Pest Megyi Hírlap, 1977. október (21. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-15 / 243. szám
ig||j|3 NAGYKŐRÖSI A “ líradó A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXI. ÉVFOLYAM, 243. SZÁM 1977. OKTOBER 15., SZOMBAT Pályázatok — úttörőknek Megemlékeztek a Nagy Októberről Két hónapja immár, hogy megkezdődött az idei tanév, az általános iskolákban ismét tevékenykednek az őrsök, rajok. Tagjaik, kis- és nagydiákok szeptember 29-én a Fegyveres erők napján ünnepélyes csapatgyűlésen tartották meg a csapatzászló ünnepét, s ezzel hivatalosan kezdetét vette az 1977—78-as mozgalmi év. Mit Ígérnek a következő hetek, hónapok a gyerekeknek, mire készülnek az őszi, téli időszakban? — erre kértünk választ Bujdosó Ágnes városi úttörőelnöktől. — Hat úttörőcsapatunk csaknem két és fél ezer tagja, úttörők és kisdobosok készülnek ia Nagy Októberi Szocialista forradalom 60. évfordulójának méltó megünneplésére. A j mozgalmi élet sokféle módot 'kínál erre, számtalan érdekes, a kisebb és a nagyobb diákok érdeklődésére számot tartó eseményt ígér a résztvevőknek. Az évforduló napján ünnepi megemlékezéseket tartanak, s különféle történelmi témájú játékokkal elevenítik fel a forradalom napjait. Nem lesz programban hiány a következő hónapokban sem. A legkisebbek, az első osztályosok, a kisdobosavatásra készülnek, s nagy szorgalommal, igyekezettel vesznek részt a kék nyakkendő elnyeréséért folyó próbákon. Hasonló foglalkoztatja a nagyobbakat, a negyedikes pajtásokat is, kik a sikeres munka után tavasszal úttörőkké válnak. — Milyen pályázatokat hirdetett meg a városi úttörőelnökség? — A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának tiszteletére képzőművészeti pályázatot hirdettünk, melyen a legjobban szereplők értékes jutalmakat kapnak elismerésül. A különösen jól sikerült alkotásokat kiállításon mutatjuk majd be a városi ifjúsági klub épületében. Gyűjtési pályázat is kezdődött, melynek során az évfordulóhoz kapcsolódó tárgyi emlékeket kutatják fel az őrsök, s közülük, a legeredményesebb Cegléden képviseli majd Nagykőröst, a megyei vetélkedőn, november 6-án. — Fontos eseménye lesz az idei mozgalmi évnek, hogy megalakulnak az úttörőgárda- zászlóaljak. Mikor kerül erre sor? — A város felszabadulásának 32. évfordulója és természetesen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának tiszteletére ezekben a hetekben alakulnak meg városszerte az általános iskolákban az úttörőgárda-századok. Ezt követően az ifjú gárda segítségével és közreműködésével a városi úttörőgárdg-zász- lóalj is megalakul majd, minden bizonnyal hasznos elfoglaltságot, időtöltést tartogatva a pajtásoknak. — Megrendezik-e az idén a sikeres és népszerű úttörőolimpia versenyeit? — Igen, s hamarosan kezdődnek is már a városi fordulók. Egyelőre három sportágban, a többi versenyeit tavasz- szal, a jó idő beköszöntével rendezzük meg. Ekkor kerül sor a már megtartott városi vetélkedők területi döntőjére is. Sporteseményben egyébként sincs hiány, hiszen például a Nagykőrös és Vidéke ÁFÉSZ kupát ajánlott fel a legjobb helyi úttörő labdarúgócsapatnak, elnyeréséért most folynak a mérkőzések. — Nem feledkeztünk meg a pajtások képzéséről sem, jövő héten tízen utaznak Zánkára, őrsvezetőképző táborba. Itt, amellett, hogy az iskolai tananyaggal is foglalkoznak, elsajátítják azokat a legfontosabb ismereteket, melyekkel ezeket a kis iskolai, mozgalmi közösségeket felkészülten irányíthatják. — Hogyan folytatódik a tavaly kezdődött Művészetek vándordíján elnevezésű vetél, kedő? — Minthogy az elmúlt tanévben ez igen sikeresnek bizonyult, az idén lesz folytatása, mégpedig a Barátunk a ... címmel. A hiányzó szó helyére mindenki azt a kedvtelését írja be, amellyel a legszívesebben foglalkozik. Ha például valamelyik pajtás szívesen tölti szabad idejét a rádió mellett, a televízió előtt, könyvek társaságában, vagy éppen barkácsolni szeret, erről a témakörről kell minél többet megtanulnia. Az újonnan szerzett ismereteket azután őrsi gyűléseken beszélik meg közösen. Szorgosan készülnek a pajtások a szaktárgyi vetélkedőre is, valamint a kulturális seregszemlékre, melyek az elmúlt tanévekben is több száz gyereket mozgósítottak a város valamennyi úttörőcsapatában, s közismerten szép eredményeket hoztak. Khim Antal Program, autósoknak A Magyar Autóklub ceglédi szervezete, melyhez a nagykőrösi csoport is tartozik, több érdekes rendezvényre invitálja a közeljövőben a klubtagokat. A szomszéd városban, Cegléden, 17-én, hétfőn délután 6 órakor a városi könyvtárban Szakái Dénes, a Magyar Autóklub műszaki osztályának vezetője a személygépkocsik téli felkészítéséről tart előadást, egy héttel később pedig KRESZ-vetélke- dőt rendeznek a Kossuth Lajos Művelődési Központ emeleti nagytermében. A vetélkedőn bárki részt vehet, nevezni a ceglédi városi rendőrkapitányság közlekedésrendészeti alosztályán lehet az Alkotmány utcában, valamint a Magyar Autóklub ceglédi irodájában. A nyertesek értékes tárgyjutalmat kapnak. Egy nappal később, 25-én, kedden 16.30 órakor Ceglédről hangzik el a Magyar Rádió Csúcsforgalom című műsora, a Kossuth Lajos Művelődési Központból. Ezt követően este 6 órakor ugyanitt közlekedési ankétot tartanak. A szolnoki rádió műsora Október 17-től 23-ig Hétfő 16.30: Szlovák műsor. 17.00: Hírek. 17.05: Szüret után lesz az esküvő — zenés riportműsor. 18.00— 18.30: Alföldi krónika. Sporthírek. Örökzöld melódiák. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Kedd 17.00: Hírek. Sláger és beat. Nada és Billy Preston felvételeiből. A dohány útja. Operettkettősök. 17.35: Egy este Nagykátán, a művelődési házban. Archívtárunkból. Szovjet vendégművészek Szolnokon. A tallinni Politechnikai Főiskola kórusa énekel. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Énekegyüttesek műsorából. Az Abba együttes énekel. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Szerda 17.00: Hírek: Hangszerszólók trombitára. A1 Hirt játszik. Népélelmezés Szolnok megyében. Beszélgetés dr. Kanyó Mártával, a KÖJÁL főorvosával. A püspökladányi népi együttes műsorából. 17.30: Zenés autóstop. Közlekedési magazin. (A műsorból: Az autóipar és a szerviz. Az új 126-os. Szervizből — szervizbe. Alkatrészek depója. Űj szerviz Cegléden.) 18.00— 18.30: Alföldi krónika. Ritmuskoktél. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Csütörtök 17.00: Hírek. 17.05: Hétközben. Zenés riportműsor. (Címek a műsorból: Beszéljünk nyíltan városunkról. — Fórum Cegléden. Egy asztal mellett az igazgatóval. Mindenkit hazavárnak!) 18.00— 18.30: Alföldi krónika. Piaci szemle. Beatparádé. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Péntek 17.00: Hírek. Pár perc rock. Mungo Jerry fel- ! vételeiből. Falusi zeneiskolák találkozója Abonyban. Horváth Emilia összeállítása. Nótakedvelőknek — Tekeres Sándor énekel. 17.30: Kulturális figyelő. (A tartalomból: Bemutatjuk a Forrás művészeti szerkesztőjét. A múzeumi hónap hírei. Ukrán vendégrendező Kecskeméten.) 18.00— 18.30: Alföldi krónika. Kedvelt melódiák. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Szombat 17.00—18.30: Rádió- víkend. (A tartalomból: Hírek. Szerkesztik a hallgatók. A hét riportjaiból. Bemutatjuk Szabados Zsuzsát, a Szigligeti Színház tagját. Slágeramtiikvá- rium. Előadók, ABC-ben. Sportelőzeteis. Lapszemle, közben: 18.00: A nap hírei, eseményei.) Vasárnap 17.00: Szlovák műsor. 17.30—18.30: Számadás Demeter napján — zenés riportműsor. 18.30—19.00: Sport és muzsika, összefoglaló a hét vége alföldi sporteseményeiből. Az adások mindennap a 222 méteres középhullámon hangzanak el. Automata sűrítőgép Rövidesen befejeződik a paradicsomszezon. A Nagykőrösi Konzervgyár 70—80 vagon paradicsomot dolgoz fel naponta. A világ minden tájára exportálnak a sűrített paradicsomból. A képen: az automata sűrítőgép működését ellenőrzi Bodzsár Lászlóné. Barcza Zsolt felvétele Nyomdajubileum Régi idők szakemberei A szabadságharc utáni évtizedekben a nagykőrösi kollégiumnak országszerte híre volt. Meghallva ezt Ottinger Ede makói nyomdászmester azt gondolta, hogy ahol a kultúra virágzik, nyomdára is szükség van, 1876-ban kis nyomdáját Nagykőrösre telepítette és családjával együtt ide költözött. Most száz esztendeje, 1877-ben megalapította az első nagykőrösi nyomdát. Ottinger Ede jól számított. Kis üzeme alig győzte nyomtatni a helyi szerzők könyveit. Később nyomdáját gyorssajtóval szerelte fel, és miután abban az időben minden nyomdának volt helyi lapja, Tóth József szerkesztővel, 1878- ban megindította az első nagykőrösi újságot, Nagykőrös címen. 1895-ben Ottinger Ede mester átadta a nyomdát fiának, Ottinger Kálmánnak, aki azonban már kisebb lendülettel és sikerrel folytatta a munkát. A különféle könyvek, iskolaértesítők és egyéb nyomtatványokon kívül egész sereg újság is készült az Ottinger- nyomdában. A régi időkben ott készült a Nagykőrös, a Közérdek és a Nagykőrösi Hírlapok, s a századforduló után a Nagykőrös és Vidéke, a Nagykőrös Kocsér Kécske Híradója, majd a Nagykőrösi Híradó, s több éven át kecskeméti, ceglédi, kiskunfélegyházi, abonyi és kécskei újságokat is nyomtak. Ottinger Ede után néhány évvel később, Bazsó Lajos, könyvkereskedő állította fel Piaci jelentés Pénteken nagy és élénk piac alakult ki. A szemesíer- mény-piacon a búza, árpa és az ókukorica literje 4 forintért kelt, az új csöves kukorica mázsáját 200—220 forintért adták. A gyümölcs- és zöldségpialyemgyökér 6, sárgarépa 5, borszőlő 6—6,50 forint volt. A baromfipiacon a tyúk párja 120—160, vágócsirke 50—90, lúd párja 260—350, pulyka 260—300, kacsa 110— 140, japán csirke 35—40, tyúktojás darabja 2 forintért con az alma 4—10, a körte 10—14, a csemegeszőlő 8—12, a dió 24, a birs 10, a burgonya 4,50, a zöldpaprika 6—15, a paradicsom 5, a kelkáposzta 6—8, fehér káposzta 3—4, vöröshagyma 8—10, vegyes zöldség csomója 3, petrezsekelt. A halászati szövetkezet árudájában az élő halat 12— 27, a csonkolt kacsát 29, a csonkolt tyúkot 28, a kacsamájat 52 és a sült halat 64 forintért mérték. A piac nyitása ezentúl fél 7-kor lesz. Köszöntő — versekkel November 7-ére készül az Ifjúsági Klub irodalmi színpada. A munkás- és diákfiatalokból verbuválódott csoport verses irodalmi összeállítással köszönti a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulóját. Varga Irén felvétele Nagykőrös második nyomdáját. melyet azután Kálmán fia, majd Dajka Lajos nyomdászmester vett át. Később a Nagykőrös és Vidéke című újság, majd Székely Albert könyvkereskedő, Nagy Sándor nyomdász, és a Híradó című lap létesített nyomdát. Így azután volt idő, amikor öt nyomda működött Nagykőrösön. Kiváló nyomdászmesterek dolgoztak bennük, közülük már csak néhány él a városban, Csete Sándor, Fitos László, Nagy Sándor és Szűcs László, az utóbbi kettő nyugdíjas. Csete Sándor még dolgozik a ceglédi nyomdában. A körösi fiatalok közül csak Csete Sándor és Nagy Sándor hasonló nevű fia tanulta ki a nyomdászmesterséget, a kecskeméti Petőfi nyomdában, illetve ifj. Nagy Sándor az egyetemen készül nyomdász-mérnöknek. Kopa László Tiltakozás a neutronbomba ellen A Hazafias Népfront országos kezdeményezéséhez csatlakozva, a konzervgyár Széchenyi István brigádja felhívást intézett a vállalat dolgozóihoz, valamennyi szocialista brigádjához, hogy tiltakozzanak a neutronbombával folytatott kísérletek, a tömegpusztító fegyver gyártása és alkalmazása ellen. A gyár szocialista kollektívái ezekben a napokban röpgyűléseket tartanak, s a Széchenyi brigád felhívásának eleget téve, megfogalmazzák, és elküldik tiltakozó távirataikat. Múzeumi hónap Az idei múzeumi hónap soron következő eseményére, mint azt már korábban hírül adtuk, október 17-én délután 6 órakor kerül sor az Arany János Művelődési Központban. Ez alkalommal Böőr László, a Pest megyei Levéltár nagykőrösi osztályának vezetője tart előadást Nagykörös társadalmi-politikai viszonyai a 11. világháború előtt címmel, majd Fekete István, az Arany János Múzeum múzeológusa tart korreferátumot Szélsőjobboldali csoportosulások Nagykőrösön a harmincas években címmel. Jutalomkirándulás A Nagykőrös és Vidéke ÁFÉSZ a szövetkezeti és a társadalmi munkában kiemelkedő munkát elért, mintegy 100 dolgozójának jutalomkirándulást szervez. Az elismerésben részesültek október 23-án, vasárnap, Szarvasra és Gyulára, illetőleg Szentendrére és Visegrádra utaznak. SPORT —SPORT —SPORT —SPORT —SPORT Fontos kosárlabda-győzelmek Kosárlabdázóink bajnoki találkozókon a ceglédieket a gimnázium udvarán, a mono- riakat és hernádiakat a gimnáziumi labdajátékteremben, a diósgyőrieket a Toldi-sport- csarnokban fogadták. NB II férfi: Nk. Pedagógus —Diósgyőri VTK 83—72 (43— 37). Nk.: Ábrahám (10), Szentesi (2), Mester (35), Zsákai (16), Nagy A. (16); csere: Józan (4), Pap dr. Az elején mindkét fél fegyelmezetten játszott, a vendégek kombina- tív támadások végén, a hazaiak főleg bejátszások után érték el pontjaikat. Az I. félidő végén jó átadások utáni kosarakkal szereztek előnyt a körösiek. A második játékrész változatos, izgalmas volt, hullámzó teljesítménnyel. Küzdelmes volt a hajrá is, a lelkes helyiek igen fontos győzelmével, ami a számszerűnél nehezebb volt. Megyei női, felnőtt rangadón: Nk. Pedagógus—Mono- ri SE 87—42 (37—17). Nk.: Maiuskáné (20), Molnár (2), Kiss (16), Mesterné (10), Kulcsár (19); csere: Bakó (7), Pécsi (3), Takács J. (3), Bariba (7), Gárdián. A döntő jellegű mérkőzés színvonalas játékot hozott. Végig nagy iramot diktáltak a körösiek. A II. félidő 11. perce (65:30) után a monoriak szándékos kipontozódása miatt csökkent a játékosaik száma. Megérdemelt, biztos győzelem. Megyei férfi, ifjúsági: Hernádi Tsz SK—Nk. Pedagógus 74—42 (30—25), legjobb dobók. Nagy A. (11) és Mocsai (10). Serdülő: Nk. Gimnázium— Ceglédi Gimnázium 44—36 (24—22). ld.: Balogh és Sze- leczki Cs. (7—7); Monori Gimnázium—Nk. Pedagógus 86—28 (33—13), ld: Kovács G. (13). Megyei női, serdülő: Nk. Gimnázium—Ceglédi Gimnázium 36—34 (9—12), ld.: Har- tyányi M. (18). Monori Gimnázium—Nk. Pedagógus 52— 6 (24—0). SAKK Hetente 2 napon folyik a Nyári Kupa III. osztályú minősítő egyéni sakkverseny a KlOSZ-székházban. A 10. játéknap után ez az élcsoport: 1. Kovács István 4 és fél pont (7 játékból), 2. Nagy 4 (5-ből), 3. Hévízi 4 (6-ból), 4. Pál- lagi 3 és fél (5-ből). A KlOSZ-székházban lett volna a kettős Nk. KIOSZ— Budakeszi Petőfi megyei I. osztályú csapatbajnoki helyosztó mérkőzés. A körösiek a kiírt időpontban elindították a sakkórákat. Az ellenfél az első találkozó lejárta előtt 25 perccel és hiányos létszámmal érkezett. Megsértődve, nem játszották le az első, de a teljes második mérkőzést sem. A döntésre várva a körösiek joggal ragaszkodnak a 2—2 ponthoz. BARÁTSÁGOS LABDARÚGÁS A Kinizsi-sporttelepen: Ceglédi ÁFÉSZ—Nk. ÁFÉSZ 3—1, férfiak nagypályán, Nk. ÁFÉSZ—Ceglédi ÁFÉSZ 1—0, nők kispályán. Szombat BIRKÓZÁS Eger: országos ifjúsági kötöttfogású Bornemissza-emlékverseny. KÉZILABDA Cegléd: C. mezőgazdasági DSK—Nk. Kinizsi összevont járási nőj bajnoki mérkőzés. LABDARÚGÁS Kinizsi-sporttelep, 15 óra: Nk. Arany—Nk. Petőfi általános iskolás ÁFÉSZ Kupa, 15.30: NEFAG—Tormás, 16.30: Mészáros Tsz—DÉMÁSZ, kispályás TRAKIS Kupa-mérkőzés. TEKE Budapest: Bp. Hőerőmű— Volánbusz (Nk.) NB III-as csapatbajnoki mérkőzés. MOZIMŰSOR A molnár, a fia, meg a szamár. Mesefilm. Előadás kezdete : 3 óra. Riasztólövés. Színes, magyar film. Előadások kezdete: 5 és 7 órakor.