Pest Megyi Hírlap, 1977. október (21. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-23 / 250. szám

Jelentés az ezrek szombatjáról Teljesülő felajánlások, gyarapodó települések Nehéz lenne összeszámolni, [ eddig hány kommunista műsza- |kot szerveztek, hány tízezer irsadalmi munkaórát vállal- 1 tak a százhalombattaiak vá­rosukért. A tegnapi kommu­nista műszak más volt, mint az eddigiek. Ezúttal a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 60. évfordulójának méltó megünneplése volt a cél. J ánky Zoltánnal, a városi pártbizottság osztályvezetőjé­vel járva az utcákat, minde­nütt szorgos munkát láttunk. Százhalombatta új, korszerű, s a több mint 30 ezer ember egészségügyi ellátására alkal­mas orvosi rendelője másfél hét múlva készül el. Az épü­letben a 26. számú ÁÉV. szak­emberei szereltek, festettek és ott ügyeskedtek közöttük a DKV dolgozói, nem is szólva azokról az egészségügyiekről, akiknek a rendelőintézet új munkahelyet jelent. Néhány házzal távolabb, a DKV vízi sporttelepén daruk és markológépek serénykedtek. A gépeket kiszolgáló emberek segítségükkel fákat ültettek és a földet egyengették. Az olaj­városból jött társadalmi mun­kások mellett ott voltak Száz­halombatta lakói is. A városi sporttelepen az új ideiglenes öltöző tetőszerkezete készült. Ott találtuk Strasszer Gáspár osztályvezetőt, a DKV mosta­ni kommunista műszakjának szervezőjét, aki elmondta, hogy az üzem valamennyi dolgozója részt vett a szom­bati kommunista műszakban. Ezerhétszázan az üzem terü­letén termeltek és a téliesíté- si programmal kapcsolatos karbantartási feladatokat lát­ták el. ötszázan az olajbázis új üzemeinek építésénél se­gédkeztek, míg a KISZ-esek vasat gyűjtöttek. Munkájuk eredménye vagy kétszáz má­zsa vashulladék volt, úgy 250 ezer forint értékben. Az ösz- szeget a sporttelep bővítésére fordítják. Egyébként a város útjai mellett mindenfelé lá­nyok, asszonyok parkosítottak. A Dunai Hőerőműben Nagy Sebestyén, a pártbizottság tit­kára mondta el, hogy a várt­nál jobban sikerült a tegnapi nap. A szabad szombatosok szinte kivétel nélkül bejöttek. Lebontották a régi trafóhá­zat, segítettek a karbantartás­nál, s mint elmondotta, a mű­szak bevételét a DHV üdülő­jének berendezésére és sport­eszközök vásárlására fordít­ják. Október 15-én az előző kommunista szombaton ezer­huszonhat órát dolgoztak a százhalombattaiak 160 ezer fo­rint értékben. Tegnap vár­hatóan sikerült rekordot javí­tani. Mindenki a gépeknél A Mechanikai Művek diósdi gyárában valamennyi politikai és gazdasági vezető gén mel­lé állt tegnap, az adminiszt­ratív dolgozókkal együtt, mert a kollektíva úgy döntött, hogy csak a teljesítménybérben el­számolható tevékenységért fi­zetnek ki munkabért. Gyors számítás szerint a mintegy nyolcszázhatvan dolgozó hoz­závetőleg 150 ezer forint ér­tékű munkát végzett szomba­ton. A Mechanikai Művekben ezt az összeget egy vállalati sporttelep felépítésére, a vál­lalati tömegsportélet fellendí­tésére szánják. A jubileum jegyében A Nagy Október jegyében telt a szombat az Ipari Sze­relvény és Gépgyárban is. ahol — mint azt Perei And­rás, az ISG munkaügyi és szervezési főosztályának veze­tője elmondta — a dolgozók 86 százaléka állt a munkapa­dok mellé. S bár a kommu­nista műszak eredményességét igazoló adatok ugyancsak a jövő hét közepére születnek meg. annyi bizonyos, hogy a közúti járműprogram, a ke- ményfémgyártás, a szerelvény­készítés és más exportkötele­zettségek teljesítése során a tegnapi napon az ISG-ben 5 millió forint értékű új termé­ket állítottak elő. A munká­sok a vállalat belső rend­jének kialakításában, vala­Nyomdászok, festők együtt. Az utolsó simítások a váci nyomda új géptermén. Tanácsi dolgozók a dunakeszi iskolabővítésnél mint a színesfém- és vasgyűj­tésben is jelentős eredménye­ket könyvelhettek el. Talpon a város Meglepő kép fogadta szom­baton reggel a váci és duna­keszi vasutasokat. A két ál­lomáson majdnem ugyanany- nyian szálltak le a kocsikról mint máskor, a hétköznapo­kon. A Dunakanyar bal part­jának e két városában a vál­lalatok és intézmények dolgo­zói kommunista műszakot tar­tottak. Első állomásunkon, Vácott, Pálmai László, az MSZMP városi bizottságának titkára mondta el, hogy a vá­ros fejlesztése és a munkahe­lyi termelési eredmények ja­vítása érdekében a váci bri­gádok vállalták, hogy az idén két rendkívüli műszakot tar­tanak. A tavaszinak 1 millió forint körül volt az eredmé­nye. Tegnap 10—12 ezer ember kezdett hozzá reggel 6-kor a munkához. A Fortéban a többség saját munkahelyén dolgozott, míg az irodisták a csomagolásban segédkeztek, mások a parkot csinosították, a tmk-sokat pedig az óvoda építésénél találtuk. Peterdi Vince, a gyár gazdasági igaz­gatója elmondtá, hogy a szom­bati műszak eredménye 850 ezer forint értékű fotópapír és film, amelynek többsége Pa­kisztánba, Törökországba és Svédországba kerül. Október 20-ig egyébként elkészült az az 1,7 millió rubel értékű fo­tópapír és filmmennyiség, amelynek utolsó ládáit éppen ott jártunkkor rakták fel a vagonokra. Az ünnepi előkészületekkel kapcsolatos az a serénykedés, amit az új 100 személyes óvo­dánál láttunk. A 11 millió fo­rintos létesítményt november 7-re adja át a gyári aprósá­goknak a PÁÉV. A Pest megyei Tanácsi Épí­tőipari Vállalat és a Váci Nyomda dolgozói a város má­sik végén dolgoztak ezen a szombaton. Nagy Sándor, a nyomda igazgatója és Hrozina József, a kivitelezők párttitká­ra mondta el, hogy az új üzem december 31 helyett még no­vember 7 előtt elkészül. A váci dolgozóké egyébként tegnapi keresetüket a Pokol­szigeti úttörőtábor építésére ajánlották fel. Ügy tűnik, a váci gyerekek meghálálják ezt a gondoskodást, hiszen a vá­rosban tegnap úttörők és gim­nazisták dolgoztak mindenfelé a parkokban, összegyűjtve a hulló lombot és takarítva a város utcáit, szóval egy kicsit már az ünnepre készülve. Meglepetés a gyerekeknek Dunakeszin az országút men­tén két helyen is találkoztunk szorgoskodó embercsoportok­kal. A járműjavító Szárnyas­kerék II brigádja járdát épí­tett, míg a városi tanács dol­gozói az általános iskola öt új tantermének építkezésénél iz­zadtak. A dunakeszi üzemek is munkazajtól voltak hango­sak. Rubik László, a városi pártbizottság titkára elmondta, hogy a Járműjavító dolgozói­nak felhívására szerveztek kommunista műszakot. A be­vételből az üzem szociális és kulturális létesítményeit fej­lesztik és játékokkal, külön­féle felszerelési tárgyakkal ajándékozzák meg a város gyermekintézményeit. Ezen­felül a dunakeszi üzemek je­lentős összeget terveznek be­fizetni a Barátság-alapra, ez­A Dunakeszi Járműjavító Szár- nyaskerék II. szocialista brigádja 150 méter járdát épített tegnap. Nagy Iván felvételei zel támogatva a VIT-re utazó magyar küldöttséget. Dunakeszin egyébként — akárcsak Vácott — a rendkí vüli munkanap a kereskedő két is csatasorba állította. Az üzemek melletti boltok mind két városban a késő délutáni órákig tartottak nyitva, hogy a műszakból hazaigyekvők be­szerezhessék hét végére az en­nivalót. Hajóavató előtt A szombat reggel munká ban találta a Pest megyei Kis­hajózási és Javító Vállalat 300 munkását is. A központ dol­gozói a pénteken abbahagyott munkát folytatták, míg a ha­józok a tervben előírt felada­tokat teljesítették. A leglátvá nyosabb munka a műhely dol­gozóinak jutott, mivel befeje zéséhez közeledik annak az új típusú, 60 személyes átkelő- hajónak az építése, amelyet november 7-re szeretnének át­adni. A vállalat dolgozói idei második kommunista műszak­juk munkabérét részben vállalat lakásépítési alapjára fizetik be, a fennmaradó ösz- szeget pedig a szigetmonostori általános iskola támogatására ajánlották fel. Tudósítottak: Csulák András, Dodó Györgyi, Ferenczy Anna­mária és Juhász Gyula. Van miről számot adni Az év vége közeledésével az irányító szer­veknél, a helyi gazdaságokban és másutt számadásra készülnek. A pártszervezetek is. Az irányító pártbizottságok arra késztetik Pest megye több mint 1400 pártalapszerveze- tének vezetőségeit, hogy összegezzék tapaszta­lataikat és felkészülten álljanak a párttagság elé az egész éves munkát értékelő beszámoló itaggy üléseken. Kedvező feltételek Van miről számot adni. Az 1977-es esztendő az ötéves tervünk egyik legnehezebb évének indult. Az eddigi eredmények arra mutatnak, hogy megyénk dolgozói a párt vezetésével megfelelnek a követelményeknek. A társadal­mi munka aktivista, a város- és községfejlesz­tési beruházások mutatják az alkotó kedvet, tettrekészséget. Ez igen jó feltételeket teremt ahhoz, hogy az év hátralévő részében még to­vábbi alkotókészség bontakozzék ki a Vterv magas szintű teljesítésére. A megye kommunistáinak ilyen, körülmé­nyek között kell készülniük az év végi beszá­moló taggyűlésekre. Igaz, nemcsak az irányító pártszerveknek,, az alapszervezetek vezetősé­geinek kell számot adniuk a végzett munká­ról. A beszámoló taggyűléseknek éppen az a feladata, hogy minden párttag számot adjon. Ezek a fórumok akkor töltik be igazán sze­repüket, ha a párttagság olyan igényesen ké­szül munkájának, illetve alapszervezete mű­ködési területének értékelésére, mint azt egy évvel ezelőtt, a tagsági könyvek cseréjénél tet­te. Akkor nyílt, őszinte légkörben értékelték megyeszerte a munkát és ilyen szellemű volt a feladatok meghatározása is. Az elhangzott észrevételeket, javaslatokat rendszerezték és intézkedés céljából továbbították az illetékes párt-, állami szervek asztalára. Számos javas­lat azóta megvalósult, több témában pedig vizsgálatok folynak. A javaslatokban számos jelentéktelennek tűnő, de mégis intézkedést igénylő probléma is felmerült. Nagyon fontos, hogy mindezeket is megfelelően kezeljék. Gondoljunk arra, hogy az egyes párttag számára talán éppen az volt a legfontosabb. Hatékonyabban érvényesülő pártpolitika A pártalapszervezetek beszámolóinak a be­szélgetéseken elhangzott és feladatul kapott észrevételek megvalósítására kell épülniük, s az egész évi munkáról, a párt politikája gya­korlati megvalósításáról kell szólniuk. A me­gye pártalapszervezetei az irányító pártbi- 'zottságök közreműködésével, következetesebb1 ellérfőrző 'munkájával jó eredményeket tud­hatnak magukénak. Érből is adjanak számot. A pártszervezetek kezderpényezésére és a kommunisták aktív részvételével olyan fel­adatokat oldottak meg a gazdasági és a társa­dalompolitikai életben, amelyek lehetővé tet­ték a párt politikájának hatékonyabb érvé­nyesülését. Így a többi között minden eddigi­nél következetesebben szereztek érvényt — a párttagság konkrét észrevételei alapján — a párt káderpolitikai elvei gyakorlati realizálá­sának. Több területen a pártalapszervezet kez­deményezésére mentettek fel, vagy helyez­tek más munkakörbe olyan vezetőket, akik nem feleltek meg a hármas követelmény meg­növekedett igényeinek. Ezért helyezték el a Beton. és Vasbeton Művek szentendrei gyá­rának igazgatóját, ennek alapján kerül új ve­zető az Építéstudományi Intézet szentendrei telepének élére. Több helyen üzemvezetőket, illetve művezetőket helyeztek át, mivel nem megfelelő hangnemben és nem demokratikus vezetőként látták el feladatukat. Hasonlóan vezetőt váltottak az Ipari Szerelvény- és Gép­gyár maglódi üzemében, ahol a beszélgetések során a kommunisták széles körben kifogásol­ták a korábbi vezető hangnemét, és az ott uralkodó állapotokat. Valamennyi változás kedvező hatású. Azért is le kellett középveze­tőket váltani, mert munkahelyükön eltűrték a lazaságot, és esetenként a munkaidőn belüli italozást is. A vezetés demokratizmusának fejlesztése érdekében is számos helyen intézkedtek a pártszervezetek. Ezek jó hatásúak az alkotó légkör kibontakozására. Az erre irányuló ész­revételeket a vezetők megértéssel és jó érzés­sel fogadták. Segített ez a szentendrei egész­ségügyi intézmény pártszervezeténél is, ahol közben állami rendelkezéssel integráció való­sult meg és azóta rendszeresek a négyszögülé­sek, eredményes a pártalapszervezet irányító munkája. A szentendrei papírgyárban koráb­ban azt kifogásolták, hogy a vállalatvezetés nem vonja be megfelelően a dolgozó kollektí­vákat a döntésekbe. Azóta hozott intézkedés alapján az irányító munka is hatékonyabbá vált. A megye több járásában, városában a párt-végrehajtóbizottságoknak kellett intéz­kedniük azoknak a pártalapszervezeti veze­tőknek a felmentésére, akik nem tudták vagy nem voltak képesek vállalni a magasabb szín­vonalú munkát. Helyükbe valamennyi esetben a part politikáját értő, s végrehajtani képes vezetők kerültek. Ennek nyomán fejlődött a pártalapszervezetekben a szervezeti fegyelem és a politikai munka hatékonysága is. Eredményes pártajánlások Valamennyi irányitó pártbizottságunk a be­szélgetések tapasztalatai alapján megfogal­mazta ajánlásait, az állami, társadalmi szer~ veknek. Ennek következményeként is a városi tanácsok konkrét intézkedéseket tettek a kommunisták javaslatainak megvalósítására. Így például Cegléden ennek alapján fejlesz­tették a városon belüli aútóbuszforgalmat, az igények szerinti végleges megoldás azonban csak a város közlekedési koncepciójának ki­dolgozásával összhangban lehetséges majd. Ugyancsak Cegléden, több intézkedést hoztak, hogy javuljon a város külső területeinek bolti ellátása, az áruválaszték bővítése. Százhalom­battán hasonlóan konkrétan intézkedtek a lakosság ellátása színvonalának emelésére. En­nek érdekében, közös erőfeszítések eredmé­nyeként, új üzleteket építettek, a többi között még az idén át akarják adni az 570 négyzet- méter alapterületű áruházát. További három 150 négyzetméter alapterületű szakosított üzlet megnyitását is tervezik 1978-ban. A szentend­rei városi tanács több intézkedésével tovább javította kapcsolatát a lakossággal. így egye­bek között olyasmikben határozott, amelyek ■már régi kívánságot jelentettek, mint (például, a postás strand parkosítása, pihenőhellyé ala­kítása. A népfront-bizottságok számára is ajánlot­tak feladatokat a pártszervezetek. Ennek mér­hető eredményei vannak abban, hogy például Cegléden, Százhalombattán * októberben kom­munista szombatokon dolgoznak a város tisz­taságáért. Százhalombattán a Hazafias Nép­front kezdeményezésére társadalmi munkában készültek el kommunális fejlesztési beruházá­sok, autóparkolók és játszóterek tervdokumen­tációi. A Kommunista Ifjúsági Szövetség szerveze­tei elsősorban a párttagnevelő munkában, az ifjúság közéleti tevékenységének fejlesztésé­ben és a fiatalok eszmei-politikai nevelésében kaptak meghatározott feladatokat a ceglédi, a rnonori és a dabasi járási pártbizottságoktól. Kollektív véleményre építve Valamennyi területen következetesen ellen­őrzik az irányító pártbizottságok a párttagság véleményének. gyakorlati megvalósítását. Szinte naprakészen ismerik a megtett intézke­dések eredményeit. Tudják, azt is, hogy mi valósítható meg a javaslatokból ebben az öt­éves tervben. A pártalapszervezetek tehát gazdag tényanyagokkal rendelkeznek, s ez alapjául szolgálhat a beszámoló taggyűlések előterjesztésének. Rendkívül fontos, hogy ezek a beszámolók ne a titkár egyszemélyi szám­adásai legyenek, hanem a pártalapszervezet vezetőségének kollektív véleményét fogalmaz­zák meg, támaszkodva a pártesoport-bizalmi- aknak — a tagság véleményét is tükröző — észrevételeire. Uj intézkedési tervet nem szükséges készí­teni; az alapszervezeteknek. A beszámolókban ugyanis megfelelő helyet kap mindez a javas­lat, mely a tagsági könyvek cseréje során el­hangzott, s egyben a további feladatok meg­határozása is. A meglévő intézkedési tervek­ből a még végrehajtásra váró feladatokat kell beépíteni az 1978-as pártalapszervezeti mun­katervekbe. Arra kell ügyelnünk, hogy a párttagság egyetlen észrevétele, vagy javas­lata sem évülhet el. Folyamatosan, majd az új pártválasztások során átfogóan kell számot adni 1980-ig a javaslatok sorsáról. A beszá­molókban kell megfogalmazni, utána a párt­tagsággal a taggyűlésen megvitatni, hogy azo­kat a helyi feladatokat, amelyekkel a párt­alapszervezetek 1978-ban munkatervükben, vezetőségi ülésen, taggyűlésen, vagy ezen túl­menően operatívan, kiemelten foglalkoznak. A beszámoló taggyűlések hivatottak arra is, hogy lezárják a tagkönyvcsere-beszélgetések során türelmi időt kapott párttagok ügyét. Ér­tékelni kell tehát mindazon kommunista egyéni munkáját külön is, aki a beszélgetések során megfelelő haladékot kapott pártmegbí­zatás teljesítésére, pártrendezvények látogatá­sára, vagy egyéb, a párttagsággal járó kötele­zettség teljesítésére. Külön figyelmet érdeme' az idei beszámoló taggyűléseken azoknak az alapszervezeteknek a felkészítése, amelyek nem önállóan dolgoznak, hanem üzemi, köz­ségi vagy intézményei pártvezetőség (koráb­ban: csúcsvezetőség) irányításával végzi!; munkájukat. Az idén Pest megyében ugyanis ezeken a helyeken nem az alapszervezeti be­számoló taggyűléseket követően kerül sor a pártvezetőség beszámolójára, hanem az alap­szervezeti beszámoló taggyűléseket megelőző­en. E pártvezetőségeknek azért még körülte­kintőbben kell összegezniük az irányításún alá tartozó alapszervezetek munkáját és meg­határozni tennivalóikat. Felelősséggel, aktivitással Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a be­számoló taggyűlések rendszere megyénkben i: bevált. Ezeken a fórumokon a párttagság, a éves átlagot meghaladó mértékben, nagy fele lősséggel és aktivitással vesz részt a munká­ban. A párt határozatainak eredményes megváló sítása, az 1978-as gazdasági év szervezett pc litikai és gazdasági előkészítése indokolja hogy megyénk párttagjai, alapszervezeti veze­tői megkülönböztetett felelősséggel, felkészül­ten vegyenek részt a beszámoló taggyűlések előkészítésében. Ugyanígy a beszámolók vitái­ban és a határozatok meghozatalában. Munkájuk eredményességének alapja, hogy a párttagsági könyvek cseréje óta a kommunis­ták a korábbinál is eredményesebben állnak helyt a XI. pártkongresszus határozatainak megvalósításában. ARATÓ ANDRÄS, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára

Next

/
Oldalképek
Tartalom