Pest Megyi Hírlap, 1977. július (21. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-22 / 171. szám
6 an 1977. JÚLIUS 22., PÉNTEK Jó hír! Jó hírt hozó távirat érkezett a MASZ-ba az Európai Atlétika Szövetségtől azzal az értesítéssel, hogy — bár Athénben csak ötödik lett — a magyar férfi atlétaválogatott is bejutott a Göteborgban sorra kerülő „B” .döntőbe. Az Európa Kupa újabb szakaszában tehát a magyar női és férfiegyüttesnek egyaránt lesz újabb bizonyítási lehetősége Trineebjn, illetve a svédországi színhelyen. Erdőkertes Lelátó iskolapadokból Sportszerűségből kitűnő Az elmúlt napokban értékelték a szentendrei járási labdarúgó-bajnokságban részt Davis Kupa előzetes Megtartották a hét végi magyar—spanyol Davis Kupa teniszmérkőzés sorsolását. Eszerint ma Benyik János kezd Higueras ellen 13 óra 30 perckor. Ezt követi majd a Ta- róczy—Orantes összecsapás. Szombaton három órakor kezdődik a páros mérkőzés. Vasárnap fél kettőkor Orantes kezd Benyikkel, majd ezt követi a Higueras—Taróczy találkozó. A magyar csapat edzője Ják- falfy Béla így indokolta meg válogatását: Az természetes, hogy Taróczy biztos csapattag — mondta — Benyik szerepeltetésén bizonyára néhányan elcsodálkoztak, de úgy vélem, hogy jelenleg jobb formában van, mint Szőke, vagy Bárányt Most az ellenfelet tartom esélyesebbnek — folytatta a kapitány — mellettük szól, hogy valamennyi játékosuk előkelő helyen áll a világranglistán. Viszont sok függ a hazai pályától s természetesen a lelkesedéstől is. Remélem, Benyik nem okoz csalódást. vevő csapatok teljesítményét, a klubok nevelő munkáját, sportszerűségét. Ebben a versenyben az erdőkertesi csapat már harmadszor került az élre. Az emberré nevelés, a közösségi szellem, a pályán, illetve a pályán kívüli barátságuk mindenképp követendő példa. A csapat népszerűségét, fegyelmi eltiltás, botrány nem rontotta. Az utolsó három évben fegyelmi eltiltás, kiállítás ismeretlen volt az együttesnél, amely közigazgatásilag a gödöllői járáshoz tartozik, mégis a szentendreieknél szerepel. A kemény edzések, a versenyek mellett társadalmi munkára is futotta erejükből. A helyi tanács segítségével felA Gödi TK kettős bajnoksága Húsz év után újra a megyei I. osztályban A Gödi TK 1920-ban alakult, jelenleg négy szakosztállyal működik: női kézilabda, férfi asztalitenisz, atlétika és labdarúgó. Az idei esztendő szép sikere, hogy a Gödi TK labdarúgócsapata a megyei bajnokságba jutott. Két éve is osztályozom szerepeltek, de akkor 11-es rúgásokkal kaptak ki a Sülysáptól, s ez a balsiker egy évre visszavetette a csapatot. A gólkülönbség döntött — Tavaly nyáron összeültünk és elhatároztuk, hogy előre lépünk — mondotta Sim- kó Géza a csapat edzője. — Húsz éve estünk ki a megyéből, most újra ott vagyunk, pedig mennyi nehéz akadályon kellett túljutni. A csapat megerősödött : Csáki, Aszódi, Fülöp, Simkó jól beépült az együttesbe. Igaz ősszel nem úgy ment, mint ahogy szerettük volna. Komoly téli alapozást végeztünk, tavasszal csak kétszer kaptunk ki és az utolsó hét mérkőzést zsinórban nyertük. Az utolsó drámai volt, Püspökszilágyon a 85. percben 11-est kapunk és máris 1:1 volt, azt hittem ez a vég. Egy ellentámadásból megszerezzük a vezetést és ha nehezen is 2:1 nyertük. Akkor úgy éreztem, hogy biztos bejutunk a hEtvéciO: házba' konyhába-I viifony- BOJIEfi «MiltftOPt OTP'MTA megye legjobbjai közé. Jobb gólkülönbséggel lettünk a váci járásiban elsők az Esze Tamás SE előitt, 21 győzelem, 4 döntetlen, 5 vereség .72:72 a gólarányunk. Játékosnévsor — A jó szereplésihez a vezetőség minden támogatást megadott, így Balázsovics János szakosztályvezető. Udvar di Zoltán intéző. Minden játékosunk gödi, sőt a vezetőség is tősgyökeres hazai. Juhász Imre, a sportkör elnöke, Balázsovics János és jómagam is hosszú éveken át játszottunk a gödi csapatban, abban az együttesben, amely húsz éve esett ki az első osztályból. A 1976/77-es küzdelemsorozaton minden mérkőzésen játszott a csapatkapitány Horváth. Gólkirályunk Kurucz, huszonegyszer vette be a hálót. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott Gergye, Csáki, Vastag, Horváth és Erdész. A bajnokságot kiharcolt és feljutott együttes játékosai: Gergely Tibor a kapus, Telek Imre, Vastag Ferenc, Halubka István, Ádám Róbert, Sinkó Géza, Horváth Béla, Csáki Tibor, Aszódi András, Balázsovics Pál, Kurucz László, Balatoni Attila, Erdész Ferenc, Fülöp Gyula, Bagócs Sándor, Sebők János, Perpék Mihály. Tartaléksiker —, A felnőttcsapatunk már 1972-ben is járási bajnokságot nyert, akkor is Simkó Géza volt az edző, ritka edzői bravúr. Akkor az ifi is első lett, abból a csapatból ma már öten az első csapat biztos tagjai —, tájékoztatott Juhász Imre, a sportkör elnöke. Az idén az ifik negyedik helyen végeztek. A tartalékcsapatunk a IV. kerületi tartalékbajnokságot nyerte meg és felkerült az NB III. tartalékbajnokságba. Itt Tóbiás István, Perpék János . ezetésével érték el a nagyszerű sikert. A kiemelkedő játékosok: Perpék Mihály, Balatoni Attila, Tóth László, Oláh Sándor és Balázsovics János. — A megyei bajnokságra a felkészülést július végén kezdjük el, új edzővel. Simkó Géza a tartalékcsapat felkészülését irányítja. A serdülők is rajtra készek Bagócs Sándor edző vezetésével. Húsz év után újra a megyei osztályban játszanak a gödiek, az első évben a középmezőnyben szeretnénk végezni. Solymosi László építették és összkomfortosí- tották az öltözőjüket. Az építkezésen és az öltöző vízvezetékének szerelésén több mint kétezer munkaórát dolgoztak. Emellett kibővítették a labdarúgópályát. Egy évvel ezelőtt ők fektették le azt a csővezetéket, amely a gyep öntözésére szolgál. A nézőtéren több mint száz ülőhelyet készítettek kiselejtezett iskolapadokból. Dolgoztak társadalmi munkában az iskolában és az óvodában is. Mint egy nagy család, bejárták hazánkat és külföldi kirándulásokat is szerveztek. Az 1976/77. évi bajnokságra a Bükkben kezdték meg a felkészülést. A jó őszi szereplést még sikeresebb tavaszi játék követte. Ennek volt köszönhető, hogy az elmúlt évekhez képest három hellyel léptek előre és az I. osztályú bajnokságban csak gólkülönbséggel szorultak a 6. helyre. Ifjúsági csapatuk bronzérmes lett. Ezzel a szakosztály utolsó tíz évének legjobb eredményét érte el. Jelenleg pihennek a játékosok és a vezetők. A felkészülés nemsokára kezdődik, de még az őszi szezon előtt három napot töltenek együtt és ezalatt családtagjaikkal együtt kirándulnak a turisztikának is hódoló labdarúgók. Céljuk a bajnokság élmezőnyébe kerülni. Farkas József HERNÁDI ÚJONCOK Őszre maradt a remény A kosárlabda férfi NB ií Kő- zépcsoportjában veretlenül áll az élen a Csepel Autó, az utolsó helyet pedig a Hernádi Tsz SK foglalja el. Igaz, a tavaly még NB III-as hernádiak nehéz osztályozón verekedték be magukat az NB II-be, ahol csupán egy győzelemmel zárták az első félévet. Az együttes teljesítményét Balázs István edző így értékelte: — Azzal a tervvel rajtoltunk, hogy legalább három győzelmet szerzünk tavasszal, és ezzel az első félévet a 13. helyen zárjuk. Az elképzelés reális volt, mivel azokkal a csapatokkal szemben, amelyekkel tavaly az NB lll-ban jól helytálltunk — Orion, Tatai AC, Dunaújvárosi Haladás, Báta- szék — most is sikert vártunk. Ezeket a mérkőzéseket idegenben vívtuk és csak a Dunaújvárosi Haladás ellen sikerült a „tervteljesítés”. A többi három csapattól, igaz, ha csak néhány ponttal is, de kikaptunk. A félévi teljesítménnyel a csapat háza táján ezért nincsenek nagyon megelégedve. A sorsdöntő mérkőzéseken szenvedtek vereséget. Érdekes, hogy például a negyedik helyen álló Zalka SE-vel szemben csak négy kosárral maradtak alul idegenben. Ezen a mérkőzésen is volt három-négy olyan játékos, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Sajnos, pontosan ezeknek a kulcsjátékosoknak remegett a keze és a lába a döntő találkozókon. így, ha a kiesést el akarjuk kerülni, minden erőnkkel az ősszel kezdődő mérkőzéssorozatra kell készülnünk — mondta a hernádiak edzője. Sajnos kicsit későn, augusztus 17-én tudjuk csak elkezdeni az edzéseket. Augusztus 20-án pályaavató keretében, amikoris az egész hernádi sportkombinátot átadják rendeltetésének, a Ganz-MÁVAG csapatával játszunk bemutató mérkőzést. A szeptember 4-én kezdődő őszi idényben sorsolásunk kedvező, mivel sorozatban otthonunkban fogadjuk ellenfeleinket. A csapatból három játékos nevét emelte ki az elmúlt félévi teljesítményük alapján; Cserjés László, Valentin Károly és dr. Essösy Gábor. Hozzá kell tenni, hogy őnekik is sokkal jobban kell ősszel ját- szaniok annak érdekében, hogy a hernádi kosárlabdázók jövőre is az NB Il-bén szerepelhessenek. Liszkai László APRÓHIRDETÉSEK ALLAS .<* A Vác és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat felvételre keres szállít- mánykísérőt. tehergépkocsira vezetőt, vízvezetékszerelőt, asztalost, éjjeliőrt és takarítónőt. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. 2600 Vác, Beloiannisz u. 1. A Lignifer KSz a lakosság szolgálatában. Családi és társasházak vízszerelését vállalom Egész Pest megye területén. Érdeklődni lehet: 2117 Isaszeg, Magyar utca 4. Mészáros György gebinesnél. A Vác és Vidéke ÁFÉSZ pályázatot hirdet az alábbi szabadkasszás, 3 személyes vezetői és vezetőhelyettesi munkakörök betöltésére: Vác 28 sz. Zöldségbolt. Felvételre keres: — közgazdasági végzettséggel rendelkező dolgozókat: — leltárírókat, — gazdasági revizort. Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban pályázat és önéletrajz mellékelésével az alábbi címen: Vác és Vidéke ÁFÉSZ, személyzeti és oktatási osztály, Vác, Beloinannisz u. 3. A Monorvidéki ÁFÉSZ építőcsoportjához helybeli munkára kőműves, zsaluzó, ács, festő, mázoló, tapétázó, valamint kubikos munkaerőt felvesz. Jelentkezés a Központi iroda személyzeti osztályán Üllő, Vörös Hadsereg u. 64. szám alatt. Dunavarsányi Petőfi Mgtsz Szóig. Üz. Ág. keres felvételre napi takarítónőket. Bérezés kollektív szerződés szerint. Tel.: 212—171. A Lenfonó és Szövőipari Vállalat Budakalászi Szövőgyára azonnali felvételre keres SZTB szövőgépek kezelésében jártas munkaerőt segédművezetői, művezetői, ill. főművezetői beosztásra, előnyös feltételekkel. Ugyancsak keresünk gyakorlattal rendelkező garázsmestert. Jelentkezés: Lenfonó és Szövőipari Vállalat Budakalászi Szövőgyára Személyzeti osztályán, 2011 Budakalász, Szentendrei u. 1—3. Telefon: 689—350/146. A Váci TAURUS Gumigyár felvételre keres váltó műszakba portást, telepőrt, kazánházi salakozót. Nyugdíjas jelentkezését is várjuk. Felvilágosítást a gyár munkaügyi osztálya ad. Telefon: 11—433. adásvétel Esküvőre legdivatosabb vőlegényi. koszorúslányi ruhák kölcsönzése vidékre. Budapest VII., Akácfa u. 27. Eladó ház kétlakásos, amelyből az egyik 2 szoba hallos, gázfűtéses, fürdőszobás, garázzsal, pincével, kamrával azonnal beköltözhető. Nagyőrös, IV., Széchenyi tér 14/b. Érdeklődni Eszperantó u. 3. sz. délután 3—6 óráig. OTP-s lakás garázzsal eladó Nagykőrös, Vá- gi István lktp. 3. ép. 3. em. 1. Kuvaszkölykök eladók. Nagykőrös, pö- cök dűlő 2. Családi ház eladó. — Nagykőrös, Örkényi 25. alatt. Érdeklődni: Regdon Tibor, Városi Tanács. ________________ Ve lorex kocsi eladó. Nagykőrös I., Balaton út 17. Boxerkutya (2 db) eladó. Cegléd IX. kér. Bezerédi utca 37. Eladó 800 négyszögöles szőlő, felszereléssel, jó épülettel. Cég. léd vm. Víz utca 4/a. Beköltözhető kettő és fél szobás lakás, garázs, kert, készpénz plusz OTP eladó. Vác, Cserje u. 1. _________ Ví kendtelek 200 n.öles, makkosmáriai erdő mellett eladó. — Telefon: 860—756. Kétszintes, 4 szobás családi ház — beköltözhetően — eladó. Kisebb verőcemarosi családi ház is beszá. mítható. Vác, Bajcsy- Zsilinszky utca 12. sz. Alumínium csónaktest Tetra 175 cm3-es oldalmotorral eladó. — Vác, Földvári tér 8. Haláleset miatt eladó hét darabból álló barokk szobabútor. — Cím: JászkarajenŐ, Rákóczi út 17.________ Ce gléd, Kossuth tér 6. II. 15. sz. 2 szoba összkomfortos szabad rendelkezésű lakás azonnal beköltözhe. tőén eladó. Érdeklődni : Budapest 644—540 telefonon egész nap. Főútvonalon 2 szobás, komfortos, kertes fél házrész — beköltözhetően — eladó. Vác, Árpád u. 22. Nagykőrösön, Tormásban, Német Irén utca 5/a. számú családi ház beköltözhetően eladó. — Érdeklődni mindennap. Balogh Ambrus. _______________ Há romszobás, komfor- tos, beköltözhető családi ház nagy mellék- helyiségekkel 208 n- öles telken, Pilis, Rákóczi u. 32. sz. alatt, centrumban eladó. — Érdeklődni lehet a helyszínen. _________ El adó Kecskemét, Katona József utca 9. sz. erős téglaház. — Érdeklődni a helyszíVEGYES Autósok, figyelem! — Üreges alvázvédelmet garanciával vállalok. Atkári autófényező, Cegléd. Vitéz utca Kedvező lakáscsere! 3 szobás családi házamat, kertes, fürdőszobás, 150 n.-öLes telek a központban, elcserélném tanácsi, helyi 2 szobás földszintes v. első emeleti előnyben megegyezéssel. Nagykőrös VI., Tündér u. 19. Érdeklődni lehet: Nagykőrös, Árpád u. 19. szám. Belvárosi vállalat FELVÉTELRE KERES: mérnök-szabadalmi ügyvivő mellé német vagy angol nyelvismerettel rendelkező, gépírni tudó, nemzetközi vonatkozású munkát önállóan is szívesen végző munkatársnőt. Jelentkezés telefonon: 172-941. Telexgép mellé német vagy angol nyelvismerettel rendelkező, gépírni tudó munkatársnőt. Jelentkezés telefonon: 172—691. Dokumentációs csoportba passzív német vagy angol nyelvismerettel rendelkező, gépírni tudó munkatársat. A nyelvtanulás lehetőségét biztosítjuk. Jelentkezés telefonon: 185-990, 185-995. Kitűnő kirándulási lehetőség A KIS-DUNA PARTJÁRA, DÖMSÖDRE Budapesttől 50 kilométerre, délre. A festői szépségű Duna-parton strand és a hangulatos Megközelíthető: KEKDUNA VENDÉGLŐ Magyaros konyha — halételek, sültek. Esténként zene, tánc. Rendezvények tartására kitűnően alkalmas külső és belső helyiségek. autóval az 51-es úton, autóbusszal az Engels térről 1 óra alatt, vonattal a Józsefvárosi vasútállomásról, HÉV-vel és hajóval Ráckevén keresztül. DÖMSÖDI ÁFÉSZ t , A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja Megjelenik - öétHS kJvéieléve) „fi. somoavt Béla u « ftrpT ti muri nini in Főszerkesztő dr. Lökös Zoltán. - Főszerkesztő-helyettes Sági Agnes - Felelős kiadó: Csollány Ferenc. - Szerkesztőség. 1951 Butte pest V1J1 Somogyi Béla PlST MEGYEI HÍRLAP Kiadóhivatal: 1951 Budapest Vili.. Blaha Lujza tér 3 — A szerkesztőség és a kiadóhivatal Központi tel8,onl® j«-IMI Szabadtee^éf? «1» ILUI III LU ILI HlllLni FIOKSZERKESZTOSEGEINK: Ceglédi Hírlap, 3701 Cegléd Kossuth tér t Pf: 19 Telefon 11-400 - Gödöllődé» vidéke, «»OGodóMö^ Szabadság tér^ Pf »7 Te^ " Monor és Vidéke, 2201 Monor Kossuth u 78 Pí 51 Tel 157 - Nagykőrösi Híradó, 2750 Nagykörös. Hősek tere 7 Tel ^ YJf1 '*aplí;JÍ!,0) J».,™,?1 tíntrndánái Budapest A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda. Budapest - Terjeszti a Magyar Posta. Előűzethetö bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél • °°sl® hírlapüzleteiben 8 p°sta ^ózp°n” «Vwqbiu ont—(1(1?9 v József nádor tér 1 TeL• 180—850 Postacím 1900 Budapest - Előfizetési dl) havonta 20 forint Index. Zol)b4 HU ISöiv wiód uooa