Pest Megyi Hírlap, 1977. november (21. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-06 / 262. szám
8 1977. NOVEMBER «., VASÁRNAP Csillagok vonulása Emberek a koordinátán Néztük az eget. Kegyes volt hozzánk az időjárás: szántókat, erdőket locsolt a felhőkkel, de éjszakára olyan tiszta lett az égbolt, mintha kitapétázták volna az őszi csillagtér- képpel. Fejünk fölül elhúztuk a tetőt és kikapcsoltuk a megfigyelőállomás valamennyi fényforrását. Vak sötét lett. Próbáltam látásra bírni a szemem: lassan kirajzolódott a Cserhát déli lejtője. A távolban élénk vörös pont villant. Lőttek. Lézerágyúval. Átröppent fölöttünk egy lila fénycsóva és a vörös pont ismét villant. Dolgoznak a szomszédos megfigyelőállomáson. Hogy merre van — csak sejteni lehetett Pár percig magunkra maradtunk kettesben: én meg az automatikus követőtávcső. Van abban valami izgalmas érzés, hogy a történelem útján alig fél emberöltőnyi távolságban még hárommillió koldus hazájában ma fél tucat obszervatórium dolgozik. Történelem bizonyította igazság: az új típusú forradalom megnyitja az utat az emberi gazdagság és gondolkodás még soha nem látott fejlődése előtt. AFO 75 — fotografikus kar mera —, így hívják a gépet, amely mellett állok. Tudósok mondják róla, hogy kategóriájában a kiválóak közé tartozik. Az ő hazájában is volt egyszer egy forradalom, egy akkor iparilag nagyon elmaradott, háborútól szabdalt, félfeudális országban. Majd pontosan negyven év múlva bejelentették: a Szovjetunió rendelkezik olyan interkontinentális ballisztikus rakétákkal, amelyekkel mesterséges holdakat juttathatnak Föld körüli pályára. A forradalom idején a világ ipari termelésének három százalékát adta a hatalmas ország... gazdagság és gondolkodás soha nem látott fejlődése... A kereső lencséjén át elérhető távolságra kerülnek a csillagok. Apró kattanás és a nullának minősített Északponttól nyugati' irányba megmozdul az égbolt. Finom motorzúgással a kamera látcsöve is követi a keresőt, kétperces távolságokra automatikusan kattan az optika zárja és celluloidra rögzíti a végtelent, a csillagok nyugatra vonulását. — Az a szputnyik, amely háromezer méter magasan, kilencezer kilométeres sebességgel száguld, az tizennyolc perc alatt vonul át az égbolton — hallom Ádám József tudományos kutató szavait. — Ebben a kutatási programban holt tárgy a mesterséges hold, mindössze annyi közünk van hozzá, hogy a Föld középpontjához képest mérjük az irányát. Az AFO 75 fényképezte bolygókat beazonosítjuk a csillagtérképen és kikeressük hozzá a már ismert koordinátákat. A szputnyik koordinátái ismeretlenek. A felvételek és a négytizedes pontossággal rögzített időszalag alapján, számítógéppel határozzuk meg az irányt. Elméletileg több ezer kilométer átfogójú háromszögekre bontjuk a Földet. Célunk az, hogy minél többet tudjunk meg bolygónk alakjáról és felszínéről. A Pest megye északkeleti határán lévő penci Kozmikus Geodéziai Obszervatórium a nemzetközi szputnyikmegfi- gyelő lánc egyik állomása. Az í itt begyűjtött és részben már feldolgozott adatokat Moszk-, vába továbbítják, az Interkozj mosz koordinációs központjába, ahol az Európa többi részéből, valamint Ázsiából, Afrikából és Amerikából beérkező adatokat összevetik és elemzik. A központ nemcsak begyűjti az információkat, hanem ki is sugározza azokat, és nem csupán a tudományos eredmények publikálásával. Az éjszaka első megfigyelési szakasza lezárult Meggyújtjuk a lámpákat, összehúzzuk két oldalról a tetőt és magunkon is a kabátot. Lehet vagy öt fok meleg, a domboldalra lassan leszáll a köd, a laboratórium épületének csak felső emelete látszik. Néhány ablak éjszaka is világít Indulunk a másik megfigyelőállomásra, kicsit ráérősen, mert a következő műhold csak éjjel három órakor érkezik. A Sötétség megcsalja a távolságokat: még száz méterre is alig van az obszervatórium nagyobbik megfigyelőállomása. Ádám József búcsúzik. Csak most veszem észre, milyen fiatal: a harmincon nyilván még innen. Igaz, a kozmikus geodézia is fiatal tudomány. Október 12-én este kezdték meg a lézerágyú-kisérle- tet az SBG-típusú, Zeiss- gyártmányú fotografikus távcsővel. Ez a gép csaknem kétszer akkora, mint az AFO 75, optikájának átmérője 400 milliméter. Rendeltetése azonban mindeddig pontosan megegyezett a szovjet távcsőével. De néhány hete megérkezett az NDK-ból a lézerberendezés, Csehszlovákiából a kiszolgáló- és csatlakozófelszerelés, a lézervevő egység pedig a penci kutatók és technikusok munkája. A tudomány szédületes iramú fejlődése objektívan is szükségessé teszi a szocialista tábor országainak szoros együttműködését. Egy-egy kutatási eredmény nem marad többé egyetlen ország féltve őrzött titka — ez a megállapítás valóban nem tartalmaz újdonságot. Ma már. A Nagy Október idején azonban álomnak tűnt. A leninizmus nemzetközi méretű győzelme kellett a valóra váltásához, alkotó energiákat felszabadító forradalom. Politika és tudomány ebben a vonatkozásban is át- meg átszövi egymást... a távolban Ismét felizzik a vörös pont, közvetlenül a látóhatár szélén. Az október 12-én éjjel három órakor érkező szputnyik bizonnyal örökké nevezetes marad a penci obszervatórium történetében. Az új lézerágyút először irányították kozmikus célpontra, s ez új alapmódszer kezdetét is jelenti. — Eddig kizárólag passzív módszert alkalmaztunk — mondja Vass Tamás geodéta, a megfigyelési osztály vezetője, miközben leereszkedik a távcső mellől. — Nem kerültünk közvetlen kapcsolatba a műholdakkal, csak megfigyeltük irányukat. A lézer segítségével egyszerre végezhetünk iránymérést és távolságmérést, s ezzel már létrejön a közvetlen felszíni kontaktus. A radarelvet alkalmazzuk. Lézerrel lövünk a műholdra, amelynek antennái visszaverik a sugarat a távcsőhöz. A kilövés és a visszaverődés idejéből számoljuk ki a szputnyik távolságát, 3 millió méternél egy méteren belül van a távolságtévesztés zsélye. — Honnan tudják, hogy a sugarat mikor kell kilőni, s hogy egyáltalán mikor érkezik a nagy sebességű ■ műhold ? — pironkodva teszem föl a civil kérdést. — Számítógéppel előre kidolgozott program szerint készülünk fel minden kozmikus égitest fogadására. Elvileg pontosan be tudjuk állítani a kereső szálkeresztjét arra a pontra, ahol a szputnyik belép az észlelési mezőbe. Végigkísérhetjük az égbolton és tetszés szerinti számú felvételt készíthetünk róla. Mondom, elvileg tudunk pontosak lenni. — A műszerek? — Nem. Megfigyeltük, hogy különösebb szabályosság nélkül változik — kismértékig — a műholdak pályája. Ennek oka a gravitációs erőtér ingadozása. A lézerberendezéssel egyidejűleg végzett irány- és távolságmérés lehetőséget ad a gravitációs tér változásának megfigyelésére és leírására. A lézeres kísérletek első szakasza azóta sikeresen befejeződött és megkezdődött az észlelési adatok feldolgozása. De az új technika néhány héten belül elveszti a legújabb jelzőt: a Penci Kozmikus Geodéziai Obszervatóriumban megkezdték az előkészületeket a Doppler-technika fogadására. Ez a berendezés már aktív kutatási eszköz. Nemcsak észleli és beméri a szputnyikok távolságát, hanem rádiójeleiket, az először 1957. október 4-én megcsodált bip-bip-jeleket is felfogja. ** Bárki feltehetné a kérdést: mi értelme van annak, ha egy obszervatórium egyre pontosabban tudja meghatározni saját koordinátáit, földi pozícióját? — A mindenben praktikumot kereső újságírónak szegezett észrevétellel fogadott az obszervatórium számítógépe mellett dr. Czobor Árpád, igazgatóhelyettes, a kutatási és feldolgozási osztály vezetője. — Minden elméleti kutatásnak a gyakorlat a célja — válaszolt önmaga kérdésére. — Azért kell meghatározni saját koordinátáinkat, hogy pontosabb információval szolgálhassunk az alkalmazott tudományoknak. Példának említem: ha Magyarország térképén bárhol kijelölünk egy pontot, az a valóság koordinátáiban is ugyanott lesz, legfeljebb néhány centiméteres eltérést találhatunk. Ha viszont egy közeli szomszédos ország térképén választunk egy másik pontot, és összemérjük a mienkkel : akár méteres eltérések is mutatkoznak. Pedig külön a másik ország térképhálózata is lehet megfelelően pontos. Nagyobb távolságoknál az eltérések is nőhetnek. — Itt minden centiméterért keményen kell dolgozni — folytatta. — Ma méréssorozatot végeztem a 652 méter magas Naszály-tetőről, időnként a kozmikus módszereket ösz- szevetjük a hagyományosokkal, ezért párhuzamos méréseket is végzünk. Jelenleg éppen az eredményeket értékelem a számítógéppel. Az elmélet ugyanaz, mintha szputnyik, kozmosz, starlett, explo- ler, geosz, vagy midasz műholdak adataival dolgoznék, vagy éppen a Sáljut 4 helyzetéből indulnék ki. Nem kell ezt a dolgot ködösíteni: a csillagok koordinátái adottak, a mi észleléseinkből meg kell határozni a műholdak koordinátáit és a kettőt egymásba kell — elméletileg — forgatni. Olyan ez, mint amikor a szabálytalanul szétvágott papírdarabokat egy téglalappá forgatjuk, rakjuk ösz. sze. A kozmikus geometriában is a síkok metszése határozza meg az egyenest. Koordinátákon élő emberek. Első pillanatban úgy tűnik, hogy mint évezredek óta elődeik, a tudomány síkjai által meghatározott egyenes mentén élnek. De, ha beforgatjuk az új koordinátákat, új síkokat, meredekebb egyeneseket kapunk. A penci obszervatóriumban rövidesen egymás mellett dolgozik a szovjet AFO 75, az NDK SBG és az amerikai Doppler-berendezés. Közösen figyelik az explorer, a szputnyik, a — korábban hadi célokat szolgáló — midasz és a kozmosz műholdakat. Politikai kényszerpálya jelöli ezeket a kor- dinátapontokát: a békepolitikáé, a hat évtizede sokszor próbára tett, de következetes irányé. A szárnyas rakéták zavarják a Földre koncentráló műholdkutatást, a csilla, gok vonulását. Koordinátákon élő emberek vagyunk valamennyien: munkánk, hivatásunk és politikánk metszési síkjában. Kriszt György A Vl/d. könyvtara GYERMEK LÉLEK A DOLGOZATOK TÜKRÉBEN kft-: A feladat címe: Az én könyvtáram. A dolgozatokat tizenkét éves gyerekek írták, a budaörsi általános iskola VI/D osztályának tanulói. Valamivel a pubertáson innen, alig nőttek ki a mesék világából, inkább csak iskolai tanulmányaikból tudják, hallják, hogy fontos a könyv, miért kell a könyv. De naponta hallják. Mondataik még botladoznak, s fogalmazásbeli nagy igyekezetükben bűbájos gondolatok kerülnek az irkákba. Milyen a gyerekek és a könyvek viszonya ma? Ezt figyeltük, amíg átlapoztunk tizenhét füzetet. Néhány példát ezekből. A harmincnyolc diák közül huszonegyen más témát választottak. Költők, vezírek „Bemutatok a könyvtáramból egy könyvet — írja Sanyi. — Címe: Tumbó kalandjai. Ez a könyv egy néger kisfiúról szól, aki bejárja a Déli-sarkot. Majdnem megfagy, de szerencsésen megmenekül. Végül hazaér, és minden jóra fordul.” Sanyit a néger kisfiú, Ildikót Mogyoró kalandjai bűvölték el. így vezeti be a kaland leírását: „Elég sok könyvem van. Főleg azokat szeretem, amelyek érdekesek és izgalmasak. Legkedvesebb könyvem a Te már nagylány vagy, Mogyoró. Ezt Szalai Lenke írta.” Ildikó a jelek szerint találkozott már olyan könyvekkel, amelyek számára sem izgalmasak, sem érdekesek nem voltak. „Van nekem egy könyvespolcom, azon sok könyv található. Sok izgalmas kaland és bűnügy is van bennük” — írja Zoli, és megemlíti a kapitány nevét. Sajnos, énnek alapján a kapitány személy- azonosságát nem sikerült megállapítanunk, de hogy történt vele egy s más, az bizonyosnak látszik. Zoli szerint: „Az író leírja azt, hogy kiskorában mi történt vele, hogy mi mindenen ment keresztül a kapitány. Ezt megtudhatjuk a regényből.” Aki nem hiszi, járjon utána. Egy másik Ildikónak Don Quijote története tetszett meg módfelett. A nevét ugyan csak fonetikusan tudja leírni d’ ez sem csekélység. Elmeséli a búsképű lovag kalandjait, s így fejezi be: „...és Don Quijote megküzdött a szélmalommal. Ez az olvasmány tetszett nekem.” Azok közül, akik a könyv tartalmát is ismertették, Zsolt tűnik a legigényesebbnek: „A kedvenc könyvem 48. a kortársak szemével. Az 1848-as szabadságharcról szól. Sok kép van benne költőkről, hajógyárakról, vezérekről.” Zsolt biztosan jól áll történelemből. Két polc bölcsesség Mikor, hogyan jutottak hozzá a gyerekek az első könyvhöz? „Én egészen kis koromban kaptam az első könyvet. Ehhez még további 132 könyvet kaptam. (Ez igen!) Én nagyon jónak találom Verne Várkastély a Kárpátokban című könyvét. Hogy miért érdekes? Hát azért, mert abban a korban játszódik, amikor még nem volt feltalálva a mikrofon, hangszóró, lemezjátszó stb., mégis mindenről ír. A könyv nemcsak szórakozás, mert tanulni is lehet belőle” — vonja le a végkövetkeztetést egy másik Zoli. Jóska kész riporter. A jelek szerint hatéves korában már olvasni is tudott, ha nem csal az emlékezete. „Ha jól emlékszem — kezdi a nagy lélegzetű beszámolót —, éppen a hatodik születésnapomra készültem. Édesapámmal sétálgattam az utcán, amikor egyszerre egy plakátra figyeltem föl. Ez állt rajta: A könyv tanít, oktat, sokat olvass! Elhatároztam, egy szép könyvet kérek a születésnapomra. Közelgetl az ünnep, a napok csigalassúsággal teltek, izgultam is, hl. szén a könyv nagyon felcsigázta az érdeklődésemet. Az iskolából futva jöttem haza, benyitok a konyhába, hát ott ragyog a torta, s mellette stt volt a könyv. A kóstoló után (fontos a helyes sorrend) leültem olvasni. Ezután, hacsak lehetett, mindig könyvet kértem. Ennek eredménye a ma meglevő két könyvespolc bölcsesség. Én is azt ajánlom neked, olvass minél többet.” Gyurinak viszont — hacsak nem puskázott — remek a memóriája. A következőkről tudósít: „Nekem nagyon sok könyvem van, kb. 60—70 kötet. Most is olvasok egyet, amelynek címe Ébred a dzsungel. A Delfin-sorozat ezúttal régi magyar vadászírók emlékeit adja közre. S egy tárgyilagos megállapítás: „Nagyon szórakoztat ez a könyv.” Erika bánata Hol vannak a könyvek? Hát hol lennének? „Az én könyvtáram egy polcon helyezkedik el — meséli Éva. — Alul a mesekönyvek, fölötte a regények. Utánuk következnek a verses kötetek és a már kissé komolyabb könyvek. Még bűvészkönyveim is vannak. Versírók közül Radnóti Miklós a kedvenc költőm.” Anikó veszi is a könyvet. Figyelemre méltó beszerzés: „Az én könyvtáramban nagyon sok érdekes, szép könyv van. Néha-néha egyet-kettőt el is olvasok belőle. Amit megvettem, Petőfi Sándor írta.” De akinek sok könyve van, annak már dolga is akad. Melinda ezt meg is említi: „Az én könyvespolcomon kb. 50 darab könyv található. Ezek közül a kevesebbik része mesekönyv, a nagyobbik része pedig regény. Nagyon szeretem a könyveket, minden héten egyszer leporolom őket.” Erika a képeskönyvek híve, s nagy bánata van. Valószínűleg az, hogy szóban nem tudja jól kifejezni magát. Dolgozata valóságos segélykiáltás tanárnőjéhez: Bodorné, Juhász Máriához: „Nem azért kell többet olvasni, hogy egész sor álljon végig a polcon, hanem azért kell olvasni, hogy fejlesszük szókincsünket. Én szeretem a regényeket, de ha nem olvasom el a könyvet, akkor a tanár is azt hiszi, hogy nem tudom, de ha tudom, akkor nem tudom elmondani a tartalmát hangosan. Ezért többet és többször kell elolvasni hangosan. Én mindenkit megkérek, hogy többet olvasson és sok könyv legyen a könyvtárában. Tibort a végére nagytuk, és kár lenne tagadni, hogy amiatt az aranyköpése miatt, amelyben — bár sajátosan fogalmaz, de akárhogy vesszük is — igaza van. „A mi kis szobánkban a könyvespolcon csupán tíz darab könyv található. De azért, mert kevés könyvem van, könyvtárba járok. A könyvtári könyvből minél többet akarok olvasni. Evvel leírtam a könyveimről a fogalmazást, és egy jelszóval zárom a fogalmazást: a könyv nem butít, hanem tanít!” ★ Az olvasást nem lehet elég korán kezdeni. S nem lehet elégszer mondani, hogy minden könyv mindannyiunk közös kincse. Nem elég csak mondani, élni is kell azzal a lehetőséggel, ami ma bárkinek adott: birtokunkba venni a kincset. A felnőttek idősebb korosztályának talán nehezebb, hiszen az az idő, melyben jelenüket alapozták, nem nyújtott erre módot. Ezek a dolgozatok azonban cáfolhatatlan tanúbizonyságai annak, hogy a mi gyerekeink szemléletét, tudását, jövőjét már a könyvek is számottevően formálják. Már szeretik a könyveket. S tehetik, hogy minél többet gyűjtsenek belőlük. Hatos Erzsébet
