Pest Megyi Hírlap, 1977. november (21. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-22 / 274. szám
1977. NOVEMBER 22., KEDD 7 Döntetlen Pasaréten Szentendrei győzelem — tíz hét után Budaörs beiratkozott ; ' A labdarúgó NB II16. fordulójában a se- [ reghajtó Szek- ' szárd Szentendrére, az utolsó előtti helyezett BVSC pedig Vácra látogatott. - A Kossuth KFSE tizenhetes nyeretlenségi sorozata szakadt meg, gólzáporral diadalmaskodott. A Váci Híradás is otthon tartotta mindkét pontot, csupán rosszabb gólkülönbsége miatt áll a második helyen. Váci Híradás—BVSC 3:2 (1:1). Vác, 4000 néző. V.: Müncz. V. Híradás: Hegedűs — Szu- nyogh, Varga (Halászi), Bánfalvi dr., Gere, Pálinkás, Bed- narik, Bodor, Balogh, Tóth, Mondi (Kiss). A lendületesen kezdő váci csapat már a 6. percben megszerezte a vezetést. Varga nagyszerűen húzott el a jobbszélen az öt és felessel egymagasságban beadott, és a jókor érkező Tóth a hálóba vágta a labdát. Egy perc múlva Varga sérülés miatt elhagyta a pályát, s hiánya érezhető volt a csapatjátékon. A 22. percben Nagy jól ugrott ki a lesre játszó hazai védők közül, már csak Hegedűssel állt szemben, de a kapus bravúrral mentett, a 28. percben azonban Krőmel 25 méteres bombájával szemben már tehetetlen volt. A második félidőt is jól kezdte a Pest megyei csapat. Pálinkás szabadrúgásból, Balogh pedig egyéni játék után vette be a -hálót. A vendégek azonban nem adták fel és lelkes játékukkal szépíteni .tudtak. Közepes színvonalú mérkőzésen a döntetlen igazságosabb lett volna. G.: Tóth. Pálinkás, Balogh. Jó: Bánfalvi dr., Pálinkás, Balogh, Bodor. (Tud.: Simák Attila.) KKFSE—Szekszárd 6:1 (4:0). Szentendre, 800 néző. V.: Csányi. KKFSE: Pájer — Deákvári, Szegő, Ambrus, Hámori, Geiger, Pethő, Horváth, Szabó, Magos, Fürtös. A minden részében jobb Pest megyei csapat az első félidőben, szinte tetszés szerint lőtte góljait. Szünet után acser reként beállt Pólyák bravúros védései mentették meg a vendégeket a nagyobb arányú vereségtől. A hat gólon kívül még három kapufát is lőtt a helyi gárda. G.: Geiger (2, egyet 11-esből), Magos (2), Szabó. Fürtös. Jó: Magos (a mezőny legjobbja), Geiger, Szabó, Horváth. Az NB Hibán az otthon játázó Cegléd és Perbál győzött, a Bem SE, valamint a Dunakeszi pontot hozott el idegenből. Csupán az ÉGSZÖV maradt alul. Perbál Auras SE 2:0 (0:0). Perbál, 800 néző. V.: Márton. P. TSz SK: Szegedi — Kovács II., Kovács I., Cseh, Eleki, Hucker, Kovács III. (Bajkó), Monokí, Bocskai, Szemző (Ollári), Babai. Közepes színvonalú, küzdelmes mérkőzésen a nagy mezőnyfölényben játszó Perbál a találkozó nagy részében, szinte kapujához szegezte ellenfelét. Mégis csak a 80. percben — sok kihagyott helyzet után — tudtak gólt szerezni. Szemző remek átadását Bocskai közelről a hálóba lőtte. Befejezés előtt két perccel Bocskai a lesre játszó vendégvédők közül kiugrott és nem hibázott. Az ötletesebben játszó Perbál a lelkes vendégek ellen nagy küzdelemben szerezte meg a győzelmet. A 72. percben Németh (Auras) után- rúgásért kiállítva. G.: Bocskai (2). Jó: Bocskai, Eleki, Kovács I. (Tud.: Bélik Pál.) Pénzügyőr—Dunakeszi VSE 1:1 (0:0). Pasaréti út, 800 néző. V.: Krajnyák. DVSE: Kenesei — Kári, Asztalos, Dévai, Bazso- nyi, Gyetvai, Berta (Hönsch), Lőrincz, Sólyom, Pollák, Na- záth. Sáros, mélytalajú pályán az 58. percben szerzett hazai gólra a 70. percben Pollák válaszolt szabadrúgásból. Jó iramú, változatos mérkőzésen a lelkesen küzdő, időnként jól játszó Pest megyei csapat megérdemelten szerzett pontot a harmadik helyezettől. G.: Pollák. Jó: Kenesei, Asztalos, Gyetvai, Sólyom. (Tud.: Kovács István.) KSC—ÉGSZÖV MEDOSZ 3:1 (Ö:0). Kecskemét, 700 néző. V.: Bottka dr. ÉGSZÖV: Szeles — Kovács L„ Kovács T., Németh, Réthy, Nagy, Horváth J„ Horák, Pásztor (Kiss), Horváth F., Juhász (Szekulov). A KSC az első félidőben nagy fölényben játszott, hozzásegítette ehhez a lacháziak sok pontatlan átadása, amelyek jórészt az ellenfélhez Kerültek. Bizonytalankodtak az ÉGSZÖV középpályásai, valamint közvetlen védelme, emellett támadásaikat körülményesen szőtték. A 49. percben a csereként beállt Szekulov Kovács L. szabadrúgását értékesítette. A 70. percben már a helyi együttes vezetett. Horákot a 82. percben kiállították. A hajrában esett az utolsó gól. Az ÉGSZÖV újabb vereségét szervezetlen, elgondolás nélküli játékának köszönheti, a határtalan lelkesedéssel ~ küzdő hazaiak ellenében. G.: Szekulov. Jó: Kovács T., Németh. (Tud.: Bányai Zoltán.) Ceglédi VSE—Láng Vasas 1:0 (0:0). Cegléd. 400 néző. V.: Huták. CVSE: .Keller — Zsemlye, Debnár, Klein, Kábák (Jurás), Halmi, Dudás, Kenéz, Vass, Karcsú, Szanyi. Az első félidőben az első komoly eseményre a 43. percig kellett várni, ekkor Szanyi szép egyéni játék után a jobb kapufa tövét találta el. Szünet után — a vendégcsapat jóvoltából! — élénkült valamit a játék. Gólhelyzeteket is kidolgoztak, melyek során Keller háromszor is gólnak látszó lövést védett, sőt. egyszer Debnár a gólvonalról fejelte szögletre a labdát. Jobban játszott a Láng, így váratlanul jött a Vasutas győztes gólja: a 85. percben Jurás labdáját kézzel ütötte tovább az egyik védő, a büntetőt Halmi biztosan értékesítette. A CVSE szerencsés győzelmet aratott, a vendégek akár mindkét pontot megszerezhették volna. G.: Halmi (11-esből). Jó: Keller, Debnár, Halmi, Szanyi. (Tud.: Ungureán László.) Bem SE—22. sz. Volán 1:1 (0:0). Rákoscsaba, 800 néző. V.: Dravecz. Bem SE: Kollár — Tremmel, Turner, Bajnóczi, Bera, Nagy József, Radics, Steigerwald, Strausz, Frid- mann (Lukács), Sági. Nagy iramú, izgalmas és helyenként színvonalas mérkőzést vívott a két csapat. Az első félidőben inkább a ceglédiek irányították a játékot, alkalmuk adódott gólszerzésre is, de ez ebben a játékrészben még nem sikerült. A 70. percben viszont már vezetést szerzett a Bem SE: Sági szögletét Radics védhetetlenül fejelte a felső sarokba. Nem sokkal később Bera remek cselek után már csak a kapussal állt szemben, de hibázott. A hajrában fergetegesen támadott a Volán, hogy legalább az egyenlítő gólt megszerezze: Kollár többször is bravúrral mentett. Érdekes körülmények között született meg a hazaiak gólja: a 89. percben szöglethez jutottak, a kapu elé csavarodó labdát Sági a gólvonalon állva fejelte ki a mezőnybe, de a játékvezető úgy ítélte meg, már benn volt a labda. G.: Radics. Jó: Kollár (a mezőny legjobbja), Turner, Bajnóczi, Sági. ☆ A megyei bajnokság őszi utolsó előtti fordulója hazai sikereket hozott. Kivételt a Kistarcsa—Iklad rangadó döntetlené jelentett. A Gödöllői SC Sülysáp társaságában egy pont előnnyel vezeti a sort. Budaörs megszerezte első győzelmét, Nagykőrös váratlan nagyarányú vereséget szenvedett Százhalombattán. Kistarcsa—Iklad 1:1 (1:0). Kerepes, 300 néző. V.: Bokor. A végig többet támadó Kistarcsa, helyzetei közül csak egyet tudott értékesíteni. A szórványos lefutásokkal veszélyeztető Iklad befejezés előtt öt perccel egyenlített. G.: Antal, ill. Bakonyi. A helyieknél Szőllősi tűnt ki, a vendégeknél valamennyi játékos dicséretet érdemel. (Tud.: Mogyoródi József.) Sülysáp—Göd 2:1 (2:1). Sülysáp, 500 néző. V.: Jámbor. Már a 20. percben kialakult a végeredmény. A továbbiakban is jó iramú, sportszerű küzdelem folyt. A hazaiak irányították a játékot, de hadilábon álltak a góllövéssel, még egy 11-est is kihagytak. G.: László, Merczel, ill. Kurucz. Jó: Soós, Belovai, Tóth, Merczel, ill. Gergely, Molnár, Kurucz. (Tud.: Zima Károly.) Gödöllői SC—Érd 2:0 (2:0). Gödöllő.- 400 néző. V.: Bokor. A csúszós talajú pályán az első félidőben a hazaiak támadtak többet. Szünet után feljött az Érd, de ekkor is veszélyesebbek voltak a szórványos hazai lefutások. G.: Kántor, Zlatnik. Jó: Kőszegi, Bangó, Hegedűs I., Kántor, ill. Kovács L., Csizmadia, Balogh G. (Tud.: Glatz- ner Károly.) Budaörs—Szigethalom 3:2 (0:0). Budaörs, 200 néző. V.: Ádám. A nagy iramú mérkőzés második félidejében a vendégek már 2:0-ra vezettek. A helyiek büntetőből szépítettek, majd jól hajrázva a maguk javára fordították az eredményt. G.: Kaszás (2, egyet lí-esből), Hrick, ill. Strógel (2). Jó: Seffer, Búzás, Mündler, ill. Takács, Strógel. (Tud.: Kovács István.) Dunai Kőolaj—Nagykőrös 6:1 (0:1). Százhalombatta, 200 néző. V.: Szarka. Az első félidőben csapkodó játék folyt, védelmi hibából a vendégek jutottak előnyhöz. Rögtön szünet után, kapushibából, egyenlített a Kőolaj, ezt követően 4 perc alatt eldőlt a mérkőzés, hiszen ekkor már 3:1 volt a helyiek javára. Tíz perc elteltével újabb három gyors gól következett, s akár nagyobb arányban is győzhetett volna a Kőolaj., Szünet után három játékos jutott a kiállítás sorsára: Wittmann, Major (Kőolaj) és Szőke (Nagykőrös). G.: Szekulidesz (2), Sági (2), Murzsa, Kiss, ill. Kovács. Jó: Kanyicska, Lengyel. (Tud.: Poszmik Ferenc.) Dömsöd—Ceglédbercel 4:1 (3:0). Dömsöd, 400 néző. V.: Horváth G. Hazai fölény jellemezte a jó iramú, változatos mérkőzést, amely a többet támadó helyiek biztos győzelmét hozta a sok hibával játszó vendégek ellen. A berceli csapatból Kostyalik az 50. percben, Zsíros nem sokkal a befejezés előtt kiállítva. G.: Szurgent, Dudás, Tóbiksz, Straub L. (11-esből), ill. Udvaros (11-esből)., Jó: Necsász, Jaksa, Varsányi, Pollák, Szurgent, ill. Földi, Puskás. (Tud.: Sasvári Gyula.) V ácszen tiászló—Albcrtirsa 3:0 (1:0). Vácszentlászló, 300 néző. V.: Soós G. A hazai csapat biztosan nyert a gyenge napot kifogó, széíesően játszó Al- bertirsa ellen. G.: Balogh III., Balogh II., Rab. Jó: Balogh III., Balogh II., Balogh I., Rab. (Tud.: Sára Vendel.) Pilis—Törökbálint 3:1 (2:0). Pilis, 400 néző. V.: Bállá. Az első 30 percben a jól és gólra törően játszó hazaiak 2:0- ás előnyre tettek szert, majd a vendégek olykor túl kemény játékkal igyekeztek lefékezni a hazai rohamokat, s a szépítés is sikerült. Az utolsó negyedórában ismét jó játékkal rukkolt ki a Pilis. G.: Perjési, Lengyel, Hegedűs, ill. Goma. Jó: Duchaj, Lengyel, Hegedűs, Tóth, ill. Maronics, Hermann. (Tud.: Csikós Pál.) Labdarúgótáblázatok NB II 1. Vasas Izzó 16 10 2 4 28-10 22 2. Vác 16 10 2 4 24-15 22 3. Salgótarján 16 9 3 4 26-15 21 4. Kazincbarc. 16 8 4 4 27-17 20 5. Komló 16 8 4 4 25-20 20 6. Szolnoki MTE 16 7 5 4 26•15 19 7. Volán 16 6 7 3 23■17 19 8. Dorog 16 8 3 5 18-14 19 9. Eger 16 6 6 4 26■21 18 10. Nagykanizsa 16 6 5 5 23■17 17 11. B. TASK 16 5 6 5 16■19 16 12. Debrecen 16 7 2 7 13■16 16 13. Budafok 16 5 5 6 24-22 15 14. KKFSE 16 4 7 5 26■31 15 15. Fűzfő 16 7 1 8 25-34 15 16. BKV Előre 16 4 4 8 18-24 12 17. Várpalota 16 4 3 9 20-33 11 18. MÁV DAC 16 4 2 10 20■34 10 19. BVSC 16 1 6 9 14>26 8 20. Szekszárd 16 2 1 13 14-38 5 NB in Középcsoport 1. Ganz-MAVAG 16 11 2 3 46 19 24 2. Balassagyarm. 16 9 5 2 29-14 23 3. Pénzügyőr 16 8 6 2 2715 22 4. Bp. Spartacus 16 8 5 3 16-13 21 5. Perbál 16 8 4 4 29-19 20 6. KSC 16 7 4 5 2720 18 7. Bp. Építők 16 6 5 5 29-26 17 8. Dunaújv. Ép. 16 6 4 6 27-26 16 9. Dunakeszi 16 6 4 6 21-21 16 10. KTE 16 6 4 6 24-26 16 11. ESMTK 16 7 2 7 34-37 16 M. Ikcü^ua i 13. 22. sz. Volán 16 16 6 5 3 5 7 6 2322 23-23 15 15 14. ÉGSZÖV 16 4 6 6 2118 14 15. Bem SE 16 5 4 7 1820 14 16. Cegléd 16 5 4 7 19-26 14 17. Gyöngyös 16 5 2 9 2230 12 18. Auras 16 3 6 7 17-31 12 19. Láng 16 3 2 11 1231 8 20. Enying 16 2 3 11 12-37 7 Megyei bajnokság 1. Gödöllő 14 8 3 3 24- 7 19 2. Sülysáp 14 8 3 3 26-21 19 3. D. Kőolaj 14 8 2 • 4 26-11 18 4. Iklad 14 8 2 4 21-12 18 5. Dömsöd 14 7 4 3 24-17 18 6. Kistarcsa 14 7 3 4 21-17 17 7. Pilis 14 7 2 5 19-18 16 8. Vácszentl. 13 6 3 4 25-17 15 9. Albertirsa 14 5 4 5 11-20 14 10. Nagykőrös 13 4 5 4 22-22 13 11. Ceglédbercel 14 3 6 5 22-28 12 12. Göd 14 2 7 5 16-19 11 13. Érd 14 5 1 8 14-20 11 14. Törökbálint 14 4 2 8 17-22 10 15. Szigethalom 14 2 3 9 18-31 7 16. Budaörs 14 1 2 11 11-35 4 Megjegyzés: a félbeszakadt Vácszentlászló—Nagykőrös mérkőzés eredménye a táblázatban nem szerepel. Vereségek az NDK-tól A magyar j égkorong-válogatott erős edzőpartnert választott. Legjobb jégkorongo- zóink a hét végén a Német Demokratikus Köztársaságban vendégszerepeltek, két mérkőzést játszottak a világ- bajnokság A csoportjában szereplő NDK együttesével. Az elsőn tisztes 9:4 (2:1, 3:1, 4:2) arányú vereséget szenvedtek, míg a másodikban a kétségtelenül nagyobb tudású házigazdák kiütéssel, 10:l-re (3:1, 2:0, 5:0) győztek. Ökölvívó bronzérmesek A Jégszínházban befejeződött a serdülő ökölvívók hagyományos erőpróbája az Énekes István emlékverseny. Akárcsak a korábbi esztendőkben, most is népes mezőnyt mozgósított a viadal s a döntőkben Pest megyeiek is ott voltak. Harmatsúlyban Szabó J. (Óbuda Tsz SK) harmadik lett, ugyancsak bronzérmet szerzett félnehézsúlyban Magyar L. (Ceglédi 203 sz. DSK), valamint nehézsúlyban Szűcs (Csepel Autó). A könnyűsúlyú döntőt csak később, december elején a Békésen sorra kerülő országos bajnokság keretében bonyolítják le. Kiesett azNB 1-hői a Csepel Autó A birkózó CSB tanulságai A szabadfogású felnőtt I. osztályú CSB első napján bizony nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt a Csepel Autó vezető edzője, Joszkin János elképzelte, szerette volna. A Honvéd elleni 0:10, majd az FTC-től elszenvedett 9:1 arányú vereség ugyan még a papírformát igazolta, a Diósgyőri VTK-tól viszont már esetleg el lehetett volna csípni egy pontot. Itt végül 6:4 arányú vereség jött, majd a Csepel verte 7:3-ra Kudelá- székat. A bomba azután az erősen foghíjas Debreceni VSC elleni összecsapáson robbant: a 7:3 arányú vereségre senki nem számított! — Négy, pontszerzésre esélyesnek tartott birkózónk mondott csődöt, — újságolta vasárnap délelőtt Joszkin János — márpedig egy ilyen rövidzárlat-sorozatot nálunk sokkal jobb csapatok sem bírnak el. Tomin István, Gyenge László, Tomin János és Kudelász István egyaránt vesztesként hagyta el a szőnyeget. Most már csak akkor maradhatunk benn, ha a Baját és a Szondi SE együttesét is legyőzzük. A maximalista tervnek csak a fele valósult meg; a Baja ellen még sikerült 6:4-re nyerni, a Szondi hasonló arányú győzelme viszont egyúttal azt is jelentette, hogy 1978-ban csak az NB II-ben csatázhatnak a szigetszent- miklósi birkózók. — Nem panaszkodhatunk a felkészülési lehetőségekre — kezdte rövid értékelését Joszkin János. A dunavarsányi edzőtáborban valóban minden feltétel adott volt. Sajnos, amikor megtudtuk, hogy a Magyar Birkózó Szövetség a december 10—11-én esedékes birkózó Bajnokcsapatok Európa Kupája miatt egy héttel előbbre hozta a csapatbajnokság időpontját, már nem tudtuk eléggé felgyorsítani a fiúkat. Persze ez a formaidőzítésbeli gond nemcsak minket sújtott, s nem is ez volt az egyetlen problémánk. Az edző azt is elmondta, hogy az előzetes tervekkel ellentétben a sportkör vezetősége az egykori saját nevelésű birkózók egyikét sem tudta a leszerelés után visszahozni a anyaegyesületébe, Így hiába nyertek meg ifjúsági vonalon szinte minden csapatversenyt •— köztük az ifjúsági csapatbajnokságot is a DVSC és a Ferencváros előtt! —, a felnőttek között még erő- és rutinhiányban szenvedő ifik lelkesedése kevés volt a bennmaradás biztosításához. — Kudelász és Mészáros Gyula négy-négy győzelmet aratott. Sajnos, a többi idősebb versenyző várakozás alatt szerepelt. Így hiába birkóztak példás lelkesedéssel az ifjúsági bajnokságot nyert együttesből felkerült fiatalok — Szarka, Csordás, Szigeti, Bajusz, Rohonczy, Szűcs és Marek —, sorsunk megpecsételődött. Nincs más hátra, jövőre . meg kell próbálni a visszakerülést. Jocha Károly Megyei totócredmények 1. Vác—BVSC 1 2. KKFSE—Szekszárd 1 3. KSC—ÉGSZÖV 1 4. Pénzügyőr—Dunakeszi x 5. Gödöllő—Érd 1 6. D. Kőola j—Nagykőrös 1 7. Kistarcsa—Iklad x 8. Sülysáp—Göd 1 Nyilasi nem utazik A Bolívia elleni, november 30—i visszavágóra Tatán készülő magyar labdarúgó-válogatott keret már vasárnap délután elkezdte a munkát. Baróti Lajos 40 perces átmoz- gató edzést vezényelt, amelyről hőemelkedése miatt csak Kocsis István maradt távol. Hétfőn délelőtt már a teljes keret gyakorolt, összesen 17 játékos. Nyilasi ugyanis továbbra sincs teljesen rendben, nem is tartózkodik már az edzőtáborban, rá nem számít a szövetségi kapitány a Bolívia elleni második mérkőzésen. A délelőtti műsor másfél óráig tartott csoportos gyakorlatokkal, délután pedig erőnléti edzés szerepelt a programban. A 17 játékosból az utazó 16 labdarúgót csütörtökön jelöli ki a szövetségi kapitány. Egy telitalálat A totó 47. játékhetén egy fogadó ért el telitalálatot. Nyereménye 684 423 forint. A tizenhármasokra 206 200, a tizenkettesekre 5287, a tizenegyesekre 421, a tízesekre pedig 80 forintot fizetnek. Totóeredmények: X, 2, 1, 1, 1, X, X, 2, 2, X, X, X, X, 2. APRÓHIRDETÉSEK A Ceglédi Állami Tangazdaság sertésgondozó és rakodómunkásokat keres felvételre. Fizetés a kollektív szerződés szerint. Naponta egyszer melegétkezés. munkásszállás és munkaruha biztosítva, jelentkezni lehet a Cifrakerti Sertéstelep vezetői énél Cifrakert. __________ Fe lvételre keresünk előkészítési csoport- vezetői beosztásba: minimum 5 éves gyakorlattal rendelkező építész- vagy épület- gépész mérnököt. Műszaki előkészítési munkák végzésére építészmérnököt vagy technikust, épületgépész mérnököt vagy technikust. „Szövetkezeti Közös Vállalat 003 640” jeligére a kiadóba^ _________________■ A Pest megyei Fémipari Vállalat 4. sz. Szolgáltató és Javító Gyáregysége felvételt hirdet az alábbi munkakörökbe: villanyszerelő, festő-mázoló, asztalos. parkettázó, központifűtés-szerelő, vízvezeték-szerelő, a fenti szakmákhoz betanított és segédmunkás. Jelentkezés: a PEFÉM 4. sz. Szolgáltató és Javító Gyáregységénél Szentendre, Előd il. 2. ADASVETEL Dunaharasztiban 600 n.-öl szőlőstelek, megosztva is. társasház építésére is alkalmas, HÉV-hez, vízhez közel eladó. „Sürgős PmH. 004 128 jeligére a kiadóba. __________________ Cs aládi ház 250 négyszögöl telekkel eladó. Hévízgyörk. Béke u. 18. sz.__________________ Há z eladó 700 n.-öl kerttel. Maglód, Dózsa György u. 4. Cegléd, Vécsei utca 12. számú ház eladó. Azonnal beköltözhető. Lakható, félig kész kertes családi ház eladó. Nagykőrös, Tüzér u. 10. Érdeklődni 17 órától. _____________ Ir oda- vagy raktár- helyiségnek megfelelő 250 m2 alapterületű ház beköltözhetően, 200 n.-öl portával eladó. Cegléd, Kis utca 1. sz.__________________ Na gykőrös, Szolnoki út 110. sz. alatti ház eladó. Érdeklődni: Örkényi u. 11. sz. alatt du. 5 óra után. Megkímélt állapotban levő Fiat 500-as , eladó. Érdeklődni j telefonon: Bag 6. Eladó CU frsz. Wart- | burg 1000-es. Cegléd, 1 Bocskai utca 31. sz. I Eladó 300 n.-öl gyümölcsfás hobbitelek a Nagyközépútban. Érdeklődni: Cegléd, Hunyadi utca 15. Do- boséknál esti órákban. Eladó 1 db 5 éves vemhes szamár 6 hónapos fiával. Kecskéscsárda, juhászat. VEGYES Értesítjük vásárlóinkat. hogy a Gyömrői Ruhaipari Szövetkezet Gyömrő, Steinmetz kp. útja 69—71. sz. alatti nyíltárusítású kiskereskedelmi boltját 1977. november 29-től 1977. december 10-ig leltározás miatt zárva tartjuk. Nyitás: 1977. december 13-án (kedden) 8 órakor. Esküvőiruha-kölcsön- ző nyílt a Délinél, vadonatúj árukészlettel. vidékre Is. Budapest XII.. Greguss u. 6. sz _____________________ Fi gyelem! Az ATI nagykőrösi iskolája személygépkocsi- és motorkerékpár-vezető* tanfolyamot indít december 5-én Nagykőrösön. Képzés Skodán és Zsigulin igény sze- . rint. Jelentkezés, fel- * j világosítás a könyves* bolttal szemben az új* ságárusnál.____________ Me nyasszonyiruha- kölcsnnzés Nagykőrösi i Bolygó u. 4.