Pest Megyi Hírlap, 1977. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-04 / 182. szám
8 %tfuiap 1977. AUGUSZTUS 4., CSÜTÖRTÖK fUJJI' 1977. augusztus 4. MlXk ■ Csütörtök, Domonkos napja. A Nap kél 4.25 — nyugszik 19.14 órakor. A Hold kél 21.32 — nyugszik 10.09 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Időnként kisssé felszakadozó felhőzet, több helyen ismétlődő eső, záporeső. Mérsékelt, helyenként megélénkülő nyugati, északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 19—21 fok között. *— Nyári egyetem. Az Agrártudományi Egyetem dísztermében, Keszthelyen, dr. Varga János egyetemi tanár, rektor, megnyitotta a 12- Georgikon Nyári Egyetemet» A több mint 10 éves hagyományokkal rendelkező szabadegyetem kéthetes programja során lehetőség nyílik a hazai és külföldi szakemberek szá'mára a szarvasmarha-tenyésztés, tejtermelés, és a hizlalás mezőgazdasági problémáinak tanulmányozására és nemzetközi tapasztalatcserére is. — Bolt a gyárban. Máris igen nagy forgalmat bonyolít le az a kis üzlet, amelyet a Budai járási ÁFÉSZ június végén nyitott a PEMÜ zsám- béki gyáregysége dolgozóinak. A napi bevétel csaknem felét a reggelik teszik ki. — Nemzetiségi könyvkiállítást nyitnak meg augusztus 15-én a taksonyi Művelődési Házban. A kiállítás egy hétig tart nyitva. Víztároló a Gellérthegyen Megkezdték a Gellérthegy oldalában épülő víztároló I. számú medencéje födémszerkezetének betonozását. — Iskolafüzet-akeió. Július 18-a óta tart az iskolafüzetek húszszázalékos ár- csökkentéssel történő árusítása. Az eddigi tapasztalatok azt igazolják, hogy az idén jobban felkészült a kereskedelem, mint a korábbi években- A Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat az akció során mintegy 150 ezer forinttal járul hozzá a lakossági megtakarításhoz. — Társadalmi munka. Több mint 14 ezer óra társadalmi munkát végzett a Duna Tsz 94 szocialista brigádja az első «félévben. Elsősorban az óvodák és iskolák karbantartásában, a helyi tanácsok által kért munkában segítettek, s emellett kivették részüket a tsz saját kivitelezésében épülő beruházásokból is. Egy percre... — Kisf iam, túlságosan sokat eszel — mondja az autókereskedő a fiának. — A látszat csal, apu. Belülről sokkal nagyobb vagyok, mint amilyennek kívülről látszom. — A jobb húsellátásért. Megbeszélést tartott a Pest megyei Tanács kereskedelmi osztálya az ipari és kiskereskedelmi szervek vezetőivel. A tanácskozáson történt megállapodások elősegítik a tőkehús- és húskészítmény-ellátás további javítását. — Lakásépítési kölcsön. Évről évre több család veszi igénybe Pest megyében vállalatának anyagi támogatását lakása építéséhez. Idén az év első hét hónapjában 976 család kapott ilyen jellegű kölcsönt — az elmúlt évinél 60 százalékkal több. — Cjabb tárolótornyok. A dunavarsányl Petőfi Tsz szakosított sertéstelepén, a keverőüzem közelében két új takarmánytároló tornyot építenek. Helyét már kijelölték, az építkezést pedig úgy ütemezik, hogy az idei szemes kukoricát már itt helyezhessék el. — Bedolgozó rendszert vezetett be az idén a Budapest Kötőipari Szövetkezet abonyi üzemének vezetősége. Napjainkban már ötven bedolgozó köti saját otthonában a szövetkezettől kapott gépeken a kesztyűk bélését IDÉN GÖRDÜLÉKENYEBB A GYÜMÖLCSFELVÄSÄRLAS Az idei gyümölcsszezonban a Pest megyei Zöldért Szentendrén két felvásárló helyen bonyolította le a felvásárlásokat A város szívében, a piactéren, valamint kint ízbégen, vették át a város és a környék kiskert-tulajdonosaitól a gyümölcsöt Tavaly sokan panaszkodtak a felvásárlás körülményeire, alacsonyak voltak az árak, sokat kellett várakozni, sorban- álini az átvevőhelyen, előfordult az is, hogy nem volt elegendő pénz a felvásárlónál, nem tudott azonnal fizetni. Az idén lényegesen jobbak lettek a körülmények, elfogadhatóak az árak, így aztán a kiskert-tulajdonosok is több gyümölcsöt értékesítettek a Zöldértnél. Egresből az idén 375. cseresznyéből 31. meggyből 4 mázsát adtak át a Pest megyei Zöldértnek, valamint 17 mázsa epret és 14 mázsa ribizlit szállítottak a felvásárló helyekre. — Hamar népszerű lett. Ez év májusában indította első szervezett parkerdei túráját a Pilisi Parkerdőgazdaság és a Pest megyei Idegenforgalmi Vállalat. A Pilis hegység vadregényes védett tájain — ezek egyébként a gépjárművek számára tilos területek — vezető utat eddig mintegy 500-an járták be. — A Május 1. Ruhagyár ceglédi gyáregysége az év eleji lemaradást pótolva sikeres félévet zárt. A tervet — amelyben 129 ezer 750 ballonkabát elkészítése szerepelt — túlteljesítették. A következő félévben profilváltás lesz, a tizenkét szalagon bailonkabá- tok helyett ezután szövetkabátok készülnek majd. — Tej. Budakeszi lakóit tejtermékekkel augusztus elsejétől a Budapesti Tejipari Vállalat helyett a BUDATEJ fogja ellátni. A BUDATEJ a jó ellátás érdekében huszonnyolcféle terméket (csokis tejet, pudingokat, sajtokat) vásárol majd rendszeresen a BTV-től. A vállalat azt tervezi, hogy a közeljövőben a budai járás más községeinek a tej ellátását is fokozatosan átveszi. — Lucernapoloskák. Azokon a lucernatáblákon, ahol a napokban kezdődik a harmadvetésű növények virágzása, a lucernapoloskák számának gyors növekedésére lehet számítani. A MÉM illetékesei javasolják, hogy a virágzó táblákon kizárólag a ROV- LINKA—50—WP és az ELOCRON—50—WP permetezőszereket alkalmazzák. CSERE — TÍZ ÉV UTÁN Nagasaki város szülőotthonának orvosát nemrég felkereste egy házaspár, akiknek tízéves fiáról most derült ki egy vérképvizsgálat alapján, hogy nem az ő gyerekük. A szülőotthonban megállapították, hogy a házaspárnak igaza van: tíz évvel ezelőtt ugyanis csaknem ugyanabban a pillanatban született ott két kisfiú, akiket a nővér véletlenül összecserélt egymással. Megtalálták a másik tízéves kisfiút is, akinél a vérvizsgálat ugyancsak kimutatta azt, hogy nem állítólagos szülei gyermeke. Ezek után a két gyermek szülei megegyeztek egymással abban, hogy ismét, és most már véglegesen „kicserélik” a két tízéves kisfiút. Ebbe az illetékes bíróság is beleegyezett. Árail a Duna Az elmúlt napokban, lényegében 36 óra alatt a Duna felső szakaszának és az Inn folyónak — vízgyűjtőjén átlagosan 80 milliméter csapadék hullott, de néhol meghaladta a 100 millimétert is. A heves esőzés áradást indított el a Dunán, általában 4—5 méterrel duzzasztotta meg a folyó vízszintjét. Az árauás eleje kedden érte el a magyar sza kaszt, ennek következtében szerda reggelig a Duna szigetközi szakaszán 180 centiméterrel emelkedett a folyó vízszintje. Így kedden délben másodfokú árvízv.édelmi ké szültséget rendeltek el. Az előrejelzések szerint a szigetközi szakaszon várhatóan csütörtökön vagy pénteken hajnalban tetőzik az árhullám, ami elönti a fővédelmi vonalak közötti hullámteret. Szerdán mintegy 130 vízügyi dolgozó vett részt a figyelőszolgálatban és az ügyeletben. A levonuló áradás Budapestnél még alig érezteti hatását, szerdán reggel mindössze 262 centiméteres vízszintet jelzett a vízmérce. A számítások szerint az árhullám a hét végén tetőzik a budapesti szakaszon 570 centiméter körüli vízszinttel, így megközelíti, esetleg eléri az alsó rakpart szintjét. Az osztrák vízügyi szolgálattól kapott tájékoztatás szerint a Duna felső szakaszának vízszintje majdnem két méterrel csökkent. Csaknem ugyanolyan gyors tehát az apadás is, mint amilyen az áradás volt. Szőuyegcxpor t a Közel-Keletre A Soproni Szőnyeggyár termékei egyre keresettebbek lesznek és képesek arra, hogy rpeghódítsák az igényes külföldi piacot is. Ezt tükrözi az exportfelfutás, hiszen a tavalyinak ötszörösére növeli tőkés exportját a gyár. Tavaly 20 ezer négyzetméter velúrszőnyeget szállítottak a nagy múltú szőnyegkultúrával rendelkező közel-keleti országokba: Kuvaitba, Irakba, Iránba és Szaüd-Arábiába. A gyárban még az* * idén két darab belga gyártmányú széles gépet helyeznek üzembe, melyek exkluzív minőségben szövik a különleges méretű: háromszor öt méteres ebédlőszőnyegeket és az egy méterszer 5 méteres folyosói szőnyegeket, mivel a közel-keleti partnerek az extra méretek kedvelői. Ezek a termékek az európai ízléstől sokszor eltérő színvilágúak, mintázatuk különleges kompozíciójú, melyet a gyár saját tervezőgárdája dolgoz ki. Állandóan fejlődő technológiája révén a gyár eleget tud tenni ezeknek a különleges igényeknek. Ennek tudható be, hogy a szőnyeg hazájában is egyre kedveltebbek a soproni szőnyegek. 196 milliós költséggel * Épül az országos mentőbázis Budapesten, a Róbert Károly körút, a Vágány utca és a Mohács utca által határolt területén épül az ötödik ötéves terv egyik legjelentősebb egészségügyi beruházása, az országos mentőbázis. A 196 milliós költségű beruházás az országos mentőszolgálat korszerű igényeket kielégítő központja lesz. Várható, 1980-as átadása után megszűnik az áldatlan állapot a Markó utcában, ahol a mentőszolgálat már csak nagy nehézségekkel tudja ellátni feladatát. Itt a központ már réges rég kinőtte kereteit. Az új bázison 11 ezer négyzetméter hasznos terület áll rendelkezésre és ezt az IPARTERV célszerű, ugyanakkor impozáns tervei szerint építik be. A hatalmas, 140 méter hosszú és 36 méter széles, kétszintes, nagy fesztávolságú csarnoképület ad helyet az országos központi raktárnak, a központi szerviz- és javító műhelynek, valamint a gépkocsitároló állomásnak. Ugyancsak itt kap helyet egy fővárosi mentőállomás, amely egyébként 72 járművével az ország legnagyobb mentőállomása lesz. A Róbert Károly körútra néző hétszintes központi épület -megfelelő tárgyi feltételek között működő irányító központja lesz az ország 159 mentőállomásának, a légi betegszállításnak, a mentőkórháznak, az ellenőrző apparátusnak és a vezeték nélküli hírközlésnek. A terveket a 31. számú,Állami Építőipari Vállalat váltja valóra. A munkálatok a bontással, a szükséges terület szabaddá tételével tavaly Indultak, jelenleg a csarnoképület cölöpözése folyik. Az idén, minden jel szerint, az ütemtervnek megfelelően elkészül a csarnok, valamint a központi irányító épület alapja. A balesetek, okozói: motorosok, fiatalok — Fehér Akác bemutató. Smámos szakember keresi föl hétről hétre a dabasi Fehér Akác Termelőszövetkezetet, amely az ISV egyik olyan bemutatógazdasága, ahol a kiskorcsoportos malacnevelővel és a süldőnevelő rekesszel felszerelt korszerű istállókban az iparszerű sertéshústermelés modern formája tekinthető meg. ÉVEZREDES GABONA Két éve folynak régészeti feltárások Battonya mellett, a Parázs-puszta térségében. A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum házaspárrégészei, Goldmann György és Szénászky Júlia most igen érdekes leletre búkkal)t. A negyedik rétegben az újkőkor- ban leégett építmények alatt elszenesedett gabonamagvakat találtak. A nem naay mennyiségű, az eddigi megállapítások szerint ötezer éves szemek pontosabb kor- és faj- meghatározási vizsgálatai tudományos eszközökkel tovább folynak. Tv, 20.55: Nem törnek át..: A Spanyol Köztársaság megalakulásának 41. évfordulójára emlékezik a műsor a spanyol ellenállás dalait idézve. A történelmi dallamok sorozat — amely már a francia forradalom és az „igazi Amerika” dalait bemutatta — most a spanyol polgárháború dallamaival és dokumentumaival tárja a néző elé a forradalom izgalmas perceit. Nemcsak dalok szólnak, hanem az egész spanyol forradalom hangulata megelevenedik az egyáltalán nem szokványos műsorában. Pályakezdő színészek, a Pécsi Balett és fiatal televíziós alkotógárda készítette a hangulatos, szép összeállítást. A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.05: Műsorismertetés. Kb. 8.20: A mai nap kulturális prgoram- jából. 8.25: Kamarazene. 10.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 10.05: Sirius kapitány színre lép. 10.45: Orlando lovag. Részletek Haydn operájából. 11.28: Tétlenségre ítélve? 11.43: Az eltűnt miniatűr, avagy egy érző lelkű hentesmester kalandjai. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Melódiakoktél. Közben: 13.15: Házunk tája. 13.50: Szabadpolc. Világirodalmi könyvszemle. 14.20: Magyar szerzők műveiből. 15.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 15.10: Kóruspódium. 15.28: Ezeregy délután. 15.58: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: Ütközben. 16.05: Reklám. 16.10: A pikk Dáma. Részletek Csajkovszkij operájából. 17.00: Hírek. Ütközben. 17.07: „Felhőbe hanyatlott a tírégcli rom.” 17.27: Üj lemezeinkből. 18.09: Hattyúdal. Részletek Ránki György—Garai Gábor filmzenéjéből. 18.15: Kritikusok fóruma. 18.25: Mai könyv- ajánlatunk. 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Esti magazin. 19.15: Közvetítés a Nemzeti Színházból. 21.32: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. Madarász Katalin népdalokat énekel. 22.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 22.15: Sporthírek. 22.20: Beethoven: C- dúr szonáta gordonkára és zongorára. 22.38: Dzsesszfelvételekből. 23.05: Sugár Rezső—Romhányi József: Hunyadi — hősi ének. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.10: Egyveleg Ábrahám Pál operettjeiből. 0.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.25—7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.05: Mezők, falvak éneke. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.30: Hírek. 8.33: Slágermúzeum. 9.30: Hírek. 9.33: Rejtett forrás. 10.00—11.55: Zenés műsor üdülőknek. 11.55: Gyermekek könyvespolca. 12.00: Népdalok. 12.30: Hírek. 12.33: Szolnoki stúdiónk jelentkezik. 12.55: Szimfonikus táncok. 12.35: Édes anyanyelvűnk. 13.30: Hírek. 13.33: Pödör Béla kórusműveiből. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 —17.00: Szórakoztatói antikvárium. 17.00: Zenei tükör. 13.00: Szalai Antal népi zenekara játszik, Bodor Blanka nótákat éneke!. 18.30: Hírek. 18.33: Hétvégi panoráma. 19.25: Jó estét, gyerekek! 19.30: Népdalok. 19.52: Reklám. 19.55: Slágerista. 20.30: Hírek. 20.33: A királynő csipkekendöje. Részletek Johann Strauss operettjéből. 21.04: Mikrofonközeiben — Caterina Valente. 21.38: Bohémia. Humoros, szatirikus írások. 22.30: Hírek. 22.33: Tíz perc külpolitika. 22.43: Borodin: Igor herceg — Polovec táncok. 23.05: Nótacsokor. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 14.00: Hírek. 14.03: Műsorismertetés. 14.05: Szimfonikus zene. 16.00: Hírek. 16.03: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 17.03: Ötórai tea. 18.00: A világgazdaság hírei. 18.05: Ernest Blanc énekel. 18.30: Zenekari muzsika. Közben: 19.30: Hírek. 19.33: Versek világa. 20.40: Erkel operáiból. 21.11: Bartók muzsikájából. 22.06: Kilátó. A Rádió világirodalmi folyóirata. 23.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 16.28: Hírek. 16.35: Hat húron pendülünk. Gitáriskola kezdőknek — 18. rész (ism.). 16.50: Én, Sze- vasztopol. Szovjet dokumentum- film. 17.10: Csak gyerekeknek! Kís- film-összeállítás. 1. Szép tájak. Szovjet rövidfilm. 2. Váratlan látogatás. Lengyel rajzfilm. 3. Hegyi utakon. Román rövidfilm. 4. Rexi vigasztal. Lengve! rajzfilm. 18.00: Telesport. 18.25: Bauxitvá- ros. Riportműsor. 19.05: Reklám. 19.10; Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sztrogoff Mihály. Magyarul beszélő francig —olasz—nyugatnémet filmsorozat. vn/2. rész. 20.55: Nem törnek át... A spanyol ellenállás dalai. 21.30: L . . . gek, avagv 1 ... essünk át a kamera túlsó oldalára. Riportműsor. 22.35: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR 20.00: Zenés nyári esték. Sch3n- than—Kellér—Horváth Jenő: A szabin nők elrablása. Zenés bohózat (ism.). 21.40: Tv-híradó. 2. 22.00: Egy ország, egy asszony. Margaret Mesd. Olasz rővidfilm. kerékpárral. A motoros köny- nyebb sérülést szenvedett. Sérült a motoros Ugyancsak a motoros sérült meg Gödöllő és Szada között. Nagy József, 20 éves asztalos ütközött össze Homoki László gödölői gépkocsi szakoktató járművével. Felfordult a kerékpárral Veresegyházon Sütő Antal tanuló borult fel kerékpárjával. Hiba László nevű utasával együtt súlyos, de nem életveszélyes sérülést szenvedett. Úttestre esett az utas. Az M 7-es autópályán Varga Gábor gépkocsijával nekiütközött a belső sávban forgalmi torlódás miatt álló Fáy János személygépkocsijának, ez a kocsi pedig az előtte álló Molnár Rezső által vezetett autót lökte meg. A baleset következtében Fáy Andrásné utas az úttestre esett és súlyosan megsérült. Az anyagi kár 100 ezer forint. Hatan sérültek meg könnyebben egyetlen összeütközés nyomán Tahitótfaluban. Molnár Károly tsz-tag személygépkocsijával nekiment Descloo de Marodsovs belga állampolgár gépkocsijának. Az anyagi kár összesen 130 ezer forint. Áttért a bal oldalra Érden Kovács István, 20 éves oktató áttért a menetirány szerinti bal oldalra és összeütközött a szabályosan közlekedő Magyar Sándor- né vezette személygépkocsival. A gépkocsivezetők, valamint utasaik, Sztanovics Sándor és Kovács László súlyosan megsérültek. Megcsúszott Monor határában Kaszás Béla, 23 éves gépkocsivezető megcsúszott a síkos úton és összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő Farkas Miklós vezette tehergépkocsival. Kaszás Béla, Huszák Pál, Kovács István és Boros Béla utas könnyen megsérült. Az anyagi kár 80 ezer forint. Szabálytalanul kanyarodott Blaskó István, 23 éves gépkocsivezető Bugyi lakott területén ütötte el Antal Józscfné nyugdíjast, aki kerékpárjával szabálytalanul eléje kanyarodott. Antal Józsefné könnyebben megsérült. Figyelmetlenül Ugyancsak nyugdíjast ütött el Kosdon Villányi Pál, aki figyelmetlenül vezette motor- kerékpárját. A gyalogos súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett. Nem adott elsőbbséget Zachár Mihályné 56 éves tsz- tag Szód községben kerékpározott és nem adott elsőbbséget a védett útvonalon haladó Fodor Imre kerékpározó tanulónak. Az asszony súlyosan, de nem életveszélyesen megsérült . A Magyar Szocialista Munkáspárt Pert megyei Bizottsága ás a Pesi megye: Tanács lapja Megjelenik - hétfő kivételével - naponta Kiadja a Hírlapkiadó vállalat nrOT (írnt/n Ilim AB Főszerkesztő dr. tökös Zoltán. - Főszerkesztő-helyettes Sági Ágnes - Felelős kiadó: Csollány Ferenc. - Szerkesztőség: 195) Budapest vili.. Somogyi Béla u • • rtJI mthlLl HiKLAr Kiadóhivatal: 1951 Budapest Vin., Blaha Lujza tér 9 — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja 343-100 es 142—220 - Szerkesztőségi titkárság '40—441 • LVI IllkU I ki Iliit Lm FIOKSZERKESZTOSEOEINK: Ceglédi Hírlap. 270) Cegléd Kossuth tér I Pf: 19 Telefon 11-400 - Gödöllő é» Vidéke, 2100 Gödöllő Szabadság tét I Pf »7 Tel «9« _ Monor és Vidéke, 2201 Monor Kossuth u 78 Pf:51 Te! 157 - Nagykőrösi Híradó, 2750 Nagykörös, Hősok tere 7 Tel 398 Várt Napló, 260] Vác. Lenin u 45 Pf 32 Tel 10-095 A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda. Budapest - Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely DOStaMvatalnál. a kézbesítőknél • 00818 nlrlapüzletelben a Posta Közpona Hírlapíródénál Budapest V. József nádor tér l TeL- 180—850 Postacím' 1900 Budapest Előfizetési díj havonta 20 forint Index: 25064 HU ISSN 0133—0659 Az utóbbi napokban különösen sok baleset volt Pest megyében. A legtöbb Vácott történt. Kerékpáros gyerekek Temesvári Gábor 9 éves kisfiú kerékpárjával balra kanyarodás közben felborult és Brigitta nevű testvérével együtt könnyen megsérült. Zelenik Csaba 6 éves fiú, ugyancsak kerékpárral, nem adott elsőbbséget Csecsei Dénes hűtőgépszerelőnek, aki motorkerékpárral közlekedett. Az ütközés folytán a kisfiú és a felnőtt súlyos, nem életveszélyes sérülést szenvedett. Szabados János szintén szabálytalanul kanyarodott balra és nekiütközött Bolvári Zoltán 19 éves vácrátóti lakos motor- kerékpárjának. Ez esetben Bolvári Zoltán sérült meg súlyosan. Hárman a motoron Bencsik Ferenc 23 éves traktorvezető Cegléd külterületén egy fának ütközött. Bencsik Ferenc és utasa, Bakos József könnyen megsérült, a másik utas, Sándor Zsigmond pedig súlyosan. Villanyoszlopnak ütközött Láng István, 18 éves villany- szerelő hajtott neki motorjával egy villanyoszlopnak. Utasával, a 19 éves Fajt Jánossal együtt, súlyosan megsérült. Autóbusznak hajtott Gödöllőn, a Szekeres András, dányi lakos vezette autóbusz összeütközött Horváth József, gödöllői lakos vezette motor-