Pest Megyi Hírlap, 1977. november (21. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-16 / 269. szám
4 KTlmav 1977. NOVEMBER 16., SZERDA Megörökíteni Szentendrét és a dahnät tengerpartot Szánthó Imre grafikusművész szigetszentmiklósi tárlatáról Bzánthó Imre linómetszete: Szentendre Hová kerültek az első közgyüjtemény-kezelők ? KEVESEN JUTOTTAK KÉPESÍTÉSÜKNEK MEGFELELŐ ÁLLÁSBA Az MSZMP nagyközségi bizottsága és a tanács közös kezdeményezésére egyre több kiállítás nyílik Szigetszentmiklóson — legutóbb november 7. tiszteletére a nagyközségi tanács dísztermében, melyet e hónap 14-ig tekinthettek meg az érdeklődők. Szánthó Imre festő- és grafikusművész, Szentendre képi haplóírója: jelenség, öróla elmondhatjuk — ismeri a város minden szögletét, vízparti tus- kóját. Sajátos ablakot nyit Szentendre tetőire, s ebben a festői látószögben megjelenik 6 különös építészeti, néprajzi, történelmi képződmény a maga sajátosan összetett látványával. Ezit a hegyekkel, Dunával ötvöződő magyar, szerb, dalmát rekvizitumot Szánthó Imre érzékeny alapossággal térképezi fel, kiemeli a feledésbe merülő részleteket. E töredékek rendkívül fontosak. Hozzájuk kötődik Szánthó Imre buzgalma, ügyszeretete. A képzőművészet mindenese, aki a Mini Goli Galériát szervezi Óbudán, aki üzemi lapokba készít évtizede rajzokat, karikatúrákat, nki gyűjteménnyé gyarapította a szentendrei dal- mát házat, aki hangulatos írásokban ad hírt Czóbel Béla emberi portréjáról, s elfelejtett szentendrei festők tevékenységét elevenítik fel. S közben maga is új alkotásokra készül: festményekre, metszetekre. Most ezeket láthatták az érdeklődők Szigetszentmikló- son. Az egyik témája Szentendre. Egy-egy rajzi gesztussal, jellemző színnel kelti életre a tetők tornyokkal kiegészülő horpadt hullámzását, a szűk utcák kanyarjait, Hab Ráby házát, lépcsőfeljárókat. E Szentendre-összkép megfigyelt részletek sokaságából képez sorozatot —, s ha ez a rajzi energia erősödik, akkor Szentendre-albummá gyarapodhat a múlt és a jelen sok átélt szakasza, rétege. Házába többször lépett ko- árvíz számára elsősorban nem pogtatás nélkül a Duna, de az anyagi kár, hanem rajzi tanulság lett. Ezen megfigyeléseiből születtek a part menti rönkök, gyökerek és fatanulmányai. Az ágak hálózataiban rejtőző maiarak a tél gyümölcsei, s küA pedagógus képzőművészek kedden a Fáklya klubján tanácskozáson vitatták .neg a rajztanítás és az alkotómunka összefüggésének kérdéseit, a tanár-képzőművészek érdekvédelmének fő feladatait Dr. Marsovszky Endre szak- felügyelő, a Pedagógusok Szakszervezetének művészeti tanácsadója vitaindító előadásában hangsúlyozta, hogy a rajztanárnak nemcsak a tanulók kézügyességét és rajzkészségét kell fejlesztenie, hanem hosszas feladatsorokon keresztül az absztrakció képességéig kell eljuttatnia a gyerekeket, s fogékony, művészetet értő embereket kell nevelnie. Hasznos, ha olyan lőnben is érzékenyen ragadja meg a fészekben ülő fiókák rebbenő alakját A szentendrei forrást Szánthó Imre dal- mát élménye egészíti ki. Ezen sorozatában is a tőle megszokott módon érzékeljük a valóság számtalan hétköznapi történését a táj állandó keretében, melynek természeti és történelmi modelljét egyaránt felvillantja egy halászkikötő, partrészlet, várostorony ábrázolásával. Ügy érezzük, mintha az évek élménye sűrűsödne e grafikákban, pedig ez utazásának emléke csupán. Minden készen áll arra, hogy a vázlatok, tanulmányok után Szánthó Imre erőteljesebben készüljön a műre, mellyel átlépheti az időtlenség küszöbét. A szigetBensöséges ünnepséget tartottak kedden a Fóti Gyermekvárosban. Több száz egykori növendék látogatott az intézménybe, hogy a mai kis lakókkal közösen megemlékezzen a gyermekváros fennállásának 20. évfordulójáról. A gyermekvárosban ezen a napon tanítási szünet volt, hiszen az óvodák, az iskola termei az „öregdiákokkal” teltek meg. Ismerkedtek a kicsinyekkel, felelevenítették kedves emlékeiket, beszámoltak életükről, munkájukról, s köszönetét mondtak nevelőiknek, akik közül sokan a gyermekváros megalapítása óta tevékenykednek Foton. Délután benépesedtek a sportpályák. Az egykori növendékek csapatai labdarúgó- és kézilabda-mérkőzést vívtak a most ott lakók együttesével. A meghitt hangulatú találkozó este a fóti művelődési házban tartott ünnepséggel zárult, amelyen Barna Lajos, a gyermekváros igazgatója köszöntötte az egykori növendékeket és nevelőiket. Beszámolt a 100 millió forint állami beruházással és 15 millió forint társadalmi adományból létesült intézmény életéről, tevékenységéről és fejlődéséről. Elmondotta többek között, hogy 1961 óta, évenként 40—60 nagykorúvá lett fiatal hagyta el a gyermekvárost, akiknek túlnyomó többsége az iparban, kisebb részük a mezőgazdaságban dolgozva becsülettel helytáll az életben. Közülük több pedagógusok ismertetik meg a növendékeket az alkotás folyamataival, akik maguk is aktív művészek. Kiemelte, hogy a Pedagógusok Szakszervezetének központi vezetősége messzemenően támogatja azokat az alkotókat, akik áldozatkész nevelömunkájuk mellett •jnűvészi tevékenységet is folytatnak. Számukra évente továbbképző tanfolyamot rendez a szakszervezet, nyaranta pedig művésztelepeken nyújt nekik lehetőséget az alkotásra. A pedagógus művészek tevékenységébe ad bepillantást az a most nyolcadízben megrendezett kiállító?, amelyen az ország minden részéből érkezett alkotások legjobbjait tárják a nagyközönség elé a Fáklya klubban. szentmiklósi kiállítás e termőfolyamat új állomása, ★ Szánthó Imre kiállításával egy időben a szigetszentmiklósi nagyközségi tanács és az egyes üzemek nődolgozói bemutatták azon subaszőnyegeket, ruhaterveiket, kalocsai minták alapján komponált te_ rítőiket, melyek arra utalnak, hogy a népművészet tovább terjed Pest megyében, így Szi- getszentmiklóson is. E szemet gyönyörködtető kézimunkák nem egyszerűen a népi forrásanyag másolatai, hanem módosításai. Érdemes lenne itt is az abonyi példa alapján olyan népművészeti kört szervezni, mely megfelelő vezetéssel és irányítással garantálná a fejlődést. Losonci Miklós száz fiatal érettségizett, 200- an pedig főiskolai vagy egyetemi diplomát szereztek. Az igazgató megemlékezett az őket patronálókról, akik nemcsak a gyermekek életét igyekeznek emberibbé tenni, ha_ nem társadalmi munkaakci$k- kal gazdagítják, szépítik a gyermekvárost. Segíteni akarásuk legutóbbi szép példája a parkban lévő négy és fél holdas tó rendbehozatala. írógép-zakatolás, telefonok szüntelen csörgése, itt-ott felerősödő viták: társadalmi perpetuum mobile. Az egész díszlet egy hatalmasra nőtt társadalomstrukturális modell. A nézőtér szintjétől a színpad tetejéig nyúló gúlát vastraverzek tartják össze. Minden csupa nyitottság. A kép bármely pontjából rövid úton eljuthatunk a másikhoz, az információk oda-visz- sza áramlásának semmi sem áll az útjába. Látszólag. Már amikor a darab megkezdődik, érezzük: Varga Mátyás díszlete csak keret, mint ahogyan csak forma a társadalmi struktúra. Tartalommal az emberek töltik meg, s ha rosszul, akkor a nyitott szerkezet is labirintussá válik, meg sem születnek, s ha igen — gyakran elaltadnak a visz- szajelzések. A. Gelman új drámájának példázata egy látványos, de megalapozatlan munkafelajánlás: határidő előtt akarják átadni az épülő vegyi kombinát első termelő egységét. A vállalás teljesítése azonban olyan feltételeket teremt, hogy az építkezés teljes befejezése csaknem két évvel eltolódik, és az állam 20 millió rubelt fizet rá a látszatsikerre. Pedig az építővállalat egyik közgazdásznője írásban jelezte a vállalás értelmetlenségét. Sőt, a kom. binát igazgatója is levélben közölte, hogy az első termelő- egység külön átadása kárt okoz. Csakhogy a felajánlást már elfogadta és határozati rangra emelte a területi párt- bizottság... Ezen a tavaszon a váci Sztáron Sándor gimnáziumban 14 leány kapott bizonyítványt róla, hogy kitanulták a közgyűjtemény-kezelő szakmát. Tagozatuk két éve Indult az akkori harmadik D. osztályban, így hát most első ízben kerültek ki a tanintézetből, akik két éven át, heti kilenc órában tanulták meg, mi a dolga a könyvtárban, múzeumban, levéltárban, vagy vállalatok, intézmények irattárában a kezelőnek. Hol helyezkedtek el ezek a közgyűjtemény-kezelőnek tanult lányok? Bizony a 14 közül akad, aki a járási hivatalban, a rádi tanácsházán, Vácott a postánál, sőt egy képesítés nélkül Kis- némediben az óvodában, mások pedig vállalatoknál adminisztrátorként kezdtek munkába. Ez utóbbiakból kettő került a Dunamenti Regionális Vízmű irodájába, az egyik mindenesetre az irattárba, tehát értékesítheti, amit a gimnáziumban tanult. Két leány könyvesbolti eladó lett, némi jóakarattal mondhatnánk, hogy legalább rokonszakmában dolgozik. A tizennégyből mindössze hárman lettek közgyűjtemény-kezelők. Egyikük Budapesten az országgyűlési könyvtárban talált állást, kettő pedig a Pest megyei Levéltárban. Más választás nem volt Gyenes Mária váci kislány szeptember elseje óta jár Vác- ról a megyei tanácsház épületének földszintjére, ahol a levéltár okmányokat őriz. — Nem gondoltam soha azelőtt ilyen munkakörre — mondja most. — Így alakult. Másodikos koromban, 75 tavaszán kellett eldönteni osztályunkból, ki, milyen tagozaton akar tanulni. Kilencen nyelvet választottak, a többi 25 pedig Az egyébként filmforgatő- könyv-író Gelman új darabjában több párhuzamot fedezhetünk fel, amelyek ro- konítják az Egy ülés jegyzőkönyve című, jelenleg is műsoron lévő, alkotásával. Az csupán felszíni azonosság azonban, hogy mindkettő építőipari környezetben játszódik. Lényegesebb azonosság, hogy a Visszajelzésnek is pártmunkások a hősei, akiknek bonyolult körülmények között kell szembenézniük eseten, ként saját döntéseikkel. S nem mindig egyszerű a helyi, csoportérdekeket háttérbe szorítani a társadalmi, magasabb rendű érdekkel szemben. Hasonlóságot fedezhetünk fel a két alkotás dramaturgiai szerkesztésében is. Gelman egyfajta krimimódszert alkalmaz. A dráma indításakor már bekövetkezett az esemény, amely mint a vízválasztó, megosztja, egymással szembe állítja a történet szereplőit. Innen egyszerre két idősíkon, oknyomozó módszerrel visszanyúl a múltba, s közben előre is haladunk a történet kibontásában. Tisztán, egyértelműen rajzolja meg figuráit. Ez távolról sem jelenti azt, hogy a karakterek egy-egy gondolat szócsövei, hogy csupán kedvező és kizárólag ellenszenves tulajdonsággal rendelkeznek. Megőrzi a sajátos szovjet körülményeket a Nemzeti Színház (ellentétben a magyarított Egy ülés jegyzőkönyvével). Ám — ha már többször említettük a párhuzamokat —, jegyezzünk meg még műszaki rajzot, mert ez volt az egyetlen gyakorlati oktatás a D osztályban. Ezt választottam én is. A harmadikban év elején közölték velünk, megszűnik a műszaki rajz, a 11 fiú autóvezetést tanul, a 14 leány pedig az új közgyűjteménykezelő tagozatra jár. Más választás nem volt, így kerültem erre a tagozatra. Soha azelőtt nem hallottam, mi a közgyűjtemény-kezelő, az első percben persze azt sem tudtam, mi a teendője. A negyedik után feltétlenül állásba kellett mennem. Továbbtanulásra egyelőre nem gondolhattam. A levéltár igazgatója tanított minket, hozzá fordultam és mindjárt fel is vett. A kezdőfizetésem havi 2 ezer 100 forint, ez a legalacsonyabb bére a kezelőnek. Elégedett vagyok-e ennyivel? Igen. Szeretnék azonban majd egyetemre menni, ha az igazgató úr hozzájárul. Nem levéltári szakra, mert nem tanultam latint, márpedig a régi okmányokat latinul írták, anélkül tudományos munkát a levéltárban folytatni nem lehet. Nem kaptak az alkalmon A közgyűjteményekben iskolázott, jól képzett kezelők szükségesek, de ahhoz is, hogy vállalatok, intézmények irattárát rendben tartsák. Amikor két esztendeje a váci gimnázium új tagozatáról írtam, azt hittem, kapva kapnak a múzeumok, a könyvtárak az iskolából elsőnek kikerülő kezelők után. Nem így van. Persze, a 14 lányból feltehetően nem mindegyik akart valamilyen közgyűjteménynél elhelyezkedni, de csak hárman kerültek ilyen állásba, pedig többen szerettek volna. Például Szendrődi Rita, aki október 17. óta ingázik Zebe- gényből Pestre a levéltárba. egyet, amely nem közvetlenül a Gelman-darabhoz kötődik: a magyar és a szovjet társadalom alapjai és céljai meg- egyezőek, s így fejlődésünkkel többé-kevésbé hasonló problémák járnak együtt. Erre épített Marton Endre rendező is. A drámában nálunk is fellelhető erők, szemléletek csapnak össze: a minden áron eredményt felmutatni, csillogtatni akarók, a határozatokhoz az ésszerűség határain túl is ragaszkodók és a valóság érvei, a tudomány, a technika tényei alapján, a társadalmi érdekből szembeszegülök között. Bizonnyal a magyar közönség sem tudja kivonni magát a Visszajelzés számtalan, a politikai gyakorlatra vonatkozó megáila- pítása alól. S ebben rejlik a Gelman-darabok magyarországi sikere. Joggal transzponáljuk át a konkrét szovjet szituációkat a hazai valóságra. Kár, hogy e kitűnő darab apró hibáin még határozottabb dramaturgiai beavatkozással nem segített a Nemzeti Színház. Csupán egy példa: kétszer fejeződik be a dráma, egyszer amikor a területi első titkár levonja a rá nézve is következményekkel járó tanulságot, s másodszor, amikor az új felvételis párttag a kommunisták kötelességeiről beszél. A második befejezés az igazi. A rendezésben is érezhetjük a hullámzást. Kitűnő, iskolapélda erejű indítás után lelassul, tempótlanná válik az előadás, megmagyarázhatatlan ki-be járások, gondolati és játékbeli pauzák — Amikor két éve kiderült hogy közgyűjtemény-kezelő ta gozatra fogok járni, nagyoi örültem — halljuk tőle. — Imádom a könyvtárat. Nyá elejétől, mostanáig a lábama lejártam, felkerestem Vácot és a környéken mindegyil könyvtárat. Sehol sem kel kezelő. Végül eljöttem a levél tárba, hiszen itt hasznosíthat:! amit tahulta.m. Tetszik-e a le véltári munka? Nem is tu dom, még meg sem meleged tem. Első nap csak ismerked tem, azután egyelőre megbíz tak az anyakönyvek utóbe jegyzéseivel. (A levéltárba őrzik minden anyakönyv má solatát és abba az anyakönyv vezetőség értesítése alapjá bejegyzik a változásokat. Pél dául a névváltozást, a háláló zást.) Jön a második csoport is Dr. Lakatce Ernő, a levéltá igazgatója: — A Sztáron Sándor gimná zium negyedik D osztályába az idén végzettek közül ez két kislány jelentkezett, d többet is felvettem volna. Vá cott épül levéltárunk fiókj; két-három esztendő múlv szakképzett, jó kezelőkre les ott szükségünk. Remélen hogy akik vállalatokhoz kerül tek, azokat egyéb adminisztra tív munkakör mellett legaláb az irattárban is foglalkozta! ják. A váci gimnáziumban kél évenként indul közgyűj teménj tagozat. Múlt iskolaévben csa a negyedik D-ben volt, idé pedig a harmadik D-ből jí 15 leány. A gimnázium 197! ben bocsátja ki a második k< pesített csoportot. Talán közi lük nemcsak a levéltár, de megye múzeumai és könyvtí rai már alkalmaznak néh: után ível felfelé a produkck A rendezés legnagyobb hí bája, hogy nyugvópontra ho; za a történetet, pedig Ge! man nem ad igazi feloldást Mindezekkel együtt: Visszajelzés jó és időszei dráma, s az előadás méltó darabhoz. A hibák ellenére az évad egyik jelentős berni tatójának tarthatjuk a Nen zeti vállalkozását. Ennek te: mészetes része a társult Jobbnál-jobb alakításokat Iá hatunk. Ezért nagy kár, hói a nem fő-, de a kulcsszerei lő első titkár, Tyll Atil megoldásában erőtlen, kis hit nélküli a figura. Szaki lin városi titkár szerepébe kitűnő, árnyalt teljesítmén nyújt viszont Avar Istvá Az együttesből kiemelked Kállai Ferenc, s éppen azz: hogy a szerepében meg se írt tulajdonságokat jelez, en berközeli, életszerű figur teremt az egyébként ne szimpatikus alakból. Ugyai csak kiválóan oldja meg közgazdásznő figuráját B rek Katalin. Minden elism rést megérdemel alakításáé öze Lajos és Raksányi Gí lért is. Egy-egy figyelem méltó karaktert dolgoz Sinkó László, Velenczey Is ván és Császár Angéla. Ritkán fordul elő, hói színházi értékelésnél a szí lapról is említést kell tem E sorok írójának néhány pr ba és az előadás megtekint se után nem okozhatott pro lémát a szereplők azonos tása. De aki egy előadást 1: az aligha tudja a szereplí rendszerét áttekinteni. Ezé hasznos volna, ha a színlapt nemcsak a dráma szerinti í gurák nevét tüntetnék f< hanem a funkciójukat is. Ké tucatnyi idegen hangzású né' bői bizony, nem könnyű szereplők előadáson belüli hí lyét azonosítani. Kriszt György Rajztanítás és alkotómunka Húszéves a Fóti Gyermekváros nyat. Szokoly Endre SZÍNHÁZI estek-c j • • * Gelman-bemutató V ISSZílJelzés a Nemzeti Színházban \