Pest Megyi Hírlap, 1977. október (21. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-11 / 239. szám
A PEST MEGYEI H IRLAP KÜ L Ö NKIADÄS A A VÁCI JÁRÁS ES VAC VAROS RÉSZIRE Az Alagi Állami Tangazdaság kombájnjai takarítják be a kukoricát a kosdi Lenin Termelőszövetkezet Rád határában elterülő földjéről. Jólesik az ebéd a nehéz munka után a kombájnvezetőknek, Barcza Zsolt felvételei összefogva, hatékonyabbá kell tenni a veszélyeztetett családok és az azokban élő gyermekek felkutatását, akik esetleg bűnözőkké válhatnak, hiszen folyamatosan fertőzött környezetben élnek. Kis mértékben növekedett a közrend és közbiztonság ellen elkövetett szabálysértések száma. Míg garázdaság miatt tavaly senki ellen sem kellett eljárásit indítani, az idén szükség volt rá. Tavaly hat személyt vontak felelősségre botrányos részegségért, ebben az évben már eddig nyolc szabálysértési határozatot kellett hozni botrányosan viselkedő részegek ügyében. A közlekedési balesetek megelőzése érdekében, a nagyközségben közismert baleseti gócok környékén fokozzák az ellenőrzést, gyakrabban szondázzák a gépjárművezetőket, mégis előfordult a nagyközség területén halálos kimenetelű baleset, tíz esetben pedig kisebb-nagyobb sérüléseket szenvedtek gépjárművek vezetői és utasai. Főt nagyközség tanácsának, mely elismerését fejezte ki a dunakeszi tiszti rendőrőrs tevékenységéért, az volt a kéré-s se, hogy az eddiginél is gyakrabban ellenőrizzék a nagyközségben a vendéglőket és italboltokat, s a szülői munkaközösségekkel, a gyermek- és ifjúságvédelmi felelősök bevonásával, még sűrűbben a szórakozóhelyeket, nézzék meg, szolgálnak-e ki fiataloknak szeszes italt, megengedik-e az ottani vezetők, pincérek, hogy a megszabott időn túl akár egyedül, akár szülői kísérettel fiatalkorúak tartózkodjanak a nagyközség szórakozóhelyein. B. H. Legutóbb dr. Lenyó László igazgató tájékoztatta a nyugdíjasokat a vállalat idei gondjairól és eredményeiről. — A hazai piacon kívül — mondotta egyebek között —, negyvenhét tőkés- és nyolc szocialista országba exportálunk. mintegy 7 millió 500 ezer dollár és 4 millió 500 ezer rubel értékben. Fortezó papírunk, amiből hárommillió négyzetmétert exportáltunk, a Kiváló áruk fórumának nagy- diját és vele a Kiváló áru címet nyerte el. Az igazgató bejelentette, hogy november elején adják át az üzem új létesítményét, a kibővített óvodát, ami csaknem 9 millió forintba kerül. Rácz Sándorné nőfelelős mindig tartogat valami meglepetést ’ a nyugdíjasoknak, most az október 28-i dobogókői kirándulást, 'melynek hírét örömmel fogadták, s azonnal megkezdték a jelentkezők összeírását. Hatezer 500 forint segély is gazdára talált: huszonöt nyugdíjasnak jutott belőle M. V. , Ingyenes jogi tanácsadás Dunakeszin Október 12-én, holnap délután 3 és 4 óra között ingyenes jogi tanácsadás lesz Dunakeszin, a városi tanács épületében: Dr. Kovách Georgina, a Váci Járási Ügyvédi Munkaközösség dunakeszi ki- rendeltségének tagja ad választ a hozzá fordulók kér- I déseire. A tanácse nök üzemi fogadóórája Weisz György, a városi tanács elnöke pénteken, október 14-én, délután 2 órakor az Egyesült Izzóban fogadja választóit. Birkózótoborzó A Váci Vasutas Sportegye- süiet birkózószakosztálya 10 —14 éves fiúkat vár táborába. Minden kedden és csütörtökön, délután 4 órakor, a szakosztály edzésén, a Sallai laktanya bejáratánál jelentkezhetnek az érdeklődők. Elméiéiben és gyakorlatban Négyezer fiatalt oktatott lommentes tanulópálya kizárja a súlyosabb sérülést. — Sok türelemre van szükségük az oktatóknak. A kezdő vezető ugyanis gyakran nem képes arra, • hogy a jobb kezével mást csináljon, mint a ballal. Számosán a sebesKombájsiok a kokoricaföldön Élénk érdeklődés kísér minden előadást. A nagybörzsönyi lelkes fiatalok szorgalmukkal ifjúsági klubjuknak meleg hangulatot árasztó otthont teremtettek, egy egérrágta, pókhálós, vén pincéből. Horváth Andrástól, a KISZ területi bizottságának titkárától kapjuk 'a tájékoztatást: — Az ifjúsági klub 1975. februárjában alakult meg. összesen 45 fiatal vett részt abban az időben a KISZ községi alapszervezete helyiségében a foglalkozásokon. Rendezvényeik már kezdetben igen népszerűek voltak. Két hónap múltán az ideiglenes klubhelyiség kicsinek bizonyult. A művelődési ház épülete alagsorában, az akkor még gazdasági célokat szolgáló pincét alkalmasnak találták a tanács illetékesei és a fiatalok arra, hogy áz új klubhelyiséget ott ’alakítsák ki. Az ifjúság — társadalmi munkában és kiselejtezett anyagokból — vállalta a szükséges teendők elvégzését. Óriási lendülettel láttak a munkához a lányok, fiúk, s 1975. július 19-én, a Nagybörzsönyi napok egyikén az új ifjúsági klub megnyílhatott. Az azóta eltelt idő a fejlődés. a bővülés ideje volt. Pblbeat-, fotó-, diszkó-, népitánc-, magnós kiscsoport működik. Ki kell emelnünk a Volbeategyüttest és a népiA jó járművezető is holtig tanul tánc-csoportot. Az előbbit a falutól távol is ismerik, sikerrel vesz részt minden járási, megyei kiemelt ifjúsági rendezvényen, a népitánc-cso- port minden helyi és területi rendezvényen szerepel. \ Az ifjúsági klub az idén, április 4-én felvette Szíjártó Lajosnak, az egykori Görgey- zászlóalj hősi halottjának nevét, jó kapcsolatot tartva fenn névadója egykori bajtársaival. A, nagy börzsönyiek sokszor találkoznak a magyar néphadsereg Pesti Barnabás testvérklubjával: ezek a találkozások is alkalmasak arra, hogy a katonafiatalok ne veszítsék el kapcsolatukat a civil élettel. Nagyszabású szolidaritási rendezvényeket tartanak a nagybörzsönyiek és igen népszerűek, évente többször is megrendezett szelőjét —magyar baráti találkozóik. Segítik a családi ünnepek társadalmi megrendezését, műsort adnak minden jelentős eseményen. Tudják, hogy a klub tevékenysége nem merülhet ki a szabad idő kultúrált eltöltésében: egyre inkább és egyre többet kell adnia a fiataloknak, egyre nagyobb szerepet kell vállalnia a művelődés elősegítésében, most már a minőség javítására is törekedve. írta és fényképezte: Grósz Sándor Egyetlen olyan tanintézet sincs hazánkban, amelyben nagyobb lenne a jelentkezők és a túljelentkezők száma, mint a gépjárművezető iskolákban, ezekben ugyanis aiánylag gyorsan lehet életre szóló szakmát szerezni. Németh Jánostól, az MHSZ Pest megyei gépjárművezetőképző iskolája váci kirendeltségének oktatójától kérdeztük, hogy akik az orvosi és egyéb követelményeknek megfelelnek, hány órai tanulás után kaphatnak hivatásos jogosítványt és miként zajlik a képzés? Állást vállalhatnak — Az MHSZ hivatásos gépjárművezető-képző iskoláira előkészítő tanfolyamokon sajátíthatják el a hallgatók azokat a szükséges ismereteket, amelyek fontosak az elkövetkező elméleti képzéshez. Azután 360 órában megismerkedhetnek a gépjárművek szerkezettanával, a közúti közlekedési ismeretekkel, az elsősegélynyújtással és egyéb fontos tudu valókkal. Az elméleti képzést /gyakorlati iktatás követi. A 'anuióK hetven órát vezetnek teherautón, 30 órát személyautón és 10 órát motorkerékpáron. A sikeresen vizsgázottak hivatásos jogosítványt kapnak, amellyel gépjárművezetői állást vállalhatnak. Kevés szakmára áll annyira a tétel, hogy folyamatosan kell tanulni és sohasem lehet önelégülten lezárni az iskolázást, mint éppen erre. Az aránylag gyors tanfolyam nem jelent rövid tanulási időt, hiszen a járművek fejlődése, a forgalom növekedése, a közlekedési szabályok állandó finomodása arra készteti a volán mögött ülőket, hogy ne tekintsék lezártnak ismereteiket, tartsák ébren az érdeklődésüket mindaddig, amig vezetnek. Balesetmentesen — Az' elméleti képzés után, a fiatalok először megilletőd- ve, kicsit feszengve ülnek lel a motorkerékpárra, de hamarosan megbarátkoznak a járművel. Ezután következik részükre a legveszélyesebb időszak, hiszen növekvő biztonságérzetük nem mindig áll egyenes arányban gyakorlati tudásukkal. Előfordul, nem veszik figyelembe kellően, hogy mire elég a két kerék és hogy nemcsak gyorsulni kell, hanem lassulni is, vagy hogy melyek a kanyarodás szabályai? Sajnos, megesik, hogy első kerekükkel a járdaszegélynek mennek, sőt néha még az is, hogy feldőlnek a motorral. Természetesen a kis sebesség, a forgaNémeth János eligazítja tanítványainak egyikét, a motorral elindulni készülő Kovács Istvánt. Albrecht Gyula felvétele ségváltással egy időben, akaratlanul elfordítják a kormányt az egyenes irányból. Mások nehezen szokják meg, hogy vezetés közben ne vegyék le szemüket az útról, minden kapcsoláskor, pedálozáskor önkéntelenül a kezük vagy a lábuk után néznek. — A fiatalok magukban hordják koruk jellegzetességét, a technika iránti érdeklődést. Legnagyobb részük viszonylag hamar s olyan jól megtanulja a gépkocsivezetést, hogy a vizsgabiztos fel sem tételezi, csak néhány órás gyakorlat áll mögöttük. Találkozhattunk viszont olyan fiatalokkal is, akikből nem lesz jó vezető, legtöbbjük már az előkészítő tanfolyamon kibukik, s jobb, ha nem kísérleteznek tovább. A közutakon Németh János 1950-ben lépett be a honvédelmi szövetségbe, azóta mint lövészoktató és 1958-tól mint a motor- kerékpárosok gyakorlati foglalkozásvezetője dolgozik, fő munkahelyén is helytállóan. Húsz éve, 1957-ben, az MHSZ váci szervezetének alapításában is részt vett, most pedig egyebek között a járási vezetőség kiképzési és sportbizottságának vezetője. Eddig mintegy négyezer fiatalt tanított meg motorozni. Tanítványaival a közutakon mint jól képzett, udvarias vezetőkkel találkozhatunk. Udvari Gábor A közbiztonság javulásáról, a nagyközség lakosságának hangulatát, a köznyugalmat zavaró bűncselekmények és szabálysértések számának csökkenéséről számolt be a fóti tanácsnak a dunakeszi tiszti rendőrőrs. A közbiztonsággal foglalkozó szakemberek annál értékesebbnek tartják a kedvező változást, mivel 'Fót- ra az előző években több üzetp települt ki a fővárosból, megnövekedett az ingázók száma, tovább terjeszkedett az üdülőterület, szaporodtak a hétvégi házak, csábító alkalmat nyújtva a bűnözőknek. A tavaly és az év első felében elkövetett bűncselekmények többsége kisebb jelentőségű volt, a személyi és társadalmi tulajdont károsító lopások száma majdnem azonos a tavalyiéval: 1976 első felében 4, az idén 6 ízben követtek el személyi tulajdon elleni lopást, míg a társadalmi tulajdont 1976-ban és ebben az évben egyaránt 5—5 alkalommal károsították meg. Az élet és a testi épség elleni bűncselekmények száma nem növekedett, tavaly is, idén is 2—2 súlyos testi sértés történt a nagyközségben, és senkinek sem ontották ki az életét. Kedvezőnek ítélik meg azt is, hogy a közrendet és köznyugalmat legjobban veszélyeztető, a közhangulatot leginkább felzavaró erőszakos és garázda jellegű, a jogpolitikai irányelvekben kiemelt bűncselekmények előfordulása sem számottevő: az év első felében egy személy ellen követtek el erőszakos nemi közösülést, s ebben is magatartásával erősen közrehatott a sértett, aki a cselekmény színhelyéül szolgáló magánlakásba önként ment be. Egyébként ez az eset nem is foglalkoztatta a fóti közvéleményt. Egy-egy helység közrendjét és ' közbiztonságát ' a durva, erőszakos bűncselekmények veszélyeztetik leginkább, minthogy rendszerint nyilvánosan és brutálisan sértik a társadalmi együttélés szabályait. Noha Foton csak ez az egy eset fordult elő, a rendőrség továbbra is kiemelt feladatának tartja az ilyen jellegű bűncselekmények megelőzését, a közterületek, a nyilvános szórakozóhelyek, az italboltok és környékük folyamatos, rendszeres ellenőrzésével. örvendetes az is, hogy a bűn- cselekmények elkövetői körében kevés a fiatalkorú, ennek ellenére valamennyi érdekelttel, a pedagógusokkal, orvosokkal, az ifjúsági szervezettel Segíti hogy művelődhessenek XXI. ÉVFOLYAM, 239. SZÁM 1877. OKTÓBER 11., KEDD Kedvező változások Foton Megnyugtató a közbiztonság Nyugdíjasok találkozója Jólesik a törődés (Tudósítónktól.) Ismét fehérasztalok mellett találkozhattak a nyugdíjasok a Forte-gyárban. Örömmel gyűltek egybé, mert kapcsolatuk e találkozók révén is állandósul régi munkahelyükkel. Valamennyiüknek jólesik a vállalat törődése, gondoskodása, amit gyakran tapasztalhatnak, de a vendéglátás is, a kedvesség is, melyet a nőbizottság tagjai nyújtana^ valamikori munkatársaiknak. A találkozókat még vidámabbá teszi az a műsor, melyet mindig a kis gyári óvodások adnak elő. \