Pest Megyi Hírlap, 1977. november (21. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-01 / 257. szám

1977. NOVEMBER 1., KEDD Brigádok vetélkedője Vasárnap délután verseny- hangulat uralkodott a ceglédi Kossuth Művelődési Központ termeiben. Ekkor került sor arra a vetélkedőre, amelynek témája a Szovjetunió népei­nek élete, az eltelt hat évtized sok-sok eredménye volt. A ve­télkedőn, amelyet üzemi ver­sengések előztek meg, nyolc üzem négy-négy főnyi csapat­tal képviseltette magát. Jóleső érzés volt látni-hallani, hogy a munkásemberek milyen so­kat tudnak ma már a Szov­jetunióról. A háromórás, izgalmas ve­télkedőn az első helyet s az ezzel járó ezerötszáz forintos könyvutalványt a Talajjavító Vállalat csapata szerezte meg. Második helyre a Pest megyei Tanács 3. számú Sütőipari Vállalatának csapata került. Harmadik, illetve negyedik helyen a PENOMAH, illetve a Nagykőrösi Konzervgyár ceglédi üzemének csapata vég­zett. A forradalom történetéből KIÁLLÍTÁS CEGLÉDEN A technika minden csodája, a kultúra minden vívmánya a nép közkincsévé válik. Ez az ismert lenini mondás fogadja vasárnap délelőtt óta a ceglé­di pártházba érkezőket. E gondolat jegyében rendezték meg Itt A Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom történeté­ből című dokumenitumkiálilí- tást. Mindjárt az első tablón az Izvesztyia több példányának fényképmásolata látható. Az 1917. október 27-i szám első oldalán: a békéről szóló dek­rétum olvasható. Fölötte fénykép a Szmolnijt, mint a forradalom főhadiszállását mutatja be. S mindezt az Áprilisi tézisek első fogal­mazványának másolata egé­szíti ki. Így kezdődött — hatvan esztendeje. S hogy milyen visszhangot váltott ki a for­TV-FIGYELŐ Adyra emlékezve... A vád Vox Humana kórus is kitű­nően közreműködött abban az emlékműsorbain, amely Ady megzenésített verseiből adott ízelítőt. Amiképpen a Makiári József vezette Pest megyei együttes — úgy a többi köz­reműködő is tehetséggel, pél­dás fegyelemmel szólaltatta meg a most száz éve született költő műveire szerzett Bar­tók-, Kodály- stb dallamokat. Zeneileg tehát egy igen-igen színvonalas összeállítást vit­tek a képernyőre. Nyomjuk meg mégegyszer a szót: zeneileg, mert egyéb kö­rülményeit tekintve elkeserí­tő ízléstelenséggel szerkesztő­dön egybe ez a negyven perc. Köbméterszám hintették be műavarral a stúdiót — még szerencse, hogy álmadarakat nem dobáltak szét az útleve­lekben, jelezvén: hogyan is képzelhette el a költő a héja­nászt az avaron Ady Nagyváradon hitelesített hír­lapíró-igazolványának fölna­gyított másolatát kétharmad­részt az elejére, egyharmad- részt az oldalára kasírozták egy díszlethasábnak; és ter­mészetesen e zűrzavaros ösz- szevisszaság legközepére ke­rült a dalosokat kísérő zon­gora, amelyet a rendező elő­szeretettel fényképeztetett: mint e művi tájba a legke­vésbé illő tárgyat... Tűnjék bár kevésbé fontos okvetlenkedésnek, mégis szó­vá kell ezt tenni, hiszen az Ady-évforduló — és egyálta­lán az egymást sűrűn követő hasonló jubileumi megemlé­kezések — egyik kedvszegő jelenségére mutathatunk így rá: az emlékidézés túlhajszo- lására, a szóban forgó élet­művet már-már eltakaró kö­rítés túlburjánzására. Amikor — példánknál maradva — sokkalta nagyobb apparátust mozgattak meg egy félreértése­ken alapuló utánérzés tárgyi világának a megteremtésére, mint az ürügyként szolgáló művek tolmácsolására. Aho­gyan most, úgy máskor is elég lenne egy puszta stúdió; a lényeg úgy is az: hogyan szólal meg, mit mond a vers­sor és a dallam... Filmek. Sok filmet lát a tv-néző, ezért hát joggal kí­váncsi: a különböző országok közönsége előtt hogyan vizs­gázik ez vagy az, általa is lá­tott tekercs. Ami itt untatott, tetszhet-e másutt, s ha igen, ugyan miért? A vasárnap esti A Hét né­zői némi eligazítást kaphattak ebben az ügyben, amikor a szocialista országok filmmű­vészeinek budapesti találkozó­ján forgatott riportot figyel­ték. Az egyik igazság, amely — szinte szó szerint ugyanígy — megfogalmazódott: szűz szem jobban lát. Vagyis általában kedvezőbb fogadtatásra szo­kott találni a szomszéd ter­mése. Más témák, más szelle­mi izgalmak, ismeretlen szí­nészarcok sokasága — persze hogy tágabb pupillával figyel az előfizető. A másik — ugyancsak nem érdektelen — észrevétel: erő­sen befolyásolják a figyelem ébredését az akkor és ott leg­inkább izgató társadalmi, po­litikai tennivalók. A harmadik tételként pedig azt a tennivalót fogalmazták meg a Poór Klára riporternek íelelgető filmesek, hogy a szocialista országokban ké­szülő filmekkel felelni kell. Annyi, de annyi a legkülönbö­zőbb ideológiák jegyében fo­gant mozi termék — amit itt forgatnak, az nem térhet ki a válaszadás elől. Még akkor sem — s ezt Tóth Dezső, a kulturális miniszter helyettese jegyezte meg —, ha filmmű­vészetünkre jelenleg némi félszegség a jellemző. A Hétnek ezt a filmes ri­portját hallgatva azonban alapos okunk van remélni: csupán alkalmi tünet ez a mondandóban, látványban egyaránt megmutatkozó bi­zonytalanság. Rendezőink ma­gabiztosan ígérték, vállalták azt a föntebb szóvá tett vá­laszadást ... Akácz László radalom híre Cegléd városé-, ban, arról a következő tabló­ról értesülhetünk. A Ceglédi Újság 1917. december 2-i számának vezércikkében ol­vashatjuk: „Félre az aggoda­lommal! Az orosz forradalom be fogja tölteni szent hivatá­sát: a vérbe és pusztulásba került világot meg fogja vál­tani. Az akadályok, mik útjá­ba állnak — legyenek bár mégoly hatalmasak — meg­semmisülnek, szétszórja őket a vihar, mely a békéért áhíto­zó népek millióinak lelkét re­megted ...” A kiállítás a továbbiakban az eltelt hat évtized történel­mének egy-egy jelentős ese­ményét idézi fel. Korabeli fénykép eleveníti fel Lenin és Szamuely Tibor találkozását a Vörös téren. A fiatal szovjet állam győzelmeit a külső és belső ellenség felett. Harcba szólító plakátok, karikatúrák idézik a kor hangulatát. Fény­képek s más dokumentumok a II. világháború történetét. A kiállítás utolsó két tabló­ja a szovjet nép elmúlt há­rom évtizedének nagyszerű eredményeit reprezentálja. Láthatjuk Gagarint, a világ első űrhajósát s a belojarszki atomerőművet, amely a maga nemében első volt a világon. Megtudhatjuk, hogy ma a Szovjetunió különböző iskolái­ban hatvanmillió ember ta­nul. S azt is, hogy egyetlen nap alatt háromszázezer négyzetméter lakóterületet ad­nak át új tulajdonosaiknak. És azt, hogy a világ minden ne­gyedik orvosa szovjet ember. Bár ez a tíz tablóból álló dokumentumkiállítás csupán villanásokat idéz fel a Szovjet­unió hat évtizedének gazdag történelméből, mégis a kép, ami kialakul a látogatókban, közelebb visz a mi népünk holnapjának a megértéséhez is. A tárlatot a Ceglédi ősz keretében rendezték. Szalag a Nagy kulcson JUBILEUMOT KÖSZÖNTÖTTEK FOTON Vasárnap reggel 9 órakor nyitották meg a nagyközön­ség előtt a Fóti Gyermekváros kapuit a nyilvánosság számára. Ezen a napon ünnepelték az itt lakók otthonuk fennállásá­nak 20. évfordulóját. Az út két oldalán a díszsor­falat álló fiatalok között há­rom, egyenként 20 tagú diák­csoport váltófutásban érkezett az ódon kastély elé. A fóti gyermekcsapatok létszáma az évfordulót szimbolizálta, a há­romszor 20 pedig a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom 60. jubileumát jelképezte. Az érdeklődő vendégeket a Gyermekváros igazgatója, dr. Barna Lajos fogadta, majd ün­nepi beszédben emlékezett meg az elmúlt két évtized leg­fontosabb eseményeiről. Ez­után az intézet alapításakor kapott Nagy kulcsra emléksza­lagot kötöttek. Az ünnepélyes megnyitó utan a íatogatonat végigvezet­ték a Gyermekváros 40 hold- nyi területén. Az óvodások üvegpavilonjában a kicsik raj­zait, saját készítésű bábuit te­kinthették meg a vendégek. Következő állomásként az álta­lános, majd a középiskolások, illetve az óvónőképzőbe járók otthonát nézték meg. Vala­mennyi épületben nagy szere­tettel fogadták látogatóikat a Gyermekváros lakói. A szaktantermekben munka- padok mellett, oktatóik irá­nyításával dolgoztak a diákok. Azt akarták, hogy ne csak a kiállított tárgyakból és tab­lókból ismerjék meg életüket, munkájukat, hanem lássák azt is, hogyan zajlik a Gyermek- város lakóinak egy napja. A szövőszakkörben szebbnél szebb szőtteseket készítettek a lányok, a szerelőműhelyben pedig hibás motorokat javítot­tak a fiúk. A nagy sikerű képzőművé­szeti tárlaton nemcsak a ta­nítványok, hanem az őket ok­tató pedagógusok is bemutat­ták alkotásaikat; faszobrok, grafikák, rézkarcok, festmé­nyek, tűzzománcok, hímzések reprezentálták, hogyan lehet a szabad időt hasznosan eltöl­teni. A kapukat délben zárták, majd délután a kétszáz gyer­mekszereplő átvonult a fóti Vörösmarty Művelődési Házba. Itt mutatták be színvonalas előadásukat. A műsorban fel­lépő óvodások, általános és kö­zépiskolások szavalatait az énekkar vegyeskórusa egészí­tette ki. A Fóti Gyermekvárosból az elmúlt két évtized során csak­nem ezer fiatal került ki. Szá­mukra külön családi összejö­vetelt rendeznek november 15-én. K. É. Őszi tárlatok Festmények pénzen és vásznon Egyrészt azért, mert az el­múlt évtizedekben sok adóssá­got törlesztettünk fontos élet­művek bemutatásával, más­részt azért, mert nagy köz- gyűjtemények halmozódtak fel: I sett karcolatai jelentek meg, jelennek meg pengőink, fo­rintjaink lapján, emlékpén­zeinken. Alig vesszük észre ezt a művelődéstörténeti hátteret, csak annyit tudunk, hogy pén­zeink kivitelezésének összbe­nyomása jó, s ezt egy kicsit e művészi körítésnek is köszön­hetjük. A magyar forint külső gondolhatunk speciális kiállí­tásokra is. Arra, hogy a világ­takarékossági nap alkalmából bemutassuk a Magyar Nem­zeti Galériában a Festmények a pénzeken, pénz a festmé­nyeken című tárlatot, mely november végéig tekinthető meg. Ami különös: Mészöly Géza, Lotz Károly, Benczúr Gyula, Székely Bertalan, Mun­kácsy Mihály, Csontváry Ti­vadar, Berény Róbert, szinyei Merse Pál, Kiss Nagy András és a szentendrei Csikszentmi- hályi Róbert festményei, vé­meg jelenése világszínvonalon mozog, egyszerűen azért, mert a színek árnyalásában és a rajzokban festészetünk ered­ményeiből kölcsönöztek. Emellett akaratlanul is arra figyeltünk, hogy az ismertek mellett milyen jó festő az el­felejtett Szende Dezső, Tichy Gyula, Pentelei Molnár János. Ez a felismerés szintén a ki­állítás hasznához tartozik. Csáji Attila a műhelyben A Nemzeti Galéria ismert Műhely-sorozatában ezúttal SZÍNHÁZI ESTEK ÖZVEGYEK * Kertész Ákos tragikomédiája a József Attila Színházban Csáji Attila festményeit mu­tatta be. Aki ezt a gondolati kitöréseket hordozó sorozatot megnézi, örömmel rácsodálkoz­hat : honnan festészetünknek ez a minden szólamot magába sűrítő tartaléka, nyitóenergiá­ja, forrásbősége? Ez az egyik lehetőség. A kép a festmény­től a domborműig, a látvány az asszociációig jut el, s Csáji a robbanásos fergeteggel, rögös törmelékkel, (nyújtott sávok­kal és ívekkel képes jelölni a valóság ezer árnyalatát, a múlt és a jelen rétegeit: Dó­zsa áttörését, malomromokat a Neckar partján, vörös jelrá­csot, összeomlást, hamut és port, kozmosz-hulladékot. Csá­ji Attila képcímeit soroltam, melyek találóak, tettekre sür­getnek, így, csak így gyönyör­ködtetnek, mert a szépség célja ezúttal szellemiségünk óvatos kényelmének meg­szüntetése, emberségünk tem­pós átalakítása. Művészetének lényege könnyen megfogal­mazható: nyitja a gondolkodás kapuit. Régi szűrök tanúsága Népünk megszínesítette szű­rökkel i-s hajdani szegénységét — ebben is megnyilvánult él­ni akarása. Elámulunk a pompa láttán. Szokmányok, zekék, condrák, matyó cifra- szűrök között lépkedve is­merkedünk a debreceni és kunsági változatokkal, a ko­lozsvári és bihari mintákkal. Meleget adott a szűr, és a szépség látványát, ebben rej- letit kettős szolgálata. Egy biz­tos: a juhbőrből készült cifra­szűr már a középkorban és a török hódoltság idején is álta­lános öltözék volt Erdélyben, a Dunántúlon és a Tiszatájon; pásztorak, parasztok hordták, s a réteken olykor figurális díszítményeket, tulipánt és a madarat alkalmazták. A cif­raszűr ma fontos néprajzi em­lékünk, hír a múltból, annak igazolása, hogy elődeink haté­konyan védekeztek szépséggel a szegénység és az elnyomás ellen, s ez a szépség fenn­maradt muzeális kincsként. Gy. Vad Erzsébet kiállítása Gy. Vad Erzsébet Túrke- vén született, Szőnyi István és Berény Róbert tanítványa volt a Képzőművészeti Főiskolán. Több évig rajztanárként dol­gozott, önálló kiállításon mu­tatkozott be Budapesten. Kar­cagon, Kisújszálláson. Festő zónája Budaörs, Gödöllő, Ba­laton, Túrkeve, ott vizsgálj" a fehér házfalak egyszerű ra­gyogását, a kerekes kúthoz tö- mődő kádak hengeres for­máit, a gödöllői dombok rin- gását, s a virágokkal felra­gyogó tavaszt. Festészetének főszereplői a virágok. Velük kíséri a tavasz nyílását, a nyár bőségét, a színpompás őszi hervadást. Derűs világ- szemléletének köszönheti, hogy virágmezeje életkedvet sugá­roz. Minden évszakot fákkal és mezei, kerti virágokkal kí­sér, a kiküszöbölt tél csak édesanyja meghitt portréjának haját telíti fehér tisztasággal. Losonci Miklós HALÁLA UTÁN sem lehet nyugodt az ember # lelkiisme­rete, ha hátrahagy "két felesé­get, egy szeretőt és egy öz­vegy édesanyát. S ebből a szempontból teljesen közöm­bös, hogy véletlen baleset vagy öngyilkosság révén szen- derül jobblétre az ember. A halál neme Kertész Ákos öz­vegyeit sem érdekli tulajdon­képpen: a művésznő — első feleség — túl cinikus; a buti­kos Anny — második feleség — túl pénzéhes; Rózácska — a szeretni való szerető — túl butácska; Anyuska pedig túl kispolgár ahhoz, hogy kícsa- pongó fia emlékét még ön- gyilkossággal is tetézze. Mi érdekli hát az özvegyeket? Hosszas tépelődés után sike­rült megfejtenem: a whisky. Bánkódás címen két óra lefor­gása algtt megisznak két üveggel, természetesen a job- pikból. Nomármost, miért nem lehet nyugodt az ember lel­kiismerete? Mert alkoholiz­musba taszítja az üzvegyeit. íme a magvas mondanivaló. Pironkodva nézek szembe saját véleményemmel. Mit is kérek számon Kertész Ákos darabjától? Magam is derűs két órát töltöttem az Özve­gyek előadásán, jókat nevet­tem és nem mindig tudtam eldönteni, hogy a gyermeteg szituációkon, vagy a de kilóg a lóláb álkonfliktusokon. Akár szórakoztató kis ügy lehetne ez a majdnem új dráma, ame­lyet 1976 februárjában Miskol­con már bemutattak enyhe Sikerrel. Most Kertész Ákos átdolgozta a darabot, amely így sem jutott az irodalom Parnasszusára. Végül is mond­hatnánk: szükség van a köny- nyed, szórakoztató művekre, nem szabad minden új ma­gyar drámától súlyos társa­dalmi mondanivalót várni. Csakhogy tragikomikus színe­zetet kapott a mű és Berényi Gábor rendező könnyes bá­natokkal tetézi a színpadi szürkeséget, oktalan-jogtalan szenvedéssel akar legalább morális tanulságot kicsikarni a történetecskéből. A SZÍNÉSZNŐT Kállay Ilo­na játssza, s valamennyi sze­replő közül a leginkább mér­téktartóan, rutinos alakítást nyújtva. Darabbeli volt férje, a megboldogult Kassai Kor­nél színész, sikereitől elkábul­va, évekig csak régi dicsfé­nyében élt. Felesége újra és újra megpróbálta átlendíteni a semmitmondó alakítások bűvkörén. Rendszeres bírála­tokkal, őszinte szavakkal pró­bált segíteni. Végül Kassai már szégyellte magát a fele­sége előtt és maradt a mene­külés. Kállay Hona reálisan látva a figurát, nem akarja könnyekben fürdetni gyönge akaratú és hűtelen férjét. Szépasszonyos megbocsátással magára ölti a cinizmust és so­ha többé nem tudja levetni. Ez a valóságos alak, és Kál­lay ezt is játssza, bár az írói szándék — a whiskyt bedob­va — őt is lihegő kapkodásra kényszeríti az emlék után. Nem is sikerül Kállay Iloná­nak hitelessé tenni a felhá­borodást, a lázadó kitörést. Viszont mindent jól érzékeltet a néma jeleneteiben, amint özvegytársai kicsinyességét hallgatja. ANNYT, a második felesé­get meglehetősen mérsékelten sikerült eljátszania Margittay Áginak. I^az, neki jutott a leginkább tisztázatlan szerep. Anny egyszerűen megvásárol­ta — tellett a butik jövedel­méből — a mindennapos lec- kéztetések elől menekülő Kas­sait, mert egy nagyvilági nő­nek menő színész dukál. Oko­san spekulálva, még egy gyere­ket is szült szegény színésznek. Kassai most már a negédes­kedés, a mindent nekem kö­szönhetsz rabja lett és már a meneküléshez sem maradt ereje. Ekkorra aztán Anny (úgy látszik y-nal ángolosabb) beleszeretett a tulajdonát ké­pező emberbe, meglehet azért, mert a butik közben tönkre­ment és úgysem maradt más neki, mint egy tönkrement Kassai. No meg a fél örök­lakás, amiben az első feleség és Anyuska lakik. Megözve­gyülvén, tönkremenván, felke­resi őket, hogy megszerezze a lakást. Ez egy Annytól ugye­bár logikus. Csakhogy az irói ötlet folytán felcsap nyomo­zónak: kutatni kezdi, hogy nem lett-e öngyilkos a férje és mindenki gyanús, aki él. Kutatva a kiérdemelt, nyuga­lomra szenderült Kassai utol­só napjait, úgy berúg, hogy eszméletét csak a hosszúra írt szerepe miatt nem veszti el. Közben intenzíven és maka­csul sír. Legalábbis Margittay Ági sír. A szöveget már alig érteni, dehát nagyon sajnálja szegény Annyt. A néző nem. Mitől is? Margittay olyan na­turálisán játszik — kilóg az együttesből is —, hogy min­den megcsináltnak, hamisnak tűnik. Furcsa tendencia: a Jó­zsef Attila Színház minden darabjában zokog egy színész­nő. ANYUSKÄT Lontay Margit alakítja kissé darabos színé­szi eszközökkel, de mégis ér­dekes figurát hoz létre. Né­hány jelenetben pedig egé­szen kitűnő. A jobb napokat látott, kispolgári gondolkodá­sú nénike mindig a saját ma­ga számára kovácsolt glóriát fia sikereiből. Anyuska olyan, mint az átlagos színpadi anyuskák, nincs saját karak­tere, egyénisége. Időnként nem érteni pontosan, hogy mit keres a darabban. Leg­feljebb ő a dramaturgiai kontra, a tehertétel Anny fél öröklakásán. Lontay Margit kitűnően él a sálkötés adta lehetőséggel, jól építi jelzés- rendszerébe, nem ő tehet róla. hogy visszatetsző a végtelen hosszú sál, mint Pénelopé vászna, mert Anyuska a darab szerint se nem görög tragika, se nem szenilis, hogy halott fiának kösse a tizenhatodik méter sálat. RÖZA megszemélyesítője Szabó Éva. Hibátlan alakítást produkál, játékában minden a . helyén van, tehetségesen old­ja meg a darab egyetlen jól megírt figuráját. Végig az , egyszerű munkásasszony ma­rad — nehogy szó érje a ház elejét, hát az író fiatalon öz- , veggyé teszi, így álerkölcsi ' korlátok nélkül lehet Kassai szeretője. Róza őszintén, hittel j tud adni és tisztán tud elfo­gadni. Mint egy jóságos tün­dér: ágyába fogadja a nőktől, . sikertől és főleg önmagától . üldözött színészt. Nem lesi, , hogy mit hozott és hogy mikor jön legközelebb, nem akar ' semmit, csak néhány órányi . komfortos menedéket adni . Kassainak. S amit kitűnően . old meg Szabó Éva: elhiteti, ’ hogy nem egy szolgalelkű, vagy ' a népszerű színész bűvköré­ben élő néha cselédlány Ró- ■ za, hanem egyenrangú társ. Nem akar beletelepedni a fér­fi életébe és kicsit büszkén viseli a szerető — nagyon em- . bérién értelmezett — szerepét. NEM Kassai Kornélról szól : a darab, hanem az özvegyek­ről. Legtöbbet mégis Kassai­ról tudunk meg, de egyetlen vonzó tulajdonságáról sem értesülünk. Felrémlik a pejo­ratív kérdés: Mit esznek raj­ta ezek a nők? Mindenkit megcsalt körbe-körbe több­ször is (még Anyuskára se íratta rá a fél lakást), jellem- gyöngesége kimeríti a tudo­mány mai állása szerinti ma­ximumot. Ezek a nők mégis­csak tudhatnak róla valamit, amit előttünk, nézők előtt, el­hallgattak, s ettől burjánzik a lelkűk. Whiskyvel locsolgat- ját hát önsajnálatukat. Rá­adásul a szerző és a rendező a darab utolsó jelenetében el akarja hitetni, hogy ezt a négy özvegyet egész életükre összeköti az érdemtelen em­lék. Kriszt György

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom