Pest Megyi Hírlap, 1977. október (21. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-14 / 242. szám

4 A PEST MEGYEI HÍRLAP BTV MELLÉKLETE TV-FIGYELŐ SZÍNES SZOVJET EST szék érzelmes, de semmiképp sem érzelgős játéka nyomán elevenedett meg ez az értelmi­ségi, miért vagyunk, mivé le­szünk história. A sikeres — több mint ötezernyi kérdésével a szak­értők népes csoportjának máig munkát adó — szov­jet Fórum után a Szovjet Televízió estjét rendezték meg kedden este. Amilyen gazdag volt az az adás adatokban, ismere­tekben — olyan színes volt (szó szerint értve és átvitt értelemben is) az a kora es­tétől késő éjszakáig tartó összeállítás: ki-ki érdeklő­dési körének megfelelően válogathatott belőle. A tűz lábánál. Kedves moszkvai vendégünk, Szvet­lána Zselceva bemondónő el­sőként egy szenzáció számba menő képsort ajánlott a nézők figyelmébe. Egy olyan filmet, amely — ha lehet — még iz­galmasabb volt, mint amilyen a vulkánkutató Tazieff (mel­lesleg ő is a Volga vidékéről származott el) remeklésein is túltett. 1975-ben készült ez a felvé­tel: akkor amikor a kamcsat- kai vulkanológiai intézet mun­katársai a világon elsőként je­lentették, hogy kutatásaik színterén lávakitörés várható. Tíz ország filmesei, geológu­sai tíz nap és tíz éjjel figyel­ték, fotózták ezt a páratlan természeti jelenséget. Rendkí­vül veszélyes és rendkívüli bátorságot igénylő vállalkozá­suk eredményeképp immár te­kercsek tucatja őrzi: hogyan tör fel harminc kilométernyi mélységből a vöröses fehéren izzó láva; hogyan indulnak út­jukra a hegyi vizek módjára sodródó, a sziklamederben őr­lő és újjászülető stadionjait, sportlétesítményeit. Míg a legkülönfélébb ka­meraállásokból fölvett riport­képek peregtek, a néző ösztö­nösen a montreali olimpia építkezéseinek herce-hurcáira gondolt, és a szabályos rendben sorakozó épületbordák, a szor­galmasan hajlongó daruk lát­tán elégedetten mondhatta: a szocialista világ első olimpiá­jának nyitó ünnepségére min­den, de minden készen áll majd. Goij^Otä. ' -"y-’et est nagy műsora az Alekszej Tolsztoj Golgota című regénytrilógiá- I jából készült filmsorozat első részének a bemutatása volt. i Milliók olvasták nálunk is ezt az eposzi vállalkozást, és így milliókat érdekelt: hogyan siKeiuit .vep.e vacant u-.su, Kátya, Tyeljegin, Beszonov meg a többiek históriáját. Láthattuk: szinte az írott mű művészi színvonalán! Jobbnál jobb — s hadd írjuk ide, hiszen annyira idekíván­kozik: szebbnél szebb — színé­zsi-szigeteken. NSZK rüvidfllm (ism.). 1G.X5: Hirek. 16.20: Beszél­jük meg. 17.00: Reklümmüsor. 17.05: Film-izem. 17.55: Reklámmüsor. 18.00: Ady Endre vers- és próza­mondó verseny III. elődöntő. Közvetítés a nyíregyházi Tanító­képző Főiskolából. 18.50: Reklám­műsor. 19.00: Egymillió fontos hangjegy. A televízió könnyűze­nei sorozata. 19.15: Cicavízió. 19.20: Idősebbek Is elkezdhetik. Tévétor­A Golgota első kötetének filmes feldolgozása négy rész. bői áll — a kedden este vetí­tett első részt tehát még há­rom követi —, ám maga a tri­lógia öszesen tizenhárom estét tölt majd meg. Reméljük, hozzánk is eljut — teljes egé­szében — ez a hatalmas mé­retű filmes vállalkozás. Music Hall. Eltekintve a kissé erőltetettnek tűnő keret­játéktól, jó szórakozást nyúj­tott a szovjet est záró összeál­lítása, amely a leningrádi Mu­sic Hall műsorából adott válo­gatást. Mind a ritmusos muzsika, mind pedig az akrobataügyes­séggel eljárt megannyi tánc azt a gondolatot ébresztették a nézőben, hogy lám-lám,: a né­pi dallam- és mozdulatkincs­ből is lehet könnyedebb varie­tészámokat komponálni. Értő kezekben még ezek az évszá­zadok nemesítette elemek sem sínylik meg, ha fényesebb és tarkább helyre kerülnek. Mindez pedig megszívlelendő na. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Gusz­táv kígyója. Magyar rajzfilmsoro­zat. 20.05: Árvácska. Magyar film. (16 éven felülieknek!) 21.30: Vi­dám padlás. II. rész. 22.15: Tv-hír­adó, 3. 22.25: A Namyslawski együttes dzsesszhangversenye a debreceni Csokonai Színházból. 2. MŰSOR 20.00: National Gallery. Angol filmsorozat. XII/3. rész: A kora- reneszánsz festészet Itáliában. 20.25: Bernstein Londonban. II. rész: Schumann: IV. Szimfónia. 21.00: Tv-híradó, 2. 21.20: Doktor vényt is kavaró kőfolyamok. Hegyek magasodtak fel a néző szemeláttára, vulkánok kezdték meg szikladobálásai- kat — a természet erőinek lát­tán álmélkodó előfizető szem­től szembe tapasztalhatta: íme, így alakult ki gömbölyded bölcsőnk, a Föld. És ami ezt A tűz lábánál cí­mű filmet különösen éntékes- sé teszi, az, hogy elkerült min­den patetikus emelkedettséget. Szakszerű és mértéktartó volt; nem szenzációkkal — ismere­tekkel szolgált. Igaz, nehezen feledhető is­meretekkel 1 Olimpiü. Éppen a múlt va­sárnap esti Hét sugárzott egy riportot a moszkvai olimpiára készülő magyar híradástech­nikai berendezésekről, és lám, máris láthattuk: hova kerül­nek azok a filmvetítésre is al­kalmas eredményjelző táblák hol várják a riportereket a vi­lág legmodernebb stúdiómag­nói ... A szovjet est egy másik — magyarázó szöveg nélkül is beszédes — kisfilmje mutatta be a nagy világversenyre ké­szülő világvárot újonnan épü. KOSSUTH RÁDIÓ 6.10: Kellemes vasárnapot! 8.10: öt kontinens hét napja. 8.26: Az I Musici di Roma kamarazenekar lemezeiből. 9.13: Magyar Múzsa. Füst Milán emlékezete. 10.03: Játsszunk verset! 10.51: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa romantikus műveket énekel. 11.14: Vasárnapi koktél. 12.10: Édesanya- nyelvünk. 12.30: A Vasárnapi kok­tél folytatása. 13 15: Kövület ma­gyarázat. Faragó Vilmos írása. 13.25: Jó ebédhez szól a nóta. 13.50: Rádiólexikon. 14.20: Tito Gobbi énekel. 14.39: Pillantás a nagyvilágba. 15.17: Beethoven: G- dúr szonáta. Op. 96. 15.48: Ady Párizsban. 17.10: Zeneka­ri muzsika. 18.45: Budapesti művé­szeti hetek. Zalán futása. Vörös­marty Mihály hőskölteménye rá­dióra alkalmazva. 19.50: Az Abba együttes felvételeiből. 20.25: Mo­zart: A varázsfuvola. Kétfclvoná- sos opera. 0.10: Régi magyar tánc­muzsika. PETŐFI RÁDIÓ 7.30: Franck: Nagy szimfonikus darabok. 8.05: Mit hallunk? Érde­kességek a jövő hét műsorából. 8.33: Miska bácsi levelesládája. 9.00: A víg özvegy. Részletek Le­hár Ferenc—Mérey Adolf operett­jéből. 9.40: Slágermúzeum. 10:33: 87 perc. Színházról, rádióról, tele­vízióról. 12.00: Lucienne Boycr-val Magyarországon. 12.33: Népdalok. 13.00: Egy kis Arkhimédész, aki­nek fizikából jeles helyett elégsé­gese van. Fred Firea rádiójátéka. 14.00: Táskarádió. 15.00: Nőkről — nőknek. 15.33: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 15.43; Dzsessz- felvéleleinkből. 16.00: Nótaked ve­lőknek. 16.50: ötórai tea. 17.50: Mit üzen a rádió? 18.25: Zenés já­tékokból. 19.38: Kritikusok fóruma. 19.48: Színes népi muzsika. 20.35: Életmód a tárgyakban és az idő­ben. 21.00: A tegnap slágereiből. 21.45: Kerekes János szerzeményei­ből. 22.33: Kellemes pihenést! Szó­rakoztatózene éjfélig. 3. MŰSOR 8.08: Csak fiataloknak! 9.08: The Fires of London Kamaraegyüttes hangversenye a Zeneakadémia nagytermében a budapesti zenei heteken. 10.00: Új Zenei Újság. 10.35: Zenekari muzsika. 12.10: Lu­ciano Pavarotti énekel. 12.50: Kis magyar néprajz. 12.55: Művészle- mezek. 13.53: Új lemezeinkből. 15.08: így láttam Kodályt. 15.40: Bach-művek. 17.00: Tip-top pará­dé. 18.03: Falvai Sándor zongora­estje. Közben: kb. 18.33: Világlíra. Lator László műsora. Kb. 18.48: A zongoraest közvetítésének foly­tatása. 19.33: A Tokiói Metropoli­tan zenekar hangversenye a bu­dapesti zenei heteken. Közben: kb. 20.40: Kékség. Versek.- Kb. 21.00: A hangverseny-közvetítés folyta­tása. 22.28: Magyar zeneszerzők. A Magyar Rádió és Televízió szim­fonikus zenekara játszik. TELEVÍZIÓ 7.58: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). 8.05: Mindenki iskolája: 3. Matematika. Ami szá­tanulságul szolgálna néhány hazai műsorfelelősnek, akik vagy irtóznak mindattól, ami folklór, vagy pedig a régebbi dalokat, táncokat úgy kifor­gatják, hogy legfeljebb, ha szalagos párták, bokorugró szoknyák, illetve unottan el­kurjantott ihajok emlékeztet, nek azok jobb sorsra érdemes eredetére. Egyebek között még ennek a fölismerésére is jó volt ez a kedd esti — mellesleg, magyar tv-s segítséggel készült — le­ningrádi Crescendo... Akácz László Rádió KETTESBEN Jancsó Miklós és Szilágyi János Filmjeit tekintélyes szakla­pok elemzik, de neve gyakran kabarétréfák célpontja is. Lelkes hívei legalább annyian vannak, mint konok ellenfelei. Jancsó Miklós magyar filmren­dező a közelmúltban mégis egy Olaszországban készített alkotásával kavart nagy vi­hart. Ez a néhány témakör is jelzi, hogy van miről beszél­getnie az egyenes adásban a két résztvevőnek. Adás: Október 17., hétfő, Kossuth 19.29. tojáshéj. Magyarul beszélő angol tévéfilmsorozat. 4. rész: Cserebere. 21.45: Szabadfogású birkózó VB. Közvetítés Lausanne-ból. POZSONYI TV 15.00: Női tornászbajnokság. 16.25: Teremkerékpáros VB. 19.00: Hír­adó. 21.12: Sporthíradó. 21.30: Szó­rakoztató műsor. 22.10: Melissza. Bűnügyi film. 2. és 3. rész. 2. MŰ­SOR: 17.10: Kolumbus Kristóf. Spanyol tv-sorozat, 2. rész. 19.25: P. Kladno—Dukla Jihlava jégko- rongmérk. 21.50: Nagy szünet Szov­jet tv-film. l. rész. mítható, azt számítsd ki! Alapmű, veletek (ism.). 8.40: 3. Fizika. A testek mozgása (ism.). 9.10: Egy kis kirándulás. Lengyel gyermek­filmsorozat. 3. rész: Különféle ügyek. 9.35: Melyiket az ötezerből? A textilnyomó (ism.). 9.50: Hírek. 9.55: óvodások filmműsora. Béka­hercegnő. Mesefilm. 10.25: Országos ökölvívó-bajnokság. Közvetítés a budapesti Sportcsarnokból. 14.43: Gusztáv kígyója. Magyar rajzfilm­sorozat (ism.). 14.50: Nótaszó. 15.15: Műsorainkat ajánljuk! 15.40: A fő­szerepben: Latabár Kálmán. Egy szoknya, egy nadrág. Magyar film. 16.55: Reklámműsor. 17.00: Nem­zetközi teniszbemutató. Közvetítés a Fáy utcai sportcsarnokból. 18.10: Látogatás Ázsia szívében. A Tv- híradó riportfilmje Losonczi Pál­nak, az Elnöki Tanács elnökének afganisztáni útjáról. 18.30: Reklám­műsor. 18.40: A közönségszolgálat tájékoztatója. 18.45: Esti mese. 18.55: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 19.00: A hét. 20.00: Hí­rek. 20.05: Bunbury. Oscar Wilde színdarabjának magyarul beszélő angol tévéfilmváltozata. 21.45: Te­lesport: 1. Sporthírek. 2. Szabad­fogású birkózó VB. Közvetítés Lausannet-ból. Kb. 23.00: Hírek. POZSONYI TV 13.00; Sportdélután. 17.15: An- eyal a hegyekben. Cseh film. 19.00: Híradó. 19.40: Golgota. Szovjet tv­sorozat. 2. rész. 21.10: Sporthír­adó. 2. MŰSOR: 9.30: Csehszlová­kia—Törökország ökölvívó-mérk. 16.30: Afrikai hagyaték. Zambiai film. 17.50: Rövid filmek. 19.35: Ismerkedés b*fénnyé! víg­játék. RÁDIÓ Játsszunk verset! MIKEBUDAI GYEREKEK MŰSORA Weöres Sándor és Károlyi Amy sok-sok verset írt gyer­mekeknek — a műsorban pe­dig a mikebudai gyerekek mondanak verset nekik és ne­künk. Sőt: a versírással kap­csolatos játékokat is játszanak, a két költő részvételével. 1977. október 17—23 RÁDIÓFIGYELŐ Adás: október 23. Vasárnap, Kossuth 10.03. Televízió ÜJ SZÜLETIK KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Erkel operáiból. 9.00: Mér­leg hava. Garai Gábor versei. 9.10: A hét zeneműve. 9.40: Óvodások műsora. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Zenekari muzsika. 11.14: Latin­amerikai históriák. 11.34: Pillangó. Móricz Zsigmond regénye rádióra alkalmazva. V. rész. 12.35: Táncze­nei koktél. 13.20: Válaszolunk hall­gatóinknak. 13.35: Mezők, falvak éneke. 14.00: Ezeregy délután. 14.30: Szimfonikus táncok. 15.10: Édes anyanyelvűnk. 15.15: Dzsa- mile. Részletek Bizet operájából. 16.05: Szocialista brigádok akadé­miája. 16.35: Holnap közvetítjük... 17.10: Van új a Nap alatt. 17.25: Kovács Apollónia nótákat énekel. 17.35: Bartók Béla, a tanár. IV. rész. 18.25: Mai könyvajánlatunk. 19.15: Faragó Laura népdalokat énekel, Kecskés András lanton játszik. 19.35: Kapcsoljuk az Er­kel Színházat. A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye a budapesti zenei heteken. Köz­ben: kb. 20.35: A világ hangjai. Versek a rádióról. Kb. 20.55: A hangverseny-közvetítés folytatása. 21.30: Európai otthonok. Riport. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Artur Schnabel zongorázik. 0.10: Németh Zoltán táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Fúvószene. 8.33: Nótacso­kor. 9.33: Csörsz árka mellett. Ri­port. 10.00: A zene hullámhosz- szán. 12.00: Charity, te édes! Rész­letek Coleman zenés játékából. 12.33: Főiskola Szekszárdon. Ri­port. 12.53: Josef Suk és Alfred Holecek Dvorzsák-felvételeiből. 13.28: Kis magyar néprajz. 13.33: Gordonkamuzsika gyermekeknek. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: ötö­dik sebesség. 18.00: Az ember bio­lógiai jövője. Férfi és nő. VI. rész. 18.33: Zeneközeiben. 19.29: Kettes­ben ... Jancsó Miklós és Szilágyi János. 20.33: Töltsön egy órát kedvenceivel. 21.33: Az Állami Né­pi Együttes felvételeiből. 22.33: De­rűre is derű. 23.01: Daljátékokból. 3. MŰSOR 14.05: Stefánia Woytowicz és Giuseppe Valdengo énekel. 14.39: A Berlini Oktett hangversenye a drezdai Zwinger gobelintermében. 16.03: Berlioz: Rómeó és Júlia — három részlet. 16.40? Mindenki is­kolája. 17.10: Huszonöt perc beat. 17.35: Láttuk, hallottuk. 18.00: A világgazdaság hírei. 18.05: Zseb­rádiószínház. Vesztesek. Galgóczi Erzsébet rádiólátéka. 18.31: Brahms: II. szimfónia. 19.15: Is­kolarádió. 19.33: Hangfelvételek felsőfokon. 20.29: Operaegyüttesek. 21.30: A hét zeneműve. 22.00: Ze­nekari muzsika. POZSONYI TV 19.00 és 21.30: Híradó. 19.40 Pusz­tító áradat. Tv-játék. 22.00: Címünk a Szovjetunió. 2. MŰSOR: 19.30: Segítség, az or­" 'Múrdozik. Holland film. KEDD KOSSUTH RADIO 8.05: Műsorismertetés. 8.27: Az ember biológiai Jövője. 8.57: Ze­nekari muzsika. 10.05: Iskolarádió. PACIENSEK VAGY EMBE­REK? Nehéz úgy tanítani, hogy tanító és tanuló között hiányzik a személyes kapcso­lat; hiányzik a figyelem vagy a figyelem ellankadásának ér­zékelése, hiányzik a kérdezés, az ismétlés lehetősége. Nehéz jól tanítani a rádióban. Isme­reteket nyújtani tudálékosság nélkül, úgy, hogy elgondolkoz­zunk rajta akkor is, ha már elzártuk a rádiót. Szerencsés forma ezért a be­szélgetés; különösen akkor, ha nem egymáshoz kapcsolódó helyeslésekből áll, hanem a beszélgető partnerek vitatkoz­nak, ellent is mondanak egy­másnak, úgy, ahogy ez a szombaton elhangzott Pácien­sek vagy emberek? című mű­sorban történt. A szerkesztő­riporter Antal Gábor olyan problémát vetett fel, amely csaknem minden embert érint: milyen legyen az orvos és a beteg közötti kapcsolat, együtt kell-e működni a be­tegnek az orvossal a gyógyítás folyamatában, vagy inkább passzívan viselkedjék, legyen csak tárgya az orvos munká­jának? A beszélgetés három résztvevője, egy orvos, egy szociológus és egy költő volt; vitájuk során sok mindenről szó esett. Arról például, hogy az úgynevezett egészségügyi felvilágosítás elavult, helyette egészségnevelésre volna szük­ség, vagyis nem ismeretekre, hanem helyes magatartásra kell, kellene nevelni az embe­reket, amellyel megelőzhetik a betegségeket és megőrizhetik az egészségüket. Vagyis edz- dzük magunkat — mondta az orvos, ne legyünk kényelme­sek, ne szálljunk villamosra, ha csak két lépésre megyünk és kocogjunk, akkor is, ha esetleg kinevetnek érte. BIORITMUS. Jótempójú, ügyes összeállítás volt a hét­főn elhangzott Bioritmus. Fő témája az évszakváltáshoz va­ló alkalmazkodás volt; hogyan áll át a szemünk a kevesebb fényű napokra, mennyire vise­li meg idegrendszerünket, szükség van-e arra, hogy — hasonlóan az állatokhoz —, előre védjük szervezetünket, tartalékot gyűjtsünk a téli év­szakra. De szó esett egészen másról, az alkoholfogyasztás­ról vagy az ideges gyerekekről is, és ezek a különböző té­mák nagyon jól, természete­sen kapcsolódtak egymáshoz, az átmenetet sehol nem éreztük erőltetettnek —, ez Sárkány Vera, a szerkesztő-műsorveze­tő érdeme. Külön ki kell emel­ni az ideges gyerekekről meg­kérdezett Vekerdi Tamás pszichológus részvételét; nem­csak mint jó szakember, ha­nem mint jó tanító is beszélt arról, hogyan kellene figyel­nünk gyerekeinkre. Ahogy egy gyerek alszik, eszik, mozog, az mind egy helyes belső ritmus szerint történik. Csakhogy a felnőtt világ nem ritmus sze­rint, hanem taktusra él —, és ezt sínyli meg a legtöbb ide­gesnek mondott gyerek. EGY ÖTLET KARRIERJE címmel összeállítás hangzott el kedd este a lézerről. A lézer felfedezői, amerikai és szovjet tudósok, Nobel-díjat kaptak eredményeikért. A lézer fel­használási területe, forradal­masító hatása a tudomány­ban ma még szinte belátha­tatlan. Segítségével fogják megoldani a videotelefont, vizsgálják a levegőszennyező­dést, használják a sebészet­ben, ettől várják a háromdi- menzionális televíziót, és már rakétahajtóművet is terveznek lézersugárral. A műsorban megszólalt Alexandr Prohorov Nobel-díjas szovjet tudós, Gá­bor Dénes, a holográfia felta­lálója, Mester Endre sebész­professzor és még sok kiváló szakember. Parádés összeállí­tás volt, csak éppen a kívül­állótól túl sok előismeretet feltételezett. Aki ezzel nem rendelkezett, annak a lézer to­vábbra is megmaradt tudomá­nyos csodának és titoknak. Mosonyi Aliz Ezúttal második aika'an-mai lat­hatunk beszámolót a Hajdúsági Cukorgyár építéséről. Milyen ütemben halad a munka? Ho­gyan érzik magukat nálunk a len­gyel szakemberek? S végül: Ígér­kezik egy kedvező bejelentés Is ... Adás: október 21.. péntek, 1. mű­sor, 16.55. Rádió EGY VÄLÄS TÖRTÉNETE Marót! Lajos színműve: Rendező: Léner Péter. Ez a színdarab — már ahogy megszokhattuk — nem föltét­lenül és csupán arról szól, amit a cím ígér, tudniillik egy emberi kapcsolat felbomlásá­nak végső és utolsó felvoná­sáról. Hogyan tudja megvaló­sítani magát az alkotó ember, melyek az értelmiség létezés sajátos buktatói. mondjuk paradoxai itt és most, Magyar- országon az 1970-es évek köze­pén, és egyáltalán: hogyan kellene élnünk? Adás: október 22. szombat: Petőfi, 20.38. A rádió állandó műsorszámai KOSSUTH RADIO. 4.30: Hírek. Idő járásjelentés. 4.45: Szőt kérek! 5.00: Reggeli Krónika. 5.20: Műsorajinlat. 5.30: Hirek. Időjárásjelentés. 5.40: Falurádió. 6 00: Reggeli Krónika. 6.20: Reklám. 6.30: Hírek. Idő­járásjelentés. 6.45: Szót kérek! 6.50: Reklám. 7.00: Reggeli Krónika. 7.15 (kb.): Körzeti idöjárásjelentés. 7.33: Műsorajánlat. 7.45: Tanácsadó szolgálat. 8.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.21): A mai nap kulturális programjából. 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. I5iö0: Hírek. 17.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 18.30: Esti Magazin. 21.00: Hírek. 22.00: Hírek. Időjárásjelentés. 22.15: Sporthírek. 24.00: Hírek, időjárás- jelentés. 0.25: Himnusz. 0.30: Vlzjelzőszolgálat PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Hírek. Időjárásteientés. 5.00: Hirek. Időjárás­jelentés. 5.30: Hírek. Idöjárásjelentés. 6.00: Hirek. Idöjárásjelentés. 6.20: Torna. 6.30: Hirek. Idöjárásjelentés 6.35: Reklám. 6.45: Üj könyvek 6.50: Reklám. 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Hírek. Időjárásjelentés. 7.30: Hírek. Időjárásjelentés. 7.35 (kb.): Körzeti idöjárásjelentés 8.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 8.20: Hírek. 9.23: Délelőtti torna. 9.30: Hírek. 10.30: Hírek. 11.30: Hirek. 12.30: Hírek. 13.30:. Hírek. 13.45: Időjárás- és vízállás­jelentés. 14.30: Hírek. Körzeti időjárásjelentés. 15.30: Hírek. 15.33: Mű­sorismertetés. 16.30: Hírek. 18.30: Hírek. 20.30: Hírek. 22.30: Hírek. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Műsorzárás. Utána: Idegen nyelvű viz- Jelzőszotgálat. 3. MŰSOR. 14.00: Hirek. 14.03: Műsorismertetés. 16.00: Hírek. 18.00: Hírek. 19.30: Hirek. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom