Pest Megyi Hírlap, 1977. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-26 / 200. szám
A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA ;a ceglédi jaqas es XXI. ÉVFOLYAM, 200. SZÁM 1977. AUGUSZTUS 26., PÉNTEK Gazdag gabonatermés Kisebb területen többet termein:, időben kerüljön földbe a mag Elkészült a hatszáz vagonos vetőmagtisztító Zsákszájvarró gépet helyeztek üzembe augusztusban a ceglédi, Körösi úti malomban. Segítségével javult a munka teltétele és növekszik a termelékenység. A képen: munkában az új gép. Az 50 kilogrammos zsákokba adagolt liszt súlyát szúrópróbaként méréssel ellenőrzik. Apáti-Tőth Sándor (elvétele ABONYI SPORTOLÓK Juhász Erika aranyai Megtartották a körzeti spartakiádot Cegléden és a járásban mindig jelentős volt a gabonatermesztés. A mezőgazdasági nagyüzemekben az alaptevékenység negyed részét ma is ez tölti ki. A szövetkezeteknek a termények értékesítése számottevő árbevételt jelent, és a jövedelmezőség is figyelemre méltó. Az éghajlati tényezőik és a talajadottságok lehetővé teszik, hogy ma kisebb területen több teremjen, mint egykor nagyobb földön. A gabonatermesztésben az őszi búzának meghatározó szerepe van, az árpa mennyisége kisebb, a rozs visszaszorult. Az idén 12 ezer 381 hektáron termett gabona, ebből 9 ezer 611 hektár volt a búza. Az 1975-ös terméseredményekhez viszonyítva a járás és a város termelőszövetkezeteiben emelkedtek a hozamok. Az időjárás és a megfelelő termelési feltételek hatáséra kedvező ütemű a fejlődés. Elsősorban a búza termésátlagának ugrásszerű emelkedése szembetűnő. Ezer hektárnyi vagy azt meghaladó területű búzaföldjein kiemelkedő eredményt ért el az abonyi József Attila, a ceglédi Lenin és a jászkarajenői Árpád termelőszövetkezet. A rozstermelésben is van fejlődés, bár nehezíti a helyzetet, hogy erősen szabdalt, tanyákkal tűzdelt területen foglalkoznak ezzel a növénnyel. A kedvező termés lehetővé teszi, hogy a gazdaságok több terményt adjanak át a Gabonafelvásárló Vállalatnak, mint amennyire szerződést kötöttek. Az idén ez azt jelenti, hogy a termelőszövetkezetek 110 százalékra teljesítik átadási kötelezettségüket. A termés tárolásában átmeneti segítséget nyújtanak a megfelelő magtárral rendelkező tsz-ek. A csapadékos nyár sem okozna gondot, hiszen 13 termelőszövetkezeti szárítóüzem működik, s ezek óránként 116 tonna gabona nedvességtartalmát csökkenthetik. A sikerekhez nagyban hozzzájárult a megfelelő termelési technológia elterjedése. Meghonosodott az iparszerü termelési rendszer. Ma már a legkorszerűbb eljárásokat és eszközöket alkalmazzák. Megfelelő a talajerő-utánpótlás, a gazdaságok idénybe veszik a Dél-Pest megyei Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége keretében működő agrokémiai laboratórium közreműködését. A vizs- I gálatok eredménye alapján | határozzák meg a szükséges tennivalóikat. Kedvező a lombtrágyázás aránya, s ez — várhatóan — tovább javul, hiszen közösen vásárolt helikopter kapcsolódik be a növényvédelembe. Másik lényeges szempont a megfelelő vetőmag-felújítás. Erre a jövőben nagyobb lehetőség kínálkozik, hiszen a ceglédi Lenin Termelőszövetkezet 600 vagonos vetőmagtisztító telepet létesített. A szakemberek előtt további feladatok megoldása áll. Egy kimutatás adatai szerint a járásban és a városban tavaly a búza vetőmagja a terület 70 százalékán került jó minőségű talajba, 20 százalékán közepes, 10 százalékán gyenge minőségűbe. ' A jövőben el kell érni, hogy kizárólag jó és közepes talajokat használjanak erre a célra. Ez annál is fontosabb, mivel 1980-ig csökken a búza vetés- területe, a csonthéjas telepítéAbony életében jelentős változást hoztak az utóbbi években letelepült új üzemek. Nemcsak kenyeret adtak, hanem folyamatosan javítják a munkakörülményeket és hozzájárulnak a nagyközség fejlődéséhez. Az idei alkotmányünnep is ezt bizonyította. A Budapest Kötőipari Szövetkezet új, háromszáz négyzetméter alapterületű mű- nelycsarnokkal gyarapodott. A bővítés jelentős változást hozott az ott dolgozók munkakörülményeiben. Külön teremben végezhetik munkájukat a vasalók, a szabászok és a minőségi ellenőrök. A bedolgozók, akik rendszeres időközönként keresik fel az üzemet, ugyancsak megfelelő helyen várakozhatnak, amíg sor kerül a kész termékek átvételére, az anyag kiadására. A Mechanikai Müvek abonyi gyáregysége egy nagyszerű tettel örökítette meg nevét a község krónikájában. Még a gyár történetében sem volt példa hasonló esetre: a szocialista brigádok összefogásával egy ötven személyt befogadó óvodával gyarapították a települést. Sokat enyhít ez a gondokon, hiszen ennyivel sek helyet igényelnek. Ez indokolja: kisebb területen többet kell termelni. A helyes fatjtaválasztás ugyancsak a jó termés egyik feltétele. Figyelemmel kell kísérni az egyes fajták képességeit, és a legjobb eredményt hozókat érdemes vetni a jövőben. A soron levő teendők közül rendkívül fontos, hogy — megfelelő talajmunkák nyomán — időben földbe kerüljön a vetőmag, figyelembe kell venni az egyes növényfajták tenyészidejét. T. T JAVULT AZ ALAPANYAGGAL VALÓ GAZDÁLKODÁS az utóbbi időben a Fűrész-, Lemez- és Hordóipari Vállalat ceglédi gyáregységében, a szocialista brigádok egyik fontos vállalásaként. Igyekeznek tartani a jó minőséget, hogy erősíthessék külföldi vásárlóikkal a tartós üzleti kapcsolatot, amely hasznot hoz a népgazdaságnak. csökken azoknak a kisgyerekeknek a száma, akiket hely hiányában nem vehetnének fel. Ez a példa is mutatja: a gyár együtt él a településsel, osztozik gondjaiban, feladatainak megoldásából önként részt vállal. Mondják, Cegléd nem tartozik ama városok közé, amelyek nyáridőben magukhoz vonzzák a környék szórakozni vágyóit. Még a városbeliek is máshova mennek, amint jóra fordul az idő. Közel van a Ti- sza-part, aki teheti, Tiszakécs- ke felé veszi az irányt hétvégén, mások pedig a Budai úti telkeken szorgoskodnak, a kertészkedésben találnak némi változatosságot a hétköznapok egyhangúsága után. Szombat délután van. A Rákóczi út, ilyenkor az itthon maradt fiataloké. Szemlélődnek, sétálgatnak, egyedül, párosával, csapatostul. Olykor betérnek valamelyik presszóba, étterembe. A Délibáb előtt nincs is üres hely, öten-hatan hajolnak egy-egy asztal fölé, miközben szaporodnak az üres sörös, kólás üvegek... Mikorra a hamutál is megtelik cigarettacsikkekkel, indulhatnak tovább: a moziban könnyű szórakoztató filmet hirdet a plakát, ajtajában már sokasodnak a várakozók. Haverok között Disco-zene hallatszik a pincéből. A Dózsa Ifjúsági Klub látogatói gyülekeznek a tánchoz. Kezdés előtt azonban van idő sörözgetésre beszélgetésre is: — Itt olcsó a sör, bolti áron adják. Csak ezért járnak ide? — kérdezem az egyik fiút. A fejével tagadóan int. — Szeretem a zenét. Ha jönnek a lányok, esetleg táncolni is kedvem támad. Mióta szakmunkás lettem, sokszor jövök ide. Haverok hívtak először. — Csodálkozol, hogy itt vagyok? — kapcsolódik a beszélgetésbe asztalszomszédja. — A ceglédi piacon Tálra illő ritkaságok A ceglédi piacon ezen a héten megfelelő volt az árukínálat. Szép zöldségfélét, jó minőségű, friss paprikát, paradicsomot, káposztát kínáltak a termelőszövetkezeti árusítóhelyek is. A zöldségprogram megvalósulását észrevenni a mennyiségen és az elfogadható árakon is. A kiskertesek a választékot néhány érdekességgel, lila padlizsánnal, süt- hető-ráptható patisszon tökkel, főzeléknek használható rebarbaraszárral bővítik. Kelendő a paprika és paradicsom, lévén a befőzés ideje és Cegléden hagyomány a téli felkészülés, a befőzés. Mikebudán Kiállítás a klubkönyvtárban Lakóhely és higiénia címmel egészségügyi előadás hangzik el szeptember 12-én délután a mikebudai klubkönyvtárban. Az előadás a tanyai közművelődési napok rendezvénye lesz. Ez a legnormálisabb hely, nincs duhajkodás, bicskanyitogatás. Itt nem marad egyedül az ember. Ismerjük egymást, mind fiatalok, barátok vagyunk. Egész héten dolgozom. Megesik, hogy egyfolytában tizennyolc órát is. Mozdonyvezető vagyok — teszi hozzá magyarázatul. — Szeretem a zenét, jólesik a beszélgetés, meg egy pohár sör, ennyit megengedhetek magamnak, ha szabad a hétvége. Magányos tizennyolc évesek — A klubban nyáron csak a büfé üzemel, meg szombaton a disco. Unalmas itthon, pedig sok barátom van. Kicsi a város, mind ismerem azokat, akik esténként megfordulnak a szórakozóhelyeken. Régen hú- szan-huszonöten is összejöttünk. Kevesen maradtunk húszon fölüliek, sokan bevonultak, mások megnősültek. Fiatalabbak jönnek helyettük. — A legfőbb baj, hogy nincs mód az ismerkedésre. Lányokért át kell mennünk a szomszédba: Kőrösre, Szolnokra. — Ezek szerint a ceglédi lányok pártában maradnak? — Nagyon sok az otthonülő. Talán nincs megfelelő társaságuk. Be-bejönnek a városba délután, de öt-Kat óra után egyet se látni közülük. Lányok érkeznek, letelepszenek, kólát, márkát kérnek. — Lehet, hogy táncolnak is. Mindenesetre jó kicsit beszélgetni. Fiatalok közt vagyunk, zene szól, és ez elég ... — Ismerünk-e otthonülőket? Hogyne. Sokat, nagyon sokat. A hosszú nyári szünidő után az asztaliteniszezők első rangos versenye közé tartozik a Nagykun Kupa viadal. Karcag városa 1969-ben alapította a vándorserleget, melynek védői között találjuk a Budapesti VSC, Budapesti Spartacus, a Központi Sportiskola szakosztályait és közöttük van Abony Sportköre is, amely 1970-ben nyerte először a vándorserleget. Az idei versenyen az abonyi lányok között a tehetséges serdülő és újonc korúak az ifjúsági és serdülő korosztályok részére kiírt vándorserleget másodízben nyerték el. A verseny legeredményesebbje, Juhász Erika ezüst jelvényes ifjúsági sportoló, aki 4 aranyéremmel és igen szép tiszteletdíjakkal tért haza. Eredmények: Serdülő leány egyes: 1. Juhász Erika, 2. Árpás Ildikó, 3. Ozsváth Zsuzsa. Ifjúsági leány egyes:. 1. Juhász Erika, 2. Árpás Ildikó, 3. Ozsváth Magányosok, tizenhét—tizennyolc évesen. Nincsenek barátaik, sehova sem járnak. Park helyett udvar — Mi', négyen már a gimi- ben is együtt töltöttük a szabadidőnket. Ha nem jönnek velünk srácok, mi sem tudunk egyebet tenni szombaton és vasárnap délután, mint járjuk a Rákóczi utat oda és vissza, unalomig. Menjünk a Kossuth- ba? Lányok egyedül? Nem ücsöröghetünk örökké a presz- szóban. Nincs mindenki előtt nyitva a Dózsa Klub sem. Mi marad? — Lemezlovas? — Szerettük nyáron az ifjúsági parkot, az idén zárva van. A disco beköltözött a művelődési ház udvarára, és disco-udvar lett a neve. Drága a belépőjegy, tizenöt forint. Táncolunk, de a torkunk kiszárad, hiszen nem is marad pénzünk üdítőitalra. Diákok vagyunk, mi még a szombatvasárnapra valót a szülőktől kapjuk. ★ Még hallom a zenét távolodóban. Sötétedésig zajlik az élet az utcákon. Már csak párok imbolyognak a kékes fényű ablakok alatt. Itt is, ott is bekapcsolták a televíziót. Az esti műsor az otthonülők szórakozása. Ülnek, üldögélnek az éttermek, presszók vendégei is. Egyik helyen táncdallamot játszik a zenekar, a másikon zongoraszó mellett emelgetik poharukat a szórakozók, amott meg a népizenekar zenél. A társaság mindenütt vegyes: fiatalok és idősebbek, józanok és ittasok együtt. Dobozi Eszter Zsuzsa. Ifjúsági leány páros. 1. Juhász—Árpás, 2. Ozsváth— Major. Ifjúsági vegyespáros: 1 Juhász—Sándorházi (BVSC), 1 Árpás—Ács (BVSC), 3. Ozsváth—Szolnoki Kilián SK versenyzőjével. Augusztus 20-án a Mecha nikai Művek gyáregységén, rendezett alkotmánynapi te megversenyen Tóth Agnes e Tamasi Andrea újonc kői versenyzők első versenyüké vettek részt, és második, illetve harmadik helyre jutottak. A Pest megyei Asztalitenisz Szövetség Nagykörösön rendezte a hagyományos Alkotmány Kupa Asztalitenisz ve: senyét. Az abonyiakat Stejsz kál Éva és Balogh Júlia képviselte. A sajnálatosan gyei mezőnyben egymással mérkőzve Stejszkál Éva első, illetve Balogh Júlia a második helye szerezte meg a női egyesben majd első helyezettek lette női párosban. Vegyespárosba . az első és második helyen végeztek. A fiatalok most újabb erőpróba előtt állnak: az országos csepeli évadnyitó versenyen várják jó szereplésüket Augusztus utolsó három napján a Budapesti Spartacus által rendezett korcsoportos versenyen vesznek részt. Juhász Erika szeptember 1-én és 2-án Hatvanban az országos vidéki serdülő tízek bajnokságán szerepel. Abonyban augusztus 21-én a járási körzeti nyári sparta- kiád 3. fordulóját bonyolították Jászkarajenő, Köröstetét- len, Törtei és Abony fiataljai. Karatetétien népes küldöttséggel, 56 versenyzővel jelent meg a találkozón, Törteiről 6-an vettek részt. Az abonyiak minden kiírt sportágban indultak és 1101-en versenyeztek, összetett pontversenyben Abony végzett az élen 349 ponttal, a 190 pontot elért Karatetétien előtt. D. L. Moziműsor Szabadság filmszínház, Cegléd. Szombaton és vasárnar délután: Lövés a lángokba! (szovjet film). Este: Száll a kakukk fészkére (amerikai film). Vasárnap délelőtt: Hahó, tenger! A kamaramoziban szombaton és vasárnap: Fel a fejjel! (felújított magyar film Latabár Kálmánnal a főszerepben). Abony, szombaton és vasárnap: Chaplin revű (amerikai film). Szombaton éjszaka: De hová tűnt a hetedik század? Vasárnap délelőtt: Gól, büntetésből. Albertirsa, vasárnap és hétfőn: Üdülők (francia filmvígjáték). Ceglédbercel, szombaton éjszaka: Hét tonna dollár. Vasárnap: Csillag a földön (2 részes, színes szovjet történelmi film). Jászkara jcíjíh szombaton és vasárnap: A járvány (színes magyar film). Törtei, szombaton és vasárnap: A kékruhás nő (francia film). CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Kenderföldön 191 n.öles építési telek eladó. Érdeklődni: Cegléd, Felház utca 47/A. Telek eladó. Hold utca 44. Érdeklődni: Cegléd, Hold utca 19. Beköltözhető ház eladó. Cegléd, Mikes utca 41. _______________ Be építhető utcafronttal két szoba, konyha, mellékhelyiségből álló 189 n.-öl területű lakóház eladó. Cegléd Vm.. Somogyi BéLa u. 19. Érdeklődni: 17 órától._________ Fi as tehén eladó. Cegléd, Bede 38. szám. Kenyeres._____________ El adó ház Cegléd Vin. kér. Damjanich utca 24. Beköltözhető. Érdeklődni: Cegléd X. kér. Urbán Pál utca 6. sz. Házrész eladó vagy elcserélhető. Cegléd, Borz utca 1. sz. Használt boroshordók eladók. Cegléd IX. kér. Déli út 10. Cegléden, a Puskaporos utcára néző Szoros utca 2. szám alatti házrész eladó. Érdeklődni lehet: 16 óra után vagy szombat vasárnap._________ Eladó 203 négyszögöl házhelynek való porta, Kő út mellett. Érdeklődni : Cegléd, Bulcsú utca 2/A __________ Zö ldhalom, Fő út 3. szám alatti Váróczi szőlő eladó.__________ Él adó ház lakható épülettel, beépíthető portával. Cegléd, Csengeri utca 15. Eladó szőlősatu és daráló. Cegléd, Honvéd utca 1._______________ El adó 2 szobás ház. Cegléd II. kér. Világ utca 18.________________ Be költözhető ház eladó. Cegléd. Akasztószél 22. (Wesselényi utca végén). Boroshordók, különféle felszerelések eladók. Cegléd, Hattyú utca 20. Eladó tanya. 800 négyszögöl földdel, villany, kút. öntözőberendezés van. Cím: Cegléd XII. kér. Romhányi dűlő 226. szám.____________ Beköltözhető családi ház pincével eladó. Cegléd. Üjvárosszél 7. szám. Érdeklődni lehet: Cegléd, Dessewffy utca 18/A. 16 óra után, Mózes Imre. Eladó VII. kér. Sugár utca 83. szám alatti házhely éoítési engedéllyel. Érdeklődni: Cegléd. Orgona utca 15. (Szűcs telep) 17 óra után. _________ El adó 1 személyes Simson kismotor. Cegléd IX. kér. Bokor utca 13._______________ Cegléd, Kenderföld utca 32. számú Kollár János-féle házhely melléképülettel, vill- lany. víz van és 80 köbméter sóder sürgősen eladó. Érdeklődni: Tápiószentmár- ton. Ságvári Endre utca 9. Bálint János. Gyarapodó település Csarnok és óvoda Hogyan telt el a nyár?