Pest Megyi Hírlap, 1977. július (21. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-05 / 156. szám
Kádár János Bonnban Az első megbeszélés a nyugatnémet kormányfővel Díszvacsora Bad Godesbergben Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagja, Helmut Schmidtnek, a Német Szövetségi Köztársaság szövetségi kancellárjának meghívására hétfőn hivatalos látogatásra a Német Szövetségi Köztársaságba utazott. Kíséretében van Púja Frigyes külügyminiszter, dr. Biró József külkereskedelmi miniszter és Katona István, az MSZMP KB osztályvezetője. Kádár Jánost és kíséretét a Ferihegyi repülőtéren Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Biszku Béla, a Központi Bizottság titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, dr. Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Benkei András belügyminiszter, Pullai Árpád közlekedés- és postaügyi miniszter, dr. Be- recz János, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője, dr. Szalui Béla külkereskedelmi államtitkár, Szarlca Károly külügyminiszter-helyettes búcsúztatta. Jelen volt Kari Münch, az NSZK budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. A Kádár Jánost, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárát szállító különrepülőgép, amelyet az NSZK határától vadászgépkötelék kísért, hétfőn déli egy órakor szállt le a kőin—bonni repülőtéren. Kádár Jánost és kíséretének tagjait Joachim Schöller protokollfőnök és Hermann Kersting, az NSZK budapesti nagykövete üdvözölte. Itt csatlakozott a Központi Bizottság első titkárának kíséretéhez Hamburger László, a Magyar Nép- köztársaság bonni nagykövete. Kádár János a repülőtérről a Bonn közelében fekvő * 1 és Helmut Schmidt a bonni kancellári hivatal Kádár János keltjében. Gymnich községbe hajtatott. NSZK-beli tartózkodása során az itteni, XVI. században épült kastély szolgál szálláshelyéül. Kádár János hivatalos fogadtatásának színhelye hétfőn kora délután Bonnban, a kancellári hivatal kertje volt. Itt Helmut Schmidt, a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja, Hans-Dietrich Genscher, alkancellár, külügyminiszter fogadta, s jelen volt a nyugatnémet kormány több tagja, az NSZK politikai és gazdasági életének számos vezető képviselője, valamint a bonni magyar kolónia tagjai. A két ország himnuszának elhangzása után Kádár János Helmut Schmidt társaságában eltépett a tiszteletére felsorakozott díszalakulat előtt. A nyugatnémet sajtó a látogatásról Nagy várakozás előzte meg A Német Szövetségi Köztársaságban Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának, az Elnöki Tanács tagjának hétfőn délután kezdődött hivatalos látogatását. 1 Az országos lapok az elmúlt napokban terjedelmes cikkeket, fényképes tudósításokat szenteltek Magyarország bemutatásának és részletesen beszámoltak a kétoldalú kapcsolatok fejlődéséről. Számos nyugatnémet sajtóorgánum ismertette Kádár János életútját, kiemelkedő politikai tevékenységét, hangsúlyozva, hogy a magyar párt vezetője nagy nemzetközi tekintélyre tett szert. Jellemző a látogatás iránt megnyilvánuló érdeklődésre, hogy a ZDF nyugatnémet tévéállomás vasárnap este híradójának jelentős idejét az előzetesnek, a látogatás beharangozásának szentelte, a tévéállomás kommentátora kiemelte, hogy a magyar— nyugatnémet kapcsolatokat nem terhelik súlyos problémák, s ezúttal a tárgyalások során a továbblépés lehetőségeit keresik majd — elsősorban gazdasági téren. A két ország dinamikusan fejlődő külkereskedelmi kapcsolataira utalva a kommentátor megjegyezte, hogy Magyarország a Német Szövetségi Köztársaság egyik legmegbízhatóbb kereskedelmi partnere. A Deutschlandfunk valamennyi hajnali és reggeli híradásában vezető helyen tudósított a küszöbön álló négynapos látogatásról. Részletesen ismertette Kádár János bonni és Ruhr-vidéki programját, kiemelte, hogy az MSZMP első titkára két alkalommal tárgyal Helmut Schmidt kancellárral, találkozik Walter Scheel államfővel, Genscher külügyminiszterrel és az SPD, valamint a CDU vezetőjével. A DPA nyugatnémet hír- ügynökség szerint a hétfőn kezdődött hivatalos tárgyalások középpontjában az enyhülés áll majd a legszélesebb értelemben. Idézi Kádár János nyilatkozatát, amely szerint NSZK-beli útja gyakorlati példa a különböző társadalmi rendszerű államok együttműködésére és békés egymás mellett élésére. A Frankfurter Rundschau — amely néhány napja egész oldalas interjút közölt Kádár Jánossal, hétfői számának első oldalán Helmut Schmidt kancellárt idézi, aki a Népszabadságnak adott nyilatkozatában örömmel üdvözölte az MSZMP KB első titkárának bonni látogatását. A lap kiemeli a Schmidt-interjúnak azt a részét, amelyben a nyugatnémet kormányfő megállapítja: a hatvanas évek óta nyilvánvalóan biztosabbá vált a béke Európában. A frankfurti lap belső vezércikket is szentel a Kádár-látogatásnak. Látogatás Budapestről címmel a cikk szerzője kiemeli: a magyar párt első titkárának bonni útja demonstratív módon megerősíti a szövetségi köztársaság és Magyarország közti kapcsolatok normalizálását. A Frankfurter Allgemeine Zeitung első oldalán részletesen beszámol a négynapos hivatalos látogatás valamennyi programjáról, kiemelve Kádár János és Helmut Schmidt két találkozóját. A lap idézi a Népszabadságot, amely szerint magyar részről a kétoldalú kapcsolatok szorosabbra fűzését várják a látogatástól. A lap fényképes életrajzot közöl az MSZMP KB első titkáráról. A cikk szerzője bevezetőjében kiemeli: Kádár Jánost július 4 és 7 között nemcsak tiszteletadással, hanem barátsággal és nagyrabecsüléssel is fogadják. A Süddeutsche Zeitung ugyancsak első oldalán tudósít a látogatás tényéről és főbb programjairól, majd kelet- európai tudósítójának írását közli a kétoldalú kapcsolatok alakulásáról. A bonni General-Anzeiger első oldalán Schmidt kancellár üdvözli Kádár Jánost címmel számol be a négynapos találkozó első részének programjáról. A Kölner Stadt-Anzeiger heti előzetes ismertetőjének élére helyezi Kádár János bonni látogatását. A Die Welt a kancellári hivatalból keltezett külön rovatában tudósít a látogatásról, hangsúlyozva, hogy Helmut Schmidt az európai enyhüléshez való hozzájárulásként értékeli találkozóját a magyar párt első titkárával. A legmagasabb rangú vendégnek Icijáró hivatalos fogadtatás után nyomban megkezdődött • Kádár János NSZK- beli látogatásának érdemi programja: a kancellári hivatalban sor került az első megbeszélésre a nyugatnémet kormányfővel. Az eszmecsere az eredetileg tervezett egy óra helyett csaknem másfél órán át tartott. Kádár János és Helmut Schmidt egyaránt felidézte a Helsinkiben lezajlott találkozásukat, s kölcsönösen hangsúlyozták, hogy e mostani megbeszéléseiket bizonyos értelemben az ottani párbeszéd folytatásának tekintik. A megbeszélések szívélyes, őszinte és konstruktív légkörben kezdődtek meg. Kölcsönösen kifejezésre juttatták azt a reményt, hogy a tárgyalások demonstrálni fogják: mindkét fél kész a kapcsolatok sokoldalú fejlesztésére. De már a hétfői eszmecsere alkalmával is elégedetten állapították meg, hogy a Magyar Népköz- társaság és a Német Szövetségi Köztársaság között rendezettek a kapcsolatok, olyanok, amelyek jó alapot nyújtanak a kontaktusok továbbfejlesztéséhez. A kétoldalú kapcsolatok kérdései mellett nagy figyelmet fordítottak mindenekelőtt az európai béke és biztonság kérdéseire. (A díszvacsoráról a 2. oldalon számolunk be.) PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! XXI. ÉVFOLYAM, 156. szám Ara 80 fillér 1977. JÚLIUS 5., KEDD A PEMÜ ötszázmilliója Versengő brigádok — sikeres félév Lassan fél éve, hogy a Pest megyei Műanyagipari Vállalat dolgozóit Horváth Ferenc igazgató mimkásgyűlé- sen tájékoztatta a vállalat éves feladatairól. Ugyanakkor az egyes üzemek képviselői is ismertették felajánlásaikat, vállalásaikat, amelyekkel hozzájárulnak a terv teljesítéséhez. A PEMÜ már az elmúlt években is lendületes fejlődésről adott számot, és az 1977-re előirányzott termelés- növekedés szintén jóval meghaladja az ipari átlagot. A tervek szerint termékeik mennyisége 16 százalékkal, a nyereség 24,7 százalékkal lesz több mint tavaly. A teljes képhez tartozik az is, hogy az emelkedés nem a már gyártott cikkek mennyiségének automatikus növelését jelenti. A vállalat termékszerkezetének negyede minden évben kicserélődik. Tehát 1980-ban gyakorlatilag gyártmánystruktúrájuk az ötéves terv első évéhez képest teljes egészében megváltozik. Ilyen ütemű változást pedig a dolgozók cselekvő, a szigorú munkaköri kötelezettségeken túlmenő részvétele nélkül nem lehet megvalósítani. A részvétel alapja a brigádok közötti munkaverseny. A vállalások — mint mindenütt — három részre tagolódnak : gazdasági, kulturális és társadalmi felajánlásokra. Valójában azonban jó munkásközösségnél ezek a tényezők nehezen választhatók külön. Vegyük például a gazdasági vállalásokon belül a költségek csökkentésére tett törekvéseket. Ezek egyike a hulladékanyag felhasználásának kikísérletezésével az anyagtakarékosság javítása. Fokozott szakmai hozzáértés és gondosSZARVAS Szövetkezők ünnepe Havasi Ferenc mondott beszédet Az Országos Szövetkezeti Tanács és a Békés megyei Szövetkezetek Koordinációs Bizottsága szervezésében az 55. nemzetközi szövetkezeti nap országos ünnepségét Szarvason rendezték vasárnap, július 3-án. A város lakóit zenés ébresztő köszöntötte, majd az odalátogatókat az Erzsébet ligetben térzene. A tízezres ünnepi nagygyűlés, amelynek szónoka Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese volt, 10 órakor kezdődött. Az elnökségben ott volt dr. Molnár Frigyes, az Országos Szövetkezeti Tanács soros elnöke, Rév Lajos, az OK1SZ elnöke, Szabó István, a TOT elnöke, dr. Bakos Zsigmond könnyűipari államtitkár, Szigeti László, a SZOT alelnöke, dr. Hammer József MÉM-mi- niszterhelyettes, Frank Ferenc, a párt Békés megyei bizottságának első titkára, a környező megyék szövetkezeti mozgalmának vezetői. A nagygyűlés a Himnusz hangjaival kezdődött, majd Klaukó Mátyás, a Békés megyei Tanács elnöke köszöntött te a mintegy tízezer részvevőt, s felkérte Havasi Ferencet,' a Minisztertanács elnökhelyettesét ünnepi beszédének megtartására. A Minisztertanács elnökhelyettese beszédének bevezető részében utalt arra, a világ 66 országának több mint 326 millió szövetkezője emlékezik e napon a szövetkezeti gondolatra, és tesz hitet e nemes eszme mellett, amely már régen átlépte a nemzeti határokat. A Minisztertanács elnökhelyettese a továbbiakban kiemelte, hogy a szövetkezeti mozgalom sokszínűségében igen jelentős és elfogadott az a közös gondolat, amely a béke megőrzését, erősítését szolgálja. Növekvő ereje pedig fontos szerepet tölt be a gazdasági, társadalmi haladásért vívott küzdelemben is. Utalt arra, hogy a közelmúltban az Egyesült Nemzetek Szervezete által megjelentetett egyik dokumentumban az ENSZ felhívta az országok kormányait, hogy támogassák a szövetkezés gondolatát. — Jóleső érzéssel állapíthatjuk meg — mondotta később, — hogy a magyar szövetkezeti mozgalom — követve pártunk elvi útmutatását egyre magasabb színvonalon tölti be társadalmi hivatását. Sok milliós tagsága becsületesen teljesíti a szocializmus építésében rá háruló feladatokat. Belpolitikai helyzetünk egyik meghatározója — amint azt Kádár János elvtárs, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára a mezőgazdasági szövetkezetek kongresszusán kifejtette —, hogy társadalmunkban a szövetkezeti mozgalom nemcsak gazdasági és termelési tényező, hanem fontos politikai szerepet is betölt. ság híján a feladat nehezen valósítható meg. A minőséget pedig az ön- meózás szolgálja. A mozgalom értékelésénél komoly súllyal esik latba, hogy a régi szocialista brigádok mennyire támogatják az újak munkáját, beilleszkedését a közösségbe. Ha ez a segítség hatásos, az az egész kollektíva munkáján megmutatkozik. A társadalmi munkában épülő új óvoda nemcsak a gyerekek elhelyezésének gondját oldja meg, az asszonyok visszatérését segíti a termelésbe, hanem a közösségi szellemet is erősíti. A gyerekek, idősek és betegek patronálá- sa sem egyszerű társadalmi vállalás, h anem péld amurt at ás a felnövekvő nemzedéknek. Tonnák és millió forintok hosszan felsorolt tételei szerepelnek a dolgozók gazdasági felajánlásaiban. Rövid néhány sor a többi és mellette a vállalat gazdasági és társadalmi vezetőinek megjegyzése: ezek a vállalások a gazdasági jeüliegűekkel azonos értékűek. Tegyük hozzá, egyiket sem lehet a másik nélkül teljesíteni. A munkaverseny féléves értékelése alapján a PEMÜ dolgozói teljesítették, amit ígértek. Ez megmutatkozik a vállalat féléves eredményében is: az első hat hónap alatt előállított termelési érték több mint 500 millió rint, foaz új termékek gyártása a tervnek megfelelően elkezdődött. Az új óvoda pedig — amelyet februárban kezdtek építeni — augusztusra elkészül. II. Sz. LENINGRAD A Varsói Szerződés tagállamai parlamenti képviselőinek találkozója Apró Antalnak, az ország- gyűlés elnökének, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának vezetésével vasárnap Lenin- grádba érkezett az a magyar parlamenti küldöttség, amely részt vesz a Varsói Szerződés tagállamai parlamenti képviselőinek július 5—8 között tartandó első konzultatív találkozóján. A delegáció hétfőn ellátogatott a nagy múltú Ki- rov-gyárba, az egykori Putyi- lov Művekbe, a pétervári és a leningrádi forradalmi munkásság egyik fellegvárába. Hétfőn megérkezett Lenin- grádba a bolgár, a csehszlovák, a lengyel, az NDK, a román és a vendégként részt vevő kubai parlamenti küldöttség. Mapr-szíriai pártközi tárgyalások A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására hétfőn hazánkba érkezett az Arab Újjászületés Szocialista Pártjának (Baath) küldöttsége, amelyet Abdullah AI Ahmar főtitkár- helyettes vezet. Hétfőn délután az MSZMP KB székházában megkezdődtek a magyar—szíriai pártközi megbeszélések. A magyar tárgyaló küldöttséget Biszku Béla, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára vezeti. Befejeződtek a magyar—kubai megbeszélések Huszár Istváh, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke június 29. és július 3. között megbeszéléseket folytatott Humberto Perezzel, a Kubai Köztársaság Központi Tervbizottságának elnökével a két ország gazdasági és kereskedelmi kapcsolatainak bővítéséről. Itt-tartózkodása során Humberto Perez a dunavarsányi tsz-be is ellátogatott. A delegá. ció vasárnap este elutazó hazánkból. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke az Amerikai Egyesült Államok nemzeti ünnepe alkalmából táviratban üdvözölte J. Carter elnököt. — A Venezuelai Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Losonczi Pál ugyancsak táviratban üdvözölte Carlos András Pérez köztársasági elnököt. Romany Pál mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter meghívására V. K. Meszjac- nak, a Szovjetunió mezőgazdasági miniszterének vezetésével június 30 és július 4. között szovjet mezőgazdasági küldöttség tartózkodott hazánkban. A küldöttség hétfőn elutazott. Dr. Schultheisz Emil egészségügyi miniszter meghívására küldöttség élén hazánkbe érkezett vasárnap dr. Riac Ibrahim Al-Haj Husszein, a Iraki Köztársaság egészség ügyi minisztere Robert C. Mudd, az Ameri kai Egyesült Államok buda pesti nagykövetségének ideig lenes ügyvivője hazája nem zeti ünnepe alkalmából hé; főn fogadást adott rezidencia ján. A fogadáson Faluvé Lajos pénzügyminiszter részt vett. Dr. Szalai Lajos, a Magya Népköztársaságnak ■ Libano Köztársaságban akkreditál nagykövete átadta megbízóle veiét Eliasz Szárkisz elnök nek.’ i