Pest Megyi Hírlap, 1977. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-06 / 184. szám
Érkezik a gabona A Terményforgalmi Vállalat váci raktáraiba kora hajnaltól késő éjszakáig érkezik a búza a környékbeli termelő- szövetkezetekből. A képen éppen a kosdi Lenin Tsz autója önti ki a termést. Iványi Károly felvétele Megvalósult - megvalósul A váci járás több községében működő Dunakanyar Vegyesipari és Szolgáltató Szövetkezet következetesen fáradozik a lakosság ellátásának javításán, újabb létesítmények létrehozásán. A KISZÖV és Vác Város Tanácsa pénzügyi támogatással, területátengedéssel segíti céljaik megvalósulását. Így létesíthettek a közelmúltban Vácott, a Kossuth téren egy női ruhaszalont. Deákváron, a Népek Barátságának útján új fodrászüzletet nyitottak. Egy most vásárolt tartálykocsival megkönnyítik a tüzelőolaj házhozszállítását. A következő hónapokban folytatják a női- és férfi fod- rászüzletek felújítását, korszerűsítését. Tervbe vették Deák- váron, a Gombási úton egy önálló szolgáltatóház felépítését, berendezését, a vasúton túl lakók régi kívánságának teljesítésére. Ezernél több látogató Július 15-én nyitotta meg a járás székhelyén Nagy B. István festőművész, a Magyar Képzőművészeti Szövetség Pest megyei területének váci titkára a nyári tárlatot a főtéri bemutatóteremben. Gyors mérleg: Az eltelt két hét alatt ezernél többen tekintették meg a nyári kulturális program legrangosabb tárlatát. A sok érdemes véleményt tükröző vendégkönyvben 16 teljes oldalt foglalnak el a dicséretek, bírálatok. Az első beírás a nagymarosi SZOT üdülő vendégeitől valók. Venesz Ernő, a városi tanács művelődésügyi osztályának a vezetője: — Örömmel üdvözlöm az újítást: a kiállítás körének a bővítését és a nyitás idejének a meghatározását. Gratulálok a kiállító művészeknek és a kiállítás rendezőjének. — Ezen a tárlaton láttam először Markó Erzsébet alkotásait — írja Galambos Ferenc nyugalmazott tanár. — Életútját kisgyermek kora óta ismerem. Csak így tovább! Váci vendégeken kívül Egerből, Budapestről, Jászapátiról, Székesfehérvárról és Kecskemétről érkezett hazai vendégek, valamint a távoli Panamából betévedt érdeklődők neve is bekerült a vendégkönyvbe. Dániel Kornél, Gaál Imre, Mikes István, Sáros András Miklós, Lőrincz Vitus, Szuppán Irén, Hídvégi Valéria kapta a legtöbb dicséretet. A Pest megyei Tanácsi Építőipari Vállalat 11 tagú Kállai Éva szocialista brigádja kollektív látogatást tett a tárlaton. — Szeretnénk minél több ilyen rangos kiállítást látni — írták le tömören a véleményüket, amit 11 aláírás erősített meg. Meglátogatták a tárlatot az MSZMP Váci Városi Pártbizottságának a tagjai is. — Köszönjük a kiállító művészeknek a szép élményt! — summázták a közösen kialakított véleményt, amely alatt 32 PB-tag neve sorakozik. P. R. Előkészületben A második KRESZ-fórum Tavaly ősszel nagy érdeklődés kísérte a Dunakanyar ipari centrumában, Vácott, az első KRESZ-fórumot. A KPM Budapesti Igazgatósága, a Pest megyei Rendőrkapitányság, a Pest megyei Bíróság, a Pest megyei Főügyészség s más hivatalos szervek képviselői válaszoltak a nagy számú kérdésre. A sikerre való tekintettel október 21-én — hasonló keretek között — rendezik a második váci KRESZ-fórumot. Piaci jelentés Pénteken a váci piacon a burgonyát 6 forintért árulták a szövetkezeti árusok. A lecsópaprikát 6, az étkezésit 8—12 forintért lehetett venni. A paradicsom ára 3—10 forint között változott. Kelkáposztát 9,40-ért láttunk. A karfiol az állami kereskedőknél 14—16, a magáneladóknál 22 forintba került. A karalábé darabjáért 3 forintot kértek. Zöldségért 3—5 forintot adtak. A salátauborkát 3—4, kovászolnivalót 5—6, a sava- nyíthatót 8 forintra tartották. Tököt 3 forintért adtak. A zöldbab tartja az árát, még mindig 8—10 forintért kelt el. Zöldborsó kilójáért 25 forintot kért egy őstermelő. Sóskát kilóra 8, spenótot 15 forintért adtak. Mindkettő csomóra 2 forint volt. A vöröshagyma kilóra 6,60-ba került a szövetkezeti árudákban. A sampinyon gombát 50 forintos kilónkénti áron mérték. Tőkegombát 30 forintért kínálták. Az őszibarack ára 5—12 forint között mozgott. Sárgabarackot 14 forintért kínálták. Rétesalmát 4—6, körtét 7—10 forintért adtak. A sárgadinnye ára 3, a görögé 4,50-re mérséklődött. Láttunk málnát 20 és szőlőt 18—24 forintért. A vörösszilva 8 forintba került. A halászok apró halat hoztak: kilóját 8.és 12 forintért mérték. Az őstermelők a vágott kacsát 180—220 forintos áron adták. Az élő csirke kilóját 32—35 forintért mérték. A tojás ára 1,50 volt Magasabb osztályban Számítanak a szurkolókra Nyitány vasárnap Holnap, vasárnap délután fél 5-kor először mérkőzik hivatalos NB Il-es fordulón a Váci Híradás Vasas labdarúgó- csapata. Az idáig vezető útról többször is szó volt. Két évig tanyázott a bajnokság élén a váci csapat. Tavalyelőtt az osztályozóig jutottak, s éppen attól a Székes- fehérvári MÁV-tól kaptak ki, aki most; egy év múltán, már az NB I-ben rúgja a labdát. A tavalyi bajnoki mérkőzések azonban már nem hagytak kétséget afelől, hogy a Váci Vasas labdarúgói érdemesek arra, hogy magasabb osztályba lépjenek. Az első helyezés kivívása után a csapat szurkolói között is elkezdődtek a találgatások, hogy készül fel a Vasas az NB Il-es bajnokságra. Sokan úgy gondolták, hogy a tavaly sikeresen szerepelt labdarúgók másoknak kaparták ki a gesztenyét. Az első mérkőzés lesz rá a bizonyíték, hogy nem így történt. Igazoltak ugyan egy-két játékost, de a csapat gerince nem változott. Lássuk a keretet. Kapusok: Lukács János és Hegedűs Gyula. Az utóbbi éppen abból a Vasas Izzóból került Vácra, amelyikkel vasárnap mérkőznek hazai pályán. Védőjátékosok: Gere Géza, Varga Gyula, dr. Bánfalvi Sándor, Bajnóczi István, Mis- nyovszki Tamás.' Középpályások: Szuny ogh József, Pálinkás János (csapatkapitány), Bera József, Bednarik Károly, Répási László, Bodor György. Répá- sit az AURAS SE-ből, Bodort a Pénzügyőrből igazolták Vácra. Csatárok: Balogh Csaba, Tóth Ferenc, Friedman Tibor, Horváth László, Szöregi Tamás, aki Pilisszentlászlóról került Vácra. Vezető edző továbbra is Jeszenszky István, a pályaedző Zachár János, a labdarúgószakosztály elnöke Király Tamás. A keretet még nem töltötték fel teljesen, több tehetséges játékosnak van rá esélye, hogy bekerüljön. Közéjük tartozik Kovács János kapus, Kis Károly, Bálint János, Ecseri András. A váci labdarúgók kemény munkával, heti 8 edzéssel készültek a bajnokságra. Játszottak edzőmérkőzéseket is, igaz, ezekből messzemenő következtetést nem lehet levonni. Dunakeszit 3:0- ra, a Pénzügyőrt 5:l-re győzték le, a Budapesti Építőktől viszont 3:2-re kikaptak. Mit vár a szakosztály vezetősége az új bajnoki idénytől? Mindenekelőtt az eddiginél magasabb színvonalú, érdekesebb mérkőzéseket. Az eredményekről még nehéz beszélni, hiszen a váciak még alig ismerik jövendőbeli ellenfeleiket. De talán éppen ez válhat előnyükre. Azok sem ismerhették ki a váci csapat játékstílusát, erősségeit és sebezhető pontjait. Mint eddig is, ezután is nagyon sokat segíthetnek a szurkolók. A csapat vezetői arra számítanak, hogy qz eddiginél sokkal többen látogatják mérkőzéseiket, s a nézők sportszerű biztatásával, különösen hazai mérkőzéseiken eredményesen szerepelnek. Idén még csak azt a célt tűzték maguk elé, hogy az utolsó két helynél előrébb végezzenek, s ne az osztályozókon kelljen kivívni a bentmaradás jogát. A bátrabb jósok szerint ennél vér- mesebb reményei is lehetnek a csapatnak. Érdemes néhány szót szólni a vasárnap délutáni bajnoki nyitányról is. Azzal a Vasas Izzóval találkoznak saját pályájukon a váci labdarúgók, akik tavaly egészen a bajnokság finiséig t esélyesek voltak rá, hogy az NB I-be'kerüljenek. Korszerű, kemény futballt játszanak, legyőzésük nagy önbizalmat adhatna a váci labdarúgóknak a további mérkőzéseken. Ehhez segítheti hozzá őket vasárnap délután a sportszerű biztatás. Az Izzóban egyébként az NB I-ből ismert neves labdarúgók is pályára lépnek, így Szűcs Lajos, akit a Budapesti Honvédből és Sipőcz, akit az MTK-ból igazoltak. Eleget téve a szakosztály vezetősége kérésének, közöljük, hogy a korábbi bérletek és tiszteletjegyek az új bajnoki fordulóra nem érvényesek. Helyettük újakat bocsátottak ki, s a mérkőzések csak ezekkel látogathatók. Cs. A. XXI. ÉVFOLYAM, 184. SZÁM 1977. AUGUSZTUS 6., SZOMBAT Dunakeszi üzemei Összefogás a gyerekekért Széles körű mozgalom — követendő példákkal Hetek választanak el bennünket az iskolai év kezdésétől. A nyár nemcsak arra jó, hogy a gyerekek kipihenjék iskolai fáradalmaikat, táborozásukkal, játékaikkal újabb élményekkel gazdagodjanak, hanem arra is, hogy az óvodákat, iskolákat új köntösbe öltöztessék és megvizsgálják az iskolák társadalmi kapcsolatait. A Dunakeszi Városi Tanács oktatási és kulturális bizottsága, most átfogóan elemezte a helyzetet. Megállapította, hogy hasznos volt öt évvel ezelőtt, előrelátó gondoskodással, az egv üzem — egy iskola mozgalom keretében a szocialista szerződések megkötése. A gyakorlati megvalósulást az is segítette, hogy egyrészt a város óvodás korú és iskolás gyerekei intézményünkben jól érezzék magukat, tanulásuk zavartalan legyen, másrészt megismerjék az- üzemek belső életét. Ezért senki sem sajnált fáradságot és pénzt, társadalmi akciókat, a szervezésnél megmozdult mindenki. A MÁV Járműjavító egyike a város legnagyobb üzemeinek. Ók vették szárnyuk alá a 3-as számú általános iskolát, és még futotta erejükből a gimnáziumra is. Az az 573 ezer forint támogatás, amit adtak igazán jó helyre ment, mert ebből javítottak és építkeztek ezek az intézmények. A konzervgyárnak szintén általános iskolai intézmény jutott, ezt nem is bánták, mert az egyes számú _ iskolából is kapnak tanulókat _ a nyári nagy munkák ideién. Áz üzem szocialista brigádjai az úttörőcsapat rajgyűlése- it rendszeresen látogatják, a gyermekek tátmogatására 75 ezer forintot adtak. A nyáron sem feledkeztek meg róluk, a táborozás során felkeresték a csapatot, és a Lőrinci tónál megvendégelték őket és nagy meny- nyiségű konzerwel segítették az élelmezést, A kettes számú általános iskola patronáló üzeme a Mechanikai Laboratórium. Most, amikor számadást készítettek a szerződések egyes pontjainak teljesítéséről, akkor derült ki, hogy milyen széles körűek a kapcsolatok. Ha ez a támogatás egyik napról a másikra elmaradna, akkor bizony igazi gondokkal kellene megbirkózni. Például az idén százezer forintot adtak az iskolának eszközök vásárlására, és 300 ezer forintot • javításokra. Más nyári gondokat is levettek az iskola válláról, amikor elszállították a táborozás felszereléseit Egerbe és Szilvásváradra. Nem tagadták meg a segítséget az egyes számú óvodánál, ahol udvari játékokat készítettek a kicsiknek, és évente két- három alkalommal autóbusz- szal elviszik őket az állatkertbe és a hegyek közé. A vállalat túristaszakosztálya pedig hátizsákokkal szerelte fel az 1-es számú iskola fiatal túrázóit, akik a nyáron Egertől Miskolcig végiggyalogolták a Bükk csodálatos útjait. A házgyár és a hűtőház egy kicsit messzebb esik a várostól. de szorosan idetartozónak érzik magukat. A házgyár a 2-es számú óvodát, a hűtőház pedig a 3-as számú óvodát támogatia. Rendszeres kapcsolat alakult ki a kicsik és a gyár ».unkásai között, mert már az óvodások is voltak gyárlátogatáson, szerepeltek az üzem rendezvényein. Az üzem vezetői részt vesznek az intézmény nyilvános ünnepségein, gyermeknapon pedig köszöntik az óvodásokat. A MÁV Járműjavító a két iskola nyári táborozására sátrak helyett szétszedhető fa- házakat épített és gondoskodott a táborhelyre szállításáról. Az üzem KlSZ-szerveze- téből ifjúsági vezetőket jelöltek ki. akik a tábor felállításánál dolgoztak és ottmaradtak, segítettek a pedagógusoknak. Az elmúlt tanévben a két iskola az üzemben 23 alkalommal adott műsort különböző rendezvényeken. nőnapon, KISZ-esküvőn. vagy egy-egy öreg dolgozó nyugdíjba menetele alkalmából. A gyárlátogatások és a végzősök körében a pálya- választással kapcsolatos rendezvények mind azt segítik, hogy a patronáló üzemek az iskoláktól kapjanak majd utánpótlást. A járműjavítónál évente 15— 20 tanuló helyezekedik el, de azt* még csak a kezdetnek tekintik. Az iskola és a gimnázium, tanáraival bekapcsolódott az üzem felnőttoktatásának segítésébe. A járműjavítóból évente 30—40 ember tanul az általános iskolában, hetvenen-nyolcvanan a gimnázium esti vagy levelező tagozatál} és 50-es létszámmal működik a szakközépiskola. A városban termelő üzemei közül a Talajjavító Vállalat, a Bőripari Ktsz.. a Váci Kötöttárugyár, több budapesti üzem is kapcsolatot tart a gyermekintézményekkel. A Talajjavító Vállalat hamarosan szerződést is köt a 4-es számú óvodával. A szerződésekben vállaltak teljesítését vizsgálta az oktatási és kulturális bizottság. Az eddigi tapasztalatok kedvezőek, sőt, egyértelműen megállapították, hogy az üzemek azokat is hajlandók támogatni, akikkel nem állnak szerződéses kapcsolatban- Persze, itt is rendet kell majd termi, jól tudják ezt az üzemeknél, az intézményeknél, a városi tanács művelődésügyi osztályán is. Az oktatási intézmények várják a személyes kapcsolatok elmélyítését. az üzemek pedig kérik, hogy az éves igényeket, előre közöljék, a megvalósítás így zavarmentes lehessen. A tapasztalatokról beszélgettünk a városi tanácson Barát Endréné tanulmányi felügyelővel. aki összefoglalva, megállapította, hogy az Egy üzem — egy iskola mozgalom Dunakesziben igazi tartalommal töltődött meg. melvet tovább kell, és lehet fejleszteni. K. Sz. I. Dobozokban a borsó Jól sikerült a borsószezon a Dunakeszi Konzervgyárban. Szükség is volt rá, hogy a gyár. mindhárom részlegében, Dunakeszin, Budapesten és Monosmagyaróvárott, a tervezettnél többet dolgozzanak fel ebből a napi étkezésben fontos hüvelyesből és a többi zöldségféléből. -Ugyanis az már a szezon' kezdetén látszott, hogy a gyümölcsökből, mindenekelőtt a konzerválásra alkalmas és a vásárlók között is kedvelt sárga- és őszibarackból a vártnál kisebb lesz a termés. Vác a hazai lapokban A Figyelő című gazdaság- politikai hetilap legutóbbi száma Túl az ötvenezrediken címmel ír napjaink korszerű szállítóeszközéről, a Vácott is gyártott, sok féle konténerről. ★ Meghalt Ladányi Imre Csütörtökön hajnalban, életének 74. évében a váci kórházban elhunyt Ladányi Imre, a munkásmozgalom régi harcosa, Vác díszpolgára. A párt régi tagja, a köztiszteletnek örvendő kisváci veterán távozott az élők sorából. Több mint fél évszázaddal ezelőtt lett szervezett munkás. 1921-ben, asztalossegédként lépett a Famunkások Szak- szervezetébe. Már első munkahelyén, a Lingel Bútorgyárban szervezte szaktársait, akiknek bizalmából később jegyző, pénztáros, majd elnök is volt a szakszervezetben. Alapító tagja volt a Magyar Kommunista Párt váci szervezetének, 1945-ben titkárrá választották. Később elnöke lett a városi és járási igazolóbizottságnak és két évig betöltötte ezt a felelősségteljes és fontos tisztséget. Tagja volt a Nemzeti Bizottságnak, majd különböző helyeken végzett munkát a párt megbízásából. Dolgozott a Famunkások Szövetkezetében, vezetője volt a TÜZÉP-nek, párttitkára a Magasépítő Vállalatnak. Mint hajógyári csoportvezető ment nyugdíjba. Társadalmi tevékenység, pártmunka nélkül nem tudta elképzelni életét. Politikai iskolákat vezetett, több cikluson át volt tanácstag, s míg egészsége engedte, népi ülnök is. 1970. április negyedikén megkapta a Munka Érdemrend arany fokozatát és a 25 éves Jubileumi Emlékérmet. Három évvel ezelőtt a városi tanács sorrendben Vác negyedik díszpolgárává választotta Ladányi Imrét. Halála városszerte mély részvétet keltett. A Váci Városi Tanács saját halottjaként kísérik utolsó útjára. Az Üj Tükör beszámolt Koch Aurélnak, a váci születésű festőművész és grafikusnak az NDK Kulturális és Tájékoztató Központjában rendezett nagy sikerű kiállításáról. ★ A Magyar Nemzet hírt adott arról, hogy a nyári hónapokban több alkalommal rendeznek orgonahangversenyt, neves művészek közreműködésével a Váci Állami Zeneiskola nagytermében. ★ A Kirakat, a Belkereskedelmi Minisztérium folyóirata Szezon a Dunakanyarban címmel kétoldalas fényképes riportot közölt többek között a váci élelmiszer-áruházról. ★ Az Északmagyarország, Borsod-Abaúj-Zemplén megye lapja részletesen méltatja Cházár András életútját és az 1802-ben alapított Váci Siketnéma Intézet 175 éves' munkásságát. P. 0