Pest Megyi Hírlap, 1977. november (21. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-03 / 259. szám
DUNAKESZI TUDÓSÍTÁSOK Bartók és Kodály tanításainak sziliemében Kórusok, ha találkoznak... Társadalmi munkásokból - méltó utód A Szakszervezetek Országos Tanácsa meghívásának eleget téve, egyhetes hangverseny- kőrúton járt hazánkban az Osztrák Szakszervezetek Tanácsának Központi Kórusa. A Dunakanyarban is megfordult vendégek Garami Emőkének, a SZOT munkatársának kíséretében, munkás- es gyermekkórusunkkal találkozik, majd ellátogattak a dunakeszi József Attila Művelődési Központba, ahol a helyi férfikórus tagjaival ismerkedtek meg. A kora délutáni órákban érkezett vendégeket a művelődési otthon impozáns termében Titoni Boldog, aki énekel című kórusművével fogadták a vasutas énekkar tagjai, majd a csinosan megterített asztalok körül helyet foglalt osztrák dalosokat Szönyi Lajos, a József Attila Művelődési Központ igazgatója üdvözölte, Ismertetőjében számot adva az idén fél évszázados fennállását ünneplő kulturális centrum eredményes munkájáról, a munkásművelőd és színvonalának emelésében betöltött szerepéről. Tóth Béla, a Dunakeszi Vasutas Férfikórus karnagya bemutatta a vendéglátó, aranykoszorú-diplomás elismerésben részesült énekkart s méltatta a kodályi örökséget ápoló, a munkás- és népzenét tovább éltető dunakeszi dalosok, szervezőik tevékenységét. A nagyszerű eredményekhez hozzájárult a jó zenei anyag összeválogatása is, programjukban Palestrínátál Bárdosig, Strausstól Kodályig, a szláv és magyar népdalokig, sok alkotó müve szerepelt. — Nehéz, de szép feladatot vállaltunk magunkra. A megalakulástól sikert sikerre halmozó dunakeszi énekkar méltó utóda egy olyan férfikórus, egy olyan ízig-vérig nótás kedvű, társadalmi munkásokból álló kollektíva lett, mely a hagyományokhoz híven, Bartók és Kodály tanításainak szellemében ápoija zenekultúránkat — mondta Tóth Béla. Az ismertető elhangzása után a dunakesziek Kossuth- nótákból, Bartók kórusművekből, munkásdalokból adtak színes műsort a vendégek tiszteletére. Ervin Weiss professzor köszöntötte a vendéglátókat majd Ottó Pecha professzor, az osztrák vegyeskar zenei vezetője ismertette 40 tagú közösségük munkáját. Szólt arról a körültekintő szervezésről, melynek eredményeként az osztrák kórusban jelentős fiatalítást sikerült megvalósítani. Erről a vendéglátók Is meggyőződhették, hiszen a vendegek között szép számmal akadtak fiatalok. A zenei vezető ismertetése után, az Osztrák Szakszervezetek Tanácsának Központi Kórusa madrigálokkal, ismert osztrák, olasz és chilei népdalokkal, néger spirituálékkal viszonozta a vendéglátók műsorát. A továbbiakban a kórusok tagjai barátian elbeszélgetve, megismerkedtek egymás eredményeivel. A búcsúzás előtt a dunakeszi- férfikórus tagjai népművészeti tárgyakkal kedveskedtek a vendégeknek, s a pohárköszöntő után az osztrák hoch és magyar éljen betöltötte a művelődési otthon termeit. Orosz Károly A GYÁREGYSÉG PÁRTTITKÁRA Mindig teljes odaadással GYARAPÍTJA ISMERETEIT Egy kiskőrösi lány dunakeszi férjet választott magának. A fiú szüleihez költöztek. Minden kincsük nagy elhatározásuk volt: becsülettel dolgozni, önálló otthont teremteni. Igaz történet Az asszony, azóta már kétgyermekes családanya, a konzervgyárban helyezkedett 1 el. Raktári segédmunkásként kezdte tizenhat éve, majd beíró csoportvezető lett. Közben elvégezte a kétéves konzervipari szakmunkásiskolát. Hamarosan szakszervezeti bizalmivá, a konzervüzem szak- szervezeti titkárává választották 1971-ben a párt tagjai sorába lépett, egy évre rá már pártcsoportbizalmi, 1975-ben megválasztották a dobozüzem alapszervezeti titkárának. Gazdasági és társadalmi munkáját jói összehangoltan, mindig teljes odaadással végezte. Az éleim szeripar kiváló dolgozója Ez év szeptemberében a GYÜFÖ dunakeszi gyáregysége pártszervezeti titkárának választották meg. Egy munkásélet eddigi állomásai ... Igaz történet. Főhősét Mahler Róbertnének hívják. Közösen könnyebb Mostanában ki sem látszik a sok munkából. — Elődöm, Tolnay György, nagyon jó pártvezetőséget alakított ki. Mindenki tudja a dolgát. Teljes az együttműködés. Ilyen kollektívában nem okozhat gondot a megsokasodott feladatok teljesítése. Gazdasági munkáját továbbra is ellátja a konzervüzemben. És tanul. Szakmunkásbizonyítványa mellé hamarosan megszerzi az érettségit és befejezi tanulmányait a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetemen. — Ahhoz, hogy az ember lépést tarthasson a mindig növekvő követelményekkel, feltétlenül képeznie kell magát. S nem lehet eleget tanulni... A gyárban többen aggódnak miatta: túl sokat válial magára, két végéről égeti a gyertyát. Barcza Zsolt felvétele — Szerencsére a tanulásban, kivált a matematikában, segít a lányom, ö egyébként itt, a gyárban laboráns. A férjemet pedig rávettem, iratkozzon be ő is a gimnáziumba. Egymás mellett ülünk a padban. Nemcsak a szervezés Mahler Róbertné alaptermészete, hogy mindenből a maximumot nyújtja. Tanulásban, munkában — és a társadalmi munkában. Kommunista műszakokon mindig ott található a gyártósorok mellett. Dolgozik. Mert nemcsak a szervezésből, veszi ki a részét ... Jut azért idő a családra is. — Mindig úgy igazítottam össze a tennivalókat. No persze, dolog otthon is akad bőven. Nemrég fejeztük be a házunk építését,. Lassan egyenesbe jövünk. Hosszú idő után, először voltunk Pesten szórakozni. Robi fiam nyúzott, hogy menjünk el a Suzy Quatro koncertre. Otít voltunk. A botrány kellős közepén. Micsoda hecc volt! Akik azt mondják róla a gyárban, olyan sokat vállal magára, hogy már nevetni sem tud, tévednek. Vidáman eleveníti fel a furcsa élményt. Harmincnégy éves. Vörös István A kötöttárugyárban Ünnepi műszak - egy hétig A négy telephely is csatlakozott A Váci Kötöttárugyár bejáratánál nagybetűs felirat fogadja a belépőt és arra hívja fel a figyelmet, hogy a város legnagyobb textilüzemében október 29-től november 5-ig ünnepi műszakot tartanak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére. Termelési tanácskozáson hangzott el a javaslat, hogy az októberi kommunista műszakot követően, ünnepi műszakkal köszöntsék a nagy évfordulót. Csakhamar 2 ezer 700 dolgozd támogatta a gondolatot, mert csatlakozást jelentettek be a vámos- mikolai, a kazárt, a pásztói és a jászapáti telephelyek is. Vácott valamennyi termelőüzem— a körhurkolótói a varrodáig — jelezte a részvételt. Peregi József termelési főmérnök és munkatársai vállalták, hogy gondoskodnak a folyamatos anyagellátásról, az esetleges géphibák azonnali elhárításáról, a készáru gyors továbbításáról. Papp Jánosné, a nagyvállalati szakszervezeti bizottság titkára elmondta, hogy az szb vállalta a naponkénti értékelést, a dolgozók és a csoportok teljesítésének számbavételét. A legjobbakat, az erkölcsi elismerésen kívül, tárgyjutalomban részesítik. A timlk-n belül dolgozó építő brigád mér korábban vállalta, hogy a födémcsere második szakaszán a munkát november 7-re befejezi. Felajánlását két héttel korábban teljesítette, így lehetővé vált, hogy a kicserélt tető alatti helyiségekbe beköltözhessenek és ott is megkezdődjék a termelés. November harmad ikán, ma tartják meg az üzemi megemlékezést a 60. évfordulóról. A törzsgárdatagok közül 91 régi, 20, 25, 30 és 35 éve ott dolgozó kötötárugyárí munkás és alkalmazott részesül értékes tárgyjutalomban. A társadalmi munkában élenjárók közül tizenhatan kapják meg a szakminisztériumtól A könnyűipar kiváló dolgozója kitüntetést. P. R. Kiállítás Deákváron A deákvári 1929. számú Petőfi Sándor Úttörőcsapat tagjai a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére kiállítást rendeznek a Szovjetunió hat évtizedének eredményeiről. A megnyitó ma, november harmadikán, délután két órakor lesz, az általános iskolában. A PES T M E GYEI Hí R L A P KÜ L K IA DAS A ■v'v.* -hí,•:vtó■; A VÁCI JÁRÁS ES VÁC VAROS RESZERE í.fSüim XXI. ÉVFOLYAM, 259. SZÁM 1977. NOVEMBER 3., CSÜTÖRTÖK A kél városban és a járásban Megemlékezések, koszorúzások Új létesítményeket adnak át A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának előestéjén egyre szaporodnak azok a hírek, amelyek munkasikerekről, felajánlásokról, átadásokról szólnak. Vácott Vácott november 2-án, tegnap délelőtt adták át az Utasellátó Szabadság téri ínyencfalatozóját. Ma november 3-án, délelőtt fél tizenegykor birtokukba vehetik a kicsik a Forte Gyár óvodáját, hogy ezentúl kényelmes körülmények között tölthessék napjaikat. Ugyancsak délelőtt 11 órakor kerül sor a Dolgozók Általános Iskolájának avatására. November 4-én, holnap délelőtt 10 órakor, a szovjet hősi temetőben, katonai tisztelet- adás mellett, megkoszorúzzák a felszabadító harcokban el_ esett harcosok sírját, Fél tizenkettőkor a Konstantin téri szovjet hősi emlékműre helyezik el a hála virágait a városbeli vállalatok és intézmények dolgozóinak képviselői. A központi ünnepséget délután 2 órakor, a Madách Imre Munkás és Ifjúsági Művelődési Központban tartják meg, Az ünnepi beszédet dr. Arpási Zoltán, az MSZMP Pest megyei végrehajtó bizottság tagja, a KISZ Pest megyei Bizottságának első titkára tartja. Ott kerülnek átadásra a Vác díszpolgára és a Vác városért emlékplakettek. Az ünnepség során fellép a Vox Humana vegyeskar és a városi KlSZ-kó- rus. Délután 4 órakor Lakatos Tibor, a Pest megyei Tanács elnökhelyettese átadja a Pest megyei Nyomda új váci üzemét. A községekben A járás községeiben megkoszorúzzák a szovjet hősök sírjait és emlékműveit. Az ünnepi megemlékezéseket holnap, november 4-én tartják meg Gödön, Nagymaroson, Foton, örbottyánban, Szódon, Vácdu- kán és Csornádon. Gödön Spielenberg László, Foton Peszeki Sándor, az MSZMP váci járási bizottsága titkárai mondják az ünnepi beszédet. A váci járás központi ünnepségét november 5-én, szombaton délután 5 órakor rendezik meg a vácrátóti művelődési házban, ahol Tóth Albert, az MSZMP váci járási bizottságának első titkára mond beszédet. Ott adják át a váci járás fejlesztéséért plaketteket. Az ünnepi műsorban fellép a nagymarosi szövetkezeti kórus, majd felavatják az 500 ezer forint értékű társadalmi munkában épült községi pártházat, melynek előterében gyermek- rajz-kiállítást nyitnak meg. November 5-én lesz Ipoly- tölgyesen is az ünnepi megemlékezés. Tizenhat község — Ácsa, Bernecebaráti, Kösd, Kis- némedi, Kóspallag, Letkés, Nagybörzsöny, Penc, Püspök- szilágy, Rád, Szob, Szödliget, Szokolya, Verőcemaros, Vá- mosmikola. Zebegény — november 6-án köszönti a 60. évfordulót, Kemence, Márianoszt- ra és Váchartyán az ünnep napján, november 7-én, délelőtt. Avatások Az évfordulóra tizenhét létesítmény készült el a járásban. Ácsán két lakást és KRESZ-parkot avatnak, Gal- gagyörkön már átadták az iskola központi fűtését, Kemencén hidat és utat, valamint új sportpályát vehet át a község lakossága. Vámosmikolán a Görgey partizán-zászlóalj felszereléséből és használati tárgyaiból munkásmozgalmi kiállítást nyitnak meg, a kiállítás helye később állandó múzeum lesz. Perőcsényben 100 ezer forint értékű társadalmi munkával rendezték a község központját és 130 ezer forintért gázcseretelepet létesítettek. Tésán az ünnep alkalmából ki_ gyulladnak a korszerű lámpák, hogy új fényben világítsák meg a kis községet. Mária- nosztrán játszóteret avatnak és átadnak két. lakást. Nagymaroson megnyílik a gazdabolt, és felavatják a műszeripari szövetkezet másfél millió forintba került üzemcsarnokát, amelynek felépítéséhez 500 ezer forint értékű társadalmi munkával járultak hozzá a szövetkezet dolgozói, szocialista brigádjai, Szokolyán, elkészült a felújított napközi otthon, Zebegényben és a Fóti Gyermekvárosban MHSZ- teret kapnak a fiatalok, Foton, Püspökszilágyon és Vác- hartyánban pedig az MHSZ- lőterekkel biztonságos fegyvertárolókat is átadnak. Túra, vetélkedő November 6-án emléktúra indul az MHSZ és a KISZ- szervezetek 300 fiataljának, valamint a Görgey zászlóalj egykori tagjainak részvételével, a partizáncsoport útvonalán: Kisinóc, Nagyirtáspuszta, Kis- irtáspuszta, Nagybörzsöny és Vámosmikola végcéllal gyalogolnak végig az. egykori harcok színhelyein. Nagybörzsönyben, a temetőben megkoszorúzzák a szovjet hősök sírjait, majd Vámosmikolán részt vesznek a községi ünnepségen. Szobon november 6-án délután rendezik meg a Ki tud többet a Szovjetunióról? vetélkedő járási döntőjét, melyen a legjobb szocialista brigádok versenyeznek. Dunakeszin már átadták a Gyümölcs- és Főzelékkonzervgyár új gyáregységét, a tésztagyártó üzemet. A központi ünnepséget holnap, november 4- én, délután 4 órakor tartják meg a József Attila Művelődési Központ színháztermében ahol Rónai Árpád, az MSZMP dunakeszi városi bizottságának első titkára méltatja az évforduló jelentőségét, november 5- én pedig átadják a pártbizottság új székházát. Az ünnep napján, november 7-én, fél tízkor, a Felszabadulási Parkban helyezik el a város üzemei és intézményei a megemlékezés koszorúit, majd 10 órakor, a Lenin-szobornál tartanak koszorúzási ünnepséget. K. Sz. I. Elismerés A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége — két évtizedes tevékenysége elismeréséül — a MABÉOSZ aranyjelvényével tüntette ki Pinke Józsefet, a Vác Városi Tanács nyugdíjas dolgozóját, a helyi bélyeggyűjtőcsoport gazdasági felelősét. Kompok, motorosok a Dunán Húszéves a Pest megyei Kishajózási Vállalat Révbe ért, mondjuk, ha valaki megpróbáltatások árán jutott el a céljához, ha párjára talált a magányos. Ki tudja, milyen régi a hasonlat, az átkelőhelyet és a boldogságot kereső ember között Huszonhárom helyen Révet találni, a hömpölygő Duna egyik oldaláról a másikra átkelni valóban nehéz volt azelőtt. Ma Pest megyében Szobtól Lórévig — a fővárosiakat nem is számítva —, 23 helyen van úszó híd a folyón. A motoros hajók, a révészek megküzdenek az elemekkel. Igaz, sokkal könnyebben, mint azelőtt. Ezt bizonyítja az idén alapításának huszadik évfordulóját ünneplő Pest megyei Kishajózási Vállalat története és mai eredményei. A felszabadulás után nehezen indult meg a forgalom a Duna két partja között, s amikor Pest megye területén 1957- ben megalakult a PKJV, elöregedett révállomásokat, korszerűtlen hajókat vett át elődjeitől. Százhalombattán, a Lupa-szigeten, Majosházán nem volt révépület, több átkelőhelyre motoroshajó, vagy ladik sem jutott, a révészek kézzel húzták át a csónakokat és a kompokat az egyik oldalról a másikra. A korányi javítóüzem felszerelése pedig annyira kezdetleges volt, hogy egy falusi kovácsműhely se szívesen cserélt volna vele. Két évvel később, 1959-ben gyors fejlődésnek indult a vállalat. Akkor vásárolták a 60 személyes Nagymaros és Visegrád motorosokat a MA- HART-tól, de ugyanebben az évben saját terveik szerint építették Horányban a Börzsöny, a Csákóvár, a Dobogókő, a Villám. ,a Vöröskő, s nem sokkal később a Leányvár névre keresztelt motorosokat. A kilenc új hajó jelentős hiányt pótolt, öt átkelőhelyen azonban továbbra is kézi erővel húzták az egyik partról a másikra a csónakokat, s hat állomáson pedig fatestű motoros szállította az utasokat. A következő években azonban újabb 11 hajót bocsátottak vízre, így a régi, korszerűtlen bárkák végleg nyugd'jba mehettek. Nyugdíjba kerültek a bárkák Nagy szükség van a révek korszerűsítésére, hiszen évről évre nagyobb a Dunakanyar és újabban a ráckevei Duna- ág forgalma, az utasok és az átkelésre váró személy- és tehergépkocsik száma. Mivel a Csepel-szigeten és a Szentendrei-szigeten fekvő községek — Pócsmegyer, Kisoroszi, Lórév és Makád — lakóinak többsége is a környékbeli, de a túlparton levő városok üzemeiben keresi a kenyerét, vagy ott jár iskolába, egyre gyakrabban, menetrendszerű pontossággal kell őket szállítani a túlpartra. A megnövekedett igényeket szemlélteti, hogy 1958 óta több mint a duplájára, 3 millió 480 ezerre nőtt utasaik száma, a korábbinak háromszorosa, évente 386 ezer darab a járműveké. Vác és a Pokol-sziget között 1968 óta valóságos úszó híd, a vállalati flotta legszebbje, a Toldi önjáró komp képes csak lebonyolítani a forgalmat. Három és fél millió utas A hajópark korszerűsítése mellett az utóbbi években a vállalat sok gondot fordított a révházak gondozására is. Tetszetős állomás épült Szobon, Vácott, Dunakeszin és Surányon, de a tájba illő épületet kapott a majosházi és a kerekzátonyi átkelőhely is. Korszerűsödött, igazi hajóépítő üzemmé fejlődött a horányi telep is. Fejlesztették az energiaellátást, szerelőcsarnokot, műhelyeket építettek. Termelési értékük 1958-hoz képest 4 és félszeresére emelkedett. A 350 dolgozót foglalkoztató Pest megyei Kishajózási Vállalat újabb fejlesztésekkel igyekszik gyorsabbá, kulturáltabbá tenni a dunai átkelést. Hatvanszemélyes moioros hajókat állítanak munkába, a korábbinál nagyobb kompokat is kapnak az átkelőhelyek. Ercsin. Vácott és Pócs- megyeren bővítik a révészházakat és a várótermeket, kényelmesebbé téve az utazást, könnyebbé az ősi foglalkozást űző révészek munkáját. Cs. A.