Pest Megyi Hírlap, 1977. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-06 / 209. szám

row miatti 1977. SZEPTEMBER 6., KEDD KLUBOK PEST MEGYEBEN Társas élet, aktív művelődéssel A múltkorj ában hivatalos voltam egy ifjúsági klubba. Meghívtak, elmentem, mert kíváncsi voltam, mivel töltik szabadidejüket a fiatalok. Va­lami érdekes programot vár­tam ismereteket gazdagító előadást, játékos vetélkedőt, táncos klubdélutánt, de csak annyi történt, hogy összejöttek vagy húszán, huszonötén, pá­ronként vagy négyesével leül­tek a kis asztalok köré és be­szélgettek. Moziról, televízió­ról, fociról, autókról, korábbi közös kirándulások emlékeit elevenítették fel vagy éppen újabb közös utazásokat tervez­gettek. Hallgattam őket s közben magamban remény­kedtem majd csak történik va­lami, de úgy kilenc óra táj­ban csak csendesen elköszön­tek egymástól, ki-ki megindult hazafelé. A klubvezető — ci­vilben egyetemi hallgató a bölcsészkaron — derűsen meg­kérdezte: nos, hogy tetszett a mi klubdélutánunk? Újra felfedezni Zavaromban nem tudtam hirtelen mit mondjak neki. Mondjam azt, hogy nem erre vártam, ezért igazán kár volt idehívnotok, aztán mégis meg­gondoltam, nem akartam így viszonozni vendéglátásukat. S a klubvezető, mintha csak megsejtette volna dilemmá­mat, csendesen megjegyezte: tudom, hogy nem erre várt, talán szidott is magában, amiért ide fárasztottam. Ne higgye, hogy mást terveztünk s csak azért maradt el, mert nem érkezett meg az előadó. Nem, semmi más szándékunk nem volt, csak összejönni és elbeszélgetni. Mindenről, ami éppen az eszünkbe jutott. He­tenként egyszer ez a progra­munk. Beszélgetni jó. Ezt most tanuljuk újra felfedezni. S mert látta csodálkozáso­mat, magyarázólag még hoz­zátette: ne higgye azt, hogy ugratom. Két-három évvel ez­előtt a gyerekek többsége be- gubódzott otthon, vagy éppen valamelyik havernál jöttek össze ketten hárman. Akkor is csak magnóztak, tévéztek, lemezeket hallgattak. És hall­gattad. Mint akiknek nincs mit mondaniok a világ dolgai­ról. Pedig — magamról tudom — lett volna mit mondanunk egymásnak, egyikünk sem élt elzárva az élettől, csak éppen — ki tudja, miért — röstell - tünk beszélni mindarról, ami valamennyiünket foglalkozta­tott. Hazafelé jövet igazat ad­tam ennek a klubvezetőnek. Az ember társas lény, nem szereti a magányt, a falak kö­zé zártságot. Szívesen beszél­get, vitatkozik, ha van kivel. Nemcsak házon belül, sző­kébb családi, baráti körben, hanem tágabb, sokszínűbb kö­zösségekben is. E beszélgető közösségek legnépszerűbb for­mái ma a klubok, amelyek száma egyre gyarapodik, nem­csak az országban, hanem szűkebb pátriánkban, Pest me­gyében is. Csak ifjúsági klub­ból százhetvenet tartanak szá­mon. Helyes irányban Hogy mi a klubok népszerű­ségének titka? A klub hasonló vagy azonos érdeklődésű emberek társas együttlétét, művelődését, szó­rakozását segítő olyan tevé­kenységi forma, amely prog­ramjainak kialakítását és vég­rehajtását a tagok öntevékeny­ségével és aktív közreműködé­sével valósítja meg. Azaz: az együttlétnek olyan formája, amelyben a tagság határozza meg a közös programokat. A klub lehetőséget biztosít az önképzésre és a közös szóra­kozásra egyaránt. Ez is, az is pedig fontos része az emberek életének: teljesebbé, gazdagab­bá teszi azt. Ez indokolja a klubok egyre növekvő nép­szerűségét. Az ifjúsági klubok célja, hogy helyesen orientálják a fiatalok tudati fejlődését a társadalom és a kultúra kér­déseiben: a színvonalas szóra­koztatás mellett gondoskodja­nak a fiatalok tudásának, is­mereteinek bővítéséről. ízlé­sük formálásáról, a világ dol­gairól alkotott kép alakításá­ról. Programjaik ennek meg­felelően sokfélék: helyet kap bennük az ismeretterjesztés, a politikai vita, a vetélkedő és a tánc, a közös kirándulás, a színdarabok és filmek együttes megtekintése és még sok min­den más, ami érdekli, érdekel­heti a fiatalokat. Gazdagító vendégjárás Az ifjúsági klubok tagsága ma már egyre több helyen lépi túl a százat, százötvenet. Az pedig tudott dolog, hogy eny- nyi ember együtt, egyszerre nem élhet aktív klubéletet. Ezért ezeken a helyeken ré­tegklubokat alakítanak az if­júsági klubon belül a speciá­lis érdeklődési köröknek meg­felelően. így jöttek létre a nagy egészen belül a magnós-, az utazó-, a filmes-, az irodalom­barát- és más rétegklubok, amelyek külön-külön tartják foglalkozásaikat, de hetenként egy alkalommal valamennyi közös összejövetelen vesz részt. A klubok munkáját nem­csak színesíti, hanem gazda­gítja is az a vendégjárás, amely egy-két esztendeje kez­dődött s egyre terebélyesedik. Nemcsak a mind gyakoribb cserebere-fórumokra gondolok és a különböző módszervásá­rokra, amelyek résztvevői nemcsak beszámolnak tapasz­talataikról, hanem ízelítőt ad­nak programjaikból is. Azok­ra a csendes vendégeskedések­re, amikor egy-egy klub egy másikat lát vendégül. E ta­lálkozókon vendégek és ven­déglátók közös klubest kere­tében ismertetik meg egymást életükkel, tevékenységükkel. Kismamáktól a modellezőkig Beszélgetni jó. Ez tömöríti ma klubokba a fiatalokat. És nem csupán a fiatalokat. Fel­sorolni is nehéz lenne, hány­féle klub egyesíti —elsősorban a művelődési házak keretében — a felnőtteket is. A klubélet mind nagyobb teret hódit a szocialista brigádok életében. Klubokban tömörülnek az anyasági segélyen levő kisma­mák, a kertbarátok, a model­lezők, az ezermesterek, a fény­képezni és filmezni szeretők, az agrármérnökök, a pedagó­gusok, sőt Vácott az orvosok is. A klubélet vonzza a szín­ház- és zenerajongókat, a régi és új filmek kedvelőit. És a klub jelenti mind több helyen a társaságot a nyugdíjasoknak. Prukncr Pál Megkezdődött a Nemzetközi Éremszövetség kongresszusa Egy hétig tartó nemzetközi esemény színhelye a Budavári Palota: a Magyar Nemzeti Galériában tartják szeptem­ber 5—10. között a Nemzetkö­zi Éremszövetség 17. kongresz- szusát. Hétfőn a megnyitó ün­nepségen jelen volt Rónai Ru­dolf, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnöke, Kiss Ist­ván, a Magyar Képzőművé­szek Szövetségének elnöke. Pozsgay Imre kulturális mi­niszter köszöntötte a kong­resszus résztvevőit: huszonöt ország 260 képviselőjét. Hang­súlyozta: a FIDEM budapesti kongresszusa és a nemzetközi éremkiállítás a magyar érem­művészet nemzetközi elisme­rését, nagyrabecsülését bizo­nyítja. Lars O. Lagerqvist, a FIDEM elnöke és Pogány ö. Gábor, a Magyar Nemzeti Ga­léria főigazgatója megnyitó beszédében méltatta a négy évtizedes nemzetközi szerve­zet tevékenységét. A kézművesség tisztelete LÁTOGATÁS A BARTHA-TAKÁCS ÖTVÖSHÁZASPÁR PILISBOROSJENÓI MŰTERMÉBEN Pilisborosjenő a Nagy-Ke- vély büszke hátterével önma­gában is festői táj. 1946-ban itt telepedett le Bortnyik Sán­dor, Bartha László, Karácsonyi Irén, később Konyorcsik Já­nos, Dobi Piroska, Szurcsik János. Jöttek, mentek, de Bar­tha Ágnes ötvösművész, aki itt nevelkedett; maradt. Ma­radt, s azóta férje, Takáts Zoltán is itt dolgozik, itt ké­szít kovácsoltvas munkákat a szilvafákkal zsúfolt kertben, mely felkúszik a fenyvesig. Most párizsi kiállításuk után és compiegne-i tárlatuk előtt a Pilis-napok keretében mu­tatkoztak be a pilisborosjenői ifjúsági klubházban. Felkészült alkotók, akik kö­zösen vallják az örömmel vég­zett munka fontosságát, mely minden mű egyik fontos té­nyezője, Bartha Ágnes Engelsz József tanítványaként végzett az Iparművészeti Főiskolán, s azóta önálló kiállításon szere­pelt a Műcsarnokban, a Csók István Galériában — Salgó­tarjánban, Rothenburgban és Schwäbischallban. Pilisboros- jenőn most ékszereit, ötvös­tárgyait, zománcfelületeit mu­tatta be azzal az igénnyel, hogy szűkebb otthonának kö­zönsége is megismerkedjen törekvéseivel. Nagyapja is, Karácsonyi Gé­za is itt dolgozott, festő szülei szintén, ő maga is immár fér­jével együtt. Ars-poeticája, hogy a tér és az idő, a lelkű­iét és az ember művészettel egységben ábrázolható, de csak akkor, ha az iparművé­szet nem reked meg a gyári mintáknál, hanem egyedi ha­tásokra törekszik. Ez utóbbi napjainkban az iparművészet fő problémája. Bartha Ágnes nagy gonddal tökéletesre for­mált boroskancsójában, kész­leteiben, tükröseiben, ezüst és rézre hangszerelt karkötőiben, nyakláncaiban, gyűrűiben ezt a személyes jelleget hangsú­lyozza. Azt, hogy ez a tárgy csak itt és csak most készül­hetett el, idézet, töredék, rész­let a mi kultúránk bőséges fo­Kalandos mesék valósága FIÚK A BERETTYÓN, HOLLANDIÁBAN ÉS ETIÓPIÁBAN Mi a titka az ifjúsági re­génynek — vagy hétköznapiak­ban fogalmazva — mi a meg­különböztethető sa j átossága ? Az, hogy fiatalokról szól? Ez többnyire igaz, de nem ma­radéktalanul. Az, hogy hőse, főszereplői fiatalok? Igen, rendszerint azok. Hogy törté­nete kalandos? Többnyire csakugyan az. Hogy elég tág teret enged a képzeletnek, a mesének? Többé-kevésbé... Folytathatnék a kérdéseket, a keresgélést. De talán többet ér, ha nem a spekulációból in­dulunk ki, hanem a regények­ből. Kék sirályok Itt van mindjárt elsőnek a Móra Könyvkiadó újonnan megjelent kötetei közül Gerő Jánosnak második, átdolgozott kiadásban nyomdafestéket lá­tott ifjúsági regénye, A Kék Sirályok. Szereplői valóságos gyerekek a második világhá­ború küszöbén egy alföldi, Kálló-parti kis városkában. Életük eseményei a minden­napi valóságból kerülnek ki. Iskolába járnak, vakációznak, a vakációban dolgoznak, hogy pénzt gyűjtsenek... S itt át­billen a történet egy mesé­sebb valóságba, mert nem valótlan, vagyis nem lehetet­len, hogy a keresetből egy se­gítő asztalos jóvoltából csóna­kot építsenek s azzal útra kel­jenek a Kállón a Berettyónak, majd azon a Sebes-Körösnek, hogy az értől a tengerre jussanak — mígnem egy vízi mérnök vissza nem zökkenti őket lehetőségeik valós korlá­tái közé (s egyúttal egyikük édesapja katonai behívásának a híre a történelmi valóságba, a háború küszöbére). Mindez lehetséges, de már nem min­dennapi, már olyan lehetőség, amely a mese határát súrolja, már mesés, a fiatalok képze­letét megmozgató, meg abban szívesen kikerekedő történet. Ami — mint történet — ugyanakkor csak hordozója súlyosabb gondolatoknak, magvasabb mondandóknak, társadalmi és erkölcsi tanul­ságoknak. Ezekkel együtt tel­jes a regény, az izgalmasat ezek emelik tartalmassá, a ka­landosat széppé. Góliát orra S itt egy másik, erkölcsi ta­nulságokat kínáló történet, Jo Elsendoorntól a Góliát orra. Az Amszterdamban játszódó gyermekregény szereplői jó­részt ugyancsak fiatalok. Hol­land fiúk. Köztük is vannak jók — legalábbis jószán- dékúak, jóra törekvők — és rosszak, s ezek itt is vetélke­désre kényszerülnek s végül itt is a jó győz. Olyan erköl­csi, jellemi konfliktus áll a cselekmény középpontjában, amely a fiatalok életében gya­kori: a bátorság, a kiállás bi­zonyítása, próbája nem rijkán visszásán merül föl, ha öncélú, ha rossz célú vezető egyéniség tűzi ki a próbát, mint a kis Joost esetében. Hogy bizonyít­sa bátorságát, a hosszú Len próbaötletét elfogadja, bemá­szik a múzeumba, hogy Góliát hatalmas szobrára bohócorrot biggyesszen. De a szobor fel­dől s széttörik, a rendőrök a fiú nyomára akadnak. Nyilván nagyobb bátorság lett volna ellenálláni a bátorság látsza­tát bizonyító próba kihívásá­nak — s bizony ennek a kihí­vásnak a fiatal sokszor nem tud ellenállni, azaz nem jól válaszol, vizsgázik... A szellemleopárd Cecil Bodkernek a népszerű Delfin sorozatban megjelent ifjúsági regénye, A szellem- leopárd egzotikus történet. Olyan országban játszódik, amely manapság ugyancsak gyakran szerepel a rádió, a tévé és a sajtó napihíreiben a területét ért támadások köze­pette: Etiópiában. E könyvből egy napjainkig megőrződött törzsi világ maradványai tűn­nek fel, hagyományos módon, elmaradott körülmények kö­zött pásztorkodó, halászó, gazdálkodó emberek és falvak, élükön a törzsfőnökkel. Egy pásztorfiú szeme elől elrabol­ja a leopárd az újonnan szüle­tett borját s ő nem nyugszik bele ebbe. A törzsfőnöknek akarja elmondani panaszát, de a kovácshoz jut, akiben felis­mer egy nagy tolvajt Az — hogy le ne leplezhesse — megkötözve a vadállatokra bízza, de a fiúnak sikerül ki­szabadulnia időben. Ezzel nem ér véget a történet, mert még tovább fokozódnak a megpró­báló kalandok, mire győz a jó s a kovács meg a valódi leo­párd halálra sebzi egymást a nyomukban járó bosszúállók­tól menekülve... ★ Íme, három történet. Mese és valóság határán, a való talajából kinőve és átnyúlva a nem mindennapiba, a képzele­tet mozgató lehetségesbe, a megpróbáltatást és erkölcsi győzelmet nyújtó mesével ha­tárosba. Valahol ezen a ha­táron kereshetjük az ifjúsági regények titkát. Németh Ferenc Bartha Agnes készítette ékszerek lyamatából — jel a jövő szá­mára. S ez a szépség örömöt épít, örömet a készítőjének, örömet a nézőnek, beleszól a fény és az árnyék, a jó és a rossz küzdelmébe. Lírai öt­vösmunkák ezek a tárgyak; a színek és formák egyensúlyá­nak maradéktalan összhangjá­val. Mindez jellemzi Takáts Zol­tán kovácsolt vasból készített ablakrácsait, csillárait, tükrö­seit, dobozait, a tűzből és vas. ból hajlított rend, mely gyara­pítja a világ szépségeit. Érde­künk fűződik hozzá, hiszen a szépség önmagában nevel. Ta­káts Zoltán művekkel gyako­rolja azt a véleményét, hogy napjaink iparművészeti alko­tásaiban is lényeges elemként maradt ránk a kézművesség tisztelete, hiszen csak ez biz- tosíhatja a tárgy egyediségét. Möndja, csinálja csalhatatlan igazsággal, hiszen lámpásai­nak, gyertyatartóinak senki­hez nem hasonlítható eredeti­sége igazolja elképzeléseit; a munkák sokasága és a sértet­len minőség. Ebben a műfaj­ban a magaslaton jár. Az iparművészet vállalt szerény­ségével dolgozik ifj. Bartha László is, aki ezúttal komoly Takáts Zoltán: Gyertyatartó ízlésről és tudásról tanúskodó műveket vonultat fel lovak frízszerű ábrázolásával. Mindhárman fiatalok, mind­hárman a szorgalom és a te­hetség elszánásával teremtik a szépség növekvő családját a keletkező tárgyak sokaságával s ezzel a harmonikus környe­zetet, a holnapot gyarapítják. Losonci Miklós TV-FIGYELŐ Szombat, vasárnap. Ami pe­dig a most elmúlt hét vé­gét illeti, az is jórészt az if­júság jegyében zajlott le: gyermekműsorok és sport- közvetítések követték egy­mást a képernyőn — hosszú órákon át. Nagyobb önálló produkcióval nem is jelent­keztek a Szabadság tériek, sőt, az esti filmeket is külföldről vásárolták. A szombati Ró­zsaszín párduc kellemes nyár esti szórakozás volt, a vasár­nap esti Nagyezsda pedig tisz­ta, egyszerű eszközökkel, csen. des lírával állította elénk Lenin feleségének és harcos­társának, Nagyezsda Krupsz- kajának fiatalságát. Mind az őt alakító Natalja Bjeloh- vosztyikova, mind a Lenint életre keltő Andrej Mjagkov tökéletesen azonosult nem könnyű szerepével: mindket­tőjüknek elhittük, hogy így élt, így szerette meg egymást ez a két világtörténelmet for­máló nagy ember. TápiÓSZClC. Nemigen szokás szerződéseket üzemcsarno­kokban aláírni, de az az ün­nepség, amelynek keretében Tápiószele új üzemének, a Kohászati Gyárépítö Vállalat helyi egységének fejlesztésére megszavazott 200 millió forin­tos bankhitelt érvényesítet­ték, mégsem volt stílustalan. A vidéki ipartelepítés lehe­tőségének — egyben komoly sikerének — jelképeként ke­rültek papírra a kézjegyek ott, az egyébként szerszám­zajtól hangos munkahelyen. Azoknak az embereknek a munkaplaccán, akik ezt a gyárat — stílusosan szólva — az egykori gépállomásból ilyen óriásira kikalapálták ... Mindezt a Hét vasárnap es­ti riportjából tudhatta meg ország-világ, s éppen így azt is, hogy az új üzemnek meny­nyire örülnek a tápiószeleiek. Elkészült az elektromos ív­kemence — mondták az öröm­hírt a Pest megyei gyár jog­gal elégedett vezetői, s a Ma­gyar Nemzeti Bank által kész­ségesen átutalt jókora sum­mából elkészül majd még sok más egyéb is. Üjabb csarno­kok épülnek, újabb gépek állnak munkába. S mindez­zel együtt — így fogalmazta meg az egyik riportalany — ipari kultúra honosodott meg a különben mezőgazdasági tá­jon. A látottak alapján bát­ran hozzátehetjük: annak minden emberi és gazdasági hasznával. Uj íanCV. A belpolitikai hír­adásokban gazdag Hót szót ejtett természetesen a nap­jainkban esedékes tanévkez­detről is. Szinte csak jó híre­ket hallottunk: nincs hiány­cikk a papírboltokban; a kö­telező ruhafélék közül csak a fiúk számára rendszeresí­tett fehér ing fogyott ki itt- ott; és — láthattuk — jö­vendő kis gazdáikat várva a kellő mennyiségben maga­sodnak a tankönyvhegyek is. Még a nyári tatarozás, föl­újítás is jobban sikerült, min* az elmúlt években: a főváros 295 általános iskolája közül 246-ban az ígért és kért idő­re rendben befejeződött. Hanem a lakótelepi gyere­kek közül jó páran most is buszozni kényszerülnek! Elnőiesedés, s ha már az is­kola szóba került a Hétben nem maradhatott említés nél­kül a tantestületek elnőiese­dése sem. Világjelenség e pálya leányok és asszonyok által való benépesülése — hallhattuk, és azo'k a számok amelyek e feminimriportbó. kiderültek, bizony, igen-igen elgondolkodtatóak. A tanár­képző főiskolákra például több mint 90 százalékban leányok jelentkeznek, és az egyetemek tanári szakjain is javarészt nők járnak órára. Márpedig — minek ezt bi­zonygatni — a pedagóguspá­lya egyáltalán nem csak a gyöngébb nem számára ta­láltatott ki. Tévhit ez, di­vatot csináló, szokássá mere, vült tévhit, amely ellen Gosz- tonyi János oktatásügyi ál­lamtitkár is fölemelte a sza. vát. Akácz László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom