Pest Megyi Hírlap, 1977. október (21. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-09 / 238. szám
Az összefogás ereje PEST MEGYE KÖZÖS FENNTARTÁSÚ MŰVELŐDÉSI HÁZAI Tanulságokban gazdag művészet ÁMOS IMRE EMLÉKKIÁLLÍTÁSA SZENTENDRÉN Amikor tíz esztendővel ezelőtt, nem sokkal a ter- I melőszövetkezeti törvény életbelépését követően, Cso- I mádon megalakult a megye első, közös fenntartású mű- | volődési háza, nemcsak a váci járásban, hanem megye- | szerte különcségnek tekintették a kezdeményezést. So- ! kan azt tartották: a szövetkezet elsősorban termelő- ! üzem, a művelődés segítése pedig kizárólag állami — = helyi vonatkozásban tanácsi — feladat. Nemcsak államérdek De vajon lehet-e csak az állam feladata a művelődés feltételeinek megteremtése. A csomádi kezdeményezés óta eltelt idő eldöntötte, hogy nem. Hiszen a szocialista társadalomban nem csupán az állam érdeke, hogy műveltebbek legyenek- állampolgárai. A legszűkebb pátria, egy gyár vagy egy üzem érdeke is, hogy munkásai ma többet tudjanak, mint tegnap, hiszen holnap újabb korszerű gépek, a tegnapinál modernebb technológiák bevezetése válik szükségessé, ezek kezeléséhez, alkalmazásához pedig műveltebb, több tudással, nagyobb áttekintéssel rendelkező dolgozókra van szükségük. Nem véletlen tehát, hogy a csomádi kezdeményezés csakhamar követőkre talált, termelőszövetkezetek és gyárak vállalkoztak arra, hogy rendszeres támogatást nyújtanak a helyi művelődési intézmények fenntartásához, működtetéséhez. A toki Egyetértés Termelőszövetkezet például majd kétmillió forintért építette át a falu művelődési házát, majd szavazott meg évi félmillió forintot üzemeltetésére. Pedig az átépítés időszakában ez a gazdaság mindössze egy ezerötszáz lelkes falut egyesített. Vezetői azonban előre látták a fejlődés útját, azt, hogy néhány év múlva termelőszövetkezetük öt falu határát egyesíti és így öt település lakóinak művelődéséért kell felelősséget vállalniuk. Előrelátásukkal sikerült olyan helyzetet teremteniük, hogy a toki művelődési ház ma már négy függetlenített dolgozóval eredményesen segíti nemcsak a helyiek, hanem a perbáli, budajenői, telki és tinnyei emberek kultu- rálódását is. Kevés példa van rá A pozitív példák és eredmények láttán a dunavarsá- nyi Petőfi Termelőszövetkezet három esztendeje a közgyűlésen másfél millió forintot szavazott meg a közművelődés támogatására. Ebből az összegből a művelődési ház és a könyvtár segítésére két- százkilencvenezer, a könyvtár átépítésére kétszázezer, ösztöndíjakra, oktatásra pedig kilencvenezer forint jutott. Ismeretterjesztésre, tapasztalatcserére hatvanezer, színházi előadások, tárlatok megtekintésére százezer forintot fordítottak. Ezenkívül szakkönyvtár létesítése, országjárás, helytörténeti gyűjtés és a kutatómunka támogatása szerepelt a tervben. Ez utóbbi szinte egyedülálló kezdeményezés az országban. Kapcsolatot létesítettek négy kutatóintézettel. A kapcsolat lényege; amelyet szocialista szerződésekben rögzítettek: a gazdaság jellegének megfelelő kutatómunkához lehetőséget ad a termelőszövetkezet, cserébe pedig rendszeres tájékoztatást kapnak a kutatómunka tapasztalatairól, a legújabb eredményekről. A gazdaságban negyvennél több egyetemet, főiskolát végzett szakember dolgozik, az ő továbbképzésüket, fejlődésüket is hivatott elősegíteni ez az újszerű kapcsolat. Az első fecske: a váci járás A dunavarsányi példával szinte egy időben a váci járásban valósult meg a megyében először, hogy valamennyi művelődési ház közös fenntartásba került. Ebbe a kezdeményezésbe a váci járás ötvenkilenc gazdasági egysége kapcsolódott be, összesen hétszázezer forintnyi támogatással, amelyet még további háromszázezer forint segítség- nyújtással toldottak meg. Ebben a járásban tehát kereken egymillió forinttal több jut a közművelődésre, mint a korábbi években. Az üzemek, termelőszövetkezetek és más gazdasági egységek kulturális alapjának közös célra történő felhasználása a változások egész sorát indította. meg. Amíg korábban tizenhárom függetlenített népművelő . dolgozott a járás művelődési házaiban. ma már negyennégy embernek csak a közművelődés szervezése, lebonyolítása a feladata. Természetesen ebben a nagyarányú fejlődésben — a közös fenntartás eredményeit és fontosságát elismerve — lényeges szerepük volt a központi élőből történő állami intézkedéseknek, nagyobb fejlesztési lehetőségeknek. A fejlődés útja nyilvánvaló: ami tíz esztendeje még csak egyetlen faluban valósult meg, az hét évvel később valósággá vált a megye legnagyobb járásában. És ez a példa is újabb követőre talált. Még kettő csatlakozott Két esztendővel ezelőtt a ceglédi járásban mindössze három településen — Cse- mőn, Kocséron és Jászkara- jenőn — volt több gazdája, anyagi fenntartója a művelődési háznak. Ekkor a járás tizenhárom termelőszövetkezete másfél millió forint kulturális alappal rendelkezett. Ennek a tekintélyes összegnek azonban csak elenyésző hányadát fordították közvetlenül a közművelődés támogatására. A járás vezetői tahácskoztak. A megbeszélések lényege egy olyan szemlélet kialakítása volt, hogy a gazdasági vezetők a gazdasági feladatokkal egyenértékűnek tekintsék a dolgozók általános és szakmai műveltségének növelését. Az eredmény: 1976 januárjától a ceglédi járásban is közös fenntartásba került valamennyi művelődési ház. Korábban összesen 882 ezer forint állami támogatást kaptak a járás művelődési házai. Ebből kellett fedezniük a fenntartási és működési kiadásokat. A közös fenntartás bevezetése után a járás művelődési házaiban 650 ezer forinttal jut több a közművelődési feladatok végrehajtásá- ra. A ceglédiek lényegében a ráckevei járással egy időben valósították meg a művelődési házak közös fenntartását. Ez a munkaszervezés napjainkban is folyik a monori és a nagykátai járásban. A közös fenntartás természe- szetesen nemcsak azt jelenti, hogy az üzemek, termelőszövetkezetek és más gazdasági egységek átengedik a művelődési háznak kulturális alapjuk egy részét. Azt is jelenti, hogy a művelődési házak az anyagi támogatásért cserébe messzemenően figyelembe veszik a fenntartók művelődési igényeit. Olyan programokat szerveznek, amilyeneket az adott üzem vagy gazdaság kér, elsősorban az ott folyó termelőmunka színvonalának javítása érdekében. Az átutalásnál többet várnak Természetesen a közös fenntartás, amely ma már a megye százhatvanegy művelődési háza közül több mint hetvenre terjed ki, nemcsak eredményeket, hanem gondokat is jelent. Akadnak még olyan gazdasági vezetők, akik azzal, hogy a művelődési háznak átutalnak egy bizonyos összeget, befejezettnek tekintik kapcsolatukat. Mások csak nagy általánosságban fogalmazzák meg igényeiket, a művelődési ház népművelőire bízva, mit tartanak fontosnak, megvalósíthatónak. A közös fenntartás tartalmi problémái ott oldódtak meg, ahol a népművelők a lakóhely, az üzem, a gazdaság embereinek igényeit felmérték, s ahol az üzemi, termelőszövetkezeti kulturális bizottságok részt vállaltak és vállalnak ma is a munkaterv összeállításában. Prukner Pál Gyóni emléknapok- Ez év júniusában, Gyóni Gé- E za születésének évfordulóján r méltattuk a költő életművét. | Ez alkalommal, halálának mai E hatvanadik évfordulóján szülő- | faluja, Gyón (ma Dabas egyik = kerülete) ünnepli szülöttét. A = nagyközség tanácsa, a Gyóni E Géza baráti kör és művelődési E ház október 9. és 15. között I Gyóri-emléknapokat rendez. Í Kiállításon mutatják be a köl- E tő életét, munkásságát iroda- E lomórán méltatják. Az irodal- = mi presszóban Ady Endre és = Gyóni Géza címmel hangzik el E előadás. A gazdag műsort szí- E nesíti a tanulóifjúság számára | kiírt szavalőverseny. A népdal- 1 és néptánctalíilkozó jó alkalom E a járás gazdag népművészc- E tének seregszemléjére. Gyóni Géza életének utolsó írásait gyűjtötte össze Fábián Miklós. A költő halálának évfordulóján e munkából közlünk részletet. Életének utolsó három hónapjáról kevés adat áll rendelkezésünkre. Az első világháború harcai közepette 1915-ben orosz fogságba került, s a krasznojarszki fogolytáborba vitték, ahol élete utolsó napjait töltötte. A februári orosz forradalom híre 1917. március 20-án jutott el Krasznojarszkba. Gyóni két nappal később verssel köszöntötte a polgári forradalmat. Papok, poéták, föl az oltárokra! Zengjen a föld és minden bús halom: Forradalom! Téged szomjaztunk eleitől fogva. (Gyóni: Utolsó tánc) Amint leveleiből, verseiből olvashatjuk, volt hadifogolytársak emlékeiből tudjuk, „o forradalom, a cár letételének híre erősen foglalkoztatták. Szívből örült a forradalomnak ...”, de ezt saját nemzetének is kívánta. A legénységi barakkban élő szegény zsellérek panaszáról beszél 1917. május 15-én Fényes Lászlónak, a Népszava hírlapírójának írott, eddig még nem publikált levelében. Egy eddig nem publikált levél Ngs. Fényes László úrnak. Budapest Igen tisztelt Barátom! A könyörülő irgalom nevében — s annak az itt összegyűjtött beteg hadifogoly-legénységnek érdekében, amelyhez nem tudott eljutni a hivatalos Haza vöröskeresztes jótékonysága: Hozzád fordulok, a Méltányosság emberéhez, hogy az otthonmaradt jószívű szegény emberekhez juttasd el egy szibériai fogolytábor es- deklését. Hiszem, hogy az új rendre virradt Oroszország demokrata cenzúrája nem fogja megakadályozni ennek a kérelemnek hozzájuk jutását. A szegény emberekhez juttasd el a kérést; azokhoz, akik talán még meg tudják bocsátani, hogy ezek a szerencsétlen foglyok ez ideig még nem haltak meg a hazáért, és akik meg tudják érteni, hogy a méltatsz A szentendrei Ferenczy Mű- E zeum sorra bemutatja a jcien- = tős életműveket. Ezúttal a mű* E zeumi hónap keretében, októ- E berben, a 70 éve született E Amos Imre emlékkiállítását 1 rendezte meg. A tárlat E hétfő kivételével naponta 11 és = 18 óra között tekinthető meg, A KRITIKA azért vált nálunk sokszor elemzéssé, méltatássá, mert sok ismert és felismert életművet kísér figyelemmel. így vagyunk Amos Imre művészetével is. 1907-ben született Nagykál- lón —, most lenne 70 éves. Mester lett anélkül, hogy valakinek a tanítványa lett volna. Hogyan? A Láng gyárban zománcozóként dolgozott, s közben látogatta a Képzőművészeti Főiskola, a Műegyetem előadásait. Semmit' sem fejezett be, csak művészetét. Arra összpontosított. 1936-tól festett nyaranta Szentendrén. A fasizmus először gyötörte, később megölte Befejeztette vele életét 1944-ben Németországban, miután 1940-től megjárta mun- kaszolgálatcfeként a háború poklát a Donnál és Jugoszláviában. Amikor 1930-ban elkészült a Tél az ablakból látható háztetőkkel, a tükörrel és az Ady- maszkkal, a szerkezet olyan plasztikusnak tűnt, olyan gazdagon árnyaltnak és sokrétűnek, hogy sokan érezték; Der- kovits társa, szövetségese született meg piktúránkban. Aztán feltámadtak emlékképei, ifjúságának megdőlt, átlós, angyalokkal, fájtkai, anyával, zöld dívánnyal zsúfolt tájairól, s akkor már sokan tudták, érzékelték; nekünk is van Chagallunk, csak a forrás Nagykálló és nem Vityebszk. Ilyen irányban teljesedett volna Ámos Imre életpályája, de a kor nem engedélyezte ezt a kibontakozást. Minden idillel kezdődött, olyan derűvel, melyet elmélyült festőiséggel idézett szőlőevőről, virágáruslányról, halászasz- szanyról, . öreg templomszolgáról. József Attila mosónőket, Ámas Imre a varrónőt láttatta meghajlásával, csöndjével. Ezt követték a szentendrei tájak és tetők a színek lényegre törő ökonómiájával. S ekkor következett a szörnyű gyanú, A halál angyalában. Thommas Mann már figyelmeztette Európát a náci csizmák dübörgésére, József Attila ekkor indult Balatonszárszóra, Babits már írta a Jónás könyvét, Ámos Imre a halál angyalát pillantotta meg 1938 súlyos égboltján. Sajnos, pontos jósnak bizonyult. Lovarda helyett Sötét idők-et fest, mert ború ült a Hajnalvá- rás-ra. Csendéletek nyugalmát elpusztult lovak váltják fel, a békét a Háború. Malaparte is feljegyezte Ka- iputt-jában a pusztuló lovakban az emberiséget, csakhogy Malaparte riportere volt az iszonyatnak, Ámos Imre áldozata. MINDEN POKOL ellenére szolidáris és csöndes maradt, önsorsáért nem, másokért kiál_ lan szenvedések tűrése fájdalmasabb lehet a halálnál. Tudom, hogy azokat a szegény embereket is mindenfelől, mindenfajta jótékonyság nevében húzzák és nyúzzák olyanok, akik a saját zsebükből egyszerre többet húzhatnának ki, mint amit egy egész kincs gyűjtő — mozgalom eredményezhet — és mégis arra kell, hogy kérjelek, Te jószívű ember: add hírül az irgalmas szegények seregének, ha van egy nélkülözhető alsóruhadarabjuk, ha van egy-egy kiselejtezésre szánt fehérneműjük, ne dobják azt el, hanem küldjék el egy-egy kisebb postacsomagban Szibériába, felváltva a következő címekre: (Kövér György főh., Achim Mihály főh., Tscheik Ernő főh., dr. Mészáros Vilmos főh. Krasznojarszk.) — Tudom, hogy alig van már a társadalomnak annyi darab ruhája, amenyivel minden égős sebet eltakarhatna, de ha több ezer főre menő beteg hadifogoly-legénységnek csak egy része jut is egy rend váltóruhához, fehérneműhöz, az is könnyít a járváHáború (1944) tott művészete, melynek minden pontja érett és tisztázott. Sehol egy hevenyészett gesztus, nyoma sincs se gondolati, se formai felületességnek, az életmű egységes, csak a kor változik benne sötétről még sö- tétebbre. Mégis a képek, akár Radnóti versei; szépségükkel hintenek reményt. A prófétás hangvétel mégis érződik, akár Radnóti költészetében, hiszen apokaliptikus időket jelöl a szó, a kép. Ilyen időembléma Ámos Imre angyala. Hol vannak már a régi órák, növények, almák és galambok, merre tűntek a szentendrei kutak, hova szálltak a tavasz madarai? Helyettük angyal lép a szobába, halált és háborút hoz. Rajta kívül csak Kondor Béla viaskodott ilyen nehézterhű, varázslattá növelt iszonyú angyalokkal. MESTERMÜVEKKEL törekedett arra Ámos Imre, hogy festői szépséggel szolgálja az emberek boldogságát. Nem ő tehetett arról, hogy a világégés krónikása lett, krónikása és mártírja. Mégis, és ebben mutatkozik meg művészetének igazi értéke, humánuma. Olyan melengetők, szikrázók, képeinek színei olyan megfontoltan I bölcs valahány látomása, hogy I megszelídül a halál, a koporsó; | a fekete gyertya mintha fe- í hérnek látszana. Ez a helytál- ! lássál és Ámos Imre emberségével hitelesített szépség az, mely ezen az emlékező szentendrei kiállításon is csak a tökéletességet adja a nypmasz-, | tó fájdalmak helyett. I Losonci Miklós TV-FIGYELŐ Témák. Megérti az előfize-1 ’®''— ftVSr miért ne"'értene ! meg —, hogy ÜömÖífcy János rendező több filmmel akart felelni arra a levélre, amelyet emlékezetes. Gyilkosok című tv-játékának bemutatása után egy népművelőnek készülő lánytól kapott, s amelynek írója azon kesergett: tényleg ilyen rosszak az emberek? Ám ezeket az önmagukban is terjedelmes képsorokat kár volt így, egymás mellé sorolni, mert, bizony — egy élettani hasonlattal élve —, elszívták egymástól a levegőt. Inkább csökkent, mint nőtt a kívánt hatás. A néző, persze, így is végigfigyelte a bő két órát, amely alatt nyers, helyenként már- már kegyetlen őszinteséggel mutatták fel: mivé lehetnek, hogyan süllyedhetnek, emelkedhetnek az emberi sorsok. Elsőként Galgóczi Erzsébet egyik írását mondta el Horváth Sándor. Ennek a monológnak a szövege és nem a kényszerből elevenné tett látnyok ellen való védekezésen, amely itt a fogolytisztikar szegényes eszközeivel —, az újszellemű orosz hatóságok minden jóalcarata mellett is — alig volna keresztül vihető. — Nem tudom, hogy a hivatalos hazafiság, milyen ítéletet hozott a hadifogságba esett szerencsétlenek ügyében; nem tudom, vajon ez az ítélet nem lesújtóbb-e rájuk nézve, mint volna akkor, ha nem a fronton kerülték volna el a halált, hanem még idejében és otthon kerestek volna maguknak valami biztos nélkülözhetetlensé- gi fedezéket. Mindezt nem tudom, s így nem tudom azt sem, hogy a hivatalos hazafiság nagybérlőitől kérhetek-e a szerencsétlenek számára valamit, ezért kérek csupán — a Te segítségeddel — az irgalmas szegényektől és azoktól is csak annyit, amennyit az úgynevezett humánus társadalom az útszélen kidűlt lovaktól és a beteg kutyáktól sem szokott megtagadni. Tisztelettel köszönt igaz híved: Gyóni Géza ványa fogta meg a nézőt. A természetes beszéd ízeivel, keresetlenségével elmondott történetsor minden szava a meggazdagodás, a szerzés körül forgott. Téglák a kézitáskában, kávészsákok a vasúti raktárból, lehajlás minden el- hullajtott fadarabért —, így sorakoznak mind hosszabb menetben az élükre rakott forintok. És ez a jámbor külsejű sírásó is — ő sem maradhatott ki a megveszekedett gyarapodási mániából. A következő képsor a csepeli posztógyár egyik szocialista brigádját mutatta be. Egy húsz éve együtt dolgozó, öszeszokott, életmódjában, igényeiben, vágyaiban, lehetőségeiben nagyjából egyforma asszonyl közösséget. Egyszerű, tiszta, józan ítéletű, és a maguk igazát nyíltan megmondó emberek valamennyien. Életfilozófiájuk? Dolgozni jókedvvel, becsületesen, azoktól várni a munkahelyi utasításokat, akik valóban méltók a vezetésre (akik nem szereltetnek fel a posztógyárban — selyemszövő gépet); és egészségben élni, útjukra bocsátani a gyerekeket. A harmadik történet megint írói műre épült: Csurka István Túrógombóc című írásának dramatizált változatát láthattuk utoljára. Gyilkos, szellemes, a késő éjszakai órában is éber figyelmet követelő játék volt ez a fölfelé vigyorgó, lefelé ordítozó rádióriportért elénk állító szatíra. Rémeknél remekebb figurák vették körül az intellektuális szélhámost, akiknek eredetileg az emberi butaságról kellett volna elmélkedniük, de akik e széllel bélelt percemberkével együtt maguk is sorra, rendre álarc nélkül maradtak. Kiderült róluk, kik, mifélék; hogyan próbálnak megkapaszkodni a maguk polcain, vagy még följebb kerülni egy-két grádiccsal. Ritka élességű látlelet került a szemünk elé. De, hogy tényleg, mennyire rosszak az emberek? Ezt ezekből az egymás mellé kénysze. rített történetekből nem lehet kideríteni. De kár is így, tételesen tűnődni fölöttük — sokkal jobb munkák annál, semhogy fölhasználási utasítás kellene hozzájuk. Akácz László
