Pest Megyi Hírlap, 1977. október (21. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-16 / 244. szám

1977. OKTÓBER 16., VASÁRNAP Elhunyt Karádi Gyula Karádi Gyula, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitünte­tettje, az Országos Tervhivatal nyugalmazott első elnökhelyet­tese, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság tagja 67 éves korában, október H-én elhunyt. Temetéséről később intéz­kednek. ★ ★ Karádi Gyula 1910-ben szü­letett Huszton. Műszaki egye­temi tanulmányokat folytatott, s elektromérnöki diplomát szerzett. 1934-től 1946-ig mű­szaki tisztviselőként dolgozott. Ezután vezető beosztásokban a Gazdasági Főtanácsnál, a Jó- vátételi Hivatalban, a Nehéz­ipari Központban, a Közleke­dési Minisztériumban tevé­kenykedett. 1949-től két éven át a Magyar Népköztársaság képviselője volt a KGST-ben, majd 1954-ig miniszterhelyet­tesként a Kohó- és Gépipari ★ Minisztériumban dolgozott. Ezt követően tanácsosként a bécsi magyar kereskedelmi kiren­deltséget vezette. 1957 és 1967 között a külkereskedelmi mi­niszter első helyettese, majd 1973-ban történt nyugállo­mányba vonulásáig az Orszá­gos Tervhivatal elnökének el­ső helyettese volt. Karádi Gyula 1930-tól vett részt a munkásmozgalomban, s a pártnak 1936-tól volt tag­ja. Eredményes politikai, gaz­dasági munkája elismeréséül több magas kitüntetést kapott. Szakszervezeti delegáció utazik Eszak-Eurépába Gáspár Sándornak, a SZOT főtitkárának vezetésével az Északi Szakszervezetek Taná­csa (NFS) meghívására va­sárnap magyar szakszervezeti küldöttség utazik az észak­európai országokba. Kőrútjuk első állomása Koppenhága, majd ezt követően látogatást tesznek Stockholmban, Hel­sinkiben és Oslóban is. A SZOT vezetői a körút során megbeszéléseket folytatnak az NFS titkárságával és tagszer­vezeteinek vezetőivel a nem­zetközi szakszervezeti mozga­lom időszerű kérdéseiről, a magyar szakszervezetek, illet­ve az északi szakszervezetek tanácsa és tagszervezeteinek kétoldalú kapcsolatai fejlesz­tésének lehetőségeiről. Ceglédi jelentés Arufolyam úton, sínen ,A hét végi szállítási csúcs többnyire már péntek haj­nalban elkezdődik. Ez az a nap, amikor az „ezen a héten még útbaindítjuk” hangzatú fogadkozások még nem vesz­tettek hitelükből, s köztudot­tan ezen a napon a legna­gyobb a személyforgalom is. Az országutakat szinte el­árasztják a rogyásig, vagy csak tessék-lássék módon megrakott teherkocsik. Ép;- tőanyagok tonnái, csövek, aj­tók, ablakkeretek és ismeret- ' len rendeltetésű betonele­mekkel megrakott teherautók ezrei róják az utakat. A Ceg­léd felé vezető út vándorai között olykor furcsa terhek­kel megrakottak is akadnak. Az FO 64—02-es rendszámú teherkocsi például hétvégi ház nagyságú elektromos elosztó- telepeket visz, az YD 16—44- es utánfutóról pedig mala­cok röfögnek. Az 52-es kilo­méterkő közelében egy 20 ton­nás Rába szerencsétlenül Járt. Az albertirsai elágazás köze­lében defektet kapott. Rako­mánya egyébként kavics. Pi­lótája tarkóját vakargatva sé­tál fel és alá, a defektes ke­rék és a kocsitól tizenöt mé­terre letámasztott fényvisz- szaverős háromszög között. Segítségre vár. Falánkak a silók A ceglédi MÁV-állomás megszokott hétköznapi életét éli. Sem több. sem kevesebb a rakomány, mint az előző' na­pokon volt, hiszen az ősz több­nyire mindig ugyanolyan: ro­hanás, harc az órákért, a szál­lítóeszközökért és az új embe­rekért. Az állomásépülethez közel levő vágányokon bonyo­lódik most is a személyforga­lom, a távolabbink pedig a tehervagonokat fogadják. Né­ha méltóságteljes lassúsággal átpöfög a színen egy-egy moz­dony, távolabb pedig rövid Sípjelek és ütemes zászlólen- getések közepette rendezik új csatasorba egy teherszerel­vény kocsijait. A „gurított” vagonok egyike hangos csat- tanással ütközik új társához. Deszkáinak repedésein mész- por hullik a töltésre. Ahány kocsi, annyiféle áru. Ügy tűnik: ez a hét vége az építő- és tüzelőanyagoké, hi­szen a rendező pályán guru­ló vagonok rakománya zúza- iékkő, hullámpala, etemitcső, tégla, kockakő és rengeteg szén. A külső pályák egyi­ként hattagú brigád szorgos­kodik. Egy OPW feliratú ko­csiból nem éppen fáradság- mentes munkával kockakövet pakolnak, két és fél ezer da­rabot. Tizenegy óra körül már üres a vagon. A külső mellékvágányok egyikén fürge markológép igyekszik minél hamarabb ki­rámolni egy magányos, négy- tengelyes vagont. Rakománya lengyel szén. A szomszéd ko­csi előtt lovasfogat áll. Az elé- fogott állatok egykedvű nyu­galommal várnak, amíg gaz­dájuk megrakja téglával a vi­harvert tákolmányt. A mun­ka csigalassúsággal halad. E napon a MÁV ceglédi vas­útállomásán 120-an teljesítet­tek szolgálatot. Ilyenkor, ok­tóber elején napi átlagban 650—850 szerelvényt fogad az állomás. Többségüket átren­dezés, kirakás, tehát különö­sebb munka nélkül, azonnal tovább is engedik, mindösz- sze 80—100 azoknak a kocsik­nak a száma, amelyek cím­zettje valamelyik városi üzem, gazdaság, vagy intézmény. A legtöbb küldeményt természe­tesen a legnagyobb vállala­tok kapják, közöttük is első­ként a Pest megyei Gabona­forgalmi Vállalat ceglédi tá­rolója. Az állomás tőszom­szédságában magasodó gabo­nasilók mesebeli óriások mód­jára alig fogyó étvággyal nye­lik a vagónszámra érkező szemes terményt. Az igazság­hoz persze, az is hozzátartozik, hogy a tároló jellegzetesen szezonjellegű intézmény. Az aratás kezdetétől a betakarí­tás végéig ad munkát a vasút­nak, aztán mintha elvágták volna; szünet a következő nyá­rig. Tápdömping Rijekábói A város legnagyobb fuva- roztatói között van a Hordó- és Dongagyár, a Közúti Gép­ellátó Vállalat, a két városi TÜZÉP-telep, és a Ceglédi Ál­lami Gazdaság, az Üt- és Be­tonútépítő Vállalat, a Bács- Kiskun megyei ÁÉV, sőt, a ceglédi Talajjavító Vállalat is. Ez utóbbi csupán az el­múlt hónapban összesen 4 és fél ezer tonna talajjavításra alkalmas vegyszert kapott vasúton. Vannak azután olyan vál­lalatok, amelyek nemcsak kap­nak. hanem ők maguk is gyak­ran szerepelnek a MÁV kar­totékjain feladóként. Renge­teg olyan fűrészárut és hor­dót vagoníroznak be Ceglé­den. amelynek készítője és útbaindítója a Hordógyár, nem is szólva a ceglédi Le­nin Termelőszövetkezetnek Csehszlovákiába és Lengyel- országba küldött export ser­tésszállítmányairól, s a MO- NIMPEX budafoki pincegaz­dasága ceglédi pincészetének borral telt hordóiról, ame­lyekre ugyancsak külföldön várnak. A vasutasok szerint — Hagy Sándor, a ceglédi állomásfő- nök mondja így — vannak jó és rossz fuvaroztatók. Az utób­bi csoporthoz tartozók leg- I fontosabb ismertetőjele az, hogy velük van a legtöbb baj. Megbízhatatlanok, szeszélye­sek, ha vagont kérnek, azon- nalra kell nekik, s ha külde­ményük érkezik, olykor na­pokon át kell rimánkodniuk a vasutasoknak, hogy szállítsák már el a címükre érkezett árut, vagy legalább a vago­nokat ürítsék ki. Szerencsé­re az utóbbi időkben egyre I kevesebb az ilyen vállalat, bár az állomáson a gyakori ál- láspénzfizetők között tartják számon a gabonafelvásárlót, a húsipari vállalat helybeli raktártelepét és az állami gazdaságot is. Ez utóbbi ment­ségére legyen mondva, Rije- kábói kapja az állatállomány tápalapanyagainak egy részét. Amint befutnak a szállító­hajók a kikötőbe, nyomban megkezdik kirakásukat és né­hány nap, leforgása alatt 30— 40 vagonnyi tétel érkezésé­ről kap hírt a gazdaság. Ilyen mennyiségű táp fogadása azon­ban tucatnyi gépkocsi számá­ra is több napi munkát je­lent. Ingujjra vetkőzve Gondok, bajok és rengeteg vesződés. Hol ne lenne ilyen? A ceglédiek ennek ellenére mégis kedvezőbb helyzetben vannak, mint a szomszédos Gyömrő, Nagykőrös vagy Abony vasútállomásai, hiszen — némi túlzással azt is mond­hatnánk —, saját szállítóvál­lalattal rendelkeznek. A ll­es számú Volán ceglédi üzem­egységével kitűnő a kapcsola­tuk, elég egyetlen telefon, és máris rendelkezésükre áll a kért gépkocsimennyiség. Az őszi szállítási csúcs előtt alá­írt MÁV—Volán komplex szerződés pedig biztosíték ar­ra, hogy — ha a címzettek is úgy akarják —, három órán belül rendeltetési helyükre, raktárakba, tárolószínekbe kerüljenek a küldemények. A ceglédi üzemek termelé­se sajátos képet mutat. Az al­katrészek és a nyersanyagok döntő többségét vasúton kap­ják, ám a késztermékeket — kevés kivételtől eltekintve —, közúton szállítják el a város­ból. Ebben a szüntelen kör­forgásban fontos, másra át nem ruházható szerephez jut a két érkeztető: a MÁV és a Volán. Munkájuk jó össz­hangján tehát ném kevesebb múlik, mint egy sereg üzem fenhakadásmentes termelése. A 11-es Volán gépesítettsége az átlagosnál jobb. A vasútnál kedvezőtlenebb a helyzet. Ott ma még na­gyobb ázsiója van a szívla­pátnak, mint a markolónak, s nagyobb becsülete a mun­káskéznek, a legfürgébb ma­sináknál is. Már csak azért is, mert a gép kevesebb, s a va­gonok tekintélyes hányadát to­vábbra is ingujjra vetkőzött munkások rakják ki, lapáttal, vagy puszta kézzel. A mun­kát persze, nemcsak a gépek segíthetik, hanem a helybeli vállalatok is. mégpedig a gyors kirakodással. Szerencsé­re lényegesen kevesebb az idén az állásidő, mint tavaly volt. Az állomáson 12 szocialista brigád teljesíti szolgálatot. Ezekben- a napokban olykor 850 vagon is átrobog pálya- szakaszukon. Szombaton és vasárnap is. B. P. Jé irányban, félidőben Több mint két és fél esz­tendeje, 1975. március 1—2-án tanácskozott a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Pest me­gyei küldöttértekezlete. Mivel a párt XI. kongresszusa úgy módosította a szervezeti sza­bályzatot, hogy a kongresszu­sokra — s az azokat előkészí­tő küldöttértekezletekre — öt- esztendőnként kerüljön sor, túl vagyunk a két küldöttér­tekezlet közötti időszak felén. A közbeeső mérlegelés jogos­ságát — cikkünk esetében az ipari tevékenység változásai­nak áttekintését — nemcsak az időpont tanúsítja, hanem a fő jellemzők átalakulása is. A küldöttértekezlet időpont­jában ugyanis meglehetősen sok, megoldásra váró kérdés állt még elsősorban a nagy­üzemek, de általában az ipa­ri termelővállalatok előtt. Ezeknek a feladatoknak a túlnyomó része ma már el­végeztetett, s a lépések irá­nya helyesnek bizonyult. Nemcsak a mennyiség Indokolt elégedettséggel ál­lapíthatta meg az MSZMP Pest megyei bizottságának a küldöttértekezlet elé terjesz­tett jelentése, hogy az ipari termelés gyors iramban nö­vekszik, meghaladja az orszá­gos átlagot. Ez a jellemző az­óta sem halványodott el, 1975- ben hat, 1976-ban 5,4 száza­lékkal bővült a megyében le­vő iparvállalatok termelése. Az árukibocsátást gyors rit­musban fokozó cégek között nagyvállalatok éppúgy van­nak — így a Csepel Autógyár, a Dunai Kőolajipari Vállalat —, mint középmezőnybe tar­tozók, ez utóbbiaknál elég utalni a Ganz Műszer Művek Árammérőgyárára, a Forte Fotokémiai Iparra, a Pest me­gyei Műanyagipari Vállalatra. A puszta mennyiségi gyara­podás azonban aligha adna okot az elégedettségre, ha nem társulna a hatékonyság javu­lásával. Az arány ilyen tekin­tetben is helyesnek bizonyult. Tavaly a termelés növekedé­sét szinte teljes egészében — 0,1 százalékát nem — a ter­melékenység emelkedése fe­dezte, de például a nehézipari vállalatoknál az egy foglal­koztatottra számított árukibo­csátás gyorsabban nőtt, mint maga a termelés. Ennél is többet mond a hatékonyság javulásáról, hogy bár a sza­bályozók változása, a gazdál­kodási feltételek szigorúbbá tétele sokfelé váltott ki értet­lenkedést és ellenállást, a me­gye iparában a száz forint ér­tékű lekötött 'eszközre jutó tiszta jövedelem 1976-ban két­szerese volt az 1975-, évinek! Ez az egyetlen tény — fontos tanú! — jól érzékelteti az iparban rejlő tartalékokat, azok nagyságát, s azt is, hogy e tartalékok föltárása nem megoldhatatlan, nem ró elvi­selhetetlen terheket egyetlen termelői közösségre sem. Bát­ran lehetünk azonban elége­detlenek is, mert az összessé­gében kedvező változások mö­gött belső feszültségek rejle­nek, á különböző ágazatok tel­jesítménye szembeszökően el­térő, s immár tartósan, hosz- szabb ideje gondok vannak a könnyűipari vállalatok mun­kájának hatékonyságával, kü­lönösen az eszközök kihasz­náltságával. Más követelmények Két és fél esztendővel ez­előtt a megyei pártértekezlet — s később a párt XI. kong­resszusa — nyomatékosan fel­hívta a figyelmet az iparral szemben támasztott követel­mények korábbiaktól eltérő jellegére, más minőségére. A tőkéspiacokon végbemenő változások rövid idő alatt át­értékelték az exportra kerü­lő árukat, s megerősítették azt a sokszor elmondott, de komolyan nem. vagy alig vett tapasztalatot, hogy a kiviteli munka — mind a vállalatok­nál mind az irányító szer­veknél — rugalmatlan, nem képes gyorsan igazodni az adott helyzethez, a fölkínált termékek nagyobb hányada nehezen értékesíthető. Első­sorban a külföldi eladások de a belső ellátás zökkenői is a termékszerkezet korszerűsí­tését állították a feladatok élére, öröpiünkre szolgálhat, hogy a megyében működő iparvállalatok túlnyomó több­sége nemcsak jól értelmezte a teendőket, hanem a cselek­véssel sem késlekedett. Hosz- szú lista telnék ki azon cégek fölsorolásából, amelyek a ne­héz piaci körülmények elle­nére is teljesítették, illetve túlhaladták exportterveiket, így töntént ez a Csépel Autó­gyárnál, az ikladi Ipari Mű­szergyárnál, a Pest megyei Vegyi és Divatcikkipari Vál­lalatnál, a Lenfonó és Szövő­ipari Vállalatnál, csupán ma­roknyit mutatva fel a lehetsé­ges példák közül. Mennyiségben többet elad­ni — ez sem mellékes ered­mény, ám megintcsak fonto­sabb jellemző ennél, hogy egyre nagyobb azoknak a vál­lalatoknak a csoportja, ame­lyek mást kínálnak a vevő­nek, a korábbinál műszaki és használati értékben korsze­rűbbet. A szóban forgó két és fél esztendő alatt a megye iparában meggyorsult a ter­mékszerkezet változása, s vál­lalatok soránál teljes egészé­ben az új termékekből táp­lálkozott az árukibocsátás bő­vítése. Jó néhány olyan cég van — így a Csepel Autógyár, a Mechanikai Művek, a Te­lefongyár nagykátai és Bugyi községbeli üzeme, a Magyar Hajó- és Darugyár váci tele­pe 4—, ahol az ötödik ötéves terv végére, azaz 1980-ra, a negyedik ötéves tervvel ösz- szevetve, szinte teljes egészé­ben kicserélődik a gyártott termékek köre. Szó sincs ar­ról, hogy ünnepelni kell ezt a változást, mert hiszen ez a természetes. Az a természet- ellenes, amit itt-ott még ta­pasztalhatunk lassúságban, té- tovaságban, oktalan elégedett­ségben, az állami támogatá­sok hajszolásában, rövidlátó gazdálkodásban. Hatásosabb irányítást Változatlan igény nap­jainkban is a vezetés maga­sabb színvonala, de ezen — mert elgondolkoztató egyol­dalúságot tapasztalhatunk — mindenfajta irányítást értve. Nem elég ugyanis a vállala­tok belső mechanizmusának tökéletlenségeit, ostorozni, lát­ni kell az ágazati kapcsolatok rendezetlenségeit is éppúgy, mint a tárcák munkájában észlelhető egyenetlenségeket. Jogos megállapítás volt a me­gyei küldöttértekezleten, hogy „vállalataink a gazdaságos termékszerkezet kialakításához nem kapták meg azt a segít­séget, amit joggal elvárhattak volna irányító szerveiktől.” Ma sem tehetjük múlt időbe mindezt, mert napról napra tapasztaljuk: rendkívül las­san formálódnak döntéssé régóta napirenden levő teen­dők, a döntések végrehajtása következetlen, az ellenőrzés tervszerűtlen. A tárcák még ma is hol a legapróbb ope­ratív beavatkozással emész­tik fel erejüket, hol a nagy horderejű kérdésekre is azt mondják, tegye a vállalat azt, amit akar. Ez az a terület, ahol két és fél esztendő alatt a legszeré­nyebb a haladás, most mán a vállalati irányítást is bele­értve. Pest megye ipara tipi­kusan gyáregységi felépített- ségű, — 261 olyan ipartelep van, amelynek gazdája nem a megyében székel —, mégis, nem sikerül ötről. hatra jutni az ésszerű vállalati szerve­zet, az egyes egységek önál­lósága ügyében. Hatalmas veszteségek forrása ez, mert a merev, hierarchikus válla­lati irányítás elszakítja egy­mástól a feladatokat és a for­rásokat, nem ott hozzák meg a döntéseket, ahol azokhoz a legtöbb információ rendelke­zésre áll. A legtöbb nagyvál­lalat kiskorúként kezeli ma is a gyáregységek irányítóit és közösségeit, a vélt népgazda­sági érdekek hanaoztatásával kísérli meg igazolni azt a gyakorlatot, mely a tényleges névgazdasági érdekeknek árt. Még mindig sok a teendő a vállalati szervezet szervezett­ségének növelésében, abban, hogy a munka feltételei hi­ánytalanul meglegyenek. Tavaly a megyében a beru­házásokra elköltött minden száz forintból 41,30 forint ju-' tott ipari feladatokra. Ez összegszerűen 4,1 milliárd, hatalmas summa tehát, s nagy szükség van rá. A gyors léptékű fejlesztés elle­nére is eléggé elöregedett az eszközállomány a megye ipa­rában, a gépek, berendezések 27 százaléka például iín. nul­lára leírt, azaz műszakilag- pénzügyileg teljesen elérték­telenedett. Az újabb fejlesz­tési kiadások tehát elkerül­hetetlenek — s erre nem min­den olyan vállalatnál terem­tődik fedezet, ahol ez társa­dalmilag indokolt —, még ak­kor is, ha ez növeli a terme­lők hosszú távú lekötöttségét a hitelek törlesztése miatt. Ami már megvan Folyamatosan s meglehető­sen sebes léptekkel korszerű­síti technológiai felszereltsé­gét mások mellett az Egye­sült Izzó fényforrásgyára, a Közúti Gépellátó Vállalat ceg­lédi gyára, a Magyar Selyem­ipari Vállalat váci szövőgyá­ra, a Magyar Gördülőcsap­ágy Művek diósdi gyára. Eze­ken az iparte’ "•pékén is, a többi termelőhelyen is annak kell a fő figyelmet kapnia, mi és hogyan történik a már meglevő eszközökkel! Bruttó érték alapján számítva ugyan, de a megye iparában 39 mil­liárd forint értékű állóeszköz szolgáltatja a termelés dolo­gi hátterét, s a nagy summa kamatainak ugyancsak nagy­nak kell lennie, máskülönben a hatékonyságról ejtett sza­vak szappanbuboréknak bi­zonyulnak. Az eszközök ki­használásának fontosságára a megyei küldöttértekezlet nyo­matékosan mutatott rá. s bár fejlődésről igen, alapvető változásról nem beszélhetünk. Az átlagos műszakszám még mindig alacsony — bár vala­mivel jobb az országosnál —, s egyre inkább gátja a nagy értékű termelőberendezések több műszakos kihasználásá­nak a kapcsolódó technoló­giai sorok alacsony feldolgo­zó képessége. Továbbra is szerteágazó teendők várnak megoldásra az üzem- és mun­kaszervezésben, azon belül a veszteségidők csökkentésében, mert bár a kívánalom régi, az eredmények csupán kez­detiek és — kezdetlegesek. Nagy erőfeszítéseket kíván — a tavalyi sovány s az idei bőséges alapanyag-ellátottság tükrében — az élelmiszeripa­ri üzemek tevékenységének kiegyensúlyozottabbá tétele, hiszen például a gyümölcs- konzervek negyedét Pest me­gye adja az országos terme­lésbe. A főszereplő maradt A megye szocialista ipará­ban ma kevesebben dolgoz­nak, mint két és fél eszten­dővel ezelőtt, s a létszám apadása törvényszerű. Las­san ugyan, de fölhagynak a vállalatok a létszámnövelés reménytelen próbálkozásaival, s ezzel párhuzamosan — ör­vendetesen — növekszik a termelőmunka főszereplője iránti figyelem. Nemcsak ar­ra gondolunk, hogy a szóban forgó időszakban sikerült ja­vítani a munkakörülménye­ket — csökkenteni ja nehéz fizikai munkát, gépekkel át- vállaltatni sokféle feladatot —. hanem arra is, hogy bő­vülnek a dolgozókról történő gondoskodás körei, s növek­szik a munkahelyi demokrá­cia becsülete, értéke. Legfőbb tapasztalatként ugyanis azt kell leszűrnünk a megyei küldöttértekezlet óta eltelt időszakból, hogy a termelőmunka’ főszereplője változatlanul az ember ma­radt, s ott haladtak egyene­sen előre, ahol ezt a napi munkában érvényesítették. Gazdasági feladataink meg­oldása nem azért fontos, hogy teljesítve legyen a terv, ha­nem azért, mert így terem­tődik alap életszínvonalpoliti­kai céljaink eléréséhez. Ezt a nagyon egyszerű igazságot mind több helyen ismerik fel a termelői közösségek, s hogy a két és fél esztendő meghatározója a haladás, az azt bizonyítja, e fölismerés iesvében mind következete­sebben cselekszenek. \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom