Pest Megyi Hírlap, 1977. július (21. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-06 / 157. szám

IV. ÉVFOLYAM, 157. SZÁM 1977. JÚLIUS 6., SZERDA Bevést a kísérlet Nincs kihasználatlan gép a háziioari szövetkezetben Gödöllőn, a Szabadság téren, a Pest m egyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói épí­tik az újabb tízemeletes épülettömböt. Ott jár tünkkor a második szinten dolgoztak. Épül a tízemeletes Féléves mérleg A szakmaközi bizottság javaslatai Negyedév, félév, háromne­gyedév, év vége. Naptárhoz igazodó gazdasági határidők. Alkalmak számadásra, vissza­tekintésre. Összemérhető a terv és a teljesítmény. Kiszá­mítható, hogy miből, hogyan, mennyit és mennyivel kell jobban termelni, miként kell a részfolyamatokat eredmé­nyesebben eggyé forrasztani? Kitapinthatóak a tévedések, előtűnnek a rossz számítások, igazolódnak a helyes elkétj- zelések, az ötletek bizonyít-- hatják életrevalóságukat. Nem szabad azonban azt gondolnunk, hogy az ellenőr­zés. a munka eredményessé­géről való meggyőződés ideje csak a naptári fordulókhoz kötődik. Az ütemes, jól szer­vezett és kellően megalapo­zott munka állandó figyelmet követel, s nemcsak azoktól, akik a gépek mellett állnak, hanem azoktól is, akik a szer­vezés, az irányítás feladata­it látják el. Folyamatos el­lenőrzéssel, napra kész ön­ismerettel kell rendelkeznie a vállalatnak, szövetkezetnek, csak úgy képes arra, hogy menet közben bármikor he­lyesbítse a kisiklásokat, ru­galmasan alkalmazkodjék a váratlan változásokhoz. Arra is figyelmet kell for­dítani, hogy az időszakos mérlegek minden esetben vi­szonylagosak. A nagy egység — a gazdasági év — termelési feltételei, az anyagellátás, új gépek, a munkaerőhelyzet, az értékesítés lehetőségei több­nyire nem azonosak. A máso­dik félév például általában ' gördülékenyebben megy, mint az első hat hónap. Hogy ez jó, vagy sem. arról most felesle­ges elmé'kednünk. Érdemes viszont összehnronlbsnunk a tavalyi és az idei első fél­év eredményeit. Értékes!1, és Például a Gödöllői Házi­ipari Szövetkezetben tavaly az értékesített áruk értéke 23,5 millió forint volt, az idén az első félévben 23,5 midió fo­rint, s ez 12,7 százalékkal töb­bet jelent. Három hagyományos ága­zatuk összesen kébszáztizen- nyolcezer darab árucikket ál­lított elő. Textilvarró részle­günkben 24 ezer köntös, 18 ezer hálóing és pizsama, 15 ezer csecsemőing, 3 ezer si­ma és 5 ezer dupla cakkos ágyneműgarnitúra készült. A kötődében 29 ezer melegítő, s több mint 90 ezer pulóver került le a gépekről. A bőr­díszművesek munkáját 11 ezer táska dicséri. Tavaly, év végén a szövet­kezet elnöke, Köteles Imréné arról panaszkodott, hogy gé­pek állnak kihasználatlanul a műhelyekben, de már akkor készen volt a terv: a bedol­gozói hálózat bővítésével eny­hítenek a munkaerőgondokon. Rózner Lászlóval, a szövetke­zet műszaki vezetőjével együtt, most arról tájékoztattak, hogy a kísérlet jól bevált. A cselekvési programban meghatározott elveknek meg­felelően, a belső üzem kihasz­nálatlanul álló gépeit kiad­ták a bedolgozóknak. Vállal­ták a kockázatot, hogy mind­össze egyhónapi betanítás után rájuk bízzák a draga be­rendezéseket. Másutt félnek az ilyesmitől, de a gödöllőiek nem bánták meg. A bedol­gozók jól kezelik a gépeket, s a napi nyolc órára jutó mennyiséget rendszeresen megtermelik. A tizenhét ki­adott kötőgép teljesítménye is hozzájárult, hoiy az idén töb­bet termeltek. Bedolgozók A bedolgozók felkarolása, foxozott támogatása egyéb­ként is jól megfontolt intéz­kedésekben valóéiul meg. Megszervezték például az alapanyagok és késztermé­kek szállítását. Igaz, hogy majdnem félmillió forinttal növelte a szállítási költség'- vetésüket, de hogy megérie, afelől nincsenek kétségeik. A bérezésben is arra töreksze­nek, hogy a bedolgozóknak megérje a m-unka. A kötődéi sikerek után, ti­zennégy textil- és négy bőr- varró gépet szintén kihelyez­tek. A termelés növekedése kü­lönösen az exportban örven­detes, hiszen a tavalyi hason­ló időszakhoz képest, 25,8 szá­zalékkal többet, majdnem ■ ti­zenegymillió forintnyi gyer­mekruházati cikket szállítot­tak a Szovjetunióba, az NDK- ba és Csehszlovákiába. j Január 1-én njutották mAg mérték szerinti gyermek- és női szabóságukat, ahol az öt dolgozó havonta 17 ezer forint értékű munkát végezhet. A vevőkör -— helyesebben a var­ratókör — kialakítása per­sze, nem egyszerű. A máiusi termelési érték már megha­ladta a 13 ezer forintot, s re­mélik. hogy az országosan is rendkívül kedvező háromhe­tes vállalási idő nagyobb ked­vet teremt az olcsó és egye­di ruhákat kedvelők köré­ben. Nehézségek Nem ment nehézség nélkül a félév. A lőrinci vattsgyár, a szövetkezet egyik szállító­ja, a ' steppelt termékek gyár­tási technológiáját újra cse­rélte, s ezért négy hónapig nem küldött alapanyagot. A hiány érzékenyen érintette a szövetkezetei, a helyettesítő termékek kevésbé jövedelme­zőknek bizonyultak, a vásár­lók pedig várták s várják a kedvelt, 6teppes kelméket. Már nem kell sokáig várni­uk. A második félévre szó'ó szerződésben a vállalat 60 ezer méter ilyen anyag szál­lítására kötelezte el magát. A szövetkezetben a brigád­mozgalom és a munkaver­Külföldi fajták az állami gazdaságokban A tejtermelés fokozására, tavaly, a kedvező vásárlási le­hetőségeket kihasználva, nyolc állami gazdaság Hollandiából és az NSZK-ból 1751 törzs­könyvezett fekete-tarka la­pály vemhes üszőt vásárolt. A mezőgazdasági üzemek ed­dig összesen 1750 európai fe­kete-tarka üszőt és 1100 hol­I land lapály fajtájú üszőt im- | portáltak, melyeket több he­lyen törzstenyésztésbe fog­tak, de főként a hazánkban egyre ismertebb Holstein-fHz fajtával kereszteztek, miáltal a születendő utódok teljesít­ményét némileg még fokozzák is. IDŐS EMBEREK SEGÍTÉSE seny is hozzájárul a termelé­si sikerekhez, július elsejé­től pedig a szövetkezet dol­gozói is részesülnek — dif­ferenciáltan — a ruházati iparban dolgozók béremelé­séből, s bevezetik a második műszakban az új pótlékot is. G. Z. ÖSSZEFOGÁSSAL Ta nári klubszoba Aszódon Sok társadalmi munkával elkészült egy különlegesen szép díszítésű tanári klubszo­ba az aszódi gimnáziumban. A tanévzáró értekezlet utón rövid ünnepségen avatták fel az iskolaközösség összefogásá­val létrehozott termát, amely nemcsak a kabinetrendszer bevezetése óta hiányzó tanári szobát pótolja, hanem lehető­séget nyújt nyitott klubdél­utánok rendezésére is. Terveik szerint havonta egyszer, ha van rá igény, többször is — a helyi és kör­nyékbeli általános iskolák ne­velőinek meghívásával — olyan programot szerveznek, amelyben neves szakemberek tartanak előadásokat és ve­zetnek vitát közérdekű té­mákról. A klubszobában kö­tetlen beszélgetéssel, sakkal, tánccal, komoly és tréfás ve­télkedőkkel is hasznosan tölt­hetik az időt a tantestület tagjai. Így közelebb kerülhet­nek egymáshoz a pedagógu­sok, nagyobb lesz a középis­kola vonzása, kisugárzása. A főpróbát már meg is tar­tották, az avatáson késő estig vidáman szórakoztak a peda­gógusok. A szakszervezetek városi szakmaközi bizottsága a gyá­ron, intézményen kívüliek ér­dekképviseletével foglalkozik, elsősorban a nyugdíjasokéval. A nyugállományban levők szá­ma évről évre emelkedik, eb­ből következik, hogy a szak­maközi bizottság jelentősége is nő. Éves tervét a bizottság úgy állítja össze, hogy minél szélesebb körben tudjon segí­teni, ne csak a hozzá forduló magánosoknak, hanem szerve­zeteknek is. Legutóbbi ülésén Tamási László, a társadalmi ellenőrök munkájáról elmondotta, a ter­vezettnél kevesebb ellenőrzés volt. Az újonnan delegált el­lenőrök még nem kapták meg a szükséges óktatást, de ezt rövidesen pótolják. Az ülésen 'többen kifogásolták az úgyne­vezett Blaháné büfé vezetőjé­nek modorát, a vendégekkel Az idő is a lelkes, sportsze­rető embereknek kedvezett e napon a Közalkalmazot­tak Szakszervezete néphadse- regi bizottságának versenyén. Az agrártudományi egyetem pályáján megtartott vetélke­dőnek a Gödöllői Gépgyár szakszervezeti bizottsága volt a házigazdája és a rendezője. Atlétikában és kispályás lab­darúgásban kétszázan mérték össze tudásukat. Bebizonyosodott, hogy ha valaki szeret sportolni, nincs akadálya kedvtelésének. A szembeni magatartását. El­mondták, sört a legtöbb eset­ben csak akkor ad, ha szend­vicset vagy édességet is kér­nek hozzá. A túlbuzgó vezetőt az állami kereskedelmi fel­ügyelőség kétezer forint pénz- büntetéssel sújtotta, közölte az ülésen a bizottság titkára, Ep­res János. Régi gond az is, hogy a kenyeret és más élel­miszert a boltok előtt tárol­ják. Szlatki Lászióné, a bizottság vöröskeresztes összekötője a magukra maradt idős embe­rekre hívta fel a figyelmet. A szakmaközi bizottság felkuta­tásukkal segíthet a Vöröske­reszt-szervezetnek. Sás Ká­roly, aki a művelődési házzal tartja a kapcsolatot, egy ki­rándulás gondolatát vetette fel. Hulin József, a városi öre­gek napközi otthonában tett legfiatalabb résztvevő a ma­máját kísérte el, s míg anyja sorra nyerte a számokat, ő is edzette magát: mindenáron fel akart ülni, de egyelőre nem sikerült. Sebaj, még csak öthónapos. Kispályás labdarúgásban ti­zenkét csapat indult. Vég­eredmény: 1. Gépgyár I., 2. Vác, 3. Gépgyár II. Az első helyezett meghívást kapott az országos döntőbe. Atlétika százméteres síkfu­tás, nők: 1. Szántó Erzsébet, 2. Bell Sándorné, 3. Sztojka Jolán. TÖMEGSPORT Hégyszeres győztes kismama Napközi otthon Gödöllőn, a város általános iskoláiban 70 diáknak biztosí­tanak július végéig napközi otthont. Felvételünk az Imre úti általános iskolában készült, ahol a fiúkat focizás köz­ben kaptuk lencsevégre. ★ A tanév közben tanult énekekből, versekből rövid műsorral szórakoztatja a töb­bieket Mészáros Krisztina, Né­meth Tünde és Bálint Andrea. Ifj. Fekete József felvételei Férfiak: 1. Laczkó Ferenc, 2. Csáki József, 3. Bell Sán­dor. Kétszáz méteres síkfutás, nők: 1. Bell Sándorné, 2. Cserháti Ákosné, 3. Szabó Ist­vánná. Férfiak: 1. Bell Sándor, 2. Németh Iván, 3. Laczkó Fe­renc. Távolügrás, nők: 1. Pásztor Lászlóné, 2. Szabó Jánosné, 3. Szántó Erzsébet. Férfiak: 1. Klincsok József, 2. Cimbalek Gyula, 3. Laczkó Ferenc. Magasugrás, nők: 1. Pásztor Lászlóné, 2. Szántó Erzsébet és Marosy Éva, 3. Derecske! Lászlóné. Férfiak: 1. Németh Iván, 2. Klincsok József, 3. Magyari János. Súlylökés, nők: 1. Pásztor Lászlóné, 2. Szabó Jánosné, 3. Tarr Istvánná. Férfiak: 1. Bredár László, 2. Nagy Sándor, 3. Németh Iván. Gránát célba dobás, nők: 1. Szántó Erzsébet, 2. Pásztor Lászlóné, 3. Horváth Róbert­ná. Férfiak: 1. Szlana Pál, 2. Magyari János, 3. Jager Mi­hály. Gránát távoldobás, nők: 1. Pásztor Lászlóné, 2. Szabó Jánosné, 3. Szántó Erzsébet. Férfiak: 1, Jager Mihály, 2. Hovanyecz Tibor, 3. Gyömbér Mihály. Az atlétikai összetettben ■lső Pásztor Lászlóné és Né­meth Iván. B. látogatásáról számolt be. El­ismeréssel szólt arról a jó bá­násmódról, amit ott tapasz­talt. Az otthon vezetője és be­osztottjai mindent elkövetnek, hogy az idős emberek jól érez­zék magukat. A patronálok a lakásukon is felkeresik őket, segítenek a házimunkában és a bevásárlásban. Az ülésen Petrik Istvánt, aki 1961 óta tölti be a gazda­sági felelős tisztségét, egészsé­gi állapota miatt felmentették, helyébe Jenei Józsefet, a ház­tartási bolt vezetőjét válasz­tották meg. A bizottság mun­kájában a jövőben Szoládi Imre, az ÁFÉSZ cipőosztályá­nak vezetője is részt vesz. A titkár bejelentette, a kö­zelmúltban átadta a városi kispályás labdarúgó-bajnok­ság első helyezettjeinek a ku­pát és a labdákat. Javasolta egyben, a bizottság is tekintse szívügyének az Edzett ifjúsá­gért mozgalmat. Többen kifogásolták a hoz­zászólók közül, hogy a busz­megállókban nincsenek padok: valamennyi gödöllői örül az új panorámás buszoknak, jó lenne, ha a kicsinek tűnő gon­dot is megszüntetnék az il­letékesek. Cs. J. Blúzok, párnák, térítők Kézimunka-kiállítás Pár éve újra divatba jött ruhán is a csipke és a hím­zés, előszedjük a padláson a nagymama kacatjait, és mi- lyén elegáns dolgokat talál­tunk köztük. Szerencsére, ma is vannak olyan nők, akik szívesen ápol­ják a hagyományokat, és hogy milyen sokan vannak, példa rá az Agrártudományi Egyetem rektori tanácskozó termében megnyílt kiállítás. A MEDOSZ Pest megyei bi­zottsága által rendezett kézi­munka-kiállításra ötvenkilenc pályázó küldte el háromszáz­húsz munkáját, amelyekből a zsűri százkilencet ítélt kiállít­hatónak. A megnyitón J er­mann Pálné, a bizottság tit­kárhelyettese és Szekeres Er­zsébet szőnyegszövő művész olvasta fel a zsűri bírálatát és a díjazottak névsorát. Az első díjat, megosztva Szilágyi Gáborné és Benke Gáborné túrái, a második di­jat, szintén megosztva, Füre­di Jánosné és Herczeg Jenöné gödöllői asszonyok kapták, A harmadik díjat Marton Pálné vérségi pályázó saját tervezé­sű és készítésű munkája nyer­te el. Két különdíjat adtak ki, az egyiket Vankóné Dudás Juli, a másikat az ATE kézimunka szakköre érdemelte kii Több pályázót dicsérő oklevéllel ju­talmaztak. A terem jól sikerült dekorá­cióját az egyetemi asszonyok és két kollégája segítségével, Proksza Ildikó dekoratőr ké­szítette. A megnyitó érdekessége egy zsámboki népviseletbe öltö­zött kislány volt. Tetszettek a kisebb-nagyobb babák, vdc- rátóti, túrái viseletben. Lát­tunk nagyon szép párnákat, térítőkét, hímzett blúzokat és olyan kötényt, melyet kár len­ne főzéshez felvenni. Érdemes megnézni a kiállí­tást, esetleg azért, hogy lemá­soljunk magunknak egy ke­resztszemes vagy rátétes min­tát. Megtekinthető július 10-ig, hétköznap 14—18, vasárnap 10—18 óra között. B. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom