Pest Megyi Hírlap, 1977. november (21. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-15 / 268. szám

JIS5J. 1977. november 15. Ilin • Kedd, Liliét napja. A nap kél 6.49 — nyugszik 16.09 órakor. A hold kél 10.49 — nyug­szik 20.40 órakor. Napközben felhőátvonulá­sok záporral, később a maga­sabb fekvésű helyeken hózá­porral. Élénk, időnként erős, helyenként viharos lökések­kel kísért északnyugati, észa­ki szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 4—9 fok között. Távolabbi kilátások péntek reggelig: erős nyugati, észak- nyugati széllel felhőátvonu­lások, megismétlődő esők, a hegyekben havazás. Legala­csonyabb hajnali hőmérséklet eleinte plusz 2—plusz 7, ké­sőbb mínusz 2, plusz 4 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 5—10 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 80 száza­lékán várható. — Fogadóóra. Réger An­tal országgyűlési képviselő és dr. Madas László megyei tanácstag ma, kedden, 17-től 18 óráig a visegrádi községi tanácsházán fogadóórát tart. — Falugyűlés Visegrádon. Ma este 6 órakor a visegrá­di filmszínházban falugyű­lést rendeznek. Beszámoló hangzik el az V. ötéves terv első két évének teljesítésé­ről, s a helyi népfrontbi. zottság és a tanács együtt­működéséről. évvel előbb Az ukrajnai Kremencsugnál hétfőn összekötötték az Oren- burgtól a szovjet nyugati ha­tárig terjedő földgázvezetéket a lengyel szakasszal. Az NDK és Lengyelország dolgozói, szovjet szakértőkkel együtt­működve, a tervezettnél csak­nem egy évvel korábban ké­szítették el a 900 kilométeres vezetékszakaszt. — Ady-emlékműsor. A Magyar Néphadsereg Mű­vészegyüttese Üj, virágos if­júsággal címmel ajándékmű­sort ad a szocialista brigá­dok klubjának november 16-án a Csepel Autógyár szigetszentmiklósi művelődé­si központjában. — Szövetkezeti export. Pest megye ipari szövetke­zetei 36 millió 562 ezer fo­rint értékű árut adtak el a tőkéspiacon az első félév­ben. Ez 6,8 százalékkal ha­ladja meg az 1976. első fél­évi tőkés értékesítést. Most a KISZÖV vezetősége és a HUNGAROCOOP külkeres­kedelmi vállalat közösen ku­tatják a profilbővítés lehe­tőségeit, hogy jövőre még nagyobb exportot bonyolít­hassanak le az ipari szövet­kezetek. A SZOVJET AKADÉMIA ÜNNEPI KÖZGYŰLÉSE Szentágothai János, a Ma­gyar Tudományos Akadémia elnöke, Márta Ferenc, az MTA főtitkára, valamint a Szovjet­unió Tudományos Akadémiá­jának magyar tiszteletbeli tag­jai hétfőn Moszkvába utaztak, ahol részt vesznek az akadé­miának a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 60. évfor­GERHART HAUPTMANN szaztizenöt évvel EZELŐTT, 1362. november 15-én született — és 84 éves korában, 1946- ban halt meg — Gerhart Haputmann Nobel-díjas német drámaíró és elbeszélő, a mo­dern német drámairodalom legkimagaslóbb alakjainak egyike. Ifjú korában szobrász akart lenni, majd bölcsészetet hall­gatott, továbbá művészettörté­netet és dramaturgiát. Dráma­íróként neve a naturalizmu­séval forrott össze. Ennek az irányzatnak a jegyében indult, és ez hatott rá az életmű ké­sőbbi szakaszaiban is. Napfel­kelte előtt című, jellegzetes drámájában például drasztiku­san hű eszközökkel ábrázol egy parasztcsaládot, melyet az alkohol pusztít el, anyagilag és szellemileg. Magányos em­berek című drámája a polgári értelmiség világába vezet; a házasság, ezen keresztül a pol­gári házasság válságát elemzi valósághűen, felvetve az eman­cipáció kérdéseit is. A társa­dalom éles szemű bírálója, s a korai proletármozgalmak hí­ve volt, mint ezt az 1844-es szi­léziai eseményeknek szentelt Takácsok című híres munkája is mutatja. E forradalmi szel­lemű darab főhőse a proleta­riátus ; a mű egyébként ható­sági beavatkozást is kiváltott a maga korában. A Naplemen­te előtt, ez az 1832-ben írt drá­mája egy öregedő férfi küzdel­me a szerelemért pénzéhes családjával és a polgári áler­kölcsökkel. Az irodalmi Nobel-díjat 1912- ben kapta, „gazdag, sokoldalú és nagyszerű drámaköltésze- téért”. SZOLIDARITÁSI NAGYGYŰLÉS Szolidaritási gyűlést tartot­tak hétfő este Mohácson, a Kossuth Filmszínházban. • A szónok — Harmati Sándor, a Magyar Szolidaritási Bi­zottság elnöke — méltatta a haladó afrikai népek harcát, országépítő munkájuk erőfe­szítéseit. Ezzel az esemény­nyel zárult Baranyában az őszi szolidaritási akciósoro­zat, amelynek rendezvényei­dulója alkalmából rendezendő bői a megye legkisebb fele- ünnepi közgyűlésen. pülései se maradtak ki. ÜZEMANYAG-MEGTAKAR1TÄS — MŰSZERREL A VÁZ személygépkocsikhoz új elektromos gyújtást konstruáltak a rjazanyi rádiógyárban. Az Avto-Iszkra felújított változata villany- borotvák hajtásául is szolgál. Elődjétől ez a gyújtás sztroboszkópikus működési elvével különbözik. A motorgyertya és a műszer lámpájá­nak működését szinkronizálva lehetővé válik a gyújtás pillanatának rövid idő alatti pontos beállítása. Az Avto-Iszkra egyszerű és megbízható műszer. Beszerelése köny- nyű, különleges szakértelmet nem igényel. A segítségével pontosan beállított gyújtás viszont növeli a motor tartalékteijesítményét, a hasznos teljesítményt, csökkenti melegedését és üzemanyagot takarít meg. Ara 18 rubel. (APN) Hűséges iparcikkiálasziék Nagy forgalomra készül a kereskedelem Pest megyében A kereskedelemben a leg­munkaigényesebb hónap a de­cember, a szokásos havi for­galom többszörösét bonyolít­ják le karácsony előtt az üz­letekben. Néhány Pest megyei vállalatnál arról érdeklőd­tünk, hogyan készültek fel a nagy bevásárlások időszakára, milyen újdonságokat találnak a vásárlók, s hogy csökkent-e a hiánycikkek köre? örsi Ferenctől és Molnár Lászlótól, a Pest megyei Ipar­cikk Kiskereskedelmi Vállalat igazgatójától és főosztályveze­tőjétől megtudtuk, hogy a ta­valyinál 12 százalékkal több árut kínálnak decemberben, a vállalat 106 üzletében együttesen több mint 200 mil­lió forint értékű áru várja a vásárlókat. A tapasztalatok szerint ilyentájt a legkelen­dőbbek a rádiók, villamossá­gi cikkek, üveg-, porcelán­áruk, ajándékcikkek, bőrdísz­műáruk, szezon jellegű sport­cikkek, vasáruk, s ennek meg­felelően ezekből a termékekből igyekeztek a legbővebb választékot biztosítani. Az újdonságokról szólva meg­említették a Junoszty 402 tí­pusú, hordozható tv-t, az NDK gyártmányú, kristálytűs Türkiz és a dinamikus hang­falakkal ellátott csehszlovák lemezjátszót. Mint mondták, jelenleg ötféle lemezjátszó és 3 féle magnetofon kapható a megye szaküzleteiben. Az ün­nepre további magnók és rá­dió-magnó kombinációk vár­hatók az NSZK-ból és Japán­ból. A háziasszonyok munkájá­nak megkönnyítésére is szá­mos újdonság kapható: pél­dául a Riga 13 nevű szovjet gyártmányú mosógép, a Lehel Hűtőgépgyár legújabb termé­ke, a Minimax automata mo­sógép, az NDK-ból importált Szimona merülőforralós tea­főző. Vasalóból legalább 25 féle közül válogathatnak a vá­sárlók, közülük négy hőfok­szabályozós. Űjdonság a szov­jet útivasaló, amely igen könnyű, kicsi helyen elfér, s mindössze 140 forint. Ugyan­csak a házimunka megkönnyí­tésére szolgál hatféle por­szívó és tizennégyféle hűtőgép. Utóbbiak közt is akad újdon­ság, a Bosch-licenc alapján gyártott 240 literes magyar hűtőgép. Bőséges választékot kínál a vállalat étkészletek­ből, edényekből, üveg- és por­celánárukból. Fölkészültek a disznóvágásokra is: üstház, üst, zsírosbödön, nagylábos, nagyfazék van, csupán zo­máncozott füstcsőből hiányos a méretskála. Átmenetileg megszűnik a hiány villany- bojlerből, csehszlovák gyárt­mányút kap a vállalat. A Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat 150 milliós árukészlettel várja a karácsonyt. A legnagyobb vá­lasztékot a legforgalmasabb üzletekben: Vácott, a Dunakanyar Áruházban, Szigethalmon a Kisáruházban, és Rác­kevén az Üzletházban kí­nálják. Különösen sok, szép import inget, kötöttárut, divatos nyakkendőt kaptak az üzle­tek, s kínálnak szép női fe­hérneműt, bőrdíszműárukat, táskákat, divatos női, férfi és gyermekcsizmákat. A nagyke­reskedelmi vállalatoktól fo­lyamatosan érkezik az után­pótlás, december végéig to­vábbi 80—100 millió forint értékű árut szállítanak a szaküzletekbe. Cz. V. Előnyös mindkét országnak Tizenöt évvel ezelőtt, 1962. november 15-én kötötték meg a két ország gazdasági együtt­működésében kiemelkedő jelentőségű magyar—szovjet timföld— alumínium egyezményt. Az évforduló alkalmából hét­főn Székesfehérváron, a Könnyűfémmű előtti téren felavatták a magyar—szovjet barátságot és az alumínium- ipari együttműködést szimbo­lizáló, 10 méter magas kép­zőművészeti alkotást. Az avatóünnepségen, ame­lyen részt vett Ny. Sz. Őszi- pov és D. F. Novikov, a Szov­jetunió budapesti nagykövet­ségének tanácsosa is, Juhász Ádám nehézipari államtitkár mondott beszédet. Hangsú­lyozta, hogy az 1962-ben kö­tött egyezmény műszakilag és gazdaságilag mindkét ország számára előnyös, számunkra lehetővé tette költséges beru­házások nélkül az alumínium- feldolgozás és -felhasználás gyors növelését. A kölcsönös áruszállításon kívül közvetlen együttműködés alakult ki a magyar és a szovjet kutatóintézetek és alumíniumipari vállalatok között. A magyar—szovjet timföld— alumínium egyezmény kereté­ben 15 év alatt több mint 800 ezer tonna timföldet szál­lítottunk a Szovjetunióba és több mint 800 ezer tonna fém­alumíniumot kaptunk visz- sza. Tizenöt sérült Autóbusz-karambol a ködbe» Tömcgbaleset történt a hét végén Majosháza határában, amikor két, utasokat szállító autóbusz a ködben összeüt­között. A karambol következ­tében Pamuk Sándorné 33 éves, Döbrentei József né 59 éves, Csemus Páiné 38 éves, Dénes Sándorné 40 éves és Bo­gács Tamás 51 éves majoshá- zi lakos súlyos, kilenc utas pedig könnyű sérüléseket szen­A Gellért Szállóban rendez­ték meg vasárnap a kisiparo­sok országos fodrászversenyét. A tanulók versenyében 50 fia­tal, míg a mesterfodrász-kate­góriában 20 fővárosi és vidéki ,,figaró’» vetélkedett az 1977. évi bajnoki címekért. — Szakmai nap Vácott. Mint hírül adtuk, november 10. óta híradástechnikai ki­állítás látható a váci műve­lődési központban. A kiállí­táson ma szakmai napot rendeznek, amelyen az ipar­cikküzletek vezetői mondják el a vevők véleményét, pa­naszait, kívánságait a VI- DEOTON-termékekről. — Gázos banánérlelő. Teg­nap volt a Pest—Komárom —Nógrád megyei FÜSZÉRT váci fiókjában a gázos ba­nánérlelő műszaki átadása. Az érlelőt rövidesen feltöl­tik gyümölccsel, s az ünne­pek előtt megkezdődik, majd folyamatossá válik a banán kiszállítása az üzletekbe. — Az 1977-es üzletpoliti­kát értékelik és a jövő évi feladatokat tárgyalják meg azon a tanácskozáson, ame­lyet november 23-án és 24- én tartanak a Pest—Komá­rom—Nógrád megyei FÜ­SZÉRT vezetői a partner- vállalatok és fogyasztási szö­vetkezetek részére. Perfekt gépírót azonnal felve- szünk. Jelentkezni lehet a Pest megyei Hírlap szerkesztőségében. Bp. VIII., Somogyi Béla u. 6. Tv, 21.25: Nemzetközi stúdió Hamar sikeres politikai mű­sora lett a televíziónak a nem­zetközi stúdió, amely minden alkalommal szembesíti a vé­leményeket, a világ különböző tájairól meghívott szakemberek segítségével. • A mai műsor témája: A vi­lág pénzgondjai. Az utóbbi év­tizedben ezek a gondok meg­sokszorozódtak. Lassú, majd egyre rohamosabb infláció kez­dődött, az olajválság pedig még elmélyítette a gondokat. A Nemzetközi Stúdió vendé­gei: Fritz Machlup professzor az Egyesült Államokból, Ale­xander Lamfalussy Svájcból, Borisz Fomin professzor a Szovjetunióból és Fekete Já­nos, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese. Az izgalmas­nak ígérkező beszélgetést Haj­dú János vezeti. A rádió és a televízió műsora mi folyóirata.' 22.00: Hírek. Idő­járás-jelentés. 22.15: Sporthírek. 22.20: A Philadelphiai Szimfoni­kus Zenekar hangversenye a Wa­shingtoni Rádióban. Közben: 23.00: Meditáció — a térsadalmi szerve­zetek munkahelyi szerepéről. 23.51: Vautor: Bájos szemek. 24.00: Hí­rek. Időjárás-jelentés. 0.10: Vár- konyi Mátyás táncdalaiból. 0.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.25—7.59: Jó reggelt! — Zenés mű­rádió. 19.30: Hírek. 19.33: Pelléas és Mélisande. Részletek Debussy operájából. 20.20: Szimfonikus ze­ne. 22.00: Eszmecsere — irodalom­ról, művészetről. 22.30: Tip-top pa­rádé. 23.00: Hírek. Időjárás-jelen- tés. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 7.59: Idősebbek is elkezdhetik. nevelési Intézet műsora. 19.45: Bu­dapest útjain. Az Országos Közle­kedésbiztonsági Tanács filmje. 16.55: Mit teszünk értük? VI/3. rész. 17.30: Mindenki iskolája. 4. Matematika. Tört történet. Műve­letek törtekkel (ism.). 18.00: Rek­lám. 18.05: 2. Történelem. Rend és Béke (ism.). 18.35: Poseidon gyöngye. A Hori­zont-szerkesztőség műsora. 19.00: Reklám. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétor­na. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Volt egyszer egy ház. Magyarul beszé­lő csehszlovák filmsorozat. V/2, Tévétorna (ism.). 8.05: Iskolatévé. rész: Mozi-illúziók. 20.55: Most mu­Történelem (ált. isk. 5. oszt.). Az ókori Görögország. (Látogatás a Szépművészeti Múzeumban.) 9.45; sor.. 8.C0: Hírek.~ldőjárás-jelentés. _ Francia nyelv (középisk. II. oszt.). 8.05: Polkák fúvószenekarra. 8.20: ' T “ 3~ * 1 Tíz perc külpolitika. 8.30: Hírek. 8.33: Fényes Szabolcs operettjei­ből. Közben: 8.57: Szemforgalás nélkül. 9.29; Monológ. 9.34: Derűre is derű. 10.00—11.55: A zene hul­lámhosszán. 11.55: Látószög. 12.00: Sudi Farkas Pál népi zenekara^ játszik. 12.30: Hírek. 12.33: Arcké-* 7. oszt. KOSSUTH RÁDIÓ 4.25—7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás-je­lentés. 8.05: Műsorismertetés. Kb. 8.20: A regénnyé vált elmekór- tan. 8.57: Zenekari muzsika. 10.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 10.05— 10.35: Iskolarádió. 10.35: Rahma- ninov: Aljeko. Egyfelvonásos opera. 11.40: Ady Endre pá­lyája. III. rész. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma?, 12.30: Reklám. 12.35: Melódiakoktél. Köz­ben: 13.10: Törvénykönyv. 14.01: Százszorszép Színház. 14.50: Ének­lő ifjúság. 15.00: Hírek. Időjárás- jelentés. 15.10: Szokolay Sándor műveiből. 15.32: A magyar mun­kásmozgalom dalaiból. 15.44: Ma­gyarán szólva... 15.59: Hallga­tóink figyelmébe! 16.00: Ütközben. 16.05: Harsan a kürtszó! 16.35: Boross Lajos népi zenekara ját­szik. 17.00: Hírek. Ütközben. 17.07: Köztünk maradjon! 17.32: Mozart: A-dúr szimfónia. K. 201. 17.57: Mai könyvajánlatunk. 18.00: A Szabó család. 18.27: Hallgatóink figyel­mébe! 18.30: Esti magazin. 19.15: Hallgassuk együtt! 20.05: Nyuga­ton a helyzet változatlan? 20.35: Félóra a debreceni Délibáb együt­tessel. 21.05: A rádió világirodal­pek a szovjet irodalomból. 12.50: Hangszerszólók. 13.28: Növényked­velőknek. 13.33: Táncra fel! 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig ... Opcraslágerek. 14.30: Hírek. Időjárás-jelentés. 14.35: Tánczenei koktél. 15.20: Könyvről — könyvért. 15.30: Hí­rek. 15.33: Műsorismertetés. 15.36: Találkozás a stúdióban. 16.30: Hí­rek. 16.33: Csúcsforgalom. 18.00: Az Állami Népi Együttes felvételei­ből. Közben: 18.30: Hírek. 18.33: Beszélni nehéz. 19.10: Reklám. tasd meg! Társasjáték. 21.25: Nemzetközi stúdió. A világ pénz­gondjai. 22.25: Tv-híradó, 3. 22.35: Világszínpad. Tallózás a nemzet­közi színházi élet eseményeiben. 2. MŰSOR 20.0«: Viktor Rozov. Beszélgetés a Szállnak a darvak c. film író­jával. 20.40: Peter Dvorsky opera­áriákat énekel. 21.10: Tv-híradó, * . 2* 21.30; Reklám. 21.40: A bűvész, ism.). 16.00: Földrajz Magyarul beszélő amerikai film­En Francais. La tété et les jambes. 10.05: Történelem (ált. isk. 7. oszt.). A franciaországi változá­sokra. 10.35: Pingpongsuli. II. rész (ism.). 12.05: Iskolatévé. Földrajz, (ált. isk. 5. oszt.). A Bakony. 15.15: Történelem (ált. isk. 5. oszt. — ism.). 15.30: Történelem (ált. isk. (ism.). 16.33: Hírek. 16.40: Egész­ségünkért! Az Országos Egészség­Ma 22.35-kor a tévében: sorozat. A önmagát. férfi, aki elvesztette Világszínpad Tallózás a nemzetközi színházi élet eseményeiben. A szer­kesztő, Bányai Gábor mondja lapunk olvasói számára: — Bulgária és Lengyelország után az idén Franciaország 19.15: Mit olvashatunk a Béke és rendezte meg a Nemzetek Színháza eseménysorozatát, amihez i9!s5:alj™Uité?mgyerekekVati9f3Ől műsorunk kapcsolódik, igyekezve képet adni az ott bemuta- Csak fiataloknak! 20.30: Hírek, tott előadásokról is. 20.33: irodalmi kirándulások. 21.03: — Milyen darabokat láthatunk? diák.á2^3?HS(renkháZ2a-4Gf «znperrc . , “ A rendezők minden alkalommal vezérmotfvumot hir- k ül politika. 22.56: Martiny Lajos detnek meg, s aszerint válogatják össze a bemutatásra kerülő szerzeményeiből. 23.25: Nóták, előadásokat. Az idén ez a „nyitott” színház volt, amiről — a MOsorzárá*5' IdS^árás',*eIentés'0-10! fogalom értelmezéséről, politikai tartalmáról — stúdiónk ven- orz r s' dégeivel beszélgetünk. Egyébként az év legjobb darabjaiból 3. MŰSOR láthatnak részleteket a nézők; forgatócsoportunk felvételeket 14.00: Hírek. 14.03: Műsorismer- készített a Varsói Stúdió Dante-előadásának párizsi bemutató- tetés. 14.05: Bach-versenyművek. járói, a müncheniek Chaplin filmszkeccsei színpadi változatá­nak bemutatójáról és a portugál művészek által előadott, A fal című drámáról. — Kik a stúdió vendégei? ______ — Gyurkó Lászlóval és Elbert Jánossal rendeztük meg a Rá dió és Televízió énekkara beszélgetést, aminek keretében nyilatkoznak a nyitott színház schütz műveiből énekel. 18.00: a elméletéről, s korábban felvett interjúk levetítése révén a né­vilá^ÉíiznüsHÉ hírei 18 7 u kritikusok hanglemezekről’. 18.40: z°k ismert külföldi rendezők és színházi szakemberek vélemé- Dzsesszfelvételekből. 19.15: iskola- nyével is megismerkedhetnek. 15.00: Magyar Irodalmi Arckép- csarnok. 15.19: XVII. századi ope­rákból. 16.00: Hírek. 16.03: Min­denki iskolája. 16.33: Kamarazene­hangverseny a berlini Maxim Gor­kij Színházban. 17.50: A Magyar vedett. Az anyagi kár 60 ezer forint. Az úttesten feküdt... A 4-es számú főúton a 38-as kilo­méterkőnél Osztás István _ 19 éves pilisi szerelő személy­gépkocsijával elütötte az út­testen fekvő Szilágyi Gyula 61 éves hajdúhadházi nyug­díjast, aki olyan súlyos sérü­léseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Végzetes szabálytalanság. Vasárnap délután Pilisszán­tón Szépvölgyi István 31 éves helybeli lakos elütötte sze­mélygépkocsival Kollár Már­ton 45 éves, ugyancsak pilis­szántói lakos tsz-tagot, aiki szabálytalanul haladt ált az út­testen. Kollár a helyszínen meghalt. Gázolás a zebrán. A kije­lölt gyalogátkelő helyen ütöt­te el Üllőn Bunkóczky Sándor 55 éves ceglédi kisiparos sze­mélyautójával Holman Józse1- 58 éves helybeli nyugdíjast, aki súlyosan megsérült. Elütötte a gyalogost. Gödöl­lőn Tóth András 34 éves hé- vízgyörki üveges személy gén kocsival elgázolta Gyenes Ist­ván 53 éves gödöllői nyugdí last. A gyalogos súlyos sérü­léseket szenvedett. Gyermekbaleset. Egy motor- kerékpáros elütötte Gyálon Skultéti Rózsa kilencéves ta­nulót, aki szabálytalanul ka­nyarodott kerékpárjával az útra. A kislány súlyosan meg­sérült. f Életveszélyes sérüléseke' szenvedett Dunaharasztin Vö­rös István 30 éves helybeF gyalogos, amikor Sződi Csabr 30 éves budapesti lakos sze- mélvgéokocsijával elütötte. Bicikliborulás. Kerékpár­jával felbomlt és súlyos sé­rüléseket szenvedett Dabasor Gombás Mihály 40 éves- se­gédmunkás, helybeli lakos. Sorompónak ütköztek. Vác- rátóton a vasúti átjárónál Ko roknai Erzsébet 26 éves tanár­nő. bemecebaráti laikos sze­mélygépkocsival megcsúszol és a sorompót tartó oszlop­nak ütközött. Az autó veze­tője és utasa, Koraknai Gábor 50 éves vámosmikola* lakos súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrség valamennyi ügy­ben tovább folytatja a vizsgá latot. ^ £R?íf^yar-?zoSlalísl? Munkáján Pest megyei Bizottsága és a Pest megye) Tanács lapja. Megjelenik - hétfő kivételével - naponta Kiadja a Hírlapkiadó VáUalat. :.> PF\T MFfiVH H f íi! AD s 7 ,: Lőkös Zoltán. — Főszerkesztő-helyettes: Sági Agnes. - Felelős kiadó: Csollány Ferenc. — Szerkesztőség; 195) Budapesi VIJ1., Somogy) Béla u « n I Lu I Ifi L U I LI IlillLrtr Kia" obivá tál: in 5] Budapest VIII., Blaha Lujza tér 3. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja. 343—100 és 142—220 - Szerkesztőségi titkárság 140—447---------------------------------------------------„ FIOKSZERKESZTOSEGEINK: Ceglédi Hírlap, 2701 Cegléd, Kossuth tér t Pl: 19 Telefon U-400 - Gödöllő és Vidéke, 2100 Gödöllő. Szabadság tér I Pf 47 Tel.. 8196.------— ------——-----; Monor és Vidéké, 2201 Monor, Kossuth u 78 Pf: 51. Tel: 157. - Nagykőrösi Híradó, 2750 Nagykőrös, Hősök tere 7 Tel 398 Váci Napló. 2601 Vác. Lenin u 45 Pf 32 Tel.: 10-0 ta. „.Ai„ a ,a ,Bud?Pfst' ~ Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél 8 Posta hírlapüzleteiben a Posta Központi Hírlapíródénál. Budap« t v. József nádor tér l Tel.: 180-850. Postacím: 1900 Budapest. - Előfizetési díj havonta 20 forint Index: 25064 HU ISSN 0133—0651

Next

/
Oldalképek
Tartalom