Pest Megyi Hírlap, 1977. december (21. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-20 / 298. szám
1977. DECEMBER 20., KEDD A vasascentenárium záróünnepsége Hétfőn este a Vígszínházban rendezték meg a vasasszakszervezet centenáriumi záróünnepségét a centenáriumi bizottság tagjai, meghívott szocialista brigád tagok, vasasveteránok részvételével. Méhes Lajos, a szakszervezet főtitkára ünnepi beszédében emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hónapokban rendkívül gazdag programot szerveztek a centenárium alkalmából, tízezrek vettek részt a vasasjuniálisoin. a különböző politikai, kulturális és sportvetélkedőkön. A centenárium tiszteletére valameny- nyi vasasüzemben kommunista műszakot tartottak, ezen 360 ezer dolgozó 40 millió forintnyi bérét ajánlotta fel a gyermekintézmények fejlesztésére. Minden vasasüzem kivette részét a jubileumi mun- kavensenyből is, és csak mil- li ár dóikban lehet kifejezni a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére indított verseny gazdasági eredményét. A záróünnepségen megjelent Biszku Béla, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Nemes Dezső, a Népszabadság főszerkesztője, a Poli tikai Bizottság tagjai és Borbély Sándor, a Központi Bizottság titkára. Ott volt Her- czeg Károly, a SZOT . főtitkárhelyettese. valamint a KGM, a NIM, a budapesti pártbizottság és a KISZ veze tői is. Az ünnepi megemlékezés után a Vígszínház társulata bemutatta a Harmincéves va gyök című musicalt. Holtszezonra szilvasgombóc Kamionon gurul a málna Hosszú távra szerződnek a hűtőház s a tsz-ek A hűtőipar hazánkban csak alig több mint három évtizedes múltra tekinthet vissza. A vásárlók nagy része még 10— 15 évvel ezelőtt is fenntartással fogadta a mélyhűtött készítményeket. Másfél évtizede az egy személyre jutó évi mirelitfogyasztás mindösz- sze egy kilogramm volt, ma ez a mennyiség meghaladja a személyenkénti négy és fél kilót. Igaz, időközben a hűtő- ipar is próbált igazodni a vásárlók ízléséhez, igényeihez. A gyümölcsök, zöldségek, félkész- és készételek között ma már kedvelt és keresett cikk a tasakos zöldbab, a zöldborsó- leves és főzelék, a galuska, a szilvásgombóc. Mélyhűtött termékeink világszerte keresettek. Mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az értékesítés 45—50 százaléka külföldi partnerek felé történik, és exportunk 90 százalékát tőkésországokba küldjük. Inkább éléskamra Huszonöt évvel ezelőtt mindössze 700 tonna gyorsfagyasztott* étel készíllC áz^él- múlt esztendőben viszont ennek több mint százszorosa, 70 ezer 300 tonna. Ebből az óriási mennyiségből a Dunakeszi Hűtőházban 3 ezer 780 tonnát készítenek. — A kicsi mennyiség azonban nem jelenti azt, hogy a gyár termelése jelentéktelen — egészíti ki a számadatok sorát Kovács Árpádné, a Magyar Hűtőipar tervosztályának vezetője. — A Dunakeszi Hűtőgépházat amolyan „éléskamrának” tekintjük, mert elsősorban tároló tevékenységet folytat és csak másodsorban termelő gyár. — Fő termékeink a gyors- fagyasztott szamóca, málna, meggy és ribizli — sorolja Bácskai Ferenc, a hűtőház igazgatási vezetője. — Évi termelésünk 50 százalékát tőkésországokba exportáljuk. Szigorú szabványok A gyár legnagyobb vásárlója a svéd Findus cég. — Megbízottjuk már a málnaszedés idején megjelenik Dunakeszin, és mindaddig a gyárban van, amíg az utolsó tételt ki nem szállítjuk Svédországba. Ellenőrzi a minőséget, a munkafolyamatokat, a gyártási technológiát és végül átveszi az árut. A kamionok sok százszor megfordulnak májustól szeptemberig Dunakeszi és Svédország között — mondja Bácskai Ferenc. — A Findus cégtől kaptuk az automata' csomagológépeinket és ők küldik a csomagolóanyag egy részét is. — A többi partner is ilyen figyelemmel kíséri a gyártási folyamatokat? — Nyugatnémet megrendelőink elfogadják a magyar szabványokat. (Világszerte elismerik, hogy ezek a szabványok nagyon szigorúak.) A Dunakeszi Hűtőházhoz az elmúlt évek során egyetlen minőségi kifogás sem érkezett a külföldi partnerektől, és a belföldi megrendelők is elégedettek a hűtőház termékeivel. — A belkereskedelmi forgalomba közvetlenül nem szállítunk. Termékeinket átadjuk a Csepeli Hűtőháznak. Néha az is előfordul, hogy egy-egy konzervgyár kér tőlünk gyorsfagyasztott árut, főleg szilvát. Eddig még minden ilyen kérést ki tudtunk elégíteni. Éjjel-nappal A Dunakeszi Hűtőház 52 termelőszövetkezettel kötött hosszú távú — 15 éves — szerződést. A termeléshez szükséges palántákat, vegyszereket a hűtőipar adja és a gyár termelési osztálya ellenőrzi, hogy a szövetkezetek eleget tesznek-e a szerződésben foglaltaknak. A felvásárlás mindig az adott év áralakulásának megfelelően történik. — Amikor május végén beindul a szezon, érkezik a gyümölcs, három műszakban folyik a termelés. Dolgozóink egy része idénymunkás. Még Ózd és Miskolc környékéről is jönnek hozzánk az asszonyok 3—4 hónapos idénymunkára. De előfordul, hogy így is kevés a munkáskéz — mondja a gyár igazgatási vezetője. — Az idén nyáron három hónapon keresztül még a műszaki és az adminisztratív dolgozók, sőt a gyár vezetősége is segített a termelő munkában. Az idénymunkások ősszel hazamennek, a három műszak kettőre, majd egyre csökken. Február végétől május elejéig azután holtszezon van. Bácskai István elmondta, hogy két évvel ezelőtt kísérletképpen elkezdték a szilvásgombóc gyártását. — A fogyasztók hamar megkedvelték és szívesen vásárolják a gombócot, ezért sokszor hiánycikk a piacokon. Viszonylag kis beruházással átálltunk a gyártására és ezzel nemcsak a kereskedelem gondjain enyhítettünk, hanem foglalkoztatni tudjuk a dolgozóinkat a téli holtszezonban is. Újabb termékek bevezetését nem tervezik, hiszen a hűtőház csak részben feldolgozó üzem. Elsődleges feladata a hús-, hal- és baromfitárolás. A VI. ötéves tervben a tárolótér bővítésére is sor kerül, és így még nagyobb mennyiségű árut fogadhat az ország egyik „éléskamrája”, a Dunakeszi Hűtőház. W. G. Nem minden a több ember A munkaerőhelyzet Vácott GYAKORI PANASZ: kevés a munkás és adminisztrátor, még a korszerű gépek mellé sem tudnak embert állítani, létszámhiány gátolja a növekvő feladatok sikeres megoldását. A probléma nem csupán Pest megyére jellemző, az előbb idézett panaszokat hallani a fővárostól egészen Szabolcs megyéig. Mi a helyzet a megye nagy ipari városában, Vácott? Természetes, hogy a negyedik ötéves terv idején az ex- tenzív fejlesztés együtt járt a foglalkoztatottak számának emelkedésével. Az iparfejlesztés azonban — ez ma már nyilvánvaló — nem számolt eléggé a szabad munkáslétszámmal. Ezt bizonyítja. hogy az akkori tervidőszak .elején körülbelül 800— 1000 munkás hiányzott a vállalatoknál, az intézményeknél és a szolgáltatásban. Öt év alatt három és fél ezerrel emelkedett a városban a foglalkoztatottak száma, a nyilvántartott munkaerőhiány azonban mégsem csökkent, inkább állandósult. MIRE SZÁMÍTHATUNK a következő években? A tapasztalatok bizonyítják, hogy a különböző intézkedések ellenére (pl. korszerűsödő műn- kásszállítás, egyéb kedvezmények), a bejárók száma már nem emelkedik. Befolyásolja ezt a községek iparosodása, a termelőszövetkezetek további fejlődése. Azok a fiatalasszonyok, akik valamelyik környező községekben laknak, de váci gyárban dolgoznak, szülés előtt és a gyermekgondozási szabadság után igyekeznek lakóhelyükhöz közelebb elhelyezkedni. A városban körülbelül kétezer anya van gyermekgondozási szabadságon, a vállalati tapasztalatok szerint csak a kismamák fele tér vissza régi munkahelyére. A jelenLehet haszonnal is Ha mindig akad dolga az építőmunkásnak Nem kell magyarázni a PÁÉV bizonyítványát Aki régóta munkása az állami építőiparnak, az évek során hozzászokott, hogy gyakrabban jár rájuk a rúd, mint ahányszor dicsérő szót hallanak. A sokszorosára nőtt építési igényekkel az ipar bizony nehezen tud megbirkózni. Még mindig kevés a gép, a hozzáértő kezelő, s a szakiparos. A nagy fővárosi vállalatok felszippantják a községekben lakó kőműveseket, ácsokat, vasbetonszerelőket. Más megyékben a székhely város adja a munkájuk javát, kevesebb a fuvarozási költség, a technikai eszközöket is hatékonyabban használhatják fel. Más téma: a megyei és a fővárosi vállalatok többsége saját házgyáraitól szállítja a paneleket, kellő ütemben. A Pest megyei Állami Építőipari Vállalat viszont koránt sem ilyen gazdag, a Budapesti 43-as Építőipari Vállalat dunakeszi házgyárán kívül Kecskemétről, Győrből, sőt Miskolcról kapja az elemeket, általában akkor, amikor a partnernek a legmegfelelőbb. Bihari Béla, a PÁÉV műszaki igazgatóhelyettese szerint ilyen és hasonló okokra hivatkozhatnának, ha meg kellene magyarázni a bizonyítványt, ha nem zárnának eredményes esztendőt az idén. Bizonyíték erre 622 átadott és 370—400 félig kész lakás, a jó ütemben épülő kistarcsai kórház, a Csepel Autógyár, a Pestvidéki Gépgyár, a Csepeli Vas- és Fémművek csarnokai, gyermekintézmények és más szociális, kommunális beruházások sora. A hosszú felsorolás természetesen csalóka is lehet. Hat évig készült az Építéstudományi Intézet szentendrei laboratóriuma, Újpesten a felvonógyár épületei. Erről a .két beruházásról végre sikerült levonulniuk, de maradt még vontatottan haladó munka, például az MGM diósdi gyárának rekonstrukciója. Mindent ösz- szevetve azonban megállapítható: ez évben is lényegesen javult a vállalat tevékenysége. Elsősorban a munkaszervezésben sikerült előre lépni, ezzel ellensúlyozzák a munkáslétszám apadását. Ennek eredménye, hogy a megrendelők, a tanácsok, a vállalatok elégedettebbek a PÁÉV teljesítményével, s kevesebb panaszt hallani az épületeket birtokba vevőktől, a lakástulajdonosoktól. Nem véletlen az sem, hogy nyereségüket is megduplázták, a tavalyi 22 millióról 40—42 millióra. Bihari Béla szerint a dicsérettel azért csínján kell bánni. Szó sincs arról, hogy á fegyelem, a szervezés és a minőség területén minden a legnagyobb rendben lenne. Sikerült viszont kigyógyulniuk abból az építőipari betegségből, melynek tünete, hogy tavasszal alapoznak ősszel és télen pedig igyekeznek egyszerre minden munkát befejezni. Ennek ugyanis az volt a következménye, hogy az év vége felé nem győzték a szakiparosok a munkát, tavasszal pedig csak lézengtek, mert nem tudtak mit csinálni. Folyamatossá tették a munkát, minden évszakban, mindenki számára. A gazdaságosságról, a nyereségről szólva érdemes megemlíteni, hogy a PÁÉV-nek éveken át haszon helyett többnyire csak veszteséget hoztak a lakásépítések. Ráfizetésből pedig nem lehet megélni. Étidig a vállalatnál abban keresték a veszteség okát, hogy nehezebb körülmények között építkeznek, mint például a budapesti vállalatok. A maximált, rendeletben szabályozott árak miatt a többletköltséget nem háríthatták a lakókra, vagy a tanácsokra. Az idén a magyarázkodás helyett annak néztek alaposan utána, termelékeny eb. ben építkezve lehetne-e valamennyi hasznot kicsikarni ezekből a munkákból is. hz eredmény: a ráfizetés a múlté. Sikerült tíz-tizenegy százalékkal javítani a termelékenységet. Hogy szemléletesebb legyen a példa, tavaly egy harminc lakásos épület elkészítése kilenc nappal tartott tovább, mint az idén. A PÁÉV-nél is előfordul, hogy a szervezési törekvések csődöt mondanak. Hiányoznak anyagok, vagy éppen egyszerre küldik a házgyárak az elemeket. Máskor a daru romlik el, s napok, esetleg hetek múlnak el, míg megjavítják a szerelők. Ilyenkor már csak az segíthet, | ha vannak, akik vállalják, hogy pihenőnapjukon is dolgoznak, túlóráznak. Az igazgatóhelyettes szerint náluk is egyre többen vannak ilyenek. Vácott a Földváry téri lakótelepen Tóth Gergely betonozó brigádja a vasbetonszerelő műhelyben Gál Józsefék, a házgyári építkezéseken Beregszászi lstvánék azok, akik ha kell, a hét végét sem sajnálják, s napról napra tudásuk legjavát adják. Csulák András légihez képest a Vácott foglalkoztatottak száma elvileg, majdnem kétezerrel növelhető, hiszen innen is sokan járnak dolgozni Budapestre, Dunakeszire, vagy a községekbe. Csökkenthető a fluktuáció is. de innen mégsem várható utánpótlás, mert a fővárosnak is szüksége van a munkáskézre. A "vállalatok alapvető érdeke, hogy az iskolát befejezőkkel megismertessék, megszerettessék az üzemüket. Tapasztalhatók is ilyen (kezdeményezések. Jó példa erre a Lőwy Sándor Gépipari Szak- középiskola és a Híradástechnikai Anyagok Gyárának együttműködése. ISMERETES, hogy a Pest megyei Tanács tavaly rendelettel szabályozta a munkaerő népgazdasági igények szerinti elosztását. Ennek lényege, hogy bizonyos vállalatok minden kötöttség nélkül vehetnek fel új dolgozókat. Az élelmiszeripari, építőipari, néhány szolgáltatással és közlekedéssel foglalkozó vállalat, elsősorban a fizikai munkakörökbe közvetítés útján vehet fel munkásokat. A városi tanács munkaügyi osztályához bejelentett munkaerőigényeknek megközelítően a fele ezektől a vállalatoktól származik. Idén, az év első felében, 907 munkaerőre jelentettek be igényt. Munkára 495-en jelentkeztek. Közülük 391 került úgynevezett A-kategóriájú vállalathoz, s csak 104-en a B- kategóriába tartozó egyéb munkahelyekre. Mint ismeretes, ezek az utóbbi vállalatok nem növelhetik dolgozóik számát, csak a kilépők helyére vehetnek fel újakat. Az idesorolt vállalatok azonban ezt sem tudták elérni, létszámuk 4,3 százalékkal maradt el a tavalyitól. A váci tapasztalatok szerint a vállalatok többsége azonban nem számol a realitásokkal, s továbbra is új felvételekkel próbál gondjain segíteni. Ennek érdekében az előnyös A-kategóriába sorolást kérték: a Hajógyár, a Gumigyár, a CEMÜ, a Pest megyei Tanácsi Építőipari Vállalat, a Pest megyej 6-os sz. Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalkozás, az AFIT- szerviz, a Pest—Komárom— Nógrád megyei Élelmiszer Nagykereskedelmi Vállalat telepe, a Hazai Fésűsfonó és a Söripari Vállalat kirendeltsége. Anélkül, hogy elébe akarnánk vágni a kérdésben dönteni jogosult megyei tanács véleményének, nyilvánvalónak látszik, hogy amennyiben ezeknek a kéréseknek eleget tennének, saját rendeletüket helyeznék hatályon kívül. VÉLEMÉNYÜNK SZERINT a termelés növelésének, szinten tartásának Vácott sem csak a dolgozók számának növelése az egyetlen útja. A meglévő munkások megtartása érdekében kell itt is többet tenni. Ennek többféle formája van: jobban kell megszervezni a munkát, hogy a gépeket jobban kihasználhassák. Alkalmazzák az újításokat. Tapasztaljuk, hogy például az Egyesült Izzó váci gyárában, a Kötöttárugyárban, a Híradástechnikai Anyagok Gyárában, a Hajógyárban a gazdaságosabb termék- szerkezet kialakítása, a szervezettség, a munkaidő jobb kihasználását is eredményezi. Városszerte sok még a tennivaló a tekintetben is, hogy reálisan határozzák meg a teljesítménykövetelményeket, ösztönzőbb bérezést alakítsanak ki, vonzóbb legyen a jutalmazási rendszer. Elsősorban a textilipari üzemek fordítanak az utóbbi időben több gondot a szakmunkás- képzésre, üzemeik korszerűsítésére. a munkakörülmények javítására, a törzsgárda megbecsülésére. Ezek, s a közelmúltban megjelent új munkaügyi jogszabályok, nyomán Vácott csökkent a fluktuáció, elsősorban az ipar, az építőipar és vízgazdálkodás területén. (Növekedett viszont a kereskedelemben és azonos az egyéb szolgáltatások területén.) A városban dolgozó nem egészen huszonkétezer ember 11,6 százaléka változtatott munkahelyet tavaly az első hat hónap alatt, míg az idén az első félévben csak 9,5 százalék, tehát 2,1 százalékkal csökkent a fluktuáció. A MUNKAHELYEIKET változtatóknak azonban csak 23 százaléka közvetítésre kötelezett, a többi, 77 százalék spontánul, saját elképzelései szerint keres új munkahelyet. Pálmai László, az MSZMP Vác városi bizottságának titkára Műszaki emlék A MÄV Északi Járműjavítójának szakemberei helyreállították egy Kandó-rendszerű villanymozdony lelkét, az elektromos fázisváltó villamos motort. A csaknem három méter átmérőjű berendezés az 1930-as évek elején Magyarországon először üzembe állított Kandó-mozdonyt hajtotta. Az értékes műszaki emléket a Közlekedési Múzeumban állítják ki. i I