Pest Megyi Hírlap, 1977. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-19 / 195. szám

6 XXÍH, SE. 1977. AUGUSZTUS 19., PÉNTEK Dunavarsányi apróságok Vasárnap közvetlenül az országos kajak-kenu baj­nokság küzdelmeinek befe­jezése után dr. Parti Já­nos szövetségi kapitány ki­jelölte azt a 32 versenyzőt, akik képviselni fogják Ma­gyarországot a Szófiában szeptember 1—4 között megrendezendő világbaj­nokságon. A kiválasztottak másnap — annak rendje és módja szerint — meg is jelentek a dunavarsányi edzőtáboro­záson, ahol a felkészülés utolsó napjait töltik. A munka ilyenkor már a fi­nomítások jegyében törté­nik, minden napnak kettő­zött jelentősége van. Leg­alábbis abban az esetben, ha a minőségi munkához szükséges feltételek mara­déktalanul rendelkezésre állnak. Dunavarsányban: azonban koránt sincs minden rend­ben. Csütörtök délben még mindig nem volt tökéletes a bójasorok elhelyezése. Még ennél is sokkal izgalma­sabb, hogy a kajak négyes­ben majdan induló férfi és női egység immár négy napja nem tudott edzést tartani, csak kisebb egysé­gekben, mert a négyes ha­jók még ez idáig nem ér­keztek meg az edzőtábor­ba. Hogy az ilyen kis „apró­ságok” hogyan jelentkez­nek két hét múlva a VB-n, azt ma még nem tudni. Mindenesetre annyi bizo­nyos, hogy a közvélemény felfokozott érdeklődéssel tekint a kajak-kenu sport kiemelkedő eseménye elé. Ha netán egyik-másik ha­jóegység a vártnál gyen­gébben szerepel, a szurko­lók hamar kiállítják a vég­bizonyítványt. Ök persze a fenti és hasonló nehézsé­gekről csak elvétve szerez­nek tudomást... J. K. Rajt előtt Eremkmitó ünnepség Sülysápon APRÓHIRDETÉSE A sülysápi labdarúgók meg­késve, a napokban tartották meg évadzáró s egyben -nyitó ünnepségüket, vehették át megérdemelt bajnoki arany­érmeiket. Az éremkiosztó ünnepségen részt vett dr. Bencsik Mihály, a Pest megyei Labdarúgó Szövetség elnöke és Pál László Sülysáp Nagyközség Közös Tanácsának elnöke. Fung Istvánnak, a sportkör elnökének üdvözlő szavai után Kocsis István, a sülysápi lab­darúgócsapat edzője elevení­tette fel a bajnoki évad s az azt követő hetek krónikáját. — A csapatteljesítményt s ezen belül játékosaink szak­mai helytállását más alkal­makkor már értékeltük. Szak­mai jellegű ismertetés helyett röviden annyit: Becsületesen futballozott a csapat, utolsó mérkőzé­séig izgalmas volt a baj­nokság s nem kevésbé voltak izgalmasak az NB IH-ba való feljutást el­döntő osztályozó mérkő­zések. Ezen mérkőzéseken jó já­tékkal, csoportelsőként nyert jogot a csapat nemzeti baj­nokságunk harmadik vonalá­ban való szerelésre. NB-s tagsága — mint az már köz­tudott — tiszavirág életű volt; az ÉPGÉP elleni osztályozó mérkőzés utolsó percében vé­tett öngólja miatt súlyos íté­letet hozva, az MLSZ kizárta Sülysápot az NB III-ból. Kocsis István beszélt edzői tevékenységéről, az utánpót­lás-nevelés fontosságáról, be­mutatta az újonnan igazolt já­A Váci Forte az élen Az NB Il-es női kézilabda­bajnokság Középcsoportjában az őszi első forduló meglepe­tését az MTK-VM csapata okozta, amely Szentesen 16:5 arányú vereséget szenvedett. Mivel a Váci Forte otthoná­ban 19:9 (9:3) arányban le­győzte a Szeghalom együtte­sét, így a bajnoki tabellán az élre ugrott. A V. Forte 150 néző előtt a következő összeállításban lé­pett pályára: Rúzsai — For- berger (3), Balogh (2), Czen- czik (5), Strasszer (3), Pola- csek (3). Csere: Matyóka, Szűcs (1) , Farkas I., Hájas, Kurdi (2) . ★ . További NB Il-es női kézi­labda-eredmények: PENO­MAH—Kiskunhalas 15:10, Kis­kunhalas. Ld.: Piszár (6), Császár (5). Békéscsaba—Váci Fonó 21:18. Békéscsaba. Ld.: Pápa (10). Váci Híradás—Budaka­lász 15:13. Vác. Ld.: Boczkó (4). ★ A Vácott lebonyolításra ke­rülő Pajtás Kupa országos kézilabda-mérkőzés sorozat döntőjének első napján a leg­jobb hat csapat két hármas csoportban körmérkőzést ví­vott. Eredmények: I. csoport: Túrkeve—Vaja 10:9, Vaja— Alap 4:12, Túrkeve—Alap 6:14. II. csoport: Debrecen—V. For­te 11:11. A váci gólokat Kur­di (5), Bayer és Dián (2—2), Nábelek és Mentes (1—1) sze­rezték. Debrecen—Győrvár 11:6. V. Forte—Győrvár 15:7. Góllövők: Kurdi és Mentes (5—5), Dián (3). Nábelek (2). ★ Csütörtökön lejátszották a Pajtás Kupa női kézilabdator­na döntő mérkőzését, amelyen Alap lányai 8:7 arányban legyőzték a Váci Fortét. A ki­egyensúlyozott küzdelmet ho­zott összecsapáson a váci gó­lokat Kurdi (6) és Mentes (1) lőtték. A torna gólkirálya Kur­di Erika lett. A torna váloga­tottjában a szakvezetők Kurdi Erikát, Bayer Melindát és Dián Katalint is beválasztották. Nyári József tékosokat Ö és a sportkör vezetői köszönettel szóltak a mérkőzéseket kísérő, lelkesen buzdító nagy számú sülysápi szurkolótáborról. Dr. Bencsik Mihály, a Pest megyei Labdarúgó Szövetség elnökségének elismerését tol­mácsolva többi között ezt mondotta: — Kellemes meglepetést jelent a két évvel ezelőtt magasabb osztályba fel­jutott Sülysáp megyebaj­nokságban való helytállá­sa, nagyszerű szereplése. Sportvezetőként jó egynéhány mérkőzését láttam a csapat­nak, személy szerint nekem a támadó, gólratörő játéka tetszett különösképpen. — Tisztelet és köszönet já­tékosoknak, sportvezetőknek egyaránt, hiszen a hiányos tárgyi feltételek ellenére is mindent megtettek az ered­ményes szereplésért, a labda­rúgócsapat megérdemelten ju­tott a bajnoki aranyéremhez. Pál László tanácselnök me­leg, baráti szavakkal szólt a sportkör játékosaihoz, veze­tőihez: — ötvenéves sportkö­rünk legszebb lapjai Íród­tak meg az utóbbi eszten­dőkben. Szeretnénk, ha az ismert sajnálatos esemény nem törné meg a csapa­tot, tovább folytatódna a sikersorozat... Rangos a megyebajnokság s az sem titok; a korábbiaktól nehezebb, izgalmasabb lesz a néhány nap múlva kezdődő évad. Elmondotta még, hogy le­hetőségeihez, erejéhez mérten javítani szándékozik a ta­nács a sporttelep tárgyi felté­telein, megjegyezve: hamaro­san testületi ülésen is értéke­lik a sportkör munkáját. Visszatartott öröm érző­dött László Ferencnek, a süly­sápi labdarúgócsapat kapitá­nyának szavaiból: — Nem titkolhatom: bénító, nyomasztó az MLSZ méltány­talanul súlyos ítélete ... En­nek tudatában játékostársaim nevében is, ígérhetem: min­dent megteszünk az eredmé­nyes szereplésért. Az est fénypontjaként, megszívlelendő néhány szavas jó tanács kíséretében Fung István, a községi sportkör el­nöke nyújtotta át a játéko­soknak és Kocsis István edző­nek a bajnoki érmeket. J. L Pest megye ifjúsági labdarágó­bajnokságának sorsolása I. forduló, augusztus 21.: Abony -Monor, Gödöllő—Sülysáp, Üllő— Kistarcsa, Törökbálint—ócsa. Gödi TK—Albertirsa, Dabas I.—Dunai Kőolaj, Iklad—Vecsés. II. forduló, augusztus 28.: Ve­csés—Dabas I., Dunai Kőolaj- Főt, Albertirsa—Törökbálint. Öcsa —Üllő, Kistarcsa—Gödöllő, Süly­sáp—Budaörs, Isaszeg—Abony, Monor—Iklad. III. forduló, szeptember Abony—Sülysáp, Budaörs—Kistar­csa, Gödöllő—Ocsa, Üllő—Albert­irsa, Törökbálint—Dunai Kőolaj, Főt—Vecsés, Dabas I.—iklad, Mo­nor—Isaszeg. IV. forduló, szeptember 11.: Da­bas I.—Monor, Iklad—Főt, Vecsés —Törökbálint, Dunai Kőolaj—Üllő, McEnroe csodálatos tehetség Taróczy Balázs Szófiában Hétfőn este érkezett haza Amerikából világjáró tenisz- bajnokunk, Taróczy Balázs, akinek ugyan nem sikerült megismételnie budapesti bra­vúrját, a spanyol Orantes le­győzését, de ennek ellenére kitűnően szerepelt. A döntőbe jutásért játszhatott a balke­zes spanyol ellen, ami India- napolisban — de bármely más amerikai versenyen — igen nagy szó. — Ez a viadal is beletarto­zik a Grand Prix sorozatba, így érthetően nagyon örülök az elődöntőbe jutásért járó 50 pontnak — mondta szerda es­te bajnokunk. — Két napot töltöttem itthon, s máris újabb feladatok várnak. Taróczy az Universiadén képviseli hazánkat, ahol — nem is titkolja — győzni sze­retne. Utána folytatódik a ro­hanás: előbb az amerikai baj­nokságon, Forest Hillsben lép pályára, majd Párizsba vár­ják. Ezt követően itthon is láthatjuk; a szeptember 18- án kezdődő országos bajnok­ságon indul. — Amerikában fantasztiku­san sok a tehetséges fiatal, ezért bármikor számítani le­het egy, a McEnroe-hoz ha­sonló klasszis jelentkezéséhez. Ennek a 18 éves legénynek csodálatos érzéke van ehhez a sportághoz. Rutinos örege­ket meghazudtoló hidegvér­rel kombinál — még nagyon sokra viheti. — Az országos egyéni, majd a csapatbajnoki küzdelmek után Madrid és Barcelona je­lentik az idei idény utolsó két szabadtéri versenyét. És azután mi következik? — Október utolsó hetében megkezdődnek a fedettpályás versenyek. Bécsbe és Köln­be még elmegyek. Stockholm­ba már aligha. Egy hét teljes pihenőt tervezek, majd utána másfél hónapos alapozás kö­vetkezik. Január elején pedig a Király Kupával kezdődik a körforgás elölről... — Tanulmányaiddal hogy állsz? — A Közgazdaságtudomá­nyi Egyetemen a harmadik év második félévének vizsgáit szeretném november folya­mán letenni. — Egyszer azt mondtad, legnagyobb vágyad Wimble­donban jól szerepelni... — Erről, remélem, csak át­menetileg kellett lemonda­nom. Reálisan felmérve a le­hetőségeimet, ez idő tájt nem engedhetek meg magamnak egy kalandot a füves pályán. Bízom benne, fogok még job­ban is játszani, s akkor ismét próbálkozom a tenisz Mek­kájában is — fejezte be az éj­szakai beszélgetést Taróczy Balázs. Jocha Károly Albertirsa—Gödöllő, Öcsa—Buda­örs, Kistarcsa—Abony, Sülysáp— Isaszeg. V. forduló, szeptember 18.: Abony—Ócsa, Budaörs—Albertirsa Gödöllő—Dunai Kőolaj, Üllő—Ve- csés, Törökbálint—Iklad, Főt—Da- bas I., Isaszeg—Kistarcsa, Monor— Sülysáp. VI. forduló, szeptember 25.: Főt —Monor, Dabas I.—Törökbálint, Iklad—Üllő, Vecsés—Gödöllő, Du­nai Kőolaj—Budaörs, Albertirsa— Abony, Ócsa—Isaszeg, Kistarcsa— Sülysáp. VII. forduló, október 2.: Abony —Dunai Kőolaj, Budaörs—Vecsés, Gödöllő—Iklad, Üllő—Dabas I., Törökbálint—Főt, Sülysáp—Ócsa. Isaszeg—Albertirsa, Monor—Kistar­csa. Vffl. forduló, október 9.: Török­bálint—Monor, Főt—Üllő, Dabas I. —Gödöllő, Iklad—Budaörs, Vecsés —Abony, Dunai Kőolaj—Isaszeg, Albertirsa—Sülysáp, Ócsa—Kistar­csa. IX. forduló, október 16.: Abony —Iklad, Budaörs—Dabas, Gödöllő —Főt, Üllő—Törökbálint, Kistarcsa —Albertirsa, Sülysáp—Dunai Kő­olaj, Isaszeg—Vecsés. Monor—ócsa. X. forduló, október 23.: Üllő— Monor, Törökbálint—Gödöllő, Fót —Budaörs, Dabas I.—Abony, Ik­lad—Isaszeg, Vecsés—Sülysáp. Du­nai Kőolaj—Kistarcsa, Albertirsa— Ócsa. XI. forduló, október 30.: Abony —Fót, Budaörs—Törökbálint, Gö­döllő—Üllő, ócsa—Dunai Kőolaj, Kistarcsa—Vecsés, Sülysáp—Iklad, Isaszeg—Dabas, Monor—Albertirsa. XII. forduló, november 6.: Gö­döllő—Monor, Üllő—Budaörs, Tö­rökbálint,—Abony, Fót—Isaszeg. Dabas—Sülysáp, Iklad—Kistarcsa, Vecsés—öcsa, Dunai Kőolaj—Al­bertirsa. Xin. forduló, november 13.: Abony—Üllő, Budaörs—Gödöllő, Albertirsa—Vecsés, Ócsa—Iklad, Kistarcsa—Dabas I., Sülysáp—Fót, Isaszeg—Törökbálint, Monor—Du­nai Kőolaj. XIV. forduló, november 20.: Bu­daörs—Monor, Gödöllő—Abony, Üllő—Isaszeg, Törökbálint—Süly­sáp, Fót—Kistarcsa, Dabas I.- qcsa, Iklad—Albertirsa, Vecsés— Dunai Kőolaj. XV. forduló, november 27.: Abony—Budaörs, Dunai Kőolaj— Iklad, Albertirsa—Dabas I., Ócsa —Fót, Kistarcsa—Törökbálint, Sülysáp—Üllő, Isaszeg—Gödöllő, Monor—V ecsés. Az augusztus 21-én, vasárnap rajtoló megyei ifjúsági labdarúgó- bajnokság programjában az utol só pillanatban több változás kö­vetkezett be. A vasárnapra ki sorsolt Budaörs—Isaszeg mérkőzés — Isaszeg viszalépése miatt — elmarad. A Fóti SE ifjúsági csa­pata szintén visszalépett, helyére a Gödi TK csapatát osztotta be a PLSZ elnöksége. Ennek mcgfele lően Albertirsa csapatának Fót he­lyett Felsőgödre kell utaznia a vasárnapi első fordulóra. A Budapest vidéki »Postaigazgatóság fel­vételre keres vonat­hírlapárusokat az alábbi MÁV és BKV vonalakra: Budapest— Vác, Budapest—Nagy- káta, Budapest— Aszód, Budapest— Pusztaszabolcs, Bu­dapest—Tatabánya, Budapest—Székesfe­hérvár, Budapest— Ráckeve, Budapest— Gödöllő. Jelentkezni lehet: Budapest vidé­ki Postaigazgatóság Budapest V.. Váci ut­ca 34. IV. em. Mun­kaügyi osztály. _______ A Csepel Autógyár felvételre keres 18. életévüket betöltött munkavállalókat he­gesztői munkakörbe. A hegesztővizsgával nem rendelkezők ré­szére egyhónapos KGM szintű HEGESZ- TÖ-TAN FOLYAMOT szervezünk. JELENT- KEZESI FELTÉTE­LEK i. 18—42 éves korhatár. 2. 8 általá­nos iskolai végzettség. 3. A munkakörre elő­írt alkalmasság. A tanfolyam elvégzése után két műszakos munkarendben. két­hetenkénti szabad szombat biztosításá­val az Ikarus alvázak hegesztésénél foglal­koztatjuk munkavál­lalóinkat. Távolabb­ról jelentkező dolgo­zók részére korláto­zott számban mun­kásszállót biztosítunk. Érdeklődni és Jelent­kezni a vállalat mun­kaügyi főosztályán lehet. CÍM: CSEPEL AUTÓGYÁR 2311 Szi- getszentmiklós, Pf. 38. Telefon: 131-660/430­as mellék. A Mechanikai Művek felvételre keres elektroműszerész, mechanikai műsze­rész, forgácsoló, szer­számkészítő, viLlany- szerelő, lakatos szak­munkásokat, férfi és női betanított mun­kásokat, segédmun­kásokat. Érdeklődni lehet a vállalat mun­kaügyi osztályán, te­lefonon 669—400/102-es mellék. Címünk: 1502 Bp. Pf. 64. Megköze­líthető : a 87-es autó­busszal a végállomás­nál. A szobi ÁFÉSZ pá­lyázatot hirdet a Ve­rőcemaroson levő szabadkasszás Vén- Duna vendéglő veze­tésére. Részletes pá­lyázati feltételek meg­tekinthetők : Szob, Köztársaság tér 2. sz. alatt.____________________ A Vác és Környéke Élelmiszer Kiskeres­kedelmi vállalat üze­meltetési csoportjához keres OVILET vizs­gával rendelkező vil­lanyszerelőt vagy erősáramú technikust, ill. gyakorlott aszta­lost. Jelentkezés: Vác, Beloiannisz u. u. 1. Üzemgazdasági osz­tály. Az ÁFOR ez év szep­temberében beindít­ja érettségizett fiúk és lányok részére az ELOSZTÓHALÖZATI (804/2) szakmunkás- képzést. Képzési idő: 1 1/2 év Korhatár: fiúknál 19 év. lá­nyoknál 25. év. Továb­bi feltételek: sikeres érettségi vizsga, egész­ségi alkalmasság. Szerződéskötés esetén 500 Ft/hó ösztöndíj. Kollégiumi ellátás. Kezdő szakmunkás- bér 2700 Ft/hó. Je­lentkezni lehet augusztus 25-ig az ÁFOR Ásványolaj- forgalmi Vállalat Kö­zépmagyarországi Központja személy­zeti csoportjánál Bu­dapest XXL, Csepel, Petróleumkikötő út alatt. ADAS­VETÉL 600-as TRABANT el adó. Nagykőrös IV., Báthori u. 3. ________ Eg yedülálló fiatal fér­fi üres házat vagy kü­lön bejáratú szobát bérelne. Ajánlatot Sür­gős jeligére a Gödöllő és Vidéke Szerkesztő­ségbe_kérek.____________ összkomfortos, két­szobás, garázsos ház, 204 n.-öles telekkel eladó. Vác-Deákvár, Alsó u. 65. Moszkvics 408-as, 4 lámpás gk. eladó. Forgalmi érvényes 1979. decemberig. Vác, P. Togliatti u. 29. Te­lefon: 10—628. Gyári motoroskapa kitűnő állapotban sür­gősen eladó. Tahitót- falu, Kossuth Lajos u. 2. szám. Tenyésztőnél gyö­nyörű, törzskönyve­zett sziámi kiscicák 500-ért és öthónapos fekete, német juhász kankölykök 2000 fo­rintért állandóan kap­hatók. 2132 Felsőgöd, Kisfaludy 17. (Nagy). PE 3050 National, kompj uteres vakú három havi jótállás­sal eladó. Érdeklődni: 2600 Vác, Lenin út 36. (Simon Zoltán). ______ Be építhető 200-as te­lek Vácott a bútor­raktárnál eladó. Vác, Mikszáth u. 4._______ Ki s családi ház be­költözhetően, 150 n.­öles telekkel eladó. Vidékieknek előnyös. Szentendrei HÉV-vo- nalárn Batthyány tér­től 30 perc. Budaka- lász-felső (Szent Ist­ván telep), Attila u. 8. Érdeklődni a hely­színen. Hétköznap 17.30-tól, szombat-va­sárnap egész nap. (Víz, villany, mellékhelyi­ségek)^^ 1 db fejős tehén, 1 db hasas üsző 'és na gyobb mennyiségű trágya eladó. Érdek­lődni 6 órától. Nagy­kőrös, Várkonyi Z. 15. sz. 234 n.-öles telken 64 nm alapterületű modern családi ház,' komfortos melléképü­letekkel sürgősen el­adó. Megtekinthető egész nap. 2330 Du- naharaszti. Felszaba­dulás u. 67. Eladó új családi ház. Nagykőrös, Napkelet u. 28. 600 n.-öles zárt kert a Hosszúhátban, 6 méte­res góré eladó. Nagy­kőrös, Szolnoki u. 88. Eladó 150 n.-öles telek, beépítésre al­kalmas. Cím: Gödöl- lő, Ibolya út 14. Monoron fél ház be­költözhetően éladó vagy kiadó. Érdeklőd­ni: Monor, Jósika u. 51. sz. ___________________ Fé l házrész eladó, szoba, konyhával. Mo­nor, Rákóczi u. 23. sz. Érdeklődni ugyanott, egész nap.____________ Eladó kettő szoba, komfort + egy szoba, konyhából álló fél családi ház, beköltöz­hetően, megosztva is, kedvezményes áron vagy cserével. Érdek­lődni egész napon át: Vác, Árpád út 114. szám. (Gaál). Eladó egy db 1200-as esztergapad, egy db elektromos vattacu­korgép, egy platós munkagép, Pannónia- motorral. Érdeklődni lehet vasárnap kivé­telével minden nap. Nagykőrös, Arany J. u. 32/b. Tel.: 341. Tanyai ház eladó, 4-es főút mellett, a 32-es kilométerkőnél. Vasa­don. Érdeklődni a helyszínen. Nyársapáton, belte­rületen 800 négyszögöl bekerített termő gyü­mölcsös épülettel el­adó. Érdeklődni lehet a helyszínen: özv. Gál Ferencné, Nyárs­apát, Piszkés dűlő 8. szám. VEGYES Menyasszony! ruha kölcsönkapható. Nagykőrös X. kér. Zrínyi u. 17. sz. Esküvőre legdivato­sabb vőlegényi, ko­szorúslányi ruhák kölcsönzése vidékre. Budapest VII., Akác­fa u. 27. Mindennemű építő­anyag, oltott mész már 5 kg-tól kapható 1 Házhoz szállítást vál­lalunk. 1171 Rákoscsa­ba, Péceli út 75. Rákoskeresztúr, Ka­lács u. 14. Oltott mész, csempe, mettlachi, aj­tó és mindenféle épí­tőanyag kapható. Te­lefon: 481—520. Megnyílt! Esküvői ru«* hakülönlegességek kölcsönzési boltja. XIV.. Dózsa Gy. u. 29. HIRDESSEN A PEST MEGYEI HÍRLAPBAN! Unfelszívő (SIHI) SZIVATTYÚK érkeztek a 7. sz. boltjába: Budapest XIII., Váci út 195/b. Kapható: egyfázisú, háromlépcsős, 1”-os csőcsatlakozással és háromfázisú, kétlépcsős, 5/4”-os csőcsatlakozással - motorral. , A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megye) Bizottsága és a Pest megye) Tanács lapja Megjelenik - bétfó kivételével - naponta Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. ­nrPT urpvci UIDI AD ^szerkesztő dr. Lőkös Zoltán. - Főszerkesztő-Helyettes Sági Agnes - Felelős kiadó: Csollány Ferenc. - Szerkesztőség: 1951 Budapest vili.. Somogyi Béla u • Iliül 1*1 L u I ti niltLnl Kiadóhivatal: 1951 Budapest Vin.. Blana Lujza tér S - A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja 343—10« és 142—220 - Szerkesztőség) titkárság >40—44) ________ _____________ FIOKSZERKESZTOSEGEINK: Ceglédi Hírlap, 2)01 Cegléd Kossuth tér I Pf: 19 Telefon 11-400 - Gödöllő é. Vidéke, 2100 Gödöllö Szabadságiét! Pf 47 Tel >19* ­------------------------------------------------------------ Monor és Vidéke, 2201 Monor Kossuth u )8 Pf:51 Tel 157 - Nagyköröst Híradó, 2750 Nagykőrös. Hősök tere 7 Tel 386 Váci Napló. 260) Vác Lenin u 45 Pf 32 Tel 10-095 A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda. Budapest - Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél • o°ste hírlapüzleteiben a Posta Központi Hírlapíródén ál. Budapest V József nádor tér 1 Tel.- 180—850 Postacím 1900 Budapest - Előfizetés) dl) havonta 20 forint Index: 35064 HU ISSN 0133—0659

Next

/
Oldalképek
Tartalom