Pest Megyi Hírlap, 1977. július (21. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-16 / 166. szám

8 '^MAov 1917. JŰLIUS 16., SZOMBAT BEIKTATTAK TISZTSÉGÉBE A MEZŐGÉP ÜJ VEZÉR­IGAZGATÓJÁT A Kohó- és Gépipari Minisz­térium saját kérésére felmen­tette beosztásából dr. Gölön­csér Gábort, a MEZŐGÉP Tröszt vezérigazgatóját és más Eleinte túlnyomóan borult munkakörbe helyezte, idő, ismétlődő esővel, zápor- a tröszt székházában tegnap rai tívatarral. Később észak- iktattB be tiszlségébe dr. nyugat felöl lassan felszaka- ___ __ , , , do zó felhőzet, már kevesebb Hf^czmann Janos koho- es helyen csapadékkal. Főleg a Sepipan miniszterhelyettes a Dunántúlról időnként erős tröszt vezérigazgatóját, Gur- északnyugati, északi szél. Az ^”-in Györgyöt, aki eddig az évszakhoz képest hűvös idő. MSZMP Hajdú-Bihar megyei Várható legmagasabb nappa- bizottságának titkára volt. li hőmérséklet általában 19 a beiktatáson megjelent Szal- 34 fok között. ____________ kai-Tóth István, az MSZMP- Fogadóóra. Pappert Központi Bizottságának alosz­Ádáim megyei tanácstag jú- t'dyvezetője, Hidasi Lajos, a lius 20-án, szerdán délután vasasszakszervezet titkára, dr. 5—7-ig tanácstagi fogadó- Olajos Mihály, az MSZMP órát tart a pilisborosjenői Pest megyei bizottságának községi tanácsházán. osztályvezetője, valamint Osz­— Diaképes előadás gombák- T. . ...... . ról. Hétfőn este nyolc órakor tas Janos, a budai járási part­Szentendrén, a Felszabadulás la- hi zott sáp- titkára A heilrtnf á kótelepi klubban diavetítést tar- , g titkára. A beiktata tanak gombákról a szentendrei son részt vettek a tröszt Vál- tő és mérgező gombákról hang- falakainak igazgatói és a tar­VASZIL KOLAROV SZÁZ ÉVVEL EZELŐTT, 1877. július 16-án született és 73 éves korában, l9£0-ben halt meg Vaszil Kolarov, a bolgár és a nemzetközi munkásmoz­galom kiemelkedő alakja, a Bolgár Kommunista Párt egyik alapítója. Fiatalon bekapcsolódott a ha­ladó politikai mozgalmakba; 1897-ben belépett a Bolgár Szociáldemokrata Pártba, s kezdettől tevékeny részt vál­lalt a bolgár szociáldemokrá­cia opportunisa szárnya elleni küzdelemből. 1905-től az úgy­nevezett Tesznyákok Pártja (1919-től Kommunista Párt) Központi Bizottságának tagja volt. 1918 és 1923 között titká­ra. álár a századforduló utáni években részt vett az Interna- r ionálé tevékenységében, ké­sőbb pedig a Komintern mun­kájában. Vezető szerepet vállalt az 1923. évi szeptemberi felkelés­ben. Ennek leverésétől egészen 1944-ig külföldi emigrációban élt, 1928-tól a Szovjetunióban. Az 1939—44 közötti években a bolgár nép antifasiszta harcá­nak egyik irányítója; 1945-től 1947-ig a Bolgár Népi Gyűlés elnöke. 1847-tő! 1949-ig a Mi­nisztertanács elnökhelyettese és külügyminisztere, míg 1949-50- ben a kormány elnöke volt. zik el előadás. sadalmi szervek képviselői is. UJ liclycg — mától ORKÁN AZ ALFÖLDÖN A Dél-Alföldön péntekre virradó éjszaka átvonult zi­vatar, a helyenként száz ki­lométeres sebességű széllöké­sek károkat okoztak a lakó­épületekben, az elektromos vezetékhálózatban, több he­lyen postai telefonpóznákat döntött ki a vihar. Honvédsé­gi alakulatok is segítséget nyújtottak az úttesteket borí­tó faágak, törmelékek elta­karításában. Több helyen a nagyfeszültségű távvezetékek­ben is károk keletkeztek. ' axixeittsmt»xxt&s»s> sáíti« wm -s: t — Vendégük Lehotka Gábor. Kedden, július 19-én este nyolc órakor a szentendrei Péter-Pál templomban Lehotka Gábor or­gonaestjén Bach, Charpentiér, Frank, Loeillet, Martini műveit adia elő. Közreműködik Kovács Kálmán trombitaművész. VIZHALÄL Pest megye területén, Ecser határában, a Rákosmező Tsz víztárolójában fürdés közben a vízbe fulladt Barna Zoltán hétéves ecseri kisfiú. A fele­— Kerékpáros-vándortá- bor. Tegnap délután vissza­tértek a kerékpáros Radnó­ti emléktúráról az aszódi és a diósdi általános iskola cso­portjai. A gyerekek megte­kintették Ják, Sopron, Kő­szeg, Zalaegerszeg és Gö­csej nevezetességeit. A lottó heti nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a Fonyó­don megtartott 28. heti lottósor­soláson a következő nyerőszámo­kat húzták ki: 10,18,21,60,76 —• Nyugdíjastalálkozót ren­deztek a Nagykőrösi Kon­zervgyárban. A vállalat be­mutatótermébe ötszáz régi dolgozót hívtak meg. — Albérlők panaszai. Teg­nap este nyolckor, az érdi járási művelődési központ színháztermében az érdi nagyközségi Irodalmi Szín­pad szatirikus műsort mu­tatott be a nagyközségben élő albérlők panaszairól. MŰANYAGHEGESZTÉS — OTTHON Sokféle célra alkalmazható és könnyen kezelhető háztartási mű­anyagfólia-hegesztő készüléket gyártott a nyugatnémet Bosch gyár. lŐKséc* mpp-állonítácáro A készülékkel otthon zárhatók műanyafóliába szilárd vagy folyékony Jiiegauapiiasara VIZS- élelmiszerek, illő anyagok. De sok egyéb házimunkára is alkalmas: táska, zuhanyozó, függöny, üléshuzat, ruhák védelmére molyzsák készíthető vele. A készülék hálózati árammal működtethető. Használható 0,5 milli­méter vastag, 300 milliméter széles, poliamid, polietilén, PVC stb. műanyag fóliák hegesztésére. gálatot indított a rendőrség. Autóbusznak szalad! a kisfiú HÉTVÉGI KALAUZ Fiataloknak Kiskunlacházán a művelődé­si házban ma este hét órakor a P. Mobil együttes koncerte­zik. A Csepel Autógyár művelő­dési központjában Szigetszent- miklóson ma este 7 órától if­júsági tánc lesz. Közreműkö­dik a Camion együttes. A tápiószecsői Damjanich művelődési házban holnap este nyári táncestet rendeznek. A zenét a budapesti Kvint együt­tes szolgáltatja. Vácott a Madách Imre mű­velődési központban ma dél­után 6 órától discót szerveznek a fiataloknak. Lemezlovas Bí­ró György. Holnap szintén 6 órától ifjúsági tánc lesz, a Nevvada együttes közreműködé­sével. Ma délután 6 órákor az érd­ligeti strand területén (rossz idő esetén a művelődési köz­pontban) komolyzenei és iro­dalmi vetélkedőt rendeznek. A nyertesek hanglemezt, könyvet egy belépőjegyet kapnak a művelődési ház ifjúsági ren­dezvényeire. A vetélkedő után este 10 óráig disc-jockey szó­rakoztatja a fiatalokat. Hol­nap ugyanezt a műsort meg­rendezik az érd-ófalui kas­télyparkban is. A holnap esti műsorban fe­lesége, Ann Zosso is színpadra lép, aki citerajátékával színesí­ti az Igazi zenei csemegének ígérkező előadást. Az esten köz­reműködik Rónaszegi Éva elő­adóművész. Kiállítások Orqonaest Foton holnap délután fél ötkor a római katolikus temp­lomban rendezik Pécsi Sebes­tyén orgonaestjét. A komoly­zenét kedvelőknek alánljuk, hallgassák meg a művészt Trubadúr dal a sz'ókökáinál Vácott, a Fő téri kiállítóte­remben Nyári tárlat címmel képzőművészeti csoportkiállí­tást nézhetnek meg az érdek­lődők. A kiállítás augusztus 14-ig tárt nyitva. Aki a város történetével is meg akar is­merkedni, annak ajánljuk, hogy nézze meg a Vak Bottyán Mú­zeumban a Vác története a honfoglalástól napjainkig cí­mű tárlatot. Juliális Rpátkáton A Lenfonó és Szövőipari Vál­lalat, valamint a sportkör ter­mészetbarát szakosztálya hol­nap sportnapot rendez a Vi- segrád melletti apátkúti völgy­ben. Reggel 6 órakor indul a vállalat különautóbusza a gyár elöl. A festői apátkúti völgyben sok sport- és Játéklehetőség várja majd a gyár dolgozóit, hozzátartozóit. Rövid túrákat is vezetnek. Külön szervező bi­zottság alakult a juliális rende­zésére s ma teherautókon vi­szik ki a különböző kellékeket, a sátrakat, a büfét és más fel­szerelést. A résztvevőket a vál­lalat autóbusza szállítja haza is. Horgászoknak Holnap este fél nyolckor a visegrádi vár teraszán az orosz­lános szökőkút szomszédságá­ban komolyzenei estet rendez­nek. Á négy előadásból álló sorozat második hanversenyén René Zosso, az Európa-szerte ismert francia-svájci tekerőlant és citeraművész trubadúr da­lokkal, népdalokkal és sanzo­nokkal lép a közönség elé. A művész gazdag repertoárja felöleli számos korszak, kögtük a középkor, a reneszánsz és barokk muzsikáját. René Zosso szívesen ad elő ősi francia és német népi muzsikát is, ki­váló hangszertudása mellett is­meri a népi éneklés szinte va­lamennyi fortélyát, és ez nagy­mértékben hozzájárul önálló estjei sikeréhez. A művész sok­oldalúságát bizonyítja, hogy a tekerőlantról a középkori és a népzenei előadói gyakorlatról írt cikkei tudományos körök­ben is osztatlan sikert arattak. René Zosso már többször sze­repelt hazánkban, legutóbb ta­valy ősszel lépett fel Budapes­ten. Az elmúlt napok csapadékos időjárásának hatására a hét közepi 256 centiméteres buda­pesti dunai vízállás egész hé­ten stabilizálódik, így hét végén is 250 centiméter körül lesz. Ez a süllőzőknek végig a Du­nán, a paducozóknak Szent­endrén, a tahitótfalui hídnál és a százhalombattai Duna- szakaszon kedvező. Százhalom­battán ezen kívül érdemes próbálkozni a Benta-torkolat alatti szakaszon a nagy dévé- rek és a jászok fogásával is, rendszeres etetéssel, érzékeny úszós felszereléssel sokat lehet fogni. A Bentában magában a torkolatnál nagyobb ezüstkárá- szok, elvétve harcsa, ponty is fogható. A tavaly nagyon is gyakori amur igen érdekes mó­don alig mutatkozik. A kunsági öntöző főcsatornán a kunszentmiklósi vasúti híd környékén fenekező szerelés­sel, kukorica csalival a nagy dévérek között sok méretes ponty, időnként 5 és 15 kiló közötti amurok is megakad­nak. A csatorna tassi indító zsilipjei alatt is méret körüli pontyokat, némi szerencsével nagy balinokat lehet fogni. A balinozás eléggé nehéz, mert rengeteg a kishal, kevés az esély arra, hogy éppen a fel­kínált műcsalit vagy szivarol- mot, kishalat kapja el az egyébként nagyszámú balin. Tasson, a IV-es vizen egy sze­rencsés budapesti horgász bi­zonyította, hogy a keszegező felszerelés néha eredményesebb a pontyra, mint a kifejezetten pontyra szerelt botok. Vékony zsinórjával, keszegező úszóval és csalival az elmúlt hétvégén szombaton éjjel előbb egy 3,75 kilogrammos, majd egy 5 kilós tükörpontyot fogott! Érdemes tehát a tassi négyesen, a zsi­lip feletti részen, illetve a kun­sági főcsatorna indító zsilipje felett próbálkozni, mert a szép és sok keszeg között a nemes­hal sem ritka. A főváros körül a soroksári úgynevezett Horgászparton fog­ják a dévért, fenekező vei, kis­hallal sok süllőt, és a dévére- zők nem ritkán a kilós lapát keszeg helyett méret körüli pontyokat zsákmányolnak, az már csak szerencse kérdése, hogy a méret körüli 28—29, vagy 32—33 centimétert je­lent-e. összeállította: Bóday Márta Gazdag program a Dunakanyarban Magyarország megyéi közül a statisztikák szerint is Pest megye az egyik legkevésbé kihasznált idegenforgalmi szempontból. Pedig néhány kilométernyire Budapesttől szép természeti környezetben, kellemes, tartalmas progra­mok várják az érdklődőket. Közülük néhányat szeretnénk felsorolni. Akik még ez ideig elmu­lasztották Szentendre megis­merését, azok szakavatott ide­genvezető segítségével pótol­hatják ezt. Hétvégeken a Pest megyei Idegenforgalmi Hiva­Övodás az úttesten. Gödöl­lőn Németh László 5 éves kis­fiú figyelmetlenül szaladt az úttestre, és elütötte egy autó­busz. A gyermek súlyos sé­rüléseket szenvedett. Autós szabálytalanság. Fó- ton Villási Károly, 32 éves dunakeszi kisiparos személy- gépkocsival nem adta rpeg az elsőbbséget és összeürkoz-ttt a 22 éves Morvái Lászüó lő- iskolai hallgató vezette mo­torkerékpárral. A baleset kö­vetkeztében a motor utasa, Juhász János 20 éves duna­keszi lakos súlyosan megsé­rült. Felbukott a segédmotoros. Aszód határában, a 3. számú főúton Stroh Sándor 42 éves villanyszerelő, segédmotor­kerékpárjával felborult. A fér­fi súlyos sérüléseket szenve­dett. # Elsőbbségadás helyett ka­rambol. Gödöllőn Körösi Já­nos betanított munkás, helyi lakos segédmotor-kerékpár­ral nem adott elsőbbséget és összeütközött egy személy- gépkocsival. A motoros súlyo­san megsérült. A rendőrség — a vétkesség megállapításáig — valameny- nyi ügyben tovább folytatja a vizsgálatot. Tv, 18.45: Czimra Gyula Fél életét azzal töltötte, hogy megkeresse önmagát” — mondta Czimra Gyuláról egyik méltatója. Czimra 1901—1966-ig élt, fes­tőművész és grafikus volt, a karcolt rajzok mestere. Fiatal éveit Párizsban, Barbizonban, Nagybányán töltötte, majd 1929-ben Szentendrén telepe­dett le. 1934-től élete végéig Rákos­hegyen élt — úgy is nevezhet­nénk: a rákoshegyi remete. Amilyen kevés szóval el­mondható életútja, olyan ke­vés témájú festő volt. Kevés témájú, de nem jelentéktelen. Környezetének tárgyai, az őt körülvevő tér. ajtók és abla­kok szelíd rajzú ábrázolója volt, aki egy zárt világról adott hű képet. A filmben, amelyet Zsigmon­di Boris írt és rendezett — Barcsay Jenő és László Gyu­la értékelik művészetét. es a műsora KOSSUTH RÁDIÓ 4.25—7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás-je­lentés. 8.05: Műsorismertetés. Kb. 8.20: A mai nap kulturális prog­ramjából. 8.25: Tormisz: Lakodal­mi énekek — kórusszvit. 8.35: Lányok, asszonyok. 9.00: Barokk muzsika. 9.30: „Amíg a szívük dobog...” 10.00: Hírek. Időjárás­jelentés. 10.05: A windsori víg nők. Részletek Nicolai operájából. 10.57: Lengyel hangjátókok szemléje. 12.00: Déli krónika. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva... 12.45: Melódiakoktél. Közben: 13.30: A történeti Sopron. 14.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 14.05: Énekszóval, muzsikával. 14.25: Takarmányfehérje. 14.55: Üj Zenei Üjság. 15.30: Koncz Zsuzsa és Máté Péter énekel. 15.55: Rek­lámparádé. 16.00: 168 óra. 17.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 17.30: Ze­nekari muzsika. 1S.25: Mai könyv­ajánlatunk. 18.28: Hallgatóink fi­gyelmébe! 18.30: Hírek. Időjárás­jelentés. 18.40: Sporthírek. 18.45: Bemutatjuk új lemezünket. 19.29: örökzöld dallamok. 20.19: Gergely Anna, Zentai Anna és Palló Imre nótákat énekel. 20.55: Hírek. 21.00: Istenek, megváltók, próféták. 22.00: Hírek. Idő járás-jelentés. 22.15: Sporthírek. 22.20: A beat kedvelői­nek. 23.05: Századunk zenéjéből. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 1.58: Himnusz. 2.00: Műsorzárás. PETŐFI RÁDIÓ 4.25—7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás-jelen­tés. 8.05: Mezők, falvak éneke. 8.20: Kína — Mao után. 8.30: Hí­rek. 8.33: János vitéz. Részletek Kacsóh Pongrácz—Heltai Jenő dal­játékából. 9.15: Válaszolunk hall­gatóinknak. 9.30: Hírek. 9.33: Heti- lanszemle. 9.38: Dzsesszfelvéteiek- ből. 9.57: Német nyelvű hírek. 10.00:—12.00: Szombat délelőtt .. 12.00: Orosz nyelvű hírek. 12.03: Fiatal magvar énf*^e°ek és egvüt- tesek felvételeiből. 12.30: Hírek. 12.33: Mendelssohn: d-moll trió. 13.05: „Einstein agya”: mítosz vagy legenda? 13.30: Hírek. 13.33: Szatirikus dalok. 13.45: Időjárás- és vízállás-jelentés. 14.00: Napra­forgó. 15.00: Cigánydalok, csárdá­sok. 15.25: Orvosok a mikrofon előtt. 15.30: Hírek. 15.33: Versek világa. 15.50: A denevér. Részle­tek Johann Strauss operettjéből. 16.42: Hírek. 16.45: Közvetítés a Hungária Kupa vízilabdatornáról. 16.55: ötórai tea. 18.00: A Pénz­ügyőrzenekar játszik. 18.30: Hí­rek. 18.33: Dóry József, Vörös Sá­ri és Domahidy László nótákat énekel. 19.23: Jó estét, gyerekek! 19.30: A magyar felvilágosodás irodalmának hetei. 20.30: Hírek. 20.33: Sporthírek. 20.38: Puccini: Turandot. Háromfelvonásos opera. 22.42: Hírek. 22.45: Gáspár Cassado gordonkázik. 23.05: Slágermúzeum. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 8.00: xHírek. Időjárás-Jelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.08: Orosz operákból. 8.49: Zászkaliczky Ta­más Bach-orgonaestje a Zeneaka­démia nagytermében. 10.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 10.05: Slágerlista. 10.40: Zenekari muzsika. 12.00: Déli krónika. 12.20: Boleyn Anna. Részletek Donizetti operájából. 13.22: A Weller vonósnégyes Haydn-felvételeiből. 14.00: Hírek. 14.03: Műsorismertetés. 14.05: Ze­nekari muzsika. 15.35: Kaocsoliuk a 6-os stúdiót. Közben: 16.00: Hí­rek. 16.52: Levél egv régi várból. 16.57: Borgulya András: Brácsa­verseny. 17.14: Bemutatjuk új kóruslemezünket. 18.57: Zenekari operarészletek. 19.30: Hírek. 19.33: Tip-top parádé. 21.40: Haydn-mű- vek. 2p.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 8.59: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). 9.05: Kuckó (ism.). 9.35: Mindenki közleke­dik... (ism.). 9.50: Álarcban. Ma­gyarul beszélő NDK tévéfilmsoro­zat. IX/8. rész: A gyilkosok nem pihennek (ism.). 10.55: Quebec nagy és kis vadjai. 11.20: Játék a betűkkel (ism.). 15.22: Fejezetek az állatlexikonból. Ismeretterjesz­tő filmsorozat. XV/5. rész: A leo­párd. 15.55: Magyarország—Olasz­ország. Hungária Kupa vízilabda­mérkőzés. Közvetítés a Hajós Alf- réd-uszodából. 16.50: Hírek. 16.55: Vázlatok egy arckénhez. Szovjet portréfilm. 17.10: Két pisze meg az autóstop. Magyarul beszélő len­gyel ifjúsági film. 18.40: Reklám. 18.45: Czimra Gyula. Portréfilm. 19.05: Reklám. 19.10: Cicavízió. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 19.30: Tv-híradö. 20.00: Metronóm ’77. A Magyar Televízió könnvűzenei versenye, n. elődön­tő. Közvetítés a Nemzeti Színház­ból. 22.00: Tv-hfradó. 2. 22.25: Ma! magyar filmművészet. Labirintus. Magyar film (14 éven felülieknek!) 2. MŰSOR 17.33: Férfi atlétika Európa Ku­pa. Középdöntő. Közvetítés Athén­ból. Kb. 19.00: Stúdió „M”. Inter- vízió-átvétel a Csehszlovák Tele­vízió műsorából. 19.30: Tv-híradó. 30.00: Haláitánc. Magyarul beszé­lő angol film. 32.35: A kétb-ilkezes. Magvarul beszélő angol tévéfilm­sorozat. Frank kirándul. tál rendszeresen sétára invi­tálja az érdeklődőket, ezek­nek keretében a város mű­emlékeit és nem utolsósor­ban a nemrég elhunyt Kovács Margit kerámiagyűjteményét mutatják be. Egy kicsit távolabb Buda­pesttől Zebegény zenés iro­dalmi hétvégeket kínál. Sző- nyi István kiváló festőművé­szünk egykori otthonában két­napos program keretében is­merkedhetnek az érdeklődők képzőművészettel, irodalom­mal, zenével. A házigazda ez évben is Czigány György és a művészvendégek között netfes zeneművészeket, színészeket, költőket, írókat találunk. A két nap alatt a résztvevők megtekintik a verőcemarosi Gorka Géza Kerámiamúzeu­mot, természetesen a Szőnyi Múzeumot is és a látottakat a két művészről készült portré­film bemutatása egészíti ki. A zenés hétvégek ebben a hónapban szünetelnek, mert ekkor — már nyolcadik éve — egy hónapra a képzőművé­szeti szabadiskola hallgatóié a Szőnyi-ház. A pilisi túra azoknak ked­vez, akik hét végén akarják kielégíteni egész heti mozgás­igényüket. Egy nap alatt a résztvevők autóbuszai bejár­ják a 35 ezer hektár kiterje­désű Pilisi Parkerdő legszebb részeit, de a programban gya­loglás is szerepel. A Csikóvár­aljai turistaházban elköltött ebédet dobogókői rövid sétán mozoghatják le a túrázók, majd a Parkerdőben a Magda forrástól az Ördöghalmi víz­esésig tehetik próbára lábiz­maikat. A hangversenyt kedvelők sem maradnak program nél­kül, mert az idén is megren­dezik a már hagyományos vácrátóti és fóti hangverse­nyeket. Vácrátóton a híres botanikus kertben. Foton pe­dig a műemlék templomban. , A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megvél Tanács lapja. Megjelenik - bétfő kivételével - naponta Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. — nrftT II r p U r I UÍBI AB Főszerkesztő dr. Lőkős Zoltán. - Főszerkesztő-helyettes Sági Agnes - Felelős kiadó: Csollány Ferenc. - Szerkesztőség: 1951 Budapesi Vili.. Somogyi Béla u « • rt,\i f¥l I fo Y M níKLAr Kiadóhivatal: 1951 Budapest Vili.. Blaha Luiza tér 3 - A szerkesztőség és a Kiadóhivatal Központ) telefonja 343—100 és 142—229 - Szerkesztőségi titkárság i40—447 1 FIOKSZERKESZTOSEGEINK: Ceglédi Hirtan. 270) Cegléd Kossuth tél t Pf: 19 Telefon 11-400 - Gödöllő és vidéke, 2100 Gödöllő Szabadság tét I Pf 47 Tel 8196. ­_______________________ ~ Monor és Vidéke, 220) Monor Kossuth u 18 Pf: 51 Tel 157 - Nagykörös! Híradó, 2750 Nagykőrös. Hősek tere 7 Tel 398 Váci Napló. 2601 Vác Lenin u 45 Pf 32 Tel 10-095 A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda. Budapest. - Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél • o°sta hírlapüzleteiben s Posta Központi Hírlapíródénál. Budapes­ti József nádor tér t Tel.- ISO—850 Postacím 1900 Budapest - Előfizetési díj havonta 20 forint Index: 25064 Hű ISSN 0133—0659 Ma került for­galomba az Év­fordulók, esemé­nyek 1977 bélyeg­sorozatban a ma­gyar lóversenyzés mega lapításának 150. évfordulójá­ról megemlékező 1 Ft-os szelvényes bélyeg. A bélyeg több színű ofszetnyo­mással az Állami Nyomdában ké­szült, 400 000 fo­gazott és 5800 fo- gazatlan példány­ban, 40 bélyeget és 40 szelvényt tartalmazó bé­lyegívekben, Czig- lényi Ádám gra­fikusművész ter­ve alapján. Az ívekben a bélye­gek és a szelvé­nyek egymás alatt helyezkednek el. A bélyeg arany keretben türkiz­kék háttérszín­ben, sötétebb tür­kizkék és fehér színű álló alakok előtt, a Kincsem nevű lovat ábrá­zolja sötétbarna és sárga színnel. Alatta A verhe­tetlen Kincsem 1847—1887 felirat fekete színnel ol­vasható. 1U|S • 1977. július 16. Itltl i Szombat. Valter napja. A Nap kél 4.03 — nyug­szik 19.37 órakor. A Hold kél 4.19 — nyug­szik 19.10 órakor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom