Pest Megyi Hírlap, 1977. július (21. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-20 / 169. szám
1977. JÜLTC7S 20., SZERDA x^frfo» Együtt a lakosságért Tanácsok és népfrontbizottságok munkája Ráckevén A Hazafias Népfront községi bizottságai és a községek tanácsai 1973-ban kötött, s mostanában lejáró megállapodásukat sorra megújítják. A népfront-bizottságnak a község érdekében kifejtett munkája nem merül ki abban, hogy előkészíti a képviselő-, meg a tanácstagválasztást, s javaslatot tesz a jelöltek személyére. A megválasztott községi tanácsot a ciklus egész ideje alatt támogatja, gyakran kezdeményez falugyűlést, szervez, részt vesz a községfejlesztést olyannyira elősegítő társadalmi munka szervezésében, — hogy tevékenységéből csak ennyit említsünk. Közös tanácskozások Ráckevén most készült el az űj megállapodás, amely 1980- ig, a mostani ciklus végéig marad érvényben. Eszerint a nagyközségi tanács a község egész lakosságát, vagy nagy részét érintő kérdésekben, így a tanácsrendeletekre, fejlesztési és községrendezési tervekre vonatkozó javaslatok beterjesztése előtt a népfront-bizottsággal is megtárgyalja a lakosság széles rétegeit bevonja a fontos tanácsi döntések előkészítésébe. A HNF nagyközségi bizottságának titkára eddig is részt vett a végrehajtó bizottság ülésein, az új megállapodás szerint már a népfront-bizottság a községi tanács vezetőit is meghívja testületi üléseire. A Ráckevével csaknem Ösz- szeépült Szigetbecsének, a társközségnek önálló népfrontbizottsága van^ A két HNF-bi- zottság között természetesen megvolt eddig is a kapcsolat, ezt azonban ezentúl még szorosabbá teszik. Ezt a célt szolgálja a megállapodás módosításának az a pontja, amely kimondja, hogy a tanács és a HNF vezetői Ráckeve nagyközségben havonta, társközségben, Szigetbecsén pedig negyedévenként közös megbeszélést tartanak. Ilyen alkalmakkor tűzik napirendre a mind a két községet érintő ügyeket, ezzel is bizonyítani szándékoznak, hogy a társközség sem a fejlesztés, sem a beruházások szempontjából nem szorul hátrányba Ráckeve mellett. A vonzáskört is bevonva Nem elegendő azonban a két társközség népfront-bizottságának szoros együttműködése. Sok feladat közös a többi környező községgel is. Éppen ezért a most megkötött és a közös tanács által már jóváhagyott megállapodásba új pont került: Hogyan lehet jóllakva fogyni? Mi való a gyermek tányérjára? Mit tudnak a gyümölcsök? Mi a slambuc? Milyen a korszerű konyha? Megtudhatja a MAGYAR KONYHA című, újonnan megjelent, színes, nyolcvanoldalas gasztronómiai magazinból. Irodalmi csemegék. Több mint 40 recept. őasztronómiaí keresztrejtvény. Étlaptotó. Étlapteszt ÉRTÉKES NYEREMÉNYEK. ARA: 26 FORINT. MAGYAR KONYHA miGnvíi? HŰD Ili. SMOTÖJfWiTŐ ÄZlSSDvftUßLOT cssifiM teára Zsiguli (Lada), Wartburg, Polski Fiat 125-ös, Trabant, Skoda személygépkocsik garanciális javítása. Bármilyen típusú személygépkocsi futójavítása, karbantartása, vizsgaelőkészitése, helyszíni vizsgáztatása. Szervizmunkák, műszeres beállítások, , karambolos gépkocsik javítása, helyszíni ÁB-kárfelvétel, gépkocsimentés. Nyitva: hétfőtől péntekig 6-tól 20 órgig, szombaton 6-tól 14 óráig. Telefon: 10-758. kezdeményezzen a népfront a közös feladatok és fejlesztések együttes végrehajtása érdekében kiépítendő együttműködést a Ráckeve vonzáskörzetébe tartozó községek népfront-bizottságaival. Űj pont mondja ki azt is, hogy a tanács és a HNF bizottsága az emberi környezet védelmére évente környezetvédelmi heteket, napokat, községfejlesztési versenyeket, tisztasági és lomtalanítási akciókat szervez. Gyűlések az üzemekben is Miután a két testület eddigi együttműködése is kiállott minden próbát, kétségtelen, hogy a ráckevei közös tanács és a népfront az új megállapodás alapján még tevékenyebben munkálkodhat együtt a lakosságért. Az csak természetes, hogy a HNF-bizottság ezután is gyakran szervez falu- és réteggyűléseket, ' amelyeken a lakosság nemcsak megismerheti a tanács időszerű munkáját, hapern javaslatokat is tehet. Sűríteni fogják például a népfront újabban szervezett gyűléseit a munkahelyeken. Ezeken az üzemek és termelőszövetkezetek dolgozói közvetlenül tájékozódhatnak a tanács munkájáról, a lakóhely fejlesztéséről. Az eddig megtartott gyűlések eredménye biztató. Erősödik ezáltal is a tanács és a dolgozók kapcsolata, mind több munkás kapcsolódik be a közéletbe és tesz hasznos indítványokat. Ezeken az üzemi gyűléseken egyébként jelentős társadalmi munkafelajánlásokat is tesznek. Sz. E. Hamar megkedvelték Gazdabolt Taksonyban A községbe vezető út mentén április utolsó napjaiban nyílt meg a Taksonyi Áfész új bevásárlóközpontja, amely gazdaboltot, gyümölcsfacseine- te, szőlőoltvány- és díszcser- jelerakatot, valamint július elsejétől virágárusító szaküzletet foglal magába. Az üzletközpont első két hónapi forgalma megközelítette a négy és fél millió forintot A körzet lakossága hamar megkedvelte az újszerű bevásárlóközpontot. A vidéken sokan a háztájiban kertészkednék, s a hétvégi telektulajdonosok száma sem kevés. A gazdaboltban a kistermelők a ház körüli állattenyésztéshez és növénytermesztéshez szükséges eszközt a műtrágyát, a növényvédő szert, különféle szerszámokat egy helyen' beszerezhessenek. Az őszi idényre húszezer gyümölcsfacsemetét, szőlőoltványt és díszcserjét szereztek eddig a nagy őszi fel- vásárlásra. Az ABC-áruíházbam is kistermelők termesztette friss zöldségféléket is árusítják. A termelőktől közvetlenül, gyorsan jut el a zöldség a polcokra. K. E. A FINN CEMENTIPAR KÜLDÖTTEI A hazai és a finnországi cementgyárak között hasznos együttműködés alakult ki az elmúlt néhány év alatt. Tapasztalatcseréket és csereüdültetéseket szerveznek. A Cement- és Mészművek meghívására most 35 tagú munkásküldöttség érkezett a finnországi cementgyárakból. Az igazgatási osztály dönt Szabálysértés és gondozás Az év első felében 72 szabálysértést feljelentés érkezett a Szentesidre városi tanács' igazgatási osztályára. A szabálysértési hatóság a legtöbb bírságot a társadalmi tulajdon ellen vétőkre szabta ki. Ugyancsak az igazgatási osztály feladata a veszélyeztetett környezetben élő gyermekek nyilVántartása, helyzetük megjavítása. Jelenleg 47 gyermek él javaslatuk alapján a Pest megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetben Pomázon. Ebben az évben már 13 gyermeket javasoltak állami gondozásra. JEGYZET Zsebünk védelmében AKI TÁRSASUTAZÁSON vesz részt, vagy egyéni programja szervezéséhez veszi igénybe, valamelyik utazási iroda segítségét, némi bizonytalanságot érezhet, több szempontból is. Egyrészt előre fizet, s csiaik azután, esetleg hónapokkal később veszi igénybe a szolgáltatást, amely — megtörténhet — nem egészen olyan, amilyet megrendelt. Másrészt nem tudja pontosan miért mennyit számítanak — számíthatnak — fel; erre a legutóbbi időkig nem is volt az utazási irodáknak egységes gyakorlatuk. A legutóbbi időkig. A közelmúltban jelent meg ugyanis a belkereskedelmi miniszter rendeleté, amely számos rendezetlen kérdést szabályoz, s ezzel lényegesen nagyobb biztonságot teremt az utasok számára. A rendelet a többi között kimondja, hogy az utazási irodák kötelesek kalkulációt készíteni az általuk hirdetett egyéni és társasutazásokról. Az árvetés tartalmazza az utazással kapcsolatos költségeket és a szervezési dijat. Hogy pontosan mennyi lehet a szervezési díj. azt összegszerűen nem írták elő, de azt igen, hogy az utazási irodák kötelesek éves tervükben meghatározni az átlagos szervezési díjakat, méghozzá az előző évben érvényesített szervezési díjak, az árpolitika és a piaci viszonyok figyelembe vételével, | a pénzügyi szabályozóknak megfelelően. Tehát: távolról sem szabadon, netán ötletszerűen. MEGTÖRTÉNIK, hogy az utazási iroda meghirdetett, illetve az utassal kötött szerződésiben válla® szolgáltatást egyáltalán nem, vagy a felajánlottnál csekélyebb .minőségben teljesiti. Mi történik ilyenkor? Ma mrár nem kel bírósághoz fordulni, minit a múltban, mert a rendelet kimondja: ilyen esetben az iroda köteles az utasnak visszafizetni, ami visszajár, — méghozzá kérés, felszólítás nélkül! A különféle programváltozások sok bosszankodásra, vitára adtak okot, sőt, egyeseket pereskedésre is késztettek. Ha elmaradt egy külföldi úton, valamely, előre befizetett kirándulás, vagy a szobák nem a tengerre néztek, amint a programban ígérték, netán a szálloda messzebb esett a parttól, mint hirdették, csak kevesen léptek fel anyagi igényekkel. Ök általában visszakapták azt a pénzt, ami visszajárt — a többiek nem. Ezután minden hasonló esetben — például akkor is, ha a meghirdetettnél több ágyas szobában helyezik el az utasokat — az iroda önként köteles mindenkinek meg. fizetni a visszajáró összeget. A RENDELET kitér arra is milyen szolgáltatásokért számíthatnak fel az utazási irodák szervezési díjat. Ezek: £ szállás, az étkezés, a közlekedés, az idegenvezetés és a programok szervezése, A vízum beszerzéséért csak akkor kérhetnek szervezési díjat, ha csupár ezt a szolglátatást rendeljük meg az irodától. Nem számíthatnak fel szervezési díjat * következő szolgáltatásokért strandbelépők beszerzése, útlevél beszerzése, költőpénz kiszolgálása, biztosítási díjak begyűjtése, továbbítása. Nem terhelhetik az irodák szervezési díjjal a különböző illetékeket a gyógy- és üdülőhelyi díjai sem. Egyéni utasoknak az irodák csak olyan szolgál tatások költségeit számíthatják fel, amelyeket az utas külön megrendelt. MINDEZ az eddiginél lényegesen nagyobb biztonságot nyújt a turistáknak; a rendelet a mi zsebünket védi. G. Zs. Gyermekcipők-színes bőrből és textilből A Duna Cipőgyár dunaújvárosi gyáregysége az ország legnagyobb gyermekei pőüzieme. Különféle átszervezések, korszerűsítések után a dunaújvárosi egység jelenleg évente egymillió pár gyermekcipőt gyárt, átlagosan ötvenféle, saját tervezésű modellből. Már elkészültek Dunaújvárosban az 1978-as gyermekcipődivat új modelljei is. A modellek nagy része sárga, kék, piros bőrből, illetve textilből és i farmeranyagból készül. Tudományos hírmagyarázónk írja: Fekete lyukak „fényes" jövője A fekete lyukait az utóbbi években felfedezett legszokatlanabb, legkülönösebb égi objektumok. Egészen mostanáig azt gondolták, hogy a fekete lyuk állapot egy csillag életének végső, befejező fázisa. A legújabb számítások viszont arra vallanak, hogy sok titokzatos objektumban még további fejlődés megy végbe, mielőtt robbanásszerűen felosztanak. Az életút végén Már sok-sok éve tudjuk, hogy a csillagok életét nagy ívű fejlődés jellemzi. Bölcsőjük egy-egy nagyon ritka gázfelhő, amelyben helyi sűrűsödések alakulnak ki, az életút végén pedig a fehér törpék, a neutroncsillagok vágy a fekete lyukak nagyon sűrű anyagcsomagja áll. Az anyagnak ez az általános sűrűsödési folyamata, amely végső soron a nehézségi erőre, a gravitációra vezethető visz- sza, a csiLlaigíejlőd'és sorén átmenetileg megáll és ez a csillag belsejében a könnyű atommagok fúziója 1 révén végbemenő energia terme lésnek köszönhető. Az ezáltal létrejövő gáznyomás bizonyos mértékig ellensúlyozza a gravitáció hatását a csillag belsejében. A későbbi fejlődési szakaszban átmenetileg még nőhet is az energiatermelés a csillag belsejében. Az előző fejlődési szakaszban elsősorban hidrogén alakul át héliummá. Most a héliumból nehezebb elemek (szén, nitrogén, oxigén, akár vas) is létrejönnek. Ezáltal átmenetileg vörös óriássá „duzzadhat” a csillag. A vasnál nehezebb elemek azonban nem épülhetnek fel energiafelszabadulással. Így a csillag energiatermelése gyakorlatilag véget ér, ha belsejében már elegendő vas és más nehezebb elem épült fel. A csillag összeomlik — sorsa megbecsételődött. Fény — béklyóban Az elméleti csillagászok az elmúlt években kiszámították, hogy a körülbelüli 1,4 Naptömegnél kisebb csillagok fehér törpévé alakulnak át. Ezeknek az objektumoknak köbcentiméterenként 106 gramm az átlagos sűrűségük. A nagyobb tömegű (1,4—3 vagy ennél több Nap-tömeg) csillagok neutroncsillaggá omlanak össze köbcentiméterenként 1013 gramm átlagos sűrűséggel. A 3—5 Nap-tömegnél lényegesen nagyobb tömegű csillagok összehúzódása, összeomlása tovább folytatódik és végül elérik a mintegy három kilométernyi Sehwarz- shild-sugarat. Az ilyen objektumokban köbcentiméterenként 1017—1018 gramm az anyag átlagos sűrűsége. Felszínükön olyan nagy a gravitáció, hogy sem a fény, sem másfajta elektromágneses sugárzás nem hagyhatja el az objektumot. Még anyagi ré- részecskék sem juthatnak ki a csillagból — innen az elnevezés is: fekete lyuk. Olykor „kollapszár”-nak is nevezik az ilyen gigantikus kolilpa- su.us, összeomlás révén kialakult objektumot. A kollap- szórt vagy fekete lyukat tehát nem lehet megpillantani, rádiótávcsövei érzékelni, csak közvetett úton lehet kimutatni. ő Pukkanás és sugárzás Hawking angol csillagász nemrégiben bonyolult számításokat végzett a camibridge-i egyetemen és ezekből arra a következtetésre jutott, hogy a fekete lyukak tovább fejlődnek. Eddig többé-kevésbé elhanyagolták a kvantumfizikai effektusokat a fekete lyukakkal kapcsolatos vitákban. Hawking éppen kvantumelméleti megfontolások alapján úgy véli, hogy a nagyon kicsiny fekete lyukak hősugárzást is, részecskéket is kibocsáthatnak magukból. Ilyen parányi fekete lyukak mindenekelőtt a nagy * robbanás során jöhettek létre, 12—14 milliárd évvel ezelőtt. Az eltelt idő alatt már valameny- nyinek fel kellett robbannia. A nagyobb fekete lyukak viszont csak mostanában robbanhattak fel és Hawking véleménye szerint talán még megfigyelhetők: az univerzumban ilyen folyamatok. A fekete lyukak szétsugárzódása- kor elsősorban gamma-siugár- zásnak- kellett keletkeznie. Hawking úgy véli, hogy a világűrben jelenleg megfigyelhető gamma-sugárzásból az egykor „elpukkant” kicsiny fekete lyukak számára is következtetni lehet. A fekete lyukak „szétpuk- kanása” egyébként Hawking szerint a következő folyamatra vezethető vissza: a folyamatos hősugárzás és részecskekibocsátás révén csökken a fekete lyuk tömege. Ez azonban a számítások szerint furcsa módon a fekete lyuk hőmérsékletének növekedésével jár, aminek viszont nagyobb ehergialeadás a következménye. A tömeg tovább csökken és bekövetkezik a robbanásszerű vég. Hawking számításai csak az első kísérletet jelentik a fekete lyukak további fejlődésének megértésére — • mindenesetre jelzik, hogy milyen messze vagyunk még a különös kozmikus folyamatok teljes megértésétől. Láthatatlan rendszer A csillagászok .jelenlegi első számú valószínű fekete lyuk jelöltjéről, a Cygnus X—1 röntgensugárforrásról új megfigyelési adatokat hoztak a közelmúltban nyilvánosságra. Az Ariel—5 jelzésű angol mesterséges hold hosszabb Időn át végzett méréseket ezeiíi az objektumon. Az adatok értékelése szerint a röntgensugárforrásnak azonosnak kell lennie a kérdéses kettős csillagrendszer láthatatlan tagjával. Mindinkább valószínű tehát, hogy a Cygnus X—1 röntgensugárforrás valóban fekete lyuk. (Megjelent a Delta természettudományos-technikai magazin júliusi számában.)