Pest Megyi Hírlap, 1977. július (21. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-13 / 163. szám

Újság, levél, telefon, távirat Reggeli forgalom a postán Lóra pattan a kézbesítő 0 Az időpont: reggel fél nyolc és nyolc óra között. A kő- cseri postán nagy a sürgés­forgás. Megérkezett Nagykő­rösről az autóbusz, s vele a több kilós újságcsomag, levél­halmaz. Kezdődik a legna­gyobb munka, a küldemények szétosztása. ★ Nyolc óra. Egyre több a hí­vás, egyre több távirat érke­zik, távbeszélőn. A telefon- szolgálat délután négyig, a munkaidő befejezéséig tart. — Mikor legtöbb a hívás? — kérdeztük Bugyi Pálnét, aki 1965 óta végzi munkáját. — Naponta mintegy 90—100 érkezik. A táviratok szövegét is telefonon jegyezzük fel. Az én feladatom a csomagok fel­vétele is. Hogy mikor hívnak legtöbben? Inkább a délelőtti órákban, de délután 3—4 óra között is sok munkám akad. A segélykérő telefont, mely az utcai oldalon van, délután 4- től, reggel 8-ig vehetik igény­be a lakosok. Igen jó szolgá­latot tesz pz a készülék, fő­ként éjszaka. A napilapokat s a színes he­tilapokat már rendezték, s út­jára készül' az újságkihordó. — Hogyan került a postá­hoz? — kérdeztük tőle. — Két éve jöttem ide — mondja Rapi Lászlóné. — Ko­rábban az Űj Élet Tsz-ben dolgoztam, majd gyermekgon­dozási szabadságon voltam, s úgy döntöttem, hogy vállalom az újságkihordást. — Mikor a legtöbb a dolga? — Kedden és csütörtökön. — Melyik lapnak van a leg­nagyobb sikere Kocséron? — Legtöbben a Pest megyei Hírlapot, a Nők Lapját, a Ké­pes Ü.iságot, a Rádióújságot járatják. 'ér Hamarosan útjukra indul­nak a tanyasi postások is. Hármójuk közül Tompái TAszlóval váltottunk néhány szót. — Milyen a tanyasi postás sorsa? Épül a mázsaház TJj mázsaházat építenek a Nagykőrösi Állami Gazdaság­ban. Képünkön: a Rákóczi szocialista brigád tagjai a beton­alapot készítik el. SPORT Kézilabdázók, labdarúgók A Nagykőrösi Konzervgyár Kinizsi Sportkörének elnöksé­gi ülésén a jelenlevők meg­kapták a kézilabda-szakosz­tály részletes, valamint a lab­darúgók írásos beszámolóját. A kézilabdások az év elején adódott problémák után, ma­gatartásban, az edzéseken és a mérkőzéseken javultak, fő­leg a fiatalok szorgalmasak. Gondot okoz, hogy több lab­dára van szükségük a jelen­leginél, s hogy a vezetőség alacsony létszámú, tagjaira nagy teher hárul. Munkahelyi elfoglaltság, megnövekedett családi kötelezettségek, és túl­zott önbizalom miatt, az ed- zéslátogatottsáig miég nem száz- százalékos, de javulás tapasz­talható. Az ifjúságiak edzője több segítséget kért. A labdarúgók beszámolóját Kurgyis János egészítette ki szóban, a nehézségekre hivat­kozva. A csapat csak a maga erejére támaszkodhatott, a jö­vőben jobban kell szerepelnie. Az ifik az utóbbi időben sok örömet szereztek, bejutottak az országos bajnoki mezőnybe. Nyikos József sportköri elnök szerint, aktívabb, tevékenyebb vezetésre van szükség a szak­osztályban, s edzőmérkőzések­re az Ifjúsági sporttelepi pá­lyát javasolta. A kézilabda-beszámoló szó­beli kiegészítésében Fleisch­mann János arról szólt egye­bek között, hogy az idén ala­kult női csapat többször járt a kecskeméti fedett uszodá­ban is K. Varga Dénes több ülőhelyet kért a kézilabda- pályához. — Lehet, hogy mások pa­naszkodnak, de én azt mon­dom, jó, bár télen, nyáron sok a munka. Lovai járom a ha­tárt, anélkül nem is győzném. Sokat segített rajtunk tavasz- szal a postaládarendszer beve­zetése. — Tanyán milyen lapot ol­vasnak szívesen? — A megyei lapot, a Sza­bad Földet, a Képes Újságot és az Ország-Világot. A lapkihordók távozása után elindul kerékpárjával a levél­kézbesítő, Bugyi Miklósné is. — Két és fél éve dolgozom itt, s ez idő alatt 'nagyon meg­szerettem ezt a foglalkozást — mondja, amikor munkája fe­lől érdeklődünk. — Mikor viszi a legtöbb le­velet? — Mindig sok a postai kül­demény, de nyugdíjfizetéskor és ünnepek előtt még a szo­kottnál is több. A beszélgetés végén az új­ságos, már nem is tudni, há­nyadik utcába fordul, a ta­nyasi postás is megkezdte na­pi útját. A másik tanyasi pos­tás autójába rakja a Szabad Föld példányait, a képeslapo­kat, a leveleket. Egyre többen térnek be az épületbe, újabb forgalmas nap kezdődött. Borzák Tibor Mit látunk ma a moziban? Kocsubej. Magyarul beszé­lő, szovjet történelmi film Előadások kezdete: 6 és 8 óra. KISKÖRZETI MOZI AZ ÁLLAMI GAZDASÁG ÉPÍTŐTÁBORÁBAN Még néhány perc a béke. Szovjet fiim. Előadás kezde­te: 7 óra. ilíradó A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXI. ÉVFOLYAM, 163. SZÁM 1977. JÚLIUS 13., SZERDA Bőséges termést várnak a pincegazdaságban Fogytán az alma bor A Pest megyei Pincegazda­ság nyársapáti Szőlő- és Bor­kombinátjában már készülnek az idei szüretre. — Szőlő- és borkombinátunk korszerű kiépítését a múlt években befejeztük — mon­dotta Sárik Ferenc igazgató. — Az idén csak a tisztogatási és a tatarozási tnunkákat kellett elvégeznünk, melyekkel nagy­részben Ítészen vagyunk, s ké­szen várjuk az új termést. Ha nem lesz jég — Milyenek a terméskilátá­sok? — A körzetünkbe tartozó szőlőterületeken mindenfelé jó termés ígérkezik, amely, becslésünk szerint, sok helyen, szőlőgazdaságunkban is eléri -.a hektáronkénti 80 mázsát. Fel­téve, ha elemi károk nem kö­vetkeznek be; mert, bizony, a jégverés a környékben már több helyen nagy bajt okozott. — Honnan várják a legtöbb szőlőt? — A szőlő- és borkombiná­tunkkal szerződéses viszony­ban levő nagyüzemi gazdasá­goktól ; a nagykőrösi Arany Já­nos, Mészáros János termelő- szövetkezetektől és az állami gazdaságtól, a ceglédi Kossuth, Lenin, a nyársapáti Haladás, a csemői November 7., a törteli Dózsa és a albertirsai Dimit­rov tsz-ből. — Természetesen, a kör­nyékbeli kistermelőktől is szá­KERTBARÁTOK KLUBJA Készülődés a kiállításra TAPASZTALATCSERE Bejelentették, hogy az orvo­si igazolással lemondott Hajós György helyett, Susán István vezeti a Kinizsi birkózói felé­nek edzéseit. A Sportotthon­ban megnyílt a konzervgyár kihelyezett könyvtára, ahol a sport és egyéb témájú köny­veket a sportolók is olvashat­ják. A továbbiakban a több­ször hiányzó elnökségi tago­kat, szótöbbséggel, felmentet­ték funkciójuk alól. TEKES ISMÉT ELSŐ Dunakeszin országos úttörő B-korcsoportos szabadfogású birkózóversenyt rendeztek. A Nagykőrösi Kinizsi fiataljai közül egyedül Tekes Tibor ért el helyezést, ő a legjobban szerepelve: a 41 kilogrammo­sok 10 tagú mézőnyében, jó birkózással, az első helyen végzett. ÚJABB ÜSZÖTANFOLYAM A Nagykőrösi Városgazdál­kodási Vállalat 6 éven felü­lieknek, július 15-től, újabb úszótanfoly-amot indít. Az ér-> deklődók a városi strandfürdő pénztáránál jelentkezhetnek. TERMÉSZETJÁRÓK Másodszor került sor váro­sunkban, a Csókás-erdőben, az Ajtony Vilmos emléktúrára. Nagykőrösről, a Kinizsi, az Elektromos, a 224. számú Szakmunkásképző Intézet ter­mészetjárói, s a város úttörői vettek részt az összejövetelen: a megye más részéből jött tu­ristákkal együtt, 200 résztvevő volt. S. Z. A kertbarátok klubja hét­főn este tartotta szokásos találkozóját, az Arany János Művelődési Központban. Csi­kói Pál elnök beszámolt a helyi kertészeti kiállítás elő­készületeiről, melyet a nagy­kőrösi nyár idei rendezvé­nyei keretében, a művelődési központban nyitnak meg au­gusztus 20-án, s három napig lesz megtekinthető. A kiállításon a nagykőrösi kertészetek legszebb termé­nyeit mutatják majd be. sző­lőt, gyümölcsöt és virágot. Fontos szerep jut az akkor már érő, úi szőlőfajtáknak. Bemutatják a nagykőrösi szőlő- és gyümölcstermelők­nek a termelésben alkalma­zott több újítást, a kézi szer­számokat és gépi eszközöket. A találkozó során az idő­szerű kertészeti és növény- védelmi munkákról is szól­tak, majd elhatározták, hogy az idén is lebonyolítják egy­más szőlőjében és gyümöl­csösében a hasznos tapaszta­latcsere-látogatásokat. _ Az első ilyen látogatást július 21-én, csütörtökön, a temetőhegyi szőlős-gyümölcsös és zöldséges kertekben tart­ják. Gyülekezés délután 3 órakor, a városi kórház mel- ‘ lett. mottevő mennyiségű szőlőre számítunk. Velük már kötjük a termelési és átvételi szerződé­seket Mivel a szerződéskötés biztonságos átvételt és maga­sabb árakat ígér, sokan jönnek pincészetünkhöz megállapodást kötni. Könnyen, gyorsan — Mennyi szőlő átvételére számítanak? — A tavalyi szüretkor, a rossz termés folytán, csak 15 ezer mázsa szőlőt vettünk át. Az idén, mértéktartó becs­lés szerint is, 60 ezer mázsa szőlő átvételére számítunk. Mi­vel átvételi kapacitásunk 150 ezer mázsa, ennek a mennyi­ségnek az átvétele könnyen és gyorsan megy majd.\ Elmondotta még Sárik Fe­renc, hogy a tavalyi nagyon gyenge bortermés pótlására sok száz mázsa almából, alma­bort is készítettek, melyet szí­vesen fogadtak a fogyasztók, s a kereskedelemben az almabor is már fogytán. Telepítések Miután a szőlőterületek, ki­öregedés folytán, évről évre fogynak, a nagyüzemi és a kis­termelők szőlőtelepítése na­gyon lassan növekszik. A Pest megyei Pincegazdaság teljes erővel hozzálátott a szőlőtelepí­téshez: 25 hektár termő szőlő­jük mellé, három év alatt, 40 hektárt telepítettek, az év őszén 53 hektárt ültetnek el, és 1980- ig további 50 hektár csemege és borszőlő telepítésére készül­nek. A pincegazdaság szőlőte­lepének fejlesztésében szőlé­szük Bozóky János, nagy buz­galommal tevékenykedik. Kopa László Jegyzet Nevelés kérdése Finom falatok — Nem látják, hogy tönkre­teszik a virágokat? — kiáltot­tam két 30 év körüli férfira a parkban, mert a virágágyak­ban rugdosták a labdát. Rendeletek, törvények, nem­zetközi megállapodások szület­tek, a környezet, a tisztaság védelmében. Miért kellenek ilyen jogszabályok? Az embe­rek vigyáznak lakásuk rend­jére, tisztaságára, miért ne le­hetne természetes az is, hogy mindenki vigyáz a közösre, nem tépi le a virágot, nem tö­ri le a fák gallyait, nem do­bálja el a szemetet? Csak ne­velés kérdése, hogy a kisgye­rek a papirost a szemétládába dobja, hogy a virágot ne szed­je le az anyukának, hogy a facsemetéket ne csavarja ki a parkban. Nem a rendeletek számán múlik, hogy az emberek meg­értsék, meglássák a szépet, hogy mindenkinek szemet szúrjon a letört ág, a kitépett vvrág, a szeméttel boritolt jár­da. Nevelés kérdése csupán, hogy az ember belássa: olyan környezetben él, amilyet te­remt magának. Nevelés kérdése csupán, hogy belássuk: a békés egy­más mellett élést a családban, a lakáson, a munkahelyen be­lül is meg kell valósítanunk. Rá kell jönnünk, ha a szom­széd rádiót akar hallgatni, be­kapcsolja a sajátját, nem akarja a miénket hallani. A rokon, a szomszéd, a munka­társ nem süket, lehet vele csendesen, békésen, értelmesen beszélni. Nevelnünk kell gyermekün­ket, embertársainkat. S nevel­nünk kell magunkat is, hiszen ha gorombák vagyunk környe­zetünkkel, szemetelünk, szét­rúgjuk a virágágyat, nincs er­kölcsi alapunk, hogy a gyere­kekre rászóljunk. Ha ugyanezt cselekszi, nem tűnik fel, hogy helytelen, amit csinál. Nevel­nünk kell gyermekünket maga és társai, valamint a körnfje- zet megbecsülésére, mert csak úgy tudunk hozzájárulni ahhoz, hogy utódaink békés, rendezett, egészséges világban éljenek. Sz. J. Ellenőrzik a gépeket Az Irodagéptechnikal Vál­lalat nagykőrösi szervizében gyártják a négy alapművelet elvégzésére alkalmas Olivetti DIVISUMMA típusú számoló­gépet. Deák Albert a már kész gépeket kétórás számolási pró­bának veti alá. Iskolások a gyárban-W á » T /p Nagykőrösön, a Mészáros János Tsz és a helyi ÁFÉSZ kö­zös húsüzeméből a városba, Kocsérra és Nyársapáira szállí­tanak tőkehúst, illetve különböző húskészítményeket. Bicskei József és Gór Ferenc hetente 15 mázsa kolbászt tölt. Ifj. Fekete József felvétele A Nagykőrösi Konzervgyár ceglédi gyáregysége jó kap­csolatot tart fenn a Mészáros Lőrinc Általános Iskolával. A gyár I. számú Zrínyi Ilona szocialista brigádja patronál­ja az iskola hasonló nevű út­törőcsapatát. Jó a gyári KISZ- °sek és az úttörők együttmű­ködése is. A közelmúltban huszonöt iskolást láttak ven­dégül a ceglédi gyárban. A kis vendégeket Hernádi La­jos, a gyár KISZ-titkgra üd­vözölte, és elmondotta, hogy az akcióprogramhoz híven, a lövőben is törődni fognak az úttörőkkel. A kapcsolatot szeretnék to­vábbfejleszteni, a KISZ-esek a társadalmi munkában segíte­nek megoldani az iskola gond­jait, a gyerekek pedig szerep­lőként, résztvevőként hivata­losak az üzemi ünnepségek­re. Az I. számú Zrínyi Ilona szocialista brigád vezetője, Lörincz Rudolfné, a gyereke­ket a brigád bőkezű ajándé­kaival, játékokkal örvendez­tette meg, majd megvendé­gelték őket. A gyerekekből nem is olyan sokára pályaválasztás előtt álló fiatalok lesznek. A gyár­ral kialakuló kapcsolat, is­mereteik bővülése minden bi­zonnyal segít majd a pálya-, illetve a munkahelyválasz­tásban. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom