Pest Megyi Hírlap, 1977. december (21. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-08 / 288. szám
prrr ni.i.itr 4 ii tap 1977 DECEMBER 8., CSÜTÖRTÖK Ady tudományos ülésszak kezdődött az Akadémián A BUDAI PASALIK ADÓFIZETŐI Oklevelek Pest megye történetéhez Ady Endre születésének 100. évfordulója alkalmából az MTA nyelv- és irodalomtudományok osztálya, a filozófia- és történettudományok osztálya, valamint az Eötvö6 Loránd Tudományegyetem bölcsészettudományi kara rendezésében háromnapos tudományos ülésszak kezdődött ma a Magyar Tudományos Akadémián. A tanácskozást Szentágothai János, az MTA elnöke nyitotta meg, majd Mátrai László akadémikus tartott előadást Ady és a korabeli eszmeáramlatok címmel. Egyebek között hangsúlyozta, hogy Ady életművében — mint általában klasszikusainknál —, a magyarság és az európaiság szerves egységbe fonódik. Ady alakjának teljes megértéséhez nélkülözhetetlen ezért az európai eszmeáramlatok ismerete is. A tudományos tanácskozáson elhangzó előadások Ady és a korabeli progresszív szellemi áramlatok kapcsolatát vizsgálják. Ady életművét elemezve feltárják a társadalmi haladásért folytatott küzdelem és a költő művészi fejlődése közötti összefüggéseket. Csütörtökön az irodalomtörténészeké a szó, pénteken pedig két referátum hangzik majd el, Ady kapcsolata korának zenéjével, illetve Ady és kora képzőművészete címmel. A Pest megyei Levéltár a j megye történetére vonatkozó j kutatómunka segítésére időn- j ként könyveket ad ki. Még ez év vége előtt például megje- lenik a mai Pest megye terű- | tét is a török időkben magába : foglaló budai pasalik adófizetőinek községenként! jegy- 1 zeke. Mielőtt azonban ez a mű a nyomdából kikerülne, a napokban máris új könyv kéziratát adta nyomdába a levéltár és így jövőre napvilágot lát az „Oklevelek Pest megye történetéhez” című könyv, amelyet dr. Bakács István állított össze. Hasonló munkát 1938-ban 1 bártfai Szabó László már A hajósiak Pest megyében megjelentetett, ez azonban csak a legrégibb, az 1202-ben kelt okmánytól kezdve az 1595-ig kelt és az országos, valamint Pest megyei levéltárban őrzött 444 oklevelet ismertet egész Pest-Pilis-Solt- Kiskun vármegye területére nézve. Dr. Bakács munkájában ugyanez az 1202-ben kelt okmány az első, viszont utána csak a mai Pest megye területére vonatkozó 888 oklevelet tesz közzé, részben szó szerint, részben tartalmát kivonatolva, de csupán 1387-ig. Ez az oklevél- gyűjtemény tehát sokkal bővebb a régebbinél és így még jobban használható forrásanyag a történelmi kutató kezében. Említésre méltó, hogy az 1202. július elsején kelt és a könyvben elsőnek szereplő oklevelet még 1. István király adta ki, de a majd ezeréves irat eredetije nincs meg, csak IV. Béla átiratában maradt fent, két évszázadról későbbről. Tartalma, hogy az ország első királya Vsagrad megyét és Vsagrad várost (civitátis villa), vagyis Visegrád városát és szélesebb környékét a veszprémi püspökség alá rendeli. A 888-ik okmány 1387. július 6-án kelt és arról szól, hogy a váci káptalan az országbíró ítéletlevele alapján lefolytatta a Nyulak-szigeti apácák Harkyan (a mai Űj- hartyán) nevű földje és a Budi (Bugyi) nemesek birtoka közötti vitás terület határjárását. Természetesen a későbbi idők okleveleit is ismertetni szándékszik a szerző, s a levéltár annak kiadására is készül, sőt a mai Pest megyére vonatkozó legújabb iratok ismertetésének kiadását is tervezik. Az összeállítás munkája azonban sok időt vesz igénybe, RépftnkHti a Halasi német nemzetiségi együttes gyermekcsoportja látható a pécsi dóm előtt. A hajósi német nemzetiségi együttes, valamint gyermek • csoportja, amely első helyezésit ért el a II. nemzetiségi úttörőfesztiválon, ezen a hét végén Pest megyében szerepel. December 9-én, pénteken este Törökbálinton, szombaton Dunaharasztin, vasárnap pedig Vecsésen lépnek dobogóra, s mutatják be szülőfalujuk táncait, dalait. A programok keretében bemutatják műsorukat a helyi együttesek is. A hajósiak Pest megyei vendégszereplésének szervezője a Magyországi Németek Demokratikus Szövetsége. mert minél közelebbi időpontból származnak az iratok, évről évre annál nagyobb a számuk. Ismertetésük több kötet terjedelemben a későbbi évek során iát könyv alakban napvilágot. Sz. E. ÉJSZAKAI SZÍNHÁZ BUDAPESTEN ÖRVÉNY Jó néhány esztendeje még rendhagyó előadásként beszéltünk volna a Nemzeti Színháznak a napokban először bemutatott produkciójáról. Manapság azonban nemcsak túlságosan elkoptatott ez a szó, hanem a valóságnak sem felel meg. Mert miért is lenne egy előadás rendhagyó, ami legfeljebb szokatlan? A játéknak, a színháznak évezredek óta változó arculata, alakul, formálódik, keresi a maga újabb kifejezési formáit, mint minden művészet, így legfeljebb egy bizonyos korszak bizonyos játszási módjához képest beszél- ' hetünk — ha éppen tetszik — rendhagyásról. Ám kár is minderről elmélkedni, a leghelyesebb, ha amit a Nemzeti Színházban most láttunk, azt kísérletnek, némiképpen újdonságnak tekintjük. Tartalmában és ennek megfelelően megjelenítésében is. Az mindenesetre újdonság, hogy hazánkban kevéssé ismert, fiatalnak számító (1939-ben született) lengyel szerző, Ireneusz Iredynski művével, pontosabban három drámai miniatűrjével ismerkedhetünk meg. Üjdonság, hiszen hazánkban eddig csupán néhány versével szerepelt antológiákban és jeleneteivel, hangjátékaival a rádióban. Most Vadász Ilona rendező fűzte egybe — a föllelhető gondolati azonosságok hangsúlyozásával — három kis művét, s húzta még jobban alá közös indítékukat az összefoglaló örvény címmel. Izgalmas, de mindenesetre a néző figyelmét erősen igénybevevő játékról van szó, valószínűleg ezért is tűzte a színház a stúdióelőadás programjára. A Hevesi Sándor téri épület emeleti társalgójában 99 szék jelenti most ehhez a nézőteret, s a szokatlan kezdési időpont — éjjel fél 11 — Is bizonyos exkluzivitás hangulatát kölcsönzi. Széles tükörfal a játék háttere. Ez Lengyel szerző drámai miniatűrjei nyílik szét, tűnik át az akciónak megfelelően, de egyébként előtte, a közönségtől karnyújtásnyira játszanak a színészek. Kevés kellékkel, berendezéssel, hiszen itt nem a látvány az elsődleges, hanem a szó, pontosabban a gondolat az előadás lényege. Mi is hát az a gondolat, melyet Iredynski megfogalmazásában a Nemzeti Színház közvetít? Keserű fölmutatása az életnek, az emberi kapcsolatoknak. Végletesen megrajzolt (az egyikben már-már aberrált alkatú) emberek, sorsok révén. Az összefoglaló, címmel nyilván érzékeltetni kívánta a rendező, hogy az élet buktatói, különféle emberi-társadalmi viszonyai örvényként húzzák le mindazokat, akik elvétették az igazán humánus kapcsolatokat. Még ha tulajdonképpen jót is akartak, mint a Hölgyek öregedő asszonya, aki keménységre, önállóságra nevelte gyermekeit, s most nevenap- ján hiába várja őket köszöntésre. S jót akart a politikai vakbuzgóságban szerelmesét följelentő, bevádoló lány is (a Mária című monodrámában), aki évek múltán döbbent rá: ártalannak okozta közvetve a halálát. Ártatlanok esnek egyébként áldozatul a Tiszta szerelem című jelenet hősének is, aki azonban más kategória: lelki megnyo— morodása, beteges kisebbrendűségi érzése teszi többszörös gyilkossá. Csupa elhibázott, riasztó életút. A sorstragédiák végzetszerűségével rokonok. Itt Is kísért, jelen van, ami Ire- dvnski költészetében korábban sokszor fölbukkant: a lét értelmének tagadása, az erkölcsi katasztrófa víziója. A rendezői-dramaturgi munka szerencsés megoldásai sokat tesznek azért, hogv mégse a kilátástalanság érzetével hagyjuk el a színházat. Figyelmeztető ujjat, fölemelt intő kezet vagyunk inkább hajlamosak látni Vadász Ilona rendezésében, mintsem a sors kivédhetetlen ökölcsapását. Gondolkodásra, továbbgondolkodásra is késztet. Még akkor is, ha egyébként kissé elnagyolt, nem is egészen hibátlan ez a bemutató. Márcsak alapanyagánál fogva sem. A Hölgyek bizonyos mértékig túlpörgetett szituációja, a Mária lényegesből kevésbé lényegesbe laposodó esemény-gondolatsora jelzik ezeket a gyengeségeket. A Tiszta szerelemnél pedig Kálmán György pompás minden részletet rendicívüli finom érzékenységgel kidolgozott, élvezetes játéka ellenére is szereposztási tévedésről kell szólnunk. Egyszerűen azért, mert alkata ellentmond a darab figurájának: egy nyeszlett, tétova, előnytelen aprócska valakinek, akit éppen külseje sodor a végzetes kisebbrendűségi érzetbe. (Ha rádióban játszana csak lelkesedhetnénk.) A Hölgyek két szereplője egyaránt már az eisö pillanatban megtalálja a karakter lényegét, s mögé láttat színpadi megjelenésének. Bedig Zotnay Zsuzsa szinte szobormozduiatlanságu, statikus szereplehetősége jóformán csak a szöveg erejére támaszkodhat. Visszafogottan, de rendkívül kifejezően él a lelki-szellemi zavarodottságú nővér tragikus alakjának megformálásával Csernus Mariann. A Mária címszereplője (s egyben — monodráma lévén — egyetlen szereplője) Váradi Hédi ugyancsak egy karosszékből együltőhelyében mondja el a szomorúan megrázó élet- történetét, s nemcsak szép szövegkiejtésével, hanem előadásának csendes drámaiságával teszi emlékezetes élménnyé. Az összefoglaló cím gondolatát a rendező azzal is érzékeltette, hogy végül ismét megjeleníti a Hölgyek két szereplőjét, s mintegy keretbe foglalja velük az előadást. Némiképpen didaktikus megoldás, de az egyébként vázlatosan, mintegy csak színeiben „földobott” írói képek ilyetén megközelítésében végül is nem kifogásolható. Peterdi Nagy László és Spiró György érzékletes, szellemes fordítással segítette a magyarországi bemutatót. Lőkös Zoltán HETI FILMJEGYZET Jelenet A vád című lengyel filmből A vád A filmművészetben is vannak témák, melyek érvényesek ugyan, de nem aktuálisak. Vagy: csak részben azok. Kazimierz Kutz lengyel rendező filmje, A vád, ilyen alkotás. , Témája nagyon is érvényes, hiszen arról kíván beszélni, hogy aki egy politikai apparátus vezető posztján dolgozik — Kutz filmje esetében: egy lengyel járási pártbizottság első titkára —, arra is kötelezőek az emberi (és politikai) normák, sőt, még fokozottabban kötelezőek, s ez alól az sem mentheti fel az illetőt, ha egyébként vasszigorral és már-már önpusztító energiával őrködik a párt- és a közélet normáinak tiszteletben tartásán, tisztán tartásán. Aligha vitatható, hogy izgalmas, érvényés téma. Csakhogy... Csakhogy ahogyan ez a téma a filmben megjelenik', az ma már nem aktuális. Vagy: nem úgy aktuális, ahogyan Kutz ábrázolja. Vagy: évekkel ezelőtt bizonyára „egy- az-egyben” aktuális volt, de mára már csak részigazságai vannak, s ezek nem állnak össze, illetve nem valós képpé állnak össze. A sok vagy jelezheti: A vád nem tisztáz néhány önmaga által felvetett alapkérdést. Nem tisztázza például azt, hogy ez a párttitkár, Gorcin elvtárs, végül is dicsérendő-e azért, hogy szinte egyszemélyes apparátusként az egész járásban állandóan jelen van, ellenőriz, felbukkan, ráijeszt emberekre, s félelmet ébreszt maga körül, vagy éppen, hogy nem dicsérendő, mert ez nem megfelelő munkastílus, az ő feladata nem az ilyen tanító bácsis rajtaütések, fagyos légkört teremtő számonkérések személyes végrehajtása. Nem tisztázott ez annak dacára sem, hogy azok, akiken Gorcin rajtaüt, bizony, csep- pet sem ártatlan báránykák. Korrupt igazgatók, kiskirály tanácselnökök, seftelő főnökök, csak magukra gondoló üzemvezetők — szép kis panoptikumot mutat be a film azokról a vezetőkről, akik személyi tulajdonuknak tér kintik a szocializmust, és hit- bizománynak tartják a magas beosztásukat. Vannak ilyen emberek, ha nem is olyan koncentrátumban, mint ahogyan a film mutatja (a városka és a járás valamennyi vezető emberét ilyennek láttatja Kutz), s ezekkel szemben éppenhogy kötelező a szigor és a kíméletlen ellenőrzés. S nem tisztázza a film azt a nagyon fontos kérdést sem, miért .szeretett bele, amely pedig alapprobléma, nevezetesen azt, hogy Gorcin a csinos fiatal doktornőbe, s miért nem tisztázta ezt a dolgot önmagával, a családjával, a körülötte élő ember rekkel, elvtársakkal. Pedig hát itt van az úgynevezett Erkölcsi vétség: Gorcin az egyik oldalon maga a megtestesült puritanizmus és fegyelmezettség,. a másikon pedig titkos viszftnyba bonyolódik vala.- kivel, akit nem vállal nyíltan. Mindezek tetejébe Kutz behoz a filmbe egy férfit, bizonyos Juzala elvtársat, akinek az a feladata, hogy a Gorcin ellen érkezett feljelentés kapcsán kinyomozza, mi is az igazság, mi a helyzet. Juzala valósággal Maig- ret-ként deríti fel a tényeket, kihallgat egy csomó embert, mindenkivel beszél (a közben autóbalesetet szenvedett Gor- cinnal többször is), majd miután mindent megtudott és mindenről bölcsen nyilatkozott, kérdőjelek közepette hagyja tépelődni Gorcint és a nézőt, aki arra gondol: bár ilyen egyszerű lenne az ehhez hasonló súlyos emberierkölcsi konfliktusokkal járó esetek megoldása: jön egy okos ember és helyrerázza az ügyeket, az agyakat, az érzelmeket, a szenvedélyeket. A vád érdekes dolgokról szól, de nem jól szól róluk. E témának ma már más az aktualitása, összetevői sokkal bonyolultabbak, megoldási lehetőségei jóval összetettebbek, mint azt Kutz gondolja. A valóság ismét jóval előtte jár a művészetnek. Ami, persze egyáltalán nem baj... Zsaru-történet Semmitmondó cím, pedig egy jól megcsinált, feszült, érdekes bűnügyi film húzódik meg mögötte. (Mellesleg: semmi köze a Zsaru, azaz Piedone figurájához. azon túl, hogy itt is egy felügyelő a film egyik hőse). Köztudott, hogy divat a bűnügyi filmekben is a nosztalgia, a „régi szép békeidők” felidézése, amióta a Bonnie és Clyde bombasikert aratott. A nagy sztlű kalapok alól villanó sötét tekintetek, a szűk vállú, keskeny fazonú zakók zsebéből előugró rövid csövű forgópisztolyok, a régi típusú autók, a fehér betétes fekete, vagy sárga cipők és haspnló kellékek elandalítják a nézőt, s még a sok vért (azaz paradicsomlét) is szívesebben nézik, ha egy brillantinos hajú. keskeny bajszú gengszter remekül szabott, galambszürke mellénye alól szivárog elő. Jacques Deray francia rendező filmje időben csak kisebb lépést tesz visszafelé: a második világháború utáni Fárizsban vagyunk, abban az időszakban, amikor a háborút követő bűnözési hullám tetőzött. A zsaru, akit Borniche-nak hívnak, s élő, valódi hekus volt, egy gátlástalan gyilkos elfogására teszi fel szinte az életét is (hiszen a bűnöző. Buisson, válogatás és habozás nélkül lő le mindenkit, aki útjába kerül). De némi nosztalgia így is van a filmben, bár nem ez jellemzi, hanejn a jó értelemben vett szakmai rutin és a meseszövésnek az a figyelmet lekötő módja, amely még a lassúbb, fáradtabb részeken is (ilyen elég sok van a filmben) átsegíti a néző érdeklődését. A főszerepeket kitűnő színészek játsszák: a zsarut Alain Delon, a gyilkost Jean- Louis Trintignant. Különösen az utóbbi formál nagyszerű kórképet egy bűnözési kényszerben szenvedő emberről. Takács István
