Pest Megyi Hírlap, 1977. november (21. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-02 / 258. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Szélesebb lesz az út XXI. ÉVFOLYAM, 258. SZÁM 1977. NOVEMBER 2., SZERDA Helyzetkép a határból Jól halad a betakarítás Szántanak, szedik a cukorrépát Tervszerű, jól végzett munkáról tanúskodik ezen az őszön a ceglédi és járásbeli határ. A termelőszövetkezetek, közös gazdaságok igyekeznek, gördülékenyen dolgoznak. A megyei vállalásnak megfelelően október 31-ig elvégezték az őszi vetéseket. A terv szerint 13 671 hektár volt az őszi vetés, de ennél többet teljesítettek. A háztáji sem maradt el a közöstől, összhangban munkálkodtak. A járás területén és a város határában levő földeken 9723 hektáron került földbe a kenyérgabona. Valamivel több ez, mint amennyi a tervekben szerepelt. A termelőszövetkezetek az utóbbi években gondosan ügyelnek a fajtamegválasztás- ra. Nemcsak a hozamot, hanem a tenyészidőt is figyelembe vették, eszerint vetik a gabonát. Vigyáznak, ne érjen mind egyszerre, hanem meghatározott menete legyen a betakarításnak. A földbe került búza negyedrésze a Be- zosztája fajta. Földben van és ki is kelt a rozs, az őszi árpa. A zsenge vetést remélhetően megóvja a fagyoktól a téli hótalkaró. Sokfelé mélyszántáson dolgoznak a gépek. A terv szerint 18 ezer 450 hektáron kell elvégezni a mélyszántást a tavaszi vetések alá. Ennek a munkának 42 százaléka van készen, hasonló az elmúlt évek átlagához. Befejeződött a burgonya, a napraforgó betakarítása. Cukorrépából mindössze 111 hektárnyi van még kinn, egy részét az abonyi Ságvári Tsz- ben szedik. A kukoricatörés igen jól haladt ezen az őszön. 13 ezer hektárról kell a kukoricát begyűjteni, a törés 12 és fél ezer hektáron készen van. Befejezték a törést az albertirsai Dimitrov Termelő- szövetkezetben, a ceglédi Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezetben, a jászkaraj enői Árpád Termelőszövetkezetben, a nyársapáti Haladás Termelőszövetkezetben. A közös gazdaságok gépekkel jól felkészültek és az időjárás is kedvezett. Különösebb lemaradás egyetlen termelőszövetkezetben sincsen, jól haladnak vele. A silókukoricát már mindenütt begyűjtötték tárolásra. A zöldségtermesztő közös gazdaságokban már csak a petrezselyemgyökér egy része van földben. Ezt még az abonyi József Attila Termelőszövetkezetben, az abonyi Űj Világ Termelő- szövetkezetben és a nyársapáti Haladás Tsz határában szedik. Fel kellett készülni az átmenetileg helyben tárolásra is, mert az átvétel lassúbb, mint a betakarítás üteme. A szerves trágyázással mindenütt jól haladnak. A tervezett 4 ezer 500 hektárból 3 ezer 880 hektáron már végeztek vele. Az aszályos ősz miatt a talajmunka nem könnyű — jelezték a határban munkálkodók. Lényegesen többet kell dolgozni, hogy a magoknak jó vetőágyat készíthessenek. E. K. Keresnek egy embert Festmény, a frontról Érdekes cikk jelent meg az Üj Tükör 43. számában, Szatmári Jenő István tollából. 1943 áprilisában, Kijzvtől 80 kilométerre északra, Kro- lovec község mellett a partizánokkal harcban állt egy magyar •őrhadosztály. Az egészségügyi század őrsége arra lett figyelmes, hogy a hóban egy magyar sebesülttel a karján szovjet egészségügyi katona tart a magyar vonalak felé, majd miután a sebesültet letette, kis várakozás utón távozott szó nélkül. A magyar század egykori katonája, Szegvári Károly festőművész évekkel később megfestette a történteket. Két képet készített. A kép egyik példánya a budapesti Hadtörténeti Múzeumba került. A kép két hősét Keresünk egy embert címmel több SÜTŐIPARI BRIGÁDOK Ki tud többet a Szovjetunióról? Néhány nappal a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója előtt — az ünnepi eseménysorozat részeként — Ki tud többet a Szovjetunióról? címmel politikai vetélkedőt rendeztek a kenyérgyár kultúrtermében a sütőipari vállalat dolgozói Cegléden. Tizenegy szocialista brigádból 52-en mérték össze felkészültségüket, a vállalat valamennyi munkaterületét képviselve. A felkészülés időszakában Pataki Ferenc történelemtanár négy előadást tartott, és a témához kapcsolódó irodalom valamennyiük rendelkezésére állt. A több mint egy hónapig tartó búvárkodás hasznukra vált. színvonalas versengés alakult ki. A részvevők teljesítményét egyénileg értékelték, de a legtöbb részvevőt adó brigádok — a részvétel arányában — jutalomban részesültek. Az egyéni verseny győztesei: 1. Kiss Sándor, 2. Kakukk János, 3. Barka Ferenc. Ök nagy értékű könyvutalványt kaptak, s rajtuk kívül még többeket megjutalmaztak, A legtöbb versenyzőt a Rákóczi, a Zallca Máté és a Dobó Katica brigád mozgósította. Ezek a kollektívák nénzjutalmat kaptak, amelyet kulturális célra fordíthatnak. A sütőipari vállalat dolgozóinak csapata sikerrel vett részt a minap megtartott városi vetélkedőn is, ahol — a talajjavító vállalat mögött — a második helyet érdemelte ki. F. I. Cegléd a hazai lapokban A Népszabadság október 25-én közölte, hogy a Ceglédi Ősz egyik rangos eseménye, a III. országos kisgrafikai kiállítás, a Kossuth Művelődési Központban kapott helyet. ★ A Fényszóró című újság arról adott hírt, hogy a ceglédi körzeti könyvtár dolgozói október 11-én gyárlátogatáson voltak, megtekintették az üzemi szakszervezeti könyvtárt, majd a budapesti Veres Pál- né utcai Ady Endre Emlékmúzeumot keresték fel. A Magyar Mezőgazdaság október 12-i száma közölte fényképpel illusztrálva, hogyan halad a kukoricabetakarítás a ceglédi Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezet földjein, ahol ezer hektáron vetettek kukoricát. ★ A Múzeumi Magazin leg- i'óbbi száma a Magyarországon található Kossuth-szob- rok köztük a ceglédi Kos- -i.it’' szobor képét közli. A ceg- édi szobor Horvay János szobrászművész alkotása. újság megpróbálta megtalálni, de csak szemtanúk jelentkeztek. Szegvári Károly festőművésznek levelet írt a század egyik volt katonája, aki úgy emlékezett, hogy valahol a Cegléd környéki tanyavilágban él a képen megörökített, sebesült harcos. A levélíró vállalta, hogy el is kalauzolja a tanyához a művészt és az MSZBT munkatársait, de sajnos, meghalt, mielőtt erre sor kerülhetett volna. Mint Szatmári Jenő István cikkében írta: — Szegvári Károly és szovjet barátai még reménykednek, hogy talán most, az ünnep hangulatában ismét fel- idéződik valakiben valami nyom, vagy a híradásokat olvasva netán maguk az egykori részvevők is jelentkeznek, ha élnek még. Szép lenne, ha létrejönne a találkozó a megmentett és megmentője között Szélesítik a Lajosmizsei utat. A vasútvonal megszünetése után az áruszállításban különösen fontos szerepe lesz, nagyobb forgalomra kell számítani. A képen: Csemő határában dolgozik a Kecskeméti Közútépítő Vállalat vibromax gépével Nagy Béla. Az alapozáshoz a földet tömöríti. Apáti-Tóth Sándor felvétele PEDAGÓGUSOK Előadás, énekkari találkozó A városi tanács művelődési osztálya a minap Németh László míves veretű idézetével ellátott meghívóval invitálta tanácskozásra a város alsó- és középfokú oktatási intézményeinek pedagógusait. A Ceglédi ősz ’77 rendezvény- sorozatába iktatott előadást őr. Nagy Sándor, az ELTE Neveléstudományi Tanszékének vezetője tartotta a Kossuth Művelődési Központban. A nagy sikerű előadás keretében az oktatási folyamat korszerű elemeiről, a kutatások eredményeiről és alkalmazásáról ha'lottak a részvevők. A ritka élményt nvúi+ó ‘á’ékoztatót háromszázan hallgatók meg. Ugyanezen a napon a művelődési központban délután a "alqótariáni. a hajőilsznboszlói és a ceglédi nedagógusénekka- ~ok tartottak Vükozót és '-nngversenyt. Műsoruk a Naoy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója előtti tiszteletadást is kifejezte. A magas érzelmi hőfokon felcsendülő, szívhez szóló dallamok és a hangverseny utáni baráti találkozó emlékezetessé tette az eseményt mind a hallgatóság, mind az énekkarok tagjai számára. Cs. Z. Ifjúsági nagygyűlés A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából a KISZ városi bizottsága november 4-én, pénteken délután fél 5 órai kezdettel Cegléden, a Szabadság Filmszínházban ünnepi nagygyűlést rendez. Ez alkalommal adják át az ifjúsági mozgalomban élenjárók kitüntetéseit. ___________ Ip ari termékek heimratója Ceglédi, ipari termékekből nyílik kiállítás november 3-án délelőtt 10 órakor az Állami Biztosító volt helyiségében, a Petőfi Sándor utca és Kossuth tér sarkán. A kiállításon tizenöt gyár, ipari szövetkezet, termelőszövetkezet mutatja be gyártmányainak széles skáláját nagyközönség előtt. Az ipari termékek kiállítását, amelyet ’ naoonta délelőtt 10-től délután 18 óráig lehet megtekinteni. Kovács Károly, a városi tanács elnöke nyitja meg. ___________ Sz akácsművészek remekei A Kossuth étteremben a Ceglédi ősz rendezvényeként októberben görög és jugoszláv estet tartottak. A tágas teremben a ritka alkalomhoz külön hangulatot adott az ízlésesen kialakított, szép környezet és a színvonalas, zenés, dalos műsor. November 3-án, holnap, 18 órakor szovjet szakácsművészek bemutatója lesz a Kossuth étteremben, és Kertész Lilla előadóművész műsorát hallgathatja meg a közönség. November 4-én és 5-én a Tavasz cukrászüzem dolgozói, valamint Miklós István és Za- kar Ferencné konyhafőnökök készítményeiből cukrászati és hidegkonyha bemutatót tartanak. Rendezvényeivel a Pest megyei Vendéglátóipari Vállalat ceglédi igazgatósága még hangulatosabbá, változatosabbá tette a mozgalmas Ceglédi őszt. Kétezren kocogtak a kiserdőben A napokban négy sportágban rendeztek a városban tömegsport-versenyeket. Sakk: A második és harmadik forduló után tömörült az élmezőny, ugyanakkor a két első helyezett eddig egy találkozóval kevesebbet játszott vetélytársaiknál. A PENO- MAH folytatja tavaszi meglepő jó teljesítményét, bár a Fém, tűz és zománc - tárlaton Á Abonyi őszi Tárlat napjaiban a községi tanácsháza dísztermét Asszonyt Tamás szobrászművész érmei és Jávor Piroska festőművész tűzzománcai ékesítik. A falakon fém fémnek felelget, szárba szökkent játékos gondolatok öltöttek sokféle színt és formát. A plakettek gazdag intellektus, a zománcok lírai hangulatok gyermekei. Rímelnek a tenyérbe simuló, míves érmek és az ikonos tónusú, tűzben érlelt színek. A művészházaspár közös kiállítása mindig élmény. Az érmek élnek A szentendrei művésztelep tagjai, Asszonyi 1965-ben, Jávor 1969-ben végezte el a Képzőművészeti Főiskolát. Az eltelt évek alatt megteremtették sajátos alkotóvilágukat. A Munkácsy-díjas szobrász érmei révén a kortárs művészet legjobbjainak sorába emelkedett, képes volt megújítani ezt az ősi műfajt. Az elődöktől örökölt jelrendszert mai tartalommal alkalmazza. Évszázados motívumok kapnak az alkalomnak megfelelő jelentést. A Szentendrei Művészeti Hetek plakettjén derűt keltő anakronizmussal harsonás angyal libeg a város tornyai felett. A Pest—Buda egyesítésének emlékére készült érem szemléletes formában, két összefűzött főtáblával fogalmazza meg az agybefonódást. A szobrászművész részt vesz az emlékpénzek tervezésére kiírt pályázatokon. A Pest—Buda egyesítésének centenáriumára készített terve alapján »ziist százforintosokat vertek, 'lost Károly Róbert aranyfo- ••ntjának emlékére formál érmét. Asszonyi Tamás sokat foglalkoztatott művész. Kiállított munkái mutatják: pályázatra készült darabjai olyan frissek, gondolatgazdagok, mint a saját kedvére teremtettek. A művész az éremtervezést hálás, alkatához közel álló műfajnak érzi. Az érmek mindig gondolatgazdagok, ábrázolnak, kifejeznek valamit, megértést igényelnek. Szeretik, ha tapintják, kézbe veszik őket, ezáltal fényesednek, csiszolódnak, lesznek patinás plakettek. Utcatábla, cégér Jávor Piroska, az egykori ceglédi gimnazista festőnek indult. Szabályos olajképekkel jelentkezett, ám már a főiskolai évek végén felkeltette érdeklődését a tűzzománc. A figurális alkotásoktól eljutott a nonfiguratív kifejezési formához. Ma is festőnek vallja magát, és tűzzománcai a táblaképekhez közel állnak. Ez a műfaj napjainkban reneszánszát éli, mesterei általában fiatalok, legfeljebb a középkor- osztály tagjai. A kiállítás egyetlen kollázsa, a Monogramos figura a művek születésének egy korai szakaszába, a vázlatkészítésbe enged bepillantást. A megvalósulás már a művész ezer titka, hiszen magának is szüntelenül kísérletezéssel, makacs próbálkozással kell faggatnia az anyagot, amíg színt vall, s megtalálja az elgondolásának megfelelő árnyalatokat. Fém, tűz és zománc sokféle találkozási lehetőségét örökíti .meg A réz színeváltozásai című műve. Szívesen vállalna murális megbízatást, hiszen a nagy méretű tűzzománcnak napjainkban egyre több a belső tereket, homlokzati sikokat díszítő lehetősége. Utcatáblára már kapott megrendelést, most — Lehoczki Jánossal — cégért komponál a szentendrei népművészet házára. A Salgótarjáni Zománc Bién- nálén két alkalommal díjazott művész legutóbb a Magyar Nemzeti Galériában rendezett Műhely című kiállítássorozat keretében mutatkozott be legfrissebb munkáival. Közönség előtt A művészpár bronzba költött szonettjeit, hangulatos tűzzománcait Abonyban november 16-ig tekinthetik meg a szép barátai. Ők közben műtermeikben új kollekciójukon munkálkodnak. A kéttornyú Abony után januárban a pécsi közönség elé tárják legújabb alkotásaikat. Májusban a Galéria rendez kiállítást Asszonyi Tarriác legszebb érmeiből. Tamasi Tamás Sütőipartól most nagy küzdelem után vereséget szenvedett el. Eredmények: Vasipari Szö,- vetkezet—ÉVIG 3,5—1,5, Járási Földhivatal—Volán 1. sz. Vállalat 4—1, Volán 20. sz. Vállalat—KÖZGÉP 3,5—1,5, Sütőipari Vállalat—PENOMAH 3— 2, Járási Földhivatal—Lenin Tsz 3,5—1,5, PENOMAH— Volán 20. sz. Vállalat 5—0, Sütőipari Vállalat—ÉVIG 5—0. a Vasipari Szövetkezet—Volán 1. sz. Vállalat összecsapást későbbre halasztották. Az élmezőny állása: 1. Járási hivatal 44, 2. Vasipari Szövetkezet 42, 3. PENOMAH 41, 4. Lenin Tsz 36, 5. Sütőipari Vállalat 37 ponttal. Asztalitenisz: Női: „A” csoport: Posta—KÖZGÉP 5—0. „B” csoport: PENOMAH—Volán 1. sz. Vállalat 5—0. Városgazdálkodási Vállalat—CÁT 4— 1. Férfi „B” csoport: MÁV Távközlés—PENOMAH 8—1, Posta—Volán 20. sz. Vállalat 5— 4, KÖZGÉP „B”—Élelmiszer Kisker. Vállalat 6—3, Lenin Tsz II.—Városgazdálkodási Vállalat 9—0. A November 7. kupáért induló huszonkét kispályás labdarúgó-csapat közül most már csak három együttes várja a finálét. Eredmények: Csengeri II.— Téglagyár 1:1, büntetőrúgásokkal a Csengeri jutott tovább. Lenin Tsz—Rákóczi 7:1. Autósbolt—KÖZGÉP 2:1. Kocogás: A Bem SE pálya mögötti kiserdőben a kocogónapon csaknem kétezren álltak rajthoz, s ennyien még sohasem voltak. Az általános iskolák kivétel nélkül nagy számban képviseltették magukat, míg a középiskolák közül elsősorban az Április 4. Közgazdasági Szakközépiskolában és a Kossuth Gimnáziumban szerveztek jól. A felnőttek közül a KÖZGÉP-ből voltak a legtöbben. A felnőttek aránya egyébként még most sem volt megfelelő, pedig a kocogóna- not elsősorban az ő érdekükben rendezik. U. L.