Pest Megyi Hírlap, 1977. december (21. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-11 / 291. szám
Óra Szerda Lázár az öreg bútorokkal berendezett lakásában a legjobban a bim-bam órát szerette. Egyik nap műszak után hazamen- ve leheveredett, szendergett egy órácskát, felébredt, azt hitte nem lát jól: az óra — pihenésének, alvásának, szerelmeskedéseinek holt és mégis élő tanúja — visszafelé járt. Szerda Lázár felugrott fektéből, megdörzsölte szemét és újból az órára nézett. A bim-bam nagymutatója előbb öt óra ötven percről negyvenkilencre, majd negyven- nyolcra, hétre, hatra, ötre ugrott. Szerda Lázár kiment a konyhába, ivott egy pohár szódát és megnézte — most már félve — az órát. Bim-bam — a szörnyű tébolyda folytatódott. Szerda Lázár megbűvölten bámulta a mutatók elképesztő játékát, s közben riadtan vette észre, hogy gondolatai is visszafelé járnak. A tegnap elolvasott könyv táblájára nézett, a könyv tartalma kirepült a fejéből. Aludt, most álmos. Dolgozott, most meg megy a vállalathoz befelé, arról töpreng, lesz-e a büfében kedvenc sajtja, az eidámi. Előző este randevúzott Mici-Macival (Ilonkával a könyvelésből) szeretett... szerelemre sóvárgott. „Jaj! Álljon meg ez a zuhanás!” — kiáltotta. Ám hipp-hopp abban az intézményben termett, ahol minden tücsköt-bogarat mondott kollégáira, főnökére, akit nemsokára leváltottak. Szerda Lázár arca lángvörös lett, szé- gyellte magát. Aztán barátja vigyorgott rá, aki rajtakapta, amint pénzt fogadott el egy ügy elintézéséért. Nők érkeztek, Klári, Beáta, kellemes konyakgöz, közben kapott egy óriási pofont. — „Hát ez meg kinek a férje volt?...” Szerda Lázár közelebb lépett az órához, hogy jól beolvasson neki, amiért cserbenhagyta. Közben a tükörbe pillantott, látta magát érettségi ruhájában, behunyta szemét, kinyitotta, rémülten tapasztalta, hogy rövid nadrágban van, matróz felsőben, hajacskája felborzolva. Az órához tipegett. Nagyon mérgesen akart kiabálni, de már csak arra futotta erejéből, hogy puha, rózsaszínű fintort vágjon és bőgjön: — Oáá... oááá... oáá.. t Szűts Dénes Szeretem a Dunakanyart... A lakatos Még ősszel történt. Akkor Karácsonyi Jánost, a budakalászi nagyközségi tanács költségvetési tizemének lakatos-csoportvezetőjét a műhelyében nem találtuk meg. — Külső munkáin vannak — tájékoztattak a munkatársai, s megadták lakáscímét: Szentendre, Nagyvárad utca, balról a második ház... — Mikor találom otthon? — öt óra után otthon lesz, mert szedi a szőlőt, reggel élesítette a metszőollóját. A Nagyvárad utca a hegy tetején húzódik. Egyik oldalon a modem Szentendre, új, három- szintes lakóházaival, aszfaltozott utcáival. A magas épületek árnyékában csupa kicsi családi ház. Egy járókelő megmutatta Karácsonyi János portáját. Kék munkásruhában, svájci sapkában, magas férfi és egy mosolygós nő szőlőt szedtek a kertben. Hatalmas fehér kuvasz ugrott a kertkaipuhoz. Erélyes szóra szófogadóan ült gazdája lábához. — Azt hittem, hogy valami hivatalos ember ezzel az aktatáskával — bök az ölemben levő táska felé. — Hozzám ilyenek ritkán jönnek. Legutóbb akkor, amikor megadták a lakhatási engedélyt a házihoz. Annak pedig már jó pór éve. — Errefelé született, vagy bevándorló? — hangzik az első kérdés. — Tulajdonképpen egyik sem, ugyanis ide nősültem. Gyermekem, háromhónapos unokám, akárcsak a feleségem, itt születtek. Ügy érzem, ezzel én is idevaló lettem... — Mégis, hogy került épp erre a vidékre? — Tényleges katonaéveimet szolgáltaim a közelben, 1950-ben. Nem messze volt egy kis bányászkolónia is. Ott ismerkedtem meg feleségemmel. Messze kerültem hazulról .. A csalód ős-szabolcsi. Kállósemjén- ben születtem. Apám téeszmyugdi- jas, hat élő testvérem van... — Ez a vidék más volt, mint amit eddig láttam... Nálunk mindenütt a síkság, itt meg hegyek és sűrű erdők... Szóval olyan volt, mintha egy másik világba kerültem volna... Talán, ma már hihetetlen, de ahogy mi éltünk ott Szabolcsban, és ahogy itt éltek, az is két külön világ volt. Sajnos, nálunk még a kenyér is probléma volt. Annyira, hogy ha szabadságra mentem, innen vittem egy-két veknit. Azt hiszem, az a vidék volt a legszegényebb az égés? országban!... Hallgatom az ismert, lassan feledésbe merült történetet. Közben a féleség a frissen szedett gyümölcsökvas Erzsébet felvétele bői rak egy kosárkával az asztalra, mellé friss kenyeret. — Aztán leszereltem — folytatja a férfi —, visszajöttem a bányához, mint lakatos. Megnősültem, s attól kezdve közösen raktuk élére a pénzt, hogy egyszer majd saját portánk legyen. Feleségem a Vasipari Kfeznél dolgozik. Életünk csendben telt, de történt egy váratlan fordulat. Megszüntették a kőbányát. Szanaszét kerültek az emberek. Én akkor a szentendrei kocsigyárban kaptam munkát. A vállalat a kis házam megépítésében is sokat segített. Mikor megalakult a költségvetési üzem, elhívtak. Alapítástól itt dolgozom, ugyanis a mai budakalászi vállalat az utódja. — Szeretek itt élni. Ügy érzem, engem is szeretnek és becsülnek az emberek. Megszűnt az elzártságunk. Sokan megfordulnak nálunk; művész-, mémökismerőseim, de hozzánk hasonló munkásemberék is. Családias és baráti környezet. Szóval, én jól érzem magam! Szabolcshoz kötnek még apám és testvéreim, de én már helybelinek számítok. — Végül is szerencséjének érzi, hogy dunakanyari lakifs lett? — Elégedett ember vagyok. Nem bánt senki, nincsenek gondjaim. Még azt sem tudóm, milyen az adóhivatal. De, ha valamin változtatnék, az utat javíttatnám meg. láthatta, lassan kimossa a víz a köveket, mindenütt csupa kátyú. Rossz a köz- világításunk is, ugyanakkor tőlünk ötven méterre már aszfaltozott az út, fényes lámpákkal... Szeretném megélni azt is, hogy a meleg vfeű strandon, akár a Paop-szigeten. akár Leánvfalun, legalább egy medencét teljesítenének... Kisházi Iván György Régi utca Durkó Gábor rajza Megcsináljuk, együtt MUNKÁK ES MINDENNAPOK Nemrég hallottam valakit akképp jellemezni, hogy „nagy negatívumok szólnak mellette, mert nem iszik, nem dohányzik, nem kártyázik., A pozitív értékrendbe sorolható emberi tulajdonságokról valahogy ritkábban esik szó. Holott hétköznapjainknak valósabb, igazibb fokmérői ezek. Az igen egyértelműbben meghatározó, mint a nem. Emberileg, szakmailag — Attila közösségi típus és kreatív alkat. E két tulajdonság szerencsés ötvöződésének eredménye, hogy munkája végeztével, vagy kényszerű állásidők alatt keresi az alkalmat, hogyan segítsen munkatársainak. Nemegyszer a szakmájától távolabb álló munkaterületeken is. Autóvillamossági műszerészként dolgozik a gépműhelyben, műszaki érdeklődése rendkívül széles körű. sok hasznosítható, jó ötlete közül az egyik: az elhasználódott akkumulátorok üzemképes celláit „házilag” összeszerelni. így azok újra használhatóvá válnak. Több ezer forintnyi értéket takarít meg ezzel a termelőszövetkezetnek — mondja Békés István, a dabasi Fehér Akác Tsz gépészmérnöke. — Szavaihoz Bertóti István főmezőgazdász csatlakozik: — Közvetlen munkatársaim száma több mint félezer. Ha gondolatban végigfutom a gyorsan-pontosan- jól dolgozók sorát, úgy az emberileg is. szakmailag is kiválók között tudom Attilát. Rá mindig lehet számítani, s nemcsak a gépműhelyben, munkaidő alatt. Aktív részese a KISZ-munkának, szereti a verseket olvasni is — rendezvényeinken gyakorta mondani is. Brigádjával együtt jelentkezett: részt vesz az Omszkipark munkálataiban, baráti-munkatársi körében pedig nincsen olyan épülő, új ház, ahol a kalákának részese ne lenne. Közben szakközép- iskolába jár, érettségire készül. S mindehhez tanyán lakik, ahová csak nemrégiben vittük ki a központból a villanyt. S ahonnan több kilométeres utat tesz meg naponta motor- kerékpárral. Szabad idejében szívesen bütyköli a most vásárolt, öreg Trabantot, melyet a bátyjával közösen vettek, javítanak, s ha jár is majd a masina, közösen használják is — hisz kettejüké. Három kívánság — Sz. Varga Attila huszonéves magabiztossága mellett meglepően szerény. Szokatlan tulajdonság; sze- rénykedéssel sajna gyakrabban találkozhatni. — Négyen vagyunk testvérek, s hogy a gondot is, örömöt is osztani kell, azt hazulról tudom. Az egyik bátyám a Gelká-nál dolgozik, vele vettük közösen a motorkerékpárt is, az autót is, s ahogy megosztoztunk a szerelés munkáján, úgy felezzük majd meg a kocsi-adta utazás élményeit is. Jó dolog utazni. Tavaly barátságvonattal jutalomüdülésre mentünk a Szovjetunióba, nemrég Prágában jártam. A mesebeli három kívánságom egyike azért az autó, hogy mozoghassak, megismerhessem magam körül a világot. A másik kettő sem elérhetetlen, legfeljebb távoli még. Saját otthont, családi házat szeretnék. Ahogy a gép a mozgást, a változatosságot, úgy a ház az állandóságot jelenti. — Ha a mezőgazdasági szakközépiskolát elvégzem — most még csak másodévfolyamos hallgatója vagyok a Vácról Dabasra kihelyezett osztálynak —, nos, akkor talán főiskola, vagy egyetem lenne a következő lépés. Persze, szigorúan műszaki vonalon ... Bár itt nagyon kedvelem az irodalom- és a történelemórákat is, s a könyvespolcomon szépirodalmi művek is sorjáznak a szakkönyvek mellett. Mintha kiegészítenék egymást? Barátaimmal színházba is eljárunk Pestre, néha. Nem, nem szervezetten, ötletszerűen. Így azután a ritka véletlen ad időnként kellemes színházi élményt. S ha nincs szerencsénk a darabválasztással? Hát akkor unatkozunk, mint a legutóbbi előadáson is. aminek már címére sem. szerzőjére sem emlékszem, olyan érdektelen volt számomra. De barátokkal együtt lenni mindig érdemes szabad időben is. munkában is. sét javítjuk. Hogy, ha jön a hideg, fent, az irányítófülke magasában ne fázzék a földmunkát végző kolléga. Hát jól befűtünk neki... Kezdettől önállóan Gépjármű-villamossági műszerész. Javítja és karbantartja az erő- és munkagépek, teherkocsik elektromos alkatrészeit. Mint kezdő tanuló, 1969-ben került a tsz-be, s 1972- ben szabadult. De: szinte kezdettől fogva önállóan dolgozott. A körülmények úgy hozták, hogy a közbeeső évek alatt alig néhány hónapig volt mestere, aki a szakma fortélyaira megtaníthatta volna a gyakorlatban. Maradt tehát a kötelező elméleti oktatás az iskolában, a gyakorlatban pedig — mint ő mondta — a saját kárán és a tsz hasznán — Legutóbb munkaidő után csákány t-ásót fogtunk: tereprendezésben segédkeztünk, a szárítóberendezés körül kellett egyengetni a talajt. Hát megcsináltuk — együtt. Hogy ez társadalmi munka? No, igen, csak így olyan ünnepélyesen hangzik... A mindennapi munkák során váltótársammal igyekszünk egymás keze alá dolgozni: Most éppen egy markológép fűtőberendezétanulta a szakmát... Talán ezért olyan megértő azokkal a tizenévesekkel, akik a piliscsabai mezőgazda- sági gépészeti szakközépiskolából gyakorlatra idejárnak. A gépműhely így alkalmat ad Sz. Varga Attilának arra, ami amilyen ritka, olyan hasznos is: egyszerre tanítani és tanulni. Bedő Ildikó Testnevelés és toka Füleltem, kicsit fellengzősen — megfigyelőként vettem részi az értekezleten. Tizenhárom férfiú ülte körül a hosszú aszitalt. Hárman, hozzám hasonlóan, noha nekik nem ez volt a tisztük, meg sem mukkantak, a többi hol egyetértését, hol különvéleményét fejtegette. Helyzetem miatt sem figyeltek rám, no, meg elfoglalta őket mondandójuk, zavartalanul szemrevételezhettem őket. Tizenhárom javakorabeli férfi tárgyalt. Egy, mindössze egy akadt köztük inas, sovány, arcáról azonban lerítt: egészsége hagyta cserben, ezért van rossz bőrben. Meglehet, a többiek sem makkegészségeseit, küllemük erről nem árulkodik. Gömbölyded arcú valamennyi, s mivel a meleg kigomboltatta zakójukat, másnemű sem volt a teremben, szépen fejlett pocakjukat is pásztázhatta szemem. Hévvel szóltak a tízek, az ügynek kijáró komolysággal, mondataikat a lakhelyük iránti szeretet vezérelte. Amikor különösen fontosnak érezték, párnás tenyerükkel, vastag ujjaikkal is nyoma- tékot adtak szavaiknak. Sportról folyt a szó, a helység sportéletéről, sikerekről, hírnevüket föltehetően tovább növelő tervekről. A tárgyalásra fordított Idő nagyobb részét a verseny- sportnak szentelték. Ravasznak mondható ötletek is felbukkantak arra, miként teremthetnének elő nagyobb összegeket labdarúgócsapatuk pénzelésére, tehetséges játékosok igazolására. Második, kisebbik felében a szócsatának, a tömegsportot taglalták. Ecsetelték fontosságát, az Edzett ifjúságért mozgalom keretében rendezett vetélkedőket, nyitottpálya-akciókat sorolták, számokkal bizonyították, mit értek el eddig. Hasonló felfogásban jelölték ki a továbblépés útját is. Vagyis: több pálya, felszerelés, több verseny, jelvény — több látványosság. Mert — jellemző érv! — a tömegsportoló is szereti a közönséget. Mostanság szertartásszavaink kedvence: a szemléletváltozás. Olykor a hiányzó anyagiakat, máskor az ösztövér érveket pótlandó, hozakodnak elő vele. Sűrű bólogatások közepette dobta be valaki ezúttal is. Alighogy száján kirepült, hamuvá, füstté vált, testetlenül tűnt el a légtérben. Férfiainkat — s nemcsak őket — a nagyon is szükséges szemléletváltozásnak még a szele sem csapta meg. A versenysport sze- lídebb válfajának tekintik a tömegsportot, kisebb pályákon, szerényebb befektetéssel és eredménnyel. kevesebb nézővel. Talán a kifejezés második tagjának azonossága téveszti meg őket? Téveszt meg sokakat? Tudvalevő, a verseny- vagy élsport már régen nem torna, nem testnevelés. Elsődleges célja nem a test harmonikus nevelése, fejlesztése, hanem egy-egy, az átlagosnál erősebb készség maximális kifejlesztése. Ezért. hogy az élsportolók jó része nem kisportolt testalkatú A tömegsport, mely lényege szerint torna és testnevelés, ennél több is, kevesebb is. Kevesebb. mert nem törekszik valamely kiugró képesség határtalan kiművelésére, több, mert az egész testet, minden izmát igyekszik fejleszteni. A te'ies szervezet ellenálló- és állóképességének erősítésére törekszik. Ehhez szeretne minél több embert, fiatalt és kevésbé fiatalt mefrverni. Ebből következik, hogy megked- veltetésére, népszerűsítésére sokfajta eszközt felhasznál. Versenyeket, vetélkedőket is. A legfőbb célja azonban az. hogy a testmozgás vérünkké váljék. életritmusunk szerves részévé. amilven a mindennapi tisztálkodás. Amihez nem kellenek okvetlenül tanúk. Ha azzá válik, kevesebb lesz a toka és a pocak. Kör Pál e i i
