Pest Megyi Hírlap, 1977. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-23 / 197. szám
2 1977. AUGUSZTUS 23., KEDD ALKOTMÁNYNAPI ÜNNEPSÉGEK Az ünnep délelőttjén, a Parlament előtt (Folytatás az 1. oldalról) — Különösen széppé teszi ünnepünket, hogy alkotmányunk ünnepével együtt rendezhettük meg a Xv. országos nemzetiségi fesztivált — folytatta a szónok, majd köszöntötte a fesztivál szereplőit, s azokat is, akiket a közönség nem láthat a színpadon: a rendezőket, a tanárokat, népművelőket, a nemzetiségi kultúra ápoláséinak, fejlesztésének minden áldozatos munkását. — A Kárpát-medence népei — mondta S. Hegedűs László — forradalmak során harcoltak együtt, a nemzetek legnagyobb fiai adták szellemüket és áldozták életüket azért, hogy itt új, igazságos és szabad élet, teljesebb emberi élet legyen, és hogy az új lét talaján kivirulhasson mindaz, ami az ősök hagyatékából nemes és szép. — A szocializmus alapelveit sérti meg az, aki az egyenjogúságot nem biztosítja; ahol a nemzetiségek erőszakos beolvasztására törekszenek, vagy ahol arra várnak, hogy a többségi nemzet természetes vonzása lassan feloldja, eltüntesse a nemzetiséget A szocializmusban a többségi nemzet felelős a kisebbségért, jogaik érvényesítéséért. Ha egy többségi nemzet vállalja ezt és vállalja a távoli és a közeli múlt sérelmei által emelt falak lebontását akkor a megőrzött nemzetiségekkel együtt erősebb, a virágzó nemzetiségi kultúrákkal pedig gazdagabb lesz. — Gondoskodni kell a nyelv és a kultúra megőrzésének és fejlődésének támogatásáról. Hogy melyik állam ezt hogyan oldja meg, az minden államnak belügye, de a nemzetiségek közérdeke egyik országban jelentős hatással van a szomszédos ország politikai hangulatára, közérzetére is, mert a nemzetiségeik ezer és ezer szállal kötik össze a nemzeteket, és ami öröm itt az öröm a határ túlsó oldalán is. — Így is híd a nemzetiség a baráti országok között. Dolgozzunk azon, hogy ez a híd mindinkább az öröm hídja legyen, Tegyünk meg mindent amit alkotmányunk biztosít amit a párt lenini nemzetiségi politikája hirdet és amire jó szívvel törekszik "minden hazánkfia, legyen az román, szlovák, délszláv, német vagy magyar. — Sokat tettünk, de még több a feladatunk. Adjon ez a nap a gyönyörködtetés, a művészi élmény mellett a nemzetiségi nyelv és a kultúra ápolásához, fejlesztéséhez újabb erőt lendületet — fejezte be ünnepi beszédét S. Hegedűs László. Ünnepélyes percek következtek: Hornyák Jenő. a Dunakanyar Termel őszöv eivezet elnöke és Kovács Béla, z. tsz párttitkára átadta a gyönyörű, barnára sült kenyeret Acs Károlynak, a szentendrei papírgyár igazgatójának és Szautner Jánosnénak, a gyár párttitkárának. Ezt köv- tőén nemzetiségi vezetők emelkedtek szólásra. Mándics Mihály szerb, Klotz Miklós német. Szilágyi Péter román. Such János szlovák nyelven köszöntötte alkotmányunk ünnepét. A szünet után a nemzetiségi együttesek gálaestjét nézte és tapsolta végig a sokszáz főnyi közönség. Este. a Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár klubhelyiségében adta át dr. Boros Ferenc a Szocialista Kultúráért miniszteri kitüntetést azoknak, akik a nemzetiségi kultúra ápolásában országszerte kiemelkedő eredményeket értek el. Két Pest megyei pedagógus is volt a nagy számú kitüntetett között: Gráff Teréz dunabogdányi tanár és Peszeki Sándorné csomói óvónő. II. E. BUDAI JÁRÁS A budai járás az idei alkotmánynapi ünnepség színhelyéül a piliscsabai Garancsi-tó környékét választotta. Az alkotmány születésnapja alkalmából rendezték meg 20—21- én a Garancsi ifjúsági napokat is. Augusztus 20-án a csodálatos természeti környezetben felállított díszemelvényen helyezkedtek el a budai járás vezetői, meghívott vendégeik, közitük Krasznai Lajos, a budai járási pártbizottság első titkára. Tausz János, Nagy Imre, Antal Imre budai járási országgyűlési képviselők, dr. Köllner Ferenc, a budai járási hivatal elnöke és Gáspár András, a KISZ budai járási bizottságának titkára. Az ünnepi köszöntőt dr. Csalótzky György, a Pest megyei Tanács vb-titkár a mondta. Az ünnepség szép pillanata volt, amikor a Pilisvölgye Tsz-ben termett búzából sült kenyeret vette át a solymári PEMÜ két dolgozója, Jenei Zoltán és Rauser János. Délután a pilisszentiváni kórus, az ürömi táncegyüttes, a pilisvörösvári német nemzetiségi táncegyüttes, a solymári férfikar és az ipolyhídvégi magyar népi együttes foglalta el csaknem három órán át a színpadot. A Garancsi-tó körül pedig játékos vetélkedőknek szurkolhatott a közönség. Az alkotmánynapi ünnepség első napi programja után a vasárnapi sportversenyeken részt vevő fiatalok nem utaztak vissza községeikbe, hanem a tó melletti sátortáborban töltötték az éjszakát. U. Gy. CEGLÉDI JÁRÁS Alkotmányunk születésének évfordulója alkalmából a ceglédi járás központi ünnepségét augusztus 20-án tartották Jászkara jenőn, a közös tanácsú község központjában. A nagygyűlést a Himnusz vezette be, majd Szűcs István, a községi tanács elnöke köszöntötte a megjelenteket, köztük az emelvényen helyet foglaló Győré Sándort, az Elnöki Tanács tagját, á választókerület országgyűlési képviselőjét, Olajos Mihályt, a Pest megyei pártbizottság osztály- vezetőjét és Babinszki Károlyt, a ceglédi járási hivatal elnökét Fekete Antal, a ceglédi járási pártbizottság titkára mondott ünnepi beszédet. Ezután Győri József, a jász- karajenői Árpád Tsz búzatermesztési ágazatvezetője és Soós Ferencné, a tésztaüzem dolgozója átadta az új kenyeret Fekete Antalnak. T. T. RÁCKEVEI JÄRÄS A ráckevei járás lakossága alkotmánynapi megemlékezését Ráckeve nagyközség István terén tartotta. A díszemelvény elnökségében helyet foglalt dr. Major Miklós, az MSZMP Pest megyei Bizottságának tagja, Pest megye főügyésze, Jónás Zoltán, az MSZMP ráckevei járási bizottságának első titkára, Pfen- dert Mihályné, a nagyközségi tanács elnöke is. A résztvevőket dr. Verdes Margit, a Pest megyei tanács tagja köszöntötte, majd Raf- fay Béla, a ráckevei járási hivatal elnöke tartotta meg ünnepi beszédét. Az ünnepség második részében a Postás Szimfonikus Zenekar indulókat játszott, dr. Vasadi Balogh Lajos vezényletével, majd sportprogram következett, s a napot vidám utcabál zárta. SZÁZHALOMBATTA Százhalombatta alkotmány- napi ünnepségét a Dunai KőBUDAKALÄSZ Budakalászon a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat művelődési termében még pénteken délután munkás—paraszt nagygyűlést tartottak, a vállalat és az Óbuda Tsz dolgozóinak részvételével. A Himnusz elhangzása után dr. Faragó Elek, a Pest megyei pártbizottság tagja, megyei munkásőrpa- rancsnok ünnepi beszédében méltatta eredményeinket, s az alkotmány jelentőségét. Ezt követően a kitüntetések átadása következett. A Lenfonó- és Szövőipari Vállalat vezérigazgató-helyettese, Reketye Károly, a 30—35 éves törzsgárdatagoknak aranygyűrűket adott át. Az Óbuda Mezőgazdasági és Kertészeti Szövetkezet dolgozói közül ketten miniszteri kitüntetésben részesültek. Szabolcsi Erzsébet gyors- és gépíró, valamint Fülöp Sándorné asszisztens a mezőgazdaság kiváló dolgozói lettek. Laár Endre, a Hazafias Népfront budakalászi községi bizottságának elnöke Szabó Ferencnek és dr. Erdélyi Gézának a Kiváló Társadalmi munkáért kitüntetéseket adta át. Az Óbuda Tsz elnöke, Varga Ferenc, a járás téeszpa- rasztsága nevében az aratást, a téeszek munkáját és a munkás-paraszt szövetséget méltatva átadta az új kenyeret Kovács Irénnek, a Lenfonóéi Szövőipart Vállalat budakalászi gyáregysége szövőnőjének. F. A. olajipari Vállalat dunafüredi csónakházában rendezték. Sodorai lstvánné, a Hazafias Népfront százhalombattai bizottságának titkára az alkotmány és az új kenyér ünnepéről beszélt, s néhány szóban méltatta Százhalombatta fejlődését. Az ünnepségen jelen volt Balogh László, az MSZMP Pest megyei bizottságának titkára is. A felpántlikázott ünnepi kenyeret Dékány István, a Bentavölgye Termelőszövetkezet elnöke adta át Skriba Józsefnek, a Dunamenti Hőerőmű Vállalat dolgozójának. Ezután gazdag sport- és kulturális programmal folytatódott az ünnep. P. Z. TÄPIÖSZELE A lassan már hagyományosnak mondható munkás—paraszt találkozóra meghívást kapott a járás nagyobb üzemeinek — így a KGYV, a Pénzverde jelvényüzeme, a Telefongyár nagykátai gyáregysége, a Kiima Ktsz — egy- egy szocialista brigádja és elküldte képviselőit a járás valamennyi termelőszövetkezete. Az elnökség soraiban többek között helyet foglalt Gölöncsér Dánielné, a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsának titkára. Pataki Márton, az MSZMP nagykátai járási bizottsága első titkára, Csák István, a íTápiómente Tsz elnöke és Farkas Sándor, a KGYV vezérigazgató-helyettese. Molnár János, a Tápiószelei nagyközségi Tanács elnökének köszöntő szavai után, Keszi József, a járási hivatal vezetője mondott ünnepi beszédet. Természetesen, Tápiószelén sem feledkeztek meg arról, hogy az alkotmány napja egyben az új kenyér ünnepe is. Az ünnepi beszéd elhangzása után Csák István átnyújtotta Pataki Mártonnak a nemzeti- színű szalaggal átkötött, ropogósra pirult, új búzából sütött kerek cipót. Azok. akik élenjártak a társadalmi munkában, Molnár Jánostól vehették át a Hazafias Népfront Pest megyei elnöksége által alapított kitüntetéseket. Az ünnepélyes pillanatokat oldott, hangulatos órák követték a kastély udvarán, Jákó Munkás—paraszt találkozók Tápiószele: dobban a deszka a táncosok lába alatt... Ralmágyi Péter felvétele Teremnek-e itt bajnokok? Nem bocsátkozott jóslásokba Kaldenecker l&tván, a Hernádi Március 15. Termelőszövetkezet sportkörének elnöke, amikor az alkotmány napján néhány perccel tíz óra után átvette Cserháti Pál tsz-elnöktől az új hernádi sporttelepet. Nem hangzottak el nagy szavak, ígérgetések, mindösz- sze arról ejtett néhány szót, hogyan mozdult meg segítőszándékkal Hernád apraja- nagyja, a termelőszövetkezet és a környék ipari üzemeinek szocialista brigádjai, magyar és szovjet katonák, hogy elkészülhessen a hat-hétmillió forintot érő létesítmény —, alig több, mint egymillió forint befektetéssel. A rövid ünnepség után — amelyen megjelent Ihászi József, a dabasi járási pártbizottság első titkára, Kálmán Ferenc, a járási hivatal elnöke, dr. Nyemcsok János, a Pest megyei pártbizottság osztályvezető-helyettesi, Somogy- vári László, a nagyközségi pártbizottság titkára, Mihalo- vics Mihály, a nagyközségi közös tanács vb-titkára, az építésben segédkező magyar és szovjet katonák parancsnoka is — megtörtént a gyakorlati pályaavató. A hernádi öregfiúk és az újhartyáni öregfiúk találkozója. Később áttódult a népes szurkolótábor a kosárlabdapálya szélére, hogy legalább fiataljaikat segítsék győzelemre — a hangjukkal... Dicséretükre legyen mondva, ritkán tapasztalható sportszerűséggel tapsolták meg a vendégfiúk ügyes megmozdulásait. Az NB I legjobbjai közé tartozó Ganz MÁVAG csapata visszafogott játékkal is élvezetes perceket szerzett a közönségnek. Nem folytattak vérre menő küzdelmet a kézilabdapályán sem, ahol a Szilasmenti SK— Csömör csapatával mérték ösz- sze tudásukat a helybeliek. A napi program fénypontját viszont a Ferencváros öregfiúk—Hernádi TSZSK labdarúgó-mérkőzés jelentette — eredmény: 3:3 — Tartamára szinte kiürültek a község házai; annyian szorongtak a lelátón — és a pálya gyepe körül, mintegy bizonyítva: magukénak érzik az új sportkombinátot, s méltán bíznak abban, hogy jól szolgálja majd a nagyközség tömeg- és versenysport mozgalmának fellendülését. D. Gy. Négy helyett nyok tanterem Augusztus 20-án — a járási ünnepséget követően — nyolc- tantermes, napközi otthonos iskolaépületet adtak át Jász- karajenön. Fekete Antal, a ceglédi járási pártbizottság titkára a széles körű társadalmi munkát és a gyors kivitelezést elismerő -szavak kíséretében adta át az épületet Szűcs Istvánnak, a községi tanács elnökének. A községbeliek az eredetileg négy tanterem építésére kapott 1,5 millió forintot saját erejükből egészítették ki, s így növelték duplájára a termek számát. Az Árpád Tsz, az Alföldi Tej Közös Vállalkozás és az ÁFÉSZ tekintélyes összegű támogatást nyújtott, és ugyancsak szép summa jött össze a lakosság forintjaiból, a szülői munka- közösségi tagok, a pedagógusok és a gyerekek társadalmi munkájából. Az iskola kulcsát Matécsik György, a Ceglédi Járási Építőipari Szövetkezet abonyi részlegének kőművesbrigád- vezetője adta át Jakus Béla igazgatónak. A nagygyűlés szinte valamennyi résztvevője élt az alkalommal: végigjárták a tantermeket, előadókat, szertárakat, ebédlőt, foglalkoztatótermeket, és megelégedetten szemlélték a szép épületet. * Áttervezték nagyabbra Szokolya apraja-nagyja ott volt szombaton az új, nyolc- tantermes általános iskola avatásán. Az ünnepségen megjelent Tóth Albert, az MSZMP váci járási bizottságának első titkára, dr. Rissa- nek Klára, a váci járási hivatal elnökhelyettese, Poldauf Medárd, a HNF megyei bizottságának tagja, s ott voltak a Verőcemaros—-Szokolya közös tanácsának vezetői, az iskolát kivitelező Pest megyei 6. számú Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat képviselői. Az ünnepség szónoka, Barát Endre, az MSZMP Pest megyei Bizottságának osztályvezetője, országgyűlési képviselő Szalai Róberttel, a kivitelező vállalat főmérnökével együtt adta át az új oktatási intézmény kulcsát Augusztin Antal igazgatónak. Eredetileg egy 4 tantermes felsőtagozatos iskola típustervét akarták megvalósítani. Amikor azonban a község üzemei s a szokolyaiak felajánlották. hogy társadalmi munkájukkal segítik a terv megvalósulását, a kivitelező vállalat KISZ-szervezete a típustervet a helyi körülményekhez alakítva nyolctantermes, valóban minden igényt kielégítő intézményt tervezett. Társadalmi munkában készült az épület alapja, a kazánház szigetelő falazata, a lábazat fele, s a szokolyaiak oltották a meszet is. Rengeteg földet mozgattak meg, és mintegy 250 köbméter betont építettek be az alapba. Szinte mindenki ott volt, amikor az ezer négyzet- méter alapterű épületet ki kellett takarítani, hogy teljes szépségében fogadhassa az ünnepségre érkezőket. A szokolyaiak 600 ezer forint értékű társadalmi munkája is hozzájárult ahhoz, hogy a tanévkezdéskor megkezdődhet benne az oktatás. A régi tantermekből kis módosítás után napközis foglalkoztatókat alakítanak ki, és bennük kap helyet az öregek napközi otthona is. B. H. Nyolctantermes iskola Szokolyán. Ifj. Fekete József felvétele A hernádiak snortteiene Vera és Solti Károly magyarnóta-énekeseknek. Szegedi Molnár Géza paródistának és a Dómján—Venczel táncnégyesnek tapsolhattak a találkozó résztvevői, majd pedig i fővárosi Mini együttes „húz ta” a talpalávalót a késő est órákig. D. Gy. Felvonultak az üzemek, intézmények képviselői. Nagy Iván felvétele