Pest Megyi Hírlap, 1977. december (21. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-15 / 294. szám

DUNAKESZI TUDÓSÍTÁSOK Időarányosan teljesített tervek Gyarapítják az álatáíiosmiyi Helytállás, szakmai tájékozottság Az Alagi Állami Tangazda­ság 5 ezer 500 hektáron gaz­dálkodó növénytermesztési ágazata a természeti csapások miatt nem realizálhatta er­re az évre tervezett nyeresé­gét, érthető tehát, hogy a ve­zetőség a korábbinál nagyobb figyelemmel kísérte az állat- tenyésztési ágazatot, amely mintegy 28 százalékos részt képviselt az idei termelési tervben. S az ágazat, körülte­kintő munkájának, a dolgozói által tanúsított, elismerésre méltó helytállásnak köszönhe­tően, a gazdaság 8 millió 200 ezer forintos nyereségi tervé­ből csaknem 4 milliót teljesí­tett. A gazdaság dunakeszi köz­pontjában Szili János főáilat- tenyésztő számolt be az idei eredményekről. Több tej Budapestnek — Ágazatunk egyik legsi­k v reszrege az 570 jó­szágot gondozó, zárt, szakosí­tott tehenészeti telep. Hols­tein—Fríz és európai lapály­tarka fajták keresztezése ré­vén, állatállományunk, amely elsősorban az intenzív legelő­gazdálkodás révéi}, a tavalyi tejtermelési tényszámokat mintegy 12 százalékkal túl­teljesítette, 2 millió 200 ezer liter tejet adott a fővárosnak. Azt,, hogy mennyire fotósnak tartjuk a legelőgazdálkodást, bizonyítja: a 320 hektár öntö­zött legelőterületről, az inten­zív gyepgazdálkodás eredmé­nyeként, 88 mázsa hektáron­kénti szénatermést is betaka­rítottunk, de a hektáronkénti 77 mázsa lucematermés is jó teljesítmény. A tejtermelésen túl a szarvasmarha-tenyésztés ered­ményességét bizonyítja, hogy a borjúnevelésben az elhullás vagy kényszervágás az orszá­gos 8 százalék feletti átlag­gal szemben, Alagon még a 4 százalékot sem éri el, a súlygyarapodás havi átlaga pedig elérte a 24 kilogram­mot A tangazdaság ebben az év­ben, miközben állományának pótlásáról is gondoskodott, 55 kiváló minőségű tenyész- üszőt adott el a környékbeli lársgazdaságoknak. Annak ellenére, hogy a hiz­laláshoz szükséges alapanya­got a társgazdaságoktól kell vásárolniuk, az alagiak kedved ző eredményt értek el a hízó­marha-tenyésztésben is. Éven­te 1300 vágó- és hízómarhát adtak el, ami súlyban kifejez­ve, meghaladta az 5 ezer 400 mázsát, s a jószágok csaknem 90 százaléka tőkés piacokon kelt eL A hízó- és vágómar­hák értékesítése több mint 19 millió forinttal növelte a gaz­daság idei pénzbevételét. A korszerű szarvasmarha­istállókban, melyekben min­den munkát gépesítettek, egy gondozóra 30 állat jut. A juhászat — Az állattartás hagyomá­nyos körülményei között, eb­ben az évben 2 ezer 100 jó­szágból állóvá fejlesztettük juhászatunkat. Éppen a juh- tartás jövedelmezőségével és külföldön, de elsősorban a ka­pitalista országok piacain ta­pasztalt, nagy kereslettel ma­gyarázható, hogy 1979-ben, je­lentős költséggel, korszerű juhtenyésztő telepet alakí­tunk ki gazdaságunkban, s a jelenlegi állományt csaknem megkétszerezzük, dunakeszi telepünkön pedig ezer anya­juhból törzsállományt hozunk létre — mondta a főállatte­nyésztő. Az idén, az Alagi Állami Tangazdaság vezetésével, a természeti adottságok jobb ki­használására és a tőkés ex­port növelési lehetőségének bővítésére, a váci járást és a környékbeli termelőszövetke­zetek bevonásával, juhte- nyésztési társulást hoztak lét­re, melynek célja a birkate­nyésztés koordinálása, a ki­sebb .tenyészetek törekvései­nek támogatása. A társulás jelenleg mintegy 5 ezer anyajuhval rendelke­zik, az anyajuhok száma 1980- ra meghaladja majd a 10 ez­ret is. Sertéshizlalás — A szarvasmarha- és juh­tenyésztésen kívül, foglalkoz­nak más állat tartásával is? — kérdeztük Szili Jánost. — Igen, nagyon sikeresen tevékenykedik sertéstenyész­tő üzemegységünk. Ebben az évben, eddig több mijit 4 ezer 400 mázsa sertéshúst értékesí­tettünk, ami mintegy 12 millió forintos bevételt eredménye­zett. A tánsgazdaságoktól és a terményforgalmi vállalattól vásárolt hízótápok minőségé­nek köszönhető, hogy a ser­téshizlalás eredményei kedve­zően alakultak: az egy hónap­ra vonatkoztatott átlagos súlygyarapodás 14.8 kilo­grammban realizálódott az idén, s az egy kilogramm hús előállításához felhasznált hí­zótáp mennyisége 4,6 kilo­gramm volt. — Sertéstenyésztési ágaza­tunk nem mondható korsze­rűnek — mondta beszélgeté­sünk végén a főállattenyész­tő, majd hozzátette: — A ren­delkezésünkre álló beruházási pénzkeret egyéb célra való felhasználása s a juhtenyész- tő telep tervezett korszerűsí­tése miatt, csak a következő ötéves tervben kerülhet sor hizlaldánk rekonstrukciójára. A szarvasmarha-, juh- és sertéstenyésztők becsületes munkájának, az állattenyész­tési szakemberek szakmai tá­jékozottságának jelentős a szerepe abban, hogy az Alagi Állami Tangazdaság a kedve­zőtlen időjárás és számos egyéb évközi probléma elle­nére, árbevételi és nyereségi tervét időarányosan teljesíte­ni tudta. Orosz Károly Kesztyűk — exportra Tizenkétezer pár bőrkesz­tyűt készítettek a BUDAGANT Kesztyűs Szövetkezet váci te­lepének tagjai november vé­géig. E hónapban várhatóan további 1200 párat varrnak, s teljesítik idei tervüket. A három benti munkás és a húsz bedolgozó által gyártott termékeket exportálják. Vevő­ik közé tartozik a Szovjetunió, az NDK, Svédország, az NSZK, és Anglia. Ingyenes jogi tanácsadás A szakmaközi bizottság szer­vezésében, december 15-én, ma délután 5 órától ingyenes jogi tanácsadás lesz Vácott, a párt- és tömegszervezeti szék­ház (Lenin út 45.) első emele­tén: a Váci Járási Ügyvédi Munkaközösség ügyeletes tag­ja válaszol a jogi vonatkozású kérdésekre. Konzervkóstoló az Izzóban Tegnap, szerdán délután az Egyesült Izzó váci gyárának üzemi Vöröskereszt-szervezetei és a Vác városi Tanács városi­járási egészségügyi osztálya kóstolóval egybekötött kon- zervbemutatót rendezett a Nagykőrösi Konzervgyár ter­mékeiből. A kiállítás és kós­toló megrendezésében a Vác és Környéke Élelmiszer Kiske­reskedelmi Vállalat, valamint a Pest, Komárom■ és Nógrád megyei Fűszer- és Élelmiszer Nagykereskedelmi Vállalat váci fiókjának szakemberei is segít­séget nyújtottak. XXI. ÉVFOLYAM, 294. SZÁM 1977. DECEMBER 15., CSÜTÖRTÖK Emeletes Iskola a fák között Tornaterem - összefogással Tankönyvet ír az igazgató Kis parkban, fák között bú­jik meg a modern, emeletes is- . kola. Újnak látszik, pedig már tizenegy éve használják Ber- necebaráti gyermekei. A régi, áldatlan állapotra Somogyvári Sebestyén igazga­tó még jól emlékszik. Hogyne emlékezne, amikor 1953 óta tölti be tisztét a faluban. Hosz- szú ideig a szomszédos kastély két termében és külön két-két helyiségben tanítottak, most azonban hat tanterem, két szer­tár és egy könyvtárszoba áll a 134 nebuló rendelkezésére. A gyakorlati foglalkozásokat, a rajz- és tornaórákat továbbra is a kastélyban tartják. Az iskola mellett üvegtáb­lák, téglahegyek. Művelődési és tornaterem készül. Az anyag zöme együtt, de a tervrajz még nincs meg. Az építkezés 4 mil­lió 500 ezer forintba kerül, ed­dig összegyűlt rá másfél mil­lió. A többi, az elképzelés sze­rint, társadalmi munkából jön össze, jövő november 7-ig. Somogyvári Sebestyén igazgató újabb tankönyv írására készül. FORTE-GYÁR - NYUGDÍJASAIÉRT Mosoly tűnt fel az arcokon HARMINCEGYEN KAPTAK SEGÉLYT Az év utolsó nyugdíjasta­lálkozóján szép számmal vet­tek részt az idős emberek a Forte-gyárban. A fehér asz- tálokra fenyőágak és szalon­cukor-szegélyek kerültek, je­lezve a közelgő ünnepet. Országh Ferenc, a szakszer­vezeti bizottság titkára év Százhatvan ing, ezer gomb Dunakeszin, a Minőségi Fehérnemű Szövetkezet varrodá­jában, a speciális Brother-gépen naponta 160 babainget gomb- lyukaz Agárdi Miklósné. Bakos Jánosné a japán Juki-géppel naponta csaknem ezer gombot varr fel a babaingekre. Barcza Zsolt felvételei végi beszámolójában ismertet­te a vállalat munkáját, ered­ményeit. Elmondotta, hogy a gyári kollektíva a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom 60. évforudójára tett felaján­lását október 22-ére teljesí­tette, úgyszintén idei szovjet exporttervét is. Az szb-titkár megemlítette a brigádok társadalmi mun­káját is, mellyel az új válla­lati óvoda építését segítették. Kiemelte a nőbizottság sok­oldalú tevékenységét, melyet a városi tanács is értékelt és emlékéremmel jutalmazott. Végül felolvasta a segélye­zettek listáját, miszerint 31 nyugdíjas részesült, összesen 9 ezer 300 forintnyi támoga­tásban. A nyugdíjasok közül töb­ben is megköszönték a válla­lat vezetőségének azt a sok­féle juttatást, melyben része­sülnek. < S mikor a kis óvodások műsorában felhangzott a Hull a pelyhes, fehér hó, mosoly tűnt fel az arcokon, melegség áradt szét a szívekben. M. V. Holnap Péntek Esti Magazin A Péntek Esti Magazin új­ságíró-hármasa holnap, de­cember 16-án ismét Vácra lá­togat: a Madách Imre Művelő­dési Központban 15 és 17 óra­kor válaszol Réti Ervin, Har­mat Endre és Gyapay Dénes az érdeklődők kérdéseire, az Élmények öt kontinensen című külpolitikai műsor keretében. MOZIMŰSOR A váci Madách Filmszín­házban, december 15—18. (délután): Hello, Dolly! (két­részes, színes, amerikai film­musical rendezte Gene Kelly) — (este): A korona el­rablása, avagy újra a Bosz- szúállók (magyarul beszélő szovjet kalandfilm). — Va­sárnapi matiné: Copfos csoda (szovjet film egy tornászlány­ról). — December 19—21.: A fehér hajó (magyarul beszélő szovjet film, Csingiz Ajtmatov műve nyomán). ­Pálinkás Mária tanárnő fizikaórát tart a nyolcadikosoknak. Wonke Rezső felvételei A szünetben itt is, mint min­den más iskolában, zsongás, zsibongás. A nyolcadikos Lő- rincz Mária a Vadvirág őrs legutóbbi foglalkozásáról be­szél. Kirándultak a közeli er­dőbe. Csodaszép volt! Együtt a határőrökkel A Szondi György úttörőcsa­pat vezetője Hackl Kálmán magyar szakos tanár — határ­őrszakaszának tagjai is bővel­kednek mondanivalóban. Ál­landó a kapcsolatuk a cseh­szlovák határon szolgálatot tel­jesítő honvédekkel. Legutóbb például, szeptember 29-én kö­szöntötték őket. Viszonzásul meglepetésben részesültek: ér­dekes, izgalmas, kutyákat, lo­vakat felvonultató — bemuta­tó szemtanúi lehettek. Kéthe­tente, a foglalkozásokon részt vesz néhány határőr is. Gya­korta rendeznek közös kirán­dulásokat és klubdélutánokat, sőt, néha a gyerekek igazából is belekóstolnak az életükbe. A 12 éves Kalácska Tibor rögtön élménybeszámolót is tart. Egy-két évé, tavasszal gyanúsan viselkedett a falube­li bisztró előtt egy középkorú férfi. Tibi nem tétovázott, tele­fonált a határőrségnek. Moyos Elemér is tud hason­lóról. Néhány éve Matyó Laci és Gáspár Feri találkozott a Sági erdő szélén két idegen, szakadt ruhájú, elhanyagolt külsejű fiúval. Szóba elegyed­tek velük, majd harcképtelen­né tették őket. Utóbb kiderült, kalandvágyból, át akartak szökni a határon. A határőr szakaszból min­den nyáron egy tanuló, jó munkáia, szorgalmas tanulása jutalmául, két hétig élvezheti a zánkai táboréletet. Tavaly Móricz Gábor, idén Krekács József volt a kitüntetett. Az Együtt — egymásért mozgalom Bemecebarátin em­lékezetes marad: a múlt évi úttörő-olimpián Kalácska Ti­bor négytusában megyei ne­gyedik, Bodor Mariann, Pálin­kás Erzsébet, Lőrincz Mária, Vígh Erzsébet, Erdélyi Rita és Szabó Eleonóra szintén negye­dik helyezést ért el. Virág a szovjet hősök sírján Idén, a tanév elején, társa­dalmi munkában, a helybeli termelőszövetkezetben csak­nem 50 mázsa szőlőt szedtek. Később kukoricát is törtek. Az egyik kislány kimond egy nevet. Nem kell unszolnom, hogy megtudjam, miért? A fa­lu temetőjében, az egyik hősi halált halt Szovjet katona sír­ját azonosították. Kékesi Já­nosné orosz szakos tanárnő se­gítségével, fölvették a kapcso­latot a katona családjával. Le­veleznek. Dmitrij Ivanovics Je- leszejev sírján, soha nem her­vad el a virág, de az ismeret­lenekét is ápolják. Felfigyeltek rá Az igazgató oklevelet mutat. Az idei Üttörő kulturális szem­le járási vetélkedőjén, január 30-án, citerazenekaruk bronz- fonójátékbemutatójuk ezüstok. levelet érdemelt ki. Perszé, ha olyan lelkes, csak a diákoknak, csak a tanításnak élő igazgatója van egy iskolá­nak, mint Bemecebarátin So­mogyvári Sebestyén, akkor mindez érthető. Ha szabad ideje marad, an­nak minden percét — felesége közreműködésével, számtalan jó ötletével — a tankönyvírás­nak szenteli az igazgató. Az 1966-os járási úttörőversenyre történelemből olyan forgató- könyvet készített, hogy végül az egész versenyt aszerint bo­nyolították le. Az Országos Pe­dagógiai Intézetből'jelen volt valaki, fölfigyelt rá. Első megbízatása feladatla­pok, ellenőrző feladatlapok és útmutatók készítése volt a dol­gozók általános iskolái esti ta­gozata 7., 8. osztályainak és a marxista középiskoláknak. Tarpai S. Anikó

Next

/
Oldalképek
Tartalom