Pest Megyi Hírlap, 1977. november (21. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-16 / 269. szám

HÁZAT ÉPÍT A SZÖVETKEZET Lakást teremt, lakást kezel A világ sok táján már tekin­télyes múlttal rendelkezik az a szövetkezési forma, amely ha­zánkban még csak gyermekéveit éli. A lakásszövetkezetekről van szó, amelyek közül a legelső — most, másfél évtizede — 1961- ben, Cegléden alakult. A lakás ugyanis a mai kor leg­fontosabb igénye. Különösen így van ez Pest megyében, ahol nemcsak a természetes, belső sza­porulat nevel ki újabb és újabb lakásigénylőket, hanem az ország más tájairól évente idetelepedő ezrek is jelentkeznek: itt szeret­nének lakni, lakás kellene... Az állam mindezt egyedül nem vállalhatja. Ma, de a jövőben méginkább szükség van a ma­gánerőből történő építkezésekre. Ennek az egyik legfontosabb szervezeti formáját a lakásszö­vetkezetek jelenthetik. 30+24+5 A megyében jelenleg 59 szövet­kezet működik. Közülük 30 fenn­tartó, 24 építő és fenntartó, va­lamint 5 garázsépítő. Gondoskodnak a házak és az ezekhez tartozó létesítmények rendeltetésszerű használatáról, kezeléséről, karbantartásáról, fel­újításáról, de alapszabályban rög­zített cél az is, hogy formálják, vagy alakítsák ki a tagok szocia­lista együttélésének szabályait. A megyében sok kicsi és vall­juk be: gyengén gazdálkodó fenn­tartó szövetkezet működik és mű­ködött A tennivalók között első he­lyen kell megemlíteni az egyesü­lések gondolatát. Az elaprózódást okozó, „egy épület — egy szövet­kezet” elvén már túl vannak, az új jelszó: „egy város — egy szö­vetkezet”. Ez látszik a jövő útjá­nak, hiszen a számítások is bizo­nyítják: az anyagi és szellemi erők koncentrálásával optimális nagyságrend érhető el. A jelem- leg folyó nagy átszervezések a megye szinte valamennyi jelen­tős települését érintik, s az egye­sülések után kialakulnak az új: 500—1000 lakást tömörítő fenn­tartó szövetkezetek. Ezeket az apparátusokat a ter­vek szerint már minden szem­pontból hozzáértő — és függet­lenített! — szakemberek irányít­ják majd, az elnök, a műszaki vezető, a főkönyvelő és a gond­nok mellett saját karbantartó gárda gondoskodik a hibák el­hárításáról. Az üzemeltetési költ­ségek így valamelyest emelked­hetnek, ám ez feltétlenül megéri majd akkor, amikor a lakók ér­zik a „jó gazda” hozzáértő mun­kájának kedvező eredményeit. A fenntartó szövetkezetekről szólva még egy nagyon fontos gondolat. Néhány szövetkezetnél végre ‘ új vonásként jelentkezett a közösségi élet iránti igény. El­sősorban a százhalombattaiakat, a szentendreieket és a gödöllőie- ket illeti dicséret. Ök azok, akik a kulturális és a sportélet bein­dításával, előadások, tanfolyamok szervezésével, klubok, barkács- műhelyek kialakításával meg­kezdték az elzárkózó „lakótár­sak” közösséggé szervezését. VÁRVA VÁRT OTTHON Elevenebb az élet a lakásépí­tő szövetkezetekben, s ez érthe­tő is. Hiszen ők még nincsenek „birtokon belül”, itt még nap mint nap meg kell küzdeni a je­lentkező gondokkal. Hol az épí­tőanyag késik, hol az építő, most elfogyott a pénz, most meg nem kapható fürdőkád — ki ne !s- merné azt a felfokozott, lázas ál­lapotot, amíg elkészül a várva várt otthon? Az építőszövetkezetek gyors ütemű elterjedése a 15 éves la­kásfejlesztési program meghirde­tésének köszönhető. Elsőként, 1971-ben, Dunakeszin alakult Pest megyében lakásépítő szövet­kezet; utána gyorsan terjedt ez a szövetkezési forma. Nemcsak a lakásépítési programban való részvétel hívta életre ezeket, hanem egyfajta kísérleti szerep is, az tudniillik, hogy milyen szervezeti formában kapcsolható össze az építés, fenntartás és a lakásokkal összefüggő szolgálta­tások rendszere. A vizsga jól si­került: a kísérlet bevált. A szö­vetkezetek 1976 végéig 824 lakást építettek fel, 843 újabb lakás épí­tése pedig azóta tart. A megyében jelenleg 24 lakás­építő és -fenntartó szövetkezet dolgozik. Az országban felépült szövetkezeti lakások mintegy 10 százalékát a Pest megyei szövet­kezetek építették, azok, amelyek évente mintegy 140 millió forint kivitelezési költségben hoznak döntést. Az általuk épített lakások színvonala a közepesnél jobbnak mondható. További pozitívum: a szövetkezeti lakások mintegy 20 százalékkal olcsóbbak, mint az egyéb szervezésben épült társaik. Az építési terveket többségé­ben közületek végzik. Időnként egyéni tervezők is közreműköd­nek. A bonyolítói tevékenység­nek eddig csak egyharmadát lát­ta el a SZÖVTERV, a többit há­zilag vagy idegen beruházók köz- beiktatásával végzik. Hasonló a helyzet a kivitelezésnél is, ame­lyet — elvben legalábbis — a szövetkezeti építőiparnak kellene végeznie. Ez azonban csak az esetek 20—25 százalékában való­sul meg. Nehezíti a kivitelezést, hogy egyes vállalatok menet köz­ben bontják fel a szerződéseket, ilyenkor aztán utódot találni úgy­szólván lehetetlen. FELADATOK ÖT ÉVRE 1977 végéig 1028 lakást építet­tek a szövetkezetek. Ám az élet nem áll meg, a munka folytató­dik: az ötödik ötéves terv nem kevés feladatot ró a megyei épí­tőkre. A jövő, a távlati fejlesztés a gondok ellenére is biztosított­nak látszik. Azonban mindenkép­pen jobban kell szorgalmazni az üzemi vagy a termelőszövetkezeti háttérrel rendelkező építkezések szervezését. Ugyanakkor le kell vonni azt a tanulságot, hogy a nagy, több száz lakásos építkezé­sek csak akkor indulhatnak meg, ha azokhoz minden feltétel adott: teljes az összhang a megrendelő, a tervező, a beruházó és a ki­vitelező között. Néhány szó a garázsépítőkről is. Jelenleg öt ilyen típusú szö­vetkezet működik. Munkájuk, a motorizáció rohamos emelkedé­sét figyelve, biztosítottnak látszik. Elsősorban a telepszerű lakásépít­kezések mellett fejthetik ki tevé­kenységüket a sorgarázs típusú létesítményekkel. A lakásszövetkezetek további munkáját alapvetően a lakásszö­vetkezeti törvényerejű rendelet határozza meg. 1978 júniusáig új alapszabály, új működési és szer­vezeti szabályzat születik. E do­kumentumok — bízvást remél­hetjük — jelentős mértékben hozzájárulnak a megyei lakásépí­tési tervek mennyiségileg és mi­nőségileg maradéktalan kielégíté­séhez. Másodállás vagy főállás? Mekkora legyen az optimális lakásszövetkezet? — nem kis kér­dés. Hiszen, ha túl kevesen van­nak, általában magasak a közös költségek, ha túl sokan, ak­kor pedig félő, hogy egy áttekint­hetetlen intézmény bürokratikus csatornáiban vész el az ember. Az utóbbi években a megye több szövetkezetében érezhető volt az optimálistól eltérő nagy­ság okozta feszültség. Ezért új út­ra léptek, amelynek jellemzőjéül, az utóbbi esztendőket hívhatnánk akár az „egyesülések korszaká­nak” is. Az általános tapasztalat szerint ideálisnak mondható az a lakásszövetkezet, amely 500— 1000 lakást fog össze. Ezt az ap­parátust három-négy függetlení­tett ember irányítani tudja, s öt­hat fős karbantartó személyzet elvégezheti a kisebb-nagyobb ja­vításokat. Fontos a függetlení­tett igazgatóság és ebben a kér­désben nem jó, ha a tagok gara­soskodnak. Ugyanis társadalmi munkában, másodállásban senki­től sem várható el, hogy munka­napjának legnagyobb részében mások ügyeit-bajait intézze. Le­het, hogy a közös költséget vala­melyest megemeli az igazgatóság fizetése, de ez mindenképpen megtérül akkor, amikor néhány ember éveken át tartó, szakértő munkájának eredményéül a la­kásszövetkezet pozitív mérleget mutat. Az egyesülés, a „nagyméretű” szövetkezés útjára léptek tehát a kisebb, 10—20—50 tagú szövetke­zetek. Ez a folyamat várhatóan 1980-ban lezárul, s így Cegléden 765, Gödöllőn 851, Nagykőrösön 535, Szentendrén 165 és Vácott 1424 lakás alkot majd közössé­get, egyesült lakásszövetkezetet Közösségek, közösségek... „Száz dühös ember” történetét szeretném elmesélni. Illetve azt: hogyan lesz száz jó barátból, egy­mást lelkesen, éveken át minden­ben segítő közösségből gyűlölkö­dő száz dühös ember. Amikor egy lakásszövetkezet megszületik, általában mindenki lelkes. Lendületük, energiájuk az, ami az olykor hosszú éveken át tartó építkezés ezernyi buktató­ján átsegíti a csöppnyi kis társa­ságot. Igazgatóságot választanak maguk közül, akik társadalmi munkában intézik o közösség ügyeit, tőlük telhető legjobb tu­dásuk szerint. Nemcsak az or­szágban, a megyében is ezer­számra találhatunk ilyen közös­ségeket — ismerős hát e történet. Amikor azonban a „száz dühös emberről” beszélek, elsősorban egy váci lakásszövetkezetre gon­dolok, onnan származik a histó­ria. A száz ember egykor még mo­solygott, egykor szerették egy­mást. Csodálatos, kétszintes laká­tokról álmodtak, amely 78 négy­zetméteres lesz, élőkért tartozik hozzá, s az egész mindössze 310 ezer forintba kerül. Minden így is történt. S ebben, hogy az álom valóra vált, legtöbbet a szövet­kezet elnöke vállalt, aki oly jól gazdálkodott a közösség pénzé­vel, hogy amikor elkészültek a lakások, még 400 ezer forint meg­takarítást is produkáltak. S ez a 400 ezer forint lett a veszte... A boldog lakástulajdonosok a beköltözés másnapján ugyanis ta­nakodni kezdtek. „Ha van 400, miért nincs 500 vagy 600 ezer fo­rint megtakarítás?” Ketten-hár- man járták a telepet, két-három ember pletykált, suttogott, de ez elég volt, hogy sárba rántson egy makulátlan embert. A szövetke­zet takarékos elnöke pechére, pontosan azokban a hetekben cse­rélte Trabantját Wartburgra, megvolt tehát az ok, amiért gya­núsíthatták. Mondani senki nem mondott semmit, nyilvános vád egy szó sem hangzott el, csak ép­pen az élet vált elviselhetetlenné annak az embernek, aki most, annyi évi fáradozás, kínlódás után menni kényszerül. Szomorú, de nem egyedülálló ez az eset. A lakásszövetkezete­ket összetartó erő, mihelyst befe­jeződik az építkezés, semmivé vá­lik — ez általános jelenség —, s még jó, ha csak száz közömbös és nem dühös ember néz egy­másra. Holott mennyi minden kö­zös tennivaló akadna a kulcsát­adás után is! Hiszen a lakásszö­vetkezetek lehetnének azok, akik megküzdhetnének a lakótelepek elidegenítő hatásával, akik for­málhatnák, kialakíthatnák a kö­zösségeket, akik barkácsműhelyt, ifjúsági klubot vagy akár hobby- kertet is létesítve, ösztönözhetnék, ápolhatnák a kapcsolatokat. MÉSZÖV - SZÖVTERV Lassan vastagodó aktacsomó vándorol ezekben a hetekben a budai Vár és a Keleti pályaudvar között. Formája és tartalma az úton állandóan változik: bekez­dések cserélnek helyet, fejezetek tűnnek el, hogy aztán átalakul­va ismét életre keljenek. Ám ne higgye senki, hogy mindez csupán a „Hivatal” fölös­leges aktatermelése. Szó sincs ró­la ! Az ominózus akta ugyanis egy nagy jelentőségű megállapodás alakuló változata, amely a MÉ­SZÖV és a SZÖVTERV Pest me­gyei irodája között utazgatva nyeri el végleges formáját. A viták, tanácskozások során kiala­kuló együttműködési megállapo­dástól sokat várnak a lakásszö­vetkezetek. Az 1980-as évekig, vagyis az ötéves tervidőszak végéig a Pest megyei építők mintegy 10—15 ezer négyzetméter kereskedelmi létesítmény, 1000 lakás és öt vagy hat takarékszövetkezeti üzletház felépítését vállalták. A tervezői, a lebonyolítói, kivitelezői feladatok eddig túl 'sok kézben voltak. A SZÖVTERV és a lakásépítő szövetkezetek közötti megállapo­dás új helyzetet teremt. A terve­zéstől kezdve a beruházások elő­készítésén át, az összes admi­nisztráció rendezéséig, a kiviteli tervek elkészítését, a műszaki el­lenőrzést, s végül a műszaki át­adási eljárást is a SZÖVTERV vállalja. Remélhetően a megálla­podás hamarosan végleges formát ölt, s rövidesen megkezdődhet az érdemi munka. Karbantartás öt városban Bizony, nem könnyű a helyzete a lakásfenntartó szövetkezetek vezetőinek. Állandó csatában áll­nak a lakókkal, akik egyrészt igyekeznek a közös költségből — ahol csak lehet — lefaragni, másrészt viszont maximális ké­nyelmet, maximális szolgáltatást várnak. De miből? — kérdezhe­tik és kérdezik is az olykor pa­rázs hangulatú közgyűléseken a meggyötört elnökök, hiszen a „nincs”-ből ők sem teremthetnek elő szerelőt, aki megjavítja a csöpögő csapokat, aki megigazít­ja a bojlert, kicseréli a parket­tát Nemcsak a pénztelenség ál­lítja nehéz helyzet elé a szö­vetkezetek vezetőit, hanem az is, hogy ezek a zömében kis értékű munkák nem vonzzák az iparosokat Ezeken a gondokon segíthet az önálló karbantartó hálózat meg­teremtése; ez most a szövetkeze­tek előtt álló egyik legfőbb fel­adat. A 30 lakásfenntartó szövetke­zethez tartozó 4077) lakás döntő hányada — 75 százaléka — a me­gye öt nagy városában van. Száz­halombattán, Cegléden, Vácott, Gödöllőn és Nagykőrösön 3123 szövetkezeti lakást kezelnek a fenntartók. Az épületek 95 százaléka még nem érte meg a tizedik életévét, 4 százaléka 10—15 éves, s mindössze a fennma­radó egy százalék jelenti a 15 évnél régebbi épületeket. Vagyis egyelőre csak kisjavításo­kat kérnek a lakók: zárcserét, csapjavítást, izzó- vagy biztosí­tékcserét, stb. Az épületek azon­ban öregednek, s velük öregszik, kopik a beépített anyag is. A fentiekből következik, hogy az önálló karbantartó részleg fel­állítása elsősorban az említett öt nagyvárosban indokolt. A fejlesz­tést két irányban kell megvalósí­tani. Egyrészt: ahol van, ott a meglevő szervezeti egységre épít­ve kell bővíteni a szolgáltatást. Százhalombattán például ez a megoldás jelenti a jövőt. Másutt meg kell teremteni a karbantartó üzemeket. Ez a feladat vár például a ceg­lédi Rákóczi lakásszövetkezetre is. A felújítási alap 10 százalé­kából kell létrehozniuk a követ­kező években a karbantartás tárgyi feltételeit. A Vác Deákvári szövetkezetnél már előrébb van­nak: a szükséges helyiségek egy része a karbantartók rendelkezé­sére áll. Gödöllőn nincsenek még helyi­ségek, s a hét felvonó javítása sincs a mai napig megnyugtatóan megoldva. Nagykőrösön 1979-ben fejeződik be az egyesülés, s csak akkor kezdhetnek a javító-sze­relő részleg megszervezéséhez. Ez tehát a helyzet jelenleg az öt városban. Bizonyára sokat len­dít majd az ügyön az a két és félmillió forint, amit a Pest me­gyei Tanács szavazott meg a la­kásszövetkezetek szolgáltatásának fejlesztésére. Ahány ház — annyi szokás KÉRDŐJELEK A KIVITELEZÉS KÖRÜL Ember legyen a talpán, aki egyszer megírja majd a lakásépí­tő szövetkezetek történetének leg­újabb fejezeteit. Annyiféle cím­mel, tervezővel, megrendelővel, kivitelezővel fog találkozni e rö­vid néhány év során, hogy mire mindezeket rendbe szedi, bizto­san megőszül. Nézzük csak meg például, ki mindenki építi majd az ötödik ötéves tervben még elkészülő kö­zel ezer lakást? Állami, tanácsi vállalatok épp úgy találhatók kö­zöttük, mint építőipari szövetke­zetek, termelőszövetkezetek, kis­iparosok. S még ez a sokfelől összeszedett társaság sem elég — erről tanúskodnak a következő számok: a házilagos kivitelezés aránya az összépítkezésekből 23,2 százalék, kivitelező pedig egyál­talán nincs biztosítva az építke­zések 14 és fél százalékánál. Miért van ez így? A kérdésre adott válaszok mindig a szűkös kapacitások emlegetésével kez­dődnek. Pedig vannak más ba­jok is. Nemegyszer adminisztra­tív okok késleltetik a munkát. Harcban állnak az QTP-vel, aki generálkivitelező nélkül kölcsön­szerződést általában nem köt. Ki­vitelezőt pedig mind kevesebbet találni, tekintve, hogy a lakás­építés maximált áras, így a ki­vitelezők számára kevésbé elő­nyös. Aztán: folynak a perek is, ame­lyek még jobban megrontják a viszonyt építő és építtető között. Van tehát tennivaló, javítani való bőven. A jelenlegi kivitele­zői kapacitáshiány és az ebből fakadó kivitelezői magatartás mindenképpen rugalmasabb, egy­szerűbb, gyorsabb finanszírozási módszereket kíván. Indokolná ezt az is, hogy nem egyedi épít­kezésekről van szó, hanem közü- letnek minősített lakásszövetke­zeti szervezetről. Ha az építési költség, mint a hitel alapja, kivi­telezőtől és kivitelezési formától függetlenül lenne megállapítva, akkor a szövetkezeti lakásépítés egyik legnagyobb gondja rende­ződne, s a folyamatos finanszíro­zás helyreállíthatná a lakásszö­vetkezetek bizony alaposan meg­ingott építtetői tekintélyét és hi­telét. « I

Next

/
Oldalképek
Tartalom