Pest Megyi Hírlap, 1977. október (21. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-13 / 241. szám
OTT. OKTOBER 13., CSÜTÖRTÖK Eltűntek a kereskedődinasztiák Gondok az utánpótlással Hobbykertészek a budai járásban Szakbolt, facsemete-lerakat nyílik Budakeszin Felvásárlás — értékesítés Hárommilliós kölcsön Többféle áruval keresik fel Zsámbékon a kistermelők az Áfész _ felvásárlótelepét. Az átvevő minden helyben termelt árut megvesz, s ezzel segíti a lakossági igények kielégítését. A listát tojás, dióbél, bab, alma, szőlő, paradicsom, cékla, fekete retek, fejes káposzta, méz, mákgubó és a zöldségfélék teszik változatossá. Zsámbékon a kistermelőknek az idén, szeptember közepéig, 271 ezer forintot fizettek ki áruikért. Jól forgalmaz a pilisi szövetkezeti ABC-áruház aranyjelvényes szocialista brigádja. Előirányzott tervüket havonta 110—120 százalék között teljesítik, s így szeptember elejéig mintegy 13 millió forint értékű árut adtak el. Javítottak az árubeszerzésen, s ebben segítette a vállalatot a Füszért monori kirendeltsége is. A termelőszövetkezetektől és állami gazdaságoktól füstölt és töltelék húsféleségeket, mirelit csirkét vásárolnak. Korszerű, konténeres rendszerrel javítják a liszt és a cukor szállítását, valamint a bolton belüli árumozgatást. Mióta új helyre költözött — a Petőfi utcába — a Szi- getszentmiklósi Munkás Takarékszövetkezet, azóta emelkedett a lakosság érdeklődése a pénzintézet szolgáltatásai iránt. Ma már a betétállomány összegének növekedése meghaladja az 1,6 millió forintot. Az idén 187 új taggal gyarapodtak, s csaknem 1500- an helyezték el pénzüket a takarékszövetkezetben. A kölcsönt igénylőknek kifizetett összeg meghaladja a 3 millió forintot. Vevőként bizonyára tapasztalták olvasóink a kereskedelem munkaerőgondjait: láttak már betegség, vagy szabadság miatt átmenetileg zárva- tartó üzleteket, tanúi lehettek vásárló és eladó szócsatájának, és nem egyszer kellett sorbanállniuk egy kezdő pénztáros vagy ügyetlenkedő eladó miatt. Nagy megterhelés A helyzetet jól jellemzi, hogy erőteljesen csökken a kereskedődinasztiák száma. Mind kevesebb az olyan család, ahol legalább három nemzedék vallja hivatásának a kereskedelmet. A Nyugat-Pest megyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalat 262 üzlete közül alig néhányban dolgoznak együtt szülők és gyerekek, akiknek a nagyszülei is kereskedők voltak. (Sok kereskedőnek a gyereke még úgy sem vállalja szülei erős szellemi és fizikai megterhelést jelentő munkáját, hogy középiskola, egyetemi tanulmányai befejezése után tervező, szervező, irányítóként esetleg több üzlet Kerámiaréteget olvaszt a házgyári panelek homlokzati felületén a plazmaégetés, amelynek megvalósítására a 43-as számú Építőipari Vállamunkáját összehangolva tevékenykedjen. Nyugdíjba készülők A szakma elnőiesedik, ami azért okoz gondot, mert a kiszolgálás nehezen gépesíthető, nagy fizikai igénybevételt jelent. A nők viszont hosszabb- rövidebb ideig kiesnek a forgalomból: jelenleg kétszáztízen vannak gyermekgondozási szabadságon, s eddig összesen nyolcszázkilencvenen vették igénybe a gyest. A munkaerő- helyzet nem lesz rózsásabb a jelenleginél. Tudják ezt jól az élelmiszerkereskedelem vezetői, s azt is, hogyan próbáljanak segíteni önmagukon. A megoldás egyértelműen: a munka jobb megszervezésében, a dolgozók tevékenységének jobb összehangolásában, a munkaidő hatékonyabb kihasználásában rejlik. Sajnos azonban más jellegű, de a munkaerő-problémához szorosan kapcsolódó gondjuk is van, mégpedig az, hogy néhány év múlva a vezetők többsége nyugdíjba vonul. Varga Lászióné, a személyzeti és oktatási csoport vezetője elmondta, hogy a minisztertanács egyik, 1974-es határozatának megfelelően Az utánpótlást — lat kísérleti üzemet rendezett be a Villamosipari Kutató Intézet szolgálati szabadalma alapján, s az OMFB és az ÉVM támogatásával. A plazmanyalábokat sugárzó berendezés körültekintő kiválasztással, fokozott figyelmet fordítva a nőkre és fiatalokra — elsősorban belső előléptetések útján... próbálják megoldani. Például a vállalat minden támogatásit megad azoknak, akik szeretnének továbbtanulni. (Egyetlen ta- nulnivágyónak sem utasították vissza a jelentkezési lapját azzal, hogy a vállalat nem engedi.) De! Az idén nyolcvan tanulót szerettek volna beiskolázni, s mindössze húszat sikerült toborozni. Százezrek ellátása A Nyugat-Pest megyei ÉKV három, a budai, a szentendrei és a ráckevei járás területén csaknem kétszázezer ember élelmiszer-szükségletének körülbelül 90 százalékáról gondoskodik. (A többit a bejárók a fővárosból hozzák, illetve a területen működő Áfész-üzle- tek forgalmazzák.) A vállalat üzleteinek jó része Budapest közvetlen közelében van, ami kihat a munkaerő- és bérgazdálkodásra és az emberutánpótlást is kedvezőtlenül befolyásolja. Az idén végzett szakképzett kereskedők közül hat elment a fővárosi Csemege Vállalathoz, mert ott magasabb alapbért, két év után munkahelyi pótlékot kap. A fővárosi kereskedelmi vállalatokkal nem tud versenyre kelni a vidéki. A magasabb fizetés elérésének lehetőségeként marad tehát a továbbtanulás. De, mert egyre több a nő a kereskedelemben, mind nagyobb azoknak az aránya, akik otthoni elfoglaltságaik miatt képtelenek tovább tanulni, nem vállalnak vezető beosztást. Czibor Valéria Egyre több a főváros környékén is a kertészkedő ember. Az egyiket csupán praktikus gondolkozása ösztönzi arra, hogy a ház körüli néhány tíz, vagy egy-kétszáz négyszögöles kertjében megtermelje a család számára szükséges zöldséget, gyümölcsöt, másikat a jövedelemkiegészítés sarkallja kertészkedésre, a harmadik hob- byként termel a víkendház? körül. De nem is az indíték a fontos, hanem az, h->gy — Herein Gyula, a Budai Járási Áfész elnökhelyettese szerint — 20 szakcsoport működik a járásban, amelyeknek 1700—1800 tagja van. — Természetesen minden kistermelő fontos a számunkra — mondja —, hiszen tőlük kapjuk a legfrissebb árut a lakosság ellátásához, a szakcsoportokat mégis kiemelten kezeljük, mert a szerződéskötéseikkel biztos árualapot teremtenek a számunkra. Ők okozzák a legkevesebb gondot, hiszen olyan kiváló szákemberek akadnak vezetőik között, mint például dr. Kovács László, az agráregyetem zsámbéki karának tanára. Több ezren vannak csupán a kertészkedő víkendház-tulaj- donosok. Ezek az emberek általában most tanulják a zöldséges gyümölcsfaápolás tudományát. Elsősorban a szaktanácsadás és a szakirányítás indokolja, hogy rajtam kívül még három kertészmérnök dolgozik az Afész-nél. Így is sokszor kevésnek bizonyulnak, hiszen 23 községben kell irányítanunk, szerveznünk a kistermelők tevékenységét. — Október közepén facse- mete-lerakatot nyitunk Budakeszin, ahol csak olyan fajtákat árulunk, melyek megfelelnek a budai járás éghajlati és talajadottságainak. Nálunk tehát csak jó fajtákat vásárolhat a kistermelő. Ezzel egyben megalapozzuk a később felvásárlásra kerülő gyümölcs jó minőségét is. A hajdani mozi épületét most alakítjuk át mezőgazdasági szaküzletté, ahol a kisgépektől a műtrágyákon és növényvédő szereken át a vetőmagokig mindent megtalál a lakosság. A raktárhelyiséget kettéosztjuk, s az egyik felében tranzitraktárat létesítünk. A járásban felvásárolt zöldséget és gyümölcsöt innen szállítjuk ki a boltjainkba. Október végén szeretnénk megnyitni az üzletet. Az év végére Biatorbágynn is elkészül egy jól felszerelt gazdabolt. Rátkai Mihály kertészmérnökkel néztük meg az épülő budakeszi boltot. Még javában dolgoznak az Áfész kőművesei, de a raktárban már ott a burgonya, vöröshagyma, mák, hordós savanyú káposz- tá és más zöldségféle. Az egyik sarokban különböző gyümölcsmagok. Ezt a facsemete-kertészeknek adják tovább, akik ízletes gyümölcsöt termő fákat nevelnek belőlük. A leendő üzlethelyiségben már állnak a polcok, kész a pult is, csupán a festés-mázolás van hátra. T. Á. L. Házgyári panelszínezés — plazmaégetéssel A Szentendrei úton már világítanak Az Egyesült Izzó legújabb gyártmányai Előadás, vetélkedő, kiállítás Egészségnevelési napok a budai és ráckevei járásban Rövidesen forgalomba kerül a Tungsra-Pen és a Tungsra- Par, az Egyesült Izzó két legújabb fényforrása. Mindkét újdonság a világpiacon is legkorszerűbb világítástechnikai gyártmányok közé tartozik. A 400 watt teljesítményű Tungsra-Pen, amely alig nagyobb egy Versatil ceruázánál, 56 ezer lumen fényerőt bocsát ki, úgynevezett magasnyomású kisülő lámpa. E típus kiválóan alkalmas stadionok, közutak és közterek megvilágítására — néhányat már a nemrég átadott szentendrei bekö- tőút-szakasz mentén is felszereltek. Az ehhez a gyártmánycsaládhoz tartozó, korábbi sárgásfényű típusokat többek között a Lánchíd és a lánchídi alagút megvilágításánál alkalmazzák; a nemrég kifejlesztett, s a hannoveri vásáron nagy érdeklődést keltett Tungsra-Pen valamivel fehérebb, tehát kellemesebb fényű. Üvegburát sem kell rászerelni, ugyanis maga a kerámiacső világít. Ilyen teljesítményű és ilyen kis méretű kisülő lámpát eddig még sehol a világon nem fejlesztettek ki. Az Izzónál készültek a tömeggyártásra, s a tervek szerint 1978-tól minden hazai és külföldi igényt ki fognak elégíteni belőle. Most van a másik újdonságnak, a Tungsra-Parnak is a főpróbája. A kirakatok, képtárak, múzeumok, vagy akár a lakások korszerű megvilágítását szolgáló új lámpákból még az idén elkészülnek az első szériák. Ezt az irányított fényű lámpát látják el első ízben hazai gyártású keményüveg-búrákkal. Eddig a keményüveget tőkés piacról kellett importálni, de az Izzó a japán Toshiba cég segítségével meghonosította a hazai keményüveg-gyártást, s az újpesti gyáregységben már fel is szerelték az első gyártósort. Ezentúl a higany-, nátrium-, és fémhalogén-gőzlámpák egy részére is a magyar kemény- üveg-bura kerti!, amely ellenáll minden időjárási viszontagságnak. Az idén körülbelül félmillió keményüveg-búra készül itthon, s ily módon az év végéig 30 millió, jövőre pedig már 100 millió forint értékű tőkés importot helyettesítenek. Az új Izzó-gyártmányok iránt máris nagy a nemzetközi érdeklődés, több száz mintagarnitúrát adott át a gyár leendő vevőinek. Várható piaci sikerüket elősegíti az is, hogy az Egyesült Izzó a halogénlámpák gyártásával és fejlesztésével a világ élvonalába került; egy ENSZ-statisztika szerint a Tungsram gyártmányú halogén izzók a General Electric, a Philips, az Osram és a Westing House termékek után az ötödik helyet foglalják el, s valamennyi külföldi autó-motor szaklap tesztje kiváló minősítést adott a magyar lámpáknak. 15—20 ezer fokos meleggel olvasztja fel a panel felületét, amelyen egy 3-—5 milliméter vastag, üvegszerű, színes toerámiaréteg keletkezik. A nyersbeton felület keramizálásával zöldes színt nyernek, de különböző színező anyagokkal jelentősen bővíthető a választék, s így több lehetőség nyílik a lakótelepek színesebb, változatosabb kialakítására. A plazmaégetéssel keramizált felület ugyanakkor jóval tartósabb, mintha hagyományos módon festenék, s az eső lepereg róla, tehát a felület öntisztító hatású. Külföldön is nagy érdeklődés kíséri a magyar kezdeményezést, hiszen a kutatóintézet szellemi alkotásaként készített berendezés először nyújt lehetőséget a iplazmatechnológiájú felületkezelés üzemszerű alkalmazására. Az intézet találmányát 8 országban védi szabadalmi bejelentés. A 4-es számú házgyárban felállított plazmaberendezés életrekeltése megkezdődött, egyenként ellenőrzik — többszörös vizsgálattal — különböző technológiai egységeit, s még az év vége előtt sor kerül a termelési próbákra is. Október 17-től 23-ig a megye két járásában is — a ráckeveiben és budaiban — egészségnevelési rendezvénysorozatot tartanak a helyi Vöröskereszt-szervezetek és a járási hivatalok. A budai járási események Piliscsabán kezdődnek, ahol hétfőn délelőtt tíz órakor a szociális otthon idős lakóinak tartanak bemutatót arról: milyen testgyakorlatokkal késleltethetik az öregedést. Másnap délelőtt ugyanott az általános iskolában a felsőtagozatosoknak indítanak egészségnevelési vetélkedőt Mozgás, sport, egészség címmel, majd az alsótagozatosok néznék meg egy egészségügyi témájú bábműsort, s hasonló program lesz október 19-én délután fél 3- kor a zsámbéki művelődési házban a kicsiknek. Ugyancsak szerdán, este 7 órakor a diósdi tanácsházán a község lakóinak, s az ott dolgozóknak részvételével tartanak kerekasztal-beszélgetést. A sport szerepe az egészséges életmód kialakításában címmel. A vitára neves sportolókat — így Székely Évát és Müller Katalint — is vendégül hívtak, s ott lesz dr. Dóka József, a Sportkórház főorvosa is. Egészségnevelési vetélkedők, filmműsorok, rajzpályázat-ér- tékelések lesznek október 20-án délután fél 3-kor az ürömi és egy nappal később a solymári általános iskolában. Ugyanaznap a nagykovácsi Rozmaring Tsz-ben dr. Molnár Lajos körzeti orvos tart előadást a munkaegészségügy témaköréből. A ráckevei járásban egész héten át tartó rendezvények teszi változatossá a programot, így a kiskunlacházi művelődési házban egészségnevelési kiállítás és könyvvásár, valamint naponta egészségügyi totójáték lesz az érdeklődőknek. A dömsödi tejboltban tejtermék-, a ráckevei ABC-áruház- ban üdítőital-, s ugyanott a könyvesboltban könv ki rakat és bemutató lesz. A Csepel Autógyár ebédlőjében pedig a hét minden napján magnetofonműsort adnak az ebédidőben: a témája a táplálkozás és a mozgás öszefüggése. A gyárban egyébként csütörtökön fél 3-kor egészségügyi fórumot is tartanak. A járás 21 iskolájában lesz majd egészségnevelési vetélkedő és totójáték, s a ráckevei gimnáziumban a közép- iskolásoknak verseny. Gyere velünk, sportolj velünk címmel. Szinte minden községben előadásokat tartanak a körzeti orvosok és védőnők az egészséges életmód egyes témáiról, s kedden délelőtt 9 .órakor Lóréven dr. Bacsa Antal járási főorvos filmvetítéssel illusztrálja mondanivalóját a rákszűrésről. A Dunakeszi Hűtőház FELVÉTELRE KERES géplakatos, gázkazán-keielőt, teher- és személygépkocsivezetőt, autóbuszvezetőt, villanyszerelőt, elektroműszerészt, mechanikai műszerészt, képesített és mérlegképes gyakorlott könyvelőt, szakképesítéssel rendelkező gyakorlott normást, gépírni tudó önálló kereskedelmi ügyintézőt, vizsgázott telefon-telexkezelőt, műszaki raktárba anyagkiadót, katonai szolgálatot letöltött férfiakat rendészeti munkára. Szükség esetén korszerű munkásszállást adunk. JELENTKEZÉS: DUNAKESZI-ÚJTELEP. V. G. P. Utazást szervezünk a Rapid—Budapesti Honvéd és a Csehszlovákia—Magyarország labdarúgó-mérkőzésre személygépkocsival. PROGRAMOK: 1. Rapid—Budapesti Honvéd november 1-től 3-ig. Elhelyezés: Pozsonyban és Bécsben egy-egy éjszaka, szállodában, hideg-meleg folyó vizes szobákban. Ellátás: félpenzió. Városnézés Pozsonyban, a mérkőzés megtekintése Bécsben. Részvételi díj: 1500 Ft, költőpénz: 120 schilling. Dzemanyag-költség nincs. 2. Csehszlovákia—Magyarország november 8-tól 12-ig. Elhelyezés: Prágában vagy környékén és Bécsben két-ket éjszaka, szállodában, hideg-meleg folyó vizes szobákban. Ellátás: félpenzió. Városnézés Prágában. Részvételi díj: 2400 Ft, költőpénz: 240 schilling. Dzemanyag-költség nincs. JELENTKEZNI LEHET: IBUSZ UTAZÁSI IRODA, SZÁZHALOMBATTA. TELEFON: 260-635/44-30.