Pest Megyi Hírlap, 1977. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-04 / 208. szám

I9T7. SZEPTEMBER 4., VASÁRNAP kMiIop 5 Változik a termékösszetétel Azt gyártják, amit keresnek Lyuk a piros kárpiton Meddig lesz elegáns a dabasi Pelikán? Csendes hétköznap délelőtt a Pelikánban Bozsán Péter felvétele A pomázi Háziipari Ter­melő Szövetkezet ma már sokkal bonyolultabb, szakmai tudást igénylő termékeket gyárt, mint 25 évvel ezelőtt. Akkortájt a kivarrást, a csil­lámozást, a kesztyűkötést, a kendőszegést viszonylag kis szakértelemmel, némi gya­korlás után könnyen elsajá­títhatták a bedolgozó asszo­nyok. Kapóra jött ez a lehető­ség a kisgyermekes anyáknak, s az idősebbeknek, mivel egyéb közeli munkalehetőség nemigen kínálkozott. Időközben — a profilválto­zások következtében — több részleg megszűnt, s helyükbe újabbak léptek. A fejlődés-, sei az asszonyok is lépést tar­tottak, az évek során a leg­többen szakmai képesítést is szereztek. — Milyen termékeket gyárt Néhány nap múlva, 14-én, születésnapot ünnepelhetnek a százalombattai DKV Hága László nevét viselő fiatal há­zasok szállójában. Három év­vel ezelőtt költözhettek be az első lakók, s azóta már vala­mennyien szép, új saját ott­honukban élhetnek. — Sok a fiatal férfidolgozó vállalatunknál — mondja Berczeli Imre munkásellátási osztály vezetője. — Többnyire érettségi után jöttek hozzánk, egy-két év múlva bevonultak katonának, majd leszerelve visszatértek, s rövidesen meg­házasodtak. Megtartásuk ér­dekében égető szükség volt valamiféle átmeneti lakásmeg­oldást biztosítani számukra. Üresedésre várva Kik juthatnak be a fiatal házasok szállójára? Erről is beszél Berczeli Imre. Kizáró­lag olyan dolgozók, akiknek üzemvezetőségük gazdasági és mozgalmi vezetői „garantál­ják”, hogy két éven belül la­kást kapnak. (A korábbi egy­éves időtartamról, figyelem­be véve a város lakásépítési lehetőségeit, idén emelték két évre a szállón lakhatási időt.) Természetesen előnyt évez- nek a törzsgárdatagok, dön­tő szempontként veszik figye­lembe, mióta dolgozik a vál­lalatnál a kérelmező. Lakások. Nem túlzás, azok. A _ szálló emeletén ugyanis előszobák és fürdőszobák is tartoznak a szobákhoz. Ám erről már magunk is meggyő­ződhetünk, amint Kovács Jó- zsefnéval, a központi gondok­ság dolgozójával bekopogta­tunk néhány ajtón. Nagy segítség A hosszú hajú fiatalasz- szony. Hámori Gézáné, men­tegetőzve csinál ülőhelyet, s ő maga gyorsan visszabújik a paplan alá. — Nemrégiben jöttem csak haza, betegállományban va­gyok, feküdnöm kell — ma­gyarázza. — Itt a szállóban az a szabály, hogy először minden házaspár a földszin­ten lakik, ott ugyanis csak 2gy-egy szoba van, s a mel­lékhelyiségek közösek. Amint tt az emeleten megürülnek a lakások, lentről költözhetnek !öl a lakók. Emelkedik a fi­zetési tarifa is: 180 forint he- yett most 220 forintot fize- ;ünk fejenként... Mit mond­jak? Nagyon nagy segítség lékünk, fiatal házasoknak. íogy nem kell albérletben aknunk. Mi is próbáltuk 3ssze sem hasonlítható az tteni körülményekkel! Mialatt bepillatunk a für- lőszobába. elmeséli, hogy ta­valy áprilisban házasodtak issze. mindketten műszerész­eim dolgoztak az olaiváros- )an. Szinte várniuk sem kel- ett, szerencsésen bekerültek i szállóra, amint kérték. — Lehetséges, hogy mi már dén átvehetjük új lakásunk a szövetkezet? — kérdeztük Bán Antaltól, a Háziipari Termelő Szövetkezet elnöké­től. — Nyolc üzemrészünk van. A kötődében bébi- és gyer­mekholmikat készítünk. A rugdalódzótól a sípulóverig minden megtalálható nálunk. Korszerű, könnyen tisztán tartható alapanyagokból gyár­tott praktikus fazonokra tö­rekszünk. A konfekcióban és a vegyesrészlegben is ez a célunk. A gyermekkabátok, pelerinek, nadrágok, pizsa­mák, napozók tetszetősek. Az eltérés annyi, hogy mindösz- sze a vegyes részlegben ma­radék anyagokat dolgo­zunk fel. A szövődében törülközőket, abroszokat szövünk, a kendő- sál-sapka üzemrészben női kendőket, sálakat festünk, bébi főkötőket és sapkákat kulcsát — ragyog fel az ar­ca, s pici szünet után piron­kodva teszi hozzá: — Jó is lenne, mert kisbabát várok ... A fiatal házasok szállójá­ban csak gyermektelenek kapnak szállást. Tudatják ve­lük ezt a szerződés megköté­sekor. Valamint azt is, amennyiben a meghatározott időn belül mégsem kapnak lakást, átadják helyüket má­soknak. A folyosón ínycsiklandozó lecsóillat csapja meg orrun­kat. akaratlanul is a konyha felé irányítjuk lépteinket. Az ízlésesen berendezett kis főző­helyiségben ezúttal nem nagy a forgalom, gazda nélkül for­tyog az étel a gáztűzhelyen. — Jaj, remélem; nemégett oda! — robban be egy fiatal- asszonyt, s a lábast félrekap­va, megnyugodva, készséggel invitál saját „lakosztályuk­ba”. Míg odaérünk, Kovácsnétól i tudom meg, hogy valameny- nyi szobában azonos a bútor­zat. A piros kárpitozott fo­telok, kihúzható rekamié, be­épített szekrény, modern kis asztalka kellemes lakhatást biztosítanak. Annál is inkább, mert sehonnan sem hiányzik a szőnyeg, s az ablakokról a függönyök. Átmeneti állapot­ról lévén szó, már új életük­re is készülnek a lakók. Szin- I te valamennyiük saját televí­ziójukat és hűtőgépüket hasz­nálják, bár ezt tiltja a házi­rend. Albérlet után — Éjszakás vagyok a héten, ilyenkor nem sok kedvem van a rendcsináláshoz — mu­tat helyet egy széken Angyal­áé Feiler Julianna. — Ahhoz is fáradt vagyok, hogy bemen­tek ebédelni a vállalathoz. Inkább itthon „ütök össze” valami ennivalót. Megtudjuk, férje a Nehéz­ipari Minisztériumban dolgo­zik, ő maga 1975-ben üzem­mérnökként került a DKV- hoz. A gázfrakcionáló üzem jelenlegi műszakvezetője messziről, Pécsről sodródott az olajvárosba. No, nem egé­szen véletlenül. — Ügy éreztem, itt sok mindent tanulhatok, bővíthe- tem az iskolában szerzett is­mereteimet. Tudom, nőnek nem nagyon való a nehézipar, a három műszak, de engem érdekel a szakmám, a mun­kám. Bevallja, a százhalombattai munkahely választásánál azért a lakáshoz jutás lehető­sége is nagy súllyal esett lat­ba. — Tudja, mit fizettünk egy pesti albérletért? — kérdi —. 1200 forintot havonta. Bár nekem, érzésem szerint, nehe­zebben sikerült kijárnom a lakáskérvényünk elfogadását, az elhelyezést a szállón. Mindegy, fő, hogy egyenesbe kerültünk és jövőre velünk is gyarapodik a város lakóinak száma. Dodó Györgyi varrunk. A kesztyűrészlegben különböző fajta (ujjatlan, két- ujjas, ötujjas) és méretes kesztyűket kötünk. A gép­műhelyben az egyéni igénye­ket figyelembe vevő, kis soro­zatú, korszerű fóliahegesztő gépeket gyártunk. Van még csomagolórészlegünk is, ahol műanyag tasakokat csinálunk és bércsomagolást is válla­lunk. — Kik a legfőbb megren­delők? — A Divatáru Nagykeres­kedelmi Vállalat, a Népművé­szeti és Háziipari Vállalat, a győri, a szombathelyi, a mis­kolci RÖVIKÖT. A vásárlók pedig ezeknek a nagykereske­delmi vállalatoknak a bolt­jaiban találkozhatnak gyárt­mányainkkal. Alkotmányunk ünnepe tisz­teletére a szövetkezet kiállí­tást rendezett termékeiből. A színpompás árubemuta­tó óriási sikert aratott a látogatók körében. A vendégkönyv lapjain na­gyon sokan azzal a kéréssel fordultak a szövetkezet veze­tőihez, tegyék lehetővé, hogy Pomázon is vásárolhatók le­gyenek ezek az árucikkek. — Sajnos, ez lehetetlen — mondta Bán Antal —, nem fel­adatunk a kiskereskedelmi forgalmazás. Nyomozással kezdődött a közbiztonsági akció Érden. Egy orosz nyelvtanárt kere­sett a rendőrség, alkalmi tol­mácsnak. Az őrsre betért két lengyel diáklány szavaiból ugyanis csak egyetlen szem­mel is látható tényt lehetett megállapítani, azt, hogy „nye- ma pakk”. Lopás történt — sejtette mindenki. De a tömör nemzetközi bejelentés még egy ilyen mindennapos bűncse­lekménynél sem elegendő ki­indulópont ... Kié a harmadik pohár? A kora délutáni előjáték mozgalmas órákat sejtetett. Fél négykor kekiszínű dzsip- pek és szirénás járőrautók egyszerre indultak el az érdi őrs elől, hogy azután percek alatt szétszóródjanak a budai járás útjain. Törökbálinton, amikor fel­bukkant a rendőrkocsi, egy vadonatúj Zsiguli vezetője tétovává válik. Kiszálláskor még idegesebb. Teleszájjal, szinte léggömböt duzzasztó erőlködéssel fújja a kis csö­vet, látszik, hogy először szondázzák. A rozsdás-sárga szín azonban egy árnyalattal sem változik. Más a baj. A jogosítvány maradt otthon. A rendőrök elhiszik, csak látni akarják az iratokat, s hazáig kísérik a Zsigulit. Csakhogy papír ott sincs. A sofőr jövő héten fog vizsgázni. A 200 fo­rint helyszíni bírságot nem sokallja. A budaörsi „késdobáló” a főút mentén most a délutáni órákban inkább vendéglő, mint kocsma. Csak a bejáratnál roggyant meg három férfi. Az egyik már csont nélküli részeg — bármelyik pilanatban ösz- szecsukolhat. A két cimborát a „lerészegítés” szabálysérté­sére emlékezteti a járőr, de ők mindketten állítják, hogy a körtéri bor zsibbasztja tár­sukat, itt már egy csepp szeszt sem hozott neki sen­ki. A poharak száma a riz- Ünges kancsó mellett ellent­mond ennek. El kell hagyniuk az ivót. Elefántos ingű fiú Villámellenőrzés a vonaton —Herceghalomtól Budaörsig Kevesen utaznak. Az egyik — Rossz kis kocsma volt, mit szépítgessük! — mond­ják a dabasiak arról a ven­déglátóhelyről, amely augusz­tus 20-ra megújult, s felvette a Pelikán nevet, azét a Peli­kánét, amely Dabas címeré­ben szerepel. Nem takargat­ják, milyen volt ezelőtt ez a presszó, a dabasi ÁFÉSZ vi­szont már régen elhatározta, hogy megszépíti — és úgy is tett. A helyiségre nem lehet rá­ismerni, de éppen ez volt a szövetkezet szándéka. Egy­millió forintba került. Nem lehet ráismerni A tágas helyiség egyik sar­kában U-alakú bárpultot ké­peztek ki, s az alkóvos be­nyílókat faburkolattal lát­ták el. A famunkákat az ÁFÉSZ saját. asztalosrészlege készítette. A hely kétségkívül ele­gáns. A kocsma-italbolt-étte- rem-eszpresszó együttesből az ízléses átépítéssel kiik­tatták a kocsma- és italbolt­jelleget, és éppen ez volt a cél. Nem túlzás azt monda­ni, hogy küldetést teljesít az a vállalat, vagy szövetkezet, amely ilyen, a kulturált ma­gatartást előíró vendéglátó- helyet ajándékoz városnak, vagy községnek, olyan he­ülés mélyére húzódva elefánt­mintás ingű, vékony fiú ül. Tizenhárom éves és a nagy­bátyjához megy Pécelre. H. Sándornak mondja magát. Halkan, de folyamatosan be­szél. A „ne hazudj”-ra se ret­ten meg, csak egy ideig csend­ben marad. — Na jól van — adja föl végül —, tizenöt éves vagyok, P. Zoltánnak hívnak. A sze­mélyimet otthon felejtettem ... A beszélgetés Budaörsön, a rendőrségen folytatódik to­vább. A fiú kinyögi, elcsent apjától 56 forintot, abból vett jegyet, kolbászt 3,40-ért és öt kiflit. — Miért szöktél el? — Azért, mert mindig olyan rosszul beszél anyu... és sok­szor megüt. — És? Még valamit csinál­tál... — Azt mondták, szólnak a rendőrségnek. — Miért mondták? — Elvittem egy Rigát. — Loptad? — A szomszéd bácsié, ott volt a kertben, mert ő eluta­zott. — És hova tetted? Biztosan összetört egy árokban. — Nem, visszavittem. Csak a kérdésekre válaszol. Magától nem mond el semmit. Azt sem, hogy négy nap múl­va lenne a pótvizsgája szám­tanból. És azt sem, hogy nem ez az első szökése. Szökés vagy menekülés? — ezt sok­szor a rendőrök sem tudják megállapítani. Monológ a kocsiban: — Kis emberroncsok ezek a gyere­kek. Januárban késő éjszaka egy telefonfülkében találtunk meg lekuporodva egy kislányt. Ott remegett és nem akart hazamenni, pedig nagyon hi­deg vplt. havazott... Fájdalmak és cirkuszok A budai dombok között ke- resztül-kasul cikázik a ko­csi. A Törökugratónak és a biatorbágyi viaduktnak csak a kontúrjait sejtetik az éjszakai fények. Az utakon csekély a forgalom, a vikendházak kör­nyéke csendes. Egyszercsak az URH-adóve- vő sípolva ismétli, baleset tör­tént Törökbálinton. Irány a falu! A tűzoltóraktár felé mutatnak az emberek. A Ko­lyet, ahol nincs szükség ar­ra, hogy kiírják, hogy a „padi- lóra köpni tilos”, hiszen a vendég még a lábát is vi­gyázva teszi a fényesre lak­kozott parkettára. Negyven négyzetméterrel lett nagyobb a Pelikán a ré­gi „kurta kocsmánál”, s mind­ez alig öt hónap alatt ment végbe. Az egyik kisebb be­nyílót piros kárpitozott fote­szorú utcában már látni, mi történt. Egy motorkerékpár kiegyenesítette a kanyart. A két motoros fiú közül az egyi­ket véres fejjel, koponyatörés- sel, a másikat gerinczúzódá- sokkal viszi el az ambulan- ciás kocsi. A rendőrök csak egy bukósisakot találnak az eldőlt 250-es MZ mellett. Törökbálinton ma különben is nagy a nyüzsgés. Mutatvá­nyosok vannak a községben. A ringlispiltől és a céllövöldés bódétól a zene elhallatszik a baleset helyszínéig, lehet, hogy az érdi motorosok is oda in­dultak. És még jönnének má­sok is. — Apukám, egy picikét it­tam. De azért elmegyünk a cirkuszba, ugye? Hallod a muzsikát? — mondogatja él- csukló hangon egy nő. férje hiába próbálja csendesíteni. Egyre csak a cirkuszba kíván­kozik. Az erélyesebb felszó­lítás sem használ, nem akar­ja igazolni magát a rendőr­nek. — Ismer itt engem minden­ki. Arra vannak a libák, ott lakom én is. Hogy ismerik, az igaz. A fia­tal göndörhajú vendéglős pa­naszkodik, minden este része­gen idejönnek és nem tudja őket kitenni. Most a rendőrök elviszik a nőt, cirkusz helyett haza. Otthon igazoltatják, maid feljegyzés készül a han­goskodó nőről, akire Török­bálint minden vendéglátóipari egységében panaszkodnak. Pakkot lopó gavallérok S ez egyben az utolsó intéz­kedés. Az akcióból már csak néhány perc van hátra, ami­kor a rendőrök megérkeznek Érdre. A rendőrséget éppen most hagyja el az orosz nyelv­tanár. segítségével a lengyel lányok aránylag használható személyleírást tudtak adni pakkot lopó gavallérjaikról. Már az akció értékeléséhez készülődnek az őrsön, ami­kor a hétköznapi - rutinellen­őrzést belügyminisztériumi pa­rancs hosszabbítja meg. Egy alig néhány órája történt bűn- cselekmény tetteseinek kézre- kerítésére „visszavonásig” foly­tatódik az akció. De ez már egy másik tör­ténet. Babus Endre lekkel rendezték be, az étter­mi és a presszórészt ugyan­csak piros, kárpitozott szé­kekkel. Külön helyük van a dohányosoknak és a nemdo­hányzóknak. Az egész házba bevezették a központi fűtést és öltözőket alakítottak ki a személyzetnek. A konyhából nyílik a kerthelyiség, de már csak ez van a szabadban, mert az udvarban lévő illem­helyet is megszüntették. Minden asztalon váza, a vá­zában virágok. Százhúszon tudnak leülni egyszerre. A konyhát is megnövelték, a felszerelését korszerűsítették, újabban külön van a fehér és a fekete mosogató. A köz­ség lakói — főleg dolgozói — közül háromszázan fizetnek elő itt naponta ebédet, de vacsorázni is lehet. A kony­hában — szükség szerint — 300—600 adag ételt tudnak naponta készíteni. Az üdítő italokat és a bo­rokat a bárpultba kádszerűen süllyesztett tartályokban hű­tik, 12—15 fokra. A hűtés­nek és az ésszerű helykihasz­nálásnak ezt a módját Krei- csi László, az ÁFÉSZ beru­házási osztályvezetője ter­vezte, s az ÁFÉSZ tmk-mű- helye készítette el. Jól érzi magát a vendég Kállai Antal, a Pelikán üzletvezetője mondja: — Szombaton és vasárnap, az első két hétvégi napon telt ház volt nálunk. A vendé­gek nagyon jól érzik itt ma­gukat. A járásban nincs még egy ilyen kellemes vendéglá­tóhely. Nem túlzás: a Peli­kán olyan, mintha első osz­tályú lenne, de mi harmad- osztályú árakat számítunk fel. Nem az volt a célunk, hogy a hasznot növeljük. A forgalmi tervünk havi 450 ezer forint, de úgy látjuk, meglesz az 500—600 ezer. Nemsokára zenekarunk is lesz, naponta fél négytől fél tízig játszanak; akkor zá­runk. Csapolt sört nem szol­gálunk ki, ezzel is a színvo­nalat akarjuk óvni. Dabason ez az első olyan szórakozó­hely, amely a legkényesebb ízlésnek is megfelel és sze­retnénk, ha ilyen is marad­na. Még egy apró kiegészítés van hátra: a mosdóba elekt­romos kézszárítót szerelünk fel. Arra is ügyelünk, hogy mindig legyen szappan. Az üzletvezető aggodalma De tegyük hozzá, mint ahogy az üzletvezető is hozzátette: egyelőre! Mert a mosdóban valóban találunk szappant is, meg törülközőt is, de talál­tunk egy fekete lyukat is — az egyik szép piros fotel kár­pitján. Az egyik kedves ven­dég itt nyomta el a cigaret­táját. Ezért mondta Kállai Antal, hogv attól félnek, hogy ez a vendéglátóhely többet nyújt annál, mint amennyit a közönség egy része értékel­ni tud A vendégeken áll, hogy be­bizonyítsák az ellenkezőiét! H.E. Fiatal házasok szállója Százhalombattán A szükség teremtette „Arra lakom, amerre a libák..." Országúton - kocsmában - vasúton Rendőrdzsippel az éjszakában t á

Next

/
Oldalképek
Tartalom