Pest Megyi Hírlap, 1977. december (21. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-20 / 298. szám
»tar ment 4 1977. DECEMBER 30„ KEDD TV FIGYELŐ Szombat. Ünnep előtti pihe- gés, a karácsonyi műsorok fáradalmainak kilihegése? Bizony, bizony, mi mást is gondolhat az előfizető, aki e hideg és borús hétvégét kedves doboza előtt vészelte át. Átvészelte — írtuk, s talán nem túlzás így minősíteni az elmúlt szombatra, vasárnapra esedékes képernyőfigyelést, hisz’ túl sok örömünket nemigen lelhettük, az egymást követő műsorokban. így egyebek között abban a 13 + 1 című összeállításban sem, amely bő egyórányi időtartamra terelt a szemünk elé néhány tucatnyi könnyűzenészt és táncdalénekest — mivel e programot Szitányi András rendezte, természetesen örökké ugráltak, rezegtek, libegtek, hullám után hullámot vetettek a képek —; és pláne nem a Vidám padlás 111. című — állítólag szórakoztatónak szánt — programban, amely nem sok dicsőséget szerzett sem a rutinos kabarészerzőinknek, sem a rutinos kabarészínészeinknek. Olyannyira nem, hogy a látottak minősítésére — alkalmas jelzők hiányában — nem is vállalkozunk ... Vasárnap. Az aranynak nevezett ünnepen ugyancsak szerényke volt a kínálat: ismétlés jött ismétlés után, meg külföldi produkció és külföldi produkció és külföldi produkció ... Még szerencse, hogy e látnivalók között akadt egy, amely a készüléktulajdonosok többségének a kedvére való volt. Természetesen a Keleti vallások című remek sorozat esedékes fejezetéről van szó, amely ezúttal Irán népeinek első teológusa, gondolkodója, Zarathust- ra tanait és e tanok mai követőit mutatta be: a megszokott tudományos alapossággal és izgalmas riportképekkel. A tudomány után Nótaszó következett, amelyből egy régi, kedves hang — szép számú hívének kedvére a már mióta daloló Vörös Sárié — hosszasabban is megmaradhatott a fülünkben; no meg ugyanígy az a csellójáték, amelyet Ráduly Árpád produkált. A Hét. Őszinte sajnálatunkra még a vasárnap esti Hét is elmaradt attól a színvonaltól, amelyet e fontos politikai sorozattól megszoktunk. Sem a külhoni, sem az idehaza készült anyagai között nem akadt egy sem. amelyre rámondhattuk volna: szenzáció. Elannyira nem, hogy inkább az összeállítás hibái okoztak kellemetlen perceket. így az, hogy a Tóth György készítette híradástechnikai tudósításból az sem derült ki: mely gyárban járt a forgatócsoport — Fok-Gyem, e néven emlegették a titokzatos helyszínt —; és a Szegvári Katalin vezetésével forgatott várszínházi riport sem válik a különben joggal méltányolt kérdezgető dicsőségére. Hogyan is válna, amikor a 25. Színház meg a Pest megyében is joggal kedvelt és sokfelé ismert Déryné Színház társulatainak egyesüléséről oly esetleges híradást készített. Az még csak hagyján, hogy az új várbéli épület színpadának használhatóságát egy frissen leszerződött művésznőtől tudakolta, de az már nem. hogy a sokszorosan nagyobb létszámú, hosszabb múltú — netalán a színikultúra országos terjesztésében sem egészen érdemtelen — Déryné Színházból egyetlen tagot sem kért a mikrofonja elé. Valami közük azért majd nekik is lesz ahhoz a valóban remekre sikeredett épülethez... Turbinák. E két — műsor- I óráinak zömében kedvszegő — tv-s nap mérlegét a Turbin család napjai című, Bulgakov drámája nyomán íródott, most induló szovjet sorozat billentette némiképp helyre. A nemes irodalmi anyag jó átszöve- gezésben, kitűnő színészek tolmácsolásában és hatásos rendezésben elevenedett meg. Ügy, ahogyan e reneszánszát most élő orosz-szovjet íróhoz illik. Jó okkal várhatjuk a folytatást... Akácz László SZÍN HÁZI ESTÉK Utazás az éjszakában Egy nap. Mint a többi. Mint egy vonat, amelyre időmotort szereltek és ettől megállíthatatlan a reggel és az éjszaka között. Az utazás kegyetlen, mert az időnek nincs iránya: képes jelenné tenni a múltat, mozdulatlanná der- meszteni a jövőt, amelyben csak egy óra jár körbe-körbe és az utasok már nem jutnak el sehová. S a befejezettség éjszakájában csak a Baudelaire-i menedék marad: Hogy ne legyetek az idő meggyötört rabszolgái, rúgjatok be szüntelen. Talán pontosabban értelmezve: legyetek mámorosak szüntelen, mert a kábulat világ fölött lebegtet. És O’Neill, Utazás az éjszakában című drámájának négy hőse démoni lebegéssel teszi meg az utat, pedig az állomásokat előre tudják: a reggeli feszültséget, és délre elérik az egymás leikébe maró veszekedést, délutánra a múltba menekülést, majd éjszakára a megsemmisítő mámort Huszonöt éve, hogy meghalt O’Neill, az amerikai drámairodalom megteremtője végrendeletében úgy intézkedett, hogy az Utazás az éjszakában című drámáját csak halála után 25 évvel mutassák be. Az utókor nem volt kegyes, a drámát már 1956- ban játszották Stockholmban, majd New Yorkban, Párizsban és Münchenben. Budapesten 1963-ban aratott nagy sikert, s most a Pesti Színház tűzte műsorára. Az író tilalmának oka nem egyéb, minthogy saját családjáról szól a darab, a cselekmény minden sorát átfűti a személyes élmény. Megrázó kegyetlenséggel őszinte ez a dráma, egy kívülálló elfogulatlanságával tudja nézni az író mindazt, amit nagyon is belülről, idegeivel, sejtjeivel élt át. A téma végül is: egy tipikus amerilcai * polgárcsalád alkonya. A rendezés legerősebben a végzetszerűséget hangsúlyozza, azt, hogy a dráma hősei már túljutottak minden útkereszteződésen, hogy sorsuk egyenes pályán fut az éjszakába, a megsemmisülésbe. Horvai István koncepcióját erősíti Fehér Miklós ismét kitűnő díszlete is. A Tyrone család nappalijának minden fala szigorúan zárt, a színpadi mennyezet burkolata is súlyos: első pillanatban azt a benyomást keltve, hogy innen nincs menekülés. Az előadás második részében az amúgy is sötét falburkolat elé, fekete kárpitot húznak: inkább egy ravatalozó hatását keltve, mint egy polgári szalonét. Ebben a puritán játéktérben Horvai már-már naturalista színészi eszközöket igyekszik felszabadítani. Az előadás egységes stílusú és a hosszú monológok ellenére sem vontatott. Végzetüknek kiszolgáltatott embereket látunk a színpadon, mentség, kiút, már nem is kínálkozik számukra. Démonok hatalmában élnek. Az apa mérhetetlenül zsugori, az anya morfinista, a nagyobbik fiú az alkohol rabja, a kisebbiket gúzsba köti a tüdőbaj. O’Neill Utazás az **%'£?* Szerződéses tárlat Szigetszentmihlóson December 19—23. között Budapesten tartja XVII. ülését a magyar—csehszlovák kulturális és oktatási munkabizottság. Ebből az alkalomból dr. Zde- nek Thrlik külügyminiszterhelyettes, a csehszlovák Tagozat elnöke vezetésével vasárnap küldöttség érkezett hazánkba. A hétfői plenáris ülésen — amelyen részt vett dr. Václav Moravec, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete is — Gosztonyi Já_ nos oktatási államtitkár, a magyar tagozat elnöke értékelte a két ország oktatási és kulturális kapcsolatainak alakulását. A NEMZETI GALÉRIA ÉS A SZÉPMŰVÉSZETI MUZEUM KIÁLLÍTÁSAI A Nagy Balogh János-emlékkiállítás a Csepel Autógyár Művelődési Házában december végéig, Gábor Marianne gyűjteményes tárlata a Nemzeti Galériában 1978. március elsejéig tekinthető meg. Az NSZK-ból érkezett művek és a római látképek 1977. december 31-ig tekinthetők meg a Szépművészeti Múzeumban, hé^fő kivételével naponta 10 és 18 óra között. Nagy Balogh János képei a Csepel Autógyárban Szocialista szerződés keretében küld egyre izgalmasabb anygot a Nemzeti Galéria a Csepel Autógyár Művelődési Házába — ezúttal Nagy Ba- , logh János életművét. Azt már eldöntötte az idő, hogy Nagy Balogh János klasszikus értéket hagyott utókorának. S Munkásfiatalok vetélkedője Vers- és prózamondók Pest megyei döntője Vasárnap délelőtt a Csepel Autógyár művelődési központjában a motorgyár Zója szocialista brigádjának tagjai fogadták az érkezőket, a munkásfiatalok vers- és prózamondó vetélkedőjének résztvevőit. Hogy miért éppen a vállalat kiváló, aranykoszorús brigádja vállalkozott erre a szép feladatra? Ez a brigád volt az, amely az elsők között kötött szocialista szerződést a gyár szakszervezeti könyvtárával. tagjai, élükön Papp Gyuláné brigádvezetővel, szeretik az irodalmat, a szép verseket, nemcsak könyvekből olvasva, de másoktól viszonthallva Is. A versenyt, amelynek megyei döntőjére ezen a délelőt- tön került sor, az idei nyáron hirdette meg a Szakszervezetek Országos Tanácsa. Azóta munkásfiatalok ezrei vetélkedtek egymással országszerte, így megyénkben is. Nem volt könnyű dolga a zsűrinek, amelynek elnöki tisztét ezúttal Bánffy György, érdemes művész töltötte be, hogy eldöntse r a jók között is kik a legjobbak, s kik képviselhetik a legeredményesebben Pest megyét a jövő év áprilisában Salgótarjánban sorra kerülő országos vetélkedőn. Ady Endre és József Attila, Illyés Gyula és Devé- cseri Gábor, Váci Mihály és Garai Gábor, Baranyi Ferenc és Csoóri Sándor, Örkény István és Moldova György verse, prózája töltötte be ezen a délelőttön az autógyári művelődési központ klubszobáját, jól példázva, milyen sokrétű ma már a munkásfiatalok irodalmi érdeklődése is. Közel kétórás vetélkedő után alakult ki a végeredmény, amely szerint az első helyet Mojzer Gyula, a Dunakeszi Gyümölcs- és Főzelék- konzervgyár meósa szerezte meg. A második helyen Dom- bai Zoltán, az ikladi Ipari Műszergyár beállító lakatosa végzett. A harmadik Homolya Attila, szigetmonostori kőműves lett. Ok hárman képviselik majd Pest megye színeit a salgótarjáni országos döntőn. Kiemelkedő szereplésükkel mindhárman egy-egy hetes üdülést nyertek a KPVDSZ soproni üdülőjében. Homolya Attila ezenkívül elnyerte az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezete Pest megyei Bizottságának külön- díját is. A KISZ Pest megyei Bizottságának díját Kőberné Varga Györgyi gödöllői áruházi eladó nyerte. A Pest megyei Tanács különdíját Gál Veronika női szabó, az ISG- ben működő Budai önképzőkör tagja kapta. A közönségdíj nyertese pedig Verebélyi András, az Ipari Szerelvény- és Gépgyár mintakészítője lett. P. P. az már felette izgalmas, hogy a munkás utókor felismeri-e törekvéseit, azt a grandiózus teljesítményt, ahogy valaki mosónőanya háttérrel, elnyomással, háborúval, vállsérüléssel, szobafestés-robottal mégis munkásból művész lesz?! Egy biztos, hogy a Nemzeti Galéria küldő és a Csepel Autógyár fogadó tapintata elősegíti azt a hatékony kapcsolatot, mely a dolgozók és a művek között a szerkesztett természetesség jegyében kialakult. Ugyanis arról van szó, hogy a kiállítóterem a művelődési ház folyosója, ahol hetente ezer és ezer ember áramlik, halad, siet. Ezúttal megáll, mert Nagy Balogh János remekművei megállítják az ipari tanulókat, esztergályosokat, nyugdíjasokat az igaz művészet és egyre lendületesebb közművelődés jóvoltából. S ez a tény az, ami örvendetes, ami megnyugtató. Gábor Marianne művei a Várban Könnyed, elegáns artiszti- kum lebegi körül a képeket, olyan közvetlen áradás, mely Rippl Rónai József festői magatartását jellemzi. Az. ő utóda Gábor Marianne. Forrása az általa bejárt világ .és minden pillanat Abbáziától a Gorkij fasorig, s minden ember, szűkebb és tágabb környezete. Művészete: nagy utazás. Szlovák lány, zebegényi utca. fóti ősz, dunai uszály, Hermin néni, Körös-part, francia szobalány, mentoni házak — Párizs, Perugia, Fiume, Tihany, Szentendre sorakozik művészetében. Képzelete átlibben az országhatár felett és kincsünknek hódítja meg a nagyvilágot. Érthető, hogy vizsgálódásának nemzetközi mérete művészetének európai ítéletét eredményezi. Pogány ö. Gábor, Kassák Lajos, Elek Artur, Kárpáti Aurél mellett Francois Gachot, Dario Mi- cacchi, Duilio Morosini, Francesco Carbone, Mario Alzetta, Gino Visentini elemzi Gábor Marianne művészetét és verssé formálva megfigyeléseit találóan Diego Valeri: „Elhintve házak, kertek, bóbitás pálmák és fehér, sima falakon itt-ott lengő sarki lámpái ez a Marianne városa.” Városa és művészete, mely abban is példát mutat, hogy értékeinek nemzetközi elismertetésével hozzásegíti az európai közvélemény és képzőművészetünk tartalmas találkozását. Modern irányzatok az, NSZK-ban Üjabb utazást szervezett számunkra a Szépművészeti Múzeum. A művészet „időgépén” összegezhetjük magunkban azon irányzatokat, melyek az NSZK-beli képzőművészek törekvéseit jellemzik 1945-től napjainkig. Művek utaztak hozzánk, hogy mi utazhassunk, hiszen egy külföldről érkező gyűjtemény mindig világ körüli utat jelent a gyönyörködést és a tapasztalást illetően. E két dologban most sincs hiány. Nem egyértelmű a hatás. Érezni a háború utáni keserűséget, vigasztalanságot, sérüléseket, a bűntudatot — melyet a fasizmus okozott. Más tanulság is adódik. Az, hogy az európai képzőművészet egy kicsit minden forrást kiaknázott —, a lehetőségek végére járt. Végigkísért magaslatra vezető ösvényeket és zsákutcákat is a realizmuson és az absztrakción belül; önmagában egyik sem jelentett megoldást, csak a minőséggel szövetkezve. Szélsőségeket is látunk — a naturalizmus és az informel végleteit — sok fél- és negyedművet, köztük igazi alkotásokat is. Figyelmeztetést is tartalmaz e tárlat képzőművészetünk számára; ne kísérletezzünk ott, ahol már mindent megoldottak. Csak egy dolog jöhet — az emberi humánumot tartalmazó új szintézis —, ez a kiállítás legfőbb tanulsága. O’Neill drámáj’a a Pesti Színházban éjszakában című alkotása állapotdráma. Mindössze annyi történik a darabban, hogy véglegessé válik: az anya még az újabb elvonókúra ellenére sem képes szabadulni szenvedélyétől; s a kisebbik fiú megtudja, hogy gyógyíthatatlan. De ezek a hírek sem jelentenek különösebb megrázkódtatást számukra, csaknem fásultan veszik tudomásul, amit már sokkal korábban sejtettek. Ugyan néhány pillanatra felizzanak a szenvedélyek, elhangzik egy- egy látszatkitörés, de mindez csak cselekvéspótlék. S amikor a játék éjszakáján lemegy a függöny, mi is biztosan tudjuk, hogy a Tyrone család másnapja szinte ugyanígy ismétlődik. A néző talán döbbenten teszi fel a kérdést: mi ez a pesszimizmus, ez a mindenbe belenyugvás. A rendezés érdeme. hogy ez a kérdés megfogalmazódhat. Horvai István kitűnő érzékkel, helyenként humorral oldja fel a feszültséget. S aztán a darab utolsó jelenetének beállítása kiutat ígér az éjszakából: Edmund, a kisebbik fiú — akiben önmagát írta meg O’Neill — teljesen különválik a már kitömi képtelen családtól. Mégis van hát megoldás, amit az író egész élete példáz és örök értékű alkotásai, mint az Amerikai Elektra, az Eljön a jeges!, a Szőrös majom és a Boldogtalan hold. A szereplők sorában Vár- konyi Zoltán személyesíti meg James Tyrone-t, az apát, aki többre érdemes színészi tehetségét egyetlen szerepre áldozta, mert az sikert és pénzt hozott. Tyrone retteg a szegénységtől, hiszen megpróbálta: a nyomorból küzdötte fel magát, és most gazdagon zsugori lett. Az író tehát az okok gyökerét nagyon határozottan társadalmi talajba ülteti. Várkonyi Zoltánnak kitűnően sikerült megoldania ezt az önmagával és környezetével állandó békétlenségben élő figurát. Az előadás stílusának megfelelve tökéletesen átéli a szerep és a dráma minden részletét. Szuggesztív erejével csaknem elhiteti a nézőkkel, hogy jogos, a szinte egész családját tönkretevő garasoskodása. kisstílűsége. Öröm volt Várkonyi Zoltánt négy év után ismét színpadon látni, az előadás igazán feszült, nagy drámai pillanatait neki köszönhetjük. Ruttkai Éva játssza az anya szerepét. Bár a drámában ő a központi figura, tragédiáját mégsem sikerült eléggé érzékeltetni. Talán azért, mert ebben a felfogásban az anya túl könnyen adja fel a harcot, a nézők már az első pillanatokban érzik: nem tud lemondani a kábítószerről. Emlékezettől szépített múltban él, amely annyira elringatja, hogy nem kap elegendő hangsúlyt, az alak belső feszültsége. Pedig az anya sokkal inkább a férje és a pénz áldozata, mint a morfiumé. hiszen a zugorvos tanácsára. gyógyszerként kezdte szedni a kábítószert. Ruttkai Éva alakításában a ver. gődő asszonyt látjuk. akinek lázadásai is betegesek, néha úgy érezzük: csak azért szólal meg, hogy a figyelmet magára vonja. Mintha gazdag színészi eszköztárából ezúttal kevesebbet kapnánk. Tordy Géza alakítja az idősebb fiút, klasszikus eszközökkel oldja meg feladatát, s néhány jelenetben színészi1 iskolapéldát ad. Pedig Tor- dynak nem volt könnyű feladata: egy minden cél és vágyak nélküli embert kellett megalkotnia, s ami tisztesség és emberség maradt a fiúban, az is kétes értékű, mert cselekvőképtelenné teszi. Az idősebb fiú számára valóban az alkoholos mámor marad az egyetlen megoldás. Tordy árnyalt figura: néha ridegen lázadó, néha meleg szivű testvér, majd anyját féltő fiú. Méltó partnere Várkonyi Zoltánnak. Kár, hogy a részegjelenetekben enged a szerep csábításának, részegebb a kelleténél Tahi Tóth László színészi- leg tökéletesen éretten, kellő mértéktartással, s mégsem érzelmek nélkül formálja meg a kisebbik fiú alakját. Tahi Tóth alakítása frisseségével emelkedik ki, gesztusai és mozgása az eredetiség feszültségével hat. Játékában nincs semmi sokszor ismételt és sokszor látott elem, ezzel képes érzelmileg maga mellé állítani a nézőket. Pedig a drámának ez a figurája sem bűntelen, csak több benne a morális erő. az erkölcsi tartás, ezért tudjuk elhinni, hogy gyógyíthatatlan betegsége ellenére ki tud tömi az éjszakából. A dráma és az előadás századunk első évtizedének Amerikájáról villant fel képet. Egyetlen napba sűrítve a périz bűvöletében megbomlott. s az erkölcsi értékeket is devalváló társadalom életét. A darab komorsága, mai valóságunk ellenpéldájaként késztet gondolkodásra. Kriszt György Róma látképei A grafikai osztály rajzokkal készít fel mindannyiunkat római utazásra, a Szépművészeti Múzeum saját gyűjteményének egy városra összpontosított sorozatával. Újra rádöbbenünk, hogy milyen gazdag a mi századokat összegező grafikai kollekciónk, s menynyire varázslatos Róma, melyet ezúttal számunkra Piranesi, Poussin, Corot, Domenico Zampieri, Carracci s a magyarok, Libay Károly, Barabás Miklós és a nagyon érzékeny hangulatokat idéző Kozina Sándor fedez fel számunkra. Losonci Miklós A kultúrpolitika időszerű kérdései A Művészeti Szakszervezetek Szövetségének Központi vezetősége hétfőn a Fészek Művészklubban ülést tartott, amelyen a résztvevők meghallgatták Tóth Dezső, kultúrális miniszterhelyettes előadását kulturális-művészeti életünk időszerű kérdéseiről. Többi között hangsúlyozta: a művészeti szövetségek idén megtartott közgyűlései is igazolták: a művészet és a politika viszonya hazánkban kiegyensúlyozott. A művészeket nagy társadalmi felelősség jellemzi. A felszólalók többsége kiemelte a művészetkritika jelentőségét. Rámutattak a művészeti élet decentralizált irányításának problémáira és arra, hogy nincs kellő összhang az általános kulturális politikai törekvések és az iskolai oktatás kulturális tartalmi megalapozottsága között. Tóth Dezső válaszában vázolta azokat a törekvéseket, amelyekkel a Kulturális Minisztérium a közeljövőben enyhíteni kíván a művészeti élet szervezeti-igazgatási gondjain.
