Pest Megyi Hírlap, 1977. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-26 / 200. szám

4 A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV MELLÉKLETE TV-FIGYELŐ Maigret—Daibret. A paró­dia — így.mondják a lexiko­nok — egy-egy irodalmi mű tréfás utánzata, amely az utánzott mű hangnemében jelentéktelenebb tárgyat ad elő a túlzás, a torzítás eszkö­zeivel. Mindezt pedig azért, hogy azt a bizonyos utánzott művet mvetségessé tegye. Nevetni — ennek megálla­pításához már aligha kellenek lexikonok — pedig csak frap­páns, szellemes dolgokon le­het; a hosszú lére eresztett viccelődés nemigen kacagtat. Mondanunk sem kell, a szerda este vetített, Daibret felügyelő utolsó nyomozása alcímű tv-film kapcsán kény­szerült mindezen eltűnődni az előfizető. Azon a Mamcserov Frigyes átírásában és rendezé­sében képernyőre került kri­miparódián, amely természe­tesen a híres-neves Maigret felügyelő figuráját próbálta viccesre szabni holmi pszi­chológiai divatok szerint. Megeshet, az Ilja Varsavsz- kij írta eredeti mű — felcíme: A fantasztikum betör a de- tektívregénybe — valóban a Simenon-féte nyomozási his­tóriák ügyes karikatúráját ad­ja, arra azonban, ami a ma­gyar • nézők elé került, nehéz megfelelő jelzőket találni. Mit mondjunk? Azt, hogy Igen-igen lassan araszolt a — igaz, egyáltalán nem várt — végkifejlet felé a történet? Azt, hogy — noha külön dialógszerzot alkalmaztak — nem valami gyakran kénysze­rültünk mosolyogni? Vagy azt, hogy fele ennyi idő alatt is kiderülhetett vola: miért lett szénporos Daibret zokni­ja? Mindenesetre a legszíveseb- - ben Zója alakítójára. Schütz Ilának remek filosz-torzképé- re emlékszünk. Ez — mint mondani szokás — telitalálat volt mind a figurája, mind pedig az oroszosán gurgulázó hanghordozása miatt. Hanghordozás... Amint azt a dobozok gazdái tapasztal­hatták, ez a több mint másfél órán át vonszolódó tv-termék utószinkronnal készült, vagyis a szereplők előbb a kamerák előtt eljátszották az eljátszan- dókat, majd aztán a kész kép alá mondták a mondandókat. Nem könnyű dolog, de — hányszor tapasztalhattuk már — meg lehet csinálni. Ám most ez az utánainondás po­csékra sikerült. Mást mozgott a száj, és egészen mást recse­gett a hangszóró, őszintén szólva az járt jól, aki rádiózó módra hallgatta, de nem nézte a képernyőn történteket. 0rh6gy. a természetvédők csendes diadalát jelentette be a szerda esti Tv-híradó: meg­marad az őrhegy! Noha e sziklacsoportozatnak is neki akartak menni a pilisvörös- vári kőbánya gépei, a Nehéz­ipari Minisztérium úgy dön­tött, hogy más irányba terelik a fúrókat és a markolókat. Oda, ahol nem ennyire szép a pilisi táj, ahol bátran lehet fogyasztani a hegyet. Igazán nemes ez a gesztus, és — bízunk benne — mások számára is példaként szolgál. Miként az is, hogy minden külső támogatás nélkül, saját erejéből lett korszerű bánya­üzem az évi ötszázezer tonna dolomitot termelő pilisvörös- vári kőbánya. Ügy látszik, ahol ilyen jól dolgoznak, ott több figyelem jut a természet védelmére is. TiSZtelgéS. Annyi idő előtt abbahagyott közvetítés, mű­sorszerkesztési és technikai baki fölhányása után most meg kell dicsérni a tv-t, amiért nagy írónkat, Déry Ti­bort a maga módján szépen elbúcsúztatta. Fölborítva a nyilván már hónapok óta ké­szen álló műsorrendet, ked­den este levetítették az író novelláiból készült, A portu­gál királylány című tv-filmet, hogy Déry írásművészetét, alakjának egy csoportját fel­idézzék. Előkereshették volna gyor­san azt az Oláh Gábor rendez­te portréfilmet is, amelyben Déry személyesen vonta meg emberi és írói pályájának mérlegét, de ez a felvétel most KOSSUTH RÁDIÓ 7.23: Faluról mindenkinek. 8.10: öt kontinens hét napja. 8.26: Nép­dalok. 8.55: Kulturális Magazin. 10.03: Akik a gyermekeknek r- nak. 10.10: Lalala. Meseopera. 11.24: Nagy mesterek-----világhrű el őadóművészek. 12.10: Édes anya­nyelvűnk. 12.15: A Nagy mesterek — világhrű előadóművészek cmű műsor folytatása. 12.57:. Tiszta szívvel. 13.07: Jó ebédhez szól a nóta. 13.50: Kozmosz. 14.10: Mu­szorgszkij operáiból. 15.17: Művész­lemezek. Közben 15.58: Pillantás a nagyvilágba. 16.18: A Művészleme­zek folytatása. 17.10: Az Aranyem­ber. Jókai Mór regénye rádióra alkalmazva. II. rész. 18.04: Jákó Vera nótákat énekel. Bicskei Gé­za cimbalmozik. 18.45: A Rádió Dalszínháza. Közben: 19.45: Üldöző hiány. Szabó Lőrinc versei. 19.52: Az operaközvetítés folytatása. 20.54: Szvjatoszlav Richter ma­gyarországi hangversenyei. III. rész. 22.20: Haydn: D-dúr szim­fónia. 22.52: Apai hang. Andrej Platonov jelenete rádióra alkal­mazva. 23.14: A Vietnami Kultúra Hete. Nguyen Dinh Tan: I. szim­fónia „Élő fáklya”. 0.10: Filmze­ne. PETŐFI RÁDIÖ 7.30: Régi orgonamuzsika. 8.05: Mit hallunk? 8.33: A „Nyitnikék” postája. 9.00: Szívesen hallgattuk! 10.33: Szivárvány. 12.33: Máthé Jo­lán és Madaras Gábor népdalokat énekel, Bige József furulyázik. 12.59: A rögösebbik út. Gyárfás még nem illik a nézők elé, hisz’ oly közeli, oly friss még a halál. így volt ez jó, így volt ez stílusos: művével emlékez­ni arra, aki műveiben őrizte meg magát. Azért valahogy ez is a tv íratlan műsoretikájához tarto­zik, s jó, hogy adandó alka­lommal már élni tudnak ve­le.!. Vájt hó tanar ur. ismét tovább szaporodott remek portréfilm­jeink száma! Aki szerdán ko­ra este végignézte a most ki­lencvenéves Vajthó Lászlóról, erről az író- és szerkesztő­nemzedékek egész sorát szárnyra bocsátó tanárról for­gatott képsort, a legforróbb tv-s emlékei sorába fogja azt elraktározni. Mennyi vitalitás, mennyi tanítványszeretet, s mindez a nagy szerelem, az irodaiam — azon belül is a méltatlanul elfeledett régebbi magyar irodalom — ápolása, íöltámasztása ügyében. A li- teratúrabarát néző jószerivel csak most tudta meg, hogy Vajthó tanár úr egykori diák­kiadóinak köszönhetjük Bes­senyei György bihari magány­ban született Tariménese élet- rekeltését, és még jó pár olyan munka kinyomtatását, amely, ha ő nincs, ma már holt ér­ték s nem tananyag. De jó, hogy még időben el­készült ez az egyáltalán nem irodalmiaskodó, hanem asztal- csapkodásosan eleven tanár­arckép ! Akácz László Endre rádiójátéka. Apáczai Csere Jánosról. I. rész. 14.00: Táskará­dió. 15.00: Jelenidőben. 15.33: A Magyar Rádió és Televízió gyer­mekkórusa népdalokat énekel, ve­zényel Botka Valéria és Csányi László. 15.49: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 15.59: Színes népi muzsika. 16.35: Szabad teret keresünk. 17.00: ötórai tea. 17.59: A vasárnap sportja. 18.29: A Viet­nami Kultúra Hete. Kubik: Egy harcos asszonyának siralma — kantáta. 1841: Pesti házak titkai. 19.43: Kritikusok fóruma. 19.53: Milliós példányszám! 22.36: Tánc­zene éjfélig. 3. MŰSOR 8.08: Századunk zenéjéből. 8.45: Romantikus zene. 10.13: Üj Zenei Üjság. 10.48: Veszprém Város ve­gyeskarának és szimfonikus zene­karának hangversenye a 6-os stú­dióban. 12.10: Csak fiataloknak! 13.10: Zenekari muzsika. 15.08: Rá­diószínház. 15.50: Caruso, a nép énekese. — I. rész. 16.25: Dzsessz- felvételekből. 16.59: Kishatár — kiskapu? 17.24: A Moszkvai Fil­harmonikus zenekar hangversenye a Moszkvai Rádióban. 18.03: Kör­mendi Klára zongoraestje. Köz­ben kb. 18.43: Világlíra. Kb. 18.58: A zongoraest közvetítésének foly­tatása. 19.44: Üj operalemezeink­ből. Közben 20.59: Kis magyar nép­rajz. 21.04: Az operaközvetítés folytatása. TELEVÍZIÓ 8.59: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (Ism.) 9.05: Mindenki iskolája. Tájékoztató az 1977—78. évi műsorokból. 9.35: Wickie. NSZK rajzfilmsorozat. 8. rész: A sirálysziget. 10.00: Marek Piegus hihetetlen kalandjai. Lengyel gyer­Rádió KATEDRA 1978 szeptemberétől az általá­nos iskolák 3—4. osztályában is lesznek osztályfőnöki órák. Miért vált szükségessé ez az intézkedés? Hogyan építkezik a tanterv? Melyek az osztály- főnöki órák fő módszertani kérdései? — e problémák tisz­tázásával indul az adás, majd néhány órarészlet támasztja alá az elmondottakat. Műsorveze­tő: Mohás Lívia. (Ism.: 3. mű­sor, 17.30.) Adás: augusztus 29., hétfő, Kossuth, 10.05, Televízió VIDOCQ ŰJABB KALANDJAI Színes francia tévéfilmsorozat. VII/7. rész: A fekete tű. A királyi palota környékén aggasztóan el­szaporodtak a halálos kimenetelű párbajok. Az áldozatok többsége bonapartista, és kivétel nélkül a környéken szállt meg. A nyomok a Café Lys-be vezetnek ... Adás: szeptember 4., vasárnap. 1. műsor. 13.50. Rádió EMBERMESÉK — ÁLLATOKRÓL Lengyel Nagy Anna műsora. Rendező: Szász Péter. Az álla­tot tenyésztjük, az állatot pusz­títjuk. A húsát megesszük vagy meggyőződésből nem esszük. Az állat nyakába rózsaszín masnit kötünk, és az ágyunk­ban altatjuk. És vadászunk rá. Védjük és kínozzuk. Az állat­tal játszunk is. Az állat státus- szimbólumunk, házőrzőnk, csa­ládpótlékunk, hobbink. Bálvá­nyozásunk és agressziónk tár­gya. Minderről, vagyis „állati viszonyainkról" szól — ripor­tokban, beszélgetésekben — ez a műsor. Adás: szeptember 1., Petőfi, 14.35. mekfilmsorozat. 8. rész: A kaland. in.3ft: Hírek. 10.35: Hatévesek let­tünk. Verses, zenés műsor. (Ism.) 11.05: CSAK GYEREKEKNEK! Kis- film-összeállítás. 1. Szép tájak. Szovjet klsfilm. 2. Lolka és Bolka Texasban. Lengyel rajzfilm. 3. orongot, korongot! Szovjet rajz­film. (Ism.) 12.57: Gusztáv az aranyásó. Magyar rajzfilmsorozat. (Ism.) XXVI1. rész. 13.05: IV. Nem­zetközi Felnőtt-Bábfesztivál. 3. Népművészet a bábsznpadon. 13.50: Vidocq újabb kalandjai. Magyarul beszélő francia tévéfilmsorozat. VII/7. rész: A fekete tű. 14.45: Olajbányászok. Dokumentumfilm- etüd. 14.55: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 15.00: Telesport. — Kajak-kenu Világbajnokság. Dön­tők. Közvettés Szófiából. — Atlé­tikai Világ Kupa. Közvettés Düs­seldorfból. 17.30: Tanévnyitó. Az 1977—78-as tanév ünnepélyes meg­nyitásának közvetítése Nyíregyhá­záról, a Bessenyei György Tanár- kénző Főiskoláról. 17.55: Reklám- műsor. 18.00: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor. 18.30: Rek­lámműsor. 18.40: Esti mese. 18.50: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétor­na. 19.00: A HÉT. 20.00: Hírek. 20.05: Nagyezsda. Magyarul beszé­lő szovjet film. 21.35: Sporthírek. 21.45: Vendégünk: Pedro Lavirgen. 22.15: Hírek. POZSONYI TV 14.00: Humor. 14.20: A vadon ál­latai. Természetfilm. 15.15: Atlé­tikai VB közv. 17.00: A ház, amely­ben élek. Szovjet film. 19.00: Hír­adó. 19.35: Ikarusz bukása. Tv- játék. 21.15: Sporthíradó. 22.05: Ka­jak-kenu VB. 2. MŰSOR: 15.35: A saigonl kisasszony. Vietnami film. 17.30: Fúvószene. 19.30: Po- lezsajev professzor. Tv-játék. 0Ü |WI m SÉ I mi m iZili© (melléIsi et e f A vád Vox Humana közreműködésével Adyra emlékezve Most folynak a felvételei a televízióban annak a műsor­nak, mely Ady legszebb meg­zenésített műveit tartalmaz­za. Reprezentatív előadásban hallhatók Bartók Béla, Ko­dály Zoltán, Bárdos Lajos, Reinitz Béla és Nagy Olivér 1977. aug. 29—szept. 4. HÉTFŐ KOSSUTH RADIO 8.25: Mit üzen a rádió? 9.00: Dia­dal. Heltai Jenő versei. 9.10: A hét zenemüve. 9.40: Cinege madár, hol jártál? 10.05: Katedra. 10.35: Olgeborge kapitány. Urbán Gyula és Szerb György jelenete. 10.45: Zenekari muzsika. 11.19: „Elmen­tem Rátz-városi Sörházba .. .* 11.39: Irgalom. Szemelvények Né­meth László regényéből. VIII. rész. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.35: Déki Lakatos Sándor népi zene­kara játszik. 14.00: Ezeregy dél­után. 14.30: Paganini: D-dúr he­gedűverseny. 15.10: Édes anya­nyelvűnk. 15.15: A vietnami kul­túra hete. A Tong-Lo madár da­la. 15.35: Bach: Esz-dúr szólószvit. 16.05: Ismeretterjesztő előadás. 16.35: Dalok hős városokról. 16.45: Régi dalok és táncok a Vietórisz- kódexhől. 17.10: A pályatárs sze­mével. 17.35: James King és Ast­rid Varnay énekel. 18.14: Mozart ismeretlen zongoradarabjai. 19.15: A Rádiószínház bemutatója. 20.01: Népdalest. 21.03: Az emberiség élén 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Zenekari muzsika. 0.10: Máté Pé­ter táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Ambrus Kyri és Poór Péter énekel. 8.33: Indulók, táncok fú­vószenekarra. 8.58: Slágermúzeum. 9.33: Bécsi vér. Részletek Johann Strauss operettjéből. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.00: Az Ipari Szövetkezetek Erkel Ferenc Mű­vészegyüttesének népi zenekara játszik. 12.33: Szabad teret kere­sünk. 12.50: Hangszerszólók. 13.25: Kis magyar néprajz. 13.33: Mu­zsikus Péter új kalandjai. 14.00: Kettőtől ötig... (élő). 17.00: Szó­val... 18.00: És ha azt mondom: csend? 18.33: Sanzonalbum — a világirodalom szerelmesverseiből. 18.58: Lakatos Vince népi zeneka­ra játszik, Svéd Sándor nótákat énekel. 19.30: Zenei szerkesztők és rendezők műhelyében. 20.33: Labirintus. 20.48: örökzöld dalla­mok. 22.33: Derűre is derű. 23.00: Zenés játékokból. 3. MŰSOR 14.05: Szegedi Anikó zongoraest­je a Zeneakadémia nagytermében. 15.30: Dzsesszf elvételekből. 16.03: Verdi operáiból. 17.05: Huszonöt perc beat. 17.30: Katedra. 18.05: Négyszemközt. 18.21: Századunk zenéjéből. 19.36: Haydn: Az évsza­kok — oratórium. Közben: 20.58: Láttuk, hallottuk. 21.13: Haydn: Az évszakok — oratórium közve­títésének folytatása. 22.30: A hét zeneműve. POZSONYI TV 19.00 és 21.30: Híradó. 19.30: Já- vorfasíp. Filmballada. 22.25: Zenés műsor. 2. MŰSOR: 18.40: A Luc­nica-együttcs műsora. 19.30: Olga "M^vna. 3. rész. RÁDIÓFIGYELŐ KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Magda Ianculescu és Vla­gyimir Atlantov énekel. 9.00: Ka­tedra. 9.30: Rahmaninov-művek. 10.05: A vietnami kultúra hete. 10.19: És ha azt mondom: csend'* TRUTYMÓ. Gáli István mű­vét csak megszokásból nevez­hetjük hangjátéknak. Való­jában újszerű műfaj, a szó­rakoztató, szatirikus rádió­esszé születésének lehetünk tanúi. Ilyen volt Kolozsvári Grandpierre Emil kitűnő mű­sora, az Egy-két magyar ösz- szehajol, melyben a felszínes társasági élet szükségszerűen közhely teremtő szituációit tette nevetségessé. Most Gáli István hasonlóan rádiószerűen, a kora reggeltől késő éjsza­káig fülünkbe és agyunkba öm­lő, megemészthetetlenül ve­gyes zenei trutymó ideg- és elmeromboló hatását érzékel­tette. A legmegdöbbentőbb az volt, hogy a beatzene, operett, magyarnóta, modern vonósné­gyes, szimfonikus zene és min­den egyéb zenei műfajt, stí­lust, hangzásvilágot képviselő muzsika egymás mellett és egymás után történő összeját­szásával, technikai úton kike­vert zenei trutymó milyen is­merős. Mintha csak egy bér­ház, strand, utca zörejeit vet­ték volna fel, kicsit felhango- sítva. Az első élmény, amit a darab adott, a ráismerés volt. Valóban ebben a zenei zajban élünk. Ezt az élményt fokoz­ta Gábor Miklós kitűnő ala­kítása és az elhangzó szöveg­nek, az író-főhős gondolatai­nak merész, szellemes asszo­ciációi erről az egyvelegről. Itt a darab elején — s talán később is néhányszor — a tollhegyre tűzött jelenséget sikerült Gáli Istvánnak tulaj­donképpeni okaihoz, a meg­üresedett, s néha hiábavaló tragédiákba torkolló életfor­mákhoz kapcsolnia. Az ele mentáris ritmusú beatzenével kísért autószerencsétlenség, a „zenés hajókirándulás”, „zenés felár” mintájára alkotott „ze­nés halál”, az autóroncs és az áldozatok mellett még mindig működő magnefoton sokkoló hatása nem önmagáért való. Theodor Adornó, korunk egyik legjelentősebb polgári gondolkodója, fogalmi eszkö­zökkel fejtegeti zenefilozófiai írásaiban az átélés nélküli, fe­lületes zenei fogyasztás és az élet valóságos élményei mel­lett elsikló életvitel összefüg­géseit. Gáli művészi módon mutatja meg, hogy csak a ze­ne örök, a mindig a kikapcso­lódás hajszolásával töltött va­lójában boldogtalan élet előbb- u'óbb értelmetlenül véget ér. De sajnos a darabíró Gáli István sem volt igazán követ­kezetes. Nem is az a baj, hogy a főhős úgy érzi meg kell öl­nie zenész barátját, bosszúból a trutymóért, és ezzel némi krimiszerű izgalom kerül a darabba, hanem az, hogy a kezdő ötlet sajnos egyre in­kább ellaposodik, s ezen az sem segít, hogy a kitűnő be­vezetőt a mű végén részben újra hallhattuk. A nem hibátlan, de újszerű, kísérletező szatirikus rádió­esszét Pós Sándor rendezte, hatásosan adagolva a mindig szellemes zenei ötleteket tar­talmazó, ritmusteremtő truty- mót. ÜNNEP ÉS ÉVFORDULÓ. Lassan hagyománnyá válik, hogy a rádió az ünnepeket irodalmi műsorral is köszönti. Egyelőre szerényen húzódnak meg ezek a hatások a műsor- áradatban, s címűk sem utal az ünnepi aktualitásra — kár, mert sikeres és színvonalas összeállítások készülnek. Al­kotmányunk ünnepére a . .gaz igazra változott” cím­mel hangzott el irodalmi ösz- szeállítás. A címadó sor egy István-kori himnuszból szár­mazik és a megteremtett tör­vényes rendet dicséri. Kós Ká­roly írása az első királyi tör­vénynapok hangulatát s a tör­vények középkori szigorát idézte. Szabó Pál a már egyre inkább csak a nincstelenekre érvényes kegyetlen szigor, ki­zsákmányolás ellen lázadó Dózsa György tizenkét pontos törvénykönyvéből adott ízelí­Ady-versekre készült vokális művei. A 100 éves évfordu­lóra készülő műsorban Csen- gery Adrienné, Sólyom Nagy Sándor, a Váci Vox Humana vegyes kar, Makláry József vezényletével, és a székesfe­hérvári női kar Hartyányi Ju­dit vezényletével szólaltatja meg az örök értékű műve­ket. Szerkesztő: Várbíró Ju­dit, rendező: Mérei Anna. Televízió A RÓZSASZÍN PÁRDUC Amerikai film. A kalandos, hu­moros film íő témája a szerelem, valamint az a jó néhány bonyo­dalom, félreértés, groteszk helyzet, mely ezt az élményt — ha tet­szik, ha nem, végigkísért. (Kü­lönösen, ha az események hátteré­ben ott áll az elcsíphetetlen Fan­tom, ,,a század bűnözője" is ...) 1. műsor: 20.05. Adás: szeptember 3., szombat, Rádió SZÓLJATOK, SZÉP SZAVAK! A műsorban érdekes vállal­kozás tanúi lehetünk: több amatőr színjátszó együttes tag­jai fogtak össze, hogy olyan dokumentumműsort mutassa­nak be — Bicskei Gábor össze­állítását —. amely a száz éve született Szabó Ervin életéről s arról a korról ad híradást, amelyben a jelentős tudós élt és alkotott. Adás: szeptember 3., szom­bat, Kossuth, 9.00. Televízió MŰVÉSZEK A PORONDON Nemzetközi film-, színház-, té­vé- és hanglemezsztárok ismét ar­tistaként lépnek fel a cirkuszku­pola alatt. Céljuk változatlan: idős színészek segítése A parádés mű­sort ez alkalommal Ingrid Berg­man nyitotta meg. Adás: szeptember 1., csütörtök* 2. műsor, 20.01. Televízió KANADAI RANDEVÚ Dokumentumfilm. II/2. rész. A múlt héten látott I. rész folytatása tovább boncolja a kanadai ma­gyarság ellentmondásos életét. Ez­úttal sok szó esik majd azokról* akik nem voltak hajlandók szóba- állni a Magyar Televízió forgató- csoportjával, ill. bizonyos forga­tásokhoz nem járultak hozzá. Mindemellett most is bőven lesz látni- és hallnivaló. Adás: augusztus 31.* szerda, L műsor, 21.00. A rádió állandó műsorszámai KOSSUTH RADIO. 1.30: Hírek. Időjárásjelentés. M3: Szőt kérek! 3.00: Reggeli Krónika. 5.20: Műsorajánlat. 3.30: Hírek, Időjárásjelentés. 5.10: Falurádió. 6.00: Reggeli Krónika. 6.20: Reklám. 6.30: Hírek. Idő­járásjelentés. 6.43: Szól kérek! 6.50: Reklám. 1.00: Reggeli Krónika. 7.15 (kb.): Körzeti Időjárásjelentés. 3.33: Műsorajánlat. 3.45: Tanácsadó szolgálat. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: A mai oap kulturális programjából. 10.00: Hírek. Időjárásjeleotés. 12.001 Déli Krónika. 12.20: KI nyer ma? Játék és muzsika tiz percben. 15.001 Hírek. 13.00; Hírek. IdSJátásJeienlés. 18.30: Esti Magazin. 21.00: Hírek. 22.00: Hírek. Időjárásjelrulés. 22.15: Sporthírek. 24.00: Hírek. Időjárás- jelentés. 0.23: Himnusz. 0.30: Vizjelzöszolgálat PETŐFI RADIO 4.30: Hírek. Időjárásjelentés. 5.00: Hírek. Időjárás- Jelentés. 5.30: Hírek. Időjárásjelentés. 6.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 6.204 Torna. 6.30: Hírek. Időjárásjelentés 6.35: Reklám. 6.45: O) könyvek. 6.50: Reklám. 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 3.00: Hírek. Időjárás jelentés. 3.30, Hírek. Időjárásjelentés. 3.35 (kb.): Körzeti időjárásjelentés 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.30: Hírek. 9.23: Délelőtti torna. 9.30: Hírek. 10.30: Hírek. 11.30: Hírek. 12.30: Hírek. 13.30:. Hírek. 13.45: Időjárás- és vízállás­jelentés. 14.30: Hírek. Körzeti Időjárásjelentés. 15.30: Hírek. 13.33: Mű­sorismertetés. 10.30: Hírek. 18.30: Hírek. 20.30: Hírek. 22.30: Hírek. 24.001 Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Műsorzárás, Utána: Idegen nyelvű vb- jelzőszolgálat. 3. MŰSOR. 14.00: Hírek. 14.03: Műsorismertetés. 10.00: Hírek. 12.001 Hírek. 15.30: Ufrck. 23.08; Hírek. Időjárásjelentés,

Next

/
Oldalképek
Tartalom