Pest Megyi Hírlap, 1977. november (21. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-16 / 269. szám
HÁZAT ÉPÍT A SZÖVETKEZET Lakást teremt, lakást kezel A világ sok táján már tekintélyes múlttal rendelkezik az a szövetkezési forma, amely hazánkban még csak gyermekéveit éli. A lakásszövetkezetekről van szó, amelyek közül a legelső — most, másfél évtizede — 1961- ben, Cegléden alakult. A lakás ugyanis a mai kor legfontosabb igénye. Különösen így van ez Pest megyében, ahol nemcsak a természetes, belső szaporulat nevel ki újabb és újabb lakásigénylőket, hanem az ország más tájairól évente idetelepedő ezrek is jelentkeznek: itt szeretnének lakni, lakás kellene... Az állam mindezt egyedül nem vállalhatja. Ma, de a jövőben méginkább szükség van a magánerőből történő építkezésekre. Ennek az egyik legfontosabb szervezeti formáját a lakásszövetkezetek jelenthetik. 30+24+5 A megyében jelenleg 59 szövetkezet működik. Közülük 30 fenntartó, 24 építő és fenntartó, valamint 5 garázsépítő. Gondoskodnak a házak és az ezekhez tartozó létesítmények rendeltetésszerű használatáról, kezeléséről, karbantartásáról, felújításáról, de alapszabályban rögzített cél az is, hogy formálják, vagy alakítsák ki a tagok szocialista együttélésének szabályait. A megyében sok kicsi és valljuk be: gyengén gazdálkodó fenntartó szövetkezet működik és működött A tennivalók között első helyen kell megemlíteni az egyesülések gondolatát. Az elaprózódást okozó, „egy épület — egy szövetkezet” elvén már túl vannak, az új jelszó: „egy város — egy szövetkezet”. Ez látszik a jövő útjának, hiszen a számítások is bizonyítják: az anyagi és szellemi erők koncentrálásával optimális nagyságrend érhető el. A jelem- leg folyó nagy átszervezések a megye szinte valamennyi jelentős települését érintik, s az egyesülések után kialakulnak az új: 500—1000 lakást tömörítő fenntartó szövetkezetek. Ezeket az apparátusokat a tervek szerint már minden szempontból hozzáértő — és függetlenített! — szakemberek irányítják majd, az elnök, a műszaki vezető, a főkönyvelő és a gondnok mellett saját karbantartó gárda gondoskodik a hibák elhárításáról. Az üzemeltetési költségek így valamelyest emelkedhetnek, ám ez feltétlenül megéri majd akkor, amikor a lakók érzik a „jó gazda” hozzáértő munkájának kedvező eredményeit. A fenntartó szövetkezetekről szólva még egy nagyon fontos gondolat. Néhány szövetkezetnél végre ‘ új vonásként jelentkezett a közösségi élet iránti igény. Elsősorban a százhalombattaiakat, a szentendreieket és a gödöllőie- ket illeti dicséret. Ök azok, akik a kulturális és a sportélet beindításával, előadások, tanfolyamok szervezésével, klubok, barkács- műhelyek kialakításával megkezdték az elzárkózó „lakótársak” közösséggé szervezését. VÁRVA VÁRT OTTHON Elevenebb az élet a lakásépítő szövetkezetekben, s ez érthető is. Hiszen ők még nincsenek „birtokon belül”, itt még nap mint nap meg kell küzdeni a jelentkező gondokkal. Hol az építőanyag késik, hol az építő, most elfogyott a pénz, most meg nem kapható fürdőkád — ki ne !s- merné azt a felfokozott, lázas állapotot, amíg elkészül a várva várt otthon? Az építőszövetkezetek gyors ütemű elterjedése a 15 éves lakásfejlesztési program meghirdetésének köszönhető. Elsőként, 1971-ben, Dunakeszin alakult Pest megyében lakásépítő szövetkezet; utána gyorsan terjedt ez a szövetkezési forma. Nemcsak a lakásépítési programban való részvétel hívta életre ezeket, hanem egyfajta kísérleti szerep is, az tudniillik, hogy milyen szervezeti formában kapcsolható össze az építés, fenntartás és a lakásokkal összefüggő szolgáltatások rendszere. A vizsga jól sikerült: a kísérlet bevált. A szövetkezetek 1976 végéig 824 lakást építettek fel, 843 újabb lakás építése pedig azóta tart. A megyében jelenleg 24 lakásépítő és -fenntartó szövetkezet dolgozik. Az országban felépült szövetkezeti lakások mintegy 10 százalékát a Pest megyei szövetkezetek építették, azok, amelyek évente mintegy 140 millió forint kivitelezési költségben hoznak döntést. Az általuk épített lakások színvonala a közepesnél jobbnak mondható. További pozitívum: a szövetkezeti lakások mintegy 20 százalékkal olcsóbbak, mint az egyéb szervezésben épült társaik. Az építési terveket többségében közületek végzik. Időnként egyéni tervezők is közreműködnek. A bonyolítói tevékenységnek eddig csak egyharmadát látta el a SZÖVTERV, a többit házilag vagy idegen beruházók köz- beiktatásával végzik. Hasonló a helyzet a kivitelezésnél is, amelyet — elvben legalábbis — a szövetkezeti építőiparnak kellene végeznie. Ez azonban csak az esetek 20—25 százalékában valósul meg. Nehezíti a kivitelezést, hogy egyes vállalatok menet közben bontják fel a szerződéseket, ilyenkor aztán utódot találni úgyszólván lehetetlen. FELADATOK ÖT ÉVRE 1977 végéig 1028 lakást építettek a szövetkezetek. Ám az élet nem áll meg, a munka folytatódik: az ötödik ötéves terv nem kevés feladatot ró a megyei építőkre. A jövő, a távlati fejlesztés a gondok ellenére is biztosítottnak látszik. Azonban mindenképpen jobban kell szorgalmazni az üzemi vagy a termelőszövetkezeti háttérrel rendelkező építkezések szervezését. Ugyanakkor le kell vonni azt a tanulságot, hogy a nagy, több száz lakásos építkezések csak akkor indulhatnak meg, ha azokhoz minden feltétel adott: teljes az összhang a megrendelő, a tervező, a beruházó és a kivitelező között. Néhány szó a garázsépítőkről is. Jelenleg öt ilyen típusú szövetkezet működik. Munkájuk, a motorizáció rohamos emelkedését figyelve, biztosítottnak látszik. Elsősorban a telepszerű lakásépítkezések mellett fejthetik ki tevékenységüket a sorgarázs típusú létesítményekkel. A lakásszövetkezetek további munkáját alapvetően a lakásszövetkezeti törvényerejű rendelet határozza meg. 1978 júniusáig új alapszabály, új működési és szervezeti szabályzat születik. E dokumentumok — bízvást remélhetjük — jelentős mértékben hozzájárulnak a megyei lakásépítési tervek mennyiségileg és minőségileg maradéktalan kielégítéséhez. Másodállás vagy főállás? Mekkora legyen az optimális lakásszövetkezet? — nem kis kérdés. Hiszen, ha túl kevesen vannak, általában magasak a közös költségek, ha túl sokan, akkor pedig félő, hogy egy áttekinthetetlen intézmény bürokratikus csatornáiban vész el az ember. Az utóbbi években a megye több szövetkezetében érezhető volt az optimálistól eltérő nagyság okozta feszültség. Ezért új útra léptek, amelynek jellemzőjéül, az utóbbi esztendőket hívhatnánk akár az „egyesülések korszakának” is. Az általános tapasztalat szerint ideálisnak mondható az a lakásszövetkezet, amely 500— 1000 lakást fog össze. Ezt az apparátust három-négy függetlenített ember irányítani tudja, s öthat fős karbantartó személyzet elvégezheti a kisebb-nagyobb javításokat. Fontos a függetlenített igazgatóság és ebben a kérdésben nem jó, ha a tagok garasoskodnak. Ugyanis társadalmi munkában, másodállásban senkitől sem várható el, hogy munkanapjának legnagyobb részében mások ügyeit-bajait intézze. Lehet, hogy a közös költséget valamelyest megemeli az igazgatóság fizetése, de ez mindenképpen megtérül akkor, amikor néhány ember éveken át tartó, szakértő munkájának eredményéül a lakásszövetkezet pozitív mérleget mutat. Az egyesülés, a „nagyméretű” szövetkezés útjára léptek tehát a kisebb, 10—20—50 tagú szövetkezetek. Ez a folyamat várhatóan 1980-ban lezárul, s így Cegléden 765, Gödöllőn 851, Nagykőrösön 535, Szentendrén 165 és Vácott 1424 lakás alkot majd közösséget, egyesült lakásszövetkezetet Közösségek, közösségek... „Száz dühös ember” történetét szeretném elmesélni. Illetve azt: hogyan lesz száz jó barátból, egymást lelkesen, éveken át mindenben segítő közösségből gyűlölködő száz dühös ember. Amikor egy lakásszövetkezet megszületik, általában mindenki lelkes. Lendületük, energiájuk az, ami az olykor hosszú éveken át tartó építkezés ezernyi buktatóján átsegíti a csöppnyi kis társaságot. Igazgatóságot választanak maguk közül, akik társadalmi munkában intézik o közösség ügyeit, tőlük telhető legjobb tudásuk szerint. Nemcsak az országban, a megyében is ezerszámra találhatunk ilyen közösségeket — ismerős hát e történet. Amikor azonban a „száz dühös emberről” beszélek, elsősorban egy váci lakásszövetkezetre gondolok, onnan származik a história. A száz ember egykor még mosolygott, egykor szerették egymást. Csodálatos, kétszintes lakátokról álmodtak, amely 78 négyzetméteres lesz, élőkért tartozik hozzá, s az egész mindössze 310 ezer forintba kerül. Minden így is történt. S ebben, hogy az álom valóra vált, legtöbbet a szövetkezet elnöke vállalt, aki oly jól gazdálkodott a közösség pénzével, hogy amikor elkészültek a lakások, még 400 ezer forint megtakarítást is produkáltak. S ez a 400 ezer forint lett a veszte... A boldog lakástulajdonosok a beköltözés másnapján ugyanis tanakodni kezdtek. „Ha van 400, miért nincs 500 vagy 600 ezer forint megtakarítás?” Ketten-hár- man járták a telepet, két-három ember pletykált, suttogott, de ez elég volt, hogy sárba rántson egy makulátlan embert. A szövetkezet takarékos elnöke pechére, pontosan azokban a hetekben cserélte Trabantját Wartburgra, megvolt tehát az ok, amiért gyanúsíthatták. Mondani senki nem mondott semmit, nyilvános vád egy szó sem hangzott el, csak éppen az élet vált elviselhetetlenné annak az embernek, aki most, annyi évi fáradozás, kínlódás után menni kényszerül. Szomorú, de nem egyedülálló ez az eset. A lakásszövetkezeteket összetartó erő, mihelyst befejeződik az építkezés, semmivé válik — ez általános jelenség —, s még jó, ha csak száz közömbös és nem dühös ember néz egymásra. Holott mennyi minden közös tennivaló akadna a kulcsátadás után is! Hiszen a lakásszövetkezetek lehetnének azok, akik megküzdhetnének a lakótelepek elidegenítő hatásával, akik formálhatnák, kialakíthatnák a közösségeket, akik barkácsműhelyt, ifjúsági klubot vagy akár hobby- kertet is létesítve, ösztönözhetnék, ápolhatnák a kapcsolatokat. MÉSZÖV - SZÖVTERV Lassan vastagodó aktacsomó vándorol ezekben a hetekben a budai Vár és a Keleti pályaudvar között. Formája és tartalma az úton állandóan változik: bekezdések cserélnek helyet, fejezetek tűnnek el, hogy aztán átalakulva ismét életre keljenek. Ám ne higgye senki, hogy mindez csupán a „Hivatal” fölösleges aktatermelése. Szó sincs róla ! Az ominózus akta ugyanis egy nagy jelentőségű megállapodás alakuló változata, amely a MÉSZÖV és a SZÖVTERV Pest megyei irodája között utazgatva nyeri el végleges formáját. A viták, tanácskozások során kialakuló együttműködési megállapodástól sokat várnak a lakásszövetkezetek. Az 1980-as évekig, vagyis az ötéves tervidőszak végéig a Pest megyei építők mintegy 10—15 ezer négyzetméter kereskedelmi létesítmény, 1000 lakás és öt vagy hat takarékszövetkezeti üzletház felépítését vállalták. A tervezői, a lebonyolítói, kivitelezői feladatok eddig túl 'sok kézben voltak. A SZÖVTERV és a lakásépítő szövetkezetek közötti megállapodás új helyzetet teremt. A tervezéstől kezdve a beruházások előkészítésén át, az összes adminisztráció rendezéséig, a kiviteli tervek elkészítését, a műszaki ellenőrzést, s végül a műszaki átadási eljárást is a SZÖVTERV vállalja. Remélhetően a megállapodás hamarosan végleges formát ölt, s rövidesen megkezdődhet az érdemi munka. Karbantartás öt városban Bizony, nem könnyű a helyzete a lakásfenntartó szövetkezetek vezetőinek. Állandó csatában állnak a lakókkal, akik egyrészt igyekeznek a közös költségből — ahol csak lehet — lefaragni, másrészt viszont maximális kényelmet, maximális szolgáltatást várnak. De miből? — kérdezhetik és kérdezik is az olykor parázs hangulatú közgyűléseken a meggyötört elnökök, hiszen a „nincs”-ből ők sem teremthetnek elő szerelőt, aki megjavítja a csöpögő csapokat, aki megigazítja a bojlert, kicseréli a parkettát Nemcsak a pénztelenség állítja nehéz helyzet elé a szövetkezetek vezetőit, hanem az is, hogy ezek a zömében kis értékű munkák nem vonzzák az iparosokat Ezeken a gondokon segíthet az önálló karbantartó hálózat megteremtése; ez most a szövetkezetek előtt álló egyik legfőbb feladat. A 30 lakásfenntartó szövetkezethez tartozó 4077) lakás döntő hányada — 75 százaléka — a megye öt nagy városában van. Százhalombattán, Cegléden, Vácott, Gödöllőn és Nagykőrösön 3123 szövetkezeti lakást kezelnek a fenntartók. Az épületek 95 százaléka még nem érte meg a tizedik életévét, 4 százaléka 10—15 éves, s mindössze a fennmaradó egy százalék jelenti a 15 évnél régebbi épületeket. Vagyis egyelőre csak kisjavításokat kérnek a lakók: zárcserét, csapjavítást, izzó- vagy biztosítékcserét, stb. Az épületek azonban öregednek, s velük öregszik, kopik a beépített anyag is. A fentiekből következik, hogy az önálló karbantartó részleg felállítása elsősorban az említett öt nagyvárosban indokolt. A fejlesztést két irányban kell megvalósítani. Egyrészt: ahol van, ott a meglevő szervezeti egységre építve kell bővíteni a szolgáltatást. Százhalombattán például ez a megoldás jelenti a jövőt. Másutt meg kell teremteni a karbantartó üzemeket. Ez a feladat vár például a ceglédi Rákóczi lakásszövetkezetre is. A felújítási alap 10 százalékából kell létrehozniuk a következő években a karbantartás tárgyi feltételeit. A Vác Deákvári szövetkezetnél már előrébb vannak: a szükséges helyiségek egy része a karbantartók rendelkezésére áll. Gödöllőn nincsenek még helyiségek, s a hét felvonó javítása sincs a mai napig megnyugtatóan megoldva. Nagykőrösön 1979-ben fejeződik be az egyesülés, s csak akkor kezdhetnek a javító-szerelő részleg megszervezéséhez. Ez tehát a helyzet jelenleg az öt városban. Bizonyára sokat lendít majd az ügyön az a két és félmillió forint, amit a Pest megyei Tanács szavazott meg a lakásszövetkezetek szolgáltatásának fejlesztésére. Ahány ház — annyi szokás KÉRDŐJELEK A KIVITELEZÉS KÖRÜL Ember legyen a talpán, aki egyszer megírja majd a lakásépítő szövetkezetek történetének legújabb fejezeteit. Annyiféle címmel, tervezővel, megrendelővel, kivitelezővel fog találkozni e rövid néhány év során, hogy mire mindezeket rendbe szedi, biztosan megőszül. Nézzük csak meg például, ki mindenki építi majd az ötödik ötéves tervben még elkészülő közel ezer lakást? Állami, tanácsi vállalatok épp úgy találhatók közöttük, mint építőipari szövetkezetek, termelőszövetkezetek, kisiparosok. S még ez a sokfelől összeszedett társaság sem elég — erről tanúskodnak a következő számok: a házilagos kivitelezés aránya az összépítkezésekből 23,2 százalék, kivitelező pedig egyáltalán nincs biztosítva az építkezések 14 és fél százalékánál. Miért van ez így? A kérdésre adott válaszok mindig a szűkös kapacitások emlegetésével kezdődnek. Pedig vannak más bajok is. Nemegyszer adminisztratív okok késleltetik a munkát. Harcban állnak az QTP-vel, aki generálkivitelező nélkül kölcsönszerződést általában nem köt. Kivitelezőt pedig mind kevesebbet találni, tekintve, hogy a lakásépítés maximált áras, így a kivitelezők számára kevésbé előnyös. Aztán: folynak a perek is, amelyek még jobban megrontják a viszonyt építő és építtető között. Van tehát tennivaló, javítani való bőven. A jelenlegi kivitelezői kapacitáshiány és az ebből fakadó kivitelezői magatartás mindenképpen rugalmasabb, egyszerűbb, gyorsabb finanszírozási módszereket kíván. Indokolná ezt az is, hogy nem egyedi építkezésekről van szó, hanem közü- letnek minősített lakásszövetkezeti szervezetről. Ha az építési költség, mint a hitel alapja, kivitelezőtől és kivitelezési formától függetlenül lenne megállapítva, akkor a szövetkezeti lakásépítés egyik legnagyobb gondja rendeződne, s a folyamatos finanszírozás helyreállíthatná a lakásszövetkezetek bizony alaposan megingott építtetői tekintélyét és hitelét. « I
