Pest Megyi Hírlap, 1977. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-27 / 227. szám

Ami a gépek után kint maradt Burgonyát böngésznek a diákok Vödrökből, kosarakból zsákokba gyűlik a felszedett bur­gonya. Ácsai Zoltán felvétele Szívesen, segítenek a diákok az őszi betakarítási munkák­ban. Szükség van rájuk, a sok szorgos kéz ilyentájt nagy gondot vesz le a szőlészetek, kertészetek vezetői válláról. A monori Kossuth Lajos általános iskola épülete előtt is tréningruhába, meleg hol­miba öltözött gyerekek vár­ják, műanyag vödrökkel fel­szerelve reggelenként az autó­kat, amelyek a Monori Mező. gazdasági Termelőszövetkezet földjeire szállítják őket. A gé­pek már felszedték a burgo­nyát, de ami a földeken ma­radt, az sem kis mennyiség. Legutóbb 58 iskolás, három pedagógus irányításával, 60 mázsa burgonyát böngészett. Hat napig dolgoznak — könnyű kiszámítani, milyen hasznos a munkájuk. K. Zs. Száznyolcezer olvasó Lapunk vasárnapi számá­ban, Bővítés, kedvezőbb felté­telek címmel, röviden beszá­moltunk a járás könyvtárhá­lózatának fejlődéséről, gond­jairól. A cikk utolsó bekezdé­sébe sajnálatos hiba csúszott. Azt írtuk ugyanis, hogy a könyvtárakban 163 ezer 397 kötet közül válogathatnak az olvasók, akiknek száma tavaly meghaladta a 180 ezret. A mondat helyesen így hangzik: o könyvtáraknak, melyekben 163 ezer 397 kötet áll az olva­sók rendelkezésére, tavaly 108 ezer látogatója volt. Edzett ifjúságért A KISZ monori járási és gyömrői nagyközségi bizottsá­ga vasárnap, az Edzett ifjúsá­gért tömegsportmozgalom ke­retében, sportnapot rendezett Gyömrön, amelyen 150 fiatal vetélkedett a kispályás labda­rúgásban és a különböző at­létikai számokban. Öregfiúk találkozója Vecsés, 200 néző. Vezette: Varga. Biztosan, 5:2 (1:2) arányban győzött a jól játszó vecsési öregfiúk labdarúgócsapata az elfáradt gyömrőiek ellen. Góllövő: Makovecz (3), Ka­lász (2), illetve Bíró, Greznár. A nap kulturális programja MOZIK Gyömrő: Követem a kijelölt irányt. Maglód: Küldetés. Mende: Jeremy. Monor: Pil­langó, I—II. Pilis: Vihar a szárazföldön. Üllő: Gyilkosság az Orient expresszen. Vecsés: Osceola. MŰVELŐDÉSI HÁZAK Gyömrőn: 18 órától: isme­retterjesztő előadás, Hasznos tanácsok kerttulajdonosoknak, őszi tennivalók címmel, szin­tén 18 órától: a fiatal utazók klubja összejövetele. Mendén, 18-tól: a népi tánccsoport pró­bája. Úriban, 18-tól 21-ig: a felnőtt népi tánccsoport foglal­kozása. monod^tidcke PEST MEGYEI HÍRLAP K U l O-N K I A D A S A XIX. ÉVFOLYAM, 227. SZÁM 1977. SZEPTEMBER 27., KEDD Családi hagyomány a juhászkodás Bárányok - Olaszországba Suba helyett — sofőrbunda minden vonatkozásban pótolni tudja a hagyományos juhász­öltözéket. Táskájában SokoZ-rádió, ol­dalán Hortobágyon vásárolt sallangos bicskatartó, mint el­maradhatatlan kísérő lóg. Hű­séges kutyája, Tücsök, egy in­tésre a közeli fákhoz tereli a nyájat. Zsíros István megköti a csa­csit, s a bárányok a delelőre vonulnak. Az elsők között Nemsokára Apró Mihály lakásán összegezzük az ágazat eredményeit. — A bárányok iránt rend­kívül megnőtt a kereslet kül­földön. Különösen Olaszország és az arab államok érdeklőd­nek húsbárányaink iránt A főszezon általában a húsvét és karácsony előtti időre esik, de év közben is szállítunk. Az idén csak 300 jószágot expor­táltunk, mert a többit állomá­nyunk fejlesztésére tartottuk vissza. Törzsállományunkról át­lagban 4,5 kiló gyapjút nyer­tünk ebben az évben, s az egy állatra eső nyereség átlagér­tékét tekintve, járásunkban* de a megyében is az elsők között vagyunk. — Milyen a takarmánvellá- tás? — Nem panaszkodhatunk. A szarvasmarhatenyésztés meg­szűnése után, a lucerna mi­nősége jelentősen javult.- Le­gelőterület bőven akad a ter­melőszövetkezetben, különösen a káposztatarlót szeretik bá­rányaink. Elismerés Körülnézünk a szerényen, de szépen berendezett lakásban, és szemünk bekeretezett okle­vélen akad meg. — Tavaly, ötéves munkám elismeréseként, a termelőszö­vetkezet kiváló dolgozója ki tüntetésben részesültem, de nem panaszkodhat az elisme­résre egyik juhászunk sem. Mi reggel négy órától sötét estig dolgozunk a jószág közt, tehát többet is kapunk fizetés­kor. Hogy mennyit? Őszintén szólva, hatezer forinton belüli összeg duzzad a borítékunk­ban. Nekem van egy Wart­burgom és a két öcsém is autótulajdonos. Szükség is van a járműre, mert mikor én már javában legeltetem a nyá­jat, feleségem a két nagyob­bik gyereket iskolába viszi, ő is jól vezeti a kocsit — mond­ja Apró Mihály. — És a gyerekek öröklik majd a szakmát? — A hagyomány így kí­vánná. Ameddig lehet, tanít­tatom, de azért a juhászmes­terség fortélyaival is megis­mertetem őket, hátha valame­lyik kedvet kap majd ahhoz, hogy a nyomomba lépjen. Orosz Károly Jegyzet Aggódnak a szülők Két aggódó szülő elmondta, általános iskolába járó gyer­mekeiket a Monori Mezőgaz­dasági Termelőszövetkezet nyitott tehergépkocsival szál­lítja a földekre. Jól felöltözte­tik őket, de aggódnak egész­ségükért: a reggeli hűvös idő­ben, a szélben megfázhatnak, megbetegedhetnek. Másnap meggyőződtünk, ró­la, állításaik tényeken alapul­nak. Reggel 8 óra előtt az Ady Endre úton a ZIL (rend­száma: SC 43—71) és az IFA (rendszáma: SF 19—75) teher­gépkocsi a 4-es műút felé tar­tott, nyitott, szélfújta platóján didergő általános iskolásokkal. Ügy tudjuk, van a tsz-nek mikrobusza, fedett kis teher­gépkocsija is, de ha egyik sem használható, ponyvával kelle­ne lefedni a nyitott tehergép­kocsikat. Bizonyára akad Mo- noron olyan vállalat, ha a tsz- nek nincs ponyvája, amely le­hetővé tenné, hogy az iskolás gyerekek fedett szállítóeszkö­zön utazzanak. H. J. — Rajzanak a gyümölcs­molyok. A baracktermést ká­rosító lepkék utolsó nemze­déke ezekben a napokban rajzik. Felkeresik a későn érő birsalmát, de kedvelik a téli almát és a körtét is. A szakszerű növényvédelem Safidonnal, Satoxszal, Uni- fosszal vagy Rovlinkával most a legidőszerűbb. LABDARÚGÁS Csalódottan távoztak a nézők Dabasi járási válogatott— Monori járási válogatott 3:2 (3:1). Vecsés, 600 néző. Vezette: Lukácsik (Oláh, Szuda). Vasárnap szünet volt a já­rási labdarúgó-bajnokság­ban, ugyanis ezen a napon került sor a monori és a da­basi járási válogatott vissza­vágó mérkőzésére, Vecsésen. Tavasszal Dabason 2:2-es döntetlen eredmény szüle­tett, ezúttal a járásbeliek győzni szerettek volna. A mo­nori járási csapat így állt fel: Horváth (Vecsés) — Hochs- tein (Monor), Gergely (Ve­csés), Rakó (Üllő) — Tóth (Maglód), Hunyadi (Vecsés), Halmi (Üllő) — Oldal (Gyöm­rő), Petries (Monor), Bíró (Gyömrő), Szmórád (Nyáregy­háza). A határtalan lelkesedés­sel küzdő vendégek kezdtek jobban, és már a 9. percben megszerezték a vezetést, kor­szerű, sokmozgásos játékuk­kal gyakran okoztak zavart a hazai védelemben. Horváth kapus és a védelem hibáját kihasználva, a 27. percben újabb két góllal, már 3:0-ra vezettek, csak ezután válto­zott némileg a játék képe. Já­rásunk csapata is vezetett néhány veszélyes támadást- A 44. percben Bíró szépen visszafejelte a labdát Bet* ricsnek, akit lerántottak a 16- oson belüL A büntetőt Tóth biztosan értékesítette. Társadalmi összefogással Környezetünk védelme — közügy Felhívás a járás lakosságához Az emberi környezet romlá­sa, a természet körfolyamatai­nak egyensúlyában bekövetke­zett kedvezőtlen változások általános fokozódása aggodal­mat kelt. A veszélyek megíté­lésében, mibenlétüknek, nagy­ságuk jelentőségének és a környezeti ártalmak elhárítá­si módjainak kérdésében azon­ban korántsem egységes a fel­fogás. Vezetők és szakemberek még ma is vitatkoznak, kö­vetkezésképp a környezetvéde­lem tárgykörébe tartozó fo­galmak értelmezésében sem alakult ki egyértelmű és egy­séges állásfoglalás. Megelőzés Sokan már a környezetvé­delem kifejezést is eleve téves­nek tartják, mert szerintük nem is annyira a környezet, mint inkább az ember védel­méről van szó a környezeti ár­talmakkal szemben. Járásunk területén lépten- nyomon találunk pihenésre al­kalmas területeket., patakok­kal szabdalt, tavakkal díszí­tett, szép völgyeket, cseri fles, háborítatlan erdőket. Nagy a jelentősége annak is, hogy ezek a területek elhanyagol­tak-e vagy sem? A szocializmus kiegyensúlyo­zott, tervszerű társadalmi­gazdasági rendszerében, mely­ben az anyagi jólét folyama­tos és következetes növelése, az ipari és mezőgazdasági ter­melés bővítése, a városiasodás szabályozott keretek között mehqt végbe, a termeléssel és a termelés arányos fejleszté­sével összhangban lehet és kell megoldani a környezetvédel­mi feladatokat járásunkban is. A környezetre ártalmas fo­lyamatok megállítása, a har­monikus emberi környezet és a civilizáció magas fokának egyeztetése, összehangolása el­sősorban a társadalmi erők összefogásától függ, ezért vált országosan és helyileg is fon­tos, alapvető kérdéssé a kör­nyezetvédelem társadalmi szer­vezése, melynek közvetlen cél­ja a további károsodások, szennyezések, esetleg rombo­lások megelőzése, távlati prog­ramja pedig a helyes környe­zetvédelmi politika kialakítása. A tiszta vízért Ma az egyik legaggasztóbb tünet vizeink elszennyeződése. A becslések szerint, jelenleg naponta* ' mintegy 3 millió köbméternyi szennyvíz kelet­kezik, 70 százaléka ipari ere­detű, 30 százaléka a háztartá­sok terméke, de sok kárt okoz­nak a víztározók, tavak, fo­lyók és patakok vizébe bemo­sódó, a mezőgazdaságban hasz­nálatos vegyi anyagok is. Tu­domásul kell vennünk, hogy a tiszta víz a természet ajándé­ka, amelyre mint társadalmi tulajdonra, vigyázni kell. A Magyar Országos Horgász Szövetség, a MOHOSZ, a kö­zelmúltban e célból hirdette meg A tiszta vízért, rendes partért mozgalmat. A vizet s a vele kapcsolatos sportokat kedvelő, a víz közelében élő emberek nem egyszer jeleztek és akadályoztak meg minden­kinél előbb súlyos szennyezé­seket, amelyek az élő termé­szetet veszélyeztették. Sajnos, az is előfordulhat, hogy már ők is elkéstek: gondoljunk csak a Gombai-tó halállomá­nyának néhány évvel ezelőtti, szinte teljes kipusztulására. Hasonló veszélyek, szerencsére, a járás területén lévő más horgászvizeket, a gyömrői és a farkasdi tavat kevésbé fenye­getik. Jogos igény A hulladék- és a szemételta­karítás megoldása szorosan hozzátartozik a környezetvéde­lem feladataihoz. Ügy tapasz­taltam, ez más horgászegyesü­leteknek is gond. A modern ember, mint mondják, akár a mozgásban lévő csiga, minde­nütt ott hagyja nyomát, saj­nos, szemét és hulladék for­májában; romlott ételt, cso­magolópapírt, sörösüveget, konzervesdobozt lépten-nyo- mon találunk a kirándulóhe­lyeken, mert nem minden ember szolgálja az emberi környezet védelmét, pedig akár erkölcsi parancs is le­hetne: ne szemetelj se a vá­rosban, se a vízparton, se az erdőben. Törvények, rendeletek, ha­tósági intézkedések önmaguk­ban nem oldják meg azokat a feladatokat, amelyek az egész­séges környezet fenntartásához ma már nélkülözhetetlenek. Jogos hát az igény, hogy a társadalmi szervezetek és mazgalmak szorosan működje­nek együtt a környezetvéde­lemmel kapcsolatos tudatfor­mábban, a természet iránti szeretet fejlesztésében, s az ál­lami intézkedések hatékonyabb segítése, közös akciók szerve­zése érdekében. Példaadó vállalás A Monor és Vidéke Hor­gászegyesület vezetősége fel­hívással fordul tagjaihoz és a járás lakosságához, hogy a Nagy Októberi Szocialista For­radalom 60. évfordulójára ké­szülve, az új létesítmények át­adásával, megemlékezésekkel gazdagított ünnepnapokon, de a hétköznapokban se feledkez­zenek .meg az udvarok, utcák, terek, parkok, kirándulóhe­lyek tisztaságának, rendjének védelméről, környezetünk szé­pítéséről. Mi, magunk, első lépésként a Gombai-tó partján szemét­gyűjtő-helyeket jelöltünk ki, azokon betonkádakat állítot­tunk fel, kiürítésükről rendsze­res időközönként gondosko­dunk. Az egyesület ifjúsági horgászai vállalták, hogy mindaddig, míg szükséges, gondoskodnak a vízpart tisz­taságának őrzéséről. Reméljük, kezdeményezé­sünk hamar követőkre talál. Stránszky György, a Monor és Vidéke Horgászegyesület elnöke Szünet után Hochstein he­lyére Kún (Nyáregyháza), Tóth helyére Nagymarosi (Ve­csés) és Szmórád helyére Szé- csényi (Vecsés) állt be. Eb­ben a játékrészben igen nagy fölényben játszott a mono­ri járási válogatott: a Nagy­marosi és Szécsényi bal­szárny egyre-másra vezette a veszélyesebbnél veszélye­sebb támadásokat. A 65. perc­ben Petries szabadrúgását a dabasi kapus a kapufára tol­ta, a kipattant labdát Oldal mellé lőtte. A 66. percben Petricset ketten is buktatták a 16-oson belül, a megítélt li­est Oldal értékesítette, 3:2. öt perccel később kezeztek a vendégek a 16-osos belül. Lu­kácsik azonban csak a 16-os- ról ítélt szabadrúgást. Szin­te egy kapura játszott válo­gatottunk. A 76. percben Ol­dal jó beadását Bíró fejelte kapu fölé, majd a 81. perc­ben Szécsényi hat méterről, senkitől sem zavarva emelt szintén kapu fölé. Nagy csalódást okozott a mérkőzés a nézőknek. Válo­gatottunk az első félidőben elemi hibákat követett el, s a jól játszó vendégek 3:0-ra ve­zettek már a 25. percben. A válogatott csak a második félidőben mutatott be vala­mit a szép és korszerű labda­rúgásból, de az már csak a szépítésre volt elegendő. Igaz, a helyzetek alapján, akár meg is fordíthatták volna a mér­kőzés állását. A járási válogatottból csak Hunyadi, Petries és Nagy­marosi nyújtott az átlagosnál jobb teljesítményt, a többiek formájuk alatt szerepeltek. G.J. I Már messze magunk mögött hagytuk a faluszéli házakat, amikor feltűntek a Ferihegy Tsz juhászaiénak hosszú is­tállói. A vasárnap déli csend­be szapora kutyaugatás és el­nyújtott báránybégetés ve­gyült, a közeli síneken teher­vonat várt méltóságteljesen zöld jelzésre. Két puli rohant felénk. Csen­getésünkre és a kutyák han­goskodására, középkorú asz- szony jelent meg a szolgálati lakás ajtajában, mögötte kí­váncsian kandikált ki cseme­téje. Rövid idő múlva előke­rült a férj is, a főjuhász. A dédnagyapa is t Apró Mihály az átlagember­nél jobban tájékozott a nagy­világ dolgaiban, de azért a legtöbbet a juhászatról tud. — Nálunk családi hagyo­mány ez a foglalkozás. Már a dédnagyapám is azt a mester­séget folytatta, amit mosit én. András és Pista öcsém szintén a vecsési Ferihegy Tsz juhá­sza és a negyedik juhtenyész­tő ágazati dolgozónk, Zsíros István is a rokonsághoz tarto­zik. ök most legeltetnek, de rövidesen delelni hajtják a nyájat. A Ferihegy Tsz juhállomá­nyát az utóbbi években folya­matosan fejlesztik. Jelenleg 1700 jószáguk van, az év végé­re, szaporítással és újabb vá­sárlással, 2 ezer 400 lesz. Csengőszó hallatszik, s ha­marosan feltűnik a nyájat ve­zető fiatal csacsi. Hátrább a pörgekalapos Apró István le­gelőn született kisbárányt ci­pel, s míg a juhok a vályú­ból isznak, kiválasztja a csöpp állat anyját, majd az istálló­ban kialakított ketrecbe helye­zi. A fiatal juhász nem visel subát, mint hajdani ősei, azt mondja, a sofőrbunda

Next

/
Oldalképek
Tartalom