Pest Megyi Hírlap, 1977. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-13 / 190. szám

****>■« iH/Ts w V/ttlííiP 1977. AUGUSZTUS 13., SZOMBAT ÍRÓK KALAUZOLÁSÁVAL Regényes szomszédolás Érdekes képet nyújt a hat, egymás mellé sorakozó könyv, ha így egymást követően, emiatt óhatatlanul kissé ösz- szevetve olvasgatjuk őket. Megérezzük azt, ami jelleg­zetes, ami a másiktól él-ütő a felidézett életdarabkákban, ami más az egyik irodalom­ban vagy országban, min't a másikban — mintha csak kör­utat tennénk a könyvek szer­zői, az írók kalauzolásával e szomszédos országokban, iro­dalmakban : németek, bolgá­rok, horvátok, szlovákok, cse­hek, románok között... Egy proli mesél Ludwig Turek idestova fél évszázada, a weimari Német­országban jelentkezett az iro­dalomban munkásként töb- bedmagával. Azok közé a mun­kásírók és dokumentaristák, önéletírók közé tartozott, akik a proletárélet hiteles belső bemutatására fogták tollat, hogy ezzel is öntudatosítsák, szervezzék társaikat, osztá­lyukat, harcoljanak annak ér­dekeiért. Turek könyve, az Egy proli mesél szintén ön­életrajzi regény. Fő érdeme a hitelesség, az őszinteség, a be­lülről való nyílt ábrázolás. Nem törekszik szépíteni sem sorsán, sem jellemén, sem éle­tén. Bemutatja köntörfalazás nélkül, hogyan élt, ténysze­rűen ábrázolja a nyomort, nem is tódít, s éppen ezért hatá­sosabb, megindítóbb. De le­írja — nem leplezve olykor efölötti büszkeségét sem — vagánykodásait, hódításait, csínytevéseit is. Mindez együtt azért magával ragadó, mert égy életsors és környezet be­ágyazottságában látjuk, ami megmagyarázza, megindokol­ja „éppen olyan, amilyen” vol­tát. S hiteles hátteret nyújt történelmi ismereteinkhez is az első világháború előtti, alatti, utáni, a forradalmi Né­metországról. Történetek a hőstett ról Ugyancsak az Európa je­lentette meg a Történetek a hőstettről című bolgár kisre­gény- és elbeszéléskötetet. Nyolc bolgár író egy-egy írá­sát tartalmazza. Múlt és je­len, mozgalom, harc, börtön, munka szorításában állnak helyt hősiesen a szereplők. Az írók között találjuk a minta­képének Csehovot valló Emi- lijan Sztanevet, aki a harmin­cas években jelentkezett első munkáival, s tizenöt-húsz éve négykötetes nagy regényt al­kotott a forradalmi mozgalom hőseinek bemutatására, az 1923. évi felkelés tablóját megrajzolva. Georgi Karasz- lavov, a munkásmozgalomba fiatalon bekapcsolódott, s az imént említett felkelésben is tevékenyen részt vevő, főként a falusi életet ábrázoló író itt egy kisregényben a há­ború alatti idők társadalmi krémjét — köztük az újgaz- dagékat, s a főügyészt —mu­tatja be, e szürke tapéta előtt a kommunisták helytállását a halálos ítélet alatt A náluk fiatalabb nemzedékhez tarto­zó — 1929-beli — Jordan Ra- dicskov viszont a pásztorok közé vezeti az olvasót, a he­gyekbe, s felvillannak a parti­zánok arcai. A mese s a bal­lada határán imbolygó han­gon ábrázolja az író a különös helyzeteket, amelyekben sze­replői megfordulnak. Feketerigó évé­Ká­falu­A múlt század utolsó ben Karlovac, magyarul rolyváros mellett egy ban született Gustav Krklec horvát költő, akinek váloga­tott verseit egy kis kötetben közreadta az Európa Fekete­rigó címmel Csuka Zoltán­nak, a iugoszláviai irodalmak Érden élő kiváló ismerőjének és tolmácsolóiának válogatá­sában. Ö maga és Ács Károly, Dudás Kálmán, Fehér Fe­Tenc, Majtényi Zoltán, Pór Judit, Tandori Dezső, vala­mint Várady Szabolcs fordí­totta a verseket; közös vállal­kozás hát, hazai és jugoszlá­viai magyar költők és mű­fordítók munkája. Maga a címadó vers — Tandori for­dította — egy kis nyolcsoros. „Vén ez a vén Föld”, mond­ja benne a költő, s fölteszi a kérdést: „Lesz-e, ki még költ/ füttyöt az erdőn, / gondja-fe- lejtőn?” Válasza: „— Csak a rigók!” Pesszimista? Inkább azt mondanám: ri­deg, kemény, konok, küzdő. Elutasítja a könnyű és felszí­nes, leegyszerűsítő, szirupos ujjongást. Ahogy a Simfonia domestica című költemény zá­rósoraiban írja: „Dicsőség hát a fáradságnak, műnek, / A kérges kéznek s néked, szent hevület!” Hasonlítani mindig torzítás, de, ha lehet, képzeljünk el egy máig élt Tóth Árpádból és Sza­bó Lőrincből vegyített lírát —. amilyen, persze, nincs. Rilké­hez szokták hasonlítani: való­ban a csiszolt, zárt formákban s egyöntetű magasságban tar­tott érzékeny hangulat rokon. Mégis — más. A rigó jelkép is. Hazája ma­dara. A háború utáni ország­ról szóló, mélyről zengő, fáj­dalmasan szép vers, a Fel­jegyzés az országról, így vég­ződik: „A bokron rigó. Ki érintget, ó ág? / Forrás cso­bog ... Várj idő! hadd marad­jak! I Romjaidon már pász­tor sípja szól át, / s gyerme­ket táplálsz, új ország, te gaz­dag ...” A konok bizakodó hangja ez! Egy marék aprópénz... Alfonz Bednar, a ma már idősebb szlovák írónemze­dékhez későn csatlakozott. Negyvenéves korában, 1954-ben jelent meg az első regénye — magyarul kétszer is kiadták az Üveghegyet —, és sokrétű írói mű kezdett kibontakoz­ni. Regények, drámák, elbe­szélések ... E mostani regé­nye — az Egy marék apró­pénz a szerencsekutyában — folytatása egy magyarul öt év­vel ezelőtt megjelent hason­ló című regénynek. Mint az, e kötet is bővelkedik a min­dennapi szereplők hangulat- és humorgazdag kalandjai­ban. Mindennapi, de élveze­tes kalandok ezek — szerel­miek vagy nem —, nem utol­sósorban az árnyalt, több ér­zelemtől átszőtt ábrázolás folytán. Sosem azonosulha­tunk teljesen, de nem is uta­síthatjuk el a szereplőket, s fordulataikat. Bednár ezzel rokona egy nagyon rokon­szenves ábrázolást, egy iró­nia és egyben érzelemgazdag kisrealizmus révén a mai em­bert és életét valóságosan és érdekesen, színesen, tele han­gulattal megjelenítő elbeszé­lés- és regényirodaimat nyúj­tó cseh írói körnek. A kutyafejűek Mint az előző könyv, Jirá- seknek, az örökérvényű törté­nelmi regénye, A kutyafejűek is a magyar—csehszlovák kö­zös könyvkiadás keretében je­lent meg az Európa, illetőleg a pozsonyi Madách Könyv- és Lapkiadó gondozásában. . Alois Jirásek sajátos 'iro­dalmi képlet. A múlt század derekán született, történész volt és író. Műveiben nem díszlet a múlt. Történelmileg hitelesek könyvei, s egyben jól, híven elevenítik fel a haj­dani embert környezetével, gondolkodásával. Műveit ol­vasva a történelmet ismer­jük meg. S könnyen, mert iga­zi írói vénával, nagy megje­lenítő erővel állítja elénk. A kutyafejűek a nyugati cseh határvidéken élt határ­őrnép — mint a mi történel­münkben például a széke­lyek —, a chodok felkelését eleveníti meg. Külön öröm, hogy Németh László fordítá­sában olvashatjuk ezt a jelen­tős könyvet. Ahol az igazságot mérik Bratescu-Voinescu a század- forduló román prózairodalmá­nak sajátos képviselője volt. Magyarul tudomásunk sze­rint még nem jelent meg mun­kája —, most egy kötetnyi el­beszélést nyújtott át tőle az Európa révén a bukaresti Kri- terion Könyvkiadó Papp Fe­renc fordításában. A magyar- országi olvasó örült volna, ha egy kis utószó segít elhelyez­ni az írót a román irodalom­ban és történelemben, meg­világítja munkásságát, s mód­szerét, összefoglalja pályáját. (Amiről Világirodalmi lexi­konunk sem tud.) Annyi bizo­nyos, hogy eleven, plasztikus képet kapunk a korabeli vidé­ki társadalom sajátos alakjai­ról. Nyilván ez a vidéki élet a maga fonákságaival, örökö­sen alkalmazkodást kívánó kicsinyességeivel azért lett szinte állandó témája a vidé­ken, kisvárosban élő írónak, mert őt is nyomasztotta. Érdekes, elgondolkodtató ol­vasmányt nyújt, sok nyíltbeli hasonvonást sejtet. Százhúsz költő tolmácsa A költő ismert, csak a nevét kell említeni: Tímár György. Ismert költőként köteteiből, folyóiratokból, lapokból, s is­mert műfordítóként is ugyan­csak kötetekből és a Nagyvi­lág lapjairól, no, meg az Elet és Irodalomban a fordítás gondjairól és örömeiről, iro­dalmunk tolmácsolhatóságá- ról, külföldi hatásáról írott cikkei révén. A legismertebb azonban — mivel az iroda­lom, a költészet, ha tömege­ket is érdekel, nem akkora tö­megeket, mint amekkorák né­zik a tévét, hallgatják a rá­diót, s figyelik a humor fordí­tósait —, talán szójátékai, nyelvi játékai, agyafúrt és csat- tanós szócsinálmányai, ötle­tei révén. Így már az az ol­vasó is azonosíthatja, aki nem érdeklődik az irodalom iránt, de felfigyelt a nyelvi játékok­ra. Az Európa Könyvkiadónál most megjelent tekintélyes — négyszáz lapot meghaladó — fordításkötet Tímár váloga­tott fordításait adja csupán elénk, de ez is igen gazdag termés. Százhúsz költőt tol­mácsol — a latintól és a kí­naitól a dél-amerikai irodal­makig számos költészetből, de főként az európai latin nyel­vű, elsőként is a francia iro­dalomból. Mint maga a fordí­tó vallja: „lévén, hogy ez a nyelv áll hozzám a magya­ron kívül a legközelebb”. S ezzel is nagy hagyományt foly­tat. Különösen hálásak lehe­tünk e tekintetben azért, hogy a jelenkori francia költésze­tet széles spektrumban tol­mácsolta és — mondhatni, fo­lyamatosan — tolmácsolja, szinte naprakészen hozzáfér­hetővé teszi, fogalmat ad ró­la a franciául nem tudó iro­dalmi érdeklődésű magyar ol­vasónak. Tímár György kötete elő­szavában megadja a vállalt mércét, a mértékegységet az olvasónak, amikor elmondja, hogyan ejtette rabul kamasz­ként az idegen vers meghódí­tásának, irodalmunkba át­ültetésének nehézsége, az, hogy „ami szöveg a németben vagy a franciában, a legter­mészetesebben áll össze vers­sé, ugyanaz ugyanúgy a ma­gyarban az istennek se haj­landó erre” — mint tizenhat évesen tapasztalta. Attól kezdve, küzdve alakí­totta ki azt a nyelvet, amely az ő költői-fordítói nyelve, egyéni és rugalmas egyben, s azt a fordítói módot, ahogy egy-egy költő saját ritmusát, atmoszféráját átéli-utánozza, hogy így magyarul megszó­laltassa. Németh Ferenc Több pedagógust várt Pest megye Tanítóhiány a dabasi járásban A múlt év novemberében hozott rendelkezés értelmé­ben a felsőfokú tanintézetek­ben végzettek — bizonyos sza­kokon — pályázat útján he­lyezkedhetnek csak el. A vég­zősök három évig nem vál­lalhatnak más területen mun­kát, mint amire oklevelük, dip­lomájuk jogosítja őket. Az ál­lásokat két fázisban hirdet­ték meg. Januárban, majd áp­rilisban lehetett jelentkezni, a városi és járási művelődési osztályvezetők pedig augusz­tus elejéig összegezték a pá­lyázatok elfogadásáról szóló jelentést., Képesítéssel Sajnos, az ország számos oktatási intézményében nem sikerült még elérni azt, hogy a tanulókkal képesített neve­lők foglalkozzanak. Ez a prob­léma a megyében is. Nagy szükség lenne szakképzett emberekre, akik a kisebb-na- gyobb gyerekeket rátermet­ten, hozzáértéssel, hivatástu­dattal indítják útra. A most életbe léptetett pályázati rend­szer ehhez kíván segítséget nyújtani, de a gondokat tel­jes mértékben megoldani eb­ben az évben még nem tudta. A megyében jóval több ál­lást hirdettek meg, mint amennyit a most végzett dip­lomásokkal betölthetnének, azaz nagyobb az igény, mint amennyi a jelentkező. A hat­van óvónői állásra 43-an je­lentkeztek.-Ennél sokkal rosz- szabb a helyzet az alsótago­zatos tanítói állások betölté­sénél, mert a százharminc helyre csupán 52-en pályáz­tak. A nyolcvan felsőtagoza­tos tanári munkahelyre is csak 51 pályázat érkezett. Valami­vel jobb az arány a középis­! kólákban, ahol a negyvenöt meghrdetett státusból már harmincat betöltötték. Az új tanévtől várhatóan kevesebb gonddal küzdenek majd a váci és a szentendrei [ járás oktatási intézeteiben, itt a legkedvezőbb a képesítettek jelentkezése. A budai járásban kevés a tanító, a ceglédi já­rásban pedig a tanár. i Érthetetlen tartózkodás Jelenleg — és már évek óta — a dabasi járásban a leg­rosszabb a helyzet. Huszonnégy tanítói állásra nincs jelent­kező, pedig az itt lakó gyer­mekeknek is szükségük lenne megfelelően képzett pedagó­gusokra. Ezzel elejét lehetne venni az osztályok túlzsúfolt­ságának, a tanítók szinte em­berfeletti leterheltségének. Érthetetlen a végzettek tartóz­kodása az itteni munkaválla­lástól, mert a megye járásai közül itt hirdetik a legtöbb olyan állást, amelyhez a lete­lepedők lakást, illetve szol­gálati szobát kapnak. Óvónők helyből Ha figyelembe vesszük az elmúlt éveket, akkor szembe­tűnő, hogy több a szakképzett óvónő. Nagykőrösön már vé­geztek azok, akik négy évvel ezelőtt az itt működő óvónő­képző szakközépiskolában kezdték tanulmányaikat. A meghirdetett hat nagykőrösi állásra volt is pályázó. Az el­következő években várhatóan tovább javul az óvodákban dolgozó szakképzett óvónők aránya, mert a gödöllői és fóti szakközépiskolákban is nem­sokára végez egy-egy évfo­lyam. A tanítónőhiány, mint a korábban említett számokból is kiderül, igen nagy. A közép­iskolákban csupán a készség- tárgyakat — rajzot, éneket, gyakorlati foglalkozást, test­nevelést — oktatókból van hiány. A megye oktatási intézmé­nyeiben a képesítés nélküli óvónők, nevelők augusztus­ban jelentkezhetnek. Remél­hető, hogy azokon a területe­ken, ahol jelenleg munkaerő- hiány van, alkalmazásukkal enyhíteni lehet majd a gondo­kon. Krasznai Éva Adyra emlékeztek az anyanyelvi konferencián Pénteken a Budapesten ta­nácskozó 111. anyanyelvi kon­ferencia résztvevői plenáris ülésükön Ady-emlékműsor ke­retében meghallgatták Keresz- túry Dezső akadémikusnak, a Magyarok Világszövetsége alel- nökének előadását a költő élet­művéről, emberi alakjáról. A témát ezután művészi műsor­ral — zenével, szavalatokkal — tették érzékletessé. A nap folyamán a konfe­rencia külföldi vendégei — a házigazdák társaságában — Budapest nevezetességeivel ismerkedve, látogatást tettek a budai Várban, majd a délutá­ni órákban Óbudán felkeresték a Zichy-kastélyt, ahol megte­kintették dr. Bárczi Géza aka­démikusnak, az anyanyelvi konferencia védnöksége első elnökének életművét, munkás­ságát felidéző emlékkiállítást. KIÁLLÍTÓTE RMEKBEN Vendégek Román fotók — Robert Musil-emlékkiállítás Gordon György festményei A nyári szabadságidény el­lenére rendre nyílnak az új kiállítások alig csappanó kö­zönséggel. Nem csoda, p tár­latok: események. Szíriái %kép- zőművászeti anyagot és ro­mán fotókiállítást láthatunk a Műcsarnokban, a Szépmű­vészeti Múzeum jubileumi Rubens-tárlatra készül, a Pe­tőfi Irodalmi Múzeum Robert Musil életművét mutatta be, a Fényes Adolf teremben az Angliában élő hazánkfia, Gor­don György festményei vár­ják vendégeiket. CENTENÁRIUMI DOKUMENTUMOK Románia most ünnepli ál­lami függetlenségének száza­dik évfordulóját, s a lezaj­lott történelmi korszakot mu­tatják be a fotótáblák nép­művészeti tárgyak, köröndi fekete kerámiák kíséretében. Különös érdeklődésre tarthat számot Szathmáry Papp György rajza az 1877—78-as román—török háború sebe­sültszállítóiról, melynek em­beri együttérzése, biztos vo­nalvezetése már Mednyánszky László világháborús festmé­nyeinek előzménye. NAPJAINK SZÍR FESTÉSZETE A meglepetés erejével hat, hogy a szíriai festők orientá­ciója Európa. Ami a formák iskolázottságát illeti, abban a párizsi minták tükröződnek, elsősorban a színkultúra ma­gabiztos könnyedségében. Ez a festészet látókörének tágu­lására utal, arra, hogy Szent­endrén, Vásárhelyen és Da- maszkuszban egyaránt átve­szik a műfaj korszerűsítései­nek friss eredményeit. Meg­fontolással, úgy, hogy a szí­riai életérzés az új festői öl­tözékben megmarad, ha nem is maradéktalanul. Ez utóbbi a Duna és az Eufratesz men­tén egyaránt probléma, az, Labib Raslau: Ló és ember hogy vajon helyes-e ilyen gyorsan feladni a népi, nem­zeti alakzatrendszert. Gondo­lom, mindez átmenet, hiszen nálunk például már egyre ha­tékonyabban használja fes­tészetünk a néprajzi forráso­kat, s ez a folyamat Szíriá­ban is minden bizonnyal szin­tén hamarosan bekövetkezik, annál is inkább, mivel a pári­zsi iránytű önmagában nem elegendő. Asma Fayoumi tü­zes koloritja, Farzat Klee művészetén pallérozott szer­kesztésmódja, Nassir Chaura találékony képzelete, Labib Raslau meghitten bravúros lóábrázolása a jó átlagból is kitűnt eredetiségével. AZ {RÓ ÉLETMŰVE Származása, neveltetése is nemzetközi eszményekhez se­gítette, hiszen az ősök és Ro­bert Musil életútja Temes­vár, Kismarton, Brünn, Kla­genfurt, Linz, Berlin ívelésű — német, osztrák, cseh-mor- va és magyar elemeket tar­talmaz. A Petőfi Irodalmi Múzeum a nyári szünet utá­ni első kiállításán felsorakoz­tatja a klagenfurti Robert Musil Archívum gazdag anya­gát, s hozzátársítja a kitűnő író könyveinek magyar fordí­tásait, a művészetéről szóló kritikákat, Lukács György tanulmányát és leveleit. A tárlatlátogató e bemutató kapcsán könnyen válik Ro­bert Musil olvasójává, az im­pozáns gyűjtemény hatáso­san késztet arra, hogy ve­gyük kezünkbe Törtess iskola­éveit, A tulajdonság nélküli embert, Robert Musil legfon­tosabb alkotásait. VISSZATÉRÉS — MÜVEKKEL Hála a Magyarok Világszö­vetsége egyre kimagaslóbb munkájának, a magyar di­aszpóra visszacsatolása az óhazához egyre intenzívebb. Politikánk elvi szilárdsága és tapintata — az ellenséges ér­zületű ritka kivételektől elte­kintve — minden jószándékú külföldi magyart visszahív, visszavár hazánkba; vendég­ként, művekkel. Ezen egy­másra találás folyamatot in­dított el, Vásárhelyi Győző pécsi múzeuma után Sárospa­takon Dómján József famet­szeteiből létesült új gyűjte­mény, s a kapcsolatkeresés újabb példája, hogy . az Ang­liában élő Gordon György festményekkel érkezett buda­pesti vendégségbe. Tudatos elrajzolásokkal emel ki lénye­ges elemeket a valóság adat­tárából, birkózót, sebesültet, nyújtózkodó figurát. Magány­érzetét testesíti műveiben, biztos formavezetéssel. E he­roikus zártság tiszteletet éb­reszt, alapforrása belső küz­delem, nem a boldogság. Nagy testek szakadnak a térből, a világ drasztikus Or­ganizmusa, melyet hiánytalan rajztudással nyújt át nekünk nehéz ajándékként. Losonci Miklós

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom