Pest Megyi Hírlap, 1977. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-28 / 202. szám

IV. ÉVFOLYAM, 302. SZÁM 1977. AUGUSZTUS 28., VASÁRNAP Látogatás az M—3-a son Készül a fontos üt A Rákospalota határában folydogáló Szilaspatak és Gö­döllő között már tizenhárom hidat építettek a Pest megyei Közúti Építő Vállalat hídfő­mérnöksége gödöllői építésve­zetőségének dolgozói. Sok ne­hézséggel kellett megküzde­niük az M—3-as autópálya •mentén, hogy határidőre elké­szüljenek. Az elmúlt évek fá­radságos, nehéz, de szép mun­kája baráti munkáskollektívát kovácsolt össze. Reggelente a gödöllői telepen a Dózsa György út végén beszélik meg a napi teendőket, ide. látogat­tunk el mi is és innét indul­tunk útra, Mester István épí­tésvezető kalauzolásával. Gépkocsinkkal először a te­lek mögötti hídhoz hajtottunk, ez a Dózsa György utat csat­lakoztatja majd az autópá­lyához. Itt lehet majd le- és fölhajtani a sztrádára. A híd szomszédságában is nagy mun­ka folyik, az autópályát ki­szolgáló intézményeket építik. A pálya jobb oldalán már Fótnál terítik az aszfalt- szőnyeget. De a legérdekesebb munka mostanában kétségtelenül a vasúti híd építése. Ez a híd egymagában olyan hosszú lesz, mint az eddigi tizenhárom együttvéve. Az építők két kapával érkeztek ide, aztán felzárkóztak a gé­pek, s egymásután készültek a pillérek alapjai. Hetente két­szer, kedden és csütörtökön alapoznak, éjjelente kétszáz köbméter betont dolgoznak be. Az óriási EHGT betongeren­dákat is éjjel szállítják. A híd tizenhárom mezőből áll majd, s minden mezőbe harmincnégy gerendát épí­tenek be. A vasút felett húzódó 60 mé­teres szakaszon négy Y-alakú pillért készítenek , helyszíni zsaluzással. A pillérek 40 ton­nás fejgerendákat tartanak Az osztottpályás híd 30 méter széles lesz, s a fel- és levezető útszakasszal együtt hossza megközelíti az egy kilométert. Az építők a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. év­fordulója tiszteletére felaján­lásokat tettek, s noha időn­ként akad problémájuk, jól állnak teljesítésükkel. A vállalat körültekintően gondoskodik a dolgozók ellá­tásáról. Amíg a Pongrác úti lakótelep mellett épülő telep­helyükre nem költöznek, há­rom modern kiszolgáló kocsi áll rendelkezésükre. Az egyik­ben tisztálkodásra nyílik mód, a másikban a technikai fel­szereléseket tárolják, a har­madikban ebédlőt rendeztek be. Az étel mennyiségre, ízre egyaránt megfelelő. Gergely Pálné vezetésével jól gondos­kodnak itt a kalória után­pótlásáról. A finom ebéd után Lantos János gépkocsivezetővel és Molnár János vízszállítóval beszélgettünk. Kérdésünkre; minek köszönhető, hogy itt nincs fluktuáció, hogy a mun­kások nem kívánkoznak el a hidak mellől, egyszerű vá­laszt adtak. Itt mindenki tud­ja a kötelességét és aszerint dolgozik. Mester István is elismerően nyilatkozik a kollektíváról. Si­került úgy megépíteniük a tizenhárom hidat, hogy első osztályú minősítést kaptak. Érthető tehát, hogy őket bíz­ták meg a nagy híd építésével is. Az építésvezető kedvvel, szeretettel végzi munkáját. Idestova húsz éve, hogy hi­dakat, utakat épít, háromszor nyerte el a Kiváló dolgozó cí­met, munkája megkívánja, hogy figyelemmel kísérje a technikai fejlődést, szakirodal­mat olvas, fejleszti tudását. Vele is beszélgettünk arról a problémáról, ami az épülő pálya mentén a lakókat fog­lalkoztatja. A töltés oldalán az esőzések hatalmas csatornákat vájnak, s a töltések aljában a kertes házakat iszappal, sártenger­rel árasztják el. A lezúdúló víz és föld tönkreteszi a ker­teket, megbénítja a közleke­dést. Nagyobb csapadékáldás után tehergépkocsikkal hord­ják vissza a földet a töltésre. Az ok: megoldatlan a vízelve­zetés. Csiba József Az Ady Endre sétányon Hamarosan elkészül a zeneiskola új otthona. Az Ady Endre sétányon álló épületben már a belső munkák folynak. Képünkön Farkas Ferenc a folyosót burkolja. Barcza Zsolt felvételei Pest megyében az ipari mun­kások ötven százaléka, szár­mazását, eredeti foglalkozását tekintve, paraszt. Az értel­miségiek kétharmada nem ér­telmiségi szülők gyermeke. A megyére az ún. kettős jöve­delmű háztartások a jellem­zők, azaz egy családon belül megtalálható az ipari, a me­zőgazdasági kenyérkereső. A társadalmi osztályok, rétegelt nyitottsága, zártsága, az ún. mobilitási tényezők vizsgála­ta testes tanulmánykötetek ol­dalait tölti meg, s könyvtár­nyivá duzzad. Oldások és kö­tések, szétzilált, s formálódó kapcsolatrendszerek. Főnöke­it, munkatársait, szomszéda­it senki sem választja. Bará­tait igen. Karomon kötél Kényes feladatok ingerke- dő csoportja várja minden reg­gel Fekete Mihályt: szerszám- készítő. Világában a tized-, a századmilliméter a jó isme­rős, s e parányi méretekhez az ellenpont ő maga, széles vállával, nagyra nőtt terme­tével, gályafészket is megtar­tó markával. Családjukban — mondja — mindig nagy em­berek voltak. Nevet a kifeje­zés kettős értelmén, mert ap­ja, nagyapja is munkás volt, három testvére szintén az. Negyvenhat éves. Nagymaros­ról hozza, viszi a vonat ide Vácra, a Híradástechnikai Anyagok Gyárába. Tempós mozdulatokkal ap­rítja a levegőt, úgy magyaráz: — Először Misi voltam, most már egy ideje Miska bácsi let­tem, s látja, Misi koromban úgy gondoltam, ez is jó cim­bora, az is kedves haver. Fia­talként könnyen nyújt kezet mindenki, de ugyanolyan gyor­san felejt. Nekem három olyan ismeretségem akadt, amiből barátság lett, egyikből akko­ra, hogy most a lányom bán­ja — nevet —, mert férjhez ment a barátom fiához. Olyan a barátság, mint a kormon a kötél, ha egyszer meghúztam, nem ereszt, olykor belemar­hat a bőrbe is, fölhorzsolja, begyógyul. egy hét múltán nem emlékszünk rá. A három barátból kettő még iskolatár­sam volt, elemiben, azután ta- noncként, mert mi még azt jártunk. A harmadik barátot a katonaidőm adta, ott jöt­tünk össze. Dolgozott itt ve­lem a gyárban is, sajnálom, hogy átment a képcsőgyárba, nem fért meg a csoportvezető­jével — ronda ember volt, tény, később kiadták az útját —, de a barátságunkba ez nem szólt bele. Az ő fia vette el a lányomat, egyébként villany- szerelő. A két iskolatársból a Klinyecz Kálmán mérnök úr lett — megint nevet —, de szerencsére, nem látszik meg rajta. Vigyorinak csúfolták az osztályban, olyan ma is, min­denkinek nyitva a szíve, vac­korba harapva bizony isten, sohasem láttam. A jó kedélye vonz, meg az, úgy magyaráz. nem bánt senkit, nem érezte­ti, ő jobban tudja. A harma­dik barátom megjárt néhány kunkort, volt tanácselnök, katonatiszt, üzemvezető. Pir- csók Imre egyébként a neve, most maszek itt, műhelyt nyi­tott, öreg motorokat reperál. Mind a négyen váci születé­sűek vagyunk, ketten most is a városban laknak, a Kálmán meg én lódultunk arrább, de csak annyira, hogy bármikor megleljük egymást. Talán az tart meg bennünket, hogy a beszéd jobban esik, mint az étel, az ital, nincs semmi for­maság, kiöltözes, licit: egy­másra vagyunk kíváncsiak. Vi­tázni sokszor szoktunk, de úgy még nem búcsúztunk egyszer sem, hogy ne nézzünk a másik szemébe. Bádogtányérból leves Nem tudni, naponta hány­szor mozdul Heltovics Ilona karja, hogy a prés vastenyere alá tegye a vékony fémle­mezt, de szerinte nem fárasz­tó a dolga. A Ganz Műszer Művek betanított munkása, húszéves. A géptől nem jöhet el, műszak végén indulnia kell haza, Kartalra, így abban ma­radtunk, elviszem, addig be­szélgethetünk. A gyárkapu melletti parkolóhoz másodma­gával érkezik, picit zavartan mondja, társnője is kartali, ugye, jöhet...? Tanú, vagy másfajta kísérő? Egyre megy, a beszélgetésnek alighanem vége. Kellemes a csalódás, Ilo­na szinte kéretlenül, folyama­tosan beszél. — Lányoknál más a barát­ság, mint a fiúknál, ők elhü­lyéskednek egymással, mi vagy komolyan vesszük, vagy ne is legyen. Persze, van az embernek egy csomó ismerő­se. más lányok, nevetgélünk, viccelődünk, akár otthon, akár a műhelyben, de ez semmi, ha holnap nem látom azt az ar­cot, amelyiket tegnap, föl sem tűnik. Ez nem barátság. Ta­lán a mi korunkban még nem is nagyon tudjuk, milyen az, inkább csak érzi, aki. érzi. Mert például volt egy lány, nem is olyan régen, azt hit­tem, barátnők leszünk, vala­hogy olyan jól megértettük egymást. Azután elmentünk egy harmadik lányhoz, beteg lett, minket bízott meg a bri­gád a látogatással. Szóval ott voltunk, ez egy szegény lány, heten vannak, nem akarom ki­beszélni, miként élnek, elég annyi, hogy amikor eljöttünk, az a lány, aki velem volt, el­húzta a száját, s azt mondta, láttad, ezek bádogtányérból eszik a levest. Én akkor úgy éreztem, megpattant bennem valami, nem tudom micsoda, biztos, csak képzeltem. Most már szégyellem, hogy nem mondtam neki semmit, de at­tól kezdve kerültem, végül leesett neki a húszfilléres, s ma csak köszönünk. Én saj­nálom, hogy nem lett közöt­tünk barátság, de az én pa­pámnak van otthon egy bá­Jelentős közművelődési sze­rep jut a múzeumoknak. Já­rásunkban 6 ilyen intézmény működik; Aszódon, Isaszegen, Nagytarcsán, Versegen, Szá­dén és Zsámbokon, s éppen tegnap, szombaton nyitott meg a legújabb, a galgamá- csai tájház. Polcaikon, kiállí­tási tablóikon s raktáraikban nagy értékek halmozódtak fel: az irodalom, a történelem, a képzőművészet, a néprajz és a népművészet helyi emlékei. A múzeumok a községi és sa­ját rendezvényeiken kívül, aktív részesei a járási és a megyei akcióknak is. Az aszó­di múzeum szakmai és mód­szertani irányítást ad a töb­bieknek, sokat segít a népmű­vészeti, tárgyi emlékek rende­zésében, a gyűjtőmozgalom irányításában. Nemcsak a közművelődés­ben, hanem az élet valameny- nyi területén — igaz, nehezen található a közművelődéssel így vagy úgy össze nem függő színtér — fontos, hogy a gyermekekkel a fogékony diákkorban szerettessük meg az olvasást, a művészetet, ér­tessük meg velük az önműve­lés és a közösségi elfoglaltsá­gok szükségét. A közművelő­dési intézmények és az általá­nos iskolák eleven kapcsolata ezért elengedhetetlen. A bagi kísérlet mintájára csaknem minden kézségben működtet­nek az általános iskolák a művelődési házakkal közös szakköröket, amelyeket általá­Közművelődés a járásban, II. Á mozgás a lényeg ígéretes kezdeményezések ban pedagógusok vezetnek. Rendhagyó órákat tartanak a művelődési házakban, a mú­zeumokban. Az utóbbit nagy­ban segítette az aszódi mú­zeum módszertani kiadványa, ami azóta pályadíjat is nyert. Járásunkban jelenleg ül, óvo­dásokat és általános iskoláso­kat foglalkoztató szakkör és művelődési közösség tevé­kenykedik. Életmód és világnézet A TIT aktivistáinak növek­vő szerepét is számokkal ta­núsíthatjuk: 1974-ben 386, két évvel ezelőtt 422, tavaly pedig már 582 TIT-előadás hangzott el a községben. Népszerűek a szocialista életmód kérdései­vel foglalkozó, a világnézetet formáló sorozatok. A politikai, a szociológiai és a természet- tudományos tárgyú előadáso­kon kívül az agrárismeret­terjesztésben is sikerült előbbre lépni, s ebben nagy szerepe van a Gödöllői Agrár- tudományi Egyetem és a Me­zőgazdasági Gépkísérleti Inté­zet szakembereinek. Szapo­rodtak a nemzetiségek lakta falvak TIT-rendezvényei is, egyre többen érdeklődnek a nemzetiségek kultúrája, ha­gyományai és jelenkori min­dennapjai iránt. Gondosan ápolják a nép­hagyományokat, fellendült a gyűjtőmunka. A járási fotó­archívumban eddig másfél ezer képet rendszereztek a járás népművészeiről, a mű­emlékekről, a piarasztházak- ról, a jelentősebb események­ről. Az MTA Néprajza Intéze­tének munkatársait hívták meg, s most készítik elő a kar­tali, dányi és zsámboki rfép- tánckutatást. A helytörténeti mozgalmat segítette a honis­mereti stúdió, résztvevői hat alkalommal hallgathatták meg a legjobb járási és megyei szakemberek előadásait. A járásunkban élő képző- és népművészek munkáit a többi között Szadán, Gödöl­lőn, Veresegyházon, Bagón,, Pécelen, Aszódon ismerhette meg a közönség. Vankóné Du­dás Juli, Somogyi István, Marton Pálné, Karsay Zsig- mond, Reitmayer József s a többiek járásszerte ismertek, s visszhangra talált felhívá­suk is: műveiket ajánlották fel. így segítik a járás köz­művelődését is majdan befő-- lyásoló, gödöllői művelődési központ építését. Munkásművelődés A munkásművelődésről, a többi összetevőhöz képest, sok szó esik manapság. Ígéretes kezdeményezések, biztató je­lek, kudarcok és megtorpaná­sok jellemzik — miként az egész közművelődési munkát. S ha a közművelődésről szól­va feltétlenül ki kell térni a társadalmi élet egyéb vonat­kozásaira is — termelés és munkamegosztás, munkahelyi demokrácia és aktivitás, köz­élet és felelősség, döntési jog és szakképzettség s folytat­hatnánk — a munkásműve­lődésről enélkül végképp vaj­mi keveset mondhatunk. Any- nvi bizonyos, hogy a közmű­velődés szakemberei maguk­kal a munkásokkal összefogva keresik a legjobb eszközöket az előbbrelépéshez. Élő kap­csolatot épített ki a járás pél­dául a Csepel Művek munkás- otthonával, egymásnál vendé­geskedtek a művészeti cso­portok, munkás-paraszt ta­lálkozókat szerveztek. A felnőttoktatás nem dicse­kedhet kiváló eredményekkel, csupán lassú javulás tapasz­talható. Az elmúlt évben a dolgozók általános iskolájában ötszázhetvenheten tanultak, közülük százhetvenen a 8. osztályt végezték. A közműve­lődési intézmények itt első­sorban a szervezésben segéd­kezhetnek, ám színvonalas tevékenységük, nevelő hatá­suk előbb-utóbb tükröződik a tanulási kedv fokozódásában is. Gazdagodunk Vizsgálódásunkban nem szólhattunk mindenről. Emlí- tást sem tettünk az együttmű­ködési szerződésekről, a pat- ronálókról, izgalmas lett vol­na a veresi előtérkísérletről vagy az aszódi Űj Tükör Klubról szólni. Szerencsére a járási közművelődés színes, gazdag tárháza szétfeszíti egy mégoly összefoglaló cikk ke­reteit is. Sokszor hivatkoz­tunk az adatokra, jellemzésül számokat soroltunk, jóllehet ezek csalókák. De a mennyi­ség és a minőség dialektikájá­ból is következik, hogy fi­gyelni kell a statisztikákra, mert a számok árulkodnak sokmindenről. Változik, alakul, javul a helyzet. Mozog a rendszer és ez a lényeg. Gáti Zoltán (Vége) dogtányérja, a papájától kap­ta, akit én már nem ismertem, azt a szekrényben őrzi, nem tesz vele semmit, csak tartja a szekrényben, s érzem, vala­miért fontos neki, akkor hát ne mondja nekem senki, az főként ne, aki a barátnőm len­ne, hogy ezek bádogtányér­ból eszik a levest... Köszönik a Jiazautat. Indul­nak, társnője néhány lépéssel már eltávolodik, amikor Ilona visszafut, s behajol a kocsiab­lakon: — Ö az a lány, akiknél azzal a másikkal voltunk. Régimódi történet ,.. nagyon kérem, mivel itt a városban ráismerhetnek az illetőre, úgy tüntesse fel a dol­got, mintha kitalálás lenne, valamiféle régimódi történet. Jól mondták önnek, hosszú éveken át nemcsak kollégák voltunk a tantestületben, ha­nem barátok is, együtt írtunk szakcikkeket & Köznevelésbe, s így tovább, az az érdeklődési körünk egybeesett, világlátá­sunk ugyancsak előbb vettem észre rajta mint a felesége s tudtam gyógyíthatatlan. Kide­rült előttem is eltitkolva ő már volt orvospál, sőt, a fővá­rosban, a szakintézetben ... Három hónap múlva meghalt. Én elváltam, egyedül éltem, neki itt maradt a családja, há­rom kisgyermek, a legnagyobb tizenkét éves. Próbáltam ész­revétlenül segíteni, nem ment, félesztendő múlva megmond­tam: ha, úgy akarja, legyen formailag a feleségem, én semmit nem kérek, de a há­rom gyermekhez apa kell, anyagiak kellenek, én tarto­zom az ő emlékének ... így történt. Megesküdtünk, s gon­doltam, a gyermekeket örökbe fogadom, de azután rájöttem nagy hiba lenne, viseljék csak az édesapjuk nevét. Termé­szetesen, én nem tettem egy félreérthető megjegyzést sem, több mint egy éven át éltünk úgy, hogy a szobaajtó vasta­gabb volt közöttünk, mint a betonfal. S akkor, talán mond­ták önnek, mert máskülönben nem keres fel, a gyerekek édesanyja összekerült valaki­vel, összeköltöztek, ott hagyott engem a három gyermekkel. Ennek két éve. Olykor össze­futunk az utcán, az üzletben, s bár restellem, de arra gon­dolok, hogyan tudott a bará­tom élni egy ilyen nővel? Vagy akkor még nem volt ilyen? Holott azt hittem, ő is már-már barátom, íme, nem láttam bele, úgy hittem, aki a barátom társa, az azonos vele. Azóta óvatos vagyok, őszintén kimondva: barátom nincsen ,., Nem fazékban főzik Sóhajt nagyot a kérdésre Burányi Illés, s csak sokára mondja: a barátok, azok már a földben vannak. Hetvenkét esztendős, termelőszövetkezeti nyugdíjas, itt született Tápió- györgyén, csak a parancs vit­te el, de jött, amint lehetett, vissza, háborúzzanak nélküle. Barátja bújtatta két hónapot, pedig azt — mondja — testre nyomorék volt, mégsem félt a csendőröktől. Szegény em­ber volt, ahogy magam — folytatja —, dehát az igaz ba­rátságot nem fazékban főzik. A kutyák is összebújnak a nagy hidegben, úgy tettünk mi is. Az uraság, Györgyei Illés szabta a faluban a rendet, ne­künk annyi jutott: ugorj! S lássa, mégis, vagy éppen ezért, itt egyik szegény nem ment a másiknak, ha tudott, ha le­hetett, kínált valamit, hol sza­kajtó lisztet, hol két tojást, hol a pulyák őrzését. ígv azután mindenkiről kiderült, arcát mutatja-e, vagy hátát a töb­binek, s mert apám előbbre nevelt, én is olyan lettem, s olyanok voltak a barátaim. Persze, cselédfélék pusmogá­sa volt az, nem úgy mint mos*, megáll az autó, zeng az utca. na. öregem, itt vagvunk... Az­tán két utcával odébbról jöt­tek. de ám az autóval...! Az sem volt. mint látom, szevasz, tanító néni, a boltoslánynak, s amikor mondom a fiamnak, azzal intézi el. ugyan, papa hát fiatalok. Valamikor tud­tuk a faluban mindenkire1 kicsoda. Most? Az unokám­nak vőlegénve van. Kérdem mert nem idevalósi, ki az an- ia? Erre a gyermek, mit tu­dom én. valami gyári fejes Na. ezt csak azért mondtam lássa, nem úgy megy most - barátság, mint hajdanán. Ak­kor összema-kolta az élet a? orrbor-eket. Most meg? Most meg összesim^n'-üe ? M. O. Madarat tolláról

Next

/
Oldalképek
Tartalom