenyen elért szép sikerüket ünnepelték, melynek eredmé­nyeképpen bekerültek a most zajló Röpülj -páva verseny so rozatba. A nagykőrösi tejüzemben a karácsonyi és újévi ünnepek előtti tej- és tejtermék-ellátás­ról érdeklődtünk. — Nálunk az ünnepek előtt is pontos beosztással megy a munka — mondotta Aradi László üzemigazgató. Amit a kereskedők időben megrendel­nek, mindent leszállítunk, rész­ben a saját, részben a társteie- pekről. Mi ugyanis csak vajat, gomolyatúrót, Hajdú és Kas- kavál sajtot gyártunk és tejet pasztőrizálunk, melyet csoma­golásra Kecskemétre küldünk, s a helyi boltokba onnan hoz­zuk vissza a megrendelt tejet. Saját termékeinken kívül a társüzemekből több mint öt­ven féle sajttal és egyéb tejter­mékkel látjuk el a boltokat Terveink szerint. hétfőtől szombatig a nagykőrösi boltok­ba 70 ezer liter tejet. 20 ezer pohár tejfölt, 5 ezer 500 pohár tejszint, 3 ezer kilogramm va­jat, és 1500 kilogramm túrót szállítunk. — Miként alakult az idei tejbeszállítás? — Az idén 20 százalékkal több tejet kaptunk a tavalyi­nál. A kistermelők tejtermelé­se növekedett, de még nagyobb mértékben emelkedett a tej- szállító nagyüzemi gazdaságok tejtermelése. Hozzánk Nagykő­rösről, Kocsérról és Tíszakécs- kéről 8 termelőszövetkezet és állami gazdaság hoz tejet, 1 tűk a kocséri Petőfi Tsz. n magyartarka teheneivel első lett az országos tejtermelési versenyben. Aradi László igazgató el­mondotta még, hogy karácsony szombatján és szilveszter nap­ján megerősített gépkocsiszol­gálatot tartanak, s bejelentés esetén, a tej és tejtermékekben előállt hiányokat sürgősen pó­tolják. K. SZORGOS MEHESZEK Felár, vándoroltatása térítés VÁRJÁK A FIATALOKAT A Nagykőrös és Vidéke Fo­gyasztási és Értékesítő Szövet­kezet méhészeti szakcsoportja a napokban tartotta évi ren­des közgyűlését. Vida János, az ÁFÉSZ fel- vásárlási osztályának vezetője elismeréssel szólt a szakcso­port 20 esztendei munkájáról. Mint mondta, minden eszten­dőben 170—250 mázsa mézet értékesítettek. Az ÁFÉSZ a Méhészeti Szövetkezet segít­ségével, méhészeti felszerelést és szükség esetén- kedvezmé­nyes áron méhetető cukrot adott a tagoknak. Tavaly 229 mázsa mézet adtak át a szer­ződésben ígért 212 mázsával szemben. A tagoiknak a ked­vezményes árú méhetető cuk­ron kívül cukorlepényt osztot­tak, s önköltségi áron adtak 70 máhkaptárt. A hozzászólók azt kérték, hogy jövőre még jobban se­gítsék elő a méhcsa'adok ván­doroltatását, elismerésüket fe­jezték ki Tanács László elnök munkálkodásáért, és megsza­vazták a öJ forint év: tagdíjat. A felszólalásokra az elnök és Vida János osztályvezető vá­laszolt. Bejelentenék, hogy a tavasszal Punéra nevű méhtá- pot osztanak u szakcsoport tagjainak. Az igénylők a le­szerződött mézre előleget és termelési kölcsönt is kaphat­nak. A tagok jövőre az ideihez hasonló mennyiségű méz át­adására szerződtek. Végül az Fe!újítctt metsrok elnök 32 ezer forintot osztott ki, a beszállított méz utáni felár, és vándoroltatási fuvar- térítés címen. Vida János elmondotta, hogy a magyar méhészek évente több mint ezer vagon mézet termelnek exportra. A mé­hészkedés .mindenfelé fejlődik, hálunk — sajnos — stagnál többnyire csak az idősebbek foglalkoznak vele. Fiatal mé­hész nagyon kevés van, pedig a méhészkedés kellő hozzáér­téssel igen kifizetődő. K. L. Kérdéses legeltetés Tejelő- és hízómarhák Jövedelmező tartás A helyi szarvasmarha-te­nyésztésben szép eredménye­ket ért el a nagykőrösi Állami Gazdaság, melynek tej- és hús­hasznosítású tehenészete van. A Hangácson, a gazdaság Ke­rék-tanyai részlegében minta­szerű húshasznosítású tehené­szetet létesítettek. Itt 200 te­henet és borjaikat nevelik nagy gonddal. A Kerék-tanyai telepet 15 esztendeje Kovács János agro- nómus vezeti, aki elmondotta, hogy ehhez a tehenészethez nagy reményeket fűznek. Nyá­ron legeltetik a jószágot, ke- rítéses rendszerben. Ez azt je­lenti, hogy a legelőterületet ke­rítésekkel osztják el, s ha az egyik bekerített területet lele­geli a jószág, másikra hajtják. Télen istállókban, a gazdaság­ban termesztett szálas és jól elkészített silótakarmánnyal etetik a marhákat. Ha a bikaborjak felerősöd­nek, a gazdaság hizlalótelepé­re viszik őket, a kiválogatott, selejtezett tehenekkel együtt, melyeket azután meghizlalva, jó áron értékesítenek. A hizlalásra fogott tehene­ket az üszőállományból pótol­ják, minden tekintetben meg­felelő egyedekkel, melyekből kitűnő tenyészteheneket ne­velnek. Kiemelkedő az Ifjúsági Áruház Nőtt a forgalom és a nyereség Nyugdíjasok találkozója A Nagykőrös és Vidéke ÁFÉSZ szép bizonyságot tett róla, hogy megbecsüli nyug­díjas, idős dolgozóit. A szövet­kezet nőbizottságának rende­zésében vendégül látta őket a központi étteremben. A találkozót Patik Zsuzsan­na, a nőbizottság titkára nyi­totta meg, majd Halasi János, igazgatósági elnök köszöntöt­te a nyugdíjasokat. Elmond­ta, hogy az ő példájuk nyomán az idén is eredményesen mun­kálkodtak a szövetkezet dol­gozói. A város lakóinak ellátását több mint 50 százalékban az ÁFÉSZ látja el, áruforgal­mi tervét 16—17 százalékkal túlteljesítette. Kiemelkedő forgalmat ért el a Ceglédi úti Ifjúság áruház, 26 millió forint értékű árut értékesített, de a többi egység is teljesí­tette terveit. A vendéglátóipari egységek is jól dolgoztak. Számottevő­en növelték főleg az étel- és üdítőital-forgalmat. Végered­ményben az ÁFÉSZ a tavalyi 13 milliós nyereséggel szem­ben az idén 15 millió 100 ezer forintra számit. Dolgozói részt vettek a tár­sadalmi megmozdulásokban társadalmi munkából szárma­zó keresetükből 30 ezer forin­tot juttatnak városfejleszté­si célokra. Az elnök külön köszönetét mondott azoknak a nyugdí­jasoknak. akik segítették a szövetkezet munkáját. Azután az ÁFÉSZ nőbizottsága meg­vendégelte a nyugdíjasokat. Olvasóink írják Elismerés a kereskedőknek Évente 120 különböző típusú tehergépkocsi motorját javítják meg a 21. sz. Volán műszaki üzemegységében Nagykörösön. A kópén: Sarancz Ferenc a KRAZ-teliergépkocsi nyolchengeres motorjának javítása közben. Barcza Zsolt felvétele Mika József, Kecskemét, Pá- kozdi csata utca 1—3. szám alatt lakó olvasónk elismerő hangú levelet küldött szer­kesztőségünkbe. Sorainak szí­vesen adunk helyet, annál is inkább, mert reméljük, hogy a levélben említett példa kö­vetőkre talál. „Köszönetét mondok a méteráru- és lakás­textilbolt dolgozóinak, akik máshol alig-alig tapasztalha­tó udvariassággal szolgáltak ki, szakszerű tanácsokkal se­gítették lakásom ízléses beren­dezését. Késői érkezésem el­lenére, munkaidőn túl is kész­ségesen szolgáltak ki. Meg­győződésem, hogy igyekezetük nem példa nélküli Nagykő­rösön.” MOZIMŰSOR Gyémánt akció I—II. Nagy­szabású, magyarul beszéld szovjet kalandfilm. Kísérőmű­sor: Animális áilatságok. Elő­adás kezdete: 5 óra. KISKÖRZETI MOZI AZ ÁRBÖZI ISKOLÁBAN Különös ügynek. Román film. Előadás kezdete: fél 7. i k Elegendő tejtermék az ünnepekre Elsők az országos versenyben Sajt, vaj, túró

Next

/
Oldalképek
Tartalom