Pest Megyi Hírlap, 1977. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-23 / 224. szám

IV. ÉVFOLYAM, 224. SZÁM 1977. SZEPTEMBER 23., PÉNTEK Készülődés az évfordulóra Színes, tartalmas programok Fokozódó ütemben folynak az előkészületeik a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom őO. évfordulójának méltó megünneplésére. Társadalmi és politikai ünnepségek, talál­kozók. tanácskozások, művé­szeti és kulturális rendezvé­nyek, sportesemények gaz­dagítják az ünnepi progra­mot. Mint ismeretes. Pest megye központi díszünnepségét vá­rosunkban, az Agrártudomá­nyi Egyetemen tartják novem­ber 4-én. Az egyetem ad ott­hont az ugyanezen a napon megnyíló Omszk testvérme­gyénket bemutató fotódoku­mentációs kiállításnak. Városunkban ezeken kívül is számos rendezvényre, ün­nepi megemlékezésre kerül sor. November 7-én a városi pártbizottság koszorúzási ün népségét tart a gödöllői te­metőben levő szovjet hősök emlékművénél. A városi társadalmi és tö­megszervezetek vezető testü­letéi októberi ülésükön em­lékeztek meg a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom jelentőségéről, a világra és a világ mun­kásmozgalmára gyakorolt hatásáról. Ünnepségeket tartanak az Üzemekben és az intézmények­ben is. A november 2-án és 3-án tartandó megemlékezé­sekre szovjet katonákat, ve­teránokat. internacionalistákat is meghívnak. Ezeken az ün­nepségeken adják át a szocia­lista munkaversenyben, a po­litikai. társadalmi, gazdasá­gi életben kiemelkedő ered­ményt elért dolgozóknak az elismerést, a kitüntetéseket és díjakat. Valamennyi ünnepi megemlékezést kulturális mű­sorral tesznek színesebbé. Üzemeink még október hó­napban a jubileumi évfordu­ló tiszteletére kommunista műszakot tartanak. Kiemelten foglalkoznak a Nagy Október eredményeivel és hazánkra gyakorolt hatá­sával a városi ifjúmunkás­napokon is. A szovjet ösztön­díjasok klubjánál? tagjai, a város oktatási intéz­ményeiben tartanak elő­adásokat a Szovjetunió társadalmi, po­litikai, tudományos, techni­kai, kulturális fejlődéséről. Az előadásokat októberben és novemberben rendezik. Novemberben lesz a járási- városi egészségügyi hónap a Vöröskereszt városi szerveze­te és a járási-városi egész­ségügyi osztály rendezésében. A hónap keretében sort ke­rítenek a Szovjetunió egész­ségügyi fejlődésének bemu­tatására. Érdekes színfoltja lesz a vá­rosi ünnepségsorozatnak a Ka­zinczy lakótelep névadása. November 7-én veszi fel vá­rosunk modern településrésze a Szovjet—Magyar Barátság la­kótelep nevet. Ezzel egvidű- ben leleplezik ifi. BJaskó Já­nos szobrászművésznek a szov­jet—magyar barátságot jelké­pező alkotását. A Hazafias Nénfront városi bizottsága november 7-e el­nevezésű sakkcsapat-emlék­versenyt rendez. A városi úttörőelnökség gyermekraizpthiáratot hirdet a Névától. a Te'útig rí mm»1. A leesikeriiitebb nál ve mű­vekből kiállítás4 re«4ezn^k a járási-városi Petőfi Sánrj'v Művelődési Házban. A KTS7 városi bizottsága a Nagy Október viss-rtükrö^^őse n világ non^'?11'or^>ífrá­hoszö.rvnlnt polbeat-énekes A -ir.í^rocí oTv>rf^?1­ügyelőség jubileumi kispályás labdarúgó-villámtomát ren­dez. A gödöllői Petőfi Filmszín­házban november 7. és 13-a között megrendezik a szovjet filmek hetét. Ebből az alka­lomból teltház-akciót szervez­nek, elsősorban szocialista brigádoknak. A politikai propagandában is kiemelten foglakoznak a Nagy Októberi Szocialista For­radalom történelmi jelentősé­gével, méltatják a Szovjet­unió 60. év alatt elért ered­ményeit, o proletár interna­cionalizmus eszméinek erősí­téséért végzett munkáját. A párt tömegpropaganda-tanfo- lyamain a hallgatók az 1977— 78-as tanév elején ismerked­nek 'meg Pest megye testvérmegyé­jének, Omszknak 60 éves fejlődésével. A városi pártbizottság által szervezett elméleti konferen­cia előadássorozatának kere­tében kerül sor A Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom hatása a fejlett szocialista tár­sadalmi viszonyok fejlődésé­re hazánkban című előadás' ra. Sok témakörben kerül sor tanácskozásra szerte a me­gyében, városunkban A ma­gyar—szovjet mezőgazdasági tudományos együttműködés lehetőségei Pest megyében címűnek az Agrártudományi Egyetem a színhelye. K. Megkezdődött az ifjúmun­kásnapok rendezvénysorozata Gödöllőn. A KISZ városi bi­zottsága szervezésében először a város vezetőivel találkoz­tak a vállalatok, üzemek KiSZ-esei. A városi pártbi­zottságon rendezett fórumon Plutzer Miklós, a városi párt­bizottság első titkára, Bene­dek' János. a városi tanácsel­nöke, Vilmos György, a Haza­fias Népfront városi bizott­ságának titkára, Barkóczi Ist­ván, a városi tanács művelő­désügyi osztályának vezető­je és Márton József, a városi tanács főmérnöke válaszoltak a fiatalok kérdéseire. A KISZ-esak tájékoztatást kapták többek között a város- fejlesztés kérdéseiről, az épü­lő művelődési házról, a kas­télyról és a strandról, arról, hogy a párt hogyan értékeli a fiatalok politikai aktivi­tását. Szó volt a Hazafias Nép­front és a KISZ-esek kap­csolatáról. Márton József a Stromfeld Aurél sétányon építendő sportpark tervezési munkáiról szólt. Ez a téma különösen érdekli a- fiatalo­kat. hiszen a város KISZ-esei vállalták, hogy társadalmi munkával járulnak hozzá a lakótelep környezetének csi­nosításához, a sportpark épí­téséhez. A tervek elkészültek, hamarosan elkezdődhet a munka. A minap szellemi vetélke­dőt rendeztek az Agrártudo­mányi Egyetem klubjában. A három versenyzőből álló KISZ-csapatok a Nagy Októ-, béri Szocialista Forradalom 60 évfordulójával, a XI. Világ­ifjúsági Találkozóval és an­nak színhelyével, Kubával, valamint az Edzett ifjúságért mozgalommal kapcsolatos kér­désekre válaszoltak. Az ifjúmunkásnapok ren­dezvényei közül különösen érdekesnek ígérkezik a mai, pénteki propagandistakonfe­rencia, amelyen először Hámo­ri György, a városi pártbi­zottság titkára tájékoztatja a résztvevőket a város vállala­tainak helyzetéről, a termelé­si eredményekről és a terv­teljesítésekről, majd Herczeg Sándor, a városi pártbizott­ság osztályvezetője tart elő­adást az MSZMP KB agitáci- ós és propagandakérdésekkel foglalkozó határozatáról, il­letve a határozat városi vég­rehajtásáról. A KISZ-esek külpolitikai kérdésekről is tájékozódhatnak. ÓvónőképzőscJc felügyelnek Kismamák klubja A városi-járási Petőfi Sán­dor Művelődési Ház az idén is megszervezi a gyermek- gondozási segélyen lévő kis­mamák klubját. A foglalko­zásokat kéthetente hétfőn, délután 3-tól 5 óráig tartják. A klubdélutánokon gyermek- nevelési, egészségügyi, művé­szeti előadások hangzanak el, s általános érdeklődésre szá­mot tartó témakörökben vetí­tenek filmeket. A klubfoglalkozások ideje alatt a gyermekekre óvónő­képzős hallgatók felügyelnek. Tervek, elképzelések Közérdekű tennivalók A szakmaközi bizottság ’ leg­utóbbi ülésén a városban élő cigányság helyzetével, a posta munkájával és a nyitott pálya akcióval foglalkoztak. Dr. Sző- nyegi Lajos, a tanács végre­hajtó bizottságának titkára tá­jékoztatta a résztvevőket a hát­rányos helyzetűekkel kapcsola­tos problémákról, tervekről. El­mondotta, koordinációs érte­kezletet hívnak össze, melyre a társadalmi szervek vezetőin kívül a munkaadók személy­zeti és munkaügyi vezetőit is meghívják. Cseri Ferenc, a posta helyet­tes vezetője munkájukról adott tájékoztatást. A régebbi pana­szok még nem szűntek meg. A Stromfeld lakótelep néhány há­zában most sem tudnak távira­tot és expresszlevelet kézbesí­teni. A bejárati ajtókat zárva tartják, a postaládákat pedig a folyosókon helyezték el. Arról is szólt, hogy a távbeszélőköz­pont túlterhelt. A városban 970 előfizető van, és megesik, hogy a központban egyszerre ötszáz lámpa jelez. Nagy István sportfelelős a nyitott pálya akció során szüle­tett eredményekről szólt. A Ganz Árammérőgyárban ezer­re tehető azoknak a száma, akik az idén valamilyen tö­megsportakcióban részt vettek. Epress János, a szakmaközi bizottság titkára az Alsópark­ban megvalósítandó sportkert építésével kapcsolatos terveket Ismertette. Az ülésen megemlé­keztek Kossuth Lájos születé­sének 175. évfordulójáról. Cs. J. TANÁCSI BIZOTTSÁGOK Háromezren a falugyűléseken Javul a tanácsok képvise­leti, önkormányzati tevékeny­sége. A járás tanácsainak tes­tületi határozatai mindin­kább alkalmasak arra, hogy hosszabb távon is meghatá­rozzák egy-egy ágazat fejlesz­tését, s az ágazati politika megvalósítását a szükséges konkrét intézkedésekkel tá­mogatják. A tanácstagok élnek inter- pellációs jogaikkal. Az el­múlt évben megtartott 94 ta­nácsülésen több mint négy­száz kérdés hangzott el. Az interpellációk többsé­ge a kommunális ellátás­ra vonatkozott. A tanácstagok és a válasz­tó kapcsolat egyre folyamato­sabb és közvetlenebb. A ta­nácstagok beszámolási köte­lezettségeiknek nagy többség­ben eleget tesznek, s azok­ról feljegyzéseket készíte­nek. A tavaly megtartott ta­nácstagi beszámolókon mint­egy kilencezer választópol­gár vett részt. Üj kezdemé­nyezésekben sincs hiány, azok­ban a községekben, ahol a ta­nácstagok személyesen keresik fel választóikat, szembetűnő sikereket értek el a társadalmi munkák szervezésében, a virágos falu mozgalomban. A falugyűlések a községi közélet legjelentősebb fóru­mai. Az idén a falugyűléseken több mint háromezren vettek részt, és kétszázhatvanán szó­laltak fel. A hozzászólások többsége a kommunális ellá­tottság javításával, a kereske­delmi hálózat fejlesztésével, a közművelődés feltételeinek ja­vításával foglalkozott. A jó kezdeményezéseket a taná­csok beépítik munkaterveikbe, s a lakók bírálatai, észrevéte­lei is hozzájárulnak munká­juk javításához. A tanácsi bizottságok az el­múlt esztendőben 139 vizsgá­latot tartottak és 281 javas­latot terjesztettek a végrehaj­tó bizottsági és a tanácsülések elé. További lehetőségek kí­nálkoznak arra, hogy a bi­zottságok a tanácsrendeletek betartását, a veszélyeztetett környezetijén élő fiatalokat is ellenőrizzék. Társadalmi munka KISZ-esek Kislarcsán A hét végén, szombaton, a KISZ megyei és járási bi­zottságainak apparátusi dol­gozói, vasárnap pedig kétszáz KISZ-fiatal dolgozik társa­dalmi munkában a kistarcsai kórház építkezésén. JEGYZET Fürkésző szemmel - az utcán Ahhoz, hogy a közlekedés­ben elkövetett hibákat észre­vegyük, nem kell okvetlenül gépkocsiban ülnünk. A jár­művek 'mozgását, vezetőik vi­selkedését egy kicsit is jó ér­zékkel figyelőnek egyszerű­en ki kell állnia a Szabadság téri csomópontba, s — külö­nösen forgalmi csúcsidőkben — rövid egy óra alatt legalább két-három olyan hajmeresz­tő eseményt lát. amitől egy­szerre elszáll a közlekedni- való kedve. Ezek a hibák rend­kívül változatosak, s néha azt gondolhatja az ember, hogy némelyiknél botorságot már elkövetni sein lehet. A minap a HÉV-re vártam Kispályás labdarúgó-bajnokság Pécelen a Gagarin tér a legjobb Nagy érdeklődés kíséri Pé­celen is a kispályás labdarú­gó-bajnokságba benevezett tizenkét csapat harcát a pon­tokért. Már túl vannak az ötö­dik fordulón, az eddigi össze­csapások rendben zajlottak le. A legutóbbi fordulóban szo­ros mérkőzésen nyert a Tsz, a PVCS nem tudta kihasznál­ni helyzeteit. A Költségvetés meglepően biztos győzelmet aratott a rossz napot kifogó, enerváltan játszó Rét ellen. A Vegyesipar továbbra is jó formában van. Javuló játé­kot mutatott a Club 99. A ra­gyogóan játszó Gagarin tériek minden helyzetüket kihasz­nálták, a sütőipar küzdeni tudásból jelesen vizsgázott. A bajnokság állása 1. Gagarin tér 5 5 ------ 24- 0 10 2. Club 39 5 3 2 — 12- 2 8 3. Vegyesipar 5 3 2 - 12- 5 8 4. Költségvetés 5 3 1 1 13- 9 7 5. Rét 5 2 1 2 9- 9 5 6. Vasipar 5 2 12 10-17 5 7. PVCS 5 2 - 3 5-04 8. ÁFÉSZ 5 2 — 3 8-ll 4 9. Tsz 5 2 — 3 5-12 4 10. KIOSZ 5 113 8-12 3 11. Sütőipar 5—14 5-14 1 12. MEDOSZ 5—14 2-13 1 Pótollak hópénzüket harcosait. Lándzsás huszárai­nak fergeteges rohamával át­törte az ellenség erővonalát, majd több mint kétórai közel­harcban, amelyben harcos harcossal, kard karddal csa­pott össze, megtörte a törö­kök ellenállását. Hasszán is megsebesült a combján és a lábán, mire futásnak eredt. Az isaszegi sűrű rengetegbe vetette be magát, bújt el az üldöző huszárok elől. A tö­rökök, látva vezérük menekü­lését, jobbnak látták, ha a szilajon viaskodó huszárok elől meneküléssel mentik meg életüket. A megbomlott török hadsorokba behatoló magya­rok kegyetlen vérengzést ren­deztek. Nem kímélték az el­lenséget, foglyot alig ejtettek. A csatamezőt 3300 török ha­lott borította a magyarok veszteségeiről nincsen ada­tunk, de feltehetően sokkal kisebb lehetett, Forgách Si­mon 25 zászlóval és hadijel­vénnyel, 17 zsákmányolt ágyúval és 27 hadifogollyal tért vissza a t"rai csatából. ★ Az egykori krónikás rész­letesen beszámol az esemény­ről. Felsorolja az elesett je­lesebb török vitézeket, majd a magyarok haditettét így dicséri: „Re ad Túrám bene gesta...” — Túránál jól vé­gezték dolgukat. Asztalos István a virágüzlet előtt. Egy IFA a szülőotthon felől jött, és a hármas utat keresztezve, egyenesen kívánt átjönni a Dózsa György útra. A keresz­teződéshez érve, annak rend­je és módja szerint lassított, majd megállt, mert a főúton Pest felől gépkocsik jöttél?. Vezetője már ott, álltában ki­fürkészhette, hogy a HÉV- állomás előtti járdán egy sző­ke, piros pulóveres, kék far- , mernadrágos lány várakozik. A távolból rá is villogott ref­lektorával. hogy az vegye ész­re. A lány éppenséggel nem arra nézett, így a kürtölés kö­vetkezett a hódításban. Ez sem volt túlzottan hatásos. Közben a kocsi szabad utat kapott, szép óvatosan átjött a kereszteződésen. Pontosabban szólva: átcammogott. A HÉV- síneken, s a zebrán aztán tény­leg csigalassúsággal tette meg a métereket. Nyilván azért, hogy alkalmi ismerősének mennél tovább örülhessen. Közben ő — a szóban forgó IFÁ-s — egyáltalán nem ér­zékelte. amit a külső szem­lélő nem kis izgalommal él­hetett át. Utána ugyanis két Trabant igyekezett volna még át a kereszteződésen. A vé­letlen szerencse mentette meg egyiküket attól, hogy a köz­ben Aszód felől jövő ZIL be­le nem rohant. Igazán nem érdemes magán­ügyekben szót emelni. Kü­lönösképpen nem lenne szép dolog egy gyengéd kapcsolat kezdetén ráfüttyenteni vala­kire. (Gyanítom, hogy ez az eset, az udvarlás persze, nem ilyen.) Mint ahogy egyálta­lán nem is csak magánügy. Ha ugyanis a ZIL apróra tör­deli az IFÁ-s által haladásá­ban gátolt személygépkocsit és utasait, semmi biztosíték sincs arra. hogy a felelőtlen IFÁ-s megvárja a helyszínelő­ket. Tudom — és szerencsére — sok a feltételezés, hiszen baj ezúttal nem lett a dologból. Az esetnek azonban, úgy érzem, van tanulsága. Mint annak is, amit aköz­ben figyelhettem dermedten, míg e sorok közül néhányat lekopogtam helybeli lakóte­lepünk egyik lakásának abla­kából. délután fél ötkor. Egy kislegény — olyan, aki már könnyűszerrel hajtja a papá­tól kapott pedálos gyermek­autót —. kék színű, piciny jár­művével az aszfaPúton (nem a járdán!!) életvidáman rótta a métereket. Szürkület volt. ez a szeptemberi télelő. A csöoo- séget. az ablakból. legalább két-három percig láthattam, aztán eltűnt a kanyarban. Köz­ben igazi autósok jöttek ha­za a munkából. vásárlásból. Ők ahogy tudtak, vigyáztak a gverekre. F-ev valaki rém vigyázott rá. Űev érí°m: sem a papa. sem a mama! Kaposi Z. Pál i 4 Török kori csaták Túrán felszabadítani Magyarorszá­got. Sőt, a szultán megerősí­tette helyzetét a Duna—Tisza vidékén, olyan (területeket, várakat (Eger, Várad) is el­foglalt, amelyek eddig magyar kézen voltak. A 15 éves, vagy más néven hosszú háború csak a föld népének okozott mérhetetlen szenvedést. A "kevés számú magyar­császári katonai sikerek közé tartozott az 1594-ben, Túra határában vívott ütközet. Április végén Tiffenbach császári generális körülbelül tízezer főnyi seregével, amely gyalogos, de főleg lovas egy­ségekből állott. Jászberény mellett, a Zagyva folyó part­ján ütött tábort. Itt akart megütközni a környéken tar­tózkodó török sereggel, amely­nek vezetője Hasszán és a hatvani beglerbég. Csapata egyik dandárját, a magyar huszárokat Forgách Simon vezetésével előre küld­te azzal a céllal, hogy kém­lelje ki az ellenséget. Forgách Túrán ráakadt a törökre és azonnal csatarendbe állította csatatérről. A védtelen vásá­rosokat azután a végvári legé­nyek alaposan megkopasztot- ták. 150 kocsi árut prédáltak tőlük, szállítottak váraikba és ezzel a zsákmánnyal pótolták az évek óta elmaradt hópén­züket. Egy monda szerint a kalmá­rok menekülés közben a hol­mijukat a Galga patakba szórták, ahol is a néphit sze­rint még most is sok kincs lehet. ★ A másik csata a 15 éves háborúval áll kapcsolatban. 1595-ben az erdélyi fejedelem, Báthory Zsigmond szövetke­zett Rudolf magyar királlyal, aki egyben német-római csá­szár is volt. Közös erővel akarták kiűzni a törököt az ország területéről. Az akara­ton túl azonban nem jutott a két uralkodó. Seregeik nem hangolták kellően össze had­mozdulataikat, gyanakvás, meg nem értés és állhatatlan- ság mételyezte ezt a szövetsé­get Ennek következtében nem tudták a török uralom alól Túra nagyközség határában két jelentősebb ütközet, csa­ta zajlott le a török korban. ★ Az első 1585. augusztus 24-én. Ezen a napon a szol­noki bég vásárt, tartott Túrán, ahová nemcsak a török által megszállt Magyarországon, de a török birodalom más ré­szein élő kereskedők is eljöt­tek a Galga menti községbe. Görög vásárosok, anatóliai kalmárok, arab kereskedők kocsik százaival, lóháton, te­vekaravánokkal, árukkal tö­mött zsákokkal és ládákkal jelentek meg a nagy napon. A környékbeli magyar vá­rak katonasága jelentős pré­dára számítva titkos megbe­szélésen elhatározta, hogy meglepi a vásárt. Az egri vég­vári legények irányításával az éj leple alatt megközelítették Túrát, és a jelzett napon a gondtalanul alkudozó vásári népre rontottak. A szolnoki bég kirendelt katonasága nem tudta feltartóztatni a vitézül támadó magyar huszárokat. Véres fejjel menekültek el a Megkezdődtek az ifjúmunkásnapok

Next

/
Oldalképek
Tartalom