Pest Megyi Hírlap, 1977. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-20 / 221. szám

A Nagy Október tiszteletére Munkásőrök versenye A monori járási Bata Fe­renc munkásőregység tagjai is szép eredményeket értek el a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére kibontakozott mun­kaversenyben. Jelentős értékű társadalmi munkát végeztek a kistarcsai megyei kórház és a járási székhely 22 munkahe­lyes rendelőintézetének építé­sében is. A verseny döntőjére szep­tember 27-én, kedden kerül sor. az Országos Állattenyész­tési Felügyelőség üllői telepén. Ez alkalommal emlékeznek meg a munkásőrök a fegyve­res erők napjáról is. Rendbetették a piacteret Több panasz is érkezett az utóbi hetekben a vecsési piac rendjére. A tanács a nyár fo­lyamán összegyűlt hulladéko­kat összeszedette és utasítást adott költségvetési üzemének, hetente egyszer, szombati na­pokon rendszeresen szállítsa el, ne várja meg, hogy a hul­ladék újból egybegyűljön. A piactéri iparcikkbolt dol­gozói is segítettek. Egy teljes délután dolgoztak boltjuk kör­nyékének rendbetételén. XIX. ÉVFOLYAM, 221. SZÁM 1977. SZEPTEMBER 20., KEDD Az állomásról sötét mellék­utcán át vezet az út az Észak- Pest megyei Sütőipari Vállalat 404. számú üzemegysége felé. Imit.t-amott világító lámpák szegényes fénye pislog, s han­gos magnózene hallatszik vala­honnan. Néhány járókelő igyekszik egy téglaberakásos épület felé, majd odaérve, hirtelen eltűnik. Kevesebb a panasz Az utolsó pesti vonat hango­san zakatolva halad el a sütö­de épülete mellett, s rekedt du­dájával hívja fel a közeli so­rompó mögött várakozók fi­gyelmét. TÚL A NYITVA TARTÁSI IDŐN Egyedül a gázcsereíe'epen A KÖRNYÉKBŐL IS ODAJÁRNAK Szombaton, a maglódi gázcsere­telep udvarán, jó­val a nyitva tartá­si idő után még csörgő verejtékű asszonyok és em­berek rakták az üres palackokat a teherautóra, majd miután teljesen megtelt a gépko­csi és kigördült az utcára, ismét megkezdődött a kiszolgálás. A vezetőt keres­ve. Gesztes Ist- vánnéhoz jutot­tunk, aki egyedüli dolgozója a telep­nek. Tőle tudtuk meg, sok a fizikai munka, és a la­kosság nem rest néhány palackot | az autóra rakni. § Erős az igénybe­vétel, hiszen egy teherautó rako­mánya csak más­fél napig elegen­dő. Igaz, a környékből is oda­járnak, s csak ritkán találnak csukott kaput. Az emberek segítségét Gesz- tesné úgy viszonozza, hogy nyitva tartási idő előtt és után is kiszolgálja a jelentkezőket. A gyakori igényel szállítás sok fizikai munkát Albrecht Gyula felvétele — Senki háztartásában sem maradhat a gáztűzhely gáz nélkül — mondja. Ez a szem­lélet- mindenképpen dicséretes, bár elgondolkodtató is: vajon hányán áldoznánk szabad­időnket, kellemes pihenésün­ket mások kiszolgálására? U. G. Spzrtnap ki Edzett ifjúságért A gyömrői Petőfi Sándor Művelődési Ház asztalitenisz szakkörének tizenöt tagja fog­lalkozásait szerdán és pénte­ken, 16-tól 21 óráig tartja. Akik kedvet éreznek hozzá és már elsajátították az asz­talitenisz sport alapismereteit, a szakköri napokon jelent­kezhetnek Dusek Mihálynál, a szakkör vezetőjénél. Ä nap kuiiurál's programja MOZIK Gyömrő: A magas, szőke férfi visszatér. Maglód: Libera, ■zerelmem. Mende: Elveszel, elhagylak. Monor: Áfonya, a vagány. Pilis: A heg’-i bar­lang titka. Üllő: A kard. avagy én vagyok a falu rossza. Ve- csés: Chaplin revü. MŰVELŐDÉSI HÁZAK Gyomron, 13 órától: a kert­barát és a fiatal utazók klub­jának összejövetele. Menüén, 18-tól: a népi tánccsoport pró­bája. Criban, 18-tól 21-.g: a felnőtt népi tánccsoport foglal­kozása. Elindulunk a kenyérgyártó csarnok felé. Csernák Lászlóné, a sütöde vezetőjének helyettese vála­szol érdeklődésünkre: — Az utóbbi napokban so­kan jártak nálunk a kenyér és általában a pékáruk minősége ügyében. El kell mondanom, hogy a monori üzem rekonst­rukciója miatt, mi látjuk el pékáruval Üllő és Péteri élel­miszerboltjait is. A megnöve­kedett feladatnak csak előresü- téssel tudunk eleget tenni, ami az új liszt felhasználásával a minőség romlásához vezetett. Vállalatunk igazgatójának uta­sítása alapján, tovább fokoztuk a gyártásközi ellenőrzést, s ha­tására jelentősen csökkent a panaszok száma. A gyártási folyamat Sétálunk a gyártócsarnok­ban, s figyeljük a kenyér gyártási folyamatát. A Goldmann György és a II. Rákóczi Ferenc szocialista brigád dblgozói fürge kéz­mozdulatukkal formálják a ke­nyér alakját, az automatikus dagasztógép hatalmas kanalá­val gyúrja az alapanyagot. Hortobágyi Gyula dagasztó ütemesen rakja a két kiló 25 dekásra szakított kovászt a kú­pos gömbölyítőbe, Még vélet­lenül sem téved öt dekánál többet. — A tizenkét órás műszak­ban egy embernek 950 kiló ke­nyeret kell kisütnie, hogy az igényeket kielégíthessük. Na­pi 60—65 mázsát szállítunk az üzletekbe, de hét végén 100 mázsát is, továbbá naponta kö­rülbelül 30 ezer zsemlének megfelelő péksüteményt is sü­tünk, úgy, hogy ma éjszaka is csak három szakmunkás dol­gozik, a többi betanított, meg kell azonban jegyeznem, hogy ők is derekasan helytállnak. Közülük öten járnak, munká­jukat is folyamatosan végezve, sütőipari szakmunkásképző is­kolába, velem együtt — mond­ja az üzemvezető-helyettes. Energiamegtakarítás — Szocialista brigádjaink a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére tett felajánlásai kö­zött, a kenyér minőségének to­vábbi javításán túl, 5 százalé­kos energiamegtakarítás és a bázishoz viszonyított kétszáza­lékos termelésbővítés szerepel. Vállalásaiknak eddig sike­rült eleget tenniük, csupán a kenyér körül voltak hibák. A brigádtagok a vecsési óvoda villanyszerelési teendőinek el­végzésével, vállalatunk jász­apáti üdülőjének parkosításá­val, karbantartásával jelentős társadalmi munkát végeztek. Kapcsolataink az élelmiszerüz­letekkel jók, őszinte bírálatuk­kal az üzletek is segítik a jobb minőség produkálására tett erőfeszítéseinket. Odamegyünk a péksütemé­nyeket készítő brigádhoz. Rad- vánszki Ferenc nyugdíjas pék ad épp hasznos tanácsokat a kézi osztógépen dolgozó Tóth Sándor betanított munkásnak. — Tavasszal Budaörsön és Gödöllőn voltunk kollektív gyárlátogatáson és sok értékes tapasztalatot szereztünk — csatlakozik a beszélgetésbe Ke­serű Károly vetőmunkás, aki 35-40 fokos melegben szor­goskodik a kemence előtt: hosszú vetőlapátjával, gyakor­lott mozdulatokkal veti az elektromos kemencébe a zsem­léket. — Kedvezően hatott a dolgozók körében az éjszakai pótlékról hozott rendelet, melynek eredményeként, 500— 600 forinttal nőtt a fizetésük. Szükség is volt rá, mert a lét­számhiány már-már igen sú­lyos probléma elé állította üze­münket. Orosz Károly A MŰSZAKI ÁT ADAS UTÁN Milyen lesz a szolgál’at éház? ÁTKÖLTÖZNEK A BÉRELT HELYISÉGEKBŐL A Monort Járási Szolgáltató Szövetkezet az utóbbi években ; igen sokat tett a színvonal j emelése érdekében. Üllőn 1971- j ben adta át rendeltetésének a járás első szolgáltatóházát, i amely azóta is jól és eredmé­nyesen látja el feladatát. Fodor Mihálytól, a szövet­kezet elnökétől megtudtuk, hogy a járási székhelyen a szolgáltatóház eredetileg 1974- ben épült volna fel, de az akkori tervdokumen­táció szerinti költség igen tetemes volt, ezért új ter­vet kellett készíttetniük, mely figyelembe vette azt is, hogy a leendő kétszintes épü­let miként illik be a község­képbe. A szolgáltatóház tető alá ho­zásával a szövetkezet a Mo­nori Építők Ipari Szövetkeze­tét bízta meg, amely tavaly júniusban fogott hozzá a mun­kához, a Pest megyei Tanács 2 és fél millió, valamint a KISZÖV 1 millió 700 ezer fo­rint támogatásával. A szövetkezet jól végezte el feladatát, az épület mű­szaki átadása a hét köze­pén lezajlott. Ügy tervezik, hogy szeptember végén, október elején felavat­hatják, atadhatjak rendelteté­sének az új létesítményt. A szolgáltatóházban helyei kap majd a női-férfi fodrász, a kozmetikai, a cipőjavító, a rádió-tévéjavító részleg, to­vábbá a fényképész részleg is oda költözik. Korszerű szociá­lis helyiségek állnak majd a dolgozók rendelkezésére. A Petőfi utca, Schönmann utca sarkán levő épületben — új szolgáltatásként — méretes szabóság is működik, s a Pili­si Ruházati Szövetkezet üz­lete szintén falai közt kap he­lyet. A vendégek modern, vilá­gos társalgóban várakoz­hatnak majd, részükre ru­határ is lesz, a kellemes hőmérsékletről központi fűtés gondoskodik, az őszi- téli-tavaszi hónapokban. A csaknem 6 millió forint­ba került létesítmény régi gondot szüntet meg, a szövet­kezet részlegei az eddig bérelt helyiségekből új otthonukba költözhetnek. Tervbe vették, hogy az épü­let környékét társadalmi mun­kában parkosítják: a szocia­lista brigádok már megtették felajánlásaikat. G. J. LEVELESLÁDÁNKBÓL Építők a bolgár tengerparton A kirándulók egy csoportja Neszebárban A Monori Építők Ipari Szö­vetkezetének szocialista bri­gádtagjai közül negyvenötén, a szövetkezet anyagi támogatá­sával, Madari Gyulának, a szövetkezeti bizottság elnöké­Szakkör a gimnáziumban Elismerést kiváltva dolgoztak Helytörténeti dokumentumok, állandó kiállítás A július 5-én elhangzott, Szót kérünk című rádiómű­sorban dr. Kovács Tibor mi­nisztériumi osztályvezető ré­gészeti kutatásokról tett nyi­latkozatot, melynek végén fel­hívta a figyelmet az illeték­telén és avatatlan régészeti beavatkozások veszélyeire, a keletkező pótolhatatlan ká­rokra. Konkrét példákat so­rolt fel, megemlítve egyebek között a monori József Attila Gimnázium régészeti szakkö­rét is. mint súlyos visszaélés, helyrehozhatatlan rongálás elkövetőjét, hozzáfűzve, tette bírósági eljárást von maga után. Téves elmarasztalás Felkerestük Szentgyörgyvá- ri István igazgatót és Kob- lencz Sándor tanárt, a gim­názium történelmi és helytör­téneti szakkör vezetőjét, akik elmondották, hogy alaptala­nul és igazságtalanul ma­rasztalták el a monori gim­náziumot. Sem szakkörük, sem tanulóik elleh nem volt és nincs rendőri eljárás folya­matban. Semmiféle régészeti kontárkodást és károkozást nem követtek i\ A gimnázium vezetői hivatalból kérték az illetékesektől a helyesbítést. Kapcsolatba léptek a ceg­lédi Kossuth Múzeummal is. ugyanis a múzeum felkéré­sére, a gimnázium diákjai dolgoztak a pilisi ásatáso­kon. Az ottani feltárást dr. Tettamanty Sarolta régész vezette. A Pest megyei Múzeumok szentendrei központja közöl­te, tisztában van vele, hogy a közlés téves volt, egyben köszönetét fejezte ki azért, mert a gimnázium növendé­kei a júniusi ásatások során dicséretesen dolgoztak. Kirándulás a fővárosba Hosszú várakozás után ér­kezett meg dr. Kovács Tibor osztályvezető, a rádiónyilat­kozat adójának levele. Elis­merte a tévedést, mely a Nem­zeti Múzeumtól kapott ada­tok nem körültekintő, félre­érthető értelmezéséből ered­hetett, ugyanis Pilis határá­ban, ahol avar és honfoglalás korabeli temetőkre bukkan­tak, követték el a jogtalan, súlyos vétségnek számító be­avatkozást. Az ismeretlen tet­tes ellen irányult rendőri nyomozás megállapította, ta­núvallomások alapján, hogy a pilisi 1. számú általános is­kola diákjai bolygatták meg az ősi temetőket, a tanári kar egy részének irányításá­val. Kiegészítésül elmondotta még Koblencz Sándor, hogy szakkörük a múlt évben első­sorban a forradalmak jelentő­sége, az emberiség történel­mében témával foglalkozott, a polgári és szocialista forra­dalmakat vizsgálta, elméleti és gyakorlati szempontból, melynek kapcsán kirándult a budapesti Munkásmozgalmi Történeti Múzeumba és meg­látogatta a ceglédi Kossuth Múzeumot is. Felajánlás nek vezetésével, augusztus vé­gén indultak el, tíz napra Al- benába, a bolgár tengerpart­ra, hogy kipihenjék a vecsési Kun Béla téri iskola mielőbbi átadásáért tett erőfeszítései­ket, fáradalmaikat. A jól sikerült kirándulás nemcsak azt jelentette, hogy sokan most látták először a tengert, de olyan helyeket is bejártak, ahová egyénileg ta­lán sohasem jutottak volna el, s a közös munka, a közös si­ker után szert tettek olyan élményekre, amelyek a dolgo­zó kollektívák tagjait még erősebben kötik egymáshoz, növeli ragaszkodásukat a szö­vetkezethez. J. M. A Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom 60. évforduló­jára tett felajánlásuk része­ként, a szakkör tagjai rendez­ték helytörténeti vonatkozá­sú anyagukat, néprajzi és használati tárgyakat bemuta­tó állandó kiállításuk látha­tó az iskola épületében. A régészettel kapcsolato­san egyetlen feladatuk volt: a ceglédi múzeum felkérésé­re, az iskola növendékeinek egy csoportja is segédkezett Dánszentmiklós határában, egy XIII, századbeli jobbágy­falu temetője feltárásában. Nagyrészt negyedikes növen­dékek dolgoztak ott. Sándor Pál, László János, Fülöp La­jos és Fekete Zoltán, akik munkájukkal elismerést sze­reztek maguknak is. az isko­lának is. Fekete János — Hörömpő Jenő Anyai köszönet Fiamat augusztus 22-én, Gyomron, a gyógyszertár előtt, munkából hazafelé jö­vet, súlyos baleset érte. A hír hallatán rohantam oda, gyer­mekem akkor már a kövön feküdt, eszméletlenül. Hogy mit éreztem, leírni nem lehet. Egy férfi vígasztalt, szivacspár­nát hozott fiam dereka alá, és gyengéden alácsúsztatta. Pár nap múlva megtudtam, hogy az a férfi vitte be az út­ról a gyógyszertárba gyerme­kem, ő telefonált a mentőért, bár a mentő nagyon sokára ér­kezett meg, ő mégis kivárta. Dr. Záhonyi Aladár volt, a gyömrői egészségház főorvosa, aki ugyan nem volt akkor szolgálatban, mégis a baleset színhelyére sietett, s szívvel, lélekkel cselekedett, hivatásá­hoz méltóan. Ez úton is kifejezem neki köszönetemet és hálámat. Krisztiánszki Jánosné Gyömrő, Frangepán utca 25. Gyakoribb ellenőrzésekkel Javul a vecsési pékáruk minősége Szombatonként száz mázsa kenyeret sütnek A járási ifjúmunkás napok keretében, September 25-én, vasárnap, Gyomrán, a járási KISZ-bizottság és a gyömrői KISZ-bizottság sportnapot rendez. A résztvevők atlétiká­ban, kézilabdában és kispályás labdarúgásban mérik össze erejüket. A verseny az Edzett ifjú­ságért mozgalom keretében zajlik majd le, nevezni meg­kezdése előtt lehet. Cyö.Ttrő Vár’ák az asztal'steniszezőket

Next

/
Oldalképek
Tartalom