Pest Megyi Hírlap, 1977. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-10 / 213. szám
Pályakezdő szakmunkások „Bizonyítanunk kell" A KÖZGÉP 2. számú gyára fejlődő, változatos, sok termékarcú gyár, szüksége van a jól képzett szakemberekre. Hagyományai vannak a szakmunkásképzésnek. Néhány évvel ezelőtt átalakították, kibővítették a helyi tanműhelyt. Ma évente 25—30 fiatal szerez itt szakmunkás-bizonyítványt: lakatosok, hegesztők, vasesztergályosok, autószerelők és villanyszerelők. Olyan fiatalokat kerestem, akik az idén végeztek. Érdeklődtem, hogy a szakmunkás- vizsga óta eltelt néhány hónap alatt milyen tapasztalatokat szereztek, hogyan sikerült beilleszkedniük a gyár életébe, mennyire találják meg a számításukat. Értő, segítő öreg szakik Először Dóczi Albert, Kónya Miklós és Fiala Károly ifjú lakatosokkal beszélgettem. ök hárman a hét közül, akik a lakatos szakmunkásbizonyítvány kézbevétele után visszajöttek, hogy ott bizonyíthassák szakmai érettségüket, ahol tanultak. Tóth Sándox szakoktató véleménye : — Mindhárman ügyes gyerekek, értik a szakmájukat, sajnáltam volna, ha itthagyják a gyárat. Fiala Károly és Kónya Miklós a Szakma ifjú mestere versenyen megyei első lett. Az országos versenyre továbbjutó Fiala Károly az ország hetedik legjobb lakatosa saját korosztályában. — Miért választottam ezt a szakmát? — kérdezi vissza Fiala Károly. — Az apám is lakatos. Bizonyára tőle örököltem a szakmai érzékem. Két évig a tanműhelyben dolgoztunk. A harmadik évben kikerültünk ide, a lakatosműhelybe. Így hát nemcsak a munka volt ismerős a vizsga után, ismerősök voltak az itt dolgozó emberek is. A beilleszkedés, önálló feladatok ellátása nem okozott különösebb nehézséget. — Szakmai problémáink akkor voltak inkább — folytatja Dóczi Albert —, amikor tanulóként kerültünk a műhelybe. A tanműhelyben Tóth Sándor szakoktatótól minden szakmai segítséget megkaptunk. Neki köszönhetjük a legtöbbet. Itt, a műhelyben már kicsit nehezebben ment a dolog. Jól dolgozó, nagy szakmai tudású öreg szakik vannak itt, akiktől sokat lehet tanulni. Természetesen nem várható valamennyiüktől az, hogy pedagógusok is legyenek. Így előfordult, hogy olyan mellé kerültünk tanulónak, aki egész nap alig szólt hozzánk. Nem tudta jól elmagyarázni, mi az, amit csinál. Az ilyen szakitól csak úgy lehetett tanulni, ha feszült figyelemmel kísértük kezének minden mozdulatát, próbáltuk ellesni a szakma fogásait. Szerencsére voltak olyanok is, akik, ha kellett, többször is elmagyarázták ugyanazt. Amióta felszabadultunk, könnyebb a dolog. Tudjuk, kitől, miben kérhetünk segítséget — és kapunk is. — Elég sokrétű a munkánk — mondja Kónya Miklós. — Most 4,5 tonnás reisereket szerelünk össze és más gépekhez is készítünk részegységeket. Egy-egy gépen többen is dolgozunk egyszerre, így nem lehet különválasztani a mi munkánkat a többiekétől. Természetesen nem engedik meg, hogy kevésbé jól dolgozzunk vagy hibázzunk. Jólesett, hogy vártak, hívtak vissza bennünket, számítottak ránk. Tanulni ezentúl is A másik három fiatal: Gór Imre, Keszthelyi Sándor és Koreda Tibor nem jobb, de nem is rosszabb esztergályosok társaiknál. Valamennyien itt tanulták a tanműhelyben, majd a forgácsolóműhely valamelyik brigádjában az eszFOTO: TRAF IPAX Sebességtúüépésért pénzbírság Nem örült meg V. E. harminchat éves ceglédi lakos annak a jól sikerült fotónak, amelyet egy május eleji Bala- ton-menti autósútja után kapott kézhez. A fotót ugyanis a trafipax készítette róla Bala- tonlelle belterületén, este nyolc óra tájban, amint a településen autójával 86 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedett, vagyis jóval túllépte a megengedettet. Mint mentségül kérte, vegyék figyelembe a cselekedet megítélésekor, hogy nem volt nagy forgalom, szabálysértést addig még nem követett el soha. Az anyagiak is számítanak, hiszen három kisgyermekéről kell gondoskodnia. V. E.-t ezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezték. A humánus büntetéshez még csak annyit: vajon akkor mi történik családjával, ha a sebességtúllépéssel közúti balesetet okoz a családfő, kockára téve mások — és saját maga — testi épségét, anyagi javait? Ezen is lehet gondolkodni. A szolnoki rádió műsora Szeptember 12-től 18-ig Hétfő: 16.30: Szlovák műsor. 17.00: Hírek. 17.05: Hétfői hullámhosszunk. Felkészülés az őszi munkákra. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Sporthírek. Tánczene a szolnoki hanglemezbolt külföldi újdonságaiból. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Kedd: 17.00: Hírek. Múlt és jelen. Jimmy Janes felvételeiből. A szolgáltatásokról. Trömböczky Péter jegyzete. Tiszai népdalok, közben: Szemle üzemi lapokból. Űttö- rőhíradó. A tartalomból: Be- csöngetés után. Nyári élményeim. Mi az új a mozgalmi évben? 17.45: A szolnoki *5o- dály-kórus stúdióhangversenye. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Ritmuskoktél. Hírösz- szefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Szerda: 17.00: Hírek. Sonny és Cher énekel. A népművészet megszállottja. Tiszafüredi nótafák. 17.30: Farmer és nyakkendő. 18.00—18.30: Alföldi krónika. A tegnap slágereiből. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Csütörtök: 17.00: Hírek. 17.05: Hót közben. A műsorból: Szeptember közepén. Savanyú-e a szőlő? Válogatott portrék. A köszönésről. 18.00— 18.30: Alföldi krónika. Piaci szemle. Beatparádé. Hírössze- foglaló, lap- és műsorelőzetes. Péntek: 17.00: Hírek. Pár perc dzsessz. Az alföldi kőolaj- és földgáztermelés környezetvédelmi helyzete. A mikrofonnál: Szántó Géza, az i NKFV osztályvezetője. Stúdió- i pódium. A ceglédi zeneiskola (tanárainak felvételeiből, II. Kulturális figyelő. A tartalomból: A szolnoki művészte- lep jubileumáról. Próba közben a Szigligeti Színházban beszélgetés Major Tamással és Csiszár Imrével. Folyóiratszemle. Zenés játékokból. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Peter Nero zongorázik. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Szombat: 17.00: Hírek. 17.05: Ritmus rodeó. 18.00—18.30: Hétvégi kaleidoszkóp. A tartalomból: A nap hírei, eseményei. A héten történt — aktuális interjú. Hétvégi sport- program. Előzetes alföldi napilapokból. Vasárnap: 17.00: Szlovák műsor. 17.30: Családi kör. Zenés riportműsor. 18.30—19.00: Sport és muzsika — összefoglaló a hétvége alföldi sport- eseményeiből. Az adások mindennap a 222 méteres középhullámon hang- 1 zanak el. tergályos szakmát. Természetesnek tartották azt, hogy a szakmai tudásukat, a szakma- és munkaszeretetüket itt bizonyítsák be. Egyikük sem elégedett meg tudásával, munkájával. Egykori szocialista brigádjuk azonban ezután is rajtuk tartja a sze- mát. Az üzemben dolgozó fiatalok is segítik a beilleszkedésüket. — Szeretem, amit csinálok — mondja Gór Imre. Azt hiszem, nincs szebb dolog, mint egy idomtalan, rozsdás fémdarabba beleálmodni azt az alkatrészt, amelynek a rajzát a kezembe kapom. Érdekes látni, hogyan válik le a késem élétől a felesleges anyag és a művelet végén kellemes érzés kézbe venni a jól sikerült, méretpantos munkadarabot. Anlca János oktatónak és a Rákóczi brigádban dolgozó Bíró Lászlónak köszönhetem a legtöbbet, sokat tanultam tőlük. Többen számolunk azzal a lehetőséggel, hogy gimnáziumban, akár szakközépiskolában is tovább tanulhatunk. A gyár támogat bennünket. Motorra, lakásra — Valóban, az elhelyezkedésünkkel nem volt gond — erősíti meg Keszthelyi Sándor. — Számítottak ránk. Itt tanultunk három évig, megvolt már valamennyiünk helye. A brigád nélkül, vagy egy másik munkahelyen sokkal nehezebb lenne megállni a helyem. Probléma persze így is bőven akad, de gondolom, a szakmai rutin gyarapodásával mind kevesebb lesz. Talán a legvitatottabb dolog a bérkérdés. Van egy rendelkezés, amely megszabja az adható órabérünk alsó határát. Azt hiszem, ezzel egyelőre valamennyien elégedettek lehetünk. Igaz, nagyon kell iparkodnunk, hogy valóban meg tudjuk termelni ezt az értéket, s ne a brigád többi tagjának legyen kevesebb a pénze hóvégeken. Bizonyítanunk kell! A kezdeti szakmai tapasztalatlanságunkat dupla adag szorgalommal kell pótolnunk. — A szakmai dologk mellett nagyon fontos számunkra a pénzkérdés — folytatja Kor sós Tibor. — Tizenhét, tizennyolc évesek vagyunk valamennyien. Azt szokták mondani ilyenkor, hogy kilépünk ama bizonyos nagybetűs életbe. Nesm egészen van így. Eddig a szüléink etettek, öltöztettek, de egy jó ideig még biztosan rájuk fogunk szorulni anyagilag is. Mindegyikünk akar motort vagy autót, a kicsit érettebbek pedig már a lakásra gondolnak. Egyáltalán nem mindegy az, hogy hány év munkája után merünk belevágni egy-egy nagyobb dologba, amely már valóban a saját, csupa nagybetűs életünket jelenti. Ehhez pedig dolgozni kell, mégpedig jól. S. B. Á r 1 PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLÉDI JÁPÁS ÉS CEGLÉD vAtaos P XXI. ÉVFOLYAM, 213. SZÁM 1977. SZEPTEMBER 10., SZOMBAT Őszi munkák a MÁV-nál Összehangolt szállítással Nem az álláspénz, hanem az üres vagon fontos Aki ezekben a nyár végi, ősz eleji napokban a ceglédi vasútállomáson időz, egy kis ízelítőt kap az őszi szállítási csúcs kezdetéről, a forgalom alakulásáról. Késő éjszaka a csöndes városban messze hallik a pattogó, szervező és irányító utasítás, a szolgálati közlemény. A személyszállító vonatok mellett egymást érik a teherszerel- vények, az árut vivő vagy az áruért guruló kocsisorok. Mint a ceglédi vasútállomás főnöke, Nagy Sándor elmondta, csöppet sincsen könnyű dolguk. Az, hogy a mezőgazdaság eredményei az idén kedvezőek, jól termett a gabona, szépen érik a gyümölcs, a jószágtartás is meghozza a hasznot — ez a szállítás feladatait is növeli. Mind több tehervagont igényelnek, ezeket napra-órára elő kell teremteni. Nem mindegy, hogy mekkora az állásidő, minél jobban ki kell használni a szállítóeszközöket. A ceglédi vasútállomás csomópont. Sok járat összefut itt, a főváros felé tartva. Az ország központjából érkező szállítmányok egy részét pedig küldetési helyük szerint itt rendezik, innen irányítják tovább. A nap huszonnégy órája alatt rendszerint 36—40 szerelvényt kell Cegléden a továbbításhoz összeállítani, általában 60—75 kocsiból. Fő a pontosság és a gyorsaság, hiszen, ha kocsinként egy órát nyernek, akkor a szerelvények összeállításakor egy-egy vasúti tehervagon teljes fordulójának idejét takaríthatják meg. Ezt csak jó munkaszervezéssel- és jó kollektívával lehet győzni. Cegléden, mint a vasútnál mindenütt, szintén munkaerő- hiány van. Legalább hetven embert tudnának még foglalkoztatni. Nem mindegy, hogy felelősségérzetben tettrekész- ségben, erőben és a munkához való hozzállásban milyenek. Mindenképp azt akarják, hogy a balesetmentesség és a ko- csióra-megtakarítás legyen jellemző a munkájukra. Nem könnyű győzni, hiszen a havi 190 óra helyett gyakran több mint 250 órát dolgoznak a vasutasok. A túlórapénz hizlalja a Tornyot rak a daru fizetés borítékát, de ez nem minden. A ceglédi vasúti csomópont dolgozói vállalták, hogy több ezer órával t csökkentik a kocsik tartózkodási idejét. Ez jelentős megtakarítás.. A szocialista brigádok a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából részvállalásokat tettek, ezeket sorra teljesítik. A Tömörkény István forgalmi brigád, a MÁV kiváló szocialista brigádja különösen példásan dolgozik. Munkaidejüket megtoldva, társadalmi feladatként vállalták a váltók tisztántartását, ellenőrzését. Általában az öntevékenység, összehangoltság jellemző erre a kollektívára, amely példaként áll a többiek előtt. A MÁV-igazgatóság és a ceglédi csomópont együttes, összehangolt munkája teszi lehetségessé, hogy a szállításban és a küldemények minél gyorsabb továbbításában a kívánalmaknak megfeleljenek. Sokat tesz ebben a MÁV—Volán l./ll. komplexbrigád, amely évek óta együttműködik itt. A ceglédi vasútállomásnál elkészült a Volán-kirendeltség épülete, jobb, nyugodtabb körülményeket ad a hivatali munkához. Három tízemeletes toronyházat épít Cegléden a Bács megyei Építőipari Vállalat a Reggel utcai lakótelepen. A képen: helyére emelik a panelt. Apáti-Tőtli Sándor felvétele Mint a ceglédi vasútállomás főnöke elmondta, hogy kapcsolat alakult ki azokkal a ceglédi üzemekkel, amelyek gyakran szállítanak. Ilyen a Fűrész- Lemez- és Hordóipari Vállalat ceglédi gyáregysége, valamint a VINEX ceglédi pincészete. A szállítás gördülékenységé- nek, gyorsaságának alapvető feltétele, hogy a megérkezett áru mielőbb kikerüljön a szállító vasúti kocsikból, hogy betartsák az előírt rakodási időt. Ebben még van mit tenniük a szállító feleknek. Az őszi forgalom zökkenőmentes lebonyolításához nem a bírság összegére, nem a kocsiálláspénzre, hanem az üres vagonokra van szüksége a MÁV-nak. E. K. Előadás nevelőszülőknek Szeptember 12-én, hétfőn délután 14 órai kezdettel Gyermek és világa címmel Egressyi Zsuzsa pszichológus tart előadást Cegléden, a járási hivatal nagytermében a városban és a járásban élő állami gondozott gyerekek nevelőszüleinek. DANSZENTMIKLOS LEGYŐZTE ABONYT Labdarúgó-rangadó KOSSUTH KUPA VÍZILABDÁBAN JÁRÁSI LABDARÚGÁS: A második forduló négy mérkőzése közül csak egy végződött szoros eredménnyel. Újra sok gólt szereztek a csapatok. Meglepő a Dánszent- miklós nagyarányú győzelme az Abony ellen. A bajnokságban még három csapat veretlen, közöttük a bajnoki cím egyik várományosa, a Törtei is. Ugyanakkor négy együttes még pont nélkül áll. eredmények : Karatetétien—Bem SE n. 2:3, Törtei—Ceglédbercel n. 13:0 Dánszentmiklós—Abony 8:2 Nagykőrös II.—Kecskéscsárda 6:2 AZ ÉLCSOPORT ÁLLÁSA: 1. Bem SE n. 2 2--------16-2 4 2. Törtei 2 2--------12-0 4 3. Nagykőrös II. 2 2--------10-2 4 NŐ I, MEGYEI KÉZILABDA; A CVSE női együttese két pontot szerzett legutóbbi találkozóján : Ceglédi VSE—Veresegyház 15:9 (7:6) CVSE: Steffner — Dancsó (I), Hódos (5), Vígh (1), Kiss, Magyar (1), Farkas (1), Katona (6). Csendesné és Lengyel beikül, tartalékosán álltak fel a ceglédiek. Az első félidő java részében nem is ment a játék. Először a vendégek vezettek, 4:1 arányban. Ezután 4:4-nél, majd 8:8-nál egyenlő volt az állás. A CVSE a hajrában húzott el, Katona átlövésből szerzett góljaival. Jók: Katona, Vígh. Ifjúsági eredmény: CVSE— Veresegyház 21:1. Gólszerzők: Bencsik (10), Kö- rösztös (5), B. Kovács (2), Bíró (2), Józsa (1), Miklós (1). A hét vége sportműsora Szombaton: Kézilabda: A gerjei sporttelepen délután négy órától Ceglédi KÖZGÉP SE—Várpalota NB I/B-s férfi találkozó. A ceglédiek az előző fordulóban vereséget szenvedtek el otthon, az Ü. Dózsa ellen. A hátralevő fordulókban minden erőt latba kell vetni, hogy sikerüljön a bennmaradás. Szombaton és vasárnap: Vízilabda: Ebben az évben is megrendezik a Kossuth Kupa vízilabda tornát, melyen a ceglédieken kívül elindul az OB I-es Szolnoki Dózsa, valamint a Bánki és a Siketek együttese is. A városi strandfürdőben szombaton délelőtt 10 órakor, délután 3 órakor kezdődnek a mérkőzések, míg vasárnap — a vízilabda mérkőzések között — országos, rríeghívásos úszóversenyt rendeznek. Vasárnap: Teke: A KÖZGÉP SE Teleki utcai pályáján 10 órától KÖZGÉP SE—Özd NB Il-es találkozó. A bajnokságban az ózdiak vezetnek, a ceglédiek az élmezőnyben állnak. Labdarúgás: A Bem SE gerjei sporttelepén: 13.30 órakor Bem SE 11. —Nagykőrösi Kinizsi II. járási találkozó. 15.30 órakor Bem SE—Ceglédi VSE helyi rangadó, az NB IlI-ban. U. L. Járművezetők versenye Szeptember 10—11-én Veszprémben rendezik meg a megyék legjobbjai részére a „Vezess kiválóan’’ vetélkedő országos döntőjét. A Ceglédi Volán Honvédelmi Klub személy-, valamint tehergépkocsi és motorkerékpár kategóriában indít versenyzőt. Ugyanezen a hétvégén a klub lövészei baráti meghívásos versenyre látogatnak Váchartyánra. . pMn Mim w—» Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett férjem, Vig Ferenc temetésén megjelentek, sírjára koszorúkat és virágcsokrokat helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. Szerető felesége é* a gyászoló család.