Pest Megyi Hírlap, 1977. november (21. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-18 / 271. szám

"xMűan 1977. NOVEMBER 18., PENTEK A királynő is kérte Johan Cruyff, aki 1978- ban kívánja befejezni ak­tív labdarúgó-pályafutását, — ekkor jár le a szerző­dése a Barcelonánál —, már 40 ezer levelet kapott hol­land labdarúgó-szurkolók­tól, akik kérik, hogy le­gyen ott Hollandia válo­gatottjában az argentínai világbajnokságon. Állító­lag maga Juliana király­nő is közöltette a futball- sztárral, hogy szívesen venné, ha a válogatott ren­delkezésére állna. 1988: Belgium? Belgiumnak szándékában áll kérni az 1988. évi nyári olimpiai játékok megrende­zését — jelentette be sajtó- tájékoztatón Raul Mollet, a Belga Olimpiai Bizottság el­nöke. A színhelyről egyéb­ként 1981-ben döntenek az esetleges pályázók között. Mollet azt is közölte, hogy Moszkvában az 1980. évi nyá­ri olimpiai játékokon Bel­gium 186 sportolóval képvi­selteti magát, s köztük 44 nő lesz. Iskolai vetélkedők Az Edzett ifjúságért — Szentendrén A mozgáshiány, a civilizációs ártalom elleni legjobb orvos­ság a rendszeres testedzés. Minél több résztvevőt bevonni a tö­megsportba, ez volt az ütóbbi esztendők legfontosabb feladata, s ezt szolgálja a májusban zászlót bontott Edzett ifjúságért mozgalom. Szentendre város eredményeit, feladatait így össze­gezi a jelentés. Szentendrén a nyitányt a május 7-i nagyszabású tö­megsportnap jelentette, mely Igen sok résztvevőt vonzott Különböző bemutatók, játékos vetélkedők tarkították a prog­ramot. A mozgalom a szep­temberi tanévkezdéskor újabb lendületet vett. A központi irányelvek alapján faliújsá­gokon, őrsi és rajfoglalkozá­sokon, iskolai órákon ismer­tették a mozgalom követel­ményeit. Ezek egy részét a testnevelési órákon, illetve a tömegsport-foglalkozásokon teljesíthetik a tanulók. Mindhárom általános is­KEZILABDA OSZTÁLYOZÓ Nagykőrösnek sikerült, a Cs. Autónak nem Már néhány hete befejező­dött a megyei kézilabda-baj­nokság. A szokásos szövetsé­gi napok azonban nem nép- telenek. Most összesítik a baj­nokságok eredményeit, készí­tik a táblázatokat. A megyei bajnokságon kívül összevont járási bajnokság zajlott há­rom csoportban. A budai, a váci, s a ceglédi járás volt ezeknek a gazdája. Novem­ber 29-én a rendező járások képviselői megbeszélést tar­tanak, értékelik az összevont viadalok tapasztalatait. Az összejövetelre a gödöllői já­rás is hivatalos. Ugyanezen a napon, délután 5 órakor tartják a megyei bajnokság­ban részt vett együttesek li­gaértekezletét, az 1977. évi küzdelemsorozat díjkiosztóját, évzáróját. Bár bajnoki szünet van, né­hány esemény most is moz­gósítja a kézilabdázókat. November 18—20 között rendezik az Országos Ifjúsági Kupa területi döntőjét. A megyénket képviselő Váci Forte leány-, valamint a Soly­már fiúcsapata a győri cso­portban vetélkedik. A középiskolások kupavia­dalát a leányoknál két cso­portban rendezték, s az első­ségért a Nagykőrösi Toldi DSK, valamint a Fóti Gyer­mekváros visszavágós ala­pon játszott. A három fiú- csoportgyíztes — Fóti Gyer­mekváros, Aszódi Gimná­zium, Nagykőrösi Toldi DSK — e hó végén Dunakeszin, a Vasutas-sportcsarnokban mér­kőzik a végső sorrend eldön­téséért. Kende György, a megyei szövetség elnöke elmondta, hogy a bajnoki holtidényben a XIII. kerületi, vala­mint a IV. kerületi szö­vetséggel közösen rendez­nek téli teremtornát a Vasas Fáy utcai új csar­nokában, illetve a Dunakeszi Vasutas sportcsarnokban. A megyei bajnokságok szo­kásos záróakkordja a győzte­sek osztályozója az NB II-be jutásért. A Csepel Autó női gárdája a tatai osztályozón csoportjában csupán máso­dik lett, s így nem tudta ki­vívni az előrelépést. A fér­fiaknál a Nagykőrösi Kinizsi képviselte megyénket. A Ki­nizsi csoportelső lett. s ezzel visszaverekedte magát az NB II-be. A Csepel Autó megyebaj­nok női gárdája a Siófoki Bányász elle­ni nyitó találkozón 22:20 (10:9) arányban maradt alul. Bár a következő két talál­kozót megnyerték a Pásztó (29:11), valamint a Győri Ma­gasépítők (14:12) ellenében, az első meccsen elszenvedett vereség miatt nem léphettek előre. Csoportjukból a Siófo­ki Bányász lesz a női NB II egyik újonca. Egyébként a férfiaknál és a nőknél 6—6 csoportban ve­télkedtek az együttesek, s az elsők szereztek jogot az NB II-be jutásra. R.L. Röpösök a KISZ Kupáért A röplabdázók hagyományos megyei KISZ Kupa viadalát, az idei versenyt Dunaharasz- tin rendezték, öt női és négy férficsapat vetélkedett. Hosszú idő után ismét ott volt a me­zőnyben a dabasi gimnázium fiúcsapata is, korábban csak leányegyüttesük szerepelt. A nőknél a győztesnek járó ser­leget a Dunavarsány junior csapata nyerte el, míg a fér­fiaknál Ráckeve végzett az élen. Uténpótlás EB Mint ismeretes, az UEFA végrehajtó bizottságának hatá­rozata szerint az 1978—1980. évi Európa-bajnokság döntőit Olaszország rendezi meg. Az EB sorsolására, a csoportbe­osztásra november 30-án kerül sor Rómában. Ugyanezen a na­pon készítik el az utánpótlás EB negyeddöntőjének a sorso­lását is. A legjobb nyolc közé Dánia (I. csoport), Olaszország (II.), Ausztria vagy NDK (III.), Bulgária (IV.), Anglia (V.), Csehszlovákia (VI.), Jugoszlá­via (VII.), és Magyarország (VIII.) került. Járási lubdurügás NAGYKÁTA Tápiószentmárton—Szentmárton- káta 5:1, Farmos—Tóalmás 1:1, Tá- piószecső—Tápióság 2:0, Tápió­bicske—Pánd 5:2. Tápiógyörgye— Zrínyi SE 4:1, Nagykáta—Tápió- szele 1:1, Újszilvás—Kóka 3:2. Az élmezőny: l. Tápiógyörgye 23, 2. Tápiószentmárton 20, 3. Tápiósze- cső 18 ponttal. kólában a szerda a tö­megsportnap, amikor is futóbajnokságok, kézilabda- és labdarúgó- mérkőzések, valamint nem versenyszerű játékos foglal­kozások alkotják a programot. Nem a látványos sportered­mények elérése a cél, hanem a rendszeres mozgásra szokta­tás, a testedzés igényének fel­keltése. a testkultúra méltó rangjának elismertetése. Az Edzett ifjúságért mozgalom nem kampányszerű, hanem folyamatos, rendszeres sze­replést kíván. Egyelőre még a kezdeti stádiumban van, sok apróbb változtatás, finomí­tás, szervezési egyszerűsítés szükséges. Minden iskolában rendsze­resen megtartják az úttörők Ügyesség, bátorság elnevezé­sű játékos vetélkedőjét, mely­nek győztes kisdobos, illetve, úttörő őrseit jutalomként Zánkára viszik táborozni. A gyermekek rendszeres mozgás­ra szoktatásának egyik kö­tetlen formáját, a reggeli tornát néhány alsótagozatos osztályban és napközis csoportban már bevezették, sőt, az óraközi testnevelés is kezd tért hódítani az isko­lákban. A tömegsport fejlesztése nem mehet a minőségi sport rovására, sóit ennek segítségé­vel kell gyarapítani az aktív, igazolt versenyzők táborát. A legtehetségesebb tanulókat to­vábbra is a sportszakkörök készítik fel a városi és a me­gyei versenyekre. A Kossuth Lajos Katonai Főiskola test- nevelési tanszéke a korábbi évekhez hasonlóan sportisko­la keretében gondoskodik a szakosztályok utánpótlásáról. Gondot jelent: kicsik a sportudvarok, ke­vés az iskolai tornaterem és a sportolásra alkalmas játszótér a városban. Bár megnyitotta kapuit az úttörő vízitelep, mégsem alakult ki igazi ifjú­sági vízisport-élet Szentend­rén. Egyelőre kilátástalannak látszik az is, hogy az iskolák szervezésében minden gyere­ket megtanítsanak úszni. Ez utóbbi problémák ellenére megállapítható: átgondolt, nagyszabású tervekkel, szép eredményekkel dicsekedhet­nek a város sportéletét irá­nyító szervek és személyek. Tompach Jakab sportfel­ügyelő hozzáfűzte: az Edzett ifjúságért mozgalomban mintegy 800 általános, 300 kö­zépiskolás tanuló és 1000 üze­mi dolgozó vesz részt, akik a város valamennyi pályáját használhatják. A városi sporttelepen naponta átlago­san 100—150 gyerek, illetve felnőtt részére tartanak atlé­tikai, labdarúgó, kézilabda ed­zést, vagy kerékpáros ügyes­ségi és KRESZ-versenyt. A testnevelési és sport­felügyelőség a városi KISZ-bizottsággal együtt 50 sportvezetőt képezett ki a háziversenyek lebo­nyolítására. Szükség is volt erre, hiszen a májusi rajttól októberig 80 alapfokú sportversenyt rendez­tek, mintegy 4000 résztvevő­vel. Rendszeresen csaknem kétezren tesznek eleget a mozgalom követelményeinek. Arról is tárgyalnak hogy rossz idő esetén az üzemek kultúrtermeit és az iskolák tornatermeit is a tömegsport­ban részt vevők rendelkezésére bocsátják. Egyébként az el­múlt tanévben a városi sport­pályákon összesen 1800 iskolás és 80 óvodáskorú gyermek sportol. A létesítmény-helyzethez kapcsolódik Haness Lászlómé, testnevelő, a Bajcsy-Zsilinsz- ky iskola igazgatóhelyette­sének véleménye. A BVM most épülő sportudvarát a tö­megsport, elsősorban az isko­lai versenyek rendezésére ve­szik igénybe. Az Edzett ifjú­ságért mozgalom nemcsak a szakemberek ügye, hanem bi­zonyos értelemben. össztársadalmi feladattá is vált. A május 7-i sportnap szerve­zésében például valamennyi pedagógus, sőt a szülői mun­kaközösség tagjai is részt vet­tek. Nem marad el a fővárosi segítség sem. A budapesti kék-fehérekkel teremtett kap­csolat révén az MTK-VM úszás- és evezős oktatást szervez a Margitszigeten a szentendrei fiatalok részére. A sportkör biztosítja az anya­gi feltételeket, még a gyere­kek útiköltségét is megtéríti. A tanulók körében nagy az érdeklődés, tömegesen jelent keznek e két soortág ábécéjé. nek elsajátítására. LABDARUGÓ VB-SELEJTEZOK Rekordbevétel Párizsban és Londonban A francia labdarúgó-váloga­tott is bejutott a labdarúgó VB 16-os döntőjébe a Bulgária el­len aratott 3:l-es győzelme ré­vén. A siker után valóságos kar­nevál volt szerda éjjel a fran­cia fővárosban. A boldog szur­kolók ünnepelték labdarúgó­válogatottjukat, a bolgárok el­leni eredményt, amely azt je­lentette: 1966 után ismét a vi­lágbajnoki döntőben szere­pelhetnek. Az 1 329 488 fran­kos rekordbevétel szép ráadás volt. Az angolok is rekordbevé­telhez jutottak — 440 ezer font — a londoni, Olaszország elleni VB-selejtezőn, amelyet a magyar Palotai vezetett. A szigetországi együttes az utób­bi évek legjobb játékát nyúj­totta, győzött is két góllal, mégis ez a 90 perc végső bú­csújuknak számít az argentí­nai VB-től. Jelenleg az ango­lok tíz ponttal vezetik a sort a nyolcpontos olaszok előtt Mindkét együttesnek egyaránt 15:4-es a gólkülönbsége, a fi­nálé az olaszok javára ígéri a sikert, hiszen hátralevő, Lu­xemburg elleni meccsükön ők az esélyesek, s jobb gólkü­lönbséggel bizonyára csoport­elsők lesznek. Az első csoportban is befe­jeződött a küzdelem. A Portu­gália—Ciprus találkozó 4:0-as portugál sikert hozott, de ez már nem veszélyeztette a len­gyelek elsőségét. A lengyelek egyébként elkészítették idei számvetésüket: 13 mérkőzésen szerepeltek, hat győzelem, két döntetlen és öt vereség a mér­legük. APRÓHIRDETÉSEK ALLAS A Ceglédi Állami Tan­gazdaság sertésgondo­zó és rakodómunká­sokat keres felvételre. Fizetés a kollektív szerződés szerint. Na­ponta egyszer meleg­étkezés, munkásszál­lás és munkaruha biztosítva. Jelentkezni lehet a Cifrakerti Sertéstelep vezetőjé­nél Cifrakert. _________ Fe lvételre keresünk előkészítési csoport- vezetői beosztásba: minimum 5 éves gya­korlattal rendelkező építész vagy épület- gépész mérnököt. Mű­szaki előkészítési munkák végzésére építészmérnököt vagy technikust, épületgé­pész mérnököt vagy technikust. „Szövet­kezeti Közös Vállalat 003 640’* jeligére a ki­adóba. Azonnali felvételre keresünk belső ellen­őrzési vezetőt és kész­áruraktár vezetőt. Mindkét munkakör­höz felsőfokú szak­mai végzettség és több éves gyakorlat szük­séges. Jelentkezés ön­életrajzzal a Gyü­mölcs- és Főzelékkon­zervgyár személyzeti osztályán Dunakeszi, Vasút u. 11,____________ A Pilis Nagyközségi Közös Tanács V. B. Szakigazgatási Szerve pályázatot hirdet ha­tósági műszaki ügyin­tézői állás' azonnali betöltésére. Fizetés a 15/1973. MüM. sz. ren­delet, illetve a szol­gálati idő figyelembe­véte lével. ______________ A Pilis Nagyközségi Közös Tanács V. B. Szakigazgatási Szerve pályázatot hirdet a Tanács Költségvetési Üzeménél üresedésben levő műszaki vezetői állás azonnali betöl­tésére. Fizetés a 16/1976. MüM. sz. ren­delet, illetve a szol­gálati idő figyelembe­v ételével._______________ A Központi Oktatási Intézmény felvételre keres takarítónőket, konyhai segédmun­kásokat. A munkakör betöltéséhez erkölcsi bizonyítvány szüksé­ges. Jelentkezés sze­mélyesen Bp. XIV., Ajtósi Dürer sor 19. sz. alatt a gondnok­ságom ________________V­A Pest megyei Men­tőszervezet 8 általános iskolai végzettséggel mentőápolókat vesz fel a ceglédi, dabasi, gödöllői, monori, nagykátai. ráckevei, szentendrei, sziget­halmi és váci mentő­állomásra, valamint gépkocsivezetőket — 2 éves gyakorlattal — a ceglédi, dabasi, gö­döllői, százhalombat­tai, szentendrei, szi­gethalmi és váci mentőállomásra. Korhatár: 20—40 kö­zött. Jelentkezni le­het a mentőállomáso­kon vagy a Pest me­gyei Mentőszervezet­nél (Budapest XIX., Kossuth Lajos utca 6. szám). Adás­vétel 800 négyszögöl szőlő a Budai úton eladó. Ep lilét, víz, villany van. Érdeklődni: Ceg­léd, Dessewffy utca 67. sz. Megkímélt fehér Re­nault 16 szgk. eladó. Cegléd X., Tömörké- nyi utca 20._____________ Ház eiladó 700 n.-öl kerttel. Maglód, Dó­zsa György u. 4. Cegléd, Vécsei utca 12. számú ház eladó. Azonnal __beköltözhető. Be költözhető össz­komfortos ház eladó, 700 n.-öl területtel. Táplószőlős, 713/1. Eladó Cegléd VIII. kér. Mizsei út 24. sz. ház, fele részben is. Érdeklődni a helyszí­nem__________________ El adó CU. írsz. Wart­burg 1000-es, Cegléd, Bocskai utca 31. sz.__ Zá rtkert eladó hosz- szúhátban. Érdeklőd­ni: Nagykőrös X., Szolnoki u. 6. Gáztűzhely eladó re- duktorral. Nagykőrös, Farkas u. III. lpcsh. I. em. 4. Kettő és fél szobás KISZ-lakás azonnal beköltözhetően eladó. Vác, Népek barátsága útja 37. II. emelet 2. Polski FIAT eladó. Vác, Mikszáth u. 4. ARO Raj GAZ eladó. Vác, Mikszáth utca 4. US rendszámú Skoda 1005 eladó. Telefon: Vác 10—441 (Í7 órától). FIAT 850-es sürgősen eladó. Vác, Somogyi Imre út 50. Eladó Illés féle tanya 1220 négyszögöl telek­kel, villany van. Nagy- kőrös I. járás, 20/a. Sürgősen eladó kom­fortos új ház. Nagy- kőrös, Csipvári 39.____ Na gykőrös, Kórház utcában fél ház eladó. Érdeklődni: Tormás utca 27. Zártkert eladó Nagy­kőrös, Temetőhegy­ben. Érdeklődni: Sal- lai 2. Gyógyvíz mellett, Jászszentandráson ví- kendház eladó. Varga Ferenc, 1028 Budapest, Vadalma 17. Eladó 2 szobás családi ház, mellékhelyisé­gekkel Nagykőrös, Tázerdei u. 5T. sz. alatt. Érdeklődni: 4. járás. Bokros dűlő 21. Strifler, Konzervgyár II. mögött. Vasárna­ponként IV., Bocskay u. 5. Szalai. Tízszer tizes családi ház főúton eladó. 2117 Isaszeg, Kossuth 129. Könczölné. Lakható, félig kész kertes családi ház el­adó. Nagykőrös, Tü­zér u. 10. Érdeklődni 17 órától. IT 850-es Fiat eladó. Nagykőrös, Jázmin u. 7. sz. Eladó Skoda Oktávia első sárvédők, új jobb és balos. Nagykőrös X. kér. Toldi u. 20. Iroda vagy raktár- helyiségnek megfelelő 250 m2 alapterületű ház beköltözhetően, 200 n.-öl portával el­adó. Cegléd, Kis utca 1. sz. Német juhászkölykök sporttársi áron kap­hatók. Az ősök Hun­gária győztes és mun­kavizsgás kutyák. Cím: Bokros István, 2200 Monor, Széchenyi u. 8. Egy négyéves heréit, sárga, hétszáz kilós magyar ló eladó. Mo­nor, Kazincy u. 19. Esküvőre legdivato­sabb vőlegény!, ko­szorúslányi ruhák kölcsönzése vidékre. Budapest VII., Akác­fa u. 27. Sződligeten 400 n.-öl ingatlan olcsón eladó. Hétvégi ház építésére alkalmas. Érdeklőd­ni: Viski Márton, 2624 Szokolya, Rá­kóczi út 7. Dunaújváros központ­jában levő kétszobás összkomfortos, tanácsi lakásomat váci ha­sonlóra vagy nagyobb­ra cserélném. Eszter­gomi Ernő, 2400 Duna­újváros, Gagarin tér 25. I. 2. Bútorozott szoba ki­adó. Nagykőrös, Ady 18. Horváth. Az Építőipari Gépe­sítő Vállalat 1978. I. 6- án induló toronydaru- és autódaru-kezelői tanfolyamot szervez. Jelentkezhet minden 8. általános iskolai végzettséggel rendel­kező férfi és nő, 18— 40 éves korhatárig. Az autódaru-kezelői kép­zésnél hivatásos gép- járművezetői jogosít­vány szükséges. Fel­vételnél a vidéki dol­gozók, érettségi vagy technikusi oklevéllel rendelkezők előnyben részesülnek. A tanfo­lyam ideje három hó­nap, mely időtartamra a vállalat munkabért fizet. A beiskolázás tárgyában érdeklőd­ni lehet a vállalat központjában. (Cím: Budapest XX. Sorok­sár, Marx Károly u. 255.) Eladó Nagykőrös, If­júság 2/a. ház beköl­tözhetően, ugyanott hálószoba-, konyha­bútor __________________ El adó 1000-es Wart­burg olcsó áron. Ceg­léd, Kozma Sándor utca 3. VIII. em elet 4. Zártkert eladó. Érdek­lődni: Nagykőrös, If­júság u. 13. 1/2. HIRDESSEN A PEST MEGYEI HÍRLAPBAN) Kocatartó kistermelők figyelmébe ajánljuk: előnyös feltételekkel továbbra is vásárolhat vemhes kocasüldőt az állatforgalmi és húsipari vállalatoktól. Kérjük, hogy rendelését mielőbb juttassa el felvásárlóinkhoz, kirendeltségeinkhez, ahol részletes felvilágosítással is szolgálnak. ALLATFORGALM! ÉS HÚSIPARI TRÖSZT _- ._ _ A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja Megjelenik - hétfő kivételével - naponta Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat m P tv T mFRVFI HP AD Vesztő: dr. Lőkös Zoltán. — Főszerkesztő-helyettes: Sági Agnes sr Felelős kiadó: Csollány Ferenc. - Szerkesztőség: 1951 Budapesi vili,. Somogyi Bélé u 8 • i-v * l»I tel I ti flIllLnr *951 Budapest vra- Blaha Lujza tér 3. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja. 343—100 és 142—220 - Szerkesztőségi titkárság 140—447-------------------------------------------------------M FIOXSZERKESZTOSÉGEINK: Ceglédi Hírlap, 2701 Cegléd, Kossuth tér l Pf 19 Telefon 11-400 - Gödöllő és Vidéke, 2100 Gödöllő Szabadság tér l Pf: 47 Tel.: 8196. ­------- . ------r—-----; Monor Js Vidéke, 2201 Monor. Kossuth u 78 Pf: 51. Tel 157 - Nagykőrösi Híradó, 2750 Nagykőrös. Hősök tere 7 Tel 398 Váci Napló, 260) Vác. Lenin u «5 Pf 32 Tel. 10-095 v Ía » ö Jr i rfOÄLaJ2!?y^,m<ia* .,Buda^est’ "" TerJ®szti: a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél a Posta hírlapüzleteiben a Posta Központi Hirtapírodénál, Budapesi v.. József nádor tér l Tel: 180-850. Postacím. 1800 Budapest. - Előfizetés] dű havonta 20 forint Index: 85064 HU ISSN 0133—0659

Next

/
Oldalképek
Tartalom