Pest Megyi Hírlap, 1977. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-12 / 189. szám
2 A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV MELLÉKLETE Rádiói igy elő (Folytatás az 1. oldalról) vé tették a nacionalizmus, a sovinizmus elterjesztését, s ezzel tömegeket tettek a két világháború, a Horthy-fasiz- mus részeseivé és áldozataivá. Éberling Bocskai-ruhás komédiás figurája a nacionalizmus olyan egyszerre félelmetes, megdöbbentően buta és néhol már-már, sajnálni való bohóca, hogy vásári megjelenésével, viselkedésével minden kommentár nélkül érzékelteti; ezek a szólamok épp ilyen elvtelen, és tehetségtelen hordószónok szájába valók. Az, hogy a keserves történelmi tragédiák ideológiai hátteréről beszámoló darabon végig nevetni lehet, bizonyítja, Moldova legtehetségesebb szatíraszerzőink egyike. Mező Ferené Televízió SZENTENDRE, A SZERETETT VAROS A finn—magyar koprodukciós tévéfilm nem a régi kisváros romantikus részleteit, nem is a művészek számára oly vonzé látványait, inkább a tennivalókat, a műemlékek védelmének gondjait tárja fel. Megszólal néhány Szentendre sorsához kapcsolódó ember: Író, festő, építész is. Adás: péntek, augusztus 19., i. műsor: 20.01. Televízió SZTROGOFF MIHÁLY Francia—olasz—nyugatnémet filmsorozat. VII/4. rész. Sztrogoffnak sikerült kitörnie Omszkból, de a tatárok állandóan a sarkában vannak. Bosszúból felgyújtják a falut, mely segítette az üldözöttet, s elhurcolják az asszonyokat. . . Adás: csütörtök, augusztus 18., 1. műsor: 20.00. Televízió TÖREDÉKEK EGY MUZSIKUSRÓL A szentendrei szerb búcsúban barátok, ismerősök és művésztársak emlékeznek Vujicslcs Tiha- mérra, akinek sugárzó személyisége hozzánőtt a városhoz, az utcákhoz, a templomokhoz, a kocsmákhoz — és ehhez az augusztusi naphoz. Rendező: Gothár Péter. Adás: szombat, augusztus 20., 1. műsor: 17.55. KÁNIKULA KEPD KOSSUTH RADIO 8.25: Sosztakovics: V. vonósnégyes. 8.55: Utazás az agy körül. 9.25: Lucia Popp és Rafael Arié énekel. 10.05: Jelky András kalandjai. II. rész. Hevesi Lajos regénye rádióra alkalmazva. 10.46: Barokk muzsika. 11.39: Irgalom. Szemelvények Németh László regényéből. IV. rész. 12.35: Melódiakoktél. 13.15: Törvénykönyv. 13.30: Közvetítés az NSZK—Magyarország vízilabda EB-mérkőzésröl. 14.25: Északi muzsika. 14.50: Éneklő ifjúság. 15.10: Somogyi dalosok, nyírségi citerások, pesti iskolások találkozója a Fővárosi Művelődési Házban. 15.22: A Szovjetunió Haditengerészeti Flottájának Központi Fúvószenckara játszik. 15.44: Magyarán szólva... 16.05: Harsan a kürtszó! 16.35: Réti József operett- felvételeiből. 17.07: Fiatalok stúdiója. 17.32: Chopin zongoraműveiből. 18.00: A Szabó család. 19.15: Bemutatjuk új felvételeinket. 19.54: Az NSZK gazdasága — szabadságon. 20.24: Hajdú Erzsébet és Tihanyi József népdalokat énekel, Keszthelyi Pál furulyázik. 21.03: Kozmosz. 21.33: Claudio Ab- bado vezényel. 22.15: Tudósítás az úszó és vízilabda EB-ről. 22.30: A hangverseny-közvetítés folytatása. 23.16: Zenés játékokból. 0.10: Régi angol muzsika. PETŐFI RADIO 8.05: Hófehérke és a hét óriás. Részletek Kerekes János—Kristóf Károly operettjéből. 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.). 8.33: Nótacsokor. 9.33: Derűre is derű. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.00: Melódia és ritmus. 12.33: Arcképek a szovjet irodalomból. 12.50: Olasz muzsika. 13.33: Takács Jenő: Vándorútra kelt a béka. 14.00: Kettőtől hatig... 18.00: A francia sanzon nagy előadói. 18.33: Népzenckedvclők- nek. 19.03: Polkák fúvószenekarra. 19.15; Egy kis figyelmet kérek! 19.30: Csak fiataloknak! 20.33: Liszt: Amit a hegyen hallani — szimfonikus költemény. 21.04: A Magyar Rádió szórakoztatózenei hete. Kisegyüttesek és szólisták hangversenye a Fővárosi Művelődési Házban. Közben: 21.44: Heltai Jenő versei. 21.50: A hangversenyközvetítés folytatása. 22.33: Tíz perc külpolitika. 22.43: Verbunkosok, nóták. 23.16: Ivan Szuszanyin. Részletek Glinka operájából. 3. MŰSOR 14.05: Tip-top parádé. 14.35: A magyar népköltészet hete. 15.05: Wilhelm Kempff zongorázik. 16.03: Zenekari muzsika. 17.30: Külpolitikai magazin. 18.05: Fugen Jochum két Brucker-kórusművet vezényel a Bajor Rádió énekkara élén. 18.17: Bemutatjuk új lemezeinket. 18.50: A Magyar Rádió szórakoztatózenei hete. 19.31: Pugacsov. Szergej Jeszenyin drámai költeménye. 20.33: Berg: Lulu. Háromfelvonásos opera. TELEVÍZIÓ 15.53: Hire*, ló.ou: Vízilabda Em opa-bajuuaság. íviagyaiuiszag— üugoszláVia es Magyarorszag— iNbZik mérkőzése*. ítuzveutés •fuintopingbui, felvételről. 17.00: Egészségünkért! Az Országos ugcszsegnevelesi Intézet műsora. 17.05: Varazsolió. Képzőművészeti műsor gyerekeknek. IV/4. rész: Bab, buou, baua (ism.). 17.40: munkaneiye: a, Balaton. A pécsi körzeti siudió műsora. 18.10: Mi újság van*/ Hétköznapi krónika Hollóházáról. 18.30: Hétköznapok ünnepei. A Horizont Szerkesztőség műsora. 19.00: Reklamműsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 19.30: Tv- híradó. 20.00: Ivan Bukovcan: Mielőtt a kakas megszólal. Tévéjáték. 21.30: Úszó Furópa-bajnokság. Közvetítés Jönköpingből, felvételről. 22.30: Tv-liíradó, 3. 2. MŰSOR 20.00: Moravia Afrikája. Alberto Moravia és Andrea Andermann útifilmje. V/3. rész. 21.00: Sakkmatt. Beszámoló a Portisch— Szpasszkij páros mérkőzésről. 21.20: Tv-híradó, 2. 21.40: Zenés nyári esték. Rossini: A sevillai borbély. (Vígopera (ism.). POZSONYI TV 18.00: Az ellenség neve Infarktus. 19.00 és 21.30: Híradó. 19.30: Hangverseny. 20.20: Hívták az orvost? Szovjet film. 2. MŰSOR: 20.00: Dumas: Párizsi mohikánok. 6. rész. k SZfRDA f ái;. KOSSUTH RADIO 8.25: Bartók: Négy szlovák népdal. 8.32: Válaszolunk hallgatóinknak. 8.57: Zenevár. 9.12: Beszélni nehéz. 9.24: Banda Ede gordonká- zik. 10.05: Hang — játék. 10.25: „A fiatal általában tehetséges .. .** Polgár ö. Gáborral beszélget Rékai Gábor. 10.50: Irgalom. Epizódok Németh László regényéből. V. rész. Felolvassa: Avar István. 11.11: Zenekari muzsika. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Czinc Mihály könyvszemléje. 13.30: A Haj- dú-Bihar megyei Vendéglátó Vállalat népi zenekara játszik Jeremiás Béla vezetésével. 14.00: Ezer- egy délután. 15.10: Alkésztisz. Részletek Gluck operájából. 16.10: Szabó Ferenc kórusműveiből. 16.23: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. 17.07: Gigászok — műsor az energetikai gépgyártásról. 17.32: Lemezmúzeum. 18.10: Kis magyar néprajz. 18.15: Offenbach: Orfeusz az alvilágban. — Nyitány. 19.15: Gondolat. 20.00: Emlékezetes hangversenyek. 21.48: Tudósítás az úszó és vízilabda EB-ről. 22.15: Tíz perc külpolitika. 22.25: A Magyar Rádió szórakoztatózenei hete. 0.10: Jessonda. Két részlet Spohr operájából. KOSSUTH RADIO 8.25: Éneklő világ. 8.50: Zenekari muzsika. 9.44: Apróságok. Do- mány András riportja (ism.). 10.05: Csajkovszkij: Jolantha. Egyfelvo- násos opera. 11.46: Bach: Motetta BWW 226. 12.35: Melódiákoktól. Közben: 13.15: Házunk tája. 13.30: A Melódiákoktól folytatása. 14.00: Az élő népdal. 14.10: A magyar népköltészet hete. 14.37: Giulictta Simionato énekel. 15.10: Clivia. Részletek Dostal operettjéből. 15.28 Ezeregy délután. 16.10: A Szombathelyi Tanítóképző Intézet kamarakórusa Vas megyei népdalokat énekel. 21.00: Zenekari muzsika. 21.40: Adottságok — lehetőségek. 22.15: Tudósítás az úszó és vízilabda EB-ről. 22.30: Sánta Ferenc népi zenekara játszik. 22.50: Meditáció. 23.00: Nagy mesterek kamarazenéjéből. 0.10: Cherbourgi esernyők. PETŐFI RADIO 8.05: Népszerű fúvósátiratok. 8.33: Zenés játékokból. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 11.33: A Szabó család. 12.00: Magyari Imre népi zenekara játszik, Bodor Blanka nótákat énekel. 12.33: Ver- di-áriák. 13.00: Közvetítés a Magyarország—Románia vízilabda EB- mérkőzésről. 14.10: A Petőfi rádió zenés délutánja. 17.00: Szóval... 18.33: Leoncavallo: Bajazzók. Két- felvonásos opera. 19.56: Ingyenélők. Tarnói Gizella műsora. II. rész. 20.06: Észak-magyarországi népdalok. 20.33: Kíváncsiak klubja. 21.25; Mágnás Miska. Részletek Szirmai Albert—Gábor Andor operettjéből. 22.33: Nóták. 23.05: Romantikus művek. 3. MŰSOR 14.05: Zenekari muzsika. 14.39: Indonéz népzene. 14.54: Máté János Bach-orgonaestje a Zeneakadémia nagytermében. 16.03: Cosi fan tutte. Részletek Mozart operájából. 16.50: Szimfonikus zene. 18.45: Magnósok, figyelem! 19.33: Bemutatjuk új lemezeinket. 20.17: Bela Rudenko és Jan Peerce énekel. 20.55: A Magyar Rádió szórakoztatózenei hete. 21.29: Találkozásaim. Franyó Zoltán vallomása. 22.24: Magyar kamaramuzsika. TELEVÍZIÓ 8.59: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). 9.05: Delta Tudományos híradó (ism.). 9.30: Tízen PETŐFI RADIO 8.05: Joe Dassin énekel. 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.). 8.33: Slágermúzeum. 9.33: Miskolci Balogh János népi zenekara játszik, Puskás Sándor nótákat énekel. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.00: Indulók, táncok fúvószenekarra. 12.33: Miskolci stúdiónk jelentkezik. 12.55: Régi muzsika. 13.25: Édes anyanyelvűnk. 13.33: Szatirikus dalok. 14.00: Augusztus. Rendhagyó keresztmetszet a hónapról — sok zenével. 15.00: Szórakoztató Antikvárium. 17.00: Segíthetünk? 18.00: Nyolc rádió nyolc dala. 18.33: Hétvégi panoráma. 19.30: Régi magyar dalok és táncok. 19.55: Slágerlista. 29.33: A Magyar Rádió szórakoztatózenei hete. Közben: 21.19: Esti órák. Nagy Zoltán versel. 21.31: A hangverseny-közvetítés folytatása. 22.17: Dzsesszfelvé- telekből. 22.33: Tíz perc külpolitika. 22.43: Madrigálok. 23.00: Köny- nyűzene Tomsits Rudolf szerzeményeiből. 23.35: Népdalok. Túliak Társasága (Ism.). 10.20: Reklámműsor. 10.25: A remsi távirat. Magyarul beszélő NDK tévéfilm. (isin.). 11.25: Nyári ritmusok. Lengyel zenés film. 16.23: Hírek. 16.30* Felfedező úton Észak-Amcrikában. Angol ismeretterjesztő filmsorozat. V/3. rész: A Bering-tenger élővilága. 16.55: A barátság követei. A II. Magyar—Szovjet Ifjúsági Barátság Fesztiválra induló magyar delegáció ünnepélyes búcsúztatása a Sportcsarnokban. 18.00: Üsző Európa-bajnokság. Közvetítés Jönköpingből. 19.10: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Delta. Tudományos híradó. 20.25: Többszörös hadművelet. Magyarul beszélő kubai film. 21.20: Zene, zene, zene. Körkép, 77/8. 22.10: Vízilabda Európa-bajnokság. Magyarország— Románia mérkőzés. Közvetítés Jönköpingből, felvételről. 23.00* Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR 20.00: Nyári színházi esték. Gogol: A revizor. Vígjáték két részben. A Nemzeti Színház előadása, felvételről (ism.). Közben: 21.40* Tv-híradó, 2. POZSONYI TV 17.55: Autó-motor revü. 19.00 és 21.30: Híradó. 19.30: Tátrán Pre- sov—Dukla Praha labdarúgó-mérk. 21.25: A rendőrség nyomoz. 2. MŰSOR: 19.00: A mai NDK. 19.30: Francia film. 3. MŰSOR 14.06: Borgulya András: Concerto bréve. 14.23: A Prágai Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye a Prágai Rádióban. 16.03: A századforduló operáiból. 17.00: ötórai tea. 18.05: Brahms: I. szimfónia. 19.33: Versek világa. 19.50: Hang- felvételek felsőfokon. 20.46: A ni- belung gyűrűje. Részletek Wagner tetralógiájából. 21.35: Bemutatjuk új lemezünket. 22.30: A Magyar Rádió szórakoztatózenei hete. TELEVÍZIÓ 16.13: Hírek. 16.20: A túlélő. Magyarul beszélő NDK tévéfilm. 17.45: Többet, jobbat! Riportműsor. 18.15: Reklámműsor. 18.25: Mi újság van? Hétköznapi krónika Hidasnémetiből. 18.45: Szépen, jól magyarul ... 18.55: A közönségszolgálat tájékoztatója. 19.00: Reklámműsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sztro- goff Mihály. Magyarul beszélő francia—olasz—nyugatnémet film. A PEST MEGYEI HtRLAP RTV MELLÉKLETE s CSÜTÖRTÖK sorozat. VH/4, rész. 20.55: Reklámújság. 21.05: Nyitott könyv. Kolozsvári Grandpeirre Emil: Változó felhőzet. 22.20: Tv-híradó, 3. 22.30: A játszma. Tévéjáték (ism.). 2. MŰSOR 20.00: Songok, sanzonok, dalok. Zenés film. 20.20: Toki — a japán Íbisz. Japán ismeretterjesztő rövidfilm. 20.50: Tv-híradó, 2. 21.20: Egészségünkért! Az Országos Egészségnevelési Intézet műsora. 21.15: Telesport. — Üszó Európa- bajnokság. Közvetítés Jönköpingből, felvételről. — Universiadé ’77. Közvetítés Szófiából. POZSONYI TV 16.40: Mikropódium. 19.00 és 21.30: Híradó. 19.30: Prokop Divis. Tévéjáték. 22.00: A rendőrség naplójából. 22.05: Trencin, a divat városa. 22.30: Üszó EB-közv. 2. MŰSOR: 19.25: Gianni Schlecht Puccini operájának tévéváltozata. 21.30: Universiade *77. KOSSUTH RADIO 8.25: A hétköznapok is ünnepnapok. 8.35: Zenekari muzsika. 9.34: Bakonysárkányi óvodások énekelnek. 10.05: Gyermekeknek. 10.29: Testamentum. Várnai Zseni versei. 10.34: Nyina Dirliak énekel. 11.00: Változatok egy pályán. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népdalcsokor. 14.06: Citromka és a három Sluga manó. Tarbay Ede mesejátéka. 15.10: Zengjen a muzsika. 16.05: „Nekünk nem mondták, hogy alszik a kenyér.” Nagy Piroska dokumentumműsora. 17.10: Cesare Vallctti énekel. 17.31: Ábel és Eszter. Gárdonyi Géza regényének rádióváltozata. 19.15: Zenekari muzsika. 19.45: Láttuk, hallottuk. 20.00: Közvetítés a Hollandia—Magyarország vízilabda EB-mérkő- zésről. 21.05: Kedves lemezeim. 22.15: Tudósítás az úszó és vízilabda EB-ről. 22.30: Tíz perc külE olitika. 22.40: Beethoven késői al- otusaiból. 23.27: Járdányi Pál: Vö- rösmarty-szimfónia. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RADIO 8.05: Simon Józsefné és Lovasa Lajos népdalokat énekel, Lakatos Lajos cimbalmozik. 8.33: Sláger- múzeum. 9.23: Mai dalok. 9.33: A Magyar Néphadsereg Zeneművészeti Szakközépiskolájának rézfúvós együttese játszik. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 11.50: Os- gyáni Csaba jegyzete. 12.00: Az élő népdal. 12.10: Hófehérke és a hét törpe. Részletek Churchill filmzenéjéből. 12.25: Orvosi taná- csak. 12.33: Operanégyesek. 13.00: Nőkről — nőknek. 13.33: Népek dalai. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: ötödik sebesség. 18.00: Harminc perc rock. 18.33: Barangolás régi hanglemezek között. 18.53: Kcrin- gők fúvószenekarra. 19.01: Mikrofonközeiben — Frank Schöbet. 19.40: A Magyar Rádió szórakoztatózenei hete. Kb. 20.28: Ó, jössz-e már? — versek. Kb. 20.45: A népzenei hangverseny folytatása. Kb. 21.31: A Rádió Kabarészínházának Hangmúzeuma. Kb. 22.33: Vonószenekarok műsorából. 23.00: Robert Stolz operettjeiből. 3. MŰSOR 14.05: Elektronikus zene. 14.37: Zenekari muzsika. 16.03: Hunyadi László. Részletek Erkel operájából. 17.00: Az Észt Állami Akadémia férfikara Tormisz-kórusmü- veket énekel. 17.30: A Magyar Rádió szórakoztatózenei hete. 18.05: Kamarazene, vokális zene. 19.33: Tallózás a szocialista országok sajtójában. 19.53: Bach-művck. 21.13: Közkívánatra! TELEVÍZIÓ 15.48: Hírek. 15.55: Magyarország —Csehszlovákia ifjúsági labdarúgó- mérkőzés. Közvetítés Szolnokról. A szünetben: Reklámműsor. 17.35: Adagio a Spartacus balettből. 17.45: Budapest. Magyar rövidfilmek. — Megyék népművészeti kiállítása. — Főnix. — Várostérkép. 18.30: Reklámműsor. 18.35: öt perc meteorológia. Időjárás-előrejelzés. 18.40: Mi újság van? Ünnep előtti krónika Göncről. 19.00: Reklámmüsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Üszó és vízilabda Európa-bajnokság. Magyarország—Hollandia mérkőzés. Közvetítés Jönköpingből. 21.00: A játszma folytatódik. Tévéjáték. 22.05: A játszma fordul. Tévéjáték. 22.50: Tv-híradó, 3. Képtelen képes történelem. Rajzfilmsorozat. Heraklész, XH. 2. MŰSOR 20.00: Szentendre, a szeretett vá* ros. A Finn Televízió és a Magyar Televízió közös filmje. 20.45: öt perc meteorológia. Időjárás-előrejelzés (ism.). 20.50: Tv-híradó, 2. 21.10: Sakk-matt. Beszámoló a Portisch—Szpasszkij páros mérkőzésről. 21.25: Egészségünkért! Az Országos Egészségnevelési Intézet műsora. 21.30: Átváltozások. Portré Erdélyi Sándor balettművészről (ism.). 22.05: Universiade »77. Közvetítés Szófiából, felvételről. POZSONYI TV 19.00 és 21.30: Híradó. 19.30: Józef Läufer együttesének műsora. 20.00: Cseh film. 23.20: Üszó EB. 2. MŰSOR: 19.30: Revüműsor. 21.15: Attila kincse. Magyar dok- film. 21.30: Universiade »77. KOSSUTH RADIO 7.23: Emlékeztető — illatos kenyerekre, búbos kemencékre. 8.10: öt kontinens hét napja. 8.26: Augusztusi dalok. 8.40: Pilar Lorengar énekel. 9.05: A magyar népköltészet hete. 9.14: Slágerturmix. 10.03: Csacsi történet. Meseopera a legkisebbeknek. 10.45: A herceg farmernadrágot viseL Két részlet Bart filmzenéjéből. 10.51: Kocsis Zoltán három zongoraversenyt játszik. 12.20: Tisztelet az embernek. 12.30: Jó ebédhez szól a nóta. 13.00: Metronóm. 13.20: Puccini operáiból. 14.04: Pillantás a nagyvilágba. 14.24: Üj Zenei Üjság. 15.13: Legszebb Kodály-fei- vételeinkből. 15.51: Kenyér — versek. 15.58: Magyar zeneművészek portréja. 17.10: Aratási dalok. 17.27: A Magyar Rádió szórakoztatózenei hete. 19.40: A Rádiószínház bemutatója. 20.25: Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új Mozart-lcmczét. 21.07: „...gaz Igazra változott.” Irodalmi összeállítás Ady Endre, Illyés Gyula, Kós Károly, Szabó Pál és egy ismeretlen ßzerzö műveiből. 21.25: Liszt: h-moll szonáta. 22.10: Tudósítás az úszó és vízilabda EB-ről. 22.25: A beat kedvelőinek. 23.10: Händel operáiból. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RADIO 8.05: Mezők, falvak éneke. 8.33: I. István. 9.04: Nem, nem, Nanette! Részletek Youmans zenés játékából. 9.30: A Magyar Rádió Karinthy SzínDada. 10.33: A Magyar Rádió szórakoztatózenei hete. KOSSUTH RADIO 8.11: Színes népi muzsika. 9.00: Olvastam egy novellát. 9.25: Kórusok magyar költők verseire. 9.45: Szerkesztői üzenetek. 10.03: 11.33: Magnósok, figyelem! 12.18: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa magyar szerzők műveiből énekel. 12.33: Akik a gyermekeknek írnak. 12.40: A hazudós egér. Lázár Ervin mesejátéka. 13.03: Nemzetiségeink zenéjéből. 14.00: Fiataloknak! 14.45: A magyar népköltészet hete. 15.00: A koldusdiák. Részletek Millöcker operettjéből. 16.00: Közvetítés a Magyarország—Spanyolország vízilabda EB-mérkőzésről. 16.55: ötórai tea. 18.00: A magyar népköltészet hete. 18.50: Lakatos Mihály népi zenekara Játszik. 19.30: ötödik sebesség. — Különkiadás Le- ningrádból. 20.00: A Magyar Rádió szórakoztatózenei hete. 21.25: Könnyűzene — világhírű előadó- művészek előadásában. 22.33: Szimfonikus zene. 23.10: Slágermúzeum. 3. MŰSOR 8.08: Jelena Obrazcova énekel. 8.40: Szimfonikus zene. 10.30: Slágerlista. 11.05: Húszas stúdió. 12.20: Emlékezetes hangversenyek. 13.56: Zenekari muzsika. 15.08: Tündöklő Jeromos. Tamási Áron mesejátékának rádióváltozata (ism.). 16.09: A Magyar Rádió szórakoztatózenei hete. 16.55: Nagy álmodozás ez... Várnai Zseni versei. 16.59: Liszt: Amit a hegyen hallani — szimfonikus költemény. 17.30: Rózsa és liliom. 18.03: Magyar előadóművészek Haydn-felvételeiből. 18.54: Bemutatjuk új lemezeinket. 19.46: ÜJ operalemezeinkből. TELEVÍZIÓ 9.49: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). 9.55: Tisztavatás. Közvetítés a budapesti Kossuth Lajos térről. 10.45: Részlet a Moj- szejev együttes műsorából. 10.55: Üj Fülharmonikus Klubja. 11.23: Szvjatoszlav Richter és Yehudi Menuhin felvételeiből. 12.05: Édes anyanyelvűnk. 12.10: A hangverseny-közvetítés folytatása. 12.51: Dzsesszfelvételekből. 13.30: Közvetítés az Olaszország—Magyarország vízilabda EB-mérkőzésről. 14.30: Régi híres énekesek műsorából. 15.17: Művészlemezek. 16.08: Azt beszélik... 16.38: Népdalkörök orBudapesti honvédelmi nap. Közvetítés a Duna-parti vízi és légi parádéról. 15.02: Fejezetek az állat- lexikonból. Ismeretterjesztő filmsorozat. XV/10. rész: A nagy antilopok. 15.35: Hírek. 15.40: Zsebtévé. 16.10: Nótaszó. 16.30: Meztelen diplomata. Magyar film (ism.). 17.55: Töredékek egy muzsikusról. Dokumentumfilm. 18.30: Parabola. 18.50: Egymillió fontos hangjegy. A televízió könnyűzenei sorozata. 19.10: Cicavízió. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 19.30: Tv-híradó. 20.00: önök kérték... A televízió kívánságműsora a nézők levelei alapján. 21.10: Vidám olvasókör. Este a körmőnfonóban. Nyerges András versei. 21.30: Álmodó ifjúság. Magyar film. 22.45: Tv-híradó, 3. 22.55: Universiade »»77. Közvetítés Szófiából, felvételről. 2. MŰSOR 17.58: Üszó és vízilabda Európa- bajnokság. Magyarország—Spanyolország mérkőzés. Közvetítés Jönköpingből. 20.25: Mozart: Don Juan. Csehszlovák operafilm. Közben: 21.35: Tv-híradó, 2. 22.45: Doktor a háznál. Magyarul beszélő angol tévéfilmsorozat. 3. „A mindent tudó kis kék könyv.” POZSONYI TV 11.10: Jack kapitány. Szovjet film. 15.00: A világ cirkuszai. 16.00: Universiade, 77. 19.00: Híradó. 19.30: A legszebb szemű menyasszony. Film. 20.55: Sporthíradó. 21.10: Karéi Vlach műsora. 21.45: Detektív a barátom. Fr. film. 22.15: Üszó EB. 2. MŰSOR: 18.15: Találkozás Szovjet művészekkel. 19.35: Népdalok. 20.00: Sveaborg. 2. rész. 21.30: Universiade »77. szágszerte. 17.10: Ady-est Berlinben. 18.10: Népdalkórusok. 18.45: Örökzöld dallamok. 19.39: Liszt: Amit a hegyen hallani — szimfonikus költemény. 20.14: Négy óra a Catedralban. Maró Vargas Llosa regénye rádióra alkalmazva. 21.00: Verdi: Rigoletto. Háromfelvonásos opera. 23.25: Bach-mflvek Busoni zongoraátiratában. 0.10: Operettkettősök. Televízió EGY EMBER AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGNAK Angol film (1967). írta: Robert Bolt. Fényképezte: Ted Moore. Zene: Georges Delereu. Rendező: Fred Zinnemann. Thomas More — azaz Morus Tamás — nem hajlandó elismerni, hogy VIII. Henrik Aragóniái Katalinnal kötött házassága érvénytelen. Márpedig Henrik mindenáron feleségül akarja venni Boleyn Annát, s ezért rá akarja kényszeríteni Mo- rust, hogy lelkiismerete ellenére cselekedjék... Adás: vasárnap, augusztus 21., 1. műsor: 20.05. Rádió UTAZÁS AZ AGY KÖRÜL A legutóbbi kutatási eredmények azt bizonyítják, hogy a magányosság, az elszigeteltség érzése, az önbizalom-elvesztés, a megbetegedéstől való félelem, általában a változásoktól való félelem — természetesen, párosulva a szervi működések csökkenésével —, váltja ki az öregek egy részében a lelki élet sajátos zavarait. A geronto-pszichiátria új tudományág, keresi ezek gyógyítási módjait. Adás: hétfő, augusztus 15., Petőfi-rádió: 19.18. Televízió TÖBBSZÖRÖS HADMŰVELET Kubai film. Irta és rendezte* Richardo Roldan. Az amerikai imperializmus semmiképpen sem tud belenyugodni érzékeny és egyértelmű vereségébe, melyet a kubai nép forradalma mért rá. Az ország az USA felől mindig valamilyen támadásra számíthat, s az ellenség nem válogat az eszközökben, a módszerekben. Kubában ügynökök serege tevékenykedik; nyilvánvaló céljuk, hogy megbontsák a kialakuló új rendet, viszályt és feszültséget keltsenek, ahol csak lehet, s megkíséreljék a megtéveszthetők behálózását. Adás: szerda, augusztus 17., 1. műsor: 20.25. Televízió MEZTELEN DIPLOMATA Magyar filmvígjáték (1963). A Kis Lagonda-i Nagyszállóban titkos tárgyalásra gyűlnek össze két ország diplomatái egy harmadik ország olaj kincsének megszerzéséért. A diplomáciai bonyodalmak középpontjába kerül bele akaratlanul Félix, aki éjnek idején egyszál pizsamában menekül a szállodába két, őt üldöző gengszter elől. Reggelre egy ember pestisben megbetegszik, és elrendelik a vesztegzárat. .. Adás: szombat, augusztus 20., 1. műsor: 16.30.